Január elseje óta új trolibuszmenetrendet vezetett be a BKK – vagy legalábbis tervezte azt. Mint kiderült, az új menetrendhez egyelőre nincs elegendő jármű. A BKK kivonta a napi forgalomból a régi ZIU típusú szovjet trolikat, helyettük használtan vásárolt MAN trolik, valamint felújított Ikarusok álltak, illetve állnak majd forgalomba.A BKK és a BKV azt ígéri, tavaszra helyreáll a menetrend.

Annak jártunk utána, milyen felújításokat végeztek el a külföldről beszerzett és a hazai használt trolikon, mennyibe került ez a beruházás, továbbá milyen hatással vannak a mostani felújítások a budapesti trolibuszflottára.

A tavaly elvégzett, illetve megkezdett fejlesztés Ikarus 411-es, 412-es, 435-ös, 280-as típusokat érintett, de ennek a projektnek a keretében újították fel és honosították a Németországból beszerzett MAN NGE típusú trolikat és életre kellett kelteni egy működésképtelen Ganz Solaris trolit is.

A BKK és a BKV összesen 908,8 millió forintot költött a flotta modernizációjára. A legnagyobb tétel a használt MAN trolik honosítása, részleges felújítása és forgalomba állítása volt, erre 420 millió forintot költöttek. Közülük 8 darab már közlekedik, további hatnak jelenleg zajlik a vizsgáztatása, ezt követően helyezik majd forgalomba őket.

Ugyancsak sokat, csaknem negyedmilliárdot költöttek az Ikarus 280-asok vizsgára való felkészítésére.

A járművek állapotától függően a felújítás vázjavítással, külsőburkolat-javítással, fényezéssel és korrózióvédelemmel, az üléskárpitok és a belső burkolatok cseréjével, oldalüveg- és szélvédőcserével, ajtójavítással, a padló és a kapaszkodórendszer felújításával járt. Ahol kellett, kijavították a tükröket, a kijelzőket és a jegykezelőket, felújították a gépészeti elemeket és az elektromos rendszert, valamint eltávolították a graffitiket.

A MAN trolikon kicserélték az oldalablakokat, átalakították a vezetőfülkét, kiépítették az elektronikus utastájékoztató rendszert, egyebek mellett új műszerfalat kaptak, felújították a kormányhidraulikát, továbbá fejlesztették az elektronikus rendszereket.

A decemberben még közlekedő 16 darab régi ZIU trolik kivonását az tette lehetővé, hogy a BKK és a BKV életet lehelt olyan járművekbe is, amelyek évek óta működésképtelenül várták a sorsukat; így kerülte el az enyészetet a BKV egyetlen Ikarus 411-es trolija, 3 darab 412-es, 10 darab 280-as és egy Ganz Solaris jármű.

A Budapesten közlekedő trolibuszok átlagéletkora a tavalyi év utolsó napján 18,2 év volt. A ZIU-k kivonásával és a felújított járművek forgalomba állításával a flotta átlagéletkora 15,6 évre csökkent, ami azt mutatja, hogy a troliállomány még ma sem fiatal. Igaz, a most forgalomba állított trolibuszok többsége lényegesen korszerűbb, mint a szovjet járművek voltak.

A felújított trolik egy része már közlekedik a városban, elektromos kijelző azonban – a használtan beszerzett Volvo és Mercedes buszokhoz hasonlóan – még nincs rajtuk. A BKK ugyanis a FUTÁR (Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer) kiépítését várja, akkor kerülnek majd a járművekbe az új, immár a központból irányítható, az ígéretek szerint folyamatosan naprakész információkat adó kijelzők.

"Az IK 412T és IK 435T típusú járművek a FUTÁR projekt részeként kapnak kijelzőket, az MAN NGE trolibuszok viszont, mivel a projektszerződés megkötésekor még nem voltak állományban, külön beszerzés keretében" – írta a BKV-figyelőnek a BKK. Közölték: az Ikarus típusok külső és belső utastájékoztató egységei a projekt járműszerelési ütemtervével összhangban kerülnek beépítésre a járművekbe.

"Szándékaink szerint a felújításra kerülő járművek - még ideiglenes vezérléssel - azonnal megkapnák új kijelzőiket, majd vezérlésüket fokozatosan vennék át a FUTÁR által szállított, érintőképernyős járművezetői kezelőfelülettel rendelkező fedélzeti egységek" – tájékoztatott a BKK. A FUTÁR várhatóan 2013 nyarának elejére fejezheti be a járművek új egységekkel történő felszerelését.

(Fotók forrása: Ik 435 - MTI, MAN - BKK, Ik 412 - olvasónk, Banovec Zoltán)