BKV-figyelő

Nyert a BKV-figyelő: Megjelennek az életmentő dobozok a BKV buszain

25Szept

Címkék: bkv, budapest, busz, elsősegély, bkvfigyelo, blog, válasz, nkh, reakció, siker

Körülbelül négy hónapja, hogy egy baleset kapcsán feltettem a blogon a nagy kérdést: „Miért nincsen elsősegély doboz a BKV járművein?” A BKV-nak, a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak és a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumnak címzett levelemre először az NKHM, majd az NKH reagált. Ezekből a válaszokból kiderült, hogy a BKV felmentést kapott, mert modern kommunikációs rendszereik vannak, hamar kiér hozzájuk a mentő, bár erről a felmentésről a közlekedési hatóság nem tudott.

Erre a válaszra azt is mondhattam volna, hogy oké, de nem tettem. Az Egészségügyi Minisztériumhoz fordultam, és nekik is feltettem egy másik nagy kérdést: „Mit jelent az, hogy első segély”, mert szerintem azt, hogy a mentő kiérkezéséig ellátjuk a beteget, függetlenül attól, mennyi idő alatt érkezik segítség. Bár a minisztérium nem siette el a választ, levelemre reagáltak, és nagy meglepődésemre nekem adtak igazat, már-már abszurdnak nevezték a felmentést, ezért azt eltörölték, a BKV vezérigazgatójától Kocsis Istvántól pedig azonnali intézkedést kértek.

A második meglepetés tegnap ért, mikor a fent látható képet, és a következő rövid levelet elolvastam:

Elkezdték felszerelni az egészségügyi dobozokat. Egyenlőre csak egy Óbudás 260-ason (BPO-346) láttam, de ez még 2009.09.19.-én volt, azóta már több buszban is lehet.

Örülök, hogy végre a BKV arra költi az utasok pénzét, amire tényleg szükség van, mert ezeknek a dobozoknak ott a helyük, a buszokon. A BKV egyre veszélyesebb buszokat közlekedtet (lásd: Többkilós fedlap esett az utas lábára), bármikor szükség lehet a dobozra, bár az lenne a legjobb, ha sosem kellene őket használni, de ha ne adj Isten mégis szükség van rájuk, mostmár ott lesznek.

Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Kérjük, álljon jobbra!

Bővebb infó ITT és ITT.
A grafikát innen loptuk: http://trn.tumblr.com/

Hirdetés

BKV-figyelő


Gál Mihály vagyok. 2007 júniusában azért indítottam a BKV-figyelő blogot, mert megelégeltem, hogy a BKV akkori vezetése nem foglalkozott megfelelően az utaspanaszokkal, az utasok észrevételeivel. Célom nem más, mint a budapesti tömegközlekedést igénybevevők véleményét a köztudat és a BKV vezetői elé tárni, annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés fejlődését az utasokkal közösen elősegítsük. A blognak (és a szerzőnek) nem célja a BKV lejáratása. Mi azt szeretnénk, ha a BKV vezetése az itt felvetett hibákból tanulna, és javítana rajtuk, hogy az utasok elégedettebbek legyenek.

A BKV-figyelő blog már az első hónapokban az utasok kedvence lett. Az elmúlt években több, mint 15 millió alkalommal töltötték le oldalainkat, egyedi látogatóink száma meghaladja az 7 milliót. Jelenleg a legolvasottabb közlekedési hírblog Magyarországon.



Ha kérdésed, észrevételed, panaszod van akkor keress meg a bkvfigyelo@gmail.com e-mail címen, vagy vegyél fel ugyan ezen a címen MSN-re! A leveled beérkezése és a publikálás között akár több nap is eltelhet. A blog szabályzatát ide kattintva, a moderálási alapelveinket pedig itt érheted el!


Amennyiben a BKV-figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk:


Sértő tartalom bejelentése!


Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a BKV-figyelő blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl!




Facebook

Korábbi bejegyzések

Legfrissebb kommentek

Ingyenes PTM zsebtérképek

A PTM Zsebtérkép egyszerre célozza a fővárost látogató turistákat és a dugók miatt metróra, villamosra, buszra szálló autósokat. Az útikönyvek vázlatos mellékleteivel ellentétben – ahol leginkább csak metróvonalak szerepelnek – ez 40 kiemelt járat útvonalát tartalmazza, fontosabb megállóhelyeikkel, turisztikai látványosságokkal együtt. Olvasson tovább a PTM zsebtérképről →