BKV-figyelő

Pár hete a BKV-figyelő Facebook falán egy dicséretet tettem közzé. Arról írtam, hogy a 182-es busz a Lakatos úti lakótelep megállóban nyitott ajtóval várakozott mindaddig, míg a közelben lévő lámpa pirosról zöldre nem váltott. Bár többen írtátok, hogy erre szabály van, Izabellának mégsem volt ilyen szerencséje. Hiába ért oda a buszmegállóba, és hiába kalimpált vagy’ 20 másodpercen át a busz ajtajánál, a sofőr nem nyitotta vissza az ajtót:

Tisztelt BKV Zrt!

Egy 2012. február 16. napján történt esetről szeretnék panaszt benyújtani.

A Pasaréti térről 07:45-kor induló 5-ös számú busszal szerettem volna iskolába menni, a Gábor Áron utcai megállóból. (ami 07:49-re szokott ebbe a megállóba érkezni) 07:48-kor a zebránál álltam, amikor megjelent a busz a kanyarban, viszont nekem pirosat mutatott a lámpa. A busz megállt a megállóban, pont ekkor a gyalogosátkelő lámpája szabad  jelzésre váltott (ami a busz sávjának tilos jelzést jelent, de a busz ekkor még a megállónál állt meg), én átrohantam a zebrán, és futottam a megállóig, ami körülbelül 3-4 méter a gyalogátkelőtől. Eközben - mint írtam, a busznak tilos jelzése volt, és még bőven a megállóban várakozott, nyitott ajtókkal - pár személyautó megelőzte a várakozó buszt, így az a kocsisorban elindulás nélkül "elfoglalta a helyét".

Amikor odaértem a buszhoz, akkor csukta be a sofőr az ajtókat. (még mindig piros volt a lámpa) Mivel ezen a buszon nem volt ajtónyitó gomb, az első ajtónál megálltam, és integettem a sofőrnek azzal, hogy hátha kinyitja az ajtót, mivel a busz a megállóban állt, lámpa még piros volt, és a rohanásom a buszhoz, és az - éppen becsukott - ajtóban való megállásom és integetésem - szerintem - egyértelmű utazási szándékot próbált jelezni. Viszont a sofőr rám sem nézett, mikor ezt észrevettem, kopogtam a busz ajtaján az integetés mellett, ami ugyancsak nem vezetett eredményre. Majd körülbelül 10 másodperc integetés és kopogás után a busz elindult, (szerintem ez volt a "megállóból kiállás", mert itt nincsen öböl) de a lámpa még mindig piros volt, az 1,5 métert begurulta az előtte lévő autóig.

Ezt a manővert még követtem, és immáron hevesebben integettem, de ismételten eredménytelenül, a kigurulást követően körülbelül 6-7 másodpercen beül nagy gázzal el is indult, rendesen a sávjában. Ekkor már végérvényesen konstatáltam, hogy ezzel a busszal már nem fogok tudni elindulni."

Az már csak hab a tortán, hogy az ez utáni járattal pont belefutottunk az Erzsébet hídon történt baleset helyszínelésébe, ami cirka 25 perc ácsingózást és araszolást jelentett, plusz sokunknak egy kiadós késést. Ez persze egyik buszvezetőnek sem a hibája, de nekem abban a helyzetben külön üdítő volt.

Üdvözlettel: Izabella

Olvasónk, László 38 éve lakik Budapesten, de eddig különösebben nagy problémája nem volt a BKV-val. Talán ezért is húzta fel annyira a lent olvasható. mások számára talán apróságnak tűnő eset, ami miatt panaszt írt a BKV-nak. Kérdésem: hogy lehetett volna elkerülni ezt az esetet? Utasváró híján tényleg a napon kellett volna várakozniuk?

Kedves BKV-figyelő!

Lehet, hogy mindennapos a tegnapi esetem, de talán érdemes a blogba. Bár, velem a 38 évi budapesti létem során még nem történt ilyen, talán ezért is húztam fel magam rajta.

Tegnap a fiammal libegőzni akartunk, ezért a 291-es busszal akartunk felmenni Zugligetbe.

A járat 25 percenként jár, de a menetrend szerint még volt 10 percünk, várakoztunk. Tűzött a nap, a gyereknek mondtam, hogy menjen az árnyékba, ami a megállótól max. 1,5-2 méterre volt, a vendéglő kerítésénél. Figyeltem a buszokat, a 22-es és a 222-es többször megállt volna, hogy felszálljunk, de intettem, hogy mehet.

Olvasónkat a Széll Kálmán téren 5-6 biztonsági őr szeme láttára verték meg, ahogy ő fogalmaz „sutyerákok”, amiért nem adott nekik cigit. Több erős ütést is kapott az arcára, erősen vérzett, a szeme környéke mindkét oldalon feldagadt. Olvasónk nem érti, hogy miért vannak a BKV területén biztonsági őrök, ha épp akkor nem csinálnak semmit, amikor kellene:

Tisztelt BKV figyelő!

Nem tudom mennyire tartozik a honlap témájához az a kis történet, amit most leírok, de szívesen megosztom:

Egy fiatal srác vagyok, aki tegnap (2011.aug.1.)  a Deák térről éjfél után kicsivel a fejébe vette, hogy pár lány ismerőse és 2 fiú haverja társaságában elindul haza. Namost ennek okán emelkedett hangulatunknak köszönhetően úgy döntöttünk, lesétálunk a Lánchíd budai hídfőjéhez, hiszen nem volt se hideg, se eső, kifejezetten szép idő volt az idei nyár eddigi teljesítményéhez képest. A séta megtörtént, vígan hahotáztunk, majd megérkeztünk az ottani buszmegállóhoz, ahonnan a 990 es éjszakai járattal folytattunk utunkat a Moszkva –akarom mondani Széll Kálmán- térre, mert onnan juthattunk volna haza a jó öreg 956-os busszal. Ezzel idáig nincs is semmi gond, a tervünk valóra vált, eljutottunk az előbb említett placcra.

Csakhogy itt kezdődött mindaz, ami miatt most írok:


Olvasónk, Judit egy 20 fős gyerekcsoporttal szeretett volna hajókázni a Dunán a BKV-hajóval. A Boráros téren szerettek volna felszállni rá, ahol nagy megdöbbenésükre hajót nem, csak egy ocsmány állomást találtak. Hiába szerettek volna tájékoztatást kérni a Boráros téri pénztárostól, ő sem tudta megmondani, hogy jár-e egyáltalán a hajó, és jegyet sem tudott adni nekik. Íme a sztori:

Tisztelt BKVfigyelő!

Több helyütt olvastam a BKV hajójáratok 2011-es újraindításáról, de sajnos még nem volt szerencsénk BKV hajóval utazni.

Június 3-án egy 20 fős gyermekcsoporttal indultunk neki hajókázni, terv szerint a Boráros térről induló BKV hajóval, ám hiába álltunk ott 9 és 11 óra között, nem indult onnan hajó. Mivel nem történt semmi, ezért elmentünk a BKV Boráros téri bérletpénztárába, ahol azt a választ kaptuk, hogy ők nem tudnak adni semmiféle tájékoztatást, sem jegyet adni BKV hajó ügyben, mert a BKV hajókat nem a BKV üzemelteti...

Én már évekkel ezelőtt sem néztem a menetrendet, hisz a kiírások, az indulási időpontok szinte sosem valósak. Vannak olyan utasok akik még hisznek a tájékoztatónak, és várják a buszt, a menetrendhez igazítják az idejüket. Két olvasók is panaszt írt a menetrendekkel kapcsolatban. A két panaszban egy hasonlóság van: főszereplőjük 20 percnél többet várt az egyébként 5-10 percenként induló buszra.

Kedves BKV-figyelő!

Szeptember 23. Megérkeztem az Örs Vezér Terei buszállomásra dél után fél négy előtt valamivel. Épp siettem, és az utastájékoztató táblára pillantva elégedetten veszem észre, hogy csak egy-két perc és már indul is a 168-as ami továbbvisz, hurrá. Előre kocogok, kisebb tömeg fogad a megállóban, de ez ilyenkor normális. Ami kevésbé, hogy busz viszont sehol. A visszaszámlálást jelző tábla meg szépen lassan lenullázódik.. majd újra beáll 9 percre ahogy kell. Várunk-várunk, a megállóban álló embertömeg egyre terjeszkedik, zsúfolódik s a számláló MEGINT eléri a zérót, buszt pedig még mindíg nem látni. Ekkor kikanyarodik hátulról egy teljesen üres darab, mindenki arcára kiül a megkönnyebbülés, észrevettek minket és végre kiparancsoltak egyet.

Olvasónk a Vár busszal szeretett volna utazni, de a nagy tömeg miatt, ami a megállóban fogadta nem igazán fért fel a járműre, ugyanis a BKV egyik hétvégi rendezvény alkalmával sem sűrítette a járatokat. A lenti és az ehhez hasonló történetek írói -az utasok- jogosan teszik fel a kérdést: A BKV miért nem arra költi a pénzt, amire kellene? Miért nem karbantartásra, új járművek beszerzésére, a járatok sűrítésére fordítják azt az évi 1-2 milliárdot, ami tanácsadásokra elmegy?

Kedves BKV-figyelő!

Gondoltam inkább BKV-figyelőre írok, mert ha a BKV-nak panaszkodom, az a harminc nap válaszadási határidő lejárta után úgyis elhajt melegebb éghajlatra, valami légből kapott, semmitmondó indokokat felsorakoztató sablonlevéllel. A dolog lényege: mi kell ahhoz, hogy a BKV-nál rájöjjenek arra, hogy a Budai Vár egy frekventált utazási cél, főleg akkor, ha valami rendezvény is van? Most hétvégén van a borfesztivál - de legyen az Mesterségek ünnepe, Hídünnep, augusztus 20, vagy bármilyen olyan esemény, ami a várban van - ilyenkor a várbusz katasztrófa.

Bosszantó, mikor egy egyébként sűrűn járó busz megállójában fél órát kell várakozni a reggeli hidegben csak azért, mert a BKV garázsaiban egyre kevesebb működőképes busz van, egyre több jármű robban le a forgalomban. Olvasónk is erre panaszkodik:

Tisztelt BKV-figyelő!

Alábbiakban küldöm a szinte naponta ismétlődő bosszúságainkat - Csillaghegyről.

2009. április14., kedd, hajnali 5 óra 35 perc. Csillaghegy, Czetz János u., Huba utcai buszmegálló. Hőmérséklet: +4 fok, ennek megfelelő öltözet. Madárcsicsergés, tavaszi illatok, a kertekben virítanak a tulipánok és a virágba borult gyümölcsfák. Húsvét utáni kipihent, stresszmentes hangulatban irány a munkahely. A hét első munkanapja. 
 
A 134-es busz 2009. április 1-től érvényes menetrend szerinti járata késik. Ezt ugye, már megszoktuk. Hála a tavasznak és a kora reggeli szürkületnek, már olvasással csaphatjuk agyon a várakozás unalmas perceit. Az újság 3 teljes oldalát betűről betűre kiolvastam. A 134-es busz sehol. Immár 5 óra 45 perc. A remény hal meg utoljára, olvasok tehát tovább. Bár kissé hűvösebbnek érzem az aszfaltot lábaim alatt, a megfelelő öltözék is mintha lassan lengének tűnne, de sebaj! Fel-alá sétálgatva olvasok tovább.

Elég, ha egy busz néhány percet késik, és az utasok lekéshetik a csatlakozást egy másik megállóban. Olvasónk is erre panaszkodik, mert szerinte a 88-as busz össze-vissza jár, hol késik, hol pedig előbb megy el. De ha a buszok együtt állnak be a megállókba akkor sem várják meg az átszálló utasokat, pedig csak fél percet kellene várni. Az utasok lekésik a buszt, és 15 (más járatok esetén 30-60) percet várnak a következőre. Tisztában vagyok vele, hogy nem várhatja be minden busz a másikat, de vannak helyek, ahol erre nagy szükség lenne.

Kedves BKV figyelő!
 
Lehet, hogy már elcsépelt téma, de a mi mindennapjainkban annál zavaróbb problémára szeretném felhívni a figyelmedet és rajtad keresztül talán a BKV figyelmét is. Kénytelen vagyok rajtad keresztül, mert a BKV-tól úgy is csak egy sablon válaszra futná.
 
Ez a probléma nem más, mint a járatok összehangolatlansága. Egy hónapja párommal kiköltöztünk Budaörsre, annak is a kinti részére, ahol már csak a 88-as busz jár. Amióta ezen a járaton a VOLÁN járművei közlekednek rendszeresek az 5-10 perces késések. Sőt ami legdurvább, hogy ennek az ellenkezője is rendszeresen előfordul, hogy a busz 5-10 perccel hamarabb jön. Mivel ez a busz csak fél óránként jár, ezért ez elég nagy problémákat tud jelenteni.

Kérjük, álljon jobbra!

Bővebb infó ITT és ITT.
A grafikát innen loptuk: http://trn.tumblr.com/

Hirdetés

BKV-figyelő


Gál Mihály vagyok. 2007 júniusában azért indítottam a BKV-figyelő blogot, mert megelégeltem, hogy a BKV akkori vezetése nem foglalkozott megfelelően az utaspanaszokkal, az utasok észrevételeivel. Célom nem más, mint a budapesti tömegközlekedést igénybevevők véleményét a köztudat és a BKV vezetői elé tárni, annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés fejlődését az utasokkal közösen elősegítsük. A blognak (és a szerzőnek) nem célja a BKV lejáratása. Mi azt szeretnénk, ha a BKV vezetése az itt felvetett hibákból tanulna, és javítana rajtuk, hogy az utasok elégedettebbek legyenek.

A BKV-figyelő blog már az első hónapokban az utasok kedvence lett. Az elmúlt években több, mint 15 millió alkalommal töltötték le oldalainkat, egyedi látogatóink száma meghaladja az 7 milliót. Jelenleg a legolvasottabb közlekedési hírblog Magyarországon.



Ha kérdésed, észrevételed, panaszod van akkor keress meg a bkvfigyelo@gmail.com e-mail címen, vagy vegyél fel ugyan ezen a címen MSN-re! A leveled beérkezése és a publikálás között akár több nap is eltelhet. A blog szabályzatát ide kattintva, a moderálási alapelveinket pedig itt érheted el!


Amennyiben a BKV-figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk:


Sértő tartalom bejelentése!


Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a BKV-figyelő blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl!




Facebook

Korábbi bejegyzések

Legfrissebb kommentek

Ingyenes PTM zsebtérképek

A PTM Zsebtérkép egyszerre célozza a fővárost látogató turistákat és a dugók miatt metróra, villamosra, buszra szálló autósokat. Az útikönyvek vázlatos mellékleteivel ellentétben – ahol leginkább csak metróvonalak szerepelnek – ez 40 kiemelt járat útvonalát tartalmazza, fontosabb megállóhelyeikkel, turisztikai látványosságokkal együtt. Olvasson tovább a PTM zsebtérképről →