BKV-figyelő

Olvasónk, Ildikó mozgássérült. Mint írja, számára a járás és a mozgás nagy nehézséget, fájdalmat okoz. Közlekedését egy 2,7 kilós roller segíti, erre tudja akasztani a csomagjait, és ezen támaszkodva viszonylag egyszerűen tud haladni. Így közlekedett a 3-as metró Forgách utcai állomásán is, azonban ez (részben jogosan), nem tetszett a forgalmi ügyeleten ülő kollégának, és leszólt neki. Az alább olvasható levelet küldte ezügyben a BKV-nak:

Tisztelt BKV-Panasziroda!

2012. május 5.-én szombaton, 13 óra körül a Metró Forgách utcai aluljárójában történtek miatt panaszt kívánok tenni.

59 éves, gyermekbénulás következtében mozgássérült vagyok, a járás, a mozgás számomra igen nagy nehézséget, fájdalmat okoz. Ennek ellensúlyozására egy kb. 2,70 kg súlyú, kis (nehezen) összecsukható rollerrel közlekedem immár több mint 4 éve. A kormányra rá tudom tenni a táskáimat és rátámaszkodva, lassan "sasszézva" hajtva a rollert, a mozgásomat nagy mértékben megkönnyíti, használata nagy segítséget jelent. Számomra ez nem játékszer, hanem segédeszköz, ami nélkül - túlzás nélkül állíthatom - már a járás igen nehezemre esik.

A nevezett napon, a metró aluljáróban, szinte a falat súrolva, lassan gurultam előre a pad irányába, mikor a hangosbemondó, üvöltve felszólított, hogy azonnal szálljak le a rollerről. Mivel pár méterre volt csak a pad továbbgurultam, majd a női hang, többszöri hahózás után, gúnyosan üvöltötte a bemondón, hogy "öreganyám rollerezik". Jött a metró, felálltam a padról, jól látható bicegéssel elindultam az ajtó felé. A női bemondó még utánam üvöltötte, hogy csukjam össze a rollert.

Természetesen joga van, a baleset-megelőzés miatt egy vadul száguldó, láthatóan szórakozó tizenévest udvariasan, felszólítania, de különbséget kellene tennie száguldó rollerező és egy láthatóan járási gondokkal küzdő, nagyon lassan haladó, idősebb utas között.

Panasszal élek a stílus, az üvöltő, a több ember előtti megalázó, sértő hang, beszólás miatt. Ma még a korom miatt, holnapra már a betegségem, a kiszolgáltatottságom miatt leszek gúny tárgya egy olyan helyen, ahol naponta több ezren megfordulnak és tanúi az effajta megalázó, gúnyos, rendreutasító, emberi méltóságomat sértő beszólásoknak.

Panaszommal azt szeretném elérni, hogy az ügyet kivizsgálják és gondoskodjanak arról, hogy embereket, utasokat a munkatársaik többé ne alázzanak meg.

Tisztelettel: M. Ildikó

Olvasónk, Ágnes május 3-án a 29-es busszal utazott. Leszálláshoz készülődött, megnyomta az első ajtónál lévő gombot, majd a háta mögül irdatlan szitkozódást hallott. Ránézett a vezetőre, ekkor tudatosult benne, hogy a BKV-s az ő anyját szidja, és vele baszdmegel. Részletek alább a levélben:

Tisztelt BKV-figyelő!

Családom és barátaim határozott unszolására rávettem magam, hogy megírjam Önöknek cseppet sem kellemes kalandomat. Előre is elnézést kérek a vulgáris kifejezésekért, kipontozom. Május 3-án, kora délután utaztam a 29-es buszon. A vezető kopasz, kigyúrt, kb. negyvenes ( ha korán kezdem,  a fiam is ennyi idős lenne ), fülhallgatóval zenét hallgatott (ez szabályos??). Elértünk a Felsőzöldmáli- Szépvölgyi úti kereszteződéshez. Az első ajtónál megnyomtam a leszállás jelző gombot. Egyszer csak hallom: "Mit csinálsz, bmeg?"

Én csak álltam, fogalmam sem volt, hogy ezt nekem címezték, mígnem jött a következő "kedves" mondat: "Menj má' onnan a kva anyádba, nem látok tőled! Ha belénk jön valami, te leszel az oka bmeg!" Ekkor jöttem rá, hogy a buszvezető nekem intézte eszmefuttatását. Az első döbbenet után higgadtan elnézést kértem, közöltem a sofőrrel, hogy ne tegezzen és udvariasabban is odébb terelhetett volna ( egyébként nem álltam el a kilátást, hosszú évek óta ezen a járaton utazom, tudom, hogy nehéz kikanyarodni a Felsőzöldmáliról). Erre kitépte a füléből a fülhallgatót, és válogatott szókinccsel üdvözölte egész családomat, a dédszüleimig bezárólag. Annyira felspannolta magát a szidásommal, hogy nem figyelt a vezetésre és a Csalit utcai megállóban lévő buszjelző táblát, a rajta lévő narancssárga szemetessel együtt "megkóstolta". Természetesen ennek is én voltam az oka, és a csöppnyi agyában fellelt még néhány szaftos kifejezést, miközben a feje céklaszínben pompázott. Talán még egy-két sallert is kapok, ha nem iszkolok el a tetthelyről, ugyanis ahogy leszálltam, nyomban utánam indult, ám szerencsére észrevette, hogy a külső tükör is behajlott a "kóstolásnál", és további káromkodások közepette nekiállt visszahajlítani az "ojjektumot". Elgondolkodtam néhány dolgon az esettel kapcsolatban...

Ma Magyarországon szinte mindenkinek tele a hócipője, de ez senkit nem jogosít fel arra, hogy durván bánjon a másikkal. Ha valaki, akire emberek ezrei vannak naponta bízva, nem képes kontrollálni önmagát, mi a frászt keres ott, ahol van? Nem volt jó a zene, amit hallgatott? Ő töltötte le, semmi közöm hozzá. Az volt a baja, hogy nem vettem fel a kesztyűt, nem ordítottam le a fejét, csak higgadt  és udvarias voltam, egyetlen humorosnak szánt mondatom ajzotta ennyire fel, miszerint "ne tegezzen, mert nem itta meg a lábvizemet"? Összeveszett a feleségével/barátnőjével/barátjával? Semmi közöm hozzá. Én ugyanannyit szívok, mint ő, ráadásul az többek között az én adómból tartják fenn az ő munkahelyét. Legközelebb az összes utast kiosztja, mert keresztbe áll benne a levegő? Ezt az embert sürgősen pszichológiai vizsgálatra kéne küldeni - az utasokkal egyetemben, mert egyetlen hímnemű egyednek sem volt vér a pucájában, hogy megrendszabályozza a vezetőt.

Sajnos, iszkolás közben nem volt alkalmam felírni a busz rendszámát, de nyilván a 29-esen nem tobzódnak a kopasz, kigyúrt, vezetés közben zenét hallgató agresszív állatok, be lehet azonosítani a fickót. Nem tartok igényt sem bocsánatkérésre, sem arra, hogy elbocsássák a nyomorultat, csak vigyék pszichológushoz, mert valami nagyon nem kóser azzal a pasassal!
 
Üdvözlettel: M. Ágnes

Az utóbbi évek tapasztalatai szerint mindig azokat büntetik meg a BKV jegyellenőrei, akik bár becsülettel vesznek jegyet vagy bérletet, valahol mégis hibáznak. Elveszítették a diák- vagy a bérletigazolványukat, rosszul lyukasztottak, elfelejtették kicserélni az éves bérletüket, figyelmetlenségből egy nappal később vettek bérletet, stb. Ezek mind olyan hibák, amikbe a legfigyelmesebb emberek is belefuthatnak, és amikre az ellenőrök látszólag utaznak.

Sosem azokat a kigyúrt kopasz embereket büntetik meg, akik életükben nem vesznek jegyet. Mindig azok kapnak csekket, akik becsülettel megvették a bérletet, de valami mégsem stimmel. Gondolom azért vannak ők a célkeresztben, mert  bár hibáztak, mégis becsületesek, és a sárga csekket is becsülettel be fogják fizetni, nem úgy, mint a 28-as villamos vagy a 99-es busz törzsutasai.

Tisztelt BKV Zrt!

Gyermekem (adatai alább) negyedéves bérlettel utazott a metrón. Gyermekem elmúlt 18 éves, de a diákigazolványáról hiányzott az iskola idei igazolása, viszont nála volt az iskola által kiadott 2011/2012 - es tanévre szóló igazolás, melyet az ellenőrnek átadott. Ennek ellenére a az ellenőr közölte vele, hogy megbünteti, mikor leányom elsírta magát (ő úgy hitte a negyedéves bérlet birtokában nem minősül bliccelőnek), az ellenőr erre rendkívül megalázóan közölte a gyerekkel, ne hisztizzen, mert rendőrt hív.

A gyerek diák voltát családi pótlékkal és az Államkincstár által kiadott igazolással is bizonyítani tudom. Azt gondolom, a gyerek a feltételeknek megfelel, így legfeljebb egy figyelmeztetésre szolgált volna rá, hogy még egy adminisztratív teendője van. Családunk nevében még annyit szeretnék megjegyezni, hogy mind a férjemnek, mind nekem éves BKV bérletünk van, legnagyobb gyermekemnek szemeszter, a két kisebbnek negyedéves bérlete. Rendkívül elgondolkoztatónak és őszintén szólva riasztónak tartom, hogy minket ért a büntetés.

Szeretném ezt a kérdést megnyugtatóan rendezni, mert érthetetlen,ha merőben formai okokra hivatkozva azokat büntetik (és látványosan megalázzák), akik előre egyösszegben több hónapos vagy egész éves díjat fizetnek. Ráadásul lányom idegességében miközben visszarakta a papírjait a diákigazolványát el is vesztette, így most annak a pótlását is intéznünk kell. Várom válaszukat és remélem megnyugtatóan sikerül rendeznünk ezt a kérdést.

A címet elolvasva biztos sokan azt gondoljátok, hogy ismét egy komolytalan témával foglalkozunk, holott messze nem ez a helyzet. A 5 perc kevésnek tűnhet, de nem egy olyan járat esetében, amelyik a reggeli órákban is 30 percenként közlekedik, és amelyik olyan helyeket érint, ahol más BKV járat nem közlekedik. Olvasónkat, Andrást ma reggel hagyta ott a 166-os busz a Torontál utcánál, ahonnan a buszvezető 7 óra helyett 6:55-kor kihajtott:

Tisztelt BKV Ügyfélszolgálat!

A mai nap reggelén (2012. március 29.) a Pesterzsébet Gubacsi úttól 6 óra 48 perckor induló 166-os autóbuszra szerettem volna felszállni a Torontál utcánál, ahonnan 7 órakor kellene a nevezett busznak a menetrend szerint elindulnia. Az autóbusz már 6 óra 55 perckor ebből a megállóból kihaladt, mindezt a Helsinki út másik oldaláról volt szerencsém végignézni. Miután átkeltem az autóbusz megállójába, a megállóba kihelyezett tájékoztatón szereplő BKV Ügyfélszolgálatot felhívtam, végighallgattam a menüt, majd az ügyfélszolgálatos hölgytől megkérdeztem, hogy nála mennyi a pontos idő. Ekkor volt nála 6 óra 59 perc, tehát egy perccel voltunk még a menetrendben meghiretett indulási időpont előtt. Valószínűleg ekkor már az autóbusz valahol Soroksár közpotjában járhatott.

A 166-os autóbusz félóránként közlekedik, olyan helyeket érint útvonala, amely más járatokkal nem elérhető. Ezen a reggeli buszon iskolások és munkába igyekvő emberek szoktak utazni. Azok az utasok, akik például Péterimajorban szeretnének felszállni az autóbuszra, azoknak mennyivel előtte kell kimenniük a megállóhoz, hogy fel tudjanak szállni egy olyan járatra, ahol már az első tíz perces szakasz 5-6 perc alatt teljesíti a jármű? Pestimréig a 31 perces menetidőből 10 percet minden reggel lefaragunk. Rosszul van megtervezve a menetrend?

A 6 óra 48 perckor a Gubacsi úttól induló jármű a BPI-528-as rendszámú busz volt, egy fekete hajú "nő" vezette, aki havonta néhány alkalommal szokott ezen a járaton dolgozni. Agresszív vezető, aki rendszeresen végigszáguldja az utat, majd Pestimre Városközpontban (Vasútállomás) pihen 15 percet. Az ilyen kvalistású járművezetőket sóderszállítókra kell ültetni, és nem olyan helyre, ahol legalább minimális minőséget illene szolgáltatni.

Mivel dolgozni mentem, ezért kénytelen voltam autóba ülni. A Pestszentlőrinc, Mednyánszky utcánál belebotlottam az Önök kamerás megfigyelőkocsijába, és az ott dolgozó hölgyeknek elmondtam panaszomat. Kicsit érdekes helyen mérik a buszok sebességét, illetve figyelik meg mozgásukat, olyan helyen, ahol az Önök alkalmazásában álló járművezetők előre leadhatják a figyelmeztetést a szemből érkező járműnek, teljesen értelmetlenné téve a renitens járművezetők kiszűrését.

A 166-os buszon idén bevezetésre kerül az elsőajtós felszállási rend. Az utasok így már tényleg fizetnek egy szolgáltatásért. Nekem bérletem van, előre fizetek Önöknek, de kétes minőségű ellenszolgáltatást kapok. Pestlőrinc Vasútállomásnál télen nyitott ajtókkal áll reggelente a busz, még akkor is ha addig volt fűtés. Pár nappal az előtt, hogy bevezették az elsőajtózást a 166-os járaton ellenőrök szállták meg a vonalat, velük együtt voltam elviselni a reggel nulla fok alatti hőmérsékletet. Jeleztem az ellenőröknek, hogy bírják már rá tisztelt járművezető kollégáikat, hogy az ajtókat a tíz perces várakozás alatt zárják be, de azt a választ kaptam, hogy ők is fáznak, de nem tudnak ebben segíteni.

Ellentétes irányban szintén kedvezőtel tapasztalatom van a 166-os busszal kapcsolatban: a délutáni órákban minden óra 14-kor és 44-kor kellene elindulnia a busznak Pestlőrinc Mednyánszky utcából, viszont rendszeresen percekkel korábban történik ez meg.

Egy 10000 forintos BKV bérlet birtokosaként autóval kell munkába járnom?

Várom válaszukat bejelentésem kivizsgálásával kapcsolatban.

K. András

Olvasónk, Vivien egy tavaly novemberi sztorit oszt meg veletek. Mint azt levelében írja, a HÉV-en a kalauz azért büntette meg 6 ezer forintra, mert egy melegszendvics volt a kezében. Kicsit abszurdnak érezte a helyzetet, ezért megkereste a BKV ügyfélszolgálatát, ahol igazat adtak neki. Részletek a levélben:

Kedves BKV-figyelő!

Az eset tavaly novemberben történt, és csak azért is beküldöm, mert anno megígértem a bkv ügyfélszolgálatának. Felszálltam a hévre, érvényesítettem a jegyem és leültem. Az ellenőrök elkezdték a munkájukat. Az egyik megnézte a jegyem, nem szólt semmit, tovább ment. Majd a „hölgy” ellenőr nem bírt magával, megnézte ő is, és közölte, hogy a melegszendvicsem miatt kapom a bírságot. Egy kicsit ideges lettem, mert közben telefonáltam, és úgy alakult, hogy csak egy megállót megyek, és ez elég sokba fog most kerülni. Közöltem vele az én véleményem, miszerint ez igazságtalan. A minősíthetetlen beszéde miatt enyhén lejáratott. Leszálltunk egy megállóval később. Azt mondta, hogy most hatezer, vagy tizenkétezer lesz, ha nem fizetem ki azonnal. Ezt különben NEM jól tudta, de csak otthon néztem meg.

Fenyegető magatartásuk volt, nyomást gyakoroltak rám. És azért, hogy ne rabolják az időmet, illetve megszabaduljak ettől a kényes szituációtól kifizettem nekik. Velem könnyű keménykedni, „másokkal” úgy sem mernek. Hülye voltam, mert csak ott kellett volna őket hagyni. Egyébként miattam leszállt az egész bagázs, legalább három ellenőr, és két? közterület felügyelő.

Abban biztos vagyok, hogy nem lett volna fontosabb dolguk a héven, mindenkinek volt érvényes jegye vagy bérlete. Azt írta a bírságra, hogy „étkezett a héven”. Nem ettem, mert ennyi idő alatt nem lehetett. Telefonáltam és beszélgettem a héven egy idős asszonnyal. Tehát az állítása nem valósult meg. Indokként felhozta még, hogyha hirtelen fékezne a hév, akkor az utastársamra esik az én szendvicsem, és jaj mert az nincs becsomagolva sem. Nem számít, hogy nem úgy ültem, hogy akárkire essen. De akkor sem az ellenőrt fogják elővenni, ha mégis. Azt sem lehet mondani, hogy koszt hagytam magam után. (Sosem szoktam.) A lényeg annyi, hogy valamiért kiszúrt magának, és mindenképpen büntetni akart.

Ilyet még nem hallottam senkitől, hogy ezért kapott volna bírságot. Ellenben láttam már másokat enni a tömegközlekedési eszközökön, nem éppen kulturált módon.

Késő délután még mindig nem láttam a pipától, ezért felhívtam az ügyfélszolgálatot, hogy most mit tudok tenni. Annyi pozitív dolog történt, hogy a hölgy akivel beszéltem nekem adott igazat (lehet a „mindig az ügyfélnek van igaza” elvet követve), de megígérte, hogy visszahív. Visszahívott, ő azt mondta, hogy vele együtt az ellenőrök vezetője is horribilisnek tartja, de nem tudnak (?) mit csinálni, írjak egy méltányossági kérvényt, ha látni szeretném a pénzem. Valamikor hetekkel később kaptam egy sablonválaszt, beillesztve az erre vonatkozó utazási feltételeiket és az elutasítást.

Erre én írtam nekik még egy levelet, amiben nem finomítottam az véleményemen. Akkor többek között azt kívántam nekik, hogy legyenek boldogok a pénzemmel, és remélem hamarosan annyi ennek a hulladék cégnek. És leírtam azt is, hogy soha többet nem fogok bérletet venni, de egy darab jegyet sem. Vagy majd csak azután, ha „elfogyott” a képzeletbeli hatezrem, ami náluk van már. Nem tudom az összeg hol tartott, amíg éltem a lehetőséggel. Szerencsés vagyok, hogy azóta egy gyönyörű országban élhetek. Ahol, ha busszal, villamossal, vagy éppen vonattal utazom, és a dolgozóktól kérek segítséget, minimum két nyelven (ha nem hármon vagy négyen) tudnak beszélni. Ja, és nekik nem nyűg, ha dolgozni kell. Azért, mert nekik ez a munkájuk, nem okolják az utast, nem büntetgetnek jobbra-balra ész nélkül, nem bunkóznak vele, nem beszélnek úgy, mintha a seggéből rángatta volna ki éppen. A tömegközlekedési eszközökön tisztaság, és az összes be van kamerázva. Nem kell attól rettegni, hogy bizonyos napszakokban mi történik, vagy mi nem történik… Azért sem kell izgulni, hogy éppen lerobban, vagy el sem indul a jármű, dugóba kerül, vagy akármi történik, ezért nem érsz be időben dolgozni, iskolába, vagy az aktuális dolgodra. A meghirdetett menetrend szerint közlekednek. Nem előbb, nem később… nem soha… és annyi pénzért, amennyiért a kedves bkv „szolgálja ki az utasokat”.

Az elmúlt években már többször sikerült bebizonyítanunk itt a BKV-figyelőn, hogy nem kell bliccelőnek lennünk ahhoz, hogy a BKV ellenőrei megbüntessenek. Ezt már az az anyuka is tudja, akinek a fiát a 240E jelzésű autóbuszon büntették meg, teljesen jogtalanul:


Mint az a fenti felvételen is látszik, a gyermek teljesen szabályosan utazott, ugyanis a szakaszhatár Budapest és Budaörs felé is a Felsőhatár útnál van, tehát a Rupphegyi és Felsőhatár út között még érvényes a Budapest bérlet. Legalábbis a BKV tájékoztatója szerint:

De sajnos másképp tudják ezt az ellenőrök. Ők azt állítják, hogy Budapest felé a Rupphegyi útnál van a határvonal, a Felsőhatár útig közlekedőknek kiegészítő jegyet kell venniük. Ahogy egy BKV-s olvasónk is írta a Facebookon, gazdasági vezérigazgatói körlevél szerint járnak el, ugyanis abban le van írva, hogy Budapest felé a Rupphegyi út a szakaszhatár:


Több tucat olvasónk panaszkodott arra, hogy az elmúlt hetekben erre a szabályra hivatkozva próbálták őket megbírságolni a BKV ellenőrei. Volt, aki elhajtotta őket a fenébe, de olyan is akadt, aki beadta a derekát, és átvette a csekket.

Az esettel kapcsolatban a BKV-figyelő megkereste a BKK vezérigazgatóját, és kérte az ügy azonnali kivizsgálását. Amennyiben beigazolódik, hogy a BKV ellenőrei az utóbbi időben tucatszám jogtalanul büntették meg a 240E autóbusz utasait követeljük, hogy a beszedett pótdíjakat az utolsó fillérig fizessék vissza!

Közel 30 ezer olvasói levelet kaptam az elmúlt 5 évben tőletek. Elég sok hihetetlen történetet olvastam és tettem közzé, és a számottevő részükről minden esetben bebizonyosodott, hogy valóban megtörténtek, talán 1-2 olyan eset volt, amikor kiderült, hogy az olvasó elferdítette a valóságot, vagy hazudott. Sok mindent láttam már, mégis vannak olyan panaszok amiket fenntartással kezelek. A következő is ilyen, úgyhogy ennek tudatában olvassátok el a levelet, és írjatok kommentet.

Olvasónkat, Ádámot, állítólag annak ellenére bántalmazták az alvállalkozó biztonsági őrei Kőbánya-Kispesten, hogy érvényes jeggyel rendelkezett. Mint írja, alig, hogy elengedték, és lejutott a metróhoz, az egyik kékruhás utána ment, belökte a liftbe, majd ágyékon rúgta. Részletek alant:

Kedves BKV-figyelő!

A mai napon (02. 19.) próbáltam utazni a 3-as metróval Kőbánya-kispestről, érvényes jeggyel. Amikor próbáltam lemenni a lépcsőn átnyújtottam a jegyemet az őrnek, erre ő szó nélkül könyökkel visszalökött. Erre szóváltásba kerültünk, amibe a biztonsági is becsatlakozott. Ők rögtön az anyámat kezdték szidni, amire ment is a hasonló felelet. De mivel megállapított az ellenőr, hogy érvényes a jegy leengedett a metróhoz.

Már a peronon álltam amikor láttam, hogy a biztonsági közelít felém. Mikor odaért megragadta a kabátom és elkezdett rángatni, hogy el kell hagynom az állomást. Ezután testi fölényét kihasználva többször a falnak lökött/vágott, majd betuszkolt a liftbe, ahol többször ágyéktájékon rúgott.

Rögtön az eset után kihívtam a rendőrséget. Akiknek a biztonsági azt hazudta, hogy én rájuk támadtam és majdnem fellöktem egy idős hölgyet. A kezelt jegyre pedig azt mondta, hogy az eset után kezeltem.

Mivel maradandó sérülésem nem történt feljelentést nem tettem. Az ellenőröknek pedig kijött a helyi főnökük aki szerint nem történ semmi ezért. Tehát ez ma a BKV-nál a biztonsági őröknél bevett munkamódszer. Azóta írtam egy panaszlevelet a BKV-nak amit valószínűleg olvasatlanul törölnek. Ezért kérlek titeket, hogy közöljétek a levelem a blogotokon.

A biztonsági egy kb. 175-180cm, kb 130 kg-os, 45 körüli szakállas férfi. Munka közben természetesen kapucnival és sállal próbálja az arcát takarni.

Gyalogosok közé hajtott a 714-es számú 78-as trolibusz vezetője ma reggel a Kozma Ferenc utca és Báthory utca sarkán, -írja Áron nevű olvasónk. Mint az a beszámolójából kiderül, a troli vezetőjének esze ágában sem volt megállni a gyalogosok előtt, inkább közéjük hajtott. Többen hátrahőköltek és visszaugrottak a járdára, olvasónkat viszont majdnem elütötte a trolibusz. Később kérdőre vonta a troli sofőrjét, aki magyarázkodás helyett anyázással adta a tudtára, hogy nem akar az esetről beszélni. A BKV-nak és a Fogyasztóvédelemnek küldött panasz alant:

Tisztelt BKV Zrt!

A 714-es számú, 78-as vonalon közlekedő trolibusz vezetője ma reggel (2012-01-16) a Kozma Ferenc - Báthory utca sarkán belehajtott az úttesten átkelő tömegbe. Engem majdnem elütött. Többen hátrahőköltek, visszaugrottak a járdára.

A Honvéd utcai megállóba igyekeztem, hogy a 78-assal eljussak munkahelyemre. A megállóban pár perc után meg is állt ugyanez a busz. Felszálltam az első ajtón, mikor is szóvá tettem a gépjárművezető felé az esetet.

A válasz nem kívánt stílusban érkezett, emlegetve édesanyám lehetséges foglalkozását (biztosíthatom Önöket édesanyám nem 'az ősi mesterség'et űzi)! Kérem, bocsássák meg nekem, nem szeretném idézni az elhangzottakat. Miután helyet foglaltam a buszon, még a gépjárművezető kinyitotta a vezetőt az utastértől elválasztó ajtót és további obszcén megjegyzéseket tett.

Véleményem szerint, ilyen magatartás nem megengedhető semmilyen körülmények között sem! A vezető: 1. a közlekedés biztonságát veszélyeztette 2. a kulturált kommunikáció nem eszköze.

Szerintem, a BKV Zrt. nem engedheti meg magának (egyik másik vállalat sem), hogy egy rendszeresen FIZETŐ ügyfele felé ilyen magatartást tanúsítson.

Az emberhez méltó tömegközlekedés nem kizárólag a járműpark műszaki állapotától függ. Kérem, a jövőben fordítsanak több energiát az alkalmazottaik konfliktuskezelési képességeinek fejlesztésére. Ha valamelyik munkavállalójuk fáradt (mert ez is lehetséges) küldjék el szabadságra, hogy kipihenhesse magát. Az is lehetséges, hogy nem alkalmas ennek a munkakörnek a betöltésére, de másikban (pld: ahol egyáltalán nem találkozik az utasokkal) sokkal hasznosabb munkaerőnek bizonyul majd!

Igen, az is teljesen nyilvánvaló, hogy a monoton munka és a magyar közlekedési viszonyok miatt az gépjárművezetők fokozott stresszhelyzetnek vannak kitéve. Még azt is megértem, hogy rossz napja van/volt. Ez azonban nem mentség arra, hogy életveszélyesen vezessen + tiszteletlen legyen valaki!

Kérem, az ügy maradéktalan kivizsgálását!

Nagy B. Áron

Mint arról a BKV-figyelőn decemberben beszámoltunk, a BKV úgynevezett pókhálós jegyellenőrzési rendszere az üzletszabályzattal ellentétes volt, a biztonsági őrök, a közterület-felügyelők és a rendőrök segítségével kiosztott pótdíjak szabálytalanok voltak, ugyanis buszmegállóban nem ellenőrizhetnek és nem is büntethetnek a társaság jegyellenőrei. Az ellenőrzési rendszerrel kapcsolatban többször is megkerestem a BKV-t és a BKK-t, de válasz csak most, februárban érkezett. Ahogy az az alább olvasható válaszból kiderül, a cég a pótdíjakat elengedi, aki befizette a csekket, az visszakapja a pénzét. Hogy ez valóban megtörténjen, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság segítségét fogjuk kérni.

Tisztelt Gál Mihály!
 
Hivatkozva Társaságunk Vásárlók Könyvébe 2011. december 15-én tett bejelentésére, illetve elektronikus levelére, tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a végállomásokon történő, leszállás utáni ellenőrzést kísérleti jelleggel végezte, tekintettel arra, hogy ez az ellenőrzési forma több európai nagyvárosban már alkalmazott ellenőrzési módszer. Az ellenőrzés kísérleti jellege miatt, méltányosságból a pótdíj összegét elengedjük / visszatérítjük.
 
Kérjük megértését és tájékoztatásunk szíves elfogadását.
 
Budapest, 2012. február 10.

Üdvözlettel: Baji-Gál Csaba

Alig egy órája, hogy a blog Facebook oldalán kiosztottam az FJX-193-as rendszámú 103-as busz vezetőjének a heti Arany Korány díjat, most a BKV-nál tapasztalható morális válságról kell írnom. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) mai blogbejegyzésében arról ír, hogy a BKV dolgozói sokszor levegőnek nézik a fogyatékkal élőket, és nem foglalkoznak velük. A blog egy konkrét esetet is megemlít, amikor kérdés nélkül, durva megjegyzések kíséretében szállított le a buszsofőr egy értelmi fogyatékos férfit egy BKV buszról. Mint írják, az, hogy ennek a problémának a megoldása többszöri megkeresésük és megoldási javaslataik ellenére sem érdekli a BKV vezetését, szerintük azt jelzi: a cég morálisan már réges-rég csődbe ment. Íme a bejegyzés:

Kérdés nélkül, durva megjegyzések kíséretében szállította le a buszsofőr azt az értelmi fogyatékos férfit, aki ÉFOÉSZ tagsági igazolványát mutatta fel neki felszálláskor. Bár a megfelelő, ingyenes utazásra jogosító igazolvány is nála volt, alkalma sem volt meggyőzni a sofőrt: úgy tűnik, egy az érdekérvényesítésben esetleg járatlanabb, nem kellő határozottsággal fellépő értelmi fogyatékos embert kiabálva lezavarni a buszról számára könnyen megy. Amikor a fiatalembert ellátó napköziotthon vezetője szóvá tette az esetet a BKV ügyfélszolgálatán, minősíthetetlen stílusban utasították el a panaszt.

Az érdekvédelmi szervezetek - főként, ha a fogyatékosságügy területén tevékenykednek - hozzászoktak már ahhoz, hogy éveket, sőt, évtizedeket (lásd: Ptk. cselekvőképesség) kell küzdeniük a fogyatékos emberek életét javító egy-egy intézkedésért. Megszoktuk már, hogy eggyel többször kell visszamásznunk az ablakon, mint ahányszor kidobnak azon a bizonyos ajtón.

Jogalkotási szinten is hosszú évek óta problémát jelent egy olyan szabályozás kialakítása, amely mind a fogyatékos emberek szükségleteinek, mind pedig a magyar állam gazdasági teljesítőképességének megfelel (ahogyan erről a Fogyatékos emberek esélyegyenlőségének biztosításáról szóló 1998. évi 26. törvényben is szó van). A kedvezmények és szabályok átgondoltabbá tétele minőségi változást hozhatna számos család életében - csak a példa kedvéért: a gyermekét gyógypedagógiai intézménybe kísérő szülő a visszaútra nem kap kedvezményt. Naponta ez 640 forint plusz kiadást jelentene, ha emiatt nem kényszerülne amúgy is teljes árú BKV bérletet venni a minimális összegű ápolási díjból élő szülő.

De az, hogy a BKV munkatársai - legyen az sofőr, ellenőr vagy ügyfélszolgálatos - megalázóan bánnak az értelmi sérült emberekkel, és hogy ennek a problémának a megoldása többszöri megkeresésünk és megoldási javaslataink ellenére sem érdekli a BKV vezetését, szerintünk azt jelzi: a cég morálisan már réges-rég csődbe ment.

Több, mint egy hónapja írtam nektek arról, hogy a BKV és a BKK új, úgynevezett "pókhálós" jegyellenőrzési rendszere szabályellenes. A BKV ellenőrei mellé a BKK biztonsági őröket, közterület-felügyelőket és rendőröket vezényelt, akik pár nap leforgása alatt több száz szabályellenes pótdíj kiosztásában segédkeztek a végállomásokon.

Elég kínos baki, már csak azért is, mert ez sem a BKV, sem a BKK nagy tudású szakembereinek nem szúrt szemet, még a hangos civilből lett pulikutyának vezérigazgatónak sem, aki megrendelte a rendőröket és a közterület-felügyelőket. Kínos, mert hivatalos személyek is segítettek a szabályellenes pótdíjak kiosztásában, elkérték az utasok iratait, és felvették az adataikat is.

A BKV-figyelő 2011. december 15-én rákérdezett a BKV ügyfélszolgálatán, illetve a BKK sajtóosztályán, hogy akkor hogy is van ez.

Meglepetésemre a BKV-nál nem tudtak semmiről, ők is előző nap olvastak erről a blogon, más információjuk nem volt. Tehát a BKV és a BKK között kitűnő a kommunikáció, ez már biztos. Beírtam a vásárlók könyvébe, de választ még mindig nem kaptam, csak egy halasztásról szóló levelet. Azért érdekes ez, mert a vásárlók könyvében tett panasza a vásárlónak írásbeli panasznak minősül, amelyet a vállalkozás 30 napon belül írásban köteles megválaszolni.

A BKV ügyfélszolgálatán felhívtam a BKK sajtóosztályát, ahol a telefonon feltett kérdéseimre nem voltak hajlandóak válaszolni, és az illetékes nagy tudásúval sem beszélhettem. Kérték, hogy írjam meg a kérdéseket e-mailben, de mivel több levelemre sem érkezett válasz, kértem, hogy kapcsoljanak valakit. A sajtóosztályon dolgozó hölgy megnyugtatott, megígérte, hogy válaszolni fognak, és szerinte eddig minden levelemre válaszoltak, tehát nyilván akkor hazudok.

Átküldtem a kérdéseket és a bejegyzést e-mailben, de választ a mai napig nem kaptam. Eddig négy alkalommal telefonáltam a BKK sajtóosztályának, de minden alkalommal mellémagyaráztak, és megnyugtattak, hogy hamarosan jön a válasz. Csak győzzem kivárni.

Azért is fontos erről beszélni, mert a BKV és a BKK sajtóosztálya rendre nekitámad a sajtónak, és kijelentik, hogy ha kérdeztek volna a cikk megírása előtt, készséggel válaszoltak volna a kérdésekre. Nem írok neveket, de nehéz olyan tömegközlekedéssel foglalkozó újságírót vagy bloggert mutatni, akinek nincs hasonló ügye a BKV-val. Ha kínos kérdéseket tesz fel az ember, akkor vagy húzzák az időt hetekig, amíg a téma körül elül az érdeklődés, vagy nem válaszolnak soha.

Noémi 2008-ban bliccelt egy budapesti villamoson, emiatt 2010-ben csekket kapott a BKV egyik ügyvédi irodájától. Ez azért érdekes, mert a jogszabály egyértelműen kimondja, hogy az elévülési idő egy év. Olvasónk akkor megkereste a BKV-t, akik igazat adtak neki, elismerték, hogy a követelés jogtalan és ígéretet tettek arra, hogy a pótdíjkövetelést törlik a rendszerből. Csakhogy az ügyet a BKV-nak a mai napig nem sikerült lezárni. Olvasónk január 4-én otthon felejtette a bérletét, amit később be akart mutatni a BKV-nál, de ezt a 2008-as pótdíj miatt nem tehette meg. Íme az ügyfélszolgálatnak küldött levél:

Tisztelt BKV Zrt.!

A mai napon (2012. 01. 12.) megkíséreltem a 01. 04-ei bérlet nélkül utazásom miatt bemutatni a december 15-én megvásárolt bérletemet. Mélységes megdöbbenésemre azonban ezt nem tehettem meg, egy 2008-as, állítólagosan ki nem fizetett pótdíjra hivatkozva. Megdöbbenésem oka, hogy a jogszabályok szerint már 2010-ben is elévült 2008-as pótdíjam ügyében 2010 júniusában panaszt nyújtattam be (108P), melynek jogosságát a BKV Zrt. akkor elismerte, és kijelentette, hogy a pótdíj valóban elévült.

Felháborítónak találom azt, hogy a 3 és fél éves pótdíj miatt, ami így már háromszorosan elévült, felszólító levelet a mai napig nem kaptam, ráadásul a BKV a hibát már másfél éve elismerte, én 2012. 01. 12-én nem tudtam érvényes bérletemet bemutatni, ismét előröl kell kezdenem annak bizonyítását, hogy a BKV Zrt. jogtalanul követel tőlem tartozást. Mindezt egy alkalmazott adminisztratív hibájából (2010-ben), továbbá abból fakadóan, hogy a BKV több éve, nevezetesen a 2008-ban Szabó Máté országgyűlési biztos által kiadott jelentés óta sem tesz SEMMIT azért, hogy ügyfeleivel jogszerűen és etikusan járjon el.

Mindent elölről kezdve:

A probléma tárgya egy 2008-ban villamoson történt pótdíjazás, aminek egy éves elévülési ideje (a metróval és a HÉV-el ellentétben) még csak nem is kérdéses: „Az ombudsman is elismeri – erre jelentése is utal –, hogy egy 1981 óta érvényben lévő minisztertanácsi rendelet értelmében az egyéves elévülési idő csak az autóbuszon, trolibuszon, és villamoson utazókra vonatkozik”.

„ 3§ (2) A személyszállítási szerződésekből eredő igények egy év alatt évülnek el.” (20/1981. (VI. 19.) MT rendelet a közúti személyszállítási szerződésekről). „Noha a BKV Zrt. – panaszbeadványokra adott válaszaiból, valamint sajtóközleményeiből - kiolvasható gyakorlata szerint pótdíjköveteléseit a polgári jog általános, 5 éves elévülési idején belül érvényesíti, rá kell mutatnom arra, hogy e gyakorlata – álláspontom szerint – nem felel meg a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek. Az autóbusszal, trolibusszal, villamossal díj ellenében végzett személyszállításra alkalmazni kell a közúti személyszállítási szerződésekről szóló 20/1981 (VI. 19.) MT rendelet (Kszr.) szabályait. E rendelet 3. § (1) bekezdése szerint a személyszállításnál a szerződő felek jogaira, kötelezettségeire, valamint a szerződés teljesítésére a Polgári Törvénykönyv vállalkozásra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, a rendeletben foglalt kiegészítésekkel. A rendelet 3. § (2) bekezdése a Ptk.-ban meghatározott általános elévülési időhöz képest annál jóval szigorúbb rendelkezést tartalmaz, amely szerint „[a] személyszállítási szerződésekből eredő igények egy év alatt évülnek el” (…) A fentiekre tekintettel megállapítottam, hogy a BKV Zrt. a jogállamiság elvével és az abból fakadó tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő visszásságot okozott azzal, hogy a személyszállítási szerződésekből eredő követeléseit a Kszr.-ben meghatározott 1 éves elévülési időn túl is érvényesítette, illetve érvényesíti jelenleg is.”(Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az OBH 3078/2008. sz. ügyben).

Ezt még a BKV Zrt. egykori vezérigazgatója, Kocsis István is elismerte (http://www.jogiforum.hu/hirek/19909). Fel sem tudom fogni, hogy gondolják, hogy ennyire egyértelmű jogi helyzetben, amikor ráadásul hibájukat már elismerték, ismét nekem kell órákat azzal eltöltenem, hogy a BKV jogszerűtlen eljárását bizonyítsam.

Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy bár nem csak én, de még édesanyám is tisztán emlékszik arra, hogy a kérdéses 2008-as bérletbemutatás megtörtént, ám természetesen ezt se 2010-ben, se 2012-ben nem tudtam bizonyítani, az igazoló szelvény hiányában. Igazán sajnálom, hogy bíztam annyira 2008-ban és 2010-ben is a BKV működésében, hogy nem kell minden cetlit megőriznem. Ezt a hibát többé nem követem el, mindazonáltal ebben az ügyben is ajánlom figyelmükbe az ombudsman fentebb hivatkozott jelentésének vonatkozó részletét. A mai probléma után azonban azt gondolom, jogos kételyeim merülnek fel a BKV Zrt. adminisztratív munkájának precizitását illetően.

Remélem nem gondolják azt, hogy ismét én fogok időt eltölteni azzal, hogy a BKV különböző irodáiba rohangáljak, így kérem küldjenek nekem egy bankszámlaszámot, melyre az utólagos bérletbemutatás 2000 forintos összegét elküldhetem. Továbbá kérem 2010-es panaszom dokumentációjának fénymásolatát, illetve kérem hogy indítsanak vizsgálatot a panasz dokumentációját végző alkalmazott ellen, aki elmulasztotta a büntetés elévülését az adatbázisukban is feltüntetni.

Válaszukat várva,

Üdvözlettel: Cs. N.

Olvasónk, Attila a születésnapját feleségével együtt a pomázi kastélyban ünnepelte. Mivel pillanatnyilag nincs autójuk az utat BKV-val tették meg, nem kis bosszúságok árán. Az odavezető úton elhajtott mellettük a busz, így 30 perccel tovább tartott az utazás, visszafelé pedig akkorát fékezett a busz, hogy a csomagjuk az ajtó és a lépcső előtt landolt:

Kedves BKV-figyelő!

Történt a minap, hogy párom meglepett egy hosszú hétvégével félévszázados évfordulóm alkalmából a pomázi kastélyban. Mivel újpestiek vagyunk, és pillanatnyilag nincs autónk, az időjódok meg beígérték a korai telet, így biciklivel nem mertünk útnak indulni, maradt a BKV.

Az indulást október 13., csütörtökre terveztük. Az egyik ismert Útvonaltervezővel megnéztem, hogyan is menjünk. Idézem: 96 busz 9:57 Felszáll Bucka utca… Ezzel csak az volt a baj, hogy mikor kiértünk a megállóba, kiderült a kihelyezett menetrendből, hogy hétköznap 10:01-kor indul a busz a megállóból. Ez abból a szempontból, hogy amúgy is később indultunk el, már nem volt érdekes… A következő busz 10:31-kor jön a tábla szerint. Talán egy picit hamarabb is jött. Nem is baj – gondoltam -, legalább elérjük a Tungsramnál a 204-est. Megnéztem a menetrendet: 10:33-kor kell jönni. Tehát mindjárt. Közben a váróban volt egy plakát, ahol kávét reklámoztak. Épp azt beszéltük meg, hogy hogyan lehet olyan szépen tálalni, amikor 10:36-kor elhúzott mellettünk a busz. Persze nem láthattuk, hogy jön, mert háttal álltunk. Nem is hallhattuk, mert a Váci út annyira forgalmas, hogy a nagy zajban nem lehetett észrevenni. Ráadásul egy halkabb típus volt. Feldühített a dolog, mert félóránként jár, így elég sokat kellett várni a következőre. Miután volt időm a következő busz érkezéséig, felhívtam a BKV közönség szolgálatát. Közöltem: panaszkodni szeretnék. Elmeséltem a történteket. A hölgy elmondta, hogy ha nem egyértelmű az utas szándéka, vagy nem veszi észre az utas, hogy ott a busz – mint a mi esetünkben – meg kell állni, akár dudálnia kell, hogy az utas ha akar, fel tudjon szállni. Nos, ez most nem történt meg. (Zárójelben jegyzem meg, hogy pár éve a Fóti úton jártam így. Ültem a félóránként járó 96-os buszmegállóban, és olvastam. Mire észrevettem, hogy az aluljáróból előtűnik a busz, már el is húzott.)

Már a sokadik olyan történetet olvasom az elmúlt hetekben, melyben az ellenőrök jogszerűtlenül jártak el, bántalmazták az utast, akinek hiába vannak tanúi, a BKV automatikusan az ellenőröknek ad igazat. A mostani történetünk főszereplője Zsuzsi, akinek egy ellenőr a 4-6-os villamoson kicsavarta a kezéből a jegyet, és nem engedte, hogy érvényesítse azt. Az utas állítja, hogy közvetlenül a felszállás után próbálta kezelni a jegyét, és erre tanúi is vannak, de a BKV ügyfélszolgálatának az érintett ellenőr ennek a teljesen ellenkezőjét állítja, és a társaság neki hisz.

Mivel a cégnél ez az ügyintézés normális menete, ne csodálkozzunk, hogy egyes ellenőrök mindent megengednek maguknak…

Kedves BKV-figyelő!

Köszönöm a válaszát. Őszintén sajnálom hogy nincsenek kamerák a 4-6-os villamosokon, mert a 2 tanú ellenére - akik szem és fültanúi voltak a velem történteknek, és alá is aláírták a panaszról szóló jegyzőkönyvet - a BKV 12.000 Forint büntetést akar rajtam behajtani. Nem tudom, hogy hogy bizonyíthatnám be hogy mit művelt velem az ellenőrnő, aki miután felszálltam az oktogonnál és szerettem volna érvényesíteni a jegyemet hátulról rám támadt, kicsavarta a kezemből a jegyet (!), a másik kezét rátette a lyukasztóra, és közölte, hogy én bizony azt nem lyukasztom ki (merthogy szerinte én nem az oktogonnál szálltam fel). Erre mondtam neki hogy adja vissza a jegyemet (ami használhatatlanra gyűrődött a harc során), mire ő közölte hogy visszaadja, csak előbb "eljár", és hogy adjam át a személyes irataimat.

Utastársunk, Tamás a BKV-hoz fordult egy minősíthetetlen viselkedésű ellenőr miatt. Addig húzták az ügyet, amíg felhozhatták kifogásként, hogy sajnos már senki nem emlékszik semmire - kivéve arra, hogy ez bizony nem így történt. Azt feltételezik, hogy kettejük közül Tamás nem mond igazat, holott pontosan tudják, hogy állandó probléma az ellenőrök viselkedése. Nem ártana, ha a BKV végre felismerné, hogy az utasok nem hobbiból jelentgetik be az ellenőröket; van annál jobb dolguk is, mint hogy szabadidejükben félig igaz történeteket találjanak ki az aznap látott, normálisan viselkedő ellenőrökről. Nektek mik a tapasztalataitok, hogy kezelik a panaszokat a BKV-nál? Milyen bizonyíték kell ahhoz, hogy az utasnak adjanak igazat?

Kedves BKV-figyelő!

Először is szeretném még egyszer megköszönni a korábbi segítségedet. Másodszor elküldöm az egyik, most lezárult BKV-s történetemet. A végkifejlet szokás szerint sajnos nem túl megnyugtató. És most át is adnám a szót a levelezésnek. Vigyázat, TLDR következik!


2011. július 14., Panaszlevelem a BKV felé:

Tisztelt BKV!

Szinte már közhelyesen kezdődik a történetem: a villamoson utazva egy önmagát ellenőrnek kiadó, de a BKV szabályzata alapján nem ellenőr férfi kezdett jegyeket, bérleteket kéregetni. Hozzám érve először megkértem, hogy legyen szíves legalább úgy tenni, mintha valóban ellenőr lenne. Ezen kérés teljesítése valószínűleg meghaladta szellemi képességeit, ugyanis csak ismételgette a jól begyakorolt szavakat: „Jegyet vagy bérletet kérek.” Ez után többször is felszólítottam, hogy legyen szíves az előírásoknak megfelelő kinézetet produkálni. Miután látta, hogy viselkedésével nem tudott megtéveszteni, érdeklődni kezdett, hogy a főnöke vagyok-e – bár érthetetlen számomra, hogy ez miért igényelt külön kérdést, lehetséges, hogy nem ismeri a főnökeit –, nemleges válaszomra pedig bejelentette, hogy ha nem vagyok a főnöke, akkor ne akarjam megmondani, hogy nézzen ki. Később elpanaszolta nekem azt is, hogy nem tudja megfelelően hordani a karszalagját, ami különösen abból a szempontból adott okot aggodalomra szellemi képességeit illetően, hogy nem sokkal korábban egyeztünk meg abban, hogy nem vagyok a főnöke, emiatt a szabályokat sem én hozom, és a karszalag kinézetébe sincs beleszólásom. Mindezt egyre nagyobb hangerővel tette, mellyel nem csak a vele lévő társait, de a környező közterület-felügyelőket is sikeresen magához csalogatta, ráadásul hangereje olyan méreteket öltött, hogy a többi utast is zavarni kezdte. Nagy nehezen sikerült legalább olyan fokú együttműködést elérnem nála, hogy úgy tett, mintha felhúzná felkarjára a karszalagot, megmutattam neki érvényes jegyemet. Itt jegyezném meg egyébként, hogy Üzletszabályzatuk szerint erre nem lettem volna köteles, sőt, társain végignézve egyikük sem látszott ellenőrnek.

A BKV-figyelőn 2011. augusztus 03-án "Megalázták az ellenőrök az éves bérlettel rendelkező utast" címmel megjelent utaspanaszt a BKV Zrt. kivizsgálta. A társaság szerint az eset nem úgy történt, ahogy arról a sztori főszereplője beszámolt. Az ellenőrök nem trágárkodtak, nem alázták meg az utast, és fizikailag sem bántalmazták. Szerintük egyedül a panaszos utas ordibált és használt obszcén szavakat, amiket tettlegesség követett.

Mivel a BKV-figyelő számára mindig is fontos volt a pontos és a korrekt tájékoztatás, a BKV Zrt. válaszának, mint minden esetben, most is külön bejegyzést szentelünk. A kedves olvasó pedig eldöntheti, hogy kinek hisz, és kinek ad igazat:

Tisztelt Gál Mihály!

A BKV Figyelőn megjelent, ellenőrökről szóló írással kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a BKV Zrt. kivizsgálta a bejegyzésben említett utaspanaszt.

Előre is megjegyezzük, hogy az éremnek két oldala van, így amennyiben a két blognak is célja az esemény minél pontosabb bemutatása, kérjük, jelentessék meg Társaságunk hivatalos álláspontját is.

Az esemény tisztázása érdekében az érintett jegyellenőröket is meghallgattuk, továbbá azt is megvizsgáltuk, hogy ki kezdeményezett rendőri intézkedést.

Olvasónk, Annamária állítása szerint zsebtolvajok dolgoznak a 2-es villamoson. Naponta többször is találkozik velük, és a Vásárcsarnok valamint a Kossuth tér között tevékenykednek. Már több alkalommal is látta, hogy elemelnek ezt-azt, de megfenyegették, így eddig csak telefonon tett panaszt, azt is hiába, ugyanis a BKV szerint ez nem az ő dolguk.

Én azt tanácsolom Annamáriának, hogy ha legközelebb látja az illetőket, szóljon a járművezetőnek, és ismételten jelentse be az ügyet az ügyfélszolgálaton. Ha a BKV és a BRFK egy kicsit összedolgozna, néhány óra alatt elkaphatnák a tolvajokat…

Tisztelt BKV!

Szeretném felhívni szíves figyelmüket, a 2-es villamoson garázdálkodó zsebtolvaj bandákra. Én minden nap, minden alkalommal (naponta 4-5-ször) találkozom velük. A Vásárcsarnok és a Kossuth tér között ingáznak, kettesével.

Naponta végignézek legalább egy kifosztást, de szólni nem merek, mert egyszer megfenyegettek, hogy ha őket figyelem és nem nézek más irányba, kinyomják a szemem. Ma felhívtam ebben az ügyben az ügyfélszolgálatukat, ahol egy hölgy kioktatott, hogy ez nem az ő dolguk, forduljak a rendőrséghez.

A fenti képet egy olvasónk küldte nekünk. Mint az a dokumentumból kivehető, a történet főszereplője 2003 és 2007 között összesen 64 alkalommal bliccelt, és emiatt 890 ezer forintra büntették meg. Az utasnak ezt persze nem kellett befizetnie, hiszen „rendkívüli osztályvezetői méltányosságból több mint a 90 százalékát elengedték, és 64 ezer forintra mérsékelték a notórius bliccelő bírságát.


A fent látható képet olvasónk, Zoltán készítette pár hete a BPI-068-as rendszámú buszon utazva. Mint azt a levelében írta, a vázon lévő törés ezeken a buszokon nem ritka látvány, viszont azon ő is meglepődött, hogy nem csak a kettévált váz mozgott szabadon, hanem az ahhoz rögzített üvegtábla is.

Olvasónkat, Bencét a 19-es villamoson megbüntette egy BKV-ellenőr. Az utas az intézkedés jogosságát nem vitatja, azonban a menetével nem ért egyet. Mint azt a lenti levelében is írja, az ellenőr úgy zsarolta ki a pótdíjat, hogy mindenféle nem létező tételeket is „kiszámlázott”, mondván, hogy ha nem fizet, akkor 73 ezer forint lesz a büntetés:

Tisztelt BKV-figyelő!

A mai napon (06.20.) megbüntetett az ellenőr a 19-es villamoson. Az intézkedés jogosságához nem fér semmi kétség, nem ezzel lenne a problémám. Mivel már a 107-et akarta tárcsázni és vázolta, hogy ezért mennyi pótdíj jár. És itt jött a meglepetés. Kiderült, ha hatósági intézkedést kell kérni, akkor 73 ezer a pótdíj. Még tételesen mondta is, hogy adatlehívás a rendőrségtől X ezer forint ( a pontos számra nem emlékszem, de több tízezres tételt említett), bónusz az ő pótdíjuk meg még mondott olyan összetevőket is, amiről nekem tudomásom sem volt.

Olvasónk, Viki még márciusban szenvedett baleset a 33-as busz Lépcsős utca megállójában. Az utas leszállás közben rosszul lépett, emiatt szalagszakadással korházba került, ahonnan gipsszel a lábán távozott. Az eset érdekessége, hogy a buszvezető valószínűleg az ajtózárás közben nem látta az esetet, emiatt segítségnyújtás nélkül elhagyta a megállót. Olvasónk kártérítését fordult a BKV-hoz, de jegyzőkönyv hiányában nem tudja bizonyítani az esetet:

Kedves BKV-figyelő!

Az eset március 18-án, péntek este történt, amikor a 17:59-kor Október Huszonharmadika utcától induló 33E autóbuszról a Lépcsős utcánál leszállás közben (kb. fél 7-kor) félreléptem, a bokám félre ment. A mögöttem leszálló emberek felsegítettek, de nem maradt ott senki. A buszsofőr sem szállt le, elhajtott, így helyszíni jegyzőkönyv nem készült.

Olvasónk, A. Diószegi az alább olvasható levelében egy régi, ám még mindig aktuális problémával foglalkozik, mégpedig azzal, hogy a HÉV-pótló járatokon miért nem megoldott a bicikliszállítás. Mint ismeretes HÉV-pótlóként ugyan azok a buszok közlekednek, amik a napi forgalomban, illetve villamos, metró stb. pótlásnál, ezeken pedig a Nemzeti Közlekedési Hatóság nem engedélyezi a kerékpárszállítást. Vajon nálunk mikor lesznek olyan kerékpárszállító alkalmatosságok, mint ami a lenti busz elején látható? Olvasónk levele a kép alatt olvasható.

Bizonyára már tudjátok, hogy a BKV új honlapján úgy lehet panaszt írni, ha megadjátok személyes adataitokat és regisztráltok. A közlekedési társaság szerint erre azért volt szükség, mert rengeteg névtelen és értelmetlen levelet írtak az utasok, és ezek az érdemi panaszok és bejelentések elől vették el az időd. Az elgondolás nem rossz, csakhogy most azok sem tudnak írni, akik valós problémával fordulnának a céghez.

Többen jeleztétek, hogy hosszú ideje nem tudtok levelet írni a BKV-nak azért, mert az oldalon nem lehet regisztrálni. A regisztrációs űrlap egy ellenőrző kódot kér a felhasználótól, de a lapra nincsenek felcsatolva ezek a képek, emiatt a regisztráció meghiúsul. (Ide kattintva magatok is meggyőződhettek erről).

A BKV-figyelő az elmúlt hetekben több alkalommal is foglalkozott a 14-es villamosra telepedett hajléktalanokkal. A BKV a megszaporodott utaspanaszok miatt fokozott ellenőrzést rendelt el a járaton, csakhogy olvasónk szerint ebből semmi sem látszik. Amint Mátyás alább olvasható leveléből kiderül, a hajléktalanok száma napról napra nő, és egyre elviselhetetlenebbek:

Kedves BKV-figyelő!

Korábbi cikkekben ti is foglalkoztatok a 14-es villamoson elharapódzó hajléktalan-jelenséggel, ezért közhelynek tűnik levelem:

Az átlag olvasó azt gondolná, hogy biztos történt valami intézkedés. Sajnos nem. A helyzet egyre jobban romlik. Az elmúlt hónapokban egy ellenőrrel nem találkoztam, pedig naponta kétszer utazok a villamoson és szükség lenne rájuk.

Keddi „Kiesett a 120-as busz kereke” című bejegyzésünkben arról írtunk, hogy az érintett busz vezetőjét a BKV felelősségre akarta vonni. Ezt a buszvezető egy ismerősének mesélte, ő írta meg blogunknak. A BKV szerint erről szó sincs, írásos dicséretben részesítették a buszost, mert időben észlelte a problémát és példásan cselekedett. Emellett fokozottabb műszaki ellenőrzést is elrendeltek:

Kedves Gál Mihály!

A február 2-ai, Kiesett a 120-as busz kereke c. bejegyzésével kapcsolatban meg kívánjuk jegyezni, hogy a leírtakkal ellentében a BKV Zrt. nem kívánta felelősségre vonni a járművezetőt, sőt, éppen ellenkezőleg: felettese írásos dicséretben részesítette, amelyben megköszönte figyelmességét, amiért időben észlelte a problémát és példásan cselekedett.

A bejegyzésben leírt, és az ehhez hasonló esetek elkerülése érdekében az eddigieknél fokozottabb műszaki ellenőrzést rendeltünk el, nagyobb figyelmet fordítva a kerékanyák meglétére, esetleges kilazulására.

Kérjük, reagálásunkat jelenítse meg a BKV figyelőn.
 
Üdvözlettel: BKV Zrt.

„A BKV felkészült a téli időszakra” címmel adott ki közleményt a közlekedési társaság még a nagy havazás előtt. Olvasónk –aki naponta több órát BKV-zik- szerint ez hazugság. Saját maga is tapasztalta, hogy a buszok késnek, kimaradnak, lerobbannak, a metrók szellőzőin beesik a hó, a megállók takarítatlanok. Vajon, ha tényleg felkészültek volna a hidegre, a havazásra, akkor is lerobbant volna a buszok majdnem fele? Az idei év leghosszabb panaszlevele következik:

Tisztelt BKV Zrt! Tisztelt Ügyfélszolgálat!

Van mondani/írni valóm bőven, kicsit hosszúra sikeredett a levél, de ez Önök, a BKV miatt alakult így. Nem fogok mocskolódni (pedig indulatok vannak bennem bőséggel) nyugodjanak meg, viszont szókimondó leszek, kritikus hangnemben! Ezen kérem, ne sértődjenek meg, inkább gondolkodjanak el (mert sértődni csak az sértődik, aki tudja, hogy a róla elmondottakban igazság van)! Meg fogja érni, higgyék el!

A lenti levelet kommentár nélkül küldeném mindazoknak, akik az Odacsuktunk egy gyereket! -„És? Üljön vissza, és fogja be a száját!” című bejegyzés íróját azzal vádolták, hogy hazudik, nem ír igazat, felfújta az egész történetet:

Tisztelt Gál Mihály!

A BKV figyelőn megjelent, Odacsuktunk egy gyereket! -„És? Üljön vissza, és fogja be a száját!” című bejegyzésre korábban azt a tájékoztatást adtuk, hogy szabadságát követően a járművezető december 14-i munkába állása után tudunk részletes vizsgálatot indítani a történtekkel kapcsolatban.

A vizsgálat lezárult, a Társaság rendkívüli felmondás útján elbocsátotta az érintett járművezetőt.

Üdvözlettel: BKV Zrt.

Olvasónk pár napja a 8-as busz Zólyomi úti megállójában várakozott. Fél órát várt -az egyébként 8 percenként járó- buszra, majd felhívta a BKV ügyfélszolgálatát, hogy megérdeklődje, merre jár a 8-as. Meglepetésére kapott tájékoztatást, majd megjelent két busz:

Kedves BKV-figyelő!
 
A cég körüli - egyébként felháborító - botránysorozat mellett hadd szolgáljak egy a BKV működésére összességében nem jellemző történettel. Pár napja 19 óra körül érkeztem a 8-as busz Zólyomi úti megállójába, ahol 19.30-ig semmi nem történt: egyetlen busz sem érkezett. Tárcsáztam a megállóban, a menetrenden feltüntetett telefonszámot, majd a diszpécser hölgynek ezt az egyszerű kérdést tettem fel: miért nem jár a 8-as? Először is elnézést kért, majd egy kis türelmet, utánanéz: visszahívást ígért.

Olvasónk még mindig nem érti, hogy a 144-es busz vezetője miért szólt, és mutatott be neki vasárnap este, hisz semmi rosszat nem tett, csak figyelmes volt. Direkt ott nyitott ajtót, ahol nem ült senki, hogy az indulásig ne fázzanak az utastársai:

Kedves BKV!

Mindjárt a levelem elején szeretném leszögezni, hogy nekem soha egy rossz szavam nem volt a BKV ellen, inkább próbáltam keresni benne a pozitívumokat, noha azért valljuk be volna mit kritizálni. Viszont ami ma délután történt velem a buszon, teljesen kihozott a sodromból.

Egy 22 éves nő nemű személy vagyok, semmiképp sem egy 15 éves huligán, azokkal szoktak hasonló hangnemet megütni (persze az sem mindig jogos). A vasárnap (dec.13.) 18:27 perckor induló 144-es buszra (rendszáma BPI-922) szerettem  volna felszállni az Örs Vezér téren. Hideg lévén, teljesen érthető és kedves módon a busz összes ajtaja (4 db) zárva volt. Láttam, hogy emberek többnyire csak a busz leghátsó részében ülnek, és hasonló figyelmességből hát úgy döntöttem az első ajtót fogom kinyitni és felszállni. Felszállás után hátrafelé vettem az irányt, és amikor a harmadik ajtó körül jártam, két fiatalember kinyitotta a leghátsó, negyedik ajtót is és felszálltak.

Olvasónk megelégelte, hogy a BKV ellenőrei csak a "normális" emberektől kérik a jegyet, bérletet, a hajléktalanokra már rá sem szóltak. Ezt a 32-es buszon szóvá is tette, ahol az ellenőr hölgy arrogánsan azt mondta, szóljon rá, vagy tegye le a buszról ő a hajléktalant, mert ő a férfi:

Tisztelt BKV Zrt. Ügyfélszolgálat!

Ezúton kívánok panaszt tenni az Önök jegyvizsgálási gyakorlata, valami jegyvizsgáló alkalmazottjaik magatartása ellen. Már nem először tapasztalom személyesen is, illetve mások elmondása alapján, hogy a jegyvizsgáló hölgyek és urak igencsak szelektálnak az utasok között munkavégzés közben, azaz hétköznapiasan fogalmazva "pofára mennek" amikor elkérik az utasoktól a jegyet/bérletet. A legutóbbi, tegnapi eset után úgy döntöttem, hogy szót emelek a fenti gyakorlat ellen.

A történet tegnap, azaz 2009.12.02-án este 20 óra 20 perckor történt a 32-es buszon amelynek rendszáma: BPI-930 és az Örs vezér tér irányába haladt. Az Erzsébet Királyné úton felszállt két középkorú hölgy, akik elkezdték a jegyeket ellenőrizni, azonban a járművön utazó hajléktalan alvó emberre ügyet sem vetettek, hozzá sem szóltak. Az illető hajléktalan még ha tegyük fel rendelkezett is volna valamilyen érvényes jeggyel, vagy bérlettel, az utazási feltételek alapján akkor is ki kellett volna őt zárni az utazásból a ápolatlan ruházata miatt, amivel zavarta a többi utast (magyarul: igencsak büdös és koszos volt).

Olvasónk tanácstalanul állt a rákoskeresztúri városközpont buszmegállójában. Miközben útbaigazítást kért, egy buszvezető meglökte, majd azt mondta: "Húzzál már félre a p*csába te is az útból". Olvasónk a buszon kérdőre vonta a buszvezetőt, aki tovább sértegette. A biztonsági őrök segítségét kérte, de ők is szidalmazni kezdték.

Később kiderült, hogy az utas MP3 lejátszója valószínűleg a buszvezető lökése miatt a megállóban kiesett a zsebéből. Az ügyfélszolgálathoz, majd a buszgarázshoz fordult, ahol egy "Miért engem b*szogatsz ezzel, honnan tudjam én?" mondattal elintézettnek tekintették az esetet. Igazi BKV-s történet alant:

Tisztelt BKV!

Súlyos panasszal vagyok kénytelen jelentkezni Önöknél saját munkatársaik magatartását illetően. Szombat hajnalban feltehetőleg talán utolsó 998-as járatukkal utaztam Rákoskeresztúr Városközpontból Cinkota autóbuszgarázs irányába. Mivel e járat az éjszaka folyamán két különböző megállóból indul információt kértem két - egy másik megállóban álló - biztonsági szolgálatos munkatársuktól. Miközben ők útbaigazítottak volna, egy másik alkalmazottjuk, aki buszához sietett igen durván félrelökött a következő szavak kíséretében: "húzzál már félre a p*csába te is az útból". Én rögtön az illető, feltehetőleg sofőr után eredtem. Mint kiderült egy busszal utaztunk, én hazafele, ő minden bizonnyal munkába.

Ez a nap legyen a nyílt levelek napja. Reggel a BKV szakszervezetek Bajnai Gordonnak címzett nyílt levelét olvashattátok, most pedig néhány sorral lentebb egy utas nyílt levelét találjátok, amit a BKV-nak címzett. Témánk a Hűvösvölgyet érintő rossz tömegközlekedési állapotok:

Tisztelt BKV Zrt!

Nyílt levéllel fordulok Önökhöz, amelyben közreműködésüket kérem az alábbiakban felsorolt közlekedési kényelmetlenségek mielőbbi megoldásában. Tapasztalataimat, mint rendszeres tömegközlekedő írom le, naponta kétszer utazom át Hűvösvölgyön és használom az onnan induló és oda érkező járművek többségét.  Levelemet a BKV Figyelő blog szerkesztőjéhez is eljuttatom, ahol az olvasók esetleg újabb észrevételekre hívhatják fel az Önök figyelmét. Kifogásaim a következőkből állnak:

Olvasónk épp a Hamzsabégi útra kanyarodott, amikor a mellette lévő sávból (ahonnan egyébként csak egyenesen lehet továbbhaladni) egy busz szintén kanyarodni kezdett. Mivel az út csak egy sávos, a kanyarodó busz a szabályosan közlekedő autót a szembejövő sávba "tolta" át, ahol majdnem összeütközött egy másik autóval. A BKV-nak küldött panasz alant:

Tisztelt Hölgyem/Uram!
 
A mai reggelen 2009.11.25 8:06 perckor az alábbi kereszteződésnél jártunk párommal, mint majdnem minden reggelen, amikor munkába igyekszünk.

Olvasónk nyár óta levelezik a BKV-val és a Generali biztosítóval egy balesete miatt. Augusztus 26-án hajnalban a 973-as busz lépcsőjéről leesett és úgy megsérült, hogy kórházba kellett mennie. A helyszínen se a buszvezető, se a biztonsági őrök nem segítettek neki, a busz egyszerűen továbbhajtott. A BKV-s dolgozók nem emlékeznek semmire, jegyzőkönyv sincs, így a biztosító nem fizet:

Tisztelt BKV- figyelő!

Azért írok most neked, mert panasszal szeretnék élni a BKV magas színvonalú szolgáltatásával kapcsolatban. Az eset még nyáron történt velem de csak most osztom meg mert eddig próbáltam elintézni a dolgokat de sajnos ezzel a minősíthetetlen szolgáltatóval sajnos nem lehet. Az történt velem, hogy Augusztus 26.-án hajnal 1:15 kor érkeztem meg  a Dózsa György úti megállóba a Blaha Lujza tér felől, és sajnos leszállás közben rosszul léptem és leestem a 973-as jelzésű éjszakai buszról. A bokám kibicsaklott és kórházba is kellett mennem. Kikötném, hogy munkából mentem hazafelé és nem voltam sem ittas sem részeg. A magasan képzett és kulturált sofőr és a még képzettebb jegyellenőrzési elitalakulat pedig nem volt hajlandó segíteni, hanem egyszerűen bezárták az ajtókat és elmentek. Ezek után írtam a Forgalombiztonsági Osztályra Augusztus 29.-én, hogy elmondjam mi történt az egyik járatukon, és hogy érvényesítsem a balesetbiztosításomat. Válasznak ezt a levelet kaptam tőlük:

Bár a BKV-figyelő szemfüles olvasói már két hónappal ezelőtt kipróbálhatták a BKV új weblapját, a közlekedési társaság csak múlt pénteken mutatta be hivatalosan az egy éve készülő oldalt. A zártkörű bemutató után most ti, az Index és a BKV-figyelő olvasói találkozhattok először a BKV megújult weblapjának béta verziójával, ha a következő képre kattintotok:

„Beb@szlak a villamos alá! -kiabálta az ellenőr” címmel augusztusban megjelent bejegyzésünkre megérkezett a BKV válasza. Az ellenőrt -aki megfenyegetett egy utast- kihallgatták, de mindent tagad, a BKV mégis oktatásra küldi, és a továbbiakban jobban ellenőrzik majd a munkáját:

Tisztelt Novák Zsuzsa!

Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat.

A jelzett esettel kapcsolatban vizsgálatot folytattunk. A vizsgálat során az érintett 182-es karszalagszámú jegyellenőrt, akik a kérdéses időpontban 2009. augusztus 26-án az 1-es jelzésű villamoson dolgozott, jegyzőkönyvileg hallgattuk meg a bejelentéssel kapcsolatban.

A 182-es karszalag számú jegyellenőrünk az esettel kapcsolatban elmondta, hogy már régebben olvasta az interneten azt a megnyilvánulást, amely róla - állítása szerint - névtelenül és valótlan dolgokat állítva megjelent. Elmondta, hogy a történetben szereplő polgárőr, halálos fenyegetéssel és testi sértéssel vádolja. Állítása szerint amennyiben ez így volt, a polgárőr súlyos hibát követett el, miszerint ezeket valamilyen módon nem akadályozta meg, illetve nem intézkedett. A megírt molesztálást, fizikai erőszakkal történő utassal szembeni intézkedését visszautasította, tagadta. Ragaszkodott azon állításához, hogy munkavégzése a meghatározott előírások szerint történt, már a villamoson közölte az utassal, hogy mivel iratai nincsenek, bemondás alapján felveszi adatait. Kijelentette, nem tanúsított az utassal, sem az intézkedésébe beleavatkozókkal szemben durva, bántó magatartást.

Tisztelt Gál Mihály!

A BKV-figyelő Blogon megjelent „Unatkozó ellenőrök vegzálják az utasokat” című bejegyzésre a BKV Zrt. az alábbi tájékoztatást adja:

A Volánbusz Zrt-vel kötött együttműködési megállapodás alapján természetesen elfogadjuk a Volán pénztárban váltott bérletszelvényeket is. Ebben az esetben nem bélyegzővel, hanem biztonsági tollal van feltüntetve azok érvényessége. Erről természetesen valamennyi jegyellenőrünket, jegyvizsgálónkat, fővizsgálónkat, illetve a korlátozott jegyellenőri feladatot ellátó biztonsági őrünket tájékoztattuk. Az említett esetről a Társaság eddig nem szerzett tudomást.

Olvasónk fiának bérletét egy ellenőr azért lopta el, mert a diákigazolványának számát nem tollal, hanem ceruzával írta fel. A bérlet elkobzásáról a srác semmilyen elismervényt nem kapott, még az adatait sem írta fel az ellenőr:

Kedves Ügyintéző!
 
2009.10.21-én 18:45-19:00 óra között fiam haza felé utazott a 139-es autóbuszon. Egy ellenőr szállt fel a buszra a BAH csomópontnál a Csörsz u.-i megállónál egyedül! Kérte a jegyeket és bérleteket ahogy az a dolga.
 
Fiam átadta a bérletszelvényét amire ceruzával volt felírva a diákigazolvány száma. Az ellenőr közölte, hogy ezt most elveszi, mert szabálytalanul ceruzával lett kitöltve és kikapta a fiam kezéből a szelvényt. A fiam a busz vezetőjéhez fordult segítségért, mert az ellenőr semmilyen átvételi elismervényt nem adott a lefoglalt szelvényről. A buszvezető azt mondta, hogy szerinte sincs joga elvenni a szelvényt, de ő ebbe nem szól bele.

Olvasónk megelégelte, hogy a BKV alvállalkozójának, a Nógrád Volánnak a buszai a városban, és a városon kívül is csak vánszorognak, és olyan megállóknak is megállnak, ahol se le- se felszálló utas nincs. A végállomáson buszvezetőkkel beszélgetett, akik elmondták neki, hogy a BKV szerződésben rögzítette, mikor kell a végállomásra érniük, és ha ezt nem tartják be, akkor megbüntetik őket. Ezzel nem is lenne baj, csak a menetrend olyan rosszul lett megírva, hogy ha a buszosok normális tempóban haladnak, akár 10 perccel előbb is beérhetnek a végállomásra. Nem akarnak büntetést, ezért mennek lassan:

Tisztelt BKV!

Napi rendszerességgel utazom a Nógrád Volán által üzemeltetett járműveken, amik bosszantó módon lassan haladnak, gyakran feleslegesen megállnak olyan megállókban is, ahol se le-se felszálló utasok nincsenek. Teszik ezt még lakott területen kívül is (Pl.: 104-204-s vonal): 40-50-s sebességgel poroszkálnak feltartva ezzel a járműforgalmat  a 2-s úton, illetve a Megyeri hídon (ami ráadásul autó útnak számít).

Néhány hete alkalmam nyílt a dunakeszi végállomáson rákérdezni a dolog miértjére az egyik ott várakozó buszvezetőnél. Amit elmondott annyira megdöbbentő volt a számomra, hogy elsőre el sem hittem. Egy kis nyomozásba kezdtem, és elbeszélgettem több járművezetővel az Újpest központi, illetve a Rákospalotai végállomásokon akik megerősítették a kollégájuk által elmondottakat. A fontosabb dolgokat lejegyzeteltem, hogy ne essek tárgyi tévedésekbe.

Megbüntettek egy mozgásában korlátozott srácot a BKV ellenőrei még 5-én reggel a 70-es trolin, mert nem igazolta, hogy mozgássérült. A gyerek két bottal jár, lábai születési rendellenesség miatt deformáltak. Az ellenőrök mégsem hittek neki, elővetették vele az iratait, végignézték kínlódásait, majd fölényes vigyorral kitöltötték a bírságról szóló csekket:

Kedves BKV-figyelő!
 
Napi  utazásaimat, sajnos kénytelen vagyok a BKV csodálatos járműveivel megtenni, és már nem is csodálkozom, hogy ha késik, ha lerobban, ha tiszta olaj, megszoktam. Ma reggel viszont egy olyan esetet éltem át, amit ha nem látok és hallok nem hiszem el.

Időpont: 2009 10.05. reggel 7:15 perc. Helyszín 70-es troli, Hermina úti megálló. Minden reggel ezzel a járattal utazom és minden reggel felszáll egy srác. Mozgássérült ami első ránézésre látszik rajta. (ezt csak azért jegyeztem meg, mert a későbbiekben fontos). Felszállt 2 ellenőr, egy 50-es nő és egy szintén 50-es férfi.

„Megállóhely kapacitásának jobb kihasználása miatt az autóbuszok harmadiknak is megállhatnak, és ajtót nyithatnak. Ebben az esetben azonban a megállótáblánál ismét meg kell állniuk, és ajtót nyitniuk.” –így szól a BKV belső szabályzata. Akkor mégis miért van az, hogy a Ferenciek terén a buszvezetők rendszeresen úgy nyitnak ajtót harmadikként, hogy az utasok le sem tudnak szállni a korlátok miatt, majd továbbhajtanak? Olvasónk többször maradt a megállóban, az ügyfélszolgálattal levelezik:

Tisztelt Cím!
 
Előző levelem tartalma hasonló volt az alábbinak, melyre a BKV 30 napon belül válaszolt. Csak éppen semmi eredménye nem lett. A 8-as buszok továbbra sem állnak meg a Ferenciek terén az arra kijelölt helyen. Az utasok szaladgálnak össze-vissza. Nem tudják, mikor hol szállhatnak fel, mert a megállóban, - nos, ott nem. A második eset akkor történt, mikor pár hét után kinyitottam  a BKV válaszlevelét hogy a jövőben jobban odafigyelnek. Ez volt a második levelem a válaszuk után.

Üdvözlettel: Kanzler Edit

Olvasónk az Örs vezér terén egy viszonteladótól elkérte a vásárlók könyvét, de ezt a közelben álló biztonsági őr nem nézte jó szemmel, elkezdte lökdösni. Panaszt tett a két alvállalkozónál és a BKV-nál, de bocsánatkérő levél helyett fenyegető levelet kapott, ugyanis a cég vezetője szerint csak a cégüket akarja lejáratni:

Kedves BKV-figyelő!

Ismertetek egy esetet, ami az Örs Vezér téri metróállomás jobboldali bejáratánál lévő, az ITON Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. által üzemeltetett viszonteladói pultnál történt 2009. 06. 26-án délelőtt 11 óra körül. Kérem, tegyék közzé a BKV-Figyelő blogján.

Egy korábbi, a Vásárlók könyvébe beírt bejegyzésem másolati példányát nem kaptam meg, ezért amikor legközelebb arra jártam, azt követően, hogy vásároltam magamnak jegyet, kértem a bejegyzésem másolati példányát. Erre egy biztonsági őr odajött és lökdösni kezdett engem, és egy idő után sikeresen el is taszigált a pulttól. Az ITON Kft. alkalmazottja ekkor levette a vásárlók könyvét a kocsiról, eltette, és a továbbiakban azt állította, hogy odaadta nekem a bejegyzésem másolati példányát. (Az esetet megírtam a BKV honlapján az „Utasészrevétel” címére.) Nem voltam egyedül, így van tanúm, aki mindent látott és hallott.

Olvasónk hiába várta a 212-es buszt majd’ 1 órán keresztül a BAH csomópontnál, a Kongresszusi Központ megállóban, ahol a busz menetrendje ki van téve, kiderült, a busz nem is áll meg abban a megállóban, a menetrendet mégis kitette valaki. Menetrend és utastájékoztatás tekintetében a MÁV sincs a toppon, ezt a MÁV-figyelőn elolvashatod, ha ide kattintasz!

Tisztelt BKV, kedves olvasók!

2009. 09. 05.-én a BAH csomópont (Kongresszusi Központ) névre hallgató megállóban vártuk a 212-es autóbuszt, menetrendje ott volt a többi közt, így joggal gondolhattuk, hogy a busz érkezni is fog. Ez természetesen nem történt meg, így egy óra várakozás után érdeklődtünk a telefonos ügyfélszolgálatnál, ahol azt a választ kaptuk, hogy a buszok rendben közlekednek, nem volt járatkimaradás.

Olvasónk a múltheti dohányzós levél hozzászólásain felbuzdulva elhatározta, hogy nem az ügyfélszolgálaton keresztül intézi hasonló ügyeit, megpróbálja személyesen, de azt kapta amire számított. Kulturált kérésre tegező, flegma választ kapott. A többi alant:

Tisztelt BKV-figyelő!

Pár napja volt az oldalon egy panaszos levél, amire majdnem 500 anyázó hozzászólás jött. Ez a levél egy dohányzó buszvezetőről szólt, és egy utasról, aki megelégelte, hogy mindig a képébe hazudnak, ezért a buszvezető feletteséhez fordult. Sok hozzászólás szólt arról, hogyan kezeljünk egy ilyen esetet a panaszok írogatása helyett. Megpróbáltam, és nem lepődtem meg:

Hétfőn a 7E buszon utaztam a Bosnyák tér és a Ferenciek tere között. A második ajtó közelében álltam, elhagytuk már az első megállót amikor megcsapta az orrom a cigaretta füst, ami nemdohányzóként zavar. Hátrébb mentem, de ott is éreztem, ezért odamentem a sofőrhöz, aki nyitott ajtónál szívta a cigijét. (Szerintem) teljesen udvariasan ennyit mondtam:

Olvasónk a BKV ügyfélszolgálatán írásban tett panaszt egy buszvezetőre, aki vezetés közben dohányzik. A BKV kivizsgálta az ügyet, megkérdezték a buszvezetőt aki állította, nem szokott vezetés közben dohányozni. Az utas rosszul tűrte, hogy hülyének próbálják nézni, ezért tovább vitte az ügyet, megkereste a buszvezető felettesét és szembestést kért. Végül a buszos mindent bevallott:

Tisztelt BKV-figyelő!

Április 2-án a BKV egyik buszjáratával utaztam ahol a sofőr rágyújtott a cigarettára.  Ahogy hazaértem jól bevett szokásomhoz híven meglátogattam az általam körülbelül egy éve létrehozott nonprofit szájtot és generáltam egy csinos kis panaszlevelet, amit elküldtem a BKV-nak ajánlva:

Megérkezett a BKV válasza olvasónk panaszára. Az utas látta, ahogy egy kerekesszékkel közlekedő utastársa éppen a villamosra próbál meg felszállni, de a járművezető rázárta az ajtót, így a megállóban maradt. Olvasónk panaszt tett a cégnél, a lenti válaszból kiderül, hogy a járművezetőt „cselekedetéért anyagi jellegű felelősségrevonásban részesítették.”

Tisztelt BKV-figyelő!

Ez év június 13-án írtam Önöknek levelet, "Kerekesszékkel utazni" címmel. Az eset nem velem, hanem a szemem előtt történt. A panaszomat eljuttattam a BKV részére is. Közel két hónap után választ is kaptam, amelyben elnézést kértek, leírták, hogy vizsgálatot indítottak és a járművezetőt anyagi jellegű felelősségrevonásban részesítették. A BKV kérésének eleget téve mellékelten küldöm a részemre eljuttatott levelet. Íme:

A blogon pár napja megjelent egy észrevétel, amit egy pénztáros írt. Mesélt a bérlethamisításról, arról, hogyan tehetünk ellene, de azt is leírta, hogy kollégái hogyan károsítják meg egymást a bérlettömb belsejéből kitépkedett szelvényekkel. Persze ez a BKV szerint mind hazugság:

Tisztelt BKV-figyelő!

2009. július 21-én reggel a blogon megjelent, Így buktathatod le a csaló pénztárosokat című bejegyzésben foglaltakra reagálva az alábbiakat közöljük:

A  névtelenül nyilatkozó, magát viszonteladói alkalmazásban álló pénztárosnak valló levélíró állításával ellentétben a  BKV Zrt. jegypénztárosai közül senki sem dolgozik másodállásban a cikkben említett viszonteladói partnerünknél. A BKV Zrt. folyamatosan ellenőrzi mind a saját, mind a viszonteladók pénztárosait, akik naponta elszámolnak, így az ellenőrzési rendszer azonnal jelzi, ha eltérést tapasztal. A belső ellenőrzéseken túl társaságunk és viszonteladó partnereink szúrópróbaszerű próbavásárlásokkal is igyekszik kiszűrni a visszaéléseket. Amennyiben a pénztárosnál készlethiány van – erre utal a levélíró a bérlettömbök közepéről kitépett szelvénnyel – jó bérletet, jó áron adtak el, tehát az utasnak nem keletkezik kára, csak annak a kollégának, akitől elvették. Neki viszont kötelessége a rábízott készlet őrzése. Jegyeket, bérleteket árusító partnereinket társaságunk honlapján a Jegy- és bérletértékesítés címszó alatt bárki megtalálhatja – viszonteladói partnerünk továbbértékesítésre nem adhatja tovább a bérleteket.  Amennyiben a névtelenségbe burkolózó levélírónak konkrét bizonyítékai vannak, kötelessége jelenteni azt. A leírt rágalmazásokat a munkájukat becsületesen végző kollégáink nevében visszautasítjuk.

Üdvözlettel: BKV Zrt.

Olvasónk levelet írt a BKV-nak a Szentendrei HÉV vonalán lévő kijelzők miatt, amik rendszeresen meghibásodnak. A cégtől azt a választ kapta, hogy a kijelzők jelenleg próbaüzemben működnek, ezért hibásodnak meg rendszeresen. Az utas szerint elfogadhatatlan, hogy ennyi pénzért ilyen sokáig szórakoznak egy ennyire egyszerű rendszer kiépítésén. Magánvállalatoknál ugyanis fele ennyi idő alatt bevezetnek egy teljes vállalatirányítási rendszert, éles üzemben.

Tisztelt Keresztes Attila Úr!

Kissé nevetséges lassan két év után azt állítani, hogy próbaüzemben (nem)működnek a szentendrei HÉV vonalán a kijelzők.

Fele ennyi idő alatt egy nagy cégnél bevezetnek egy teljes vállalatirányítási rendszert, éles üzemben!

Önök szokás szerint nyilván nem veszik figyelembe az utasok véleményeit, és nem nézik meg saját szemükkel az erdményeket. Semmi nem változtat azon a tényen, hogy a nem táblás, hanem kijelzős rendszer nappal, napos időben nem használható!! Az Ön helyében nem hivatkoznék az új metró szerelvényekre, hiszen azok alig közlekednek a föld felett, és ha igen, akkor is mindegy, mert csak egy járat jár arra, senki nem fogja nézni a külső kijelzőt!

Üdv: Magyar Éva

Olvasónkat május 20-án a Stadionok metróállomáson egy idegbeteg ellenőrrel hozta össze a sors. Letegezte az utast, majd szóváltásba keveredtek. A biztonsági őr ledobta a karszalagját a földre, és „civilként” az utas után ment, mert meg akarta verni. (A régi levélért kattints ide!)

Bár május már rég elmúlt, a BKV nem feledkezett meg a panaszról. Értesítették a biztonsági szolgálatot, akik felmentették a biztonsági őrt:

Tisztelt Utasunk!  

A társaságunkhoz írt levelével lehetővé tette számunkra, hogy ellenőrzésének körülményeivel kapcsolatban tájékoztatást nyújthassunk Önnek.

Bejelentését vizsgálat céljából továbbítottuk az illetékes szakszolgálat vezetőjének. Mivel azonban a jelzett eset a bejárati ellenőrzést és területvédelmet is végrehajtó biztonsági szolgálat munkavállalóira vonatkozott, vizsgálati kérelmével a szakszolgálat-vezető megkereste az alkalmazásukban álló cég vezetőjét, és az eset elemzését kérte tőle.

A BKV statisztikát készít arról, hogy a metró területére mennyi utas próbál meg lejárt bérlettel bejutni. A cég utasításba adta a biztonsági őröknek, hogy vegyék el az utasok bérletét, hogy ez alapján készülhessen a statisztika. A probléma csak az, hogy a biztonsági őrök olyan utasoktól kérték el a bérletet, akik egyébként érvényes bérlettel utaztak (a régi bérleteket gyűjtötték), és nem ellenőrzésre kérték, hanem örökbe.

Gyanítom, hogy a biztonsági szolgálat semmilyen statisztikát nem készít, csak ezzel az ócska kifogással próbálja meg védeni a cége hírnevét, és a dolgozóit. Az ügyfélszolgálat válasza alant:

Tisztelt X.Y!

Az Ön elektronikus levelére az alábbi választ adjuk:

A bejelentése alapján az érintett biztonsági szolgálatot megkerestük és vizsgálatot kértünk. A vizsgálatuk eredményét részünkre megküldték, és az alábbi tájékoztatást kaptuk.

"A jegyellenőrzés végrehajtása során, különböző adatok és statisztikai mérések váltak szükségessé, mellyel Cégünk is hozzá kívánt járulni a feladat ellátás, ellenőrzés további hatékonyságának növeléséhez. Ennek érdekében rövid időre (2009. 07. 01 és 2009. 07. 02-án) vizsgálatot folytattunk.

Pár napja írtam egy levelet a BKV vezérigazgatójának. Arra voltam kíváncsi, hogy a 7-es buszokon és a Combino villamosokon hallható „színészhangos” utastájékoztatásra mennyi pénzt fizettek ki, mennyi pénzt vettek fel a színészek a munkáért. Mivel ezek közérdekű adatok a BKV-nak kötelessége beszámolnia arról, mire is szórja el az adófizetők, az utasok pénzét. Előbb a BKV válaszát, majd alatta a levelemet olvashatjátok:

Tisztelt Gál Mihály!  

Köszönjük Társaságunk Vezérigazgatójának címzett levelét.  

Társaságunk illetékes területének tájékoztatása alapján az alábbiakban közöljük a színészhangokról kért információkat.

5 színésszel kötöttünk szerződést néhány viszonylaton található megállók neveinek rögzítendő formában történő felmondására. A szerződő felek egyszeri 300.000 Ft+Áfa megbízási díj összegben állapodtak meg. Társaságunk a létrejött mű jogdíját 5 évig terjedő felhasználási jog fejében egyösszegű 700.000 Ft kifizetésével megvette. A hangrögzítés, és az utómunkálatok társaságunk saját stúdiójában készültek. Tehát összesen a költség, melyet Társaságunk kifizetett, 5 millió forint volt.

A BKV rajzpályázatot indított a vakáción lévő gyerekeknek. A pályázat a „Szeretem a BKV-t” címet viseli. Bár olvasónk már elmúlt 17 éves, és a témától is eltért egy kicsit, mégis jelentkezett a pályázatra, mert szeretné megmutatni a BKV-nak, hogy miért nem szereti őket. Nem csak piszkálja a BKV-t, egyes pontoknál még azt is leírja, hogy a hibákon hogyan lehetne változtatni:

Kedves BKV!

Ezúton szeretném benyújtani pályázatomat a „Szeretem a BKV-t” című rajzpályázatra. Pályázatom azonban néhány ponton eltér a kiírástól, amiért előre is elnézést kérek, és ami miatt kérem méltányosságukat. 1,) Az első eltérés, a pályázat címének egy ártatlan „Nem” szócskával történő kiegészítése 2,) A második a korhatár, elmúltam már 17 éves (éppen 15 éve) 3,) A rajzokat érdekes témájú javaslatokkal kérdésekkel egészítettem ki

Méltányosságukat előre is köszönöm, következzen tehát pályázatom: Előszóként, mint kommunikációval foglalkozó dolgozó reklámmunkás javaslom, hogy ne erőltessék  a „lakosság szereti a BKV-t image-t”, amiről Önök is, mi is, de még a célcsoportba tartozó csöppségek is tudják, hogy nem igaz. A BKV-t szeretni nem lehet, továbbmegyek: aki a BKV-t szereti, rossz ember. Érveimet hamarosan felsorolom. Azonban előtte  hadd javasoljam, a „BKV szereti az utazóközönségét”  image-t erősíteni kommunikációban és valós tettekben egyaránt.  Miért NEM szeretem a BKV-t:

A BKV a szabálytalankodó dolgozókkal sajnos nem nagyon tudnak mit tenni, még akkor sem, ha szeretnének. Hiába érkezik egy dolgozóra több tucat panasz, ha nincs bizonyíték a BKV nem tudja kirúgni, de még csak megbüntetni se, mert a szabálytalankodók 99,9 százalékban minden letagadnak, és még a szakszervezet is védi őket. Többször előfordult már, hogy a BKV kirúgta egy dolgozóját, de az bíróságra vitte az ügyet, és a cég kénytelen volt visszavenni (és/vagy) kártérítést fizetni.

A lenti történet is ehhez kapcsolódik. Olvasónk pár hete szemtanúja volt annak, hogy egy buszvezető nem adta meg az elsőbbséget egy gyalogosnak, aki rálépett a zebrára. A BKV kivizsgálta az ügyet, a buszvezető mindent letagadott. A cég nem tud többet tenni:

Tisztelt Dennis Grey! 

Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat. Az okozott kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük. 

A levelében leírtakat  alvállalkozónkkal, a VT-Transman Kft-vel kivizsgáltattuk, melynek eredményéről az alábbiakban tájékoztatjuk.

A bejelentés alapján meghallgatták az autóbusz vezetőjét, aki az esetet az alábbiak szerint mondta el:

Rengeteg utas panaszkodik amiatt, hogy a BKV a panaszlevelére csak egy sablon választ küld. Nem védem a céget, de tudom, hogy minden válasz mögött van valamennyi munka, tehát ha sablonos választ is kapunk, azért a panaszunkkal foglalkozott valaki. Olvasónknak a BKV olyan levelet küldött, amihez a panaszosnak nem is volt köze. Kiderült, rosszul generált válaszlevelet a BKV programja:

Tisztelt Utasunk!

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levele Társaságunkhoz megérkezett. Szíves elnézését kérjük a név eltérésben, valószínű, rendszerhiba történhetett és a programunk amit használunk, más nevet generált az Ön e-mail címéhez. Bejelentése alapján azonnal vizsgálatot kezdeményezünk.

Válaszunkat a lehető legrövidebb időn belül (legkésőbb 30 nap) megküldjük Önnek.

Türelmét előre is köszönjük.

BKV Zrt. Ügyfélszolgálat

Olvasónk rettentő nagyot hibázott. Otthon felejtette a bérletét, majd a sok nála lévő jegy közül véletlenül egy olyat lyukasztott ki, amit már kezelt. Legalábbis az ellenőr szerint, mert az utas nem látta, hogy a jegy használt. A metrón természetesen megbüntették. Az utas be is ment az Akácfa utcába, hogy elmesélje a történetét és rendezze a tartozását. Az ügyfélszolgálatos úr nem volt megértő, lekezelően bánt az utassal. Részletek a levélben:

Kedves BKV-figyelő!

Múlthéten sajnálatos módon megbüntettek a metrónál, egy szerencsétlen figyelmetlenség miatt (ami úgy érzem nem feltétlen csak az én hibám).

Egyik nap munkába menet vettem észre, hogy otthon felejtettem bérletemet, de gondoltam semmi baj, múltkori (biciklis-héves) kirándulásból maradt egy jegyem. Beérve metróhoz kilyukasztom a jegyem, mutatom fent lévő ellenőröknek, eddig minden rendben. Kijáratnál szintén ellenőrzés, odaadom, mire ellenőr szól, hogy ez nem jó, használt. Elkerekedik a szemem, aztán rájövök, hogy múltkori kirándulásunk után (én felelőtlen állampolgár) elfelejtettem kidobni a használt jegyeket, amelyeken a lyukasztás gyakorlatilag csak nagyító mellett látszik, de semmiképpen sem rohanás közben az aluljáró félhomályában. Mondom ellenőrnek, hogy mi történt és hogy van nálam vadi új jegy (mutatom neki), de nem érdekli. És különben is, ha nem adom oda az irataimat rendőrt hív. Szóval megbüntettek.

A múlthéten megjelent, „Mit csinált 4 hónapig a BKV és a BRFK” című bejegyzésemre megérkezett a BKV reakciója, amiből kiderül, hogy a cég ismeretlen tettes ellen tett tavaly feljelentést, de ezt a BRFK februárban visszautasította. Részletek Szilágyi úr tájékoztatójában:

A BKV Figyelőn nemrég jelent meg egy cikk arról, hogy a rendőrség most újra keresi az információkat arról a fiatalemberről, aki még tavaly decemberben két metrókocsi között tujázott, és erről egy videót is közzétett. Jogosan merült fel a kérdés, hogy ha a BKV ígéretet tett a feljelentésre, akkor a BRFK miért csak most gyűjt információkat a videón látható tizenévesről. Utánajártam a dolognak, és ennek az eredményét most szeretném megosztani a blog olvasóival.
 
A BKV még decemberben feljelentést tett a „közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség” miatt – jogásznyelven így hívják a tujázást. Ugyan ezen a blogon is megjelent, hogy ki lehet a videón látható fiú, de mivel a személyazonosság és a tényállás megállapítása a rendőrség feladata, ezért a BKV ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.

Sok olyan panasz jelent már meg a blogon, amiben olvasónk leírták, hogy a BKV régebbi buszain majdnem megfulladtak az utastérbe visszaáramló kipufogógáz miatt. Az egyik ilyen panaszt továbbítottam az ÁNTSZ-nek, amire a BKV vezérigazgatójával közösen a lenti választ adták. Bízom benne, hogy a levélben lévő ígéretet betartják:

Tisztelt Gál Mihály!

A tárgyban megjelölt bejelentéssel kapcsolatban a BKV Zrt. vezérigazgatója az alábbi tájékoztatást adta Intézetünknek:

„A bejelentő által rendszámmal is beazonosított BPO-479 rendszámú autóbuszt soron kívüli vizsgálatnak vetettük alá.

Az autóbusz vizsgálata során megállapítottuk, a kocsiszekrény jó állapotban van (4 éve volt felújítva), a kipufogórendszer tömített, mindkét harmonika ép, sérülésmentes, azonban az egyik részen a harmonika rögzítése meglazult. Ezen a résen juthatott be a kipufogógáz a harmonikatérbe, amit – annak még alacsony koncentrációban is erős szaga miatt – az utasunk érzékelhetett. A rögzítést azonnal megerősítettük, azaz a feltárt folytonossági hiányt megszüntettük.

Olvasónk külföldön lakik. Ritkán van Budapesten, de amikor hazajön, akkor BKV-val közlekedik. Legutóbb egy hónapot töltött a városban, és ez idő alatt bérlettel utazott, azonban elkövetett egy hibát. Bérlete mellé nem vett bérletigazolványt, így hiába fizetett 9000 ezer forintot a bérletért, az nem volt érvényes. Az ellenőr akivel összefutott, azt mondta neki, ha vesz igazolványt és bemutatja –idézem- "egy fillért sem kell fizetni", pedig kellett, méghozzá 3000 ezer forintot. Az ellenőr hazugsággal vette rá az utast arra, hogy kiadja az adatait és aláírja a papírt.

Én még mindig keresem arra a kérdésre a választ, hogy a BKV bérlet miért nem átruházható? Egyidejűleg csak egy ember utazhat vele. Nem mindegy, hogy ki ez az egy ember? Az is érthetetlen, hogy a bérletre a személyi igazolvány számát miért nem lehet ráírni? (Persze csak azoknak, akik átadnák a személyit az ellenőrnek, vállalják az ezzel járó kockázatot.)

Kedves BKV-figyelő!

A velem történtekkel kapcsolatban előre szeretném bocsátani, hogy jogi szempontból valóban "bűnös" vagyok és a BKV ellenőr semmi olyat nem tett, ami átlépte volna a hatáskörét. Ismétlem, jogi szempontból. (Módosítás: a második rész ezt megcáfolja.) De mégis elképedéssel vegyes dühöt érzek, és szeretném hallani (ill. olvasni) mások véleményét.

Jelenleg külföldön élek, ezért csak nyáron és hosszabb szünetek alkalmával tartózkodom Magyarországon. Áprilisban volt szerencsém majdnem egy egész hónapot itthon tölteni, ezért vettem magamnak egy teljes árú havi bérletet. Ezzel a bérlettel minden gond nélkül utaztam három hétig, összefutottam jópár ellenőrrel akik bérletem láttán egy laza bólintással minden alkalommal tovább álltak.

Olvasónk 3 napon belül két olyan busszal utazott, aminek elromlott a kormánya. A buszvezető hiába tekergette a busz kormányát, az meg sem mozdult. Éppen csak addig működött, míg félre tudott vele állni. Minkét esetben forgalomban történt a hiba, és a buszról leszállították az utasokat. Részletek a levélben:

Udvozletem,

Eloljaroban elnezest szeretnek kerni az ekezetes betuk es a tragar kifejezesek hianyaert, elobbirol az tehet, hogy ilyen a billentyuzetem es az IT vilagban az ekezetes betuk lete  csak egy extra nyug. Az utobbirol pedig az, hogy egy anyazos levelet nehezebb komolyan venni.

Mult het penteken (2009.04.03.) estefele hazafele tartottam a 168E jelzesu BKV busszal, mikoris a jarmu megallt az ut szelen a sofor kiszalt, egy par pillanatig nezte az elso kerekeket majd behangosbemondta a tenyallast, miszerint a busz kormanya nem mukodik. Elol alltam, igy volt szerencsem latni, hogy valoban nem mukodott, probalta tekerni, de nem ment. Itt most hatasszunetet tartanek. ... Atgondoltuk? Nem mukodik a kormany. Egy buszon, ami ugye tomegkozlekedesre hasznalt eszkoz. Persze ha a fek nem mukodne, az pocsekabb lenne. Szerencsere az ut egyenes volt es nem is mentunk gyorsan. Tobbszor atgondoltam, de nem hiszti ha azt mondom: neminemu veszelyben voltunk.

Gábort, mint nem dohányzó embert zavarja, hogy a BKV biztonsági emberei a Batthyány téren a HÉV állomáson dohányoznak. Eddig három alkalommal kereste meg a céget, de érdemi lépés egyik esetben sem történt. Ígérgetés és mellébeszélés annál több volt. Az utas levele alatt a BKV egyik régebbi válaszát találod. A bejegyzés végén szavazát találsz!

Mélyen Tisztelt BKV!
 
Tegnap (03.18.) és ma reggel újfent a Batthyány téri HÉV állomáson dohányoztak a biztonsági szolgálat őrei, HÉV-es matricával a vállukon.
 
A HÉV induló állomás és a metró lejáró közötti folyosón szívják cigarettájukat, láthatóan nagyon magabiztosan és elégedetten, azonban ezzel az arra járó népesség egészségét károsítják.
 
Jómagam nem dohányzok, és még az arra haladó emberek jó része sem dohányzik, miért engedik meg a biztonsági embereknek, hogy ott dohányozzanak, ahol az önök fizető vendégeit ez zavarja?
 
Sajnos nem merem elkérni a sorszámukat, ugyanis fülbevalós (férfiakról van szó!), ápolatlan kinézetűek ezek a fontos feladat ellátására odavezényelt emberek, ráadásul nagy darabok is és a nem verbális gesztusaik alapján, nem biztos, hogy udvariasak lennének velem szemben, ha elkérném jelvényszámukat. Ráadásul, ha ahhoz veszik a bátorságot, hogy egy írott vagy íratlan szabályt áthágjanak (miszerint nem dohányzunk ott ahol ez a nemdohányzókat zavarja), akkor mi tartaná őket vissza más szabályok áthágásától?

Biciklis: Pofátlanul hazudik a BKV!

31Már

Címkék: bkv, budapest, busz, bicikli, utas, észrevétel, panasz, index, ügyfélszolgálat

Március 20-án megjelent itt a BKV-figyelőn is az Index újságírójának a panasza, amiben leírta, hogy a buszvezető mikért hágta át a KRESZ-szabályait, és kezdett előzésbe. A biciklis lefényképezte a szabálysértő buszt és annak vezetőjét, aki kiszállt és adott a fényképező srácnak egy pofont. A BKV szerint ez nem így történt. A buszvezető és a biciklis a busz mellett kulturáltan a személyiségi jogokról diskuráltak, és a buszvezető keze sem járt el. Az újságíró szerint a buszvezető magyarázata életszerűtlen. Részletek alant:

Múlt héten beszámoltunk róla, hogy egy buszvezető több száz méteren át életveszélyesen előzött egy kocsisort, kis híján elütötte a szabályosan haladó újságírónkat, e sorok szerzőjét, majd mikor az újságíró, azaz én egy közeli megállóban lefotóztam a buszt és a rendszámát, megütött és kilökött a szemközti sávba.

Kísérletképpen, hogy lássuk, hogyan védi a BKV a jogot, levelet írtunk az esetről a közlekedési vállalatnak.

A társaság példásan gyorsan válaszolt, megállapítva: a megvert és szemből majdnem elütött kerékpáros hazudott. A buszvezető viszont előzékeny volt, és csak azért szállt le a buszról, hogy udvariasan diskuráljon a kerékpárossal. Életszerű helyzet. Ahogy az is, hogy a buszvezető a műszak végén két tanút is hozott, akik igazolták a történetét. El tudnak képzelni olyan utast, aki hajlandó nyolc órával egy reggeli utazás után befáradni valami BKV-s irodába, hogy egy hivatalnoknak tollba mondjon egy olyan esetet, amelynek legalább az egyik momentumát utasként nem is láthatta?

A BKV levelére természetesen válaszolunk, hiszen kíváncsiak vagyunk, tényleg kontroll nélkül engedik vezetőiket garázdálkodni az utakon. Segítségünkre van, hogy a buszvezető magyarázata is életszerűtlen.

Bár a BKV kommunikációja Regőczi eltávolítása óta sokat javult, az ügyfélszolgálat még mindig szeret mellébeszélni. Olvasónk azért írt a BKV-nak, mert szerette volna megtudni, hogy a Hősök terén miért csak jegyet árulnak a pénztárakban. (Ezt a levelet itt elolvashatod). A BKV válaszában minden benne van, csak az nincs, miért nem árulnak bérletet. Az ügyfélszolgálat levele alatt találod a válaszom.

Tisztelt T. Attila!  

Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat. Az Önnek okozott kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük.
 
Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a lehetőségeihez mérten mindent megtesz annak érdekében, hogy utasai számára biztosítani tudja a jegy és bérletvásárlási lehetőséget. Budapesten és az agglomeráció területén 65 pénztárunkban, a metró állomások forgalmi ügyeletén, 1353 viszonteladói árushelyen, valamint 264 darab jegykiadó automatából lehet jegyet vásárolni. Ezeken kívül a 69-es villamoson árusít a járművezető jegyet, illetve 60 autóbusz járaton és 15 trolibusz járaton lehet a járművezetőnél jegyet venni.
 
A bérletek elővételben is megvehetők akár több hónapra is előre, mivel utasaink kérésére, a kezdő dátumot saját maguk határozhatják meg.

Olvasónk számon kérte a BKV-n, hogy a szlogenpályázatra miért csak ügynökségek küldhetnek be ötletet, magánszemélyeket miért zárnak ki az ilyen akcióból. Hivatalos indoklás szerint magánember azért nem küldhette be ötletét, mert az ehhez hasonló pályázatokon az utasok mindig vicces, gúnyolódó, rosszindulatú megjegyzéseket küldtek be, és ezen a BKV megsértődött. Tehát egyértelműen nekünk köszönhető, hogy a BKV-nak sikerült félmillió forintért megtalálnia a legszánalmasabb szlogent:

Szia Figyelő!

Egy szomorú dolgot kell közölnöm veled: mi, utasok tehetünk arról, hogy a BKV szlogenpályázata zárt volt! Hiszen mi, az utasok küldözgettünk (állítólag) rosszindulatú szlogenterveket a cégnek. Levelemet elküldtem a szlogenes, és a sima BKV e-mail címre is:
 

Tiszelt BKV!

A BKV-figyelő blogon olvastam az Önök közleményét, miszerint 500 000 forint díjazású szlogenpályázatot írnak ki. Érthetetlennek tartom, hogy csak kreatív ügynökségek pályázhatnak, magánszemélyen nem.
Kérem ezen döntésük megindoklását, esetleges felülvizsgálatát!

Köszönettel: Zs. A.

Fanatikus olvasóink biztos emlékeznek még Ádám levelére, aki 1 hónapja arra panaszkodott, hogy a BKV szervezetlensége, és tájékoztatás teljes hiánya miatt lekéste az utolsó villamospótló buszt, és a csatlakozást is. Olvasónk nem csak nekünk, a BKV ügyfélszolgálatának is elküldte panaszát, akik kivizsgálták az ügyet, beismerték, hogy hibáztak, ezért egy 1500 forintos vásárlási utalványt postáznak az utasnak.

Tisztelt Czeglédi Ádám! 

Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat. Szíves elnézését kérjük. Őszintén sajnáljuk, hogy kellemetlenséget okoztunk Önöknek, melyért és a késedelmes válaszunkért ezúton szíves elnézésüket kérjük.

A félretájékoztatás miatt átélt kellemetlenség enyhítése érdekében, engedje meg, hogy az Ügyfélszolgálat 1500 forint értékű vásárlási utalványt postázzon Önnek. Melyhez kérjük, levelezési címét megadni szíveskedjen.

Tájékoztatjuk, hogy az Ön által leírt esetet egy adminisztrációs hiba okozta, nevezetesen egy korábban tervezett, a végül bevezetettől kismértékben eltérő menetrend alapján történt a menetrendi hirdetmények készítése, mely általunk addig fel nem fedezett okból fordulhatott elő. Ezeket az úgynevezett laptáblákat helyezzük ki a megállóhelyekre, s ugyanezek találhatók meg az internetes felületen is. A probléma tudomásunkra jutását követően azonnal intézkedtünk a valós helyzetnek megfelelő menetrendek kihelyezésére, sajnos ez csak 2009. január 19-én történt meg. Éppen az ilyen esetek elkerülése érdekében bejelentése után olyan új funkcióval bővítettük ki informatikai rendszerünket, ami az ilyen hibák előfordulásának esélyét - jelenlegi lehetőségeink között - a lehető legkisebbre mérsékli, előírásszerű munkavégzés esetén kizárja.

Hiába vesz az utas bérletet, már akkor sem utazhat biztonsággal. Olvasónk is rendszeres bérletvásárló, mégis megbüntették, mert a BKV egyik pénztárosa hamis bérletet adott el neki, és a vonaton elkapták. Elvették a bérletét, megbüntették 6 ezer forintra, és még attól is retteghet, hogy a hamisítás miatt eljárást indítanak ellene. A BKV 30 napon belüli választ ígért, ami természetesen nem érkezett meg, pedig a határidő már rég letelt. Így vegyen bérletet az ember.

Kedves BKV-figyelő!
 
Ma 5 hete, hogy utaztam Gödöllőről a Keletibe a gyorsvonattal. Aznap nemcsak a kalauzok ellenőrizték az utasok bérleteit, jegyeit, hanem külön erre a feladatra betanított ellenőrök vizsgálták a diákok érvényességét, a bérletek eredetiségét. Ahogyan ezt már máskor is tettem, elővettem a szükséges dolgokat,és átadtam a vizsgálónak. BKV bérlet, diákigazolvány, vonatbérlet. Miközben az Úr vizsgálja a BKV bérletem, hümmögött,és közölte velem, hogy a bérletem hamis. Először azt hittem viccel, de nem. Odahívta a kollegáját, elővették az UV lámpát és akkor már mindketten mondták, hogy bizony hamis bérlettel utazom. Gúnyosan megkérdezte tőlem, hogy mégis hol vettem. Mondtam, hogy hivatalos BKV jegyárusítótól van a  jegy. Kissé kételkedve nézett rám, és akkor már megijedtem. Az a típusú ember vagyok, akinek mindig van bérlete, ha kutyával utazom neki is veszek külön jegyet, ki is lyukasztom. A bérleteimet ritkán dobom ki, főleg azért mert elfelejtem. Így bizonyítékként fel tudtam mutatni 2005. decemberéig visszamenőleg az összes havi bérletem. Azokat sorra leellenőrizte. Elkérte az irataimat, elkobozta a bérletem és kiszabott rám 6000 Ft-os büntetést.

Nincs pénze a BKV-nak

09Dec

Címkék: bkv, budapest, utas, észrevétel, busz, vezető, panasz, ügyfélszolgálat, válasz

Mit reagálhat egy olyan levélre a BKV utas, amiben a BKV ügyfélszolgálat-vezetőjétől olyan sorokat olvas, hogy: „A viszonylatjelző táblák javíttatását (FOK-GYEM) a gazdálkodási keretek szűkössége miatt ideiglenesen felfüggesztettük”. Hogy mit reagál? Meglátjuk a hozzászólásokból! :)

Tisztelt BKV!

 

Közlöm hogy a BPO-573 rendszámú, 05-73-as járatszámú csuklós buszuk utastere javításra szorul. A jobb oldalon, a csukló utáni első széksor belső ülése törött. Mikor egyik utastársam ráült, majdnem leesett róla, mert megbillent alatta az ülés. Baj nem történt, mert nyilván fitt és fiatal, de mi lett volna ha egy idősebb hölggyel történik meg a dolog?

 

Azt már csak mellékesen jelzem, hogy a belső mátrixkijelzők egy része hibás, az idő még mindig a nyári időszámítást mutatja, a járatszám belülről nem olvasható, a leszállásjelző kapcsoló a 3., közvetlenül a csukó utáni ajtó felett pedig üresen lifeg, használhatatlan.

 

Kérem hogy a javítást az üléssel kezdjék, mivel ez közvetlen balesetveszélyt jelent.

 

Tisztelettel, XY,

094109-002-es számú bérlet tulajdonosa.

Aki repülővel érkezik hazánkba, és minden pénzét kártyán tartja, az nagyot szívott, főleg akkor, ha BKV-t is használni szeretné. Olvasónk az egész várost bejárta csak azért, hogy vehessen egy gyűjtőjegyet. A Nyugatinál a kártyás fizetés szünetelt, az Akácfa utcai pénztár pedig csütörtökön 15:50-kor már zárva volt…

Szia BKV Figyelő!

 

Mint egy külföldön élő magyar mesélném el november eleji (2008.11.06) élményeimet a BKV-ról. Előzetes felkészülés: Kishazánkat egy fapados légitársaság járatával közelítettem meg, a zsebemben Euró és bankkártya lapult. Az interneten előre megnéztem BKV jegyárait. 2 darab 10-es gyűjtőt, vagy egy háromnapos túristajegyet és egy 10-es gyűjtőt szerettem volna vásárolni.

 

Az interneten azt is megnéztem, hogy a Ferihegy 1-es terminálon semmiféle jegyvásárlási lehetőség nincsen. (Magyar ember lévén, gondoltam bebliccelek a KöKi-re, ahol veszek 3 napos bérletet, akkor utólag de kifizettem az utazást.)

 

Ferihegy-KöKi:

 

Repülőtéren azért még egy gyors körbepillanás, de csak vonatjegyet meg Budapest kártyát árulnak. Múzeumba most nem akarok menni, tehát 200-as busz. Bocsánat 200E!

 

A KöKi-re érve a romhalmazban megtaláltam a BKV (saját) jegypénztárát, ami ebben az időpontban éppen 20 perces technikai szünetet tartott. (a kutyaólakban úgyse lehet bankkártyával fizetni, tehát ezeket kikerültem) Megkérdeztem a metrólejáratnál álló ellenőröket, hogy esetleg érdemes megvárni a 20 percet, mert bankkártyával szeretnék fizetni. A válasz: "Sajnos nem tudjuk, hogy lehet-e bankkártyával fizetni, de a kolléganő 2 perce ment el, tehát biztosan 20 perc a várakozás." "Rendben, akkor mit csináljak?" - kérdeztem félhangosan.

 

Erre javasolták, hogy a Határ úton lehet kártyával fizetni, ők itt leengednek, aztán ha valahol elkapnak, akkor 6000 Ft. Így az ellenőrök tudtával tovább blicceltem. Mivel 2 nagyobb csomag is volt nálam, gondoltam, ha már bliccelek, akkor egészen a Deákig, mert, pluszban a két csomagot fel nem húzom a Határ úti lépcsőn és vissza. A Deák téren, mint átszállóhely meg biztos lehet kártyával fizetni a nyavalyás bérletért.

 

Deák tér:

 

Felfelé menet az első ellenőrhögytől megkérdeztem, hogy ugyan meg tudná-e mondani, hogy melyik pénztárban van lehetőség kártyával fizetni? Válasz: "Szerintem a Deák téren nem lehet, de menjek fel és kérdezzem meg a pénztárban."

 

Felmentem, megkérdeztem. (Örs, Nyugati, Moszkva, Akácfa utca és Határ út) Szállásom a Deák tér környékén, tehát akkor előbb azt elfoglalom, aztán utána már csomagok nélkül elsétálok a Nyugatihoz, az nincs messze.

 

Nyugati tér:

 

Tehát egészségügyi séta a Nyugati térre, a pénztárablakra egy heveny fecnin kitéve, hogy a kártyás gép rossz! Ekkor már kicsit mérges voltam. De még mindig bizakodva elblicceltem a villamospótlóval az Oktogonig és onnan a második villamossal ami közben megérkezett a Moszkva tér felől, tovább a Blahára.

 

Akácfa utca:

 

A kutyaszart kerülgetve irány a BKV központ. Benyitok az Ügyfélszolgálatra, ahol gyors körülnézés után POS terminált nem látok, és az ott lévő automata se fogja nekem a kinézett jegytípusokat kiadni, tehát tovább 40 métert. Pótdíjbefizetési iroda, 3-as ablaknál a bankkártyás fizetésre utaló piktogramok. A hölgy előttem kiszáll a székből és az 1-es ablakhoz küld. Nekem mindegy, átállok oda, és bejelentem, hogy 2 csomag 10-es gyűjtőre lenne szükségem és bankkártyával szeretnék fizetni.

 

A hölgy egy kedves "Tessék??"-et enged ki a torkán. Elismétlem a kérésem. A válasz egy bővebb válasz, hogy itt csak pótdíjat lehet befizetni. Kártyával a központi jegypénztárban lehet fizetni, de az már Zárva van. (zárójelben csütörtök /normál munkanap/ 15:50 percet írunk)

 

Ekkor a már kissé feldúlt idegrendszeremből egy magyaros "Hogy az Isten b...ná meg!" hangzott el félhangosan, amire a biztonsági őr megkérdezte, hogy mi a probléma?! Közöltem vele, hogy "se aranyrúd, se só nincs nálam és bérletet szeretnék venni kártyával és ez a problémám!" Majd egy lendülettel, visszamentem 40 métert az Ügyfélszolgálati (ÜFSZ) irodába, ahol panaszomat fogom elmondani.

Rabbeleben néhány napja egy érdekes levéllel keresett meg minket. Panasza az volt, hogy az 1-es villamos amin utazott, két megállót is kihagyott, így az utasok sétálhattak a reggeli hidegben. A BKV kivizsgálta az esetet és megállapította, hogy a villamosvezető és a diszpécser is hibázott:

Tisztelt XY!

Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat.

Az Ön által jelzett villamos megállóhelye ívben van, ezért a járművezető a szerelvény visszapillantó tükréből nem látja végig a szerelvény oldalát teljes hosszában.  A biztonságos utas cserét a megállóba telepített KRESZ tükör biztosítja, aminek a fűtése a jelzett időben nem működött, így azon a hajnali pára lecsapódott. A járművezető ennek a problémának a megoldására helytelen megoldást választott, amihez a menetirányító diszpécser is, helytelenül, a belegyezését adta.

Panaszbejelentése alapján, felhívtuk az érintett kollega figyelmét, hogy a jövőben körültekintőbben végezze munkáját.

Jelzett járművezetőt munkáltatói jogkörgyakorlója anyagi következményekkel járó felelősségre vonásban részesítette, megbeszélte vele a jövőben követendő helyes eljárást.

Az okozott kellemetlenségért elnézést kérünk. Reméljük, a jövőben, hasonló negatív tapasztalat nem éri utazásai során.

Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk, Társaságunk járművein kellemes utazást kívánunk Önnek.

Budapest, 2008. november 20.

Üdvözlettel:

Szüts Katalin ügyfélszolgálat-vezető

A Volánbusznál szokás, hogy a buszvezetők reggel felmarkolnak egy csomó jegyet, amit eladnak az utasnak, majd az utazás végén visszakérik. Ezt eljátsszák naponta 10-20 alkalommal és máris kerestek napi 2-4 ezer forintot a Volán kárára. Mi meg utazunk a lepukkant buszokon, mert nincs pénz. Olvasónk jeggyel trükköző Volán sofőrt fogott néhány hete amit az ügyfélszolgálatnak is megírt:

Tisztelt Címzett!

 

Ma a 15:45kor induló M7-esen át haladó Etele térre tartó buszra Érd felső után szálltam fel, nem fogadott meglepetés amikor a sofőr három darab huszas érmét és egy sárga papír cetlit nyomott a kezembe a kétszázas bankómért cserébe. Nem vártam meg, hogy az Úr odasugja nekem, hogy adjam oda mielőtt leszállok, rávágtam, hogy JEGYET szeretnék, mire az hangzott válaszként, hogy "jaaa... olyat IS lehet".

 

A busz rendszáma DZA-047, illetve egy a harmincas évei elején járó úriemberről van szó. Amennyiben nem szigoritanak az imént leírtakkal kapcsolatban el fogok gondolkodni azon, hogy nem érné-e meg nekem a 90%-os kedvezményes diák bérlet vásárolnom, mivel azzal is ugyanúgy fel tudnék szállni, illetve ha ellenőrrel találkozok felmutatok egy sárga jegyet.

 

Köszönöm a figyelmet,

 

Varga Tamás

Vajon kinek jó, kinek éri meg, hogy a központban bezárt BKV-pénztár mellé, két, alvállalkozó által működtetett pénztárat helyez ki? A BKV több része, már így is alvállalkozók kezében van, amik nem csak silányabb szolgáltatást nyújtanak, valószínűleg a beszervezések drágább is volt, mint ha a BKV maga végezné el a kiszervezett munkát. Hiába a több pénztár, több olyan feladatot nem látnak el, amiért mégis a BKV pénztárat kell felkeresnünk, amikből sajnos egyre kevesebb van…

Tisztelt BKV Zrt!
 
Budapesten egyre több helyen tűnnek fel az alvállalkozók által üzemeltetett, a köznyelv által csak „kutyaólnak” hívott bérlet, és jegypénztárak. Ez egyfelől jó, mert a jegy és bérletárusítást kiterjesztik, másfelől rossz, mert olyan helyen is nyílik alvállalkozói pénztár, ahol BKV pénztárat zártak be, valószínűleg azért, hogy az alvállalkozónak adjanak teret.
 
Sajnos társaságuknál egyre több az alvállalkozó. Alvállalkozó cég biztosítja a biztonsági őröket, tartja karban az automatákat, üzemeltetnek autóbuszjáratokat, és már a jegyet is alvállalkozótól vesszük. Sajnos az ilyen cégek messze nem nyújtanak olyan szolgáltatást, mint önök régen. Bár a társaságuknál lévő ellenőrökre, buszvezetőkre és pénztárosokra is érkezik panasz, ez messze nem éri el azt a szintet, amit a különböző alvállalkozók által biztosított szolgáltatások miatt kapok.
 
Épp néhány napja, hogy blogomon megjelent egy észrevétel, melyben az olvasó az alvállalkozó pénztárosra tett panaszt, mert hamis, lézernyomtatóval készített bérletet akart eladni neki. Nem elég, hogy a pénztáros okirathamisítást követ el, társaságukat károsítja meg. Úgy hiszem ilyet még a BKV-nál dolgozó pénztárosok sem engedtek meg maguknak.
 
Az alvállalkozó emberei véleményem szerint azért engedik el ennyire magukat, mert tisztában vannak vele, hogy sokkal nehezebb őket megtalálni, és felelősségre vonni, mint egy BKV-s dolgozót, és az őket alkalmazó cégek is védik őket.
 
Nem tudom milyen megfontolásból, de a Boráros téren az önök által működtetett jegy, és bérletpénztárat, bezárták. Központi helyen volt, mert a téren lévő összes járathoz közel volt. E pénztár helyett, önök a HÉV megállóban, és a 23-as busz megállójában kutyaól pénztárakat nyitottak, mely nem csak felesleges (hisz ott a pénztár az aluljáróban, amit bezártak), Budapest képét is rombolja. Ilyen csodálatos pénztárat nyitottak még a Bocskai úton, és a Móricz Zs. körtéren is, ahol szintén van jegypénztár.
 
Kérem önöket, adjanak tájékoztatást arról, hogy miért döntöttek a jegy és bérletértékes alvállalkozóknak kiadása mellett, és mennyire takarékos, bezárt BKV jegypénztár mellé, két, alvállalkozói bódét nyitni. 
 
Levelemről másolatot küldök Hagyó Miklósnak, és a héten  Beleznay Évát, Budapest főépítészét is megkeresem, hogy a fent említett, városképromboló pénztárakkal kapcsolatosan, foglaljon állást, és mondja el véleményét azokról. Levelem mellé fényképet csatoltam a bezárt, és a két nyitott pénztárról.
 
Üdvözlettel: G. Mihály, BKV-figyelő blog.

RQ olvasónk akciófilmbe illő jelenetnek volt részese tegnap a Soroksári úton. Nyugodtan indult el a lámpánál, mely pirosról zöldre váltott. Pislantott egyet, majd megjelent mellette egy csuklós Ikarus, mely előbb még 4 sávval odább állt a megállóban. BKV-s barátunk megpróbálta megelőzni az álló kocsisort, és az útjában álló autót beszorította a tengely és a csukló közé. Anyázás, köcsögözés és feljelentés alant.

Kedves BKV-figyelő!

 

Nagyon felcsavarta az agyam egy buszvezető állat. Verekedés csak azért nem lett belőle, mert míg a kocsimon ott a céges matrica, addig a cég renoméjának megfelelően kell viselkedni, szóval semmi anyázás, semmi verekedés. Persze a BKV-nál ez se számít!

 

Alant csatolom a jegyzőkönyv másolatát, amit a BKV-nál kaptam (nevem, címem kivettem, bár már nem ott lakom, de a postát megkapom) persze ha igényt tartasz arra, akkor átküldöm azt is! Mivel nem mindenki fogja tudni kibogarászni a gyöngybetűim, így a dolog dióhéjban:

 

Soroksár út, Boráros felől Pesterzsébet irányában, van egy lámpasor közvetlen a Lágymányosi híd után, a villamos végállomásnál, a buszmegállónál. Itt csak gyalogos forgalom van. Na én pont nem itt álltam, hanem a következő lámpasornál a legbelső sávban (mert 50 méterre onnan lehet balra kanyarodni a Koppány utcába) 2. autóként. Bambulok ezerrel, látom, vált a lámpa elindulok. Fél másodperc múlva azt veszem észre, hogy egy "fal" jön jobbról és szorít le minket az előttem levővel!

 

Neki volt még akkor mázlija, hogy padlógáz és tovább, viszont én odaszorultam a busz B-tengelye és a csukló közé. Hiába dudáltam semmi. Csak tolt át a szembejövő sávba minden lassítás nélkül ezerrel. Seggfej barátunk elindult a buszmegállóból ezerrel, hogy majd 4 sávon keresztül megelőzi a várakozók sorát, csak hát persze a BKV-busz nem Ferrari! Persze egy ilyen agresszív seggfejjel mégcsakaz... megelőzöm szépen megállítom (nem-nemsatu, mert bármekkora kretén is a sofőr a 12 tonnának megvan a tehetetlensége... szal mégiscsak meg kell állni vele), aztán megkérdeztem tőle, hogy mégis hogy an gondolta ez? "Mennyé má te köcsög :o)" közben kollegája bőszen telefonál mellőle és közben már 2-en csinálják a feszkót. Megkérdezem még egyszer, hogy ez "mégis mi a fasz volt!?" "mennyé má köcsög, mert megverlek” és már száll is ki a buszból. Sajnos nem álltam le vele brusztolni, mivel céges a kocsi, így valaki csak azt látja, hogy osztom a BKV-st, még nekem lehet belőle gondom a cégnél.

Aki olvassa a Plörköm az tudja, hogy már 3 napja nem BKV-zom, hanem biciklizem Kelenföld és Pesterzsébet között. Tetszik, és sokkal gyorsabb. De erre most nem térek ki.

Érd és Kelenföld között a biciklit (ami mellesleg egy BMX) vonattal viszem. A dolog érdekessége, hogy eddig egyszer sem kértek rá jegyet, amikor megvettem én tukmáltam rá a kalauzra, hogy érvényesítse. Felmerült bennem a kérdés: Kell-e a BMX-nek jegy? Gondoltam megkérdezem a MÁV-ot. Nekem nem volt fontos, ezért nem telefonáltam, írtam nekik.

Szombaton, 23:08-kor írtam a MÁV ügyfélszolgálatának, melyben több kérdést is feltettem. Nagy meglepetésemre, 23:50-kor meg is érkezett a válasz, melyből minden kérdésemre megkaptam a választ. Sosem gondoltam volna, hogy van olyan ügyfélszolgálat, ahol a hülye kérdéseimre szombaton éjszaka is válaszolnak. Sokat leveleztem a BKV ügyfélszolgálatával. Egy ilyen válaszra ott 30 napot kellett volna várni, a visszaigazoló e-mail is csak hétfőn érkezett volna meg.

H. Henrietta ügyintézőnek ezennel jó munkát kívánok, és köszönöm a segítséget.

Olvasónk tájékoztatót kért a családi jegyről, melyet meg is kapott, csakhogy a pénztárban mondták meg neki, hogy amire ő hivatkozik, az nincs is. Újból felkereste az ügyfélszolgálatot, ahol beismerték, hogy félretájékoztatták az utast, és feleségével, és 4 éves gyermekével együtt nem tekinthetők családnak, nem vehetnek családi jegyet.

Tisztelt BKV-figyelő!

Kisfiam, a feleségem és én szerintem egy család vagyunk. A BKV szerint azonban nem. Pontosabban nem biztosak benne...

Idén januártól több ponton módosult a családi jegy használatának feltétele. Odáig világos, hogy a "családi jegyet 1 vagy 2 felnőtt (18 éven felüli személy), legalább 1, de legfeljebb 7 fő, 14 éven aluli gyermekkel együtt, egy kocsiban történő utazásnál veheti igénybe". Ebben az "újdonság" csak annyi, hogy a gyermekek számát 1-ben minimalizálták, ugyanis a korábbi években létezett ún. hétvégi családi jegynél csak a maximum volt megadva (így elvileg gyermek nélkül is lehetett vele utazni). Az új feltételnek mi megfelelünk, hiszen én és a feleségem bőven 18 éven felüliek vagyunk, a 4 éves gyermekünk pedig 14 éven aluli. A következő mondat azonban egy kicsit megkavarja a dolgot, hiszen abban az áll, hogy "a gyermekek 14 éves korig, érvényes magyar diákigazolvánnyal használhatják". Értelemszerűen óvodás gyermekünknek még nincs diákigazolványa, tehát ennek a feltételnek nem felel meg.

A dolgot tisztázandó, 2008. január 21-én e-mail-ben állásfoglalást kértem a BKV ügyfélszolgálatától, hogy akkor most mi hárman (mint család) igénybe vehetjük-e a családi jegyet vagy sem. Még azon a napon a BKV ügyfélszolgálat vezetőjének aláírásával a következő választ kaptam, idézem:

Tájékoztatjuk, hogy a családi jegy (2 napos) a feltüntetett dátum alapján két egymást követő napon érvényes az éjszakai járatok kivételével. A családi jegyet 1 vagy 2 felnőtt (18 éven felüli személy), legalább 1, de legfeljebb 7 fő, 14 éven aluli gyermekkel együtt, egy kocsiban történő utazásnál veheti igénybe. A gyermekek 14 éves korig, érvényes magyar diákigazolvánnyal használhatják.

A felnőtt kíséretében utazó gyermek iskolai tanulmányok megkezdéséig, bármely személyi azonosításra alkalmas igazolvány (igazolás) felmutatásával díjmentes utazásra jogosult. Önök a családi jegyet igénybe vehetik, mivel gyermekük nem 14 éven felüli, és annak a feltételnek miszerint „1 vagy 2 felnőtt (18 éven felüli személy), legalább 1, de legfeljebb 7 fő, 14 éven aluli gyermekkel együtt, egy kocsiban történő utazásnál veheti igénybe” megfelelnek.



Ennek fényében azóta többször is utaztunk hármasban a családi jeggyel. Néha találkoztunk BKV ellenőrökkel is, akik mindig szó nélkül elfogadták a családi jegyünket.

Június 28-án, szombaton úgy terveztük, hogy felmegyünk a Budai hegyekbe kirándulni, és vasárnap a több kerülettel arrébb lakó édesapámat is meglátogatjuk. Logikus volt, hogy ezt ismét egy családi jeggyel tesszük meg. Hátizsákkal a hátunkon beálltunk a Határ úti metróállomás jegypénztárához, és kértünk egy családi jegyet. A jegypénztáros ránézett a fiamra, majd megkérdezte, hogy hány éves. Mondtuk, hogy 4. Erre megállapította, hogy mivel még nincs 6 éves, nincs diákigazolványa, ezért nem vehetjük igénybe a családi jegyet. Ekkor én természetesen a BKV ügyfélszolgálatának fenti állásfoglalására hivatkoztam, hiszen az pont ezt a kérdést tisztázta. A pénztáros közölte, hogy nekik ezt nem így oktatják, így nem ad jegyet (értsd: nem is vásárolhatok). Többszöri kérésemre sem volt hajlandó kiszolgálni. Erre odamentem az állomáson szolgálatot teljesítő jegyellenőrökhöz, hogy szerintük utazhatunk-e családi jeggyel. Erre ők azt mondták, hogy szerintük igen, és azt tanácsolták, hogy az automatából vegyem meg a jegyet, ha a pénztáros ilyen makacs. Mivel nem volt nálunk egy zsáknyi százas, amit az automata elfogad, ezért inkább nyomtunk két jegyet. A Deák téri állomáson dolgozó jegyellenőröktől is megkérdeztem, hogy ők elfogadták volna-e a családi jegyet. Erre azt mondták, hogy ők igen, bár megfogtam őket a kérdéssel, és lehet, hogy más ellenőrök másképp tennének.

Másnap újra írtam a BKV ügyfélszolgálatának, hogy változott-e valami a januári állásfoglalásuk óta. Legnagyobb meglepetésemre ugyanattól az ügyfélszolgálati vezetőtől, aki a januári választ szignálta most egy homlokegyenesen más válasz jött, idézem:

Amikor tegnap ismerőseimnek megmutattam a BKV levelét, melyet Csaba olvasónknak küldtek, a „szánalmas, vicces, k. anyjukat” szavakkal jellemezték. Olvasónk kérdőre vonta az ügyfélszolgálatot,  mert két hetes egyesített bérletet csak egy helyen árulnak Budapesten, az Akácfa utcában. Az ügyfélszolgálat szerint a BKV anyagi helyzete rossz, ezért így spórolnak a kiadásokon. A post végén linkajánlóként megtalálod, milyen hülyeségekre költött eddig a menedzsment több száz millió forintot.


Csaba észrevétele:

Helló!

Csak egy kicsit felháborító a dolog, de szerintem a tipikus „utasközönség van értünk és nem fordítva” mentalitást tükröző eset: hétvégén kedvesem anyukája érkezett Pestre, hogy 2 hetet töltsön itt, miközben Dunakeszi-Palatinus strand viszonylatban szeretett volna nap, mint nap közlekedni. Természetesen ki is néztük ennek leggazdaságosabb módját (2hetes BEB bérlet + MÁV 2 hetes bérlete így már csak a fele szakaszra).

Sajnos már a BEB bérlet vásárlásakor megbuktunk, ugyanis az Örs vezért téren próbálkoztunk a beszerzéssel vasárnap, de ott közölte velünk az amúgy nagyon kedves fiatalember, hogy 2 hetes BEB bérletet már pedig CSAK ÉS KIZÁRÓLAG az Akácfa utcai pénztárban lehet megvenni.

Két dologra nem tudott válaszolni:

1. Miben különbözik a havi és a 2 hetes BEB bérlet, ami miatt a havit mindenhol meg lehet venni, a 2 hetest pedig egy, azaz 1 db pénztárban egész Budapesten.

2. Nyitva van-e az Akácfa utcában a pénztár hétvégén? (ez azért sem mellékes, mert pl. sajtszagra költsön el az ember még egy kis pénzt a BKV-nak, hogy odamegy hétvégén tömegközlekedve és nincs ott senki…)

Az egészben a felháborító, hogy ugye akinek szüksége lenne 2 hetes bérletre (én úgy gondolom nagyrészt vidékről érkezett, vagy külföldi turisták) valószínűleg nehezen találnak el az Akácfa utcába + mi indokolja azt, hogy ugyanabból a termékből a normál bérletpénztárakban az egyik fajta kapható a másik nem. Ez olyan, mintha mindenhol lehetne 1,5%-os tejet kapni, de a 2,8%-osnak külön lenne 1 db bolt az egész városban…

Az már csak hab a tortán, hogy mikor a MÁV 2 hetes bérletet próbáltuk beszerezni, akkor azzal a MÁV csökevénnyel találkoztunk, hogy 2 hetes bérletet a MÁV csak minden hó 4-ei kezdettel ad ki, azaz csak a hónap első két hetére vehetsz bérletet, a második kettőre nem…

Sajnos még nem sikerült a BKV-nak írnom a kérdéssel kapcsolatban, de megteszem és megírom majd a választ is, ha kapok:)

Üdv: csabsz

 

Szüts Katalin szívszorongató válasza:

A BKV szerint egész Budapestet lefedi a hálózatuk, ezért elvárható, hogy mindenkinél legyen jegy vagy bérlet. Nem érdekli őket, hogy a pénztárak és az automaták kilométerekre vannak egymástól.

Tisztelt BKV-figyelő!
 
In medias res... 2008.07.18-án arra vetemedtem, hogy igénybe vegyem a BKV - nem éppen minőségi - szolgáltatását. Általában (mindig) autóval járok, de aznap nem volt kedvem parkoló helyet keresni és úgy gondoltam, gyorsabban megjárom, ha a tömegközlekedést választom.
 
Kint lakom Dunakeszi szélén, így a 122-es busz pont kapóra jött, hogy eljussak a metróig. Igen ám, de mivel nincs rá szükségem, nem tartok magamnál jegyet sem. Az adott környéken mindössze a villamos vezetők pihenésére szolgáló kis kőépület áll, jegyértékesítés nincs. Máshol sem. Jobb hiján felhívtam a BKV ügyfélszolgálati telefonszámát,  ahol - legalább egy havibérlet fele elment számában - majd egy ügyintéző hölgyet elérve tudtam meg, hogy az adott ponthoz legközelebb Újpest-Központban van menetjegy árusítás.
 
-Hogy jutok el oda akkor BKV-val, ha nem tudok jegyet venni addig? - kérdeztem én, mire azt a választ kaptam, miszerint:
 
"- az utasnak előre kell gondoskodnia a menetjegyről..."
 
Tehát, ha jól értem, egy épülő világvárosban (muhaha...) alapvető felszerelésnek kell tekinteni a BKV jegyet. Halkan említettem meg a hölgynek, hogy egy szolgáltatást vennék igénybe, ami ha jól tudom, nem kötelező.
 
"-Mivel a BKV az egész városra kiterjedő szolgáltatást nyújt, JOGGAL ELVÁRHATÓ(!), hogy az állampolgárnál legyen menetjegy..."
 
Mitagadás, kicsit elöntötte a híg fos az agyamat, mivel ha a jogoknál tartunk, akkor joggal elvárhatom, hogy ha nyújtanak egy szolgáltatást, akkor a szolgáltatási területen (legalább a szolgáltatási időben) tegyék elérhetővé a szolgáltatás megfizetésének lehetőségét.
 
Nem? De! Szerintem...
 
A kisasszony nem javasolta, hogy jegy nélkül felszálljak a járműre, mert ha jön az ellenőr, megbüntet helyszínen 6,000.- Forintra. Nekem valamiképp ez sántít. Nyújtanak valamit, ellentételezés lehetőségét nem teszik lehetővé, cserében azonnal büntetnek.  Valamiképp olybá tűnik ez nekem, mintha az eredendő bűn tézise lenne érvényben a BKV-nál, még akkor is, ha ők nem tesznek eleget a feltételek betarthatóságának.
 
Mivel a BKV-t az állam (Az én adómból is) tartja életben, azonnali hatállyal felmondok az egész vezetőségnek, az ügyfélszolgálatnak és azoknak a politikai életben működő közszolgáknak, akik nem teszik végre rendbe a céget!
 

Persze, lehet, hogy tévedek és minden így van jól...

Kedvenc közlekedési cégünk a napokban ünnepelte az idén elfogott 300 ezredik bliccelőt, akit ezennel mi is köszöntünk. A BKV-t nagyobb számban használják fizető utasok, akiket mindig próbálnak megszívatni. Katalin olvasónk ismerősének vett bérletet, amit vissza akart váltani, ugyanis félretájékoztatták. A bérletet persze sehol sem váltották neki vissza, annak ellenére sem, hogy vissza kellene. /Aki blicceli,ilyen problémája tuti nem lesz:)/.

Kedves BKV-figyelő,

A következő, kafkai történetbe illő eset történt meg velem:

Egy külföldi, EU állampolgár ismerősöm fog a közeljövőben Budapestre érkezni, hogy hosszabb időt töltsön itt, érvényes, külföldi diákigazolvánnyal rendelkezik. A BKV honlapon nem találtam információt arról, hogy EU államok diákjai igénybe vehetik-e a diákkedvezményt, erre vonatkozóan sem megengedő, sem tiltó információt nem olvastam a tájékoztatók között (ellentétben a 65 év felettiek kedvezményével, ahol külön megemlítik, hogy azt EU állampolgárok is igénybe vehetik) sem magyarul, sem angolul. Ezért felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol egy hölgy arról értesített, hogy igénybe vehető a diákkedvezmény EU-s országok diákjai számára (ezt a beszélgetést az elhangzott információ szerint rögzítették, 2008.06.27-én történt).

Ezen információ birtokában múlt hét pénteken, 2008. július 11-én megvettem előre a diákbérletet az ismerősöm számára egy bérletárusító ’bódéban’ az Arany János utcai megállónál, de szerettem volna írásban is látni valamilyen hivatalos tájékoztatóban, hogy valóban érvényes a kedvezmény. Ezért, a BKV honlap teljes tartalmának újbóli, eredménytelen átolvasása után ismét telefonáltam az ügyfélszolgálatra, hogy megkérdezzem, hol találhatom meg az erre vonatkozó írásos információkat. Egy újabb hölgy azonban arról informált, hogy csak nemzetközi diákigazolvánnyal vehető igénybe a diákkedvezmény (ezt a beszélgetést nem rögzítették, vagy arról nem informáltak).

Az ellentmondó információk miatt úgy döntöttem, hogy visszaváltom a diákbérletet. Erre minden elérhető információ alapján lehetőségem kellett volna, hogy nyíljon, hiszen több mint egy hét volt még hátra az érvényessége kezdetéig. A már említett Arany János utcai ’bódéban’ azonban az eladó hölgy nem volt hajlandó a visszaváltásra, és nem tudta megmondani, hol tudnám ezt megtenni. Illetve beküldött a metró állomásra, ahol pénztár nem, csak forgalmi ügyelet működik. A forgalmi ügyeleten azt az információt kaptam, hogy semmit sem tudnak tenni, ’szerintük’ csak az Akácfa utcai Központi Jegy- és bérletpénztárban válthatom vissza a bérletet. Ez azonban számomra nem érhető el kényelmesen, és nem is nagyon hittem el, hogy valós az információ, ezért felhívtam a Központi Jegy- és bérletpénztárat, ahol arról tájékoztattak, hogy BÁRHOL vissza kell, hogy váltsák a bérletet. Ezért a következő útba eső állomáson, a Deák Ferenc téren, a jegypénztárban próbálkoztam. Itt az eladó hölgy arról tájékoztatott, hogy mivel bérletárus bódéban vettem a fölöslegessé vált bérletet (ez számára látható abból, hogy tintával írták rá a dátumot), ahol viszonteladók dolgoznak, ő nem válthatja vissza. Ugyan nem értettem, hogy ha a nyugtán a BKV szerepel, akkor miért nem válthatja vissza a BKV, és azt sem, hogy honnan kellene tudnom a BKV és viszonteladói közötti különbségről, de hallgattam rá és tettem egy újabb próbát a Deák téri ’bódéban’, ahol egy fiatalember szintén azt közölte velem, hogy nem tudja a bérletet visszaváltani valamilyen sorszámok miatt, csak ott válthatom vissza, ahol vásároltam, ott viszont szerinte biztosan. Megadott egy telefonszámot is (a viszonteladóét), ahol érdeklődhettem volna a saját telefonszámlám terhére, itt azonban senki sem vette fel a telefont. Végül egy harmadik metró állomáson sikerült visszaváltanom gond nélkül a bérletemet, amelyet csakis azért vettem meg, mert a BKV-tól először kapott információk alapján azt gondoltam, fel tudja használni az ismerősöm. Így végül happy enddel végződött a történet, de végtelenülkimerített, és azt gondolom, sokkal kevesebb utánajárással meg kellett volna oldódnia a problémámnak.

Apró adalék, hogy írtam e-mailt is a BKV ügyfélszolgálatára a diákkedvezmény igénybe vételéről 3 munkanappal ezelőtt, erre várom az írásos választ, azt gondoltam, gyorsabban reagálnak. Kíváncsi lennék, hogy ha ugyanezt a kérdést külföldi ismerősöm szerette volna közvetlenül megérdeklődni, akkor kapott volna-e információt…

Egyébként nincs komoly bajom a BKV-val, sokat használom és sok fejlődést tapasztaltam az utóbbi időszakban. Azonban ha a BKV minden második, honlapján megjelentetett közleménye arról szól, hogy végtelenül utasbarát vagy az szeretne lenni, akkor úgy gondolom, van még hová fejlődni.

Üdvözlettel: Bodnár Katalin

Az ügyfélszolgálat-vezető mégsem robot?

25Jún

Címkék: bkv, budapest, ügyfélszolgálat, válasz, levél, utas

Sokan, sokszor bíráltátok már az ügyfélszolgálat-vezetőt a sablonos levelei, mellébeszélései miatt. A BKV-figyelő már megszokta, hogy fontos leveleire mellébeszélés a válasz, éppen ezért fordul az utóbbi időben a főpolgármester-helyetteshez, mert a titkárnője mert ő veszi a fáradtságot és válaszol rá.

Szia!

 

Kiderült, hogy az ügyfélszolgálat-vezető mégsem egy robot. Egy levélváltás után feltettem neki a kérdéseket, hogy hogyan tud megbüntetni a biztonsági szolgálatos, ha nem szedhet pótdíjat, nálam viszont nincs bérlet, de a pótdíjat hajlandó vagyok kifizetni, illetve azt is, hogy ez esetben ledobhatnak, és hogy milyen jogosítványokkal rendelkeznek.

 

Erre a válaszuk az volt, hogy az előző levelükben tartottakat fenntartják. Válaszul megírtam nekik, hogy nem értem mit tartanak fenn, amikor három kérdést írtam, legyenek szívesek és válaszoljanak. Megdöbbentő, de nem valami formalevéllel válaszoltak, hanem foglalkoztak az üggyel, ha más nem, legalább 10 percet biztosan.

 

Gondolom ez a levél is be fog kerülni a sablonok közé, de legalább készítettek egy újat, és vették a fáradtságot:

 

Tisztelt BKV figyelő!
 
Még 2008 március 03-án kézhez kaptam egy levelet amiben a BKV azt állította, hogy még 2007 novemberében jegy nélkül utaztam a 6-os villamoson. Ez nekem elég képtelen hazugság, mivel,

1) 2007 novemberében elszakadt a bokaszalagom és elég nehéz lett volna közlekednem, mivel nekem Gyálról kell bejárnom Hűvösvölgybe iskolába. 2) a 6-os villamost nem is használom, mivel az nekem teljesen kiesik.

Ezért írtam egy levelet a tisztelt BKV-nak március 6-án hogy nem ismerem el a jogsértést. A választ ma 2008. június 19-én kaptam meg. Amit mellékelve csatolok a levelemhez. A gond itt is az, hogy meg sem említi, hogy kivizsgálták volna az esetet ellenben kapok egy 125.435 Ft-ról szóló számlát, hogy fizessem azt be, erre személyes egyeztetésen kerülne rá sor. Engem életem során összesen kétszer büntettek meg, egyszer azt helyszínen kifizettem és egyszer, mert nem volt nálam a diákom, mivel azt akkor még nem kaptam kézhez, azt másnap kifizettem az Akácfa utcában ami 2000 Ft volt. Tehát nem értem, hogy én hogy kaphattam ezt a számlát erről az összegről. Másrészről ugyanez történt a barátnőmmel is.

Még hány emberrel fog ez a szemét cég ilyen eljárásokat kezdeményezni míg végre történik valami. Ez az egyetlen mód, hogy pézhez jusson a BKV... nevetséges.... Én úgy gondolom, hogy a BKV csak úgy találomra kiszed embereket, hogy kicsit pótolj a hiányzó büdzsét, ami a vezetők zsebébe vándorol végkielégítés címén.

Tisztelettel: Péter

A levélhez mellékelt képekért (levelekért) kattints ide és ide!

Elsőajtós rendszert akarunk!

21Jún

Címkék: bkv, budapest, levél, blog, bkvfigyelo, busz, ügyfélszolgálat, hagyó

Tisztelt Hagyó Miklós Úr! Tisztelt BKV Zrt. Ügyfélszolgálat!


Más európai nagyvárosokhoz hasonlóan Budapesten is javasolnám az elsőajtós felszállás bevezetését az autóbuszokon. Felháborítónak tartom, hogy a BKV Zrt. tűri, hogy hajléktalanok piszkítsák be a járműveket, ahol fizető utasok próbálnak kulturáltan utazni, felháborít továbbá az is, hogy fizetni nem hajlandó utasok veszik el a helyet (ülő és állóhelyet egyaránt) azoktól, akik több ezer forintot fizetnek havonta a bérletért (vagy borsos, 270 Forintos áron vonaljegyet váltanak). A BKV jelenlegi állapotában nem nevezhető „közösségi közlekedésnek”  az olykor embertelen utazási körülmények miatt. Kérném Önöket, hogy a paraméterkönyv bevezetésével együtt vezessék be az elsőajtós rendszert is. Ehhez szeretnék építő jelleggel, külsősként tanácsokat adni, melyeket remélem, megfogadnak.


Ha bárkinek megemlítem az elsőajtós rendszert, egyből a 7-es buszt hozzák elő: véleményük szerint ezen a vonalon megvalósíthatatlan a rendszer, az első napokban megbukna. Mindig ki kell emelni, hogy az elsőajtós felszállást nem a túlzsúfolt, hanem a kihasználatlanabb járatokon célszerű bevezetni. A túlzsúfolt járatokra a rendszer bevezetése helyett kulturált biztonsági őröket kell elhelyezni. (Csuklós busz esetén kettő (kocsiszekrényenként egy) szóló autóbusz esetén egy őrt). A biztonsági őr felszállás után elkéri az utas bérletét, jegyét, és amennyiben ezekkel nem rendelkezik, kizárhatja az utazásból. A Rendőrség bevonásával elkerülhetők lennének a mindannyiunk által jól ismert verekedések, orr betörések.

Elsőajtós felszállás


A rendszer lényege, hogy a járművekre csak érvényes utazási igazolvánnyal rendelkező utasok szállhatnak fel. Felszálláskor a busz vezetőjének a bérletet meg kell mutatni, kérésre át kell adni. A jeggyel rendelkező utasok a vezetőfülke oldalára elhelyezett (a jármű belsejéből előrehozott) illetve az ajtó melletti kapaszkodón elhelyezett lyukasztón érvényesítik a kezeletlen menetjegyüket. Az utasnak felszálláskor ügyelnie kell arra, hogy a többi felszállót ne akadályozza. Felszállás után a jármű belsejébe kell menni, helyet kell hagyni a többi felszállónak is.


Az autóbusz többi – csak leszálláshoz használt - ajtaján nagy matricákkal fel kell tűntetni: „Leszállás. Felszálláshoz kérjük, fáradjon az első ajtóhoz.” Amennyiben a járművezető látja, hogy az egy, kettő vagy három leszálláshoz használt ajtó valamelyikén utas szállt fel, hangos utastájékoztató rendszeren keresztül meg kell kérni, hogy fáradjon előre, mutassa meg jegyét vagy bérletét. Amennyiben ennek nem tesz eleget, leszállásra kell felszólítani, és fel kell hívni a figyelmét, hogy a jármű addig nem megy tovább, míg le nem száll. Az első hónapokban kellemetlen lesz, de biztos vagyok benne, hogy a fizető utasok a járművezető mellé fognak állni, és segíteni fognak neki a szabályok érvényesítésében. Budapest lakosai pár hónap, maximum fél év alatt megszoknák a rendszert, és bizonyára megértenék, hogy ez közös érdekünk. A bliccelők kiszűrésével a cég jelentős plusz bevételre tehet szert, melyből fejleszthetik a meglévő vonalakat, járműveket, és talán tisztább körülmények között fogunk tudni utazni.

Korábban is volt kísérlet az első ajtós felszállás bevezetésére Budapesten: volt olyan időszak, amikor este 8 óra után az első ajtóhoz kellett menni. Ez a próbálkozás megbukott. A bukás oka a rendszer kiforratlansága volt, a buszvezetők hanyagsága, mely párosult az ellenőrzésük hiányával. Törekedni kell arra, hogy az elsőajtós felszállás technikai háttere biztosítva legyen. Ez alatt nem csak a fent elhelyezett tájékoztató matricákat kell érteni, de ide tartozik az is, hogy nagyobb méretű tükröket kell felszerelni, hogy a buszvezető szemmel tarthassa a hátsó ajtókat. Illetve a leszállásra kijelölt ajtók záródását automatizálni kéne. Ez persze minden buszon drága lenne, de kezdetnek elég lenne az újabb járműveken (pl. Localo, Solaris trolibuszok, stb.) megvalósítani ezt. Az elsőajtós rendszert nem szabad időponthoz kötni, ez ugyanis igazságtalanná teszi a rendszert (t.i.: az elöző megállóban még lehetett bliccelni, sőt egész nap lehetett bliccelni, 20.02 perckor meg már nem).


Amennyiben önök a „fontolva haladás” hívei, a rendszert fokozatosan is be lehet vezetni, pl. úgy, hogy eleinte csak a trolibuszokon ellenőrizné a sofőr a jegyeket. A trolibusz ugyanis az utas számára is könnyen elkülöníthető járműtípus, így könnyebb az alkalmazkodás az új szabályokhoz.

A BKV-figyelő és olvasói a rendszer bevezetéséhez további támogatást is nyújtanak, akár szakmai tanácsok, utas vélemények, akár egyszerű hírközlő formájában.

 

Köszönöm, hogy levelem elolvasták. Várom megtisztelő válaszukat!

Penetráns húgyszagot áraszt a Volvo

20Jún

Címkék: bkv, budapest, busz, volvo, ügyfélszolgálat, levél, utas, észrevétel

Tisztelt BKV ügyfélszolgálat!

Ma több íziglen is szerencsém volt a maguk szolgáltatását igénybe venni. A 86-os busszal utaztam a Batthyány tértől a Bogdáni útig és vissza.

Kezdjük azzal, ami jó: Viszonylag gyorsan jött a busz, az új megálló előrejelzése kitűnően működött.

Folytassuk azzal, ami nagyon nem jó: a; A busz iszonyatosan koszos, minden bizonnyal a megvásárlás óta nem tisztították. Ez főleg azért vicces, mert az utolsó három helyet folyamatosan hajléktalanok foglalják el és ennek eredményeképp a busznak az a része már penetráns húgyszagot is áraszt. Itt mellékesen megkérdezném, hogy mikor óhajtják megoldani, hogy NE szállhassanak fel csövesek?

b; Természetesen a végére hagytam az okot, amiért a levél elkészült. A vadonatúj, „világvárostépítünk” Volvo buszuk beázott!



Na, nem most először, egy fél éve is volt szerencsém a hibával találkozni, de akkor még reménykedtem abban, hogy maguktól is észreveszik azt. Emlékeznek ugye, hogy a busz története azzal kezdődött, hogy kiírták az ajtók fölé, hogy „kérjük az utasokat, hogy vigyázzanak a buszra, hogy sokáig kulturált környezetbe tudjunk utazni!”? Nos, ezt mi betartottuk. Nincsenek összefirkálva, vigyázunk rá. Maguk viszont még nem mosták le őket ezalatt a pár év alatt, továbbá szerkezetileg is leamortizálták, úgyhogy ezúton szeretném megkérni önöket, hogy vegyék maguk is komolyan a kötelezettségeiket és teremtsenek kulturált utazási lehetőséget!

Amennyiben Önnek, tisztelt ügyfélszolgálati asszisztens sikerült idáig elolvasni a levelemet és már ki is választotta a megfelelő sablon választ, kérem még nem zárja be az ablakot, ugyanis volna egy-két személyes hozzáfűzésem az ügyfélszolgálatuk minőségéhez.

Rendszeres olvasója vagyok a bkvfigyelo.blog.hu című internetes oldalnak, amit ha feleannyira komolyan vennének, mint amennyire kéne, már kulturáltabb lenne mindannyiunk élete.

Itt rendszeresen találkozom azzal a problémával, hogy önök sosem ismerik el a cégük, illetve alkalmazottaik felelősségét, továbbá elhárítják a beérkező panaszokat. Példának felhoznám azt az esetet, amikor panasz érkezett önökhöz, hogy az egyik biztonsági őrük nem engedte le az egyik utast egy zárt pezsgős üveggel a kezében a metróba, „mert csak”. Erre a maguk válasza az volt, hogy megkérdezték a biztonsági őrt, akinek a szava szent, nem történt ilyesmi és az utas amúgy is részeg volt.

Tájékoztatnám önöket, hogy ez nem ügyfélszolgálat, ez az ügyfél komolyan nem vétele.

Ezt azért jegyeztem meg, mert amennyiben nem egy olyan típusú választ kapok, hogy: „átvizsgáltuk az összes Volvo autóbuszt és amelyeknél az említett hiba fenn állt, azonnal kijavítottuk, elnézést kérünk, a kényelmetlenség miatt”, a főnökéhez fogok fordulni, utána az ő főnökéhez és amennyiben az egész cégük, hasonlóan az államigazgatásunkhoz helyesnek látja a két bekezdéssel feljebb vázolt mentalitást, úgy különböző médiumokban, lehetőségeimhez mérten minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy országos botrány legyen a maguk viselkedéséből!

Köszönöm figyelmét, remélem, hogy levelemet nem érzi Ön ellen irányuló merényletnek és azt is, hogy Önökön keresztül kulturáltabbá válhat mindennapi életünk.

Dávid Zoltán

U.I.: Levelemet természetesen a BKV-figyelő blognak másolatban megküldtem, a jelenséggel kapcsolatos hihetetlenül gyenge minőségű mobilkamerás képeimet mellékeltem. A hiba pontos helye a csukló utáni üléseknél van.

Nyári menetrend, mi?

18Jún

Címkék: bkv, budapest, busz, 23_as, levél, ügyfélszolgálat, kérdés, bkvfigyelo

Tisztelt BKV!

Egy apró érdekességre szeretném felhívni a figyelmüket. 2008. június 16-án életbe lépett a nyári szünetre érvényes menetrend, melyet minden utas megtekinthet az oldalukon illetve a buszmegállóban kihelyezett menetrendeken (ahol ezt még nem lopták el).

Naponta utazom a 23-as és a gyors 23-as busszal melynek a menetrendjében ezt találtam:



Önök itt melyik részt értik nyári szünet alatt? Számomra, és a megkérdezett utasok számára sem nyilvánvaló. A legtöbb menetendjükben már szépen ki van emelve, hogy tanítási nap, iskolaszünetben, szombaton illetve vasárnap. Miért van szükség a 23-as busz esetén ilyen bonyolult menetrendre? A busz többségében ugyan azokban az időpontokban indul, ám délelőtt több olyan óra is, amikor a két „szüneti” menetrend között kb. 5-8 perces eltérések is vannak.

Várom válaszukat.

24 órás telefonszolgálat a BKV-nál

03Jún

Címkék: bkv, budapest, ügyfélszolgálat, telefon, cikk, index

Immár nemcsak munkanapon és napközben érhető el a BKV ügyfélszolgálata, hanem a nap 24 órájában – legalábbis ezt ígéri a társaság, ahol már fél órája nem veszik fel a telefont, miközben az ingyenesen hívható zöld számon már nem érhető el senki és semmi.

Gyorsabban, könnyebben, hatékonyabban. E szlogennel indította útjára a BKV az új szolgáltatását, melynek révén a hét minden napján 24 órában fogadják az utasok kérdéseit, panaszait, észrevételeit. Az új telefonszám könnyen memorizálható, a számjegyek a 06-1-BKV-INFO-t (06-1-258-4636) teszik ki, így a számot nem feltétlenül kell megjegyezni, felírni.

Az új szám bevezetésekor megszűnt az ingyenesen hívható zöldszám, így jelentős költséget spórol meg a cég. A BKV-nál azt tapasztalták, hogy az ingyenes számot eddig sokszor csak heccből hívták fel, különösen az éjszakai órákban. Tavaly átlagosan napi 200 megkeresés érkezett a társaság ügyfélszolgálatára, ezek kétharmada telefonon érkezett. Emiatt döntöttek úgy, hogy fejlesztik e tájékoztatási csatornát.

Noha a telefonszolgálatnak épp az lenne az egyik célja, hogy járatkimaradások, forgalmi zavarok esetén érdeklődhessenek az utasok, az új menürendszerben nem találtunk lehetőséget arra, hogy az aktuális forgalmi helyzetről tájékozódhassunk. A BKV-nál azt ígérik, hogy a telefonálók a menürendszer bejelentkezése előtt aktuális híreket hallhatnak a forgalmi változásokról és buszpótlásokról. Így aki ilyen (sok utast érintő) probléma miatt hívja fel a számot, másodpercek alatt tájékoztatást kaphat.

Egy jól működő telefonos ügyfélszolgálat kialakítását a lehető legjobbkor kezdte meg a BKV, hiszen augusztus végén a főváros teljes nappali közlekedését átszervezik, szinte kivétel nélkül minden mai járatnak módosul a menetrendje. Egy ilyen helyzet kezelésében nagy segítség lehet az éjjel-nappal hívható információs vonal, feltéve, hogy az ember képes rajta elérni valakit, nem úgy, mint most. Fél óra után feladtuk.

Index

Nincs értelme a BKV-val levelezni

03Jún

Címkék: bkv, budapest, metró, észrevétel, levél, válasz, ügyfélszolgálat

András nevű olvasónk egy BKV-s levelezést küldött el nekünk, melyben egy humanoid beléptetőkapu szerepel és egy üveg bontatlan pezsgő. Emberünk bulizni készült a haverokkal, a Moszkva téren akart alámerüli a metró szintjére, de az ellenőr meglátta a pezsgőt, és nem engedte le, mert szerinte piát a metróra vinni tilos!  Később levelet írt a BKV-nak és mint megtudta, be volt rúgva, és egy bontott dobozos sör volt nála. Egy a probléma, nem szereti a sört:)
Tisztelt BKV!

Sz. A. vagyok. Tegnap (03.25.) meglepő dolog történt velem a Moszkva téren. Este 8 óra után szerettem volna eljutni a Deák térre, hogy talákozzak néhány barátommal. Arra gondoltam, hogy a metrót választom, mert azzal 5 perc alatt ott vagyok. A mozgólépcsőnél ott állt egy ellenőr, akinek meg is mutattam a bérletemet, nagyon kedvesen megköszönte, mentem volna dolgomra, amikor utánam szólt. Megfordultam és kérdeztem hogy miben segíthetek. És akkor jött a döbbenet. A kezemben lévő bontatlan pezsgős üvegre mutatott és illedelmesen közölte, hogy azzal ott nem lehet. Kérdeztem mit, lemenni? Megtudtam, hogy a metró területére nem lehet lemenni alkoholos italt tartalmazó üveggel. Bontatlannal sem. (rákérdeztem). Zacskóban vagy táskában lévővel sem (rákérdeztem). Az ellenőr mondta, hogy vagy leteszem vagy felszínen megyek. Én még ekkor is azt hittem egyébként, hogy viccel. Nem viccelt. A felszínen mentem (5 helyett 25 percig), fáztam, késtem és 6 embert várattam meg.

Több kérdés is felmerül bennem. Miért kényszerít engem a BKV kényelmetlen kerülőútra, amikor fizetem a bérletet és az utazási feltételekben szereplő méreteket nem haladja meg a szállított dolog? Miért mehetettem le eddig mindig a metróba egy-két bontatlan üveg bármivel? Miért nem mehetek haza bevásárlás után metróval (mert ha nem lehet levinni a metróban alkoholos üveget zacskóban, táskában sem akkor ugye nem vásárolhatok be)? Miért feltételezi a BKV, hogy ha lemegyek egy bontatlan üveg itallal a metróba, akkor én azt ott kibontom, berúgok és rombolok? Miért nem feltételezi ezt akkor, amikor részegen mennek le emberek? Ha már azt feltételezi a BKV, hogy kibontom megiszom és rombolok, akkor miért csak a metrón baj ez? A villamosban is lehet kárt tenni és az alá is be lehet esni. Ha nem szállíthatok italt, mert azt feltételezzük hogy azzal rongálni, szennyezni tudok, akkor miért lehet nálam egy vekni kenyér, amit elmorzsálódhat, miért lehet nálam üditő, ami kiömölhet és miért lehet nálam paradicsomszósz, ami eltörhet és kifolyhat? Egyáltalán akkor miért árulnak ennivalót a metró mellett, amit aztán az emberek levisznek és szennyezhetnek vele? Kíváncsian várom válaszukat,

üdvözlettel Sz. A.
BKV generált e-mail, 2008 március 27:
Tisztelt Utasunk!

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levele Társaságunkhoz megérkezett. Bejelentése alapján azonnal vizsgálatot kezdeményezünk. Válaszunkat a lehető legrövidebb időn belül (legkésőbb 30 nap) megküldjük Önnek.

Türelmét előre is köszönjük.

BKV Zrt. Ügyfélszolgálat
Második levelem, 2008 április 30:
Tisztelt BKV,

Alábbi ügyemben nemhogy a "lehető legrövidebb időn belül", de 30 napon belül sem kaptam visszajelzést.

Üdvözlettel Sz. A.

Bankkártyás vásárlás

22Máj

Címkék: bkv, budapest, automata, ügyfélszolgálat, levél, válasz

Szia BKV-figyelő!

Az én sztorim nem is sztori, ezért nem is panaszkodásból írok, hanem mert egy olyan problémáról kaptam felvilágosítást, ami azt hiszem sok embert érint: a bankkártyás vásárlás. Úgy  vélem, a kártyát azért találták fel, hogy használják. És hazánk elsőszámú tömegközlekedési vállalatánál ez szinte lehetetlen. Feltettem a kérdést, és kaptam is rá pár napon belül választ, itt van tehát a levélváltás:
Kedves BKV!

Arra lennék kíváncsi, hogy Budapest egész területén miért csupán 4 helyen van megoldva a bankkártyás fizetési lehetőség? Most nem a bemásolt sablonszövegre vagyok kíváncsi, hogy törekednek meg fejlesztenek, mert pl. a frissen átadott Keleti Pályaudvari metrópénztárnál is azt mondta nekem a hölgy úgy jó félévvel ezelőtt, hogy nemsokára meg lesz ott oldva. Úgy gondolom, hogy elvárható lenne 2008-ban, hogy ha egyszerre több teljes árú bérletet kívánok megvásárolni, akkor ne több tízezer forinttal kelljen mászkálnom, ráadásul több, mint fél órát sorban állnom. Mi az akadálya annak, hogy az újonnan felépített Örs Vezér téri metróállomáson nem lehet kártyával fizetni, csak a szemközti oldalon, a „gombánál”, de ott is a kettőből csak egy ablaknál? Ha meg gyorsabban szeretnék végezni akkor először kell keresnem egy automatát, kivennem pénzt – azt is pénzért – hogy utána azon menjen a sopánkodás, hogy miért nincs nálam kisebb címlet. Ez csak egy pontja a városnak, de azt gondolom nem csak az én problémám.

Azt hiszem, az európai szintű szolgáltatásba az egyszerű és gyors kiszolgálás is beletartozhatna, ami nem a szépen felújított pénztárak melletti összetákolt fabódékat jelenti (nem is értem arra miért nem gondoltak, hogy kettővel több ablakot alakítanak ki a kertivécék helyett), sokkal inkább magában foglalja a bankkártyás vásárlási lehetőséget, mégpedig a legtöbb helyen, ahol lehetséges.

Remélem megértik, miért probléma ez sok embernek és mihamarabb válaszolnak, illetve megoldást találnak (egy pár milliárdért) (bocs, ezt nem hagyhattam ki).

Üdvözlettel:

Kurucz László

Válasz:

Ott húznak le, ahol tudnak

24Ápr

Címkék: bkv, budapest, büntetés, bliccelés, ügyvéd, ügyfélszolgálat

Kedves Szerkesztőség!

Kezdek kételkedni benne, hogy törvénytisztelő állampolgár vagyok, ugyanis beperelt a BKV.

A dolog előzménye az volt, hogy néhány éve valóban rendszeresen blicceltem a BKV járatain, viszont mindig odaadtam a személyimet, amikor elkaptak (azaz vállaltam a szabályszegesemet, ne futottam el gyáván!). 2005-ben kaptam is egy halmozott, 100 ezres büntetést (az összes korábbi bliccelésemért együttesen), amit egy tündéri BKV-s hölgy segítségének köszönhetően a felére olvasztottunk le, és tíz havi részletekben ki is fizettem. Részemről a dolgot lezártnak tekintettem. (több bliccelésem nem volt.)

Tavaly novemberben a Kováts Sebestyén ügyvédi irodától jött egy lével, mely szerint egy 2002-es (!) és egy 2005-ös BKV büntetésemet ki kellene fizetnem. Együttműködő ember vagyok, felhívtam őket, hogy, ugyan küldjék már el nekem az általam aláirt jegyzőkönyveket, gondolják már végig, hogy a 2005-ös kifizetéseim nem tartalmazhattak-e esetleg a 2002-es büntimet is. Megbeszéltük, hogy én elfaxolom a befizetési bizonylatokat, ők pedig a jegyzőkönyveket. Én el is faxoltam, amit ígértem, tőlük viszont nem jött semmi.

Márciusban újra jelentkeztek, és kezdtük előröl. Mondtam, hogy én elfaxoltam nekik a bizonylatokat, erről meg a faxjelentésem is megvan, ők kijelentették, hogy nem kapták meg. Elfaxoltam újra. Ők postán elküldték a jegyzőkönyvet, szerintem innentől érdekes a történet.

A kettő darab jegyzőkönyv helyett csak egy jött, a 2005-ös. Az adataim ugyan helyesek rajta, de aláírva általam nincs. Az szerepel rajta, hogy „az utas nem írta alá”. Újra beszéltem velük, és egy kedves kollegájuk azt mondta, „nem tudja, hova tűnhetett a 2002-es jegyzőkönyv, de hát az olyan régi, hogy már valószínűleg nincs is meg”.

Összefoglalva, van tehát a kezükben egy nem létező jegyzőkönyv, és egy másik, amin nem szerepel aláírás – ezeket akarják velem kifizettetni (úgy emlékszem, szintén 50,000-es tételről van szó.)

Pár nappal később egy másik kollegájuk is felhívott, hogy „egyeztessük a jegyzőkönyvön szereplő adatokat”. Szerinte ugyanis, ha azon az én adataim szerepelnek, akkor az az én büntim, akár aláírtam, akár nem.

Nem értek vele egyet. Az adataim megvoltak a BKV-nál, minden rosszindulat nélkül, bárhonnan kitölthette egy jutalékra éhes ellenőr a jegyzőkönyvemet. A korábbi büntetéseimet mind elismertem, aláírtam, kifizettem, erről a bizonylatokat elfaxoltam (még mindig nem kapták meg) A hölgynek elmondtam mindezt, de hajthatatlan volt, nem érdekelte, és azzal csapta rám a telefont, hogy ha nem fizetek, peres eljárás indítványozásával fogja továbbadni a papírjaimat. Mondtam neki, hogy adja.

Pár nappal később megjött az utolsó felszólítás, melyben közölték, hogy a BKV az érveimet nem fogadja el, és ha nem fizetek, bíróságra visznek, akkor pedig az ügyvédi- es perköltségek is engem terhelnek majd.

Most itt tartunk. Egy ügyvéd véleménye nagyon érdekelne, de addig is: mindenki tartsa meg a BKV-s befizetést igazoló bizonylatait. Meg a faxjeleneseket is.

Üdvözlettel, Kada Brigitta

Pirospont: a BKV telefonál

05Már

Címkék: bkv, budapest, érlet, ügyfélszolgálat, segítség, pirospont

Sziasztok!

Egy óóóriási nagy piros pontot szeretnék adni a BKV ügyfélszolgálatának.

A Moszkva téren vettem észre, hogy nincsen nálam a diákom amiben benne volt a bérletem is. Szerencsére két barátom kisegített és tudtam jegyet venni. Hazaérve mégegyszer átkutattam mindenemet, hogy hátha... Gondolatban végigjártam a mai útvonalakat. Batyi, Déli, Moszkva tér, Margithíd,Árpádhíd okmányiroda, Margithíd, Moszkvatér. Gondoltam biztos az okmányirodában esett ki, holnap benézek hátha.

Este kilenc fele csörgött a telefonom. Egy nagyon kedves hangú hölgy kérdezte, hogy nem hagytam-e el véletlenül egy kék diákot benne egy március 9ig érvényes bérlettel. Mondom de. Merthogy leadták a Batyin és átvehetem a forgalmi irodában holnap. Nem tudtam, hogy hálálkodjam neki, mondta, hogy nem küldik el akkor az akácfa utcába hanem menjek be érte.

És szeretném megköszönni a 112-es busz egyik sofőrjének, hogy az esős borongós nap ellenére bemondta a megállók nevét, és mindig további kellemes napot kívánt nekünk. Mosolyt csalt az arcomra.

Miért van az Ügyfélszolgálat?

16Jan

Címkék: bkv, budapest, észrevétel, ügyfélszolgálat

T. BKV !

Az utóbbi időben több tapasztalt és jogos, mások által is felvetett és visszaigazolt panaszt tettem, nyújtottam be mail formájában társaságukhoz, a megadott címen.

Sajnálattal tapasztalom, hogy számos fent sorolt panaszra visszaigazolás, válasz nem érkezett. Igaz, volt korábban úgy, hogy panaszomra jött visszajelzés, hogy ide, meg oda továbbították, vagy, hogy kivizsgálják. De ez volt a maximum, amit eddig ezekben az esetekben tettek. Most már ez sem történik meg. arról nem is beszélve, hogy egyetlen egyszer sem jött olyan válasz, mely valami megnyugtató megoldást tartalmazott volna. Netán közölte volna a cég, hogy a felvetést megoldották, többet nem fordul elő. Ilyen nem volt, s nem lelhető fel leveleikben. Most már a levelek a válaszok sem. Pedig visszaolvasva és közzé téve milyen jó bejegyzések érkeztek Szüts Katalin ügyfélszolgálatos semmitmondó sablonos szöveggyűjteményére. Kár, hogy érdemben nem vagy alig tesz valamit a vállalatuk szakszolgálata rengeteg utaspanasz és kifogás, elégedetlenség, és alkalmazotti túlkapások rendezése, megszüntetése érdekében. Minket érintett, fizető utasokat, panaszosokat pedig már egy udvariasnak tünő, de semmittevő választ sem adnak már.

Miért egy a hozzáállás, miért nem kapunk bejelentésre választ, amikor erre előírás és meghatározás, no meg munkatársak tábora is rendelkezésükre áll?

Várom megtisztelő reakciójukat.

BKV válasz

09Jan

Címkék: bkv, ügyfélszolgálat, levelezés, válasz, bkvfigyelő

Sokan kíváncsiak voltak arra, hogy a BKV kivizsgálja-e a blogon leírt történeteket, és azokat mennyire veszik komolyan. Néhány hete levélben tettem fel a BKV-nak ezeket a kérdéseket, és örömömre szolgál, hogy egy igen tartalmas levelet küldtek a napokban, úgy hiszem minden kérdésre megadták a választ. A legfontosabb kérdéseket és a legnagyobb problémákat eddig is elküldtük a BKV-nak, és ezek után sem lesz másképp, reméljük tudunk segíteni.
Tisztelt Gál Mihály!
 
Köszönjük Regőczi úr részére írt észrevételeit és köszönjük azt is, hogy bérlettel veszi igénybe szolgáltatásainkat.

Társaságunkkal folytatott minden egyes levelezés során szakterületeink segítségével próbáljuk orvosolni a felvetett problémákat. Sajnos nem minden bejelentés alapján van lehetőségünk egy-egy járművezető elmarasztalására, vagy éppen a teljes járműparkunk cseréjére. (Példaként szolgáljon, hogy egy-egy járművezetői panasz esetén felvettük a kapcsolatot a bejelentővel, annak érdekében, hogy elmarasztalás esetén a bíróságon álljon ki Társaságunk, mint munkáltató mellett, de sajnos nem vezetett sikerre.).
 
Kitűzött céljaink a fejlődés irányába mutatnak és törekvéseinket sokszor elismerés is kíséri. Vannak olyan bejelentőink, akik pozitív tapasztalataikat is megosztják velünk, s ez az, ami bennünket is ösztönöz a még jobb teljesítmény, eredmény elérése felé.
Úgy véljük, egyetért velünk abban, hogy minden egyes utasunk vagy bejelentőnk elvárásának megfelelni nem tudunk, annak ellenére, hogy utasokkal foglalkozó munkatársaink kiemelt figyelmet fordítanak az utasokkal való kapcsolatok ápolására.
Tekintve, hogy emberek vagyunk, hibázhatunk, de úgy gondoljuk, Önök sem azt szeretnék elérni a „figyelő” oldallal, hogy minden egyes munkavállalónknak szégyen legyen, hogy BKV-s. Ha minden embert/munkatársat egy kalap alá veszünk, akkor azon munkavállalóink, akik becsületesen dolgoznak (s ez a többség), kárt szenvedhetnek.

Egyetértünk Önökkel abban, hogy a fejlődés kell, s abban is, hogy sokat kell még ezért tennünk, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy eddig is milyen lépéseket tettünk a szolgáltatás fejlesztése érdekében. Csak gondoljunk az alacsonypadlós autóbusz, trolibusz, villamos beszerzésekre, az éjszakai közlekedés reformjára, a járatcsatlakozások megvalósítására. Reális terveink között szerepel a tarifarendszer átdolgozása, mely a kor elvárásainak megfelelő díjszabás bevezetését is jelenti egyben.

Az éves szinten közel 60.000 utasészrevétel kezelése során nem utasaink visszautasítása, nem is a panaszok számának csökkentése a célunk, hiszen az utasészrevételek segítenek abban, hogy szolgáltatásunkon javítani tudjunk.

Üdvözlettel: BKV Zrt.

Javult a tömegközlekedés színvonala Budapesten

04Jan

Címkék: bkv, budapest, ügyfélszolgálat, vicc

„Az utasok szerint tisztábbak a járművek, jobban lehet tájékozódni, és kényelmesebb az utazás.”  (Sláger Rádió)





UPDATE1: A homáron található közleményt:


SAJTÓKÖZLEMÉNY
JAVULT A BKV SZOLGÁLTATÁSAINAK MEGÍTÉLÉSE
AZ ELMÚLT FÉL ÉVBEN

Javuló tendenciát mutat az utasok körében a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság szolgáltatásainak színvonala – derül ki a GFK Hungária által nemrégiben készített felmérésből. Mind a járművek tisztaságával, mind az utazási kényelemmel, de különösen az utastájékoztatással elégedettebb az utazóközönség, mint fél évvel korábban.

A BKV szolgáltatásainak megítélése a legtöbb szempontból javult az elmúlt hónapokban. A megkérdezettek nagy százalékban javulónak ítélik meg a járművek tisztaságát, minden negyedik utas teljes mértékben elégedett is e téren. Az utazási kényelem tekintetében is észrevehető pozitív változás, ám az utastájékoztatás színvonalának emelkedése vívta ki a legnagyobb elismerést az utazóközönség körében. A megkérdezettek 76%-a ítéli kifogástalannak, viszonylag sokan, minden harmadik válaszadó észrevett pozitív változásokat ezzel kapcsolatban – derült ki a GFK Hungária 15 és 65 év közötti célcsoportban végzett nem reprezentatív felméréséből.

Eláztunk a buszon

03Jan

Címkék: bkv, busz, ikarus, ügyfélszolgálat, 23_as

 

Tisztelt Ügyfélszolgálat!


A mai napon (2008. január 2.) egy kellemetlen utazásban volt részem, az Önök, gyors 23-as vonalán közlekedő Ikarus 280-as autóbuszon. Az autóbusz száma, mely a vezetőfülkére volt írva: 7-7(többi szám valószínűleg lekopott, remélem beazonosítható lesz a jármű). Az autóbusz kb.14:00 órakor indult a Boráros térről.


Az indulás előtt 3 perccel már az autóbusznál voltam. Felszállás közben feltűnt, hogy az utasok nagy része áll, több ülőhely is szabadon van. Az bőrüléseken szabályosan állt a víz, és az autóbusz belsejében is több helyen tócsákat lehetett látni. Induláskor az autóbusz tetején (utastérben) lévő díszlécből elkezdett vízesésszerűen folyni a víz több utas is hideg zuhanyt kapott a nyakába. Az első megállóba való beálláskor egy utas megnyomta az ajtó feletti leszállásjelzőt, ahonnan szintén, szabályszerűen ömlött ki a víz. (Ezek a berendezések valószínűleg törpefeszültséggel működnek, ezért a nagyobb áramütés lehetősége minimális, viszont a víz zárlatot okozhat). A hölgy láthatóan megijedt, félve nyomta meg a gombot. Menet közben a víz a tetőn elhelyezett lámpákból, és hangszórókból is az utasokra folyt, több emberre annyi víz folyt, hogy már szinte eláztak. Az autóbusz szigetelése katasztrofális. Hasonló hibát véltem felfedezni több Ikarus 280-as buszon is, de ott csak a csuklónál folyt be a víz az utastérbe. Sajnos a busz rendszámát a ráhalmozódott sár miatt nem tudtam leolvasni, kérem a fenti adatok alapján próbálják beazonosítani a járművet.


Szeretném Önöktől megkérdezni, hogy az ilyen autóbusz, melyek már állatok szállítására is alkalmatlan, miért vehet részt a közlekedésben? Önök szerint az egyre csak emelkedő bérletárak mellett, az utasok nem várják el jogosan, hogy utazásuk során ne ázzanak el az buszon? Így hány autós fogja választani a tömegközlekedést a dugóban állás helyett?


Várom mielőbbi válaszukat.


Üdvözlettel: Gál Mihály, BKV Figyelő

 

"Emese, most már indul a buszod!"

28Dec

Címkék: bkv, ügyfélszolgálat, bkvfigyelo

 

Tímea kedves olvasónk személyes problémájával fordult az Akácfa utcai BKV Ügyfélszolgálathoz. Az ott dolgozó ügyfélszolgálatos hölggyel (egyszerűség kedvéért hívjuk Emesének[klikk]) beszélgetésbe kezdtek, akár milyen érdekes, épp a BKV Figyelőről. Emese szerint itt csak hazugságokat lehet olvasni, és a Blog nem mérvadó a BKV számára. Aki tájékozódni szeretne, csak a BKV weboldalát olvassa.


Tímea így látta:

„Mondtam neki valamilyen hozzászólására, hogy a saját tapasztalataimon kívül szoktam tájékozódni az interneten. Kérdezte, hogy milyen oldalakat. Mondtam, hogy konkrétan a BKV-figyelőt, nagyon hasznosnak tartom. Erre azt mondta, hogy na az nem egy mérvadó oldal, csupa hazugságokat írnak. Ha a BKV-ról bármit tudni akarok, akkor az ő honlapjukat olvassam. Gyakorlatilag nem azt mondta, hogy akad a BKV Figyelőben hazugság, ami érthető lenne, hiszen akadhat kitalált sztori is, hanem hogy csupa hazugság.”

 

Kedves Emese!

Sosem mondtam, hogy a blogon megjelent cikkek 100%-ban valóságosak, hisz nem tudjuk Őket kivizsgálni, ez nem is a én feladatom, hanem az Önöké, de azt sem hiszem, hogy napi 2-3 cikk csak valótlan információkat közöl, főleg akkor, ha a levelek mellé kép vagy videó is társul. Kicsi a Világ, Emese.

 UPDATE: 2007. dec. 29. (13:06)

A BKV válaszolt

06Júl

Címkék: bkv, budapest, ügyfélszolgálat, válasz

Tisztelt „BKV Figyelő”!

Ezúton megküldjük az alábbiakban olvasható, Önök által megküldött internetes cikkre vonatkozó állásfoglalásunkat. Üdvözlettel: BKV Zrt.

Az észrevételt köszönjük. Társaságunk igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy az elmúlt években egyre intenzívebben tapasztalható nyári hőségben jegyellenőr munkatársaink munkakörülményein javítson. A HÉV vonalakra kiterjesztett beléptetéses ellenőrzési rendszerrel kapcsolatos infrastruktúra kiépítése jelenleg folyamatban van. A megvalósításig, mely megoldást nyújt a cikkben felvetett problémára, a hőségben továbbra is biztosítjuk munkatársaink részére a pihenőidőt és a védőitalt. A rendszer kialakításáig kérjük, megértésüket és köszönjük jegyellenőreinkkel szemben tanúsított együttműködésüket.

BKV Zrt.

Kérjük, álljon jobbra!

Bővebb infó ITT és ITT.
A grafikát innen loptuk: http://trn.tumblr.com/

Hirdetés

BKV-figyelő


Gál Mihály vagyok. 2007 júniusában azért indítottam a BKV-figyelő blogot, mert megelégeltem, hogy a BKV akkori vezetése nem foglalkozott megfelelően az utaspanaszokkal, az utasok észrevételeivel. Célom nem más, mint a budapesti tömegközlekedést igénybevevők véleményét a köztudat és a BKV vezetői elé tárni, annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés fejlődését az utasokkal közösen elősegítsük. A blognak (és a szerzőnek) nem célja a BKV lejáratása. Mi azt szeretnénk, ha a BKV vezetése az itt felvetett hibákból tanulna, és javítana rajtuk, hogy az utasok elégedettebbek legyenek.

A BKV-figyelő blog már az első hónapokban az utasok kedvence lett. Az elmúlt években több, mint 15 millió alkalommal töltötték le oldalainkat, egyedi látogatóink száma meghaladja az 7 milliót. Jelenleg a legolvasottabb közlekedési hírblog Magyarországon.



Ha kérdésed, észrevételed, panaszod van akkor keress meg a bkvfigyelo@gmail.com e-mail címen, vagy vegyél fel ugyan ezen a címen MSN-re! A leveled beérkezése és a publikálás között akár több nap is eltelhet. A blog szabályzatát ide kattintva, a moderálási alapelveinket pedig itt érheted el!


Amennyiben a BKV-figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk:


Sértő tartalom bejelentése!


Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a BKV-figyelő blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl!




Facebook

Korábbi bejegyzések

Legfrissebb kommentek

Ingyenes PTM zsebtérképek

A PTM Zsebtérkép egyszerre célozza a fővárost látogató turistákat és a dugók miatt metróra, villamosra, buszra szálló autósokat. Az útikönyvek vázlatos mellékleteivel ellentétben – ahol leginkább csak metróvonalak szerepelnek – ez 40 kiemelt járat útvonalát tartalmazza, fontosabb megállóhelyeikkel, turisztikai látványosságokkal együtt. Olvasson tovább a PTM zsebtérképről →