BKV-figyelő

Kukába dobott milliók: megválik a saját utazás tervezőjétől a BKV

27Jún

Címkék: bkv, budapest, internet, utazástervező, utas, utazás, észrevétel, cikk, blikk, bkk, google, google transit

Kukába kerül a BKV internetes utazástervező programja, de aligha zokognak tömegek az összebuherált szoftver búcsúztatásán. A program ugyanis túl sok bosszússágot okozott a felhasználóknak, akik a BKV internetes oldalán próbálták megtudni, hogyan jutnak el busszal, metróval, villamossal legegyszerűbben úti céljukhoz, -olvasható a Blikkben.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) most a világ legnagyobb internetes cégére, a Google-ra bízza egy új program fejlesztését – tudta meg a Blikk. Ennek lényege, hogy hamarosan egy New Yorki és egy budapesti lakos is ugyanazon az internetes felületen tudja megnézni, hogyan juthat el legegyszerűbben a város egyik pontából a másikba.

- Végre felkerül a BKV a világ közlekedési térképére - örvendezett a hírnek Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke.

Budapest a Google üzleti kapcsolata nem teljesen új. Információink szerint a BKV már két évvel ezelőtt szerződött velük, ennek ellenére a BKV saját szoftver fejlesztésében fogott, ez volt az utazás tervező.

Az Index korábban úgy értesült, a BKV 12 millió forintot fizetet ki első részletként a fejlesztésre, amelyről nem sokkal később kiderült, kétséges, hogy megérte-e az árát. A buhera ugyanis csúfosan megbukott még tavaly májusban. Hiszen például hiába írta be a felhasználó a keresőbe például a Klinikák vagy a Ferenc körút metórállomást, a program nem ismerte fel. A Liszt Ferenc reptér 1-es és 2-es terminálja közti útvonalra pedig azt javasolta a program, hogy gyalogoljunk a kifutópályán, noha a BKV 200-as busza mindkét helyen megáll.

A BKV az elmúlt egy évben javítgatta a hibákat, foltozgatta a rendszert, de az sosem működött olajozottan.

Szerettük volna megtudni a BKV-tól, miért fejlesztettek saját szoftvert, ha már leszerződtek a Google-lal, mennyit fizettek ki mindösszesen a saját programra. Arra is választ vártunk, hogy mi lesz a sorsa a BKV utazástervezőjének és mennyire tarják használhatónak a szoftvert. A BKK azonban mindössze annyit közölt, hogy „a kérdésekben foglalt előfeltételezések nem helytállóak" és azokra egy későbbi sajtótájékoztatón válaszolnak.

(Blikk - V. J. Z.)

Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Kérjük, álljon jobbra!

Bővebb infó ITT és ITT.
A grafikát innen loptuk: http://trn.tumblr.com/

Hirdetés

BKV-figyelő


Gál Mihály vagyok. 2007 júniusában azért indítottam a BKV-figyelő blogot, mert megelégeltem, hogy a BKV akkori vezetése nem foglalkozott megfelelően az utaspanaszokkal, az utasok észrevételeivel. Célom nem más, mint a budapesti tömegközlekedést igénybevevők véleményét a köztudat és a BKV vezetői elé tárni, annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés fejlődését az utasokkal közösen elősegítsük. A blognak (és a szerzőnek) nem célja a BKV lejáratása. Mi azt szeretnénk, ha a BKV vezetése az itt felvetett hibákból tanulna, és javítana rajtuk, hogy az utasok elégedettebbek legyenek.

A BKV-figyelő blog már az első hónapokban az utasok kedvence lett. Az elmúlt években több, mint 15 millió alkalommal töltötték le oldalainkat, egyedi látogatóink száma meghaladja az 7 milliót. Jelenleg a legolvasottabb közlekedési hírblog Magyarországon.



Ha kérdésed, észrevételed, panaszod van akkor keress meg a bkvfigyelo@gmail.com e-mail címen, vagy vegyél fel ugyan ezen a címen MSN-re! A leveled beérkezése és a publikálás között akár több nap is eltelhet. A blog szabályzatát ide kattintva, a moderálási alapelveinket pedig itt érheted el!


Amennyiben a BKV-figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk:


Sértő tartalom bejelentése!


Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a BKV-figyelő blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl!




Facebook

Korábbi bejegyzések

Legfrissebb kommentek

Ingyenes PTM zsebtérképek

A PTM Zsebtérkép egyszerre célozza a fővárost látogató turistákat és a dugók miatt metróra, villamosra, buszra szálló autósokat. Az útikönyvek vázlatos mellékleteivel ellentétben – ahol leginkább csak metróvonalak szerepelnek – ez 40 kiemelt járat útvonalát tartalmazza, fontosabb megállóhelyeikkel, turisztikai látványosságokkal együtt. Olvasson tovább a PTM zsebtérképről →