BKV-figyelő

Zsebre bírságolt a BKV-ellenőr

19Ápr

Címkék: bkv, Budapest, ellenőr, utas, észrevétel, blikk, cikk, panasz, vesztegetés

Zsebre dolgozó BKV ellenőrt leplezett le a Blikk. Munkatársuk szemtanúja volt, amikor az ellenőr 8 ezer forintot tett zsebre egy mit sem sejtő külföldi turistától anélkül, hogy papírt adott volna a büntetésről. Tettestársa is volt, egy ellenőrnő, aki asszisztált a bűncselekményhez.

A 2-es villamoson ellenőrizte a jegyeket és bérleteket a BKV két dolgozója. Egy külföldi hölgy jegyét nem fogadták el. Hogy mi a baj a jeggyel, azt egyikük elmagyarázta a külföldi utasnak, tört angolsággal, az ablakra ragasztott BKV szabályzatra mutogatva.

– 16 ezer forint büntetést kell fizetnie – közölte.

Ekkor s közbelépett a hölggyel utazó idősebb úr is aki erős amerikai akcentussal beszélte a magyart.

– Hogy lehet az, hogy ennyi a büntetés? – kérdezgette, mire az ellenőr kicsit halkabban azonnal felajánlotta a lehetőséget, hogy külföldi utasoknak elég csak 8 ezret fizetni.

– Az is majdnem negyven dollár! – értetlenkedett tovább az amerikai hölgy magyar kísérője, majd elővett egy húszezrest a pénztárcájából és átnyújtotta a női ellenőrnek, aki szemrebbenés és az átvételt igazoló papír nélkül a saját pénztárcájából adott vissza a 12 ezer forintot.

– Legalább kerestünk egy kis pénzt! – így búcsúzott a 2-es villamostól az ellenőr páros.

A lap megkereste a BKV -t a történtekkel kapcsolatban. – Amennyiben bizonyítható a jogsértés, a jegyellenőr munkaviszonyát megszüntetjük – közölte a közlekedési vállalat sajtóosztálya.

Tudatták, hogy évente az ellenőrök 1 százalékát érik korrupción, de minden bejelentést kivizsgálnak és megalapozott gyanú esetén rendőrségi feljelentést tesznek.

(Blikk: B. P.–V. J. Z.)

Soha nem látott pusztítást végzett a a szentendrei HÉV járműveiben egy kilencfős részeg társaság. Tizenöt vagon több mint ötven ablakát zúzták be kövekkel, és még a sínek menti nádast is felgyújtották. Azért haragudtak meg a BKV-ra, mert lekésték az utolsó, Budapestre tartó HÉV-et, -írja mai számában a Blikk.

A felbőszült fiatalok az úgynevezett tárolóvágányon várakozó üres vonatokon álltak bosszút, átmásztak a síneken, és amikor elég közel jutottak, kövekkel dobálni kezdték a járműveket. Csörömpölés zaja töltött be a szentendrei éjszakát, ahogy egymás után zúzták szilánkokra a HÉV ablakait. De mindez még nem volt elég a vandáloknak. Miután megunták a pusztítást, gyalog Pomáz felé indultak, és útközben felgyújtották a sínek melletti nádast. A következő állomáson még összetörtek néhány tükröt. Itt ért véget a tombolás, a nádas lángjai miatt ugyanis kivonultak a tűzoltók, a rendőrség pedig keresni kezdte a garázda társaságot.

Fotó: Blikk

Egyiküket, egy 19 éves fiút még aznap éjjel a helyszínen elfogtak és bevittek a rendőrök. Vallomása alapján másnap valamennyi társát megtalálták a nyomozók. A rendőrség a rongáláson kívül azzal is gyanúsítja őket, hogy megvertek egy 21 éves fiatalembert a szentendrei HÉV-végállomáson. Tettükért akár 3 éves börtönbüntetést is kaphatnak.

„Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatunk eljárást az ügyben. A 9 gyanúsított kihallgatása megtörtént, vallomásuk esetleges ellentmondásait szembesítések során fogjuk tisztázni" – közölte megkeresésünkre a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóirodája.

Fotó: Blikk

– Sem én, sem a kollégáim nem emlékszünk ehhez fogható pusztításra. A vandálok rendszerint összefirkálják a járműveket, vagy összeszaggatják az üléshuzatokat, de olyan még nem történt, hogy módszeresen járműveket verjenek szét – mondták egybehangzóan nevük elhallgatását kérő BKV-s dolgozók.

A BKV sajtóosztálya megerősítette, hogy mintegy 50 ablakot zúztak be az elkövetők. A kár felmérése még folyamatban van, de csak az üvegek kicserélésének számlái meghaladják a másfél millió forintot.

A rendőrségi statisztikák szerint tavaly csak Budapesten 6 ezer rongálási ügyben nyomozott a rendőrség. Évente több  több tízmillió forintos kárt okoznak a BKV-nak a rongálások – tudatta a társaság sajtóirodája. Gyakran betörik vagy összefirkálják az üveget, az utastéri burkolatokat, ellopják vagy megrongálják a kapaszkodókat, a jegykezelő készü­lékeket.

(Blikk - V. J. Z.)

Pont egy hete, február 14-én vetettünk fel a BKV-figyelő Facebook oldalán, hogy a nyugdíjasok utazási kedvezményének átalakításával csökkenthető lenne a reggeli zsúfoltság a BKV járatain. A téma kényes jellege miatt több tucat kritikát kaptam, de ezek mellett közel kétszáz szakmai vélemény is érkezett. Most, egy hét elteltével a VEKE is felvetette annak az ötletét, hogy a nyugdíjasok utazási kedvezményét át kell alakítani:

Bizonyos utazási kedvezményeket csak csúcsidőn kívül lehetne igénybe venni a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület javaslata szerint. Így a nyugdíjasok utazási kedvezménye reggel 6 és 9 óra között nem lenne érvényes. A Budapesti Közlekedési Központ szerint nem a nyugdíjasok okozzák a zsúfoltságot - írja a Blikk.

Túl sokan utaznak egy időben a BKV járatain a reggeli csúcs idején. Ha külön mennének dolgozni a hivatalnokok, iskolába a diákok és piacra a nyugdíjasok, kevesebb busz is elég lenne, járatritkítások helyett még pénzt is spórolhatna a BKV, és a zsúfoltság is csökkenne. Ezt vetette fel az egyesület.

A civil szervezet szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy be lehet-e vezetni azt a számos nyugat-európai országban alkalmazott módszert, hogy bizonyos utazási kedvezmények csak csúcsidőn kívül érvényesek. Így a 65 év felettiek utazási kedvezménye reggel 6 és 9 óra között nem lenne érvényes. Aki mégis ekkor szeretne közlekedni, annak kedvezményes jegyet, bérletet kellene váltania.

"A lépcsőzetes munkakezdéssel valóban lehetne csökkenteni a reggeli tumultust, de számottevő megtakarítás ettől nem várható" - mondta a Blikknek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sajtóirodája. Álláspontjuk szerint a nyugdíjasok ingyenes utazásának korlátozása konfliktushoz vezetne, hiszen így azokat is többletkiadásokra kényszerítenék, akik orvoshoz mennek a reggeli órákban. A zsúfoltságot amúgy sem a nyugdíjasok okozzák.

Az elektronikus bérletek megjelenésével nem kizárt, hogy a kedvezményes utazások jelenlegi módja megváltozik, de a BKK jelenleg nem tervez ilyen alapvető átalakításokat.

(Origo)

A BKV-figyelő blog Facebookos rajongói nyilván emlékeznek még, hogy pár hónapja rendőrt akartam hívni a Ferenciek terén egy férfihez, aki használt bérleteket és jegyeket gyűjtött. Köztudomású, hogy egyre nagyobb jegy- és bérlethamisító maffia működik Budapesten, ennek ellenére nem jöttek ki a rend éber őrei, mert a bérletek és a jegyek gyűjtése szerintük nem törvénysértő. Ezt ki is használják a hamisítók, ugyanis egyre több metróállomáson és aluljáróban gyűjtik és árulják a szelvényeket.

Egy ilyen pofátlan jegyüzérbe botlottak a Blikk munkatársai is. Amikor megkérdezték, nem hamis-e a jegy, ezt válaszolta: – Teljesen jó! A békávésoktól van, 320 forint. És nem kell érte sorban állni!

A Deák téri jegypénztár mellett így kínálták a kolléganőnknek a valódinak tűnő vonaljegyet. Az árus a kabátja alól húzta elő a jegyeket, miután kifigyelte, mikor lép oda a potenciális ügyfél a jegyautomatához. Balszerencséjére fotóriporterünk lencsevégre kapta az ügyletet.


– Mindennap látom ezt az alakot, hiába zavarom el, mindig visszajön – panaszolta Zsóka (31), a BKV jegypénztárosa.

A jegyet átadtuk a BKV Jegy- és Bérletértékesítési Szakszolgálata munkatársának, aki szerint azt korábban már használhatták.

– Durvább a tapintása, mint egy új jegynek, mivel kimoshatták belőle a rányomtatott dátumot – magyarázta a BKV munkatársa a trükköt. A BKV szakértői vizsgálatra küldte a jegyet, és várhatóan rendőrségi feljelentést is tesznek.


Fotó: Fuszek Gábor

„Az illegális jegyárusok feltehetően az utasoktól kérik el a lejárt jegyeket, amelyekről vegyi eljárással eltávolítják az érvényességi időt jelző bélyegzést, majd továbbadják a gyanútlan utasoknak. Természetesen a BKV-nak nincs köze ezekhez az árusokhoz" – közölte a vállalat sajtóosztálya. Ha a biztonsági őrök kiszúrják az illegális árust, mindig figyelmeztetik az utasokat, pedig a csalók többször megfenyegették őket.

(Blikk)

Három hónap múlva kereshetnek új munkát a budapesti metróállomások bejáratánál jegyeket ellenőrző biztonsági őrök – értesült a Blikk. Ők azok, akik biztonsági őr vagy vagyonőr feliratú kitűzővel a ruhájukon kérik a jegyeket és bérleteket. Karszalagjuk azért nincs, mert nem a BKV állományába tartoznak, és nem is végezték el az ellenőri tanfolyamot.

A lap információi szerint a BKV azt tervezi, hogy márciustól szerződést bont az őket foglalkoztató alvállalkozó céggel. Ezt megerősítette a BKV metrós szakszervezeti vezetője. Gulyás Attila szerint arról tájékoztatták őket, hogy költségtakarékosságból márciusban már nem dolgoznak a külsős biztonsági őrök a metróbejáratoknál. Csak ellenőrök kérik majd a bérleteket a kijáratnál, illetve lent a metrókocsikban is – közölte Gulyás Attila.

A BKV egy másik alvállalkozóval is szakít: a tisztaságról mostantól már BKV-s dolgozók gondoskodnak, lejárt ugyanis a szerződésük a korábbi céggel. Bár kiírtak egy pályázatot a takarításra, még mindig nem hirdettek eredményt. Hogy minden ragyogjon, saját munkatársaik takarítanak. Másodállásban, 600 forintos órabérért jelentkezhetnek pluszmunkára a dolgozók - mondta Gulyás Attila.

A BKV-tól lapzártáig nem érkezett válasz.

(Blikk, HVG)

Luxuskocsik a BKK vezetőinek

09Nov

Címkék: bkv, budapest, bkk, blikk, hír, vitézy, autó, észrevétel, tarlós, Skoda

A BKV rövidesen csődbe mehet, ha nem kap ismét állami forintmilliárdokat, ám eközben állami vezetőket megillető luxuskocsival furikázik a BKV-t is irányító Budapesti Közlekedési Központ (BKK) minden tizedik dolgozójatudta meg a Blikk.  A BKK szerint azonban mindez hazugság. A közlekedési központ válaszlevelét a cikk alatt találod!

Az egykor harcos civil közlekedési aktivista, Vitézy Dávid által vezetett BKK jelenleg alig több mint 100 főt foglalkoztat, a budapesti tömegközlekedés megszervezésével megbízott társaság mégis 12 fős luxusautó-flottáról írt alá bérleti szerződést – derül ki a birtokunkba került dokumentumokból. Mint ahogy azt több forrásból is megtudtuk, tíz extrákkal felszerelt, vadonatúj Skoda Superb már meg is érkezett a BKK-hoz. Sőt az egyiket Vitézy Dávid vezérigazgató és a főtanácsadójának kinevezett Nagy Levente már használja is. Ilyen felső középkategóriásnak számító személyautókkal járnak egyébként a miniszterek és az államtitkárok is.

Nem jár a mozgólépcső a Kőbánya-Kispest metró- és vasútállomáson. Az utasok azért kénytelenek nehéz csomagokkal lépcsőzni, mert a BKV és a MÁV összeveszett azon, hogy kié a masina – értesült a Blikk.

Úgy tudjuk, a BKV azt szeretné, hogy a MÁV tartsa karban, hiszen mégis a vasút utasai használják, a MÁV-nak viszont esze ágában sincs átvenni ezt a feladatot, hiszen ez eddig is a BKV dolga volt.

Kukába kerül a BKV internetes utazástervező programja, de aligha zokognak tömegek az összebuherált szoftver búcsúztatásán. A program ugyanis túl sok bosszússágot okozott a felhasználóknak, akik a BKV internetes oldalán próbálták megtudni, hogyan jutnak el busszal, metróval, villamossal legegyszerűbben úti céljukhoz, -olvasható a Blikkben.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) most a világ legnagyobb internetes cégére, a Google-ra bízza egy új program fejlesztését – tudta meg a Blikk. Ennek lényege, hogy hamarosan egy New Yorki és egy budapesti lakos is ugyanazon az internetes felületen tudja megnézni, hogyan juthat el legegyszerűbben a város egyik pontából a másikba.


Magyar metrógyár építésével oldanák meg a budapesti metrókrízist. Civil szervezetek és a közlekedési szakma régóta lobbizik, hogy ne külföldről vásároljunk járműveket, hanem a magyar ipar gyártsa le azokat, -írja a Blikk.

Már kormányzati körökben is támogatást élvez a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) javaslata, hogy ha az elkövetkező 10-15 évben 700 metró- és HÉV-kocsit kell vásárolnia a BKV-nak, sokkal olcsóbb és hasznosabb lenne gyárat telepíteni, mint külföldről beszerezni.

Ez vajon a villamos áramátalakító berendezésének kapcsolási rajza? Akkor mit keres a villamoson, az ablaknál? - morfondírozott Juhász Ernő (27) az 50-es villamoson.

Azt szerette volna megtudni, hányadik megálló a Szarvas csárda tér, ezért kereste tekintetével a BKV járművein megszokott táblát, rajta a megállók nevével. Helyette ezt a színes, áramkörszerű dekorációt találta olyan villamosok megállóinak apró gyöngybetűkkel szedett nevével, amelyek egész máshol járnak.

Sehogy sem tudott eligazodni rajta, ezért inkább segítséget kért utastársaitól, akik eligazították, olvasható a Blikkben.

Tűzveszélyes metrók

08Máj

Címkék: bkv, budapest, metró, tűz, észrevétel, blikk, cikk, gulyás

Próbálja megakadályozni a BKV, hogy további metrókocsik égjenek porrá úgy, mint néhány hete a Forgács utca és az Árpád híd közti alagútban. Kiderült ugyanis, hogy mitől csaptak fel akkor a mindent elemésztő lángok: a jármű URH készülékében melegedett túl egy ellenállás. Ez még nem nem is lett volna baj, ha a készülék közelében nincs gyúlékony anyag. Ám a teljes utasteret pozdorjával burkolták be annak idején a gyártók. Elég egy banális hiba, hogy ismét felcsapjanak a pusztító lángok – tudta meg a Blikk.

Információink szerint a BKV-nál munkacsoportot hoztak létre, hogy az összes kocsiban elhárítsák valahogyan a veszélyhelyzetet. Nem ez az első ilyen eset, évekkel ezelőtt az áramütés-veszélyes trolikat kellett átalakítani, majd a kigyulladó buszokat szabták át.

Budapest-Dubaj - Külföldön keresi a gyógyírt a pénztelenségre, a rossz gazdálkodásra, a kigyulladó buszokra, metrókra a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója, -írja a Blikk. (A cikk alatt a BKK válasza is elolvasható!)

Vitézy Dávid tavaly őszi kinevezése óta számos országot bejárt, információnk szerint az adófizetők és az Európai Unió pénzén. Több alkalommal Londonban próbálta ellesni a titkot, járt kiküldetésben a hűvös Norvégiában és a forró Dubajban is. A BKK kipipált úti céljai között van még Brüsszel és Sevilla is.

A BKK sajtóirodája kérdésünkre azt közölte, eddig 600 ezer forintba kerültek ezek az utak. Azt nem sikerült megtudnunk, hogy főváros és cégei is finanszírozták-e ezeket az utazásokat, és mennyivel, mert ennyi útra szállással, étkezéssel 600 ezer forint túl kevésnek tűnhet.

Kétkezi dolgozókat még nem foglalkoztatnak, de már öt igazgató kap fizetést a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK). A többi 39 munkatárs mindegyike is valamilyen vezetői munkakörben tevékenykedik – értesült a Blikk.

November közepétől március végéig, azaz 4,5  hónap alatt 77,6 millió forintot fizettek ki a munkabérükre és más személyi kiadásaikra. A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén pedig további 250 millió forintot szavaztak meg a BKK-nak. A BKK-t azért hozták létre, hogy olcsóbban és hatékonyabban szervezze meg a budapesti tömegközlekedést, mint azt a BKV tette eddig.

Folytatódik a BKV roncsderbije

02Jan

Címkék: bkv, budapest, busz, felújítás, veke, blikk, észrevétel, ikarus

A kormány várhatóan rábólint majd arra a tervezetre, amely szerint 254 buszt újítanának fel 2010-ben, miközben az új járművek beszerzését megint csak elnapolják. Holott a járgányok jó része inkább való a roncstelepre – 1100 új buszra lenne szükség azonnal –, mintsem hogy a foltozgatásukra költsenek el vagyonokat – egy busz korszerűsítése ugyanis 30-35 millió forintot kóstál.

– Ebből a pénzből a jármű teljesen új karosszériát és motort kap, és felszerelik légkondicionálóval is – tudtuk meg a városháza sajtóosztályától.

– Ez a fajta felújítás annyit használ a fővárosi buszparknak, mint halottnak a csók! – fakadt ki Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője.

Fuzik Zsolt ellen vesztegetés gyanújával adtak ki elfogatóparancsot, nem találják sehol.

A BKV informatikai igazgatója, Fuzik Zsolt ellen vesztegetés gyanújával adott ki elfogatóparancsot a Reptéri Rendőr Igazgatóság. A Blikk információi szerint az informatikai vezető több tucat olyan szerződés megkötésében működött közre bűntársával, Sziebert György jogi igazgatóval, amelyek mögött nem volt tényleges teljesítés. Ezért cserébe milliókat fizettek a vezetőknek a szerződő partnerek.

A Vasárnapi Blikk információi szerint hiába indult el a munkaügyi perek sokasága a BKV-nál, több egykori BKV-vezető megtarthatja a felvett végkielégítését. A cég ugyanis csak 100 millió forint körüli összeget követel vissza egykori munkatársaitól - írja a lap.

Kocsis István vezérigazgató korábban azt mondta, hogy 822 millió forintos veszteséget okoztak a cégnek a trükkös kifizetések, és 48 kifizetés volt előnytelen a BKV-nak. Ennek ellenére csak 31 esetben indult eljárás - szembesít a lap.

A BKV sajtóosztálya az eltérést azzal indokolta, hogy az esetek közül néhány már elévült, másoknál pedig a cég jogászai a megállapítások jogszerűségét nem tudták alátámasztani, tehát ezek megtámadása nem állna meg a bíróságon - magyarázta a helyzetet a sajtóosztály a lapnak.

(Hírszerző)

Legyűrt 1,9 millió kilométert ez a busz

12Okt

Címkék: bkv, budapest, busz, vezető, ikarus, magyar, blikk, cikk, közlekedés

BUDAPEST - Meghazudtolja korát a legtöbb kilométert futott busz, ami nem kevesebb mint huszonegy éve zötykölődik az utakon. A külseje alapján inkább egy modern járgányra hasonlít, semmint egy olyan járműre, amelyikbe már egymillió-kilencszázezer kilométert pakoltak a sofőrök. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy akár 47,5-szer megkerülhette volna a földet, jelenleg azonban 277-es számmal a budapesti Örs vezér tér és a Bosnyák tér között közlekedik.
 


Az Ikarus 1988-ban futott ki a gyárból


„A legelső szériából néhány busz még becenevet is kapott, ezek általában női nevek voltak, mint a Katalin vagy az Erzsébet. Ez a busz nincs elkeresztelve, csupán a rendszáma alapján szoktuk beazonosítani" - árulta el Kovács Gábor, a busz egyik vezetője.

BUDAPEST - Láthatják, hogyan tízszerezték meg az egyik igazgató fizetését szó szerint egyetlen tollvonással. Megszereztük Futó Sándor ügyvezető igazgató szerződését, amelyben golyóstollal egy nullát toldottak a fizetéséhez, így lett 30 ezer forintból 300 ezer forint. Még csak aláírással sem igazolták a javítást.

Futó Sándor másfél évvel később koordinációs főtanácsosként folytatta pályafutását az Akácfa utcában, immár 890 ezer forintért, 150 százalékos garantált prémiummal, ebbe a szerződésébe már nem irkált bele senki golyóstollal. Többek között ezt a két szerződést is vizsgálja a rendőrség a BKV új vezérigazgatójának feljelentése nyomán.


Megtízszerezve Golyóstollal egy nullát írtak Futó Sándor szerződésébe,
így lett 300 000-es bére

20 munkahelye van a BKV-vezérnek

28Szept

Címkék: bkv, budapest, kocsis, közlekedés, blikk, hír, hírtv, cikk, bkv_vezér

A Blikk úgy tudja, hogy a BKV vezérigazgatója a közlekedési vállalaton kívül több más társaságnál, intézménynél is felelős pozíciót tölt be. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának például alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottságnak tagja, az OTP-nél és a Paksi Atomerőmű Zrt.-nél pedig igazgatósági tag.

Kocsis egyébként a csődben lévő BKV-nál összesen 3 millió 400 ezer forintot kap havonta. Ebből 1,5 millió forint az alapfizetése, és ehhez kap még 150 százalék prémiumot.

Szűkítenék a mozgásterét

A szocialisták egyébként jelentősen szűkítenék a BKV-vezér mozgásterét, helyette szélesebb jogkörrel ruháznák fel az októberi közgyűlésen megújítandó igazgatótanács és felügyelőbizottság tagjait. A javaslat téma lesz a hétfői fővárosi koalíciós egyeztetésen.

(hírTV)

Munkajogászok, büntetőjogászok és ügyvédek szerint nem tarthatják meg a vagyont az egykori BKV-igazgatók, ha bebizonyosodik, hogy a kifizetések jó erkölcsbe ütköznek. Ha valakiről kiderül, hogy hűtlen kezelést követett el, az akár több évre börtönbe kerülhet. Az igazgatók azért kaphattak 50-80 milliós végkielégítéseket, mert korábban nagy prémiumokat vehettek fel.

A cég sajtóirodájának tájékoztatása szerint automatikusan osztogatták a prémiumokat. Az egyik vezérigazgató-helyettes például havi 660 ezer forintos fizetésének több mint százszorosát, 82 millió forintot kapott így, majd amikor nem sokkal később nyugdíjazták, még mintegy 70 milliós végkielégítést utaltak neki. Az igazgatók és a vezérigazgató tudhatott a tervezett kirúgásokról, hiszen Antal Attila, a 2007-ben a BKV-hoz került új vezérigazgató egyik feladata az volt, hogy csökkentse a létszámot.

Többen kaptak 100 millió forintnál nagyobb összeget a BKV vezetői közül - derül ki a Blikk birtokába került dokumentumokból. Dányi József gazdasági vezérigazgató-helyettes a rekorder, túlszárnyalva a 100 millió forintos Szalainé Szilágyi Eleonórát. Dányinak úgy sikerült leakasztania 150 millió forintot a BKV-tól, hogy rendes havi fizetése „csak" bruttó 660 ezer forint volt. Ennek ellenére a cégtől való távozása előtt 82 milliós prémiummal honorálták munkáját, majd nyugdíjazásakor még 67 milliós végkielégítésnek is örvendezhetett.

A legtöbb pénzt felmarkolók dobogóján ezüstérmesként végzett Szalainé Szilágyi Eleonóra humánpolitikai igazgató. Mint megírtuk, először róla derült ki, hogy elképesztő pénzeket kapott a BKV-tól. Ő 42 milliós prémiuma mellé vett fel 86 milliót, így összesen 128 millióval lett gazdagabb. Tölgyesi Vilmos műszaki igazgató a bronzérmes a jól kereső BKV-s igazgatók közül, 40,5 milliós prémiuma mellé kapott 83,7 millió végkielégítést, így ő 124 milliót zsákmányolt. Mindhárman 1972-ben kezdtek dolgozni a BKV-nál.

Odacsukta a 70-es trolibusz sofőrje egy hároméves kislány fejét. Csak az utasok lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt tragédia hétfő reggel a Bajza utcai megállónál. Egy idős férfi figyelmeztette a vezetőt, aki már száguldott volna tovább.


Liliána a baleset óta sír, ha trolit lát, édesanyja ezentúl kerülővel viszi oviba. (Blikk)
 

Budapest — Középiskolai állampolgári ismereteket tartalmaz a BKV 33 millió forintért vásárolt tanulmánya, amelynek az lenne a feladata, hogy segítse a közlekedési vállalatot lobbizni a kormányzatnál. A BKV milliárdokat fizetett ki az elmúlt pár évben tanácsadásra külső cégeknek. A Blikk megszerezte az egyik ilyen dokumentumot.

Olyan hiánypótló információk olvashatók benne, mint például hogy hívják a köztársasági elnököt, milyen telefonszámon lehet elérni a hivatalát, és kik a kormány tagjai. Az egyes minisztériumokat is felsorolja a dokumentum, és az is kiderült belőle, hogy mi az a Gazdasági Versenyhivatal és a Közbeszerzések Tanácsa. De megtaláljuk benne a parlamenti képviselők névsorát is.

Összesen 2 milliárd 10 millió forint értékben kötött szerződést a BKV Zrt. a 4-es metróépítés I. szakaszában a DBR Projekt Menedzsmentjéhez kapcsolódó tíz szakértői feladat ellátására - a nyílt közbeszerzési eljárás eredménye a Közbeszerzési Értesítő hétfői számában jelent meg. A szakértői feladatok a járműrendszer, geotechnikus, vasúti pálya, szellőzési, követeléskezelő, költségelemző, kockázatkezelő, projekt ütemező, auditor és pénzügyi szakértő területhez kapcsolódnak, Írja a Blikk.

Mint arról hétfőn beszámoltunk, a BKV cinkotai garázsában a hétvégén kettétört egy Ikarus 435-ös autóbusz, szerencsére még a forgalomba állás előtt így baleset nem történt. Egy ugyan ilyen busz néhány hónapja a forgalomban, az Astoriánál tört ketté. A BKV átvizsgálta az ilyen típusú buszait és 171 darabból 12 buszon találtak komolyabb peredéseket

Hogy én ezt a két cikket miért kevertem így egybe? Azért, mert eddig azért szidtuk a BKV-t, mert koszos, takarítatlan buszokat állít forgalomba. Takarításról már álmodni se merünk, inkább annak örülünk, ha elérjük az úti célunk, és nem szenvedünk balesetet a szétrohadt járműveken. Sajnos a város és a cégvezetés a járműkarbantartás ügyében mindaddig nem fog lépni, míg komolyabb baleset nem történik. Lehet itt pénzhiányra hivatkozni, de ti is látjátok, hogy minden másra találnak pénzt, csak arra nem, amire igazán kellene.

A blogon hétfőn megjelent egy bejegyzés „Fogyatékkal élő lánnyal szívóztak a biztonsági őrök” címmel. Az esetről ma a Blikk is beszámolt. A cikkük végén található a BKV közleményének egy részlete, amiből számomra az derül ki, hogy az őrök helyesen jártak el:

Feljelenti a BKV a metrón tujázó fiatalt

17Dec

Címkék: bkv, budapest, metró, cikk, bkvfigyelo, blikk

 

Budapest — Ez már több, mint diákcsíny! Saját testi épségét veszélybe sodorva kétszer is tujázott, azaz a két kocsi között utazott a metrón Péter (15).

Balszerencséjére egyik társa mobiltelefonjával videóra vette ténykedését, ami aztán kikerült a BKV Figyelő blogra. A felvételen a fiú derűsen mosolyog, és pózol a kamerának. Aztán vélhetően szerepet cserélt a társával, mivel a felvétel egy másik fiú tujázásával folytatódik; ő pedig még rá is gyújt.

A Blikk megkereste Pétert, hogy adjon magyarázatot a történtekre.

– Nem tujázok, és életemben kétszer utaztam ott, utoljára nyáron csináltam – mondta el saját védelmében a fiú. A sajátos poénért azonban nagy árat kell fizetnie, a BKV ugyanis feljelenti őt és barátját.

– A metró hátsó ütközőjére felkapaszkodni vagy a szerelvények között utazni olyan, mint például villanydróton kötéltáncolni: az ilyen utazásnak minden másodperce életveszélyes. Ráadásul ilyen esetben az elkövető a megbízható és biztonságos közlekedést is veszélyezteti – mondták el kérdésünkre a BKV Zrt. sajtóosztályán. A fiatalok körében ennek ellenére egyre nagyobb népszerűségnek örvend a tujázás. Az utolsó eset október 28-án történt, amikor két fiú a Combino villamos hátsó ütközőjére felkapaszkodva utazott. Ők sértetlenül úszták meg a mutatványt, ám június 20-án egy másik fiú kis híján az életét vesztette. A 10 éves gyerek súlyos sérüléseket szenvedett, miután leesett a 14-es villamos ütközőjéről.

– Sajnos járművezetőink az ilyen esetek nagy részében tehetetlenek, hiszen a potyautasok pont azt használják ki, hogy tettük a jármű visszapillantó tükréből közvetlenül nem észrevehető – tette hozzá a sajtóügyeletes. A BKV ezért azt kérni, ha utasaik ilyen esetet látnak, jelezzék azt a járművezetőnek.

K. P. (Blikk)

A BKV mindent lát, de hiába

21Nov

Címkék: bkv, budapest, metró, ellenőrzés, kamera, észrevétel, cikk, blikk

Hiába figyel mindent kamera a 2-es metró állomásain, Szabó Máté ombudsman kifogásai miatt, azok nem rögzíthetnek képet, pedig szükség lenne rá. A Videokamerás megfigyelő rendszerrel megelőzhetőek lennének a rongálások, a rablások, és egy rendbontás esetén a tettesek kézre kerítése is jóval egyszerűbb lenne:

Budapest — Könnyűszerrel megfoghatnák a metróban randalírozó huligánokat, a graffitiseket, zsebtolvajokat a BKV-sok. De nem teszik. Nem tehetik.

Hiába látja Marczenkievitz László (41) diszpécser a Szabó Ervin téri központ hipermodern szobájából, hogy mi történik épp a 2-es metró valamennyi állomásán. Asztala előtt monitorok sorakoznak a paravánon, a képernyők a peronokat és a mozgólépcsős kijáratokat mutatják. Az is látszana, ha valaki törne-zúzna a metróban, esetleg megverne valakit, de az utasok és jegyellenőrök közti állítólagos összetűzésekre is rálátnak a kamerák.

- Nem rögzíthetjük a felvételeket Szabó Máté ombudsman kifogásai miatt – sajnálkozott Marczenkievitz László.

Pedig a felvételek bizonyítékul szolgálhatnának a vitás esetekben. Kiderülne, valóban otromba fráterek tömegét foglalkoztatja-e a BKV jegyellenőrként, vagy az utasok vezetik le a feszültséget a karszalagosokon.

 

(Szinte az összes állomás belátható - BKV-figyelő)



A kamerák képének rögzítését megtiltó ombudsman korábban élesen kritizálta a jegyellenőrök viselkedését. Szabó Máté jelentése arra hívta fel a figyelmet, hogy a hozzá „benyújtott panaszok közül több is kifogásolta az ellenőrök otromba stílusát, s az utasok emberi méltóságát sértő inzultusokat.” Ennek ellenére felvételek készítését nem támogatja.

A kamerákat egyébként nem ezért telepítették a 2-es metróba. Marczenkievitz László „csak” a biztonságos utazást ellenőrzi. Pedig ez a technika már azt is lehetővé tenné, hogy – ha engedélyük volna rá – a rendőrség munkáját is segítsék a közlekedésiek.

V. J. Z. (Blikk)

 

Kapcsolódó postok:

Szabó Máté ombudsman levele a BKV-figyelőnek

Tovább védik a védhetetlent

09Máj

Címkék: bkv, budapest, bkvfigyelo, ellenor, ejszakai, cikk, blikk

A villamos kisiklás után ismét médiavisszhangot kiváltó cikk jelent meg kedden a BKV-figyelőn. Ákos elmesélte, hogy az éjszakai buszról érvényes jegye ellenére dobták le a BKV biztonsági emberei. Nem lepődtem meg, mikor a cikk megjelenését követően csörgött a telefonom, hogy a Blikk beszámolna erről (is). Természetesen együttműködő voltam, hisz a biztonságiak is ezt a szakirodalmat olvassák, jó ha szembesülnek azzal, hogy kiderül az, amit ők megpróbálnak elhallgatni. Ismételten kérlek titeket, hogy ne hagyjátok magatokat terrorizálni, álljatok ki az igazatokért. A BKV hiába védi a mocskait, egyre nyilvánvalóbb, hogy komoly hiányosságok vannak a cégen belül, melyért egyértelműen a vezetőség vonható felelősségre, akik képtelenek elismerni a hibáikat és képtelenek rendet tartani. Jó lenne, ha végre észrevenné a BKV, hogy nem csak követelni kellene, hanem az alapvető kötelességeket be kellene tartani. Írjatok tehát bátran, ránk számíthattok:)


Kattints a képre, és olvasd el a teljes cikket!

Kérjük, álljon jobbra!

Bővebb infó ITT és ITT.
A grafikát innen loptuk: http://trn.tumblr.com/

Hirdetés

BKV-figyelő


Gál Mihály vagyok. 2007 júniusában azért indítottam a BKV-figyelő blogot, mert megelégeltem, hogy a BKV akkori vezetése nem foglalkozott megfelelően az utaspanaszokkal, az utasok észrevételeivel. Célom nem más, mint a budapesti tömegközlekedést igénybevevők véleményét a köztudat és a BKV vezetői elé tárni, annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés fejlődését az utasokkal közösen elősegítsük. A blognak (és a szerzőnek) nem célja a BKV lejáratása. Mi azt szeretnénk, ha a BKV vezetése az itt felvetett hibákból tanulna, és javítana rajtuk, hogy az utasok elégedettebbek legyenek.

A BKV-figyelő blog már az első hónapokban az utasok kedvence lett. Az elmúlt években több, mint 15 millió alkalommal töltötték le oldalainkat, egyedi látogatóink száma meghaladja az 7 milliót. Jelenleg a legolvasottabb közlekedési hírblog Magyarországon.



Ha kérdésed, észrevételed, panaszod van akkor keress meg a bkvfigyelo@gmail.com e-mail címen, vagy vegyél fel ugyan ezen a címen MSN-re! A leveled beérkezése és a publikálás között akár több nap is eltelhet. A blog szabályzatát ide kattintva, a moderálási alapelveinket pedig itt érheted el!


Amennyiben a BKV-figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk:


Sértő tartalom bejelentése!


Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a BKV-figyelő blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl!




Facebook

Korábbi bejegyzések

Legfrissebb kommentek

Ingyenes PTM zsebtérképek

A PTM Zsebtérkép egyszerre célozza a fővárost látogató turistákat és a dugók miatt metróra, villamosra, buszra szálló autósokat. Az útikönyvek vázlatos mellékleteivel ellentétben – ahol leginkább csak metróvonalak szerepelnek – ez 40 kiemelt járat útvonalát tartalmazza, fontosabb megállóhelyeikkel, turisztikai látványosságokkal együtt. Olvasson tovább a PTM zsebtérképről →