BKV-figyelő

“Próbáljon meg rizikózni” -tanácsolták a BKV ügyfélszolgálatán

02Feb

Címkék: bkv, budapest, bérlet, jegy, bkk, éves bérlet, utas, észrevétel, panasz, büntetés

Az éves bérlet két formában kapható. Van havi bontású, és egyszelvényes változat is. Mindkettőnek megvan a maga előnye és a hátránya. Az egy szelvényből álló éves bérlet azért rossz, mert ha elveszti az ember, akkor több tízezer forintot bukik. A havi bontású azért nem jó, mert ha az ember figyelmetlen, és nem cseréli ki időben, akkor megbüntetik. Olvasónk is így járt, hiába vett éves bérletet, nem cserélte ki időben a januárit, ezért csekket kapott az ellenőrtől. A munkahelyéről felkereste a BKV-t, ahol azt tanácsolták neki, hogy hazafelé rizikózzon, blicceljen. (Számomra ez azért meglepő, mert ismereteim szerint a csekkel aznap utazni is lehet, tehát nem értem, hogy ebben mi a rizikó...)

Tisztelt BKV-figyelő!

Ezúton szeretnék Önöknél panaszt tenni, egy büntetés miatt, amit egyrészt jogtalannak tartok. 2012-02-01-én Deák Ferenc térnél megbüntettek, mivel nem cseréltem ki az éves bérletemen a januári szervényt. Ezt a hibát elismerem, hiszen nem figyeltem a dátumokat. Panaszom tulajdonképpen az lenne, hogy én évente Önöknek 108.000 Ft-ot fizetek ki az éves bérletre, melynek jellegzetes piros színe van, és eléggé elkülönül a többi fajta bérlettől. Az éves felírat pedig utal arra, hogy ez bérlet 12 havi szelvényből áll és ha véletlen nem cserélem ki „hajnal 2 óráig” a szelvényt, akkor sejthető hogy februári szelvényem otthon van, hiszen 12 darabot kaptam a vásárláskor. A panaszom továbbiakban az ellenőr méltatlan beszéd stílusát érintené. Egyrészt fennhangon kikapva a kezemből a személyi igazolványomat elkezdte írni büntetést, semmi felvilágosítás nélkül, illetve azt akkor kaptam amikor elkezdtem kérdezgetni a hölgyet, hogy most mennyire és milyen jogcímen büntet meg, illetve hogy miért nem lehet elfogadni ezt hogy 8 órát csúsztam a kicseréléssel. Erre hölgy kivette az éves bérletem személyigazolvány tartóból, amit szintén jogtalannak tartok, hiszen nekem kellene átadnom a hölgynek nem pedig elvenni tőlem, megfordította bérletet és a kedves munkatársával anélkül hogy nekem mutatták volna a hátulján szereplő szöveget ketten elkezdték megfejteni mit is jelent az alábbi szöveg a papíron. Kérdem én, ha az ellenőr fejből nincs tisztába azzal, hogy mikor büntethet meg egy bérletest, illetve jogos-e büntetés, amit kiad a kezéből, akkor tőlem miért várják el hogy észben tartsam hogy előző havi bérletem a következő hónap első napján hajnal 2-ig érvényes. Sajnálattal konstatáltam, hogy az ellenőrök nincsenek tisztába az Önök által felállított jegyekre és bérletekre vonatkozó szabályzattal.

Majd munkahelyemre beérve kissé felzaklatva, felhívtam a BKV telefonos központot, ahol egy kedves hölgy vette fel telefont. Készségesen segített nekem. Mikor megkérdeztem tőle, hogy legyen szíves információt adni nekem arról, hogy most hogy jussak haza, mikor februári bérletem otthon van és nem hinném, hogy a 16.000 Ft-os csekk mellé nekem még jegyet is kéne vennem hazáig, erre a kérdésemre a következő információval tudott szolgálni. (idézem) ”Próbáljon meg rizikózni a metrón, vagy ha esetleg elkapja egy ellenőr, akkor bízzunk az emberségében, hogy nem fogja Önt megbüntetni még egyszer!” számomra ez érdekes válasz volt a hölgytől, hogy telefonos központban „rizikózásra” ösztönöznek engem.

Remélem panaszom segít önöknek majd felhívni rendszerükben a esetleges hibákra, melyeket idővel ki tudnak javítani.

Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Kérjük, álljon jobbra!

Bővebb infó ITT és ITT.
A grafikát innen loptuk: http://trn.tumblr.com/

Hirdetés

BKV-figyelő


Gál Mihály vagyok. 2007 júniusában azért indítottam a BKV-figyelő blogot, mert megelégeltem, hogy a BKV akkori vezetése nem foglalkozott megfelelően az utaspanaszokkal, az utasok észrevételeivel. Célom nem más, mint a budapesti tömegközlekedést igénybevevők véleményét a köztudat és a BKV vezetői elé tárni, annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés fejlődését az utasokkal közösen elősegítsük. A blognak (és a szerzőnek) nem célja a BKV lejáratása. Mi azt szeretnénk, ha a BKV vezetése az itt felvetett hibákból tanulna, és javítana rajtuk, hogy az utasok elégedettebbek legyenek.

A BKV-figyelő blog már az első hónapokban az utasok kedvence lett. Az elmúlt években több, mint 15 millió alkalommal töltötték le oldalainkat, egyedi látogatóink száma meghaladja az 7 milliót. Jelenleg a legolvasottabb közlekedési hírblog Magyarországon.



Ha kérdésed, észrevételed, panaszod van akkor keress meg a bkvfigyelo@gmail.com e-mail címen, vagy vegyél fel ugyan ezen a címen MSN-re! A leveled beérkezése és a publikálás között akár több nap is eltelhet. A blog szabályzatát ide kattintva, a moderálási alapelveinket pedig itt érheted el!


Amennyiben a BKV-figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk:


Sértő tartalom bejelentése!


Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a BKV-figyelő blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl!




Facebook

Korábbi bejegyzések

Legfrissebb kommentek

Ingyenes PTM zsebtérképek

A PTM Zsebtérkép egyszerre célozza a fővárost látogató turistákat és a dugók miatt metróra, villamosra, buszra szálló autósokat. Az útikönyvek vázlatos mellékleteivel ellentétben – ahol leginkább csak metróvonalak szerepelnek – ez 40 kiemelt járat útvonalát tartalmazza, fontosabb megállóhelyeikkel, turisztikai látványosságokkal együtt. Olvasson tovább a PTM zsebtérképről →