Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Metrógyárat építenének Magyarországon


Magyar metrógyár építésével oldanák meg a budapesti metrókrízist. Civil szervezetek és a közlekedési szakma régóta lobbizik, hogy ne külföldről vásároljunk járműveket, hanem a magyar ipar gyártsa le azokat, -írja a Blikk.

Már kormányzati körökben is támogatást élvez a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) javaslata, hogy ha az elkövetkező 10-15 évben 700 metró- és HÉV-kocsit kell vásárolnia a BKV-nak, sokkal olcsóbb és hasznosabb lenne gyárat telepíteni, mint külföldről beszerezni.

43 Tovább

Nem tárgyalta a francia bíróság az Alstom keresetét

A francia bíróság a tervezettel ellentétben szerdán nem tárgyalta az Alstom keresetét, és várhatóan addig nem is kerül napirendre, amíg a metrókocsikat gyártó cég vezetői nem tárgyalnak személyesen a főpolgármesterrel és a kormány képviselőivel, -olvasható az Info Rádió weboldalán.

A rádió úgy értesült, hogy az Alstom vezetői nemcsak Tarlós István főpolgármesterrel tárgyalnak a metrókocsik ügyéről, ugyanis június 17-én Szentpétervárott találkoznak Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel. A megbeszélésen a típusengedély is szóba kerülhet, mivel a Nemzeti Közlekedési Hatóság a tárca alá tartozik. Várhatóan a francia bíróság addig nem veszi napirendre az Alstom ügyét, amíg nem érnek véget az egyeztetések a kormány képviselőivel és a főváros vezetésével.

21 Tovább

Tarlós Budapestre hívta az Alstom vezetőjét

Még egy lehetősége van az Alstomnak, függetlenül attól, hogy a hét közepén francia bíróság dönt a felmondott metrókocsi-szerződés bankgaranciája ügyében: Tarlós István főpolgármester Budapestre hívta a cég vezetőjét, akinek három tárgyalási időpontot ajánlott fel - írta a Magyar Nemzet hétfői számában.

79 Tovább

Teljesen kiégett egy metrókocsi a délutáni tűzben

Egy metrókocsi teljesen, egy pedig részben kiégett a ma délutáni metrótűzben, értesült a BKV-figyelő BKV-s forrásokból. Úgy tudjuk, hogy a tűz a rossz műszaki állapotokra, és a hiányos karbantartásra vezethető vissza, de a pontos okokat még a szakemberek vizsgálják. A helyszínen lévő szakemberek elmondása szerint csakis a szerencsének köszönhető, hogy nem történt komolyabb baleset, hiszen ha utasok is tartózkodtak volna a vonaton, mindenkit nem tudtak volna időben kimenekíteni.

A hozzászólások könnyebb átláthatóságának érdekében ez a bejegyzésünk a metrótűzről szóló posztban kommentálható. Ha hozzászólnál, vagy elolvasnád az eddigi kommenteket akkor kattints ide!

0 Tovább

Hiába nyomta a vészjelzőt, továbbment a metró

Metrón még nem, de buszon annál többször nyomtam már meg vészjelzőt. A Localo buszokon mindig visszanyílik az ajtó, és így próbálom jelezni a buszvezetőnek, hogy álljon meg, vagy zárja be, mert baj lesz. Az eddigi 5-6 alkalomból egyszer sem vette észre a vezető a vészjelzőt, hiába nyomtam meg kétszer is. Mondanom sem kell, hogy amikor véletlenül dőltem neki, akkor egyből kipattant a fülkéből és elkezdett anyázni. A levél alatt metróvezetők véleménye olvasható (természetesen ezek nem a BKV hivatalos válaszai, arra mi nem tudunk most éveket várni)
Tisztelt BKV!

A mai napon 2008. 06.06.-án a Keleti pályaudvar felől a Stadionok metró állomásra kb. 12.05-kor beérkező metrószerelvény leghátsó, 219 számú kocsijának ajtajai egyáltalán nem nyíltak ki! A kocsiból 20-30 fő ezért nem tudott leszállni, természetesen ebbe a kocsiba felszállni sem tudtak.

Mindezt sem a metróvezető(k) sem a forgalmi ügyeletes nem vette észre! A kocsiban megnyomtuk a vészjelzőt amire a vezető nem reagált, hanem elindult mintha minden rendben ment volna, majd amikor a szerelvény a Pillangó utcai megállóban megállt, akkor kérdezte csak meg a hangosbemondón keresztül, hogy mi történt.  Egyébként ekkor tudtunk csak leszállni, ezen az állomáson ugyanis a menetirány szerinti jobb oldali ajtók nyílnak. Az eseményt a forgalmi ügyeleten jelentettük, ahol azt mondta a szolgálatot teljesítő kollégája, hogy telefonál az Örs vezér terére, jegyzőkönyvet nem vett fel.

Kérem önöket , haladéktalanul végezzék el az 219. számú metrókocsi és az adott szerelvény műszaki felülvizsgálatát!

Kérdéseim az esettel kapcsolatban:

A metróvezető(k), hogyhogy nem veszik észre, ha egy kocsinak az ajtajai egyáltalán nem nyílnak ki? A forgalmi ügyeletes*, hogyhogy nem veszi észre, ha egy kocsinak az ajtajai egyáltalán nem nyílnak ki? Hogy veheti semmibe a vészjelző jelzését a metró vezetője (illetve vezetői mert általában ketten-hárman is vannak a vezetőfülkében)?!

Miért indul el a szerelvénnyel a vezető, ha  hallja a vészjelzőt!? (Mi egyébként azt gondoltuk, hogy a vészjelző sem működik, de mint később kiderült a vezető mégis hallotta.)

*Ha  az állomáson levő  kameráik rögzítenék a felvételeket, akkor önök most vissza tudnák nézni az eseményeket.

Török József
Metróvezetői észrevételek:
A vésztelefonra rá van írva, hogy "A gomb folyamatos nyomása mellett tájékoztassa a vezetőt", tehát beszélni kellett volna és nem csak megnyomni. Ennek ellenére hiba volt a járművezető részéről, hogy kiindult az állomásról. Ennek szubjektív oka, valószínűleg az, hogy sokszor indokolatlanul nyomkodják a vésztelefont. Ez akkor is hiba volt!
Az utolsó kocsi ajtó nyílását, ami a kelet-nyugaton 80-100 méterre van, elég nehéz észrevenni, nem ismerem ennek a kocsinak a külső fehérlámpa visszajelzését, de kétesélyes a láthatósága és a visszajelzése.

A forgalmi ügyeletesnek millió egy dolga van észak-délen, nem tudom, hogy kelet-nyugaton hogy van, de a jegyárusítás, utastájékoztatás, telefonok, stb, stb, sok energiát elvon a forgalmistától.

A vészjelzőt az előbb kitárgyaltuk, az eseményrögzítőn esetleg vissza lehet nézni a vészjelzést.

Pro és kontra, sajnos bármi történhetett!
46 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek