BKV-figyelő

Gyalogosok közé hajtott a 78-as troli vezetője

16Feb

Címkék: bkv, Budapest, busz, troli, vezető, kresz, utas, észrevétel, panasz, ügyfélszolgálat, levél

Gyalogosok közé hajtott a 714-es számú 78-as trolibusz vezetője ma reggel a Kozma Ferenc utca és Báthory utca sarkán, -írja Áron nevű olvasónk. Mint az a beszámolójából kiderül, a troli vezetőjének esze ágában sem volt megállni a gyalogosok előtt, inkább közéjük hajtott. Többen hátrahőköltek és visszaugrottak a járdára, olvasónkat viszont majdnem elütötte a trolibusz. Később kérdőre vonta a troli sofőrjét, aki magyarázkodás helyett anyázással adta a tudtára, hogy nem akar az esetről beszélni. A BKV-nak és a Fogyasztóvédelemnek küldött panasz alant:

Tisztelt BKV Zrt!

A 714-es számú, 78-as vonalon közlekedő trolibusz vezetője ma reggel (2012-01-16) a Kozma Ferenc - Báthory utca sarkán belehajtott az úttesten átkelő tömegbe. Engem majdnem elütött. Többen hátrahőköltek, visszaugrottak a járdára.

A Honvéd utcai megállóba igyekeztem, hogy a 78-assal eljussak munkahelyemre. A megállóban pár perc után meg is állt ugyanez a busz. Felszálltam az első ajtón, mikor is szóvá tettem a gépjárművezető felé az esetet.

A válasz nem kívánt stílusban érkezett, emlegetve édesanyám lehetséges foglalkozását (biztosíthatom Önöket édesanyám nem 'az ősi mesterség'et űzi)! Kérem, bocsássák meg nekem, nem szeretném idézni az elhangzottakat. Miután helyet foglaltam a buszon, még a gépjárművezető kinyitotta a vezetőt az utastértől elválasztó ajtót és további obszcén megjegyzéseket tett.

Véleményem szerint, ilyen magatartás nem megengedhető semmilyen körülmények között sem! A vezető: 1. a közlekedés biztonságát veszélyeztette 2. a kulturált kommunikáció nem eszköze.

Szerintem, a BKV Zrt. nem engedheti meg magának (egyik másik vállalat sem), hogy egy rendszeresen FIZETŐ ügyfele felé ilyen magatartást tanúsítson.

Az emberhez méltó tömegközlekedés nem kizárólag a járműpark műszaki állapotától függ. Kérem, a jövőben fordítsanak több energiát az alkalmazottaik konfliktuskezelési képességeinek fejlesztésére. Ha valamelyik munkavállalójuk fáradt (mert ez is lehetséges) küldjék el szabadságra, hogy kipihenhesse magát. Az is lehetséges, hogy nem alkalmas ennek a munkakörnek a betöltésére, de másikban (pld: ahol egyáltalán nem találkozik az utasokkal) sokkal hasznosabb munkaerőnek bizonyul majd!

Igen, az is teljesen nyilvánvaló, hogy a monoton munka és a magyar közlekedési viszonyok miatt az gépjárművezetők fokozott stresszhelyzetnek vannak kitéve. Még azt is megértem, hogy rossz napja van/volt. Ez azonban nem mentség arra, hogy életveszélyesen vezessen + tiszteletlen legyen valaki!

Kérem, az ügy maradéktalan kivizsgálását!

Nagy B. Áron

Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Kérjük, álljon jobbra!

Bővebb infó ITT és ITT.
A grafikát innen loptuk: http://trn.tumblr.com/

Hirdetés

BKV-figyelő


Gál Mihály vagyok. 2007 júniusában azért indítottam a BKV-figyelő blogot, mert megelégeltem, hogy a BKV akkori vezetése nem foglalkozott megfelelően az utaspanaszokkal, az utasok észrevételeivel. Célom nem más, mint a budapesti tömegközlekedést igénybevevők véleményét a köztudat és a BKV vezetői elé tárni, annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés fejlődését az utasokkal közösen elősegítsük. A blognak (és a szerzőnek) nem célja a BKV lejáratása. Mi azt szeretnénk, ha a BKV vezetése az itt felvetett hibákból tanulna, és javítana rajtuk, hogy az utasok elégedettebbek legyenek.

A BKV-figyelő blog már az első hónapokban az utasok kedvence lett. Az elmúlt években több, mint 15 millió alkalommal töltötték le oldalainkat, egyedi látogatóink száma meghaladja az 7 milliót. Jelenleg a legolvasottabb közlekedési hírblog Magyarországon.



Ha kérdésed, észrevételed, panaszod van akkor keress meg a bkvfigyelo@gmail.com e-mail címen, vagy vegyél fel ugyan ezen a címen MSN-re! A leveled beérkezése és a publikálás között akár több nap is eltelhet. A blog szabályzatát ide kattintva, a moderálási alapelveinket pedig itt érheted el!


Amennyiben a BKV-figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk:


Sértő tartalom bejelentése!


Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a BKV-figyelő blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl!




Facebook

Korábbi bejegyzések

Legfrissebb kommentek

Ingyenes PTM zsebtérképek

A PTM Zsebtérkép egyszerre célozza a fővárost látogató turistákat és a dugók miatt metróra, villamosra, buszra szálló autósokat. Az útikönyvek vázlatos mellékleteivel ellentétben – ahol leginkább csak metróvonalak szerepelnek – ez 40 kiemelt járat útvonalát tartalmazza, fontosabb megállóhelyeikkel, turisztikai látványosságokkal együtt. Olvasson tovább a PTM zsebtérképről →