Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sajtóiroda válasz: Kifolyik a szemét a kukából

Ma úgy néz ki a BKV-s válaszok napja van. Megkaptuk a választ a „Kifolyik a szemét a kukából” c. cikkre is. Megtudhatjátok, hogy az alvállalkozó szerződése 2007-ben lejár, és újat kötnek, természetesen komoly figyelmet fordítanak a takarítások és a szemétszállítás gyakoriságára. Reméljük, hogy ezek után lesznek komolyabb változások.

Itt ragadnám meg az alkalmat, és megköszönném az ügyfélszolgálat és a sajtóiroda munkáját, és azt, hogy ilyen segítőkészek. Köszönöm!
Tisztelt Gál Mihály (BKV Figyelő)!

Szerződés szerint a metróállomásokon a rendszeres éjszakai takarítás mellett a délelőtti műszakban (06.00 - 14.00) és a délutáni műszakban (14.00 - 22.00) is két alkalommal történik a szemetesek ürítése. A frekventált helyeken az engedély nélküli szórólap osztogatások miatt több esetben előfordul, hogy a szemét felgyűlik. Ebben az esetben az állomás forgalmi ügyeletesének lehetősége van arra, hogy a takarító személyzetet operatívan irányítsa, és utasítsa a szemetesek ürítésére és a rendkívüli takarításra. Ez általában egy órán belül megtörténik.
 
Az állomások takarítását végző vállalkozással fennálló szerződésünk 2007-ben lejár. Az újonnan megkötendő szerződésben az eddigi tapasztalatok alapján külön figyelmet fordítunk a takarítások és a szemétszállítás gyakoriságára. Egyben felhívjuk az Őrző-védő szolgálat figyelmét a kiemelt állomásokon a fokozott jelenlétre, az engedély nélküli szórólapok és kereskedelmi tevékenységek visszaszorítására.

BKV Zrt. Sajtóiroda
25 Tovább

Ötletek a BKV Figyelőtől

Tisztelt BKV, Kedves sajtóiroda.

Az alábbiakban két lehetséges tervet szeretnék megosztani önökkel. Olyan terveket, melyek bevezetésével jelentősen visszaszorítható lenne a bliccelések száma. Kérem gondolják át ezeket, és számoljanak utána, mennyi plusz költséget jelentene ez a társaságuknak, valamint, megérné-e legalább az egyiket bevezetni.

Nagy razzia


Havonta legalább kétszer nagy ellenőrzést tarthatnának egy adott járaton. Rengetegszer fordult már elő, hogy a bliccelő nem volt hajlandó együttműködni az ellenőrrel, nem adta át neki személyes iratait, így a büntetés sem volt behajtható rajta. Az sem rika, hogy ellenőröket megfenyegetnek, beszólnak nekik, majd elfordulva tovább folytatják az utazást, büntetlenül. Egy adott járaton havonta kétszer tarthatna razziát egy BKV ellenőr egy rendőr vagy egy polgárőr társaságában. Az eddig nem együttműködő utasok kénytelenek lennének odaadni irataikat a rendőrnek, így büntetés is kiszabható rá. 1-2 ilyen büntetés után az illető valószínűleg elgondolkodna azon, nem-e érné meg inkább megvenni a bérletet. Rendkívül bosszantó, hogy akinek nagy a szája és be mer szólni az ellenőrnek, annak az utazás is ingyenes.


Felszállás csak az első ajtón

Külföldi példára a BKV is bevezethetné, hogy egyes autóbuszokon csak érvényes jegy illetve utazásra jogosító igazolvánnyal lehetne megkezdeni az utazást. A rendszer bevezethetetlen lenne például a [7]; [173]; 7; 73 viszonylatokon, hisz ezeken a járatokon rengetegen utaznak és az ellenőrzés jelentősen megnövelné a menetidőt.

Vegyük példának a 23-as viszonylatot. Az autóbusz általában 5-7 perccel hamarabb bent szokott már állni a Boráros téri megállóban, így idejében kezdődhetne az utasok felvétele, menetrendi eltérés valószínűleg nem lenne. A Boráros tértől számítva, még három megállóban folytatódhatna az "első ajtós" módszer. (Haller utca, Közvágóhíd, Földváry utca). Ezen megállókban nincs jelentős számú leszálló, így valószínű, hogy a hátsó ajtók kinyitására nem is lenne szükség. Maximum három megálló távolságig vezethető be az első ajtós ellenőrzés, mert ez az a táv, ami alatt még nem nőne meg a menetidő számottevően, viszont aki eddig nem vett jegyez, az valószínű most megveszi, mert nem fog több kilómétert sétálni. Érdemes lenne átgondolni, melyik járatokon lenne bevezethető ez a módszer és számolni vele, mennyi plusz bevételt jelentene ez a társaságnak. Természetesen a járművezető fizetésében is meglátszana, hogy milyen viszonylaton vezet, ellenőriz-e jegyet vagy nem.

Kérem a fenti példákat gondolják át, és tájékoztassanak arról, bevezethetőek-e? Amennyiben úgy döntenek, hogy bevezethetők, megteszik-e a lépéseket, hogy változzon valami? Az Önök és az utasok érdeke is, hogy csak azok vegyék igénybe a közlekedést aki fizet is érte.

Együtt, egy jobb, használhatóbb tömegközlekedésért

Üdvözlettel: Gál Mihály, BKV Figyelő
A levelet a BKV sajtóiroda, Az ügyfélszolgálat, Kiricsi Karola és Regőczi Miklós is megkapta!
295 Tovább

600 ezer forintért vett tehenet a BKV





























A BKV 600 ezer forintért megvásárolta az idei Tehénparádéból megmaradt egyik köztéri műtehenet, amelyet az alkotók korábban "Combino színűre" festettek. A tehenet most a Hungária kocsiszínben állítják ki, későbbi sorsa ismeretlen.

Szombaton a Hungária kocsiszínben rendezendő családi, nyílt napon tekinthetik meg a fővárosiak a BKV új tehenét. Kiricsi Karola, a közlekedési társaság szóvivője elmondta, hogy a nyári köztéri Tehénparádéból megmaradt alkotást árverésen vette meg a BKV 600 ezer forintért, a kifizetett összeg a sérült gyermekeket segítő Bátor Tábor Alapítványhoz folyt be. Azt, hogy a rendezvényt követően mit kezdenek a 600 ezer forintos életnagyságú sárga műanyagtehénnel, Kiricsi Karola egyelőre nem tudta megmondani. A végleges sorsa még nem dőlt el, egy biztos, nem fog utasokat szállítani - mondta.

Arra a kérdésre, hogy a jelentős veszteséget felhalmozó BKV-nak érdemes-e kiadni 600 ezer forintot ilyen célra, Kiricsi Karola azt válaszolta: jótékony akcióra ez nem nagy összeg; a műtehén pedig a az utazóközönség vidámságát szolgálja majd.

Forrás: inforadio.hu
Tényleg szép gesztus a BKV-tól, hogy felajánlott ennyi pénzt jótékony célra, de felmerül bennem a kérdés, tényleg vidámabb lett az utazóközönség, hogy a BKV vásárolt magának egy tehenet? A képért külön köszönet Ev-A 149 olvasónknak


39 Tovább

Függöny a buszon

Kedves BKV Figyelő!
 
Ma reggel jöttem haza 7 óra tájt a 184-es busszal.  Mint a mellékelt fénykép is mutatja jól szórakoztam útközben. A busz vezető fülkéjéből eltűnt a függöny, amit nagyon leleményesen egy egészen friss ( szept 18.) bulvárlappal helyettesítettek. Többek között megtudhattam, reggeli félkábulatomban, hogy a Született feleségek szárjai milyen jól néztek ki az egyik díj-átadón, kivéve Bree-t akinek mellényúlt a divattanácsadója. Vagy olvashattam arról, hogy milyen jól néz ki Christina Aguilera gömbölyödő pocakkal. Felfedeztem, hogy minden utast szeretnének kiszolgálni eme új szolgáltatással, így a nőknek való bulvár mellett sport is volt kitéve sőt iskolás gyerekek Garfield-ot is olvashatnak!
 
Ezen fórumon szeretném kérni a BKV ZRT-t, hogy a 182-es vonalon ha lehet akor Világgazdaságot szeretnék olvasni reggelente, vagy HVG-t.
 
És még valami! Nem tudom van-e a BKV-nak ISO tanusítványa, de ha igen azt biztos, hogy tombolán nyerték... A 1548-as számú ominózus buszra pedig szerezzenek be egy függönyt:)
 
Zsolti
28 Tovább

Maradjon Stadionok

Majdnem két hete annak, hogy elindítottam a szavazást, a Stadionok metróállomás átnevezéséről. A szavazók majdnem 60%-a szavazott arra, hogy maradjon meg az állomás jelenlegi neve, ne nevezzék át. A szavazáson több névre is lehetett szavazni, annak, aki megváltoztatná az állomás nevét. A Puskás Ferenc Stadion 25%-ot a Puskás Stadion 13%-ot kapott. Legkevesebben a Puskás Ferenc Stadion állmásra szavaztak. Megértem.


A metróállomás átnevezése nem kis pénzébe kerülne a városnak. Rengetek menetrendet, táblát, utastájékoztatót kellene módosítani, így átgondolva ezt a dolgot, tényleg nem annyira jó ötlet az állomás átnevezése, ezt a pénzt inkább fordíthatnák a járművek takarítására vagy egyéb -fontosabb- dolgokra.
13 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek