BKV-figyelő

Hiába volt érvényes a bérlete, jegyet vetetett a diákkal a BKV-ellenőr

24Nov

Címkék: bkv, budapest, jegy, bérlet, diákigazolvány, utas, ellenőr, észrevétel, utazás, metró

Olvasónk, KZA 17 éves fiát hetek óta a bérlete és a diákigazolványa miatt cseszegetik a BKV ellenőrök. Mint azt mindenki tudja, 18 éves kor alatt nem kell matricát ragasztatni a diákigazolványra, mert az anélkül is érvényes. Mindenki tudja ezt, csak épp a BKV ellenőri nem, ugyanis olvasónk fiát több ellenőr is azért állította meg, mert szerintük így a bérlete érvénytelen. Sőt, az egyik szét is akarta tépetni vele a bérletet, és jegyet vetetett vele, csak így engedte le a metróhoz. Adjatok tanácsot az anyukának. Mit tegyen, ha a fiát az érvényes bérlete és diákigazolványa ellenére nem hagyják utazni?

Tisztelt BKV-figyelő!

Próbálom röviden leírni történetemet, panaszomat: Fiam, 17 éves szakközépiskolai tanuló, érvényes diákbérlettel és diákigazolvánnyal rendelkezik.

Az utóbbi 3 hétben már másodszorra történt meg vele, hogy a BKV ellenőr nem fogadta el az érvényes bérletét, állításuk szerint azért, mert a diákigazolványán nincs érvényes matrica (?!) Az első esetnél a jegyellenőr csak szólt, hogy kell matricát beragasztani, a második esetnél szét akarta tépni a bérletét, és vásároltatott vele vonaljegyet, csak ezzel engedte le a metróhoz. Fiam tanköteles korú, a törvény így szól:

A közoktatásról szóló törvény 6. § (3) bekezdésében meghatározottak szerinti tanköteles kor felső határát be nem töltött tanulók diákigazolványa érvényesítő matrica nélkül is érvényes azon tanévet követő év október 31. napjáig, amelyben a tanuló a tanköteles kor felső határát betölti. A tanköteles kor megállapítására a diákigazolványon szereplő születési dátum szolgál.
Az iskolában nem adnak a diákoknak évente újabb matricát, pont emiatt, mert anélkül is érvényes a diákigazolvány tanköteles korúaknak.

Mit lehet ilyenkor tenni, ha a BKV ellenőr nem ismeri el - az eddig is alkalmazott - jogszabályt?? (Valószínűleg a mostani módosítás alatt álló közoktatási törvény szerint gondolják azt az ellenőrök, hogy 16 éves kor fölött már nem tanköteles a kiskorú, miközben ha tényleg így lesz, az is csak jövő évtől lesz hatályos.)

Leírtam a BKV honlapján is a panaszomat, mert felháborító, hogy érvényes bérlettel és diákigazolvánnyal nem engedik az ellenőrök BKV utazni, illetve megbüntetni akarják!
 
Kérem, ha valakivel hasonló fordult elő jelentkezzen, vagy adjon tanácsot, mit lehet ilyenkor tenni?
 
Üdv: KZA

Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Kérjük, álljon jobbra!

Bővebb infó ITT és ITT.
A grafikát innen loptuk: http://trn.tumblr.com/

Hirdetés

BKV-figyelő


Gál Mihály vagyok. 2007 júniusában azért indítottam a BKV-figyelő blogot, mert megelégeltem, hogy a BKV akkori vezetése nem foglalkozott megfelelően az utaspanaszokkal, az utasok észrevételeivel. Célom nem más, mint a budapesti tömegközlekedést igénybevevők véleményét a köztudat és a BKV vezetői elé tárni, annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés fejlődését az utasokkal közösen elősegítsük. A blognak (és a szerzőnek) nem célja a BKV lejáratása. Mi azt szeretnénk, ha a BKV vezetése az itt felvetett hibákból tanulna, és javítana rajtuk, hogy az utasok elégedettebbek legyenek.

A BKV-figyelő blog már az első hónapokban az utasok kedvence lett. Az elmúlt években több, mint 15 millió alkalommal töltötték le oldalainkat, egyedi látogatóink száma meghaladja az 7 milliót. Jelenleg a legolvasottabb közlekedési hírblog Magyarországon.



Ha kérdésed, észrevételed, panaszod van akkor keress meg a bkvfigyelo@gmail.com e-mail címen, vagy vegyél fel ugyan ezen a címen MSN-re! A leveled beérkezése és a publikálás között akár több nap is eltelhet. A blog szabályzatát ide kattintva, a moderálási alapelveinket pedig itt érheted el!


Amennyiben a BKV-figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk:


Sértő tartalom bejelentése!


Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a BKV-figyelő blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl!




Facebook

Korábbi bejegyzések

Legfrissebb kommentek

Ingyenes PTM zsebtérképek

A PTM Zsebtérkép egyszerre célozza a fővárost látogató turistákat és a dugók miatt metróra, villamosra, buszra szálló autósokat. Az útikönyvek vázlatos mellékleteivel ellentétben – ahol leginkább csak metróvonalak szerepelnek – ez 40 kiemelt járat útvonalát tartalmazza, fontosabb megállóhelyeikkel, turisztikai látványosságokkal együtt. Olvasson tovább a PTM zsebtérképről →