BKV-figyelő

Olvasónk, Ildikó mozgássérült. Mint írja, számára a járás és a mozgás nagy nehézséget, fájdalmat okoz. Közlekedését egy 2,7 kilós roller segíti, erre tudja akasztani a csomagjait, és ezen támaszkodva viszonylag egyszerűen tud haladni. Így közlekedett a 3-as metró Forgách utcai állomásán is, azonban ez (részben jogosan), nem tetszett a forgalmi ügyeleten ülő kollégának, és leszólt neki. Az alább olvasható levelet küldte ezügyben a BKV-nak:

Tisztelt BKV-Panasziroda!

2012. május 5.-én szombaton, 13 óra körül a Metró Forgách utcai aluljárójában történtek miatt panaszt kívánok tenni.

59 éves, gyermekbénulás következtében mozgássérült vagyok, a járás, a mozgás számomra igen nagy nehézséget, fájdalmat okoz. Ennek ellensúlyozására egy kb. 2,70 kg súlyú, kis (nehezen) összecsukható rollerrel közlekedem immár több mint 4 éve. A kormányra rá tudom tenni a táskáimat és rátámaszkodva, lassan "sasszézva" hajtva a rollert, a mozgásomat nagy mértékben megkönnyíti, használata nagy segítséget jelent. Számomra ez nem játékszer, hanem segédeszköz, ami nélkül - túlzás nélkül állíthatom - már a járás igen nehezemre esik.

A nevezett napon, a metró aluljáróban, szinte a falat súrolva, lassan gurultam előre a pad irányába, mikor a hangosbemondó, üvöltve felszólított, hogy azonnal szálljak le a rollerről. Mivel pár méterre volt csak a pad továbbgurultam, majd a női hang, többszöri hahózás után, gúnyosan üvöltötte a bemondón, hogy "öreganyám rollerezik". Jött a metró, felálltam a padról, jól látható bicegéssel elindultam az ajtó felé. A női bemondó még utánam üvöltötte, hogy csukjam össze a rollert.

Természetesen joga van, a baleset-megelőzés miatt egy vadul száguldó, láthatóan szórakozó tizenévest udvariasan, felszólítania, de különbséget kellene tennie száguldó rollerező és egy láthatóan járási gondokkal küzdő, nagyon lassan haladó, idősebb utas között.

Panasszal élek a stílus, az üvöltő, a több ember előtti megalázó, sértő hang, beszólás miatt. Ma még a korom miatt, holnapra már a betegségem, a kiszolgáltatottságom miatt leszek gúny tárgya egy olyan helyen, ahol naponta több ezren megfordulnak és tanúi az effajta megalázó, gúnyos, rendreutasító, emberi méltóságomat sértő beszólásoknak.

Panaszommal azt szeretném elérni, hogy az ügyet kivizsgálják és gondoskodjanak arról, hogy embereket, utasokat a munkatársaik többé ne alázzanak meg.

Tisztelettel: M. Ildikó

A mai napon az alább olvasható levéllel fordultam a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz. Arra kértem őket, hogy független szakértők bevonásával vizsgálják át a 3-as metró teljes alagútját és pályáját, valamint fordítsanak külön figyelmet az állomások állapotára is, mert a metrónál dolgozó szakemberek szerint egyes részeken már életveszélyes a közlekedés. Azt kértük a hatóságtól, hogy az olyan szakaszokon, ahol nem garantálható a biztonságos közlekedés, állítsák le a forgalmat.

Tisztelt Nemzeti Közlekedési Hatóság!

Az elmúlt öt évben többször voltak már segítségemre a BKV-t érintő problémák megoldásában, elég ha a buszokon lévő elsősegély dobozokra, a forgalomból kivont, közlekedésre alkalmatlan Ikarus buszokra, vagy az Alstom metrók problémáira gondolunk. Most más témában keresem Önöket.

Az elmúlt héten levélben megkeresett egy metrónál dolgozó karbantartó, és a tarthatatlan műszaki állapotokra panaszkodott. Mint levelében írta, az Észak-déli vonalon az alagútban egyre több helyen tapasztalható szivárgás, a vágányok több szakaszon is életveszélyesek, már a 40km/órás korlátozás sem segítene, és a Népligetihez hasonló baleset bármelyik állomáson bármikor előfordulhat. Sok helyen az oldalfalakon található márvány lapok is bármikor leeshetnek, mivel az elmúlt 20 évben szinte sehol nem végeztek komolyabb karbantartást és szerkezeti- statikai vizsgálatokat.

A karbantartótól megtudtam, hogy a problémákat minden esetben jelzik a főnökeik, illetve a főváros felé, de csak ígéreteket kapnak, semmi mást, a felelősség pedig az övék. Bár a metró minden egyes dolgozója a lehetőségeiken felül teljesít, sajnos a jelenlegi hibák kijavításához az Ő munkájuk és felkészültségük már kevés. Féltik a saját életüket és az utasok biztonságát is, de nem tudnak mást tenni, mint hogy minden nap felveszik a munkát, ugyanis a véleményüknek hangot adó dolgozókat nagyon hamar eltávolítják a cégtől. Tisztában vannak azzal, hogy addig sajnos sem a BKV sem a megrendelő BKK nem fog tenni semmit, amíg tömegszerencsétlenség nem történik.

Tisztelt Nemzeti Közlekedési Hatóság!

Arra kérem Önöket, hogy független szakértők bevonásával vizsgálják meg a 3-as metró alagútjának, pályájának és állomásinak az állapotát, és győződjenek meg a saját szemükkel arról, hogy milyen katasztrofális állapotban van az Észak-déli vonal. Tisztelettel kérem Önöket, hogy állítsák le a forgalmat azon a szakaszon, ahol már nem garantálható a biztonságos közlekedés. Tisztában vagyok azzal, hogy a buszhiány miatt a metrópótlás problémás lenne, és nagyon sok kellemetlenséget okozna, de ha a közlekedés biztonsága nem garantálható, sajnos más megoldás nincs.

Tisztelettel és üdvözlettel:

Gál Mihály

Az alábbi levél írója több, mint tíz éve dolgozik karbantartóként a metrónál. Azért fordult hozzánk, mert véleménye szerint a 3-as metrón tapasztalható állapot már tarthatatlan, és mint írja, a múlt szombati mennyezet szakadás csak a jéghegy csúcsa. A levélből kiderül, hogy az alagútban egyre több helyen tapasztalható szivárgás, a vágányok több szakaszon is életveszélyesek. Részletek alább:

Tisztelt Gál Mihály!

Kollégáimmal együtt figyelemmel kísérjük a híradásokat és sajnos ami az elmúlt héten történt a Népligetnél az csak a jéghegy csúcsa. A 3-as metró talán legbiztonságosabb szakasza az 1990 végén átadott Árpád híd-Újpest közötti szakasza, igaz a sínkopás ezt a szakasz is érinti, de itt még kezelhető a helyzet. Állandóak az éjszakai karbantartások és a túlóra. A metró folyamatos és zavartalan működtetése a mi vállunkat terheli aminek a 3-as vonalon egyre kevésbé tudunk eleget tenni. Az alagútban egyre több helyen tapasztalható szivárgás, a vágányok több szakaszon is életveszélyesek, már a 40km/órás korlátozás sem segítene és a Népligetihez hasonló baleset bármelyik állomáson bármikor előfordulhat.

Sok helyen az oldalfalakon található márvány lapok is bármikor leeshetnek, mivel az elmúlt 20 évben szinte sehol nem végeztek komolyabb karbantartást és szerkezeti- statikai vizsgálatokat. Ezt a problémát már többször is jeleztük, a tavalyi metrótűz óta mind a BKV, mind a főváros felé, de csak ígéreteket kaptunk, ugyanakkor a felelősség a miénk. A jelenlegi hibák kijavításához a mi munkánk és felkészültségünk már kevés. A metró vonalon a szerkezeti hibák már annyira kritikusak, hogy egy esetleges azonnali műszaki beavatkozásnak az egész vonalat érintenie kellene.

A 2-es vonalhoz hasonló szakaszos felújítás lehetősége az állandó balesetveszély miatt meglátásom szerint nem kivitelezhető. Ezt a véleményemet több kollégám is osztja. Féltem a munkámat és az utasok biztonságát, de a nyilvánosság elé  se én se a kollégáim nem merünk kiállni. A Népliget állomáson törtét baleset miatt így is gőzerővel zajlik a felelős keresése. Nagy valószínűség szerint a "felelőst" közülünk fogják kiválasztani. Szeretném, ha ezek a problémák az utazóközönség elé kerülnének.

"Tisztelt BKV Zrt.! Lehet, hogy én vagyok a századik, aki ez ügyben ír, de..." - így vezette be levelét panaszosunk az elmúlt héten a közlekedési társaság, illetőleg szerkesztőségünk felé.

A témával már korábban is foglalkoztunk, de rendre fel-felbüffennek újabb visszásságokra okot adó tények és vélekedések, amelyek mentén utasként mindaddig nyugodalmunk nem származik, amíg egy alapos és határozott magatartási és etikai szabályozással az efféle elemek kiszűrése nem kezdődik meg. Látván a BKV alkalmazásában és a céggel szerződéses jogviszonyban álló biztonsági őrök egyes munkatársainak nem kevésszer túlbuzgásos és modortalanabbnál meghökkentőbb ínadaptáltságát (természetesen, akinek nem inge...), azt is gondolhatnánk, hogy ezek a munkájuktól megtört, kevéske fizetésből és talán nagyfokú alul-motiváltsággal is küzdő emberkék csakis öncélú, az utasokat nem megkárosítani szándékozó kompenzáló kiegészítések után keresnek. Bár a stratégiák nem egészen megfontoltak, „rámenősségük” hivalkodó párszavas kommunikációkba, reflexszerű biccentések sorozatába csap át.

A mai napon (2012. 05. 02.) két alkalommal találtak meg ugyanazon az állomáson a zöld karszalagos ellenőrök azzal a kérdéssel, hogy van-e lejárt bérletszelvényem. Mindkétszer a Puskás Ferenc stadionnál. Először délelőtt 8:30 körül egy középmagas 50 év körüli rövid őszes hajú úr (a Hungária körút oldalán az Örs vezér tere felé), majd este 18:15 körül egy alacsony középhosszú sötét hajú hölgy (szintén a Hungária körút oldalán a Déli pályaudvar felé). Előbbi csak csendben megkérdezte, hogy van-e lejárt bérletszelvényem. Utóbbi pedig megállított, hogy az igazolványszámot rá kellene írni a szelvényre, de mint később kiderült, ez csak ürügy volt -- ő is a lejárt bérletek iránt érdeklődött.

Megemlíteném továbbá, hogy ez nem az első eset volt.

Nem kívánom senki munkahelyét veszélyeztetni, de felettébb idegesítőnek tartom ezt a mára már rendszeresedni látszó jelenséget. Szíveskedjenek tájékoztatni a bejelentésemet követő intézkedésekről, illetve amennyiben már hosszabb ideje vizsgálódnak az ügyben, akkor annak részleteiről. Előre is köszönöm!

Egy másik esetből szemezgetve: Nyugati pályaudvar, metrobejárat – napjainkban.

Az ellenőr már messziről mutatta, hogy álljak meg... Megálltam, mutattam neki az érvényes bérletemet, amibe nem is kötött bele. Viszont megkérdezte, hogy van-e alatta érvénytelen bérlet. Volt, mert az összes eddigi bérletemet oda gyűjtöttem, úgy Szeptemberig visszamenően. Azt mondta, sokan hamisítják mostanság a bérleteket, és ezért neki el kell kérnie ezeket megsemmisítésre... Odaadtam neki a köteget... Csak később esett le, hogy mekkora idióta voltam... Gondoltam arra, hogy felhívom a BKV-t, vagy feljelentést teszek a Rendőrségen, de azt hiszem ehhez már késő, mellékesen a számukat sem néztem meg...

Nagyon ritkán szoktam ráírni a bérletigazolvány számomat a bérletekre, és még azt sem néztem meg, hogy rajta volt-e valamelyiken... Vissza tudnak ezzel élni?

A BKV-nak azért nem szeretnék/fogok írni... nem vagyok biztos benne, hogy a személyes
adataimat ki szeretném adni nekik.

Egy rémisztően egyszerű elképzelés azt célozná, miszerint a metró ki -és bejáratoknál és a nagyobb utasforgalmú csomópontokon látható helyen, figyelem felhívó plakátok kihelyezésével a BKV levédethetné magát és érintett alkalmazottait, a kéretlen kellemetlenkedő üzérkedés tényének világosan tiltott megjelentetésével.

A vállalat tehetne egyéb olyan biztonsági intézkedéseket is, melyek gátat szabhatnak több visszaélés kiélesedésére, pl. átütős (alkoholbázisú) bélyegzők használata, illetőleg a szelvényt a dátumkezelő által kidomborító eszközök alkalmazása.

Hamarosan azonaban jönnek az e-ticketek, a mobiljegyek is, a papír alapú jegykezelés idejét múltan elkopik. Ígérjük, megvárjuk - addig azonban még alszunk egy jó pár napot.

Már többekben felvetődhetett az ötlet, hogy addig is tájékoztató, tényfeltáró jelleggel esetleg újra előhívhatnánk egy ehhez hasonló bizonyító erejű rémtesztet, ám valahogy sosem konkretizálódott, hogy milyen céllal és mélységig vegyük azt górcső alá. Egy pár évvel ezelőtt létre csalt esetben az Örs vezér téri gyűjtögetési ponton másnap már lehetett is vásárolni az állomás melletti hivatalosan működő fabódéban kihelyezett (ún. kutyaólas jegyeladónál) számla nélküli „megdörzsölt” bérletszelvényeket.

Elcsépeltnek is tűnhet eme próbálkozás mindazon egyéb módokon megjelenő jegyüzérkedési akciókkal szemben nap mint nap, amelyeket nem az érintett biztonsági szolgálat ellenőrei, hanem jegyárusítási engedéllyel nem rendelkező kóklerek csalárdkodnak - ezek szintén ütközési felületeket képeznek a frekventáltabb helyeken.

A BKV Zrt. tud az efféle ügyekről is. Tájékoztatásuk alapján a címhez kapcsolódó bejelentéseket minden esetben továbbítják az őröket foglalkoztató biztonsági szolgálat felé és a történtek kivizsgálását kérték. A biztonsági őrök azonban minden esetben tagadták a vádakat, így egyéb bizonyítható tény hiányában érdemi, hatósági eljárás lefolytatására a közlekedési vállalatnak a „rejtélyes ügyekben” nincs lehetősége. Nyomatékkal hangsúlyozva kérik azoktól az utasoktól, akikhez a jegyvizsgáló őr(ök) hasonló kéréssel fordulnak, hogy a történteket az érintett biztonsági őr azonosító számának megjelölésével a helyszínen azonnal jelezzék a metróállomás forgalmi ügyeletén, illetve ha a helyszínen bármilyen okból komolyabb konfrontáció alakulna ki, abban az esetben mindenképpen rendőri intézkedést kérjenek. Rejtélyes esetek tehát vannak...

Tisztelt BKV Zrt! Kedves Utazóközönség! Mindannyiunk felelőssége ezen kellemetlen ügyek megoldását elősegíteni, a rendet helyreállítani – 'nemdebár'?

Tegnap elsőként számoltunk be arról, hogy rászakadt a népligeti metróállomás díszmennyezetének egy darabja az állomáson álló egyik szerelvényre. Az MTI a bejegyzésünk kapcsán megkereste a BKK fődiszpécserét, aki azt állította, hogy nem volt a vágányon szerelvény, a törmelékek a sínek közé és a peronra estek. Nyilván, így akartak szépíteni a történeten. Idézem:

"A fődiszpécser az MTI-nek azt mondta, az Újpest felé tartó vágány felett két, egyenként 2 négyzetméteres burkoló elem szakadt le, személyi sérülés nem történt, az állomáson szerelvény nem volt."

Ezzel szemben olvasóink a következő képeket készítették tegnap ugyanott. Ha már a BKK fődiszpécserének nem sikerült, keressétek meg ti a képeken lelrejtett metrószerelvényeket!

Fotó: Moskony-Gál Györgyi

Csak azt nem tudom, hogy kinek higgyek. A BKK fődiszpécserének, vagy a saját szememnek?

Leszakadt a díszmennyezet két, egyenként két négyzetméteres darabja a 3-as metró Népligeti állomásán szombat délután, -értesült BKV-s forrásokból és utasoktól a BKV-figyelő.

Úgy tudjuk, hogy a szerencsének köszönhetően az utasok közül senki sem sérült meg, és a leszakadt mennyezet bontását, és eltakarítását már megkezdték. A helyreállításig a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat. Információink szerint a mennyezet egyes darabjai a sínek közé és a peronra estek, de jutott a törmelékből a mások vágányon álló szerelvényre is.

UPDATE: A BKV-figyelő blog információit megerősítve a fődiszpécser az MTI-nek azt mondta, az Újpest felé tartó vágány felett két, egyenként 2 négyzetméteres burkoló elem szakadt le, személyi sérülés nem történt, az állomáson szerelvény nem volt.

Az utasokat egy órán keresztül pótlóbuszok szállították Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között, a közlekedés nem sokkal 5 óra előtt állt helyre a 3-as metróvonalon.

 

Olvasóink többször fordultak már hozzánk olyan panasszal, hogy a megállóban várakozás közben ismeretlenek használt jegyeket és bérleteket kértek el tőlük, vélhetően azért, hogy az érvényességi időt eltávolítva újra értékesítsék. Mónikát, Kőbánya-Kispesten környékezte meg két alvállalkozásban dolgozómetrós biztonsági őr (számuk 906, 790), és féláron kínáltak neki jegyet és bérletet. Kicsit durva, hogy pont azok kereskednek a hamis szelvényekkel, akiknek az érvényességet kellene ellenőrizniük.

Mindenkit arra kérünk, hogy soha, semmilyen körülmények között ne vegyen olcsó, hamis, vagy hamisnak látszó bérletet. Ezek a szelvények vagy másolva vannak, vagy az érvényességi idejük újra lett írva, még akkor is, ha egy laikus számára ez nem látható. Ha a BKV ellenőrei valakit hamisított bérlettel vagy jeggyel elkapnak, akkor nem csak a bliccelés miatt kap csekket, hanem okirat-hamisítás miatt fel is jelentik. Ha valaki a valós árnál olcsóbban kínál jegyet vagy bérletet, minden esetben értesítsétek a hatóságokat!

Tisztelt BKV!

Teljesen felháborítónak tartom, hogy a biztonsági őreik féláron árulják az utasoknak a jegyet és a bérletet.

2012. 04. 22.-én Kőbánya-kispesten utaztam, mikor egy biztonsági őr odalépet hozzám és jegyet bérletet kért. Természetesen én nyúltam a táskámba majd keresni kezdtem a bérletemet. Egy kis idő elteltével eszembe jutott hogy az iróasztalon hagytam a munka helyemen,majd a pénztár felé fordultam és jegyet szeretem volna vásárolni.

Az úr utánam szólt, hogy "Mi a baj hölgyem?", majd közöltem vele hogy jegyet szeretnék vásárolni mert nincs nálam a bérletem.Ekkor oda jött egy másik őr, és érdeklődni kezdett, hogy miben tud segíteni. Mikor közölte vele a társa, hogy mit szeretnék akkor viccesen azt mondta: "Ó hölgyem, minek ez a nagy hűhó semmiért, van itt takarékosabb megoldás is. Ha gondolja, jegy és bérlet van félárban", majd kivette óvatosan a zsebéböl és meg mutatta.

Gondoltam hogy ez nem teljesen legális dolog, így azt mondtam inkább a pénztárból vennék. Én megvásároltam a jegyemet a pénztárba majd kezeltem és haladtam lefelé a lépcsőn. A lépcsőnél hárman álltak majd a negyedik odajött hozzám egy kis idő múlva. Személy leírást csak kettőről tudok adni akikkel beszéltem: az egyik idős alacsony őszhajú, a másik középkorú vékony magas sötét hajú. Sajnos a kis kártyán ami lógott a nyakukba olyan hosszú szám volt hogy képtelen lettem volna megjegyezni, így az utolsó három számot próbáltam eszembe tartani míg leértem a metróhoz és leírtam egy kis cetlire. Az egyik kártyán lévő szám utolsó három számjegye: 906 a másik kártyáé pedig: 790 volt.
 
Lehet hogy ezek az emberek dupla annyi bért keresnek mint maguk?

Kitépett egy jegyeladó automatát és három lyukasztót, betörte több kirakat és a jegypénztár ablakát majd megvert egy biztonsági őrt és egy rendőrt egy férfi vasárnap hajnalban a 2-es metró Astoria állomásán, értesült BKV-s forrásokból a BKV-figyelő.

Mint azt megtudtuk, a körülbelül 150 kilós, tudatmódosító szerek hatása alatt álló férfi eddig ismeretlen okból támadt az állomás elhelyezett automatára. A gépet rángatni kezdte, majd kitépte a falból. Erre figyelt fel egy állomáson tartózkodó biztonsági őr, aki megpróbálta megállítani a férfit, de nem járt sikerrel. Az őrt többször fejen rúgta, őt a mentők szállították kórházba.

A bedrogozott férfi ezután a lyukasztóknak esett neki. Három földbe csavarozott készüléket is kitépett a helyéről, majd betörte több kirakat és a jegypénztár ablakát is. A helyszínre kiérkező rendőrök próbálták meg megállítani, de közülük az egyik szintén fejsérüléseket szenvedett.

A járőrök erősítést hívtak, de még így csak harmadszorra tudták megbilincselni a férfit, ugyanis az első két bilincset eltépte.

Az utóbbi évek tapasztalatai szerint mindig azokat büntetik meg a BKV jegyellenőrei, akik bár becsülettel vesznek jegyet vagy bérletet, valahol mégis hibáznak. Elveszítették a diák- vagy a bérletigazolványukat, rosszul lyukasztottak, elfelejtették kicserélni az éves bérletüket, figyelmetlenségből egy nappal később vettek bérletet, stb. Ezek mind olyan hibák, amikbe a legfigyelmesebb emberek is belefuthatnak, és amikre az ellenőrök látszólag utaznak.

Sosem azokat a kigyúrt kopasz embereket büntetik meg, akik életükben nem vesznek jegyet. Mindig azok kapnak csekket, akik becsülettel megvették a bérletet, de valami mégsem stimmel. Gondolom azért vannak ők a célkeresztben, mert  bár hibáztak, mégis becsületesek, és a sárga csekket is becsülettel be fogják fizetni, nem úgy, mint a 28-as villamos vagy a 99-es busz törzsutasai.

Tisztelt BKV Zrt!

Gyermekem (adatai alább) negyedéves bérlettel utazott a metrón. Gyermekem elmúlt 18 éves, de a diákigazolványáról hiányzott az iskola idei igazolása, viszont nála volt az iskola által kiadott 2011/2012 - es tanévre szóló igazolás, melyet az ellenőrnek átadott. Ennek ellenére a az ellenőr közölte vele, hogy megbünteti, mikor leányom elsírta magát (ő úgy hitte a negyedéves bérlet birtokában nem minősül bliccelőnek), az ellenőr erre rendkívül megalázóan közölte a gyerekkel, ne hisztizzen, mert rendőrt hív.

A gyerek diák voltát családi pótlékkal és az Államkincstár által kiadott igazolással is bizonyítani tudom. Azt gondolom, a gyerek a feltételeknek megfelel, így legfeljebb egy figyelmeztetésre szolgált volna rá, hogy még egy adminisztratív teendője van. Családunk nevében még annyit szeretnék megjegyezni, hogy mind a férjemnek, mind nekem éves BKV bérletünk van, legnagyobb gyermekemnek szemeszter, a két kisebbnek negyedéves bérlete. Rendkívül elgondolkoztatónak és őszintén szólva riasztónak tartom, hogy minket ért a büntetés.

Szeretném ezt a kérdést megnyugtatóan rendezni, mert érthetetlen,ha merőben formai okokra hivatkozva azokat büntetik (és látványosan megalázzák), akik előre egyösszegben több hónapos vagy egész éves díjat fizetnek. Ráadásul lányom idegességében miközben visszarakta a papírjait a diákigazolványát el is vesztette, így most annak a pótlását is intéznünk kell. Várom válaszukat és remélem megnyugtatóan sikerül rendeznünk ezt a kérdést.

Mint arról tegnap este a BKV-figyelő Facebook falán beszámoltatok, gázolt a metró a Nyugati téren. A férfi ismeretlen okból került a sínekre, és úgy tudjuk, hogy súlyos sérüléseket szenvedett. Ennek ellenére maga mászott ki a kocsik közül, és erről videó is készült:

Lefutotta a 4000 km próbát az Alstom

23Már

Címkék: bkv, Budapest, metró, alstom, nkh, index, cikk, próbafutás

Az Index információi szerint sikeresen teljesítette a 4000 kilométeres próbafutást a 2-es metró vonalán az új Alstom-szerelvény, így áprilisban vagy májusban kiadhatja a típusengedélyt a közlekedési hatóság. Utazni azonban majd csak ősszel lehet az új kocsikon.

Mint írják, a 4000 kilométeres próbafutást kétszer kellett újraindítani, egyszer azért mert túl kicsi volt a fedélzeti (a visszapillantó tükröket is helyettesítő) kamerarendszer memóriája, másodszor pedig mert kinyílt a vezetőfülke ajtaja menet közben. Mindkét hibát orvosolták.

Az Alstom-kocsik február elején kerületek abba az állapotba, hogy a 4000 kilométeres tesztfutást elkezdjék. Ezt a távot hiba nélkül kell teljesíteni, ha hibát tapasztalnak, akkor a javítás után le kell nullázni a kilométerszámlálót és újrakezdeni a tesztfutást.

A tesztfutás alapján adja majd ki a típusengedélyt az Alstom-kocsikra a közlekedési hatóság. A 4000 kilométeres próbafutás nem számít túl "kimerítőnek", az orosz kocsik 30-40 évvel ezelőtt 100 ezer kilométeres próbát futottak, az egyetlen szem, nagyreményű Ganz-szerelvény pedig 70 ezret (a Ganz gyártásából végül nem lett semmi).

A típusengedélyért erősen meg kellett szenvednie a gyártónak, a közlekedési hatóság a kocsik fékrendszere miatt sokáig húzódozott. A fékrendszer szoftverén végül módosított az Alstom, és a közlekedési hatóság is engedett: megadta a magyar jogszabályok alóli mentességet a francia cégnek.

A fékvita miatti szállítói késlekedés volt az oka annak, hogy a főváros 2010 októberében felbontotta a 2006-ban kötött metrókocsi-szerződést, amit szűk egy évvel később módosított feltételekkel újrakötött Tarlós István főpolgármester és Patrick Kron, az Alstom-csoport elnök-vezérigazgatója.

A lap információi szerint ha minden jól megy, akkor ősszel már Alstom kocsikkal lehet utazni a 2-es metró vonalán. Addig a szerelvényeket még ide kell szállítani a lengyelországi gyártótelepről, és egyenként is próbafutást kell teljesíteniük.

(Index)

Vizsgálatot indított a Budapesti Közlekedési Központ, miután az esti órákban már nem lehet jegyet venni a metróban sem a pénztáraknál, sem a forgalmi ügyeleteken, -írja az Index.

Mint arról a BKV-figyelő már többször beszámolt, az esti órákban szinte lehetetlen jegyhez és bérlethez jutni a külső kerületekben, és már a belvárosban is, ugyanis a BKV a metrókban nemrég megszüntette azt a lehetőséget, hogy késő este vagy hétvégén a forgalmi ügyeletestől is lehet jegyet venni.

A vizsgálat az Index megkeresésére indult. A Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) pénteken küldték el kérdéseiket. Hétfői válaszuk szerint az ügyben vizsgálatot indítottak, amelynek eredményéről csak ennek lezárása után adhatnak tájékoztatást.

Jegyautomaták mindenhol vannak, de ezek gyakran nem működnek. A mozgólépcsők tetején viszont a késő esti órákig is ott vannak az ellenőrök, így aki korábban nem vett jegyet, nem tud utazni.

A lap a BKK-tól azt kérdezte, mit tehet az az utas, aki nem váltotta meg előre menetjegyét, miért nem javítják ki az elromlott jegyautomatákat és általában miért tesz úgy a BKV, mintha szívességet tenne azzal, hogy szállítja az utasokat, ahelyett, hogy minél több jegy eladására törekedne.

A decemberben elrendelt sebességkorlátozás ugyan csökkentette a balesetveszélyt, de nem tett jót a kerekeknek. A Metróért Egyesület szerint idén egyre gyakrabban találkoznak a karbantartók az úgynevezett nyomkarima-élesedéssel, ami a szerelvény kisiklásához vezethet. A BKK is tud a jelenségről, Tarlós István pedig az új fejlesztési minisztert ostromolja az ügyben, -írja az Index.

Minden járműnek van kritikus sebessége, ami a budapesti metrók esetében 50 és 60 km/h közé esik, a metrókocsik pedig a decemberi sebességkorlátozást követően ebben a sávban sokkal többet töltenek, mondta Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke. Bíró szerint ennek köszönhető, hogy a szokásosnál jobban kopnak a kerekek nyomkarimái, amik a sínen tartják a járművet.

A 3-as metrónál dolgozóktól az Index azt információt kapta, hogy a 81-es sorozatnál (ez egy metrókocsi típus) a kerekeket egyre gyakrabban kell vinni felújítani (esztergálni) vagy cserélni. A nyomkarima szélességét gyakorta mérik sablonnal, vékonyodásukat a szakzsargonban nyomkarima-élesedésnek hívják. Ha a karima túlságosan elvékonyodik, jelentősen megnő a kisiklás veszélye.

A karima vékonyodását a sínpálya kenésével tudják csökkenteni. A metródolgozóktól származó információik szerint a 3-as vonal pályáján már napközben, üzemidőben is járnak kenni a feszültség alatti pályán levő síneket.

A lap úgy tudja, hogy mivel a kerekek az ívekben kopnak legjobban, az egyenletesebb kopás érdekében nemrég elkezdték egyenként megforgatni a kocsikat a járműtelepen. A fordítókorong viszont a múlt héten elromlott a fokozott igénybevételtől. Azóta megjavították, viszont sokkal lassabban lehet most már forgatni a kocsikat. Bíró Endre szerint a nyomkarima-élesedést, és ezáltal a fokozott kisiklásveszélyt úgy lehetne megszüntetni, ha mielőbb felújítanák a pályát, és feloldanák a sebességkorlátozást.

Csakhogy várhatóan pont az ellenkezője történik, több metrós dolgozót már előre figyelmeztettek, hogy áprilistól 60 km/óráról 50 km/órára csökkenhet a szerelvények megengedett legnagyobb sebessége a 3-as vonalon. Ez a jelenlegi 31-32 perces menetidő 33 percesre növekedését jelentené.

A lap megkereste az ügyben a Budapesti Közlekedési Központot, ahol elmondták, hogy tudnak a nyomkarimák kopásáról, de véleményük szerint az csak kisebb részben függ össze a sebességkorlátozás bevezetésével, inkább a pályaállapotok általános romlása okozza. A pályahibákat egyelőre még tudják kezelni, a műszaki lehetőségeik egy idő után kimerülnek.

Tarlós István főpolgármester szintén tudatában van az üzemeltetési kockázatok növekedésének. Ezért a napokban levelet írt Németh Lászlónénak az új fejlesztési miniszternek, amelyben felvázolja a 3-as metró súlyos helyzetét és megemlíti, hogy a főváros már tavaly beadta a felújításra vonatkozó projektjavaslatot, de a minisztérium azóta sem reagált.

Mint írja, "amennyiben a helyzet változatlan marad, a több mint 34 éve üzemeltetett vonal felújításának elmaradásából olyan súlyos közlekedési zavarok, illetve problémák eredhetnek, amelyek hatásukat nemcsak a fővárosban, hanem az agglomerációban is éreztetni képesek."

A BKV szerint azért kellett bevezetni a decemberi sebességkorlátozást a 3-as metró vonalán, mert az elmúlt években a sínek anyaga kifáradt, a sínfejen hajszálrepedések keletkeztek, ezek mélyülésével pedig síntörések következhetnek be.

A vonalon nemcsak a sínnel van probléma, a rossz szigetelés miatt talajvíz szivárog az alagútba, ami elkorrodálta a sínt rögzítő vasbeton pályalemezeket. A vonalon dolgozóktól származó információk szerint a rossz állapotú pálya miatt néha akkora ütéseket kap a forgóváz alul, hogy az utóbbi időben sűrűn elrepednek, még a teljesen újak is.

(Index)

A Deák tér hétvégén és hétköznapokon is Budapest egyik legforgalmasabb csomópontja. Itt futnak össze a metrók, itt van két villamos végállomása, és számos busz találkozik a téren. Ennek ellenére sokszor lehetetlen jegyhez jutni, és az utasok bármennyire is szeretnének fizetni az igénybe vett szolgáltatásért, esélyük sincs erre. Azt már majdnem megszoktuk, hogy a külső kerületekben lehetetlen jegyhez és bérlethez jutni, de az, hogy a belvárosban sem árulnak jegyet, elfogadhatatlan. Tényleg csak azokat sajnálom, akik rákényszerülnek a bliccelésre.

Olvasónk, Szansájnbarbi vasárnap este a Deákról akart eljutni Kőbánya-Kispestre, de nem tudott jegyet venni, ugyanis a pénztár már zárva volt, az automaták pedig nem működtek. Mint írja, rettentően zavarta a helyzet, hiszen nem akart bliccelni, az igénybe vett szolgáltatást ki akarta fizetni, de erre nem volt lehetősége. Az volt a szerencséje, hogy találnak a táskában még egy használható jegyet. Sztori alant:

Kedves BKV-figyelő!

Eddig csak olvastam a blogot, de most kénytelen voltam "tollat" ragadni, mivel tegnap olyan élményben volt részem, amit nem kívánnék szó nélkül hagyni. Alapvetően autós vagyok, de az emelkedő benzinárak mellett elkezdtem békávézni, illetve a belvárosba egy-egy rövidebb programért érdemesebb tömegközlekedni, szerintem.

Történt, hogy 2012. február 26-án, este 21:40 magasságában feleségemmel és négy ismerőssel színházból tartottunk hazafelé a Deák téren és az a hátsó szándékunk támadt, hogy ezt az utat metróval tesszük meg. Mivel úgy jött ki, hogy feleségemnek még jutott volna jegy, nekem nem, gondoltam, majd veszek a bejáratnál, vagy legfeljebb az automatából.

Naiv voltam, mert pénztár ilyenkor már nincs, de egy laza mozdulattal elővettem az aprót, hogy akkor megetetem a gépet egy vonaljegyért. Ez nem jött össze, ugyanis bármilyen pénzérmét, bármilyen szögben igyekeztem volna bedobni, belökni, becsúsztatni óvatosan, akadás nélkül kijött alul. Oké, nem adjuk fel, mellette a másik, majd ott menni fog... tévedtem, a szituáció ugyanaz. Felszívtam magam és a 320 forint apróval elindultam lefele a jegykezelő gépek és a marcona kinézetű ellenőrök felé. "Tessék, uram, itt a jegy ára. Megkérném, hogy menjen már fel és vegyen jegyet nekem, mert valahogy nem sikerült, biztos bennem van a hiba."

Az ellenőr szemei kikerekedtek először, de utána meglepően nyugodt hangnemben közölte, valószínű, hogy elromlott az automata, menjek át a templom irányából megközelíthető lejárathoz és ott próbálkozzak, vagy beenged a 2-es metró lejáratánál található géphez, nézzem meg azon. Megjegyzem, ezzel párhuzamosan két külföldi is megjelent, akikkel nem igazán tudtak kommunikálni az ellenőrök nyelvismeret hiányában, pedig nekik is ugyanaz volt a gondjuk, mint nekem. Ők csak moziztak, mit bohóckodok.

Megcéloztam a gépet, de ott viszont nem működött az érzékelő panel, bármennyire is próbálkoztam. Visszamentem és megkérdeztem egy másik ellenőrt, hogy ilyenkor hogyan tudok élni azzal a lehetőséggel, hogy nem szeretnék bliccelni, tisztességesen fizetni akarok egy jegyért, de nem teszik lehetővé számomra.

A válasz egyszerű volt, felmehetek a 4. automatából jegyet nyerni - már ha működik, de inkább rossz az is -,vagy felőle elmehetek, de rá ne hivatkozzak, ha a metrókijáratnál - esetünkben Köki - elkapnak és megbüntetnek. "Oké, de hadd ne menjek körbe, belülről elmehetek?" "Igen." - hangzott a válasz. "De ha ott sem működik, akkor nem fogják visszaengedni, vagy megbüntetik 8 ezer forintra, úgy viszont már utazhatok kényelmesen, de megvárhatom a forgalmi ügyeletet, ami 10 órakor nyit és ott panaszt tehetek." "Nem szívesen várnék tovább, szeretnék hazajutni. Maximum abban az esetben várnék, ha a forgalmi ügyelet igazolni tudja az utazásom során, hogy nem tudtam élni a jegyfizetés lehetőségével a jegyautomata műszaki hibája miatt." - érdeklődtem a lehetőségeimről.

"Erre sajnos nincs lehetőség, csak panaszt tehet." - hangzott a rideg válasz. Eléggé szürreális helyzet kellős közepén találtam hirtelen magam. Egyrészt nem értettem, hogy egy forgalmas csomóponton miért nem működnek az automaták. Nem egy, hanem az összes rossz egyszerre és szerintem, nem épp akkor hibásodtak meg, hanem úgy állhatnak egy ideje, de gondolom, sokan inkább az újságosnál vettek jegyet, vagy fent a pénztárban. Ha így van, miért nem oldják meg ideiglenesen a jegykiadást, amíg nem javítják meg a gépeket?

Tényleg kockáztassam meg azt, hogy megúszom ellenőr és büntetés nélkül azt néhány megállót, amit a végállomásig szeretnék megtenni csak azért, mert a BKV területén üzemelő jegyautomaták nem megfelelő felügyelete miatt épp nem működtek, pedig teljesen természetes módon fizetni szerettem volna a szolgáltatásért, ahogy kell és nem bliccelni?

A másik, hogy milyen lehetősége van egy utasnak egy ilyen patthelyzetben? Tényleg elérhet-e bármit is, ha panaszt tesz a forgalmi ügyeleten? A külföldieket pedig sajnáltam, mert nekik még inkább fogalmuk sem volt, mit is tudnának tenni pláne úgy, hogy egy szavukat sem értették az ellenőrök. Tudom, én vagyok hülye, szarjak sünt és társai, de engem zavar ez az egész eset. Nem mentség számomra, hogy szegény BKV milyen rossz helyzetben van. Az sem érdekel, hogy a rengeteg bliccelő sok-sok pénzzel megkárosította a céget. Nekem az számít, hogyha tömegközlekedéssel szeretnék eljutni bárhova, amiért még fizetni is akarok, akkor elvárom azokat a feltételeket, amivel a legalapvetőbb kelléket megvehetem: a jegyet. Ne kényszerüljek bliccelésre, vagy olyan kiskapukra, amit nem akarok megtenni.

De hogy hepiend is legyen: az volt a szerencsénk, hogy az egyik ismerősünk talált véletlenül egy plusz jegyet a táskájában - női táskák rejtélye -, amivel végül is korrekten hazautazhattunk kissé mérgelődve a fentieken.

Anyukám, köszönöm, jól van, roppant jó egészségnek örvend. :)

Üdvözlök minden posztolót!

Szansájnbarbi

Közel 30 ezer olvasói levelet kaptam az elmúlt 5 évben tőletek. Elég sok hihetetlen történetet olvastam és tettem közzé, és a számottevő részükről minden esetben bebizonyosodott, hogy valóban megtörténtek, talán 1-2 olyan eset volt, amikor kiderült, hogy az olvasó elferdítette a valóságot, vagy hazudott. Sok mindent láttam már, mégis vannak olyan panaszok amiket fenntartással kezelek. A következő is ilyen, úgyhogy ennek tudatában olvassátok el a levelet, és írjatok kommentet.

Olvasónkat, Ádámot, állítólag annak ellenére bántalmazták az alvállalkozó biztonsági őrei Kőbánya-Kispesten, hogy érvényes jeggyel rendelkezett. Mint írja, alig, hogy elengedték, és lejutott a metróhoz, az egyik kékruhás utána ment, belökte a liftbe, majd ágyékon rúgta. Részletek alant:

Kedves BKV-figyelő!

A mai napon (02. 19.) próbáltam utazni a 3-as metróval Kőbánya-kispestről, érvényes jeggyel. Amikor próbáltam lemenni a lépcsőn átnyújtottam a jegyemet az őrnek, erre ő szó nélkül könyökkel visszalökött. Erre szóváltásba kerültünk, amibe a biztonsági is becsatlakozott. Ők rögtön az anyámat kezdték szidni, amire ment is a hasonló felelet. De mivel megállapított az ellenőr, hogy érvényes a jegy leengedett a metróhoz.

Már a peronon álltam amikor láttam, hogy a biztonsági közelít felém. Mikor odaért megragadta a kabátom és elkezdett rángatni, hogy el kell hagynom az állomást. Ezután testi fölényét kihasználva többször a falnak lökött/vágott, majd betuszkolt a liftbe, ahol többször ágyéktájékon rúgott.

Rögtön az eset után kihívtam a rendőrséget. Akiknek a biztonsági azt hazudta, hogy én rájuk támadtam és majdnem fellöktem egy idős hölgyet. A kezelt jegyre pedig azt mondta, hogy az eset után kezeltem.

Mivel maradandó sérülésem nem történt feljelentést nem tettem. Az ellenőröknek pedig kijött a helyi főnökük aki szerint nem történ semmi ezért. Tehát ez ma a BKV-nál a biztonsági őröknél bevett munkamódszer. Azóta írtam egy panaszlevelet a BKV-nak amit valószínűleg olvasatlanul törölnek. Ezért kérlek titeket, hogy közöljétek a levelem a blogotokon.

A biztonsági egy kb. 175-180cm, kb 130 kg-os, 45 körüli szakállas férfi. Munka közben természetesen kapucnival és sállal próbálja az arcát takarni.

Zsuzsanna tegnap reggel a Nagyvárad téren szeretett volna metróra szállni, de ez nem ment zökkenőmentesen. A jegypénztárban jegyet vásárolt és érvényesítette, de a biztonsági őrök ennek ellenére nem akarták leengedni a metróhoz. Szerintük a jegy kétszer lett kezelve, és az állomás kód sem stimmel. Olvasónk, bizonyítva az igazát, vissza akart menni az őrökkel a jegypénztárhoz, de ők nem mozdultak, inkább szitkozódtak:

Tisztelt BKV-figyelő!

Ma: 2012. 02. 16-án reggel metróra kellett szállnom a Nagyvárad téren. Vásároltam egy jegyet a jegypénztárban, ahol az Úr mérhetetlenül kedves és barátságos volt. Ezután odaballagtam a jegykezelőhöz, mely a pékségtől számítva az első volt és az akkor vásárolt jegyemet,  annak rendje és módja szerint beraktam a lyukasztóba, pittyent, pecsételt. Na innen érdekes a dolog:

A közvetlenül a lyukasztónál álló, nem igazán bizalomgerjesztő biztonsági őr elvette a jegyemet és közölte, hogy rossz. Nem értettem miről beszél: a blokk a kezemben volt, előtte lyukasztottam ki és akkor közli, hogy érvénytelen. Majd mikor rákérdeztem akkor flegmán, megalázóan a hangját megemelve, lejáratva az utasok előtt folyamatosan azt mondta, hogy rályukasztottam, nem jó az állomáskód, kvázi hazudok. Mikor a mellette levő 2 fiatal suhanc, rossz kinézetű őr is fennhangon és megalázóan azt merte mondani, hogy nem mondok igazat, kicsit pipa lettem.

Mondtam nekik, hogy nem vagyok hajlandó vitatkozni, jöjjenek vissza velem a jegypénztárhoz, és nézzük meg mikor húzták le a jegyem sorszámát. Ha nem ma és nem pár perccel ezelőtt (reggel kb 7.20), akkor büntessen meg, ha nekem van igazam, akkor hívok rendőrt és feljelentem rágalmazásért. Ekkor még folyamatosan, mint aki süket, fújta a magáét, majd igaz: megkérdeztem Tőlük, hogy mivel van problémájuk, a hallásukkal vagy a felfogásukkal, erre közölte menjek tovább.

Tisztelt Mindenki, én felnőtt nő vagyok, értelmes embernek tartom magam, a felfogásommal sincs baj. Mégsem értem, hogy a BKV, hogy alkalmazhat ilyen embereket, nincsenek előítéleteim, de biztosan a frász törne ki, ha a sötét utcán velem szembe jönne valamelyik, na és az értelmükről ne is beszéljünk. A Nagyvárad téren válogatott  ellenőrök állnak, de sajnos nem a normálisból sikerült összehozni.

Sehol nem tapasztaltam még ilyen becstelen eljárást, mint ott. (bár ismét hangsúlyozom ritkán utazom tömeggel, lehet éppen ezért). Ha velem ezt megmerik tenni, hogy be akarnak húzni a csőbe akkor mit tesznek egy gyerekkel, fiatalkorúval, vagy egy kicsit bugyuta emberrel. Sajnálom, hogy ezért nem tesz senki semmit, hogy a hatalmukat letörje, valamit azért sem, hogy normális embereket vegyenek fel munkára (erkölcsit nem adnék némelyiknek).

Sérelmezem a mai napot, mert megaláztak. Legszívesebben bejelentést tennék és most már tudom, fel kellett volna akkor és ott jelentenem rágalmazásért mind a hármat.

Köszönöm, hogy meghallgatott, hogy elolvasta a levelem. Remélem egyszer történik valami pozitív változás is!

Tisztelettel B. Zsuzsanna

Olvasónk, Gergő levele a bizonyíték arra, hogy hiába veszi meg az ember rendszeresen a BKV bérletét, ha vicces kedvű vagy unatkozó biztonsági őrrel hozza össze a sors, vele is szórakozhatnak, őt is megalázhatják. Részletek a levélben:

Kedves BKV-figyelő!

Mai napon, január 25-én 8:25-kor érdekes dolog történt velem. Gyanútlanul haladtam a Blaha Lujza téren a metró lejáró felé, felmutatva az ott álló ellenőröknek az érvényes havi bérletem. Erre az ott álló biztonsági őr megállított kiemelt a haladó sorból és elkezdett mindenki előtt megalázó stílusban, különböző dolgokra hivatkozva nevetség tárgyává tenni.

Ilyen indokok voltak: "Milyen évet írunk?", "Miért 2011 van a bérletemre írva?", "Miért takarom egy részét a bérletemnek az ujjammal?" és még hasonló kérdések követték. A tömeg engem nézett, mint egy bűnözőt. A bérletemre ugye azért van 2011 írva, mert 2011. december 30.-án vettem. Takarás nélkül meg nem tudom megmutatni, mert irattartóban van így amikor mutatom, mint a filmekben az hatósági igazolványt középen rálóg egy ujjam a bérletre. (Felső részen igazolvány alsón a bérlet)

Miközben a női kolléga velem törődött a másik idősebb bajszos férfi kollégája csak röhögött rajtam hangosan, illetve mikor mehettem utamra, csak annyit mondott röhögve, hogy "Nincs semmi probléma, csak vicc volt".

Én nem röhögtem rajta!

Fotó: újpest.hu

2011. május 20-án Tarlós István főpolgármester a sorozatos tűzeseteket meglovagolva hisztérikusan kijelentette, hogy negyvenhárom metrókocsit von ki hétfő reggelig a 2-es és 3-as metró forgalmából a főváros, mert azok potenciális balesetveszélyt jelenthetnek. A főpolgármester elmondta, a metrótűzesetek miatt megkeresték a metrókocsikat korábban gyártó orosz céget, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy a harminc év feletti kocsik közlekedtetése biztonsági kockázatot jelent.

Éljen-éljen a hős és bátor polgármester, mondták ezt a kedves budapestiek, de az talán eszükbe sem jutott, hogy ez egyáltalán nem az ő biztonságukról és a metróközlekedésről szól, hanem valami egészen másról.

Ugyanis pár hétre rá Tarlós bejelentette, már csak egy kérdést kell tisztázni, július 21-én aláírhatják a metrókocsik beszerzéséről szóló megegyezést, tehát hiába bontott szerződést a BKV az évekig töketlenkedő Alstommal és hiába küldték vissza a szerelvényeket, a főpolgármester azért meg akart állapodni velük.

Örömmel fogadták a hírt a tömegközlekedők, holott amikor kiderült, hogy az Alstom szerelvényei életveszélyesek, nem fog rajtuk a fék, és az ajtók is kinyílnak menet közben, akkor az utasok egyöntetű véleménye az volt, hogy a gyártóval szerződést kell bontani, és a szerelvényeket vissza kell küldeni, mert ez így nem mehet tovább.

Ennek ellenére a hírt mindenki kitörő örömmel fogadta. Tehát a metrókivonásos stratégia bevált, sikerült lenyomni az emberek torkán az Alstomot. Az utasok megbarátkoztak az életveszélyes szerelvényekkel, mert csak nem lehetnek rosszabbak, mint a kigyulladó orosz kocsik.

Holott nem lett volna kötelező megállapodni az Alstommal. Számos város és tömegközlekedési társaság árul használt, de kiváló állapotú szerelvényeket. Egy új tender kiírása esetén ezekkel ki lehetett volna váltani a régi orosz kocsikat, és biztosítható lett volna a biztonságos közlekedés.

De Tarlós valamiért nagyon ragaszkodik a franciákhoz, és valamiért nagyon meg akart állapodni velük. Használt metrókról hallani sem akar.

2011. július 20-án örömmel jelentették be, hogy aláírta a metrószerződés módosítását Tarlós István főpolgármester és Patrick Kron, az Alstom elnök-vezérigazgatója. Ha a francia cég tartani tudja a szerződésben vállaltakat, pont kerülhet az elmúlt hónapokban egyre kilátástalanabbnak tűnő metróügy végére. Azért azt a sajtótájékoztatón fontosnak tartották kiemelni, hogy áprilisban egy szerelvény két kocsija is kiégett, aminek eredményeképpen a főpolgármester kivonatott a forgalomból 43 darab, 40 évnél idősebb metrókocsit, tehát nagy szükség van az Alstom szerelvényeire.

Most, hogy kezd csendesedni a levegő, és úgy néz ki, hogy semmi sem állhat az Alstom útjába, tegnap, azaz január 23-án az Index megírta, hogy újra forgalomba állt egy tavaly májusban kivont, 40 évesnél öregebb kocsikból álló szerelvény a 2-es metró vonalán, erősítette meg értesülésünket a Budapesti Közlekedési Központ. Várhatóan további matuzsálemkorú kocsik is visszaállnak. Kiderült, hogy nem veszélyesebbek, mint a forgalomban hagyott 1-2 évvel öregebb kocsik, tehát a szakmai szervezeteknek és a dolgozóknak igazuk volt, mégsem hallgatott rájuk a polgármester. Vajon miért?

A történet további érdekessége, hogy Vitézy Dávid a BKK vezérigazgatója az elmúlt egy évben nem igen szólalt meg az Alstom ügyben, holott a VEKE szóvivőjeként ő is az azonnali szerződésbontást sürgette.

Az elmúlt percekben több utasmegkeresést is kapott a BKV-figyelő. A fővárosi tömegközlekedők arról tájékoztatták blogunkat, hogy jelen pillanatban egy metróállomáson sincs füst, a metrók a teljes vonalon, menetrend szerint közlekednek. Ez azért is különös hír, mert lassan nincs olyan napszak, amikor ne állna a közlekedés valamelyik metróvonalon.

A BKV-figyelő megkereste a BKV fődiszpécserét, aki kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy bár délelőtt volt egy kisebb üzemzavar, jelenleg valóban a vonalak teljes hosszán, menetrend szerint közlekednek a szerelvények és füst híján egy metróállomást sem ürítettek ki. A fődiszpécser hozzátette, kollégái egész nap készültségben állnak, hogy egy esetleges meghibásodás esetén azonnali buszos pótlást tudjanak szervezni.

Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője blogunknak elmondta, hogy a jelen pillanatban egy metrószerelvény sem füstöl Budapesten. A szóvivő hozzátette, a tűzoltók megszokásból meglátogattak egy metróállomást ahol nem tapasztaltak füstöt, de egy tetszés szerint kiválasztott szerelvényt hőkamerával átvizsgáltak, majd tovább engedték.

Úgy tudjuk, hogy Tarlós István főpolgármester azonnali vizsgálatot rendelt el. Azt szeretné kideríteni, hogy mi az oka annak, hogy jelen pillanatban egy metrószerelvény sem füstöl.

A Budapesti Közlekedési Központot is megkerestük az ügyben, ahol természetesen mindent cáfoltak, még a budapesti metrók létezését is. Vitézy Dávidot, a központ vezérigazgatóját a cég parkolójában értük csak utól, ahol éppen a szolgálati autójába készült beszállni, de annyit azért közölt, hogy az elmúlt 20 év felelőtlen fővárosi gazdálkodása miatt nem tartja magát felelősnek.

Három hónap múlva kereshetnek új munkát a budapesti metróállomások bejáratánál jegyeket ellenőrző biztonsági őrök – értesült a Blikk. Ők azok, akik biztonsági őr vagy vagyonőr feliratú kitűzővel a ruhájukon kérik a jegyeket és bérleteket. Karszalagjuk azért nincs, mert nem a BKV állományába tartoznak, és nem is végezték el az ellenőri tanfolyamot.

A lap információi szerint a BKV azt tervezi, hogy márciustól szerződést bont az őket foglalkoztató alvállalkozó céggel. Ezt megerősítette a BKV metrós szakszervezeti vezetője. Gulyás Attila szerint arról tájékoztatták őket, hogy költségtakarékosságból márciusban már nem dolgoznak a külsős biztonsági őrök a metróbejáratoknál. Csak ellenőrök kérik majd a bérleteket a kijáratnál, illetve lent a metrókocsikban is – közölte Gulyás Attila.

A BKV egy másik alvállalkozóval is szakít: a tisztaságról mostantól már BKV-s dolgozók gondoskodnak, lejárt ugyanis a szerződésük a korábbi céggel. Bár kiírtak egy pályázatot a takarításra, még mindig nem hirdettek eredményt. Hogy minden ragyogjon, saját munkatársaik takarítanak. Másodállásban, 600 forintos órabérért jelentkezhetnek pluszmunkára a dolgozók - mondta Gulyás Attila.

A BKV-tól lapzártáig nem érkezett válasz.

(Blikk, HVG)

Olvasónk, Siegelinde a családjával szeretett volna elutazni a Nemzeti Színházba, a Lehel téren akartak metróra szállni. A fia jegyet szeretett volna venni, de az automata nagy meglepésükre elnyelte a pénzt, jegyet nem adott. A biztonsági őröktől szeretett volna segítséget kérni, de elhajtották. Azt mondták, hogy sem nekik, sem pedig a BKV-nak nincs köze az automatához, és ha jegyet akarnak, akkor menjenek a Déli pályaudvarra. Hiába fenyegetőzött, hogy panaszt fog tenni az Akácfa utcában, az őrök csak annyit mondtak, hogy "úgyis elhajtanak majd". Részletek alant:

Kedves BKV-figyelő!

Színházjegyünk volt a Nemzeti Színházba, időre mentünk, a lányom, a fiam és én. A Lehel téri metrómegálló Bulcsu utca felőli lejáratán mentünk le. Lányomnak BKV-bérlete van, én kezeltem a jegyemet a jegykezelő automatában. A fiamnak nem volt jegye, ő bedobott a jegykiadó automatába 320 ft-ot. Az automata nem adott jegyet és a pénzt sem adta vissza. Mivel siettünk és nem volt időnk máshova menni jegyért (meg egyébként sem gondolom, hogy ha a BKV-alvállalkozó által kihelyezett automata rossz, akkor az én kötelességem nyomozni, hogy hol kaphatok jegyet és elmenni érte máshova, pláne, hogy a pénzt is elnyelte), közöltem az ott álldogáló ellenőrökkel, hogy a pénzt az automata elnyelte, jegyet nem adott, nekünk mennünk kell, szeretném felírni az egyikük azonosító számát (ami a karjára csíptetett kártyán volt látható), hogy ha a fiamat kiszálláskor meg akarják büntetni, hivatkozhassunk arra, hogy ők látták az esetet. Ekkor kezdődött a számomra érthetetlen agresszivitás az ellenőrök részéről.

1.) Közölték, hogy nekik ehhez semmi közük és a BKV-nak sem, mert alvállalkozó működteti az automatát. Ez ugyan szerintem jogtalan, mert egyrészt az alvállalkozót a BKV bízta meg, másrészt a BKV kötelez arra, hogy legyen jegyem és ennek megvalósítására rakatta ki az automatákat és ha nincs jegyem, megbüntet. De oké, az ellenőrök ezt a parancsot kapták, ezt kell mondaniuk. (Bár mikor kb. 3 hete az Újpest-Városkapunál jártam ugyanígy, ott a 3 ellenőr végtelenül segítőkész volt, próbálták kiszedni a pénzt az automatából, együtt éreztek velem és egy szóval sem mondták, hogy nincs közük hozzá.)

2.) Amikor megkértem azt az ellenőrt, akinek a karján volt az említett, odacsíptetett kártya, hogy hadd olvassam le a számát, akkor elkezdett forogni, hogy ne tudjam elolvasni, közölte, hogy nem mutatja meg, mert nekem ahhoz semmi közöm, majd levette a karjáról és eltette a zsebébe. A másik ellenőr, aki szintén odajött, közölte, hogy menjünk innen, mert nekik semmi közük az automatákhoz, menjünk a Délibe (!) jegyet venni. Ennek a másik ellenőrnek nem volt a karján kártya. Mondtam neki, hogy akkor az ő azonosítószámát szeretném, vagy a nevét. Közölte, hogy ő most nincs is itt, mert szabadságon van. Mindkettőjük karján rajta volt a karszalag, a sárga "JEGYELLENŐR" felirattal. Közben pedig az első ellenőr közölte, hogy ő nem is ellenőr. Kérdeztem, hogy akkor miért van a karján egy félméteres "JEGYELLENŐR" felirat.

3.) Erre mindketten (eredetileg hárman voltak, de a harmadik eddigre elosont valahova) fenyegetően elindultak felém és minősíthetetlen, emelt hangon, végül már kiabálva fölém hajoltak és azt ordították, hogy azonnal menjek el innen, tűnjek el, semmi közöm a számukhoz. Én továbbra is kértem a számukat, vagy a nevüket, mire a két ellenőr felváltva kezdett velem kiabálni, hogy lehet innen továbbmenni, tűnjek el, nincs itt semmi keresnivalóm, saját felelősségünkre leengednek minket a metróba. Mondtam, hogy az nekem nem elég, mert a pénzem az automatában maradt és így a fiamat megbüntetik, kérem azonnal az azonosítójukat. Mire a második ellenőr (a fiatalabbik) újra felém jött kiabálva, a testét nekem nyomva tolt arrébb és felemelte a kezét fenyegetően a fejem fölé, miközben folyamatosan ordított. Mondtam neki, hogy ne érjen hozzám, mert rendőrt hívok. Erre gúnyosan nevetett és mondta, hogy hívjak nyugodtan. (Mindketten nagydarab emberek voltak és  kb. egy fejjel magasabbak nálam.) Ezután az első ellenőr is nekem nyomult testtel és emelte a kezét. Hátraléptem, elővettem a mobilomat és megpróbáltam levideózni őket. Erre az első ellenőr azt üvöltötte, hogy „elveszem a mobilodat és összetöröm” (ekkor már tegeztek is) és ki akarta kapni a telefont a kezemből, de gyorsan a hátam mögé dugtam. Mondtam neki is, hogy ha kezet emel rám, rendőrség lesz a vége. A rendőrség emlegetésére uralkodtak magukon és nem ütöttek meg, de nem sok híja volt.

Ezután mondtam, hogy az Akácfa utcába megyek panaszt tenni. A fiatalabbik ellenőr gúnyosan nevetett és közölte, hogy "az Akácfából úgyis elhajtanak majd". Végül lekezelően megkérdezte  a fiamtól: "Ez az anyád?"

Ezután hosszas keresgélés után máshol vettünk egy másik jegyet és a fiam azzal utazott.

Számomra a legfelháborítóbb az volt ebben, hogy tudtommal kötelességük kérésre az azonosítószámukat közölni, ők meg ezt megtagadták. Nem értem, hogy ha tényleg semmi közük az automatákhoz, akkor miért eleve ezzel az elutasító magatartással kezdték. Hiszen akkor ők nem voltak hibásak semmiben. (Később persze, az üvöltözésükkel már lett vaj a fejükön.)

Köszi, hogy elolvastátok.

Siegelinde

Olvasónk, Sára hívta fel a figyelmünket a lent olvasható bejegyzésre, melyet valaki a RadioSite tömegközlekedési fórumára írt. Az utas a kommentjében arról ír, hogy a mai naptól sokkal több feladat hárul a 3-as metrón dolgozó metróvezetőkre, de arra is kitér, mi várható akkor, ha leáll a közlekedés az Észak-Déli vonalon. (A lent olvasható észrevétel az utas véleményét közli, mely nem féltétlenül azonos a szerkesztő véleményével. A levelet azért tettük közzé, mert az abban megjelenő állításokat a blogot olvasó, és a blogon hozzászólóló metrósokkal meg szeretnénk vitatni).

Remek lett a 3-as metrón utazni, igazi adrenalinbomba. A mostani 60-as korlátozás jelentése metrós műszakis emberek elmondása alapján a gyakorlatban: -AVR ("robotpilóta") kikapcsolása - dupla annyi feladat ellátása a fülkében ülőnek, amihez nincsenek hozzászokva, - lassabb haladás miatt rosszabb léghűtés a forgóvázakon - fokozott tűzveszély (poroltó természetesen nincs a szerelvényeken)

A 2-es metró vonalán a fülkében két ember van, az egyik vezet, a másik pedig ajtókat zár, peront néz, egyéb operatív feladatokat végez (és egyik sem lazsál). A 3-ason csak egy személy van, ugyanis az AVR szoftveresen indította, gyorsította, fékezte és állította meg a szerelvényt, a bent ülő pedig a 2-es esetében már említett, operatív feladatokat végezte.

Ergo a 3-ason is két ember kéne fülkénként, hogy biztonságos legyen a metró, de az nincs, hiszen a rendkívül jól átgondolt vezetői döntés hirtelen jött.

A mai tapasztalataim:
- úgy indult el a szerelvény, hogy becsípett egy embert az ajtóban és nem vette észre a vezető - mert ugye most már vezetnie is kell, szólni kellett neki a vészhívón
- két vészfék két megálló között, előbbi a fenti miatt, utóbbi ismeretlen okokból

Továbbá: 40 év feletti, FELÚJÍTOTT szerelvényeket vontak ki a nyáron, azért, mert a vázuk eltörhet (legalábbis lehelletnyit nagyobb rá az esély, hogy ezeké és nem pl a 37 éveseké törik el!). Ha eltörik a váza menet közben, az baj, de nem életveszélyes, mert olyan a kocsik felépítése. Megrogyik, de akkor vészfék, leáll, utasokat kimenekítik, kocsit kivontatják, nincs baj. Ezeknek a felújított kocsiknak a belső burkolatát is kicserélték kevésbé tűzveszélyes anyagra, valamint az égéskor mérgező műbőr üléseket is kidobták belőlük.

Viszont forgalombam maradtak a 40 alatti szerelvények, amik egyébként jövő tavasszal szintén 40 felettiek lesznek, tehát ki kéne vonni őket. Ezek nem estek át felújításon, a vázuk ugyanolyan sz*r, mint a kivontaknak, továbbá elég jól égő farostlemezekből és a már említett műbőr ülésekből készültek. Ha ezeket kivonják, leáll a közlekedés.

Ha leáll a metró, akkor a napi kb 2×300.000 fős utasforgalmat buszokkal nem tudják pótolni, ugyanis már arra sincs elég busz, hogy két szakasz között műszaki okok miatt pótolni lehessen.

Megnő az autósforgalom egyrészt, másrészt a szintén életveszélyes, lepukkadt buszok tömve lesznek, harmadrészt a korábban metrózók harmada nem tud semmivel bejárni.

Abba meg ne is gondoljunk bele, hogy ezek az emberek ha gyakorlat nélkül biciklire szállnak a forgalmas pesti utakra, annak milyen következménye lesz. :)

Ergo szerintem van baj és nincs szó pánikkeltésről. Mindenesetre aki teheti, kerülje el a jövőben a 3-as metrót.

A legutóbbi Deák téri füst a közlemény szerint a sínre került, majd rövidzárlat miatt elégett fémdarab (wtf?) volt. Metrósok úgy tudják, hogy az egyik kocsiról szakadt le egy darab, azonban ezt a pánik elkerülése miatt a BKV letagadta."

Az Index információi szerint kedd reggeltől 80 km/óráról 60 km/órára korlátozzák a legnagyobb megengedett sebességet a 3-as metró teljes vonalán. Az ok: csökkenteni kell a beszivárgó talajvíz miatt korrodálódott vasbeton pályalemezek terhelését. A pályahibák miatt egyre többször reped az alváz (forgóváz), gyakran az újak is erre a sorsra jutnak.

A vonalon dolgozóktól származó információk szerint a rossz állapotú pálya miatt néha akkora ütéseket kap a forgóváz alul, hogy az utóbbi időben sűrűn elrepednek, még a teljesen újak is.

A metró üzemi tanács belső kiadványában az egyik szolgálatvezető konkrétan arról beszélt, hogy az M3-as vonalon is hasonló mértékű pályafelújításra lenne szükség, mint ahogy az M2-es vonalon történt, mert sok a forgóváz-repedés. A forgóvázakat ugyanis a pályahibák nagymértékben károsítják, ezért a frissen beszerelt forgóvázak is erre a sorsra jutnak.

A Határ útról felfelé Köki végállomásra menet, a gyorsforgalmi hídja után például (sebesség 72-75) függőlegesen több mint tíz centit ugrál a kocsiszekrény. Ezt a kocsiban álló utasok is érzékelhetik.

A Nagyvárad tér és a Népliget között a bal vágányon már 3 éve legalább 40-es sebességkorlátozás van kitűzve a lehetséges 62 km/h helyett. Itt nem függőlegesen, hanem vízszintesen mozog az egész kocsiszekrény, de ha itt a vezető elfelejti a korlátozást és átmegy automata vezérléssel (62-vel), akkor komolyan megijedhet, mikor siklik már ki a vonat.

A szabályzat szerint 80 km/h a legnagyobb megengedett sebesség a metró vonalán, az automata azonban 74 km/h-ra engedi felgyorsulni a szerelvényt a hosszabb állomásközi szakaszokon. A 60 km/h-s sebességkorlátozás a feltételezések szerint meghosszabbítja a menetidőt, de a számítógépes szimuláció szerint egyelőre nem kell belenyúlni a menetrendbe.

(Index)

Távol álljon tőlem, hogy a bliccelő utasokat védjem, de az alább olvasható levél egy kicsit meglepett. Amikor a BKV bejelentette, hogy közterület-felügyelőket vonnak be a jegyellenőrzésbe megörültem, hogy egy kicsit visszafogják majd magukat az ellenőrök, és nem követnek majd el több szabálysértést, de úgy néz ki korai volt az öröm, a közteresek is beszálltak a játékbe. Olvasónk nem lyukasztott jegyet (szándékosan vagy véletlenül, nem tudom) és szóváltásba keveredett az ellenőrökkel. A vége az lett, hogy az egyik közterület-felügyelő arcon fújta gázspay-vel. Az utas most szemtanúkat keres, ugyanis a rendőrségen a közteresnek adtak igazat:

Kedves BKV-figyelő!

A. Sándor vagyok, és szeretném a segítséged kérni az alábbi esettel kapcsolatban: Elvertek majd lefújtak gázsprayvel a közterület felügyelők a Széll Kálmán téren július 21-én a reggeli órákban! Kérem azokat akik látták, hogy jelentkezzenek itt vagy e-mailben.

Nem volt lyukasztva a jegyem (ebben hibáztam!) Próbáltam érvényesíteni az ellenőr intézkedése közben de nem tette lehetővé-tiltotta és elvette a kezemből! Közben a végállomáshoz értünk leszálltunk, majd egy közteres érkezett, aki a telefonjával volt elfoglalva, beszélt rajta. Az ellenőr 6000ft-ot követelt tőlem amit nem tudtam kifizetni. Kértem, hogy tépje el a jegyemet és engedjen el. Éreztem, hogy a meghunyászkodásom erőt adott neki és egyre arrogánsabb stílust öltött magára. A közteres csak telefonált rám sem nézett az ellenőr nő meg a 6000ftos büntit szajkózta perceken keresztül ami kezdett unalmassá válni. Mondtam neki, hogy a jegyem nála van úgyhogy kvittek vagyunk. Elköszöntem sarkon fordultam és elindultam a helyszínről. talán kettőt sem léptem amikor a jobb kezemet kicsavarta a közterület felügyelő és azzal a lendülettel jobb kezével megütött és arcon fújt gázzal!

A segítségére sietett még több közteres akik egy oszlopnak csaptak! Több szemtanú is ordított, hogy ne bántsanak. Olyankor megtorpantak és kiszabadultam a fogásukból, futásnak eredtem és hívtam a rendőrséget. Kiérkező Járőrök meghallgattak elsősorban engem majd a köztereseket is. Pár perces meghallgatás után engem állítottak elő hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt címszó alatt. Értetlenül néztem körbe és kerestem a szemtanúkat miközben a gázspray kellemetlen hatásával küszködtem. Sok időm nem volt ezzel foglalkozni mert kértek, hogy szálljak be a rendőrautóba amivel a II. kerületi kapitányságra vittek.

Beérkezésem után kértem, hogy nézzék vissza a térfigyelő kamerák felvételeit független szemtanúk hiányában. Állítólag az esetet nem rögzítette egyetlen kamera sem a Széll Kálmán téren!

A rendőrség lezárta a nyomozást. Arra kérem a lelkiismeretes szemtanúkat, hogy jelentkezzenek! Köszönöm!

Ma este felnéztem a BKK weblapjára, hátha találok valami közleményt vagy tájékoztatót a hétfő este kisiklott 1-es villamossal kapcsolatban, mert bár személyi sérülés nem történt, csak a szerencsének köszönhető, hogy a kocsiszín felé meginduló utolsó kocsi nem találkozott össze személyautókkal, és nem történt komolyabb baleset. Úgy érzem, illene magyarázatot adni arra, hogy miért volt nyitva annak a kis doboznak az ajtaja, amelyikben a váltóállító gomb kapott helyet, és hogy miért nem javították meg a váltót, amikor hónapok óta mondták a villamosvezetők, hogy rossz, hibásan működik.

De semmi. Először csak azt hittem, én vagyok a vak, és ezért nem találom amit keresek a sok önszpk önfénye fontos "kicseréltük", "átadtuk", "kidolgozzuk", "megcsináltuk" stb. hírek között. Ellegyezgettem a weblapról kiáramló rózsaszín ködöt, de utána se találtam semmit. Abban biztos vagyok, hogy nem azért nem írtak az esetről, mert nem lett volna rá idejük, hiszen ma Vitézy Dávid széles vigyorral az arcán nyilatkoza a Vodafone reklámrendezvényén, hogy Londont és New Yorkot megelőzve nálunk lesz elsőként szélessávú internet a metróalagútban. Nyilván azért, mert ott inkább a dolgozók és az utasok biztonságát helyezik előtérbe, de annyi előnye van a fejlesztésnek, hogy a kigyulladó, szénné égő, darabjaira hulló metrókocsikról már real time tudtuk tudósítani a BKV-figyelőnek, sokkal jobb minőségben.

A BKV-figyelőt pont azért indítottam majdnem öt évvel ezelőtt, mert a BKV akkori vezetése úgy gondolta, hogy ha nem beszélnek egy problémáról, vagy nem válaszolnak meg egy panaszt, akkor a dolog el van intézve, és minden a legnagyobb rendben. Úgy veszem észre, hogy ismét ezen elvek szerint működik a kommunikáció, hiszen hol van az a Vitézy Dávid, aki civilként már az aznapi késő esti híradóban a különféle vezetők és igazgatók felelősségre vonását követelte volna? És vajon ez a Vitézy Dávid, mint a budapesti közlekedésért felelős első ember, nem érzi magát felelősnek abban, hogy már másodszorra siklott ki egy villamos a ferencvárosi kocsiszínnél?

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mikor állnak végre kamera elé, és kit fognak megvezeni, mint felelőst a karbantartón és a villamosvezetőn kívül.

Fotó: FN

Lassan két hónapja annak, hogy a BKV és a BKK átadta a forgalomnak az buszpályaudvart a KÖKI Terminál alatt. Ez az idő nem volt elég arra, hogy a metróhoz és a buszpályaudvarhoz vezető lifteket és mozgólépcsőket átadják a forgalomnak. Az egész azért vérlázító, mert magában a bevásárlóközpontban minden liftet és lépcsőt üzembe helyeztek, tehát csak a BKV utasait veszik semmibe, a pénzes vásárlókat nem. Értetlenül állunk a BKK töketlenkedése előtt, ugyanis a közlekedési központnak pont az lenne az egyik feladata, hogy a tömegközlekedést igénybe vevők érdekeit érvényesítse.

Kedves BKV-figyelő!

Több, mint másfél hónapja adták át a KÖKI-t, de a metrón azóta sem működnek sem a mozgólépcsők, sem a liftek. Hogy lehet műszakilag átvenni így egy fontos közlekedési csomópontot? Aki ezt átvette, az még mindig dolgozhat a munkakörében?

Tessék csak elképzelni azoknak az embereknek a kívánságait, aki bottal járnak, idősek, kis gyerekekkel jönnek, bőröndöket cipelnek a reptéri buszhoz, kétszer annyi lépcső megtétele után, mint a régi KÖKI-n. Itt fel, ott le, megint fel, össze-vissza, mire a buszhoz, vagy a metróhoz érnek, a vonathoz/ról pedig újabb 30-40 lépcső, de ott legalább működnek a mozgólépcsők, ha nem is mindig.

A MÁV része maradt ütött-kopott, de legalább működik. A csillogó áruházi részen persze mindenütt működnek a mozgólépcsők, ezzel is megkönnyítve a vásárlást,fogyasszon a jó nép, az utazó meg le van sajnálva. Fogadjunk, hogy sohase veszik elő a felelőst, kidumálják magukat és mindenkire mutogatnak, ahogy szoktak.

Mechanikai törés keletkezett a kék metró egyik kocsijának szerkezeti elemén pénteken kora délután, állítja a Budapesti Metróért Egyesület.

Györök Balázs, a bírósági bejegyzésre váró egyesület alelnöke megbízható forrásokra hivatkozva közölte: a szerelvény 13.36-kor indult el utasokkal Kőbánya-Kispestről. Szolgálatban lévő metrós dolgozó észlelte a meghibásodást, és azonnal megállíttatta a szerelvényt, így személyi sérülés, baleset nem történt. A vonat visszaállt, és kiszállították az utasokat. Az alkatrész lelógott, akár komolyabb balesetet is okozhatott volna, ha leesik.

Az Index kérdésére Györök Balázs elmondta, hogy a hibás szerelvény most is Kőbánya-Kispesten, az úgynevezett kihúzó vágányon áll, az éjszakai üzemszünetben lehet mozgásképessé tenni. A BKV egyelőre nem tájékoztatott az esetről.

A 3-as vonalán gyakoriak a műszaki hibák. Legutóbb szerdán kellett pótlóbuszokat beállítani Újpest-központ és az Árpád híd között, mert a végállomáson füstölt egy szerelvény. Májusban átmenetileg negyvenhárom metrókocsit vontak ki a forgalomból, mert a gyártó orosz cég tájékoztatása szerint a harminc év feletti kocsik közlekedtetése biztonsági kockáztatot jelent.

(Index)

Olvasónk, KZA 17 éves fiát hetek óta a bérlete és a diákigazolványa miatt cseszegetik a BKV ellenőrök. Mint azt mindenki tudja, 18 éves kor alatt nem kell matricát ragasztatni a diákigazolványra, mert az anélkül is érvényes. Mindenki tudja ezt, csak épp a BKV ellenőri nem, ugyanis olvasónk fiát több ellenőr is azért állította meg, mert szerintük így a bérlete érvénytelen. Sőt, az egyik szét is akarta tépetni vele a bérletet, és jegyet vetetett vele, csak így engedte le a metróhoz. Adjatok tanácsot az anyukának. Mit tegyen, ha a fiát az érvényes bérlete és diákigazolványa ellenére nem hagyják utazni?

Tisztelt BKV-figyelő!

Próbálom röviden leírni történetemet, panaszomat: Fiam, 17 éves szakközépiskolai tanuló, érvényes diákbérlettel és diákigazolvánnyal rendelkezik.

Az utóbbi 3 hétben már másodszorra történt meg vele, hogy a BKV ellenőr nem fogadta el az érvényes bérletét, állításuk szerint azért, mert a diákigazolványán nincs érvényes matrica (?!) Az első esetnél a jegyellenőr csak szólt, hogy kell matricát beragasztani, a második esetnél szét akarta tépni a bérletét, és vásároltatott vele vonaljegyet, csak ezzel engedte le a metróhoz. Fiam tanköteles korú, a törvény így szól:

A közoktatásról szóló törvény 6. § (3) bekezdésében meghatározottak szerinti tanköteles kor felső határát be nem töltött tanulók diákigazolványa érvényesítő matrica nélkül is érvényes azon tanévet követő év október 31. napjáig, amelyben a tanuló a tanköteles kor felső határát betölti. A tanköteles kor megállapítására a diákigazolványon szereplő születési dátum szolgál.
Az iskolában nem adnak a diákoknak évente újabb matricát, pont emiatt, mert anélkül is érvényes a diákigazolvány tanköteles korúaknak.

Mit lehet ilyenkor tenni, ha a BKV ellenőr nem ismeri el - az eddig is alkalmazott - jogszabályt?? (Valószínűleg a mostani módosítás alatt álló közoktatási törvény szerint gondolják azt az ellenőrök, hogy 16 éves kor fölött már nem tanköteles a kiskorú, miközben ha tényleg így lesz, az is csak jövő évtől lesz hatályos.)

Leírtam a BKV honlapján is a panaszomat, mert felháborító, hogy érvényes bérlettel és diákigazolvánnyal nem engedik az ellenőrök BKV utazni, illetve megbüntetni akarják!
 
Kérem, ha valakivel hasonló fordult elő jelentkezzen, vagy adjon tanácsot, mit lehet ilyenkor tenni?
 
Üdv: KZA

Ennyi kell ahhoz, hogy a magukba fordult utasoknak jó kedvük legyen, és röhögjenek egy jót az utazás során. Ha a BKV és a BKK-nak valamire való marketingesei lennének, meglovagolták volna ezt. Mert hát mi lehet annál nagyobb reklám, hogy a Sötét Lord is velük utazik... :)

Megkapta a mentességet az Alstom

11Nov

Címkék: bkv, budapest, alstom, metró, metropolis, tarlós, nkh, mentesség, hír, mti

Az Alstom megkapta a 2-es metróvonalra szánt új szerelvények fékrendszerére a magyar jogszabályok alóli mentességet a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól - értesült az ügyet jól ismerő forrásból az MTI.

Az átalakítások és a tesztek után az NKH szakemberei elfogadták az Alstom műszaki megoldásait, így elhárult az egyik akadály a járművek típusengedélyének megadása elől. A végleges típusengedély megszerzéséig még egy négyezer kilométeres tesztet kell lefutniuk a szerelvényeknek.

A mentességet azért kérte az Alstom, mert a fékrendszer egyes részei nem a magyar vasúti járműszabályzat szerint készültek el, ezért bizonyítani kellett, hogy a gyártó fékrendszere ugyanazt a biztonsági szintet képviseli, mintha a magyar szabályok szerint építették volna.

Az Alstom augusztus 17-én juttatta el két kérelmét (típusengedély és derogációs kérelem a fékrendszerrel kapcsolatban) az NKH-hoz, miután megállapodott a fővárossal a régi szerződés módosításokkal elfogadott újbóli érvénybe léptetéséről. Ennek értelmében az Alstomnak a szerződés újbóli életbelépésétől (augusztus 15.) számított 300 napon belül meg kell szereznie a végleges típusengedélyt a 2-es metróvonal szerelvényeire, és 330 napon belül le kell szállítania az első szerelvényt Budapestre.

A gyártó augusztus közepén jelezte, hogy módosítottak a korábban kifogásolt fékrendszeren. Bizonyos részei viszont továbbra is eltérnek a magyar szabályoktól, az Alstom ezért nyújtotta be derogációs kérelmét.

Az Alstom és a BKV 2006-ban kötött szerződést a 2-es és 4-es metró vonalára szállítandó szerelvények gyártására. Ezt tavaly októberben nem teljesítés miatt felbontották, majd miután Tarlós István főpolgármester és Patrick Kron, az Alstom-csoport elnök-vezérigazgatója megállapodott a módosításáról, idén augusztus 15-én hatályba lépett a megváltoztatott szerződés.

A kontraktust a BKV azért mondta fel tavaly október 20-án, mert az Alstom nem tudta határidőre megszerezni a 2-es vonalra szánt szerelvények végleges típusengedélyét, többek között azért, mert a NKH nem látta bizonyítottnak, hogy a francia gyártó fékrendszere azonos biztonsági szintet képvisel, mintha azt a magyar előírások szerint építették volna.

(hirado.hu, MTI)

Hetekkel ezelőtt írtam a BKV-figyelő Facebook oldalán, hogy a 3-as metró kocsijaiba négy hónapja felszerelt vizuális indulásjelző berendezések balesetveszélyes helyzeteket teremthetnek. Bár az egy hónapos tesztüzemnek már vége, a villogók a mai napig nem működnek megfelelően, így félrevezetik az utasokat, akik könnyen az ajtók között maradnak. A leggyakoribb hibajelenség, hogy az indulásjelző az egyik kocsiban működik, a másikban nem, de olyat is láttunk már, hogy az egyik állomáson villogtak a LED-ek, a másik állomáson már nem. Persze az sem ritka, hogy egyáltalán nem működik a vizuális tájékoztató. Talán amire ezeket az öreg metrókat leselejtezi a BKV, addigra sikerül beüzemelni az új rendszert…

Tisztelt BKV-figyelő!

Minden nap metróval járok, és azt tapasztalom, hogy a 3-as metró kocsijainak ajtaja fölé beszerelt piros jelzőfény nem működik minden járművön. Néhány hónapja, a tesztüzem előtt a BKV weboldalán is olvasható volt, hogy az esélyegyenlőség érdekében fényjelzés fogja figyelmeztetni az utasokat, az ajtózárási szándékra. Az utolsó bekezdésben pedig az is olvasható, hogy a tesztüzem végén, a tapasztalatok értékelése után véglegesítik a rendszer beállításait. Ez volt júliusban!

Ma több hírportál, többek között a Hír24 is arról számolt be, hogy az Alstom Metropolis szerelvényei teljesítették a Nemzeti Közlekedési Hatóság féktesztjét, és így már megfelel a magyar szabványoknak a fékrendszer, tehát az előzetes megállapodás szerint 2012 végén már az új szerelvények futhatnak Budapesten.

Az NKH értetlenül áll Tarlós István főpolgármester kijelentései előtt, ugyanis –bár valóban voltak féktesztek- azoknak még semmilyen eredményük nincs, ugyanis a kiértékelésük jelenleg is zajlik, és az ügyben érdemi hatósági döntést várhatóan 2011 novemberében hoznak majd.

János az alább olvasható panaszlevelét a BKV ügyfélszolgálatának szerette volna elküldeni, de a levél elküldését a cég weblapja többszöri próbálkozás után is visszautasította. Olvasónk nem érti, hogy a BKV a szombati FTC-Újpest meccs végével miért szabadított rá több száz feldühödött szurkolót a metró utasaira, miért nem indítottak el értük Kőbányáról el teljesen üres szerelvényt.

Mint az alábbi beszámolóban olvasható, a metró utasokkal indult a Kőbánya-Kispesti végállomástól, ahol semmilyen tájékoztatás nem hangzott el arra vonatkozóan, hogy a vonatról a Nagyvárad térnél majd le kell szállni. Mivel a szerelvény a Nagyvárad tértől egészen Újpestig nem állt meg, azoknak az utasoknak, akik nem akartak a végállomásig focidrukkerekkel utazni, le kellett szállniuk. De ez nem volt egyszerű:

Tisztelt BKV Zrt!

2011.10.22-én a 16 éves fiam érvényes bérlettel utazott az M3-as metrón. Felszálláskor semmilyen különleges információ nem hangzott el. A metró a Népliget megálló előtt több percig várakozott az alagútban, majd bemondták, hogy  a Népligetnél nem áll meg a szerelvény a véget ért FTC-Újpest meccs miatt. Számomra már ez is problémás, de nem ezzel van gondom.

A fent látható képeket olvasónk,  Shaun készítette és töltötte fel blogjára. A felvételeken jól látható, hogy a peron kövei mindenhol, minden irányban repedezettek, és a biztonsági sáv előtt már meg is süllyedtek. Az utas a képhez a következő kommentárt fűzte:

 

A fent látható kép kavarta eddig a legnagyobb vitát a BKV-figyelő Facebook oldalán. Ha a vitába be szeretnétek szállni, kattintsatok ide, csatlakozzatok az oldalunkhoz, és írjatok hozzászólásokat!

Újabb hiányosságokat talált a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) az Alstom Metropolis szerelvényeinek típusengedély-kérelméhez csatolt műszaki dokumentációban, ezért hiánypótlásra kérte fel a francia gyártót. Egyúttal azt is megállapította, hogy az Alstom ugyan fontos módosításokat hajtott végre a fékrendszeren, de még így is tartalmaz olyan megoldásokat, amelyek eltérnek a hazai jogszabályi előírásoktól. Így a hatóság az előzetes járműszemlét követően szakértőt rendelt ki a speciális fékrendszer-kialakítás biztonsági szintjének megállapítására – tájékoztatta a Népszabadság Onlinet az NKH.

A magyar jogszabályoktól való eltéréssel természetesen az Alstom is tisztában van – ez már a szállítói szerződés megkötésekor is ismert volt –, az augusztus közepén benyújtott engedélykérelemhez így mindjárt csatoltak egy másikat is, amelyben az AM5-M2 típusú, ötkocsis metrószerelvények felmentését kérték a vonatkozó magyar előírások alól. A fékrendszerre és a vezetőfülke magasságára vonatkozó derogációs, illetve ehhez kapcsolódva a típusengedély-kérelmet a szakértői vélemény kiértékelése után bírálja el az NKH. Határidőt nem jelöltek meg.

Olvasónk, Zsolt vidékről keveredett fel Budapestre, a Keleti pályaudvarhoz. Metróval, vagy a 7-es busszal szeretett volna tovább utazni, de a tájékoztatás hiánya miatt a metrót nem találta meg. Ezután jegyet szeretett volna venni, de a pénztár zárva volt, az automata pedig nem fogadta el a pénzét, így nagy pakkokkal, fájós lábbal, gyalog indult el a Blaha Lujza tér felé. Tényleg, tudja valaki, hogy az „új” metrólejáratnál miért nincs kint a metró logója?

Tisztelt BKV-figyelő!
 
Szeptember 17.-én történt Budapesti „élményemet” szeretném megosztani Önökkel:
 
Rendszerint gépkocsival mozgok, ha lehet, mindenhová, (mozgásszervi gondjaim vannak), de tagnap mégis úgy döntöttem, hogy Fővárosunkba vonattal megyek. Az IC gyors, pontos, kényelmes volt, régen utaztam így, kellemes, pozitív élmény volt. A bonyodalmak az érkezés után kezdődtek.

A BKV-figyelő évekkel ezelőtt már foglalkozott a Földalatti állomásain található működésképtelen liftekkel. Most azért vesszük elő ismételten a témát, mert több olvasónk is megjegyezte, hogy a metrókocsikban kihelyezett tájékoztató matricák szerint a MillFav egyes állomásai akadálymentesek, holott, ahogy olvasónk, József leveléből is kiderül, egyik sem az. Mi csak azt nem értjük, hogy kiket akarnak becsapni ezzel…

Nem jár a mozgólépcső a Kőbánya-Kispest metró- és vasútállomáson. Az utasok azért kénytelenek nehéz csomagokkal lépcsőzni, mert a BKV és a MÁV összeveszett azon, hogy kié a masina – értesült a Blikk.

Úgy tudjuk, a BKV azt szeretné, hogy a MÁV tartsa karban, hiszen mégis a vasút utasai használják, a MÁV-nak viszont esze ágában sincs átvenni ezt a feladatot, hiszen ez eddig is a BKV dolga volt.

A 2-es metró felújított állomásain az utastájékoztató rendszer hangszórói olyan hangosra vannak állítva, hogy az utasok sokszor a szerelvényekben lévő hangszórókat sem hallják, emiatt több utas is az ajtók között maradt. A kialakult balesetveszélyes helyzetről a BKV-dolgozók több alkalommal értesítették a munkaadójukat, legutóbb egy nyílt levélben fordultak a társasághoz, de a BKV még csak válaszra sem méltatta őket. Úgy néz ki a cégnek nem fontos a dolgozók bejelentése és az utasok biztonsága.

Tisztelt BKV-figyelő!
 
Azzal a kéréssel fordulok hozzád, hogy légy szíves segíts nekünk az alábbi probléma megoldásában:

A felújított 2-es metró állomásain lévő utas-tájékoztatási rendszer elviselhetetlen kiabálásáról  van szó. Többször jeleztük a központi forgalom irányítók felé, hogy túl hangosan szól a felhívás (ők sem tudtak érdemben változást elérni), hogy a kijáratnál ellenőrzést tartanak. Ezt olyan hangerővel teszi a rendszer, mely elnyomja a vonat utas-tájékoztatást (felhívva az utasok figyelmét, hogy az ajtók záródnak) és ebből számtalan panasz érkezett, és a metróvezetőket szidják.

Az elmúlt hetekben többen azért írtatok nekünk levelet, mert szeretnétek megtudni, hogy egy súlyos üzemzavar esetén mi a teendő a metrón. Utasként sajnos nem sok információt kaptok a teendőkről, az állomásokon is csak azt tudjátok kideríteni, hogy merre van a menekülési útvonal, ezeket is a BKV néhány hónapja ragasztotta ki, azelőtt még ez sem volt publikus.

Biztos vagyok benne, hogy a metróvezetők megfelelő oktatást kaptak arról, hogy mi a teendő súlyos üzemzavar esetén, és abban is biztos vagyok, hogy ha szükség van rá, erről tájékoztatják az utasokat, de ilyen állapotok mellett nem lehetne előre tájékoztatni? Sokat segíthet egy esetleges mentésnél ha van néhány felkészült utas, aki az első percekben tudja segíteni a metróvezető munkáját.

Tisztelt BKV-figyelő!
 
Néhány hét szünet után ismét gond volt a metróval (09. 03. Nyugati tér), ez eszembe juttatott több kérdést. Létezik-e bárhol, bármilyen formában hivatalos tájékoztatás arról, mi a teendő a metróban súlyos üzemzavar, tűz esetén?

Pénteken a „Sem tartózkodó sem illemhely, így dolgoznak a BKV-s biztonsági őrök” címmel megjelent bejegyzésemben a Kispest Kossuth téren tapasztalható állapotokra hívtam fel az olvasók, valamint az illetékesek figyelmét. A bejegyzésben többek között arról számltam be, hogy az 50-es villamos megállójában álló biztonsági őrök embertelen körülmények között kénytelenek dolgozni, ugyanis sem tartózkodó, sem WC nem található a közelben.

Gondolom senkit nem lep meg, de a BKV ezt is meg tudta magyarázni, és szerintük minden a legnagyobb rendben van. WC-t a Határ úton találnak, a csomagjaikat pedig a Nagyvárad téren tudják elhelyezni a biztonsági őrök. A WC-t valószínűleg csak 4 óránként tudják használni, kétlem, hogy az óránkénti 5 perces pihenő alatt megjárják az utat:

Tisztelt Gál Mihály!
 
A BKV Zrt. az alábbi tájékoztatást adja a megkeresésével kapcsolatban:
 
Mivel a bejelentés sajnos konkrét időpontot nem tartalmaz, ezért egyéni felelősségre vonásra nincs lehetőség azon biztonsági őrökkel szemben, akik jegyellenőrzés helyett beszélgettek, nevetgéltek.
 
Kőbánya-Kispest buszpályaudvar valamint a metró végállomás átépítési ideje alatt az 50-es villamos és a136E jelzésű autóbusz a Kossuth tértől metró-pótló járatként is közlekedik. A Kossuth téren a biztonsági őrök feladata, hogy az ott felszállók jegyét érvényesítsék, így azokkal a jegyekkel az utasok a metrót is igénybe vehetik, új jegy felhasználása nélkül.

Olvasónk, Zoli szeptember 2-án a Puskás Ferenc Stadionnál az utolsó metróhoz sietett. Legnagyobb meglepetésére a lépcsőnél álló biztonságiak nem engedték le a peronhoz, mondván, az utolsó szerelvény már elment. Az utas a Gödöllői HÉV-hez sietett, ezért úgy gondolta, hogy a végállomásig elfut. Legnagyobb meglepetésére a Pillangó utcánál elrobogott mellette az a szerelvény, ami a biztonságiak szerint már elment.

Kedves BKV-figyelő!

Gondoltam leírom a szeptember másodiki esetemet a BKV-val: 23:30-kor indulnék le a Puskás Stadionnál az utolsó metróhoz az Örs vezér tere felé (menetrend szerint 23:38-kor lenne ott), amikor két biztonsági őr megállít a metró lejáratnál, hogy nincs több metró. Én hiába bizonygattam, hogy márpedig kellene lennie. Semmi reakció. A válasz, hogy keressek valami éjszakait hátha odaérek az Örsre az utolsó 23:52-kor induló Gödöllői hévhez...

Bizonyára még emlékeztek arra a bejegyzésre, melyben egy Facebook bejegyzés nyomán a metrók ajtajai fölé kihelyezett új matricákat kritizáltuk. A kritika tárgya az volt, hogy a 2-es metró szerelvényeire kiragasztott matricán két állomást felcseréltek. Így:


A BKV akkor azt a tájékoztatást adta, hogy a rossz matricák csak a 2-es metró bizonyos szerelvényeibe lettek kiragasztva, de azokat azonnal javították. Mára teljesen bizonyossá vált, hogy nem csak a 2-es metró, hanem a 3-as metró összes szerelvényébe ki lettek ragasztva a hibás matricák, és azokat egyszerűen átragasztották. Ezt bárki megnézheti a saját két szemével.

A BKV miért félt bevallani ezt a hibát? Miért próbálták szépíteni a dolgot, és miért állítottak olyasmit, amiről ők is tudták, hogy nem igaz? A BKV rendszeresen számon kéri a BKV-figyelőn, hogy pontosan és korrektül tájékoztassa az olvasóit, és fontosnak tartják, hogy a bejegyzésre küldött válaszaik is megjelenjenek. De így hogyan amikor engem és titeket is félrevezetnek…

(Szerencsére annyit sikerült elérnünk, hogy az illetékes már nem dolgozik a cégnél, és a minőségbiztosítási rendszert felülvizsgálják, tehát a panasz eredményes volt.)

Elhúzódtak a Köki Terminál bevásárlóközpont beruházója által végzett, általa vállalt kivitelezési munkák, ezért bizonytalan ideig továbbra is a jelenleg is érvényes forgalmi rend marad életben a 3-as metró vonalán- közölte a BKV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

„Tiltsák be a fényképezést a metróállomásokon!” -Kérik a metrósok, akiket állításuk szerint sokszor megvakítanak a világosban vakuzó fotósok. Szerintük ez nem csak balesetveszélyes, hanem a metróközlekedésre is veszélyt jelent, hiszen sokszor sem a segédvezető sem a metróvezető nem lát másodpercekig a fényképezés után, és percekre csökken a látásuk hatékonysága.

Véleményem szerint ha a fényképezést nem is, a vakuzást mindenképpen be kellene tiltani, ha valóban ekkora veszélyt jelent a közlekedésre. Szerintetek? A levél hajtás után olvasható.

Elküldte a francia Alstom a 2-es metróra gyártandó Metropolis szerelvények végleges típusengedély-kérelmét csütörtökön a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz (NKH). Derogációt is kér a gyártó, -értesült a Napi Gazdaság.

A francia gyártó a levélben egyben azt is kéri az NKH-tól, hogy a szerelvények fékrendszerével, illetve a vezetőfülke belső magasságával kapcsolatban adja meg a derogációt (mentességet) a hatályos Országos Vasúti Szabályzat és a Metró Jármű Szabályzat alól is. A gyártó ennek érdekében a levélhez csatolta a részletes indoklást is - derül ki az MTI birtokába került dokumentumból.

Az Alstom azt is kérte az NKH-tól, hogy a korábban megadott eltéréseket tartsa fenn. Ezek az üzemi és vészfékezéssel, az utastér belső magasságával, a vezetőfülke szellőzésével és fűtésével, valamint a jármű földelésével kapcsolatosak.

Szombat este egy ötven év körüli férfi a 2-es metró Deák Ferenc téri állomásán bemászott két metrókocsi közé, majd amikor kiszedték onnan, egy fecskendővel hadonászott. Az esetről a BKV-figyelő egyik olvasója, Gábor számolt be elsőként blogunk Facebook oldalán. Az esetről az Index is beszámolt:

"Szombat este egy ámokfutó tűvel fenyegetőzött, és átmenetileg lényegében fogságba ejtette egy metrószerelvény utasait" – írta lapunknak egy szemtanú, aki állítása abban a metrókocsiban ült, ahol az eset történt. Leírása szerint az ötven év körüli férfi az utastérben fenyegetőzni kezdett kezében egy tűvel. Hogy miért, az nem derült ki, de „úgy tűnt, hogy öngyilkos akar lenni”.

A szerelvényt a Deák térnél megállították, az ajtókat a metróvezető előbb bezárta, a hangosbemondón megkérdezte, van-e az utasok között rendőr, majd hívták a rendőrséget. Ekkor már kinyitották a metróajtót, így a kocsiból kijutott a fenyegetőző férfi, aki ekkor a metrókocsi tetejére mászott fel.

Olvasónk nem érti, hogy a mozgólépcsőnél álló biztonsági őrök miért nem segítettek annak az idős nőnek, aki le akart jutni a metróhoz, de nem mert rálépni a lépcsőre. Hiába kért az utas segítséget, egyikőjük sem ment oda, így hát az idős utas elesett:

Tisztelt BKV-figyelő!
 
Mai nap 2001. aug. 2-án Újpest felé szerettünk volna utazni férjemmel a Corvin negyedtől. A mozgólépcsőnél feltorlódtak az utasok, mert egy idős néni szeretett volna a lépcsőn lemenni, de nem tudott, félt rálépni.

Mikor láttam mi a gond, a tömegben szóltam a biztonsági őröknek, hogy segítsenek, de nem reagáltak. Újra oda szóltam, miért nem jönnek, „csak” volt a válasz. Majd az egyik mégis elindult, addig a néni rálépett a lépcsőre és elesett. Az idős hölgy már jajgatott, akkor ért oda végre a biztonsági őr és állította le a lépcsőt. A néni felállt, nehezen visszalépett a lépcsőről, erre az ellenőrnek mondtam, hogy mondtam talán nem ártott volna lekísérni a hölgyet, erre visszaszólt. Ahogy haladtam le a lépcsőn még sokáig hallottam keresetlen szavát, szavukat a kollegájával.

A BKV-figyelőn 2011. augusztus 03-án "Megalázták az ellenőrök az éves bérlettel rendelkező utast" címmel megjelent utaspanaszt a BKV Zrt. kivizsgálta. A társaság szerint az eset nem úgy történt, ahogy arról a sztori főszereplője beszámolt. Az ellenőrök nem trágárkodtak, nem alázták meg az utast, és fizikailag sem bántalmazták. Szerintük egyedül a panaszos utas ordibált és használt obszcén szavakat, amiket tettlegesség követett.

Mivel a BKV-figyelő számára mindig is fontos volt a pontos és a korrekt tájékoztatás, a BKV Zrt. válaszának, mint minden esetben, most is külön bejegyzést szentelünk. A kedves olvasó pedig eldöntheti, hogy kinek hisz, és kinek ad igazat:

Tisztelt Gál Mihály!

A BKV Figyelőn megjelent, ellenőrökről szóló írással kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a BKV Zrt. kivizsgálta a bejegyzésben említett utaspanaszt.

Előre is megjegyezzük, hogy az éremnek két oldala van, így amennyiben a két blognak is célja az esemény minél pontosabb bemutatása, kérjük, jelentessék meg Társaságunk hivatalos álláspontját is.

Az esemény tisztázása érdekében az érintett jegyellenőröket is meghallgattuk, továbbá azt is megvizsgáltuk, hogy ki kezdeményezett rendőri intézkedést.

Olvasónk, Mariann hatalmas hibát követett el. Nem is egyet, inkább kettőt. Először is éves bérletet vett a békávéra, amiért cserébe emberi bánásmódot, és kulturált utazási körülményeket várt. Utóbbit sose, az előbbit pedig addig kapta meg, míg el nem felejtette kicserélni a szelvényét a következő havira (ez volt a második hiba). Hiába volt tehát éves bérlete, hiába szerette volna kulturáltan rendezni a problémát, tolvajnak és csalónak és kurvának nevezték, és erőszakkal tartották a Kisföldalatti megállójában. Sztori a kép alatt:


Tisztelt BKV Zrt!

A következő panasszal fordulok Önökhöz és kérem az ügy mielőbbi kivizsgálását:

Előzetesen szeretném jelezni, hogy érvényes, éves bérlettel (ami havi bontásos) rendelkező utas vagyok.

2011.augusztus 2-án, délután fél hatkor kolléganőmmel, [ ] Ágnessel felszálltunk az Oktogon felé tartó kisföldalattira, a Bajza utcánál. A szerelvényen a 940-es számot viselő jegyellenőr hölgy bérletünk felmutatását kérte. Ennek mi eleget is tettünk. A hölgy a bérletemmel kapcsolatban azonban kifogásolta, hogy az elsején lejárt, ezért már az augusztusit kellene felmutatnom. Elnézést kértem tőle és jeleztem felé, hogy mivel tavaly még nem éves bérlettel utaztam, hanem havival, ami harmadikáig (vagy ötödikéig?) érvényes, ezért nem tudtam, hogy az éves bérletnél elseje a fordulónap, ezért ismét elnézését kértem és mondtam, hogy mivel úgyis itt dolgozom a Bajza utcánál, az éves bérlet augusztusi része pedig bent van az irodában, leszállok a következő megállónál és kérésére bemutatom az érvényes augusztusi bérletet. Ezt ő elutasította, mondván, hogy neki most kell a bérlet és büntetéssel fenyegetőzött.

A BKV tábláit az utóbbi időben csak kritizálni lehet, ugyanis egy olyan remekmű sem született mostanában, amiben ne lett volna valami hiba. Gondoljunk csak arra a több tucat elrontott viszonylatjelző táblára, amikről az elmúlt hónapokban írtunk, vagy a sikeresen elrontott metró illetve HÉV matricákra, ahol nem csak állomásfelcserélések, de komoly elütések és helyesírási hibák is voltak.

Gondolom senkit sem lep meg, hogy a Kacsóh Pongrác úti aluljáróba évekkel ezelőtt kihelyezett tájékoztató táblát sem sikerült hiba nélkül elkészítenie a BKV-nak. Gyakorlatilag úgy szar az egész, ahogy van, hiszen azon kívül, hogy szép, semmire sem használható. Egyfelől a Mexikói útnál nem a 2-es metróra szállhatunk át, hanem a Földalattira, másfelől pedig a 67-es villamos 1997-ben megszűnt, tehát arra is nehezen tudunk felszállni, ahogy a gyors 25-ös és a 25A buszokra is, hiszen ezek is megszűntek. Arról, hogy miért nem egységesek a metró illetve jármű logók az ilyen táblákon, már ki sem térek… Nem csak az siralmas, hogy évekig kinthagynak egy elavult táblát, hanem az is, hogy évek óta hibásan van kint…

Az utolsó vitás pontban is sikerült megegyeznie a fővárosnak a kettes és a négyes metró új szerelvényeit gyártó Alstommal. Csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésen foglalkozik a metrókocsikkal, és várhatóan elfogadja a 12 pontos egyezséget, amelyet később a francia cég vezérigazgatója is aláír. A metrókocsik átépítéséről - melybe beleegyezett az Alstom - a Nemzeti Közlekedési Hatósággal (NKH) kell megállapodnia a francia cégnek, az NKH egyelőre hallgat, -írja az origo.

A fővárosi önkormányzat minden vitás kérdésben megegyezett a metrókocsikat gyártó francia Alstom céggel - erősítette meg az MTI információját az [origo]-nak Szűcs Somlyó Mária, a fővárosi önkormányzat sajtófőnöke. Budapest vezetése 12 pontos javaslatcsomagot dolgozott ki, amelyből az Alstom tizenegyet már korábban elfogadott, az egyetlen vitatott kérdésben, a vis maior-ügyben pedig azóta szintén egyezségre jutott a két fél. A metrókocsik ügyével csütörtökön rendkívüli, zárt ülésen foglalkozik a Fővárosi Közgyűlés.


Az utasok szerencséjére nem a délutáni csúcsban, hanem éjszaka, zárás előtt esett le a Deák téri állomás egyik lámpájának búrája. Mint azt olvasónk leveléből megtudtuk, a műanyag nagy robajjal esett a földre, és szerencsére nem állt alatta éppen senki. A levél hajtás után olvasható.

Még mindig a székében ül az a barom, aki sorra kiadja a kezei közül ezeket a hibásan megtervezett, majd hibásan kinyomtatott matricákat. Senkit sem érdekel, hogy a fizető utasok, és az adófizetők pénzét herdálja el a saját hülyeségei miatt, már hónapok óta. Majd gyártatnak új matricákat, a hülye utas pedig kussoljon és vegye a bérletet, hadd legyen miből elkészíteni ezeket a szuper tájékoztatókat. Sajnos addig nem lesz itt rend, amíg ezek a töküket vakargató osztályvezetők, irodisták felelősségre vonás nélkül ilyen szar munkát végeznek.

Nem hiszem el, hogy ezt a hibát a BKV-nál senki sem vette észre. Inkább arra tippelek, hogy látták, csak tojtak bele...

Rendkívül közel került a megoldáshoz Budapest vezetése az Alstommal, jelentette be Tarlós István főpolgármester kedden, miután több órán át tárgyalt a két fél egymással a Budapestre szállítandó új metrószerelvényekről. Mint mondta, nagyon kimerítő, de az utóbbi nyolc hónapot figyelembe véve nagyon konstruktív volt az egyeztetés. Hozzátette: "meg kell fogalmaznunk azt, amiben ma meg tudtunk állapodni", és rendkívül közel a megoldás, -olvasható az Indexen.

Patrick Kron, a francia Alstom csoport elnök-vezérigazgatója azt mondta, Tarlós István meghívására néhány hét múlva visszatér Budapestre, és lezárhatják a megbeszéléseket. Felidézte, hogy a projekt rendkívüli nehézségeken ment keresztül, de a tárgyalásokon kiderült, mindkét fél gyakorlati megoldást szeretne a tapasztalt problémákra. "Sokat haladtunk előre" - mondta.

Tarlós István és Patrick Kron a Budapestre szállítandó metrószerelvények ügyében egyeztetett egymással. A megbeszélésen jelen volt Kocsis István, a BKV és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója, György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes és Tüttő Kata, az MSZP frakcióvezető-helyettese is.

Ha minden a terv szerint halad, akkor kedd reggeltől csak a Határ útig járnak majd a 3-as metró szerelvényei, a Határ út és Kőbánya Kispest között autóbuszokkal utazhatnak majd az utasok. Ennek örömére készítette olvasónk a Határ úti ideiglenes tartózkodónál az alább látható képeket, mellyel a jelenlegi állapotokat szeretné prezentálni. Osztjuk olvasónk azon véleményét, miszerint ilyen körülmények között Európában állatokat sem szoktak tartani, nem hogy embereket…



Magyar metrógyár építésével oldanák meg a budapesti metrókrízist. Civil szervezetek és a közlekedési szakma régóta lobbizik, hogy ne külföldről vásároljunk járműveket, hanem a magyar ipar gyártsa le azokat, -írja a Blikk.

Már kormányzati körökben is támogatást élvez a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) javaslata, hogy ha az elkövetkező 10-15 évben 700 metró- és HÉV-kocsit kell vásárolnia a BKV-nak, sokkal olcsóbb és hasznosabb lenne gyárat telepíteni, mint külföldről beszerezni.

Az esélyegyenlőség érdekében olyan lámpákat szerelnek a metrókra, amelyek az ajtók záródására figyelmeztetik az utasokat – közölte a BKV.

A "vizuális indításjelző berendezések" tesztelése hétfőn a 3-as metró vonalán kezdődik, és egy hónap után az összes kocsiba beszerelik őket.

Összesen 1944 jelzőkészülékre lesz szükség, ezeket a járművek utastéri ajtói fölött helyezik majd el. A lámpák az ajtózáródásra figyelmeztető hangjelzéssel egyidejűleg kezdenek el villogni, és mindaddig fényjelzést adnak, amíg a szerelvény valamennyi ajtaja be nem záródott.

(MTI, Index)

Elhalasztották a 3-as metró déli végállomásának lezárását, tudta meg az [origo]. A metró eredetileg csütörtöktől augusztus közepéig csak a Határ útig járt volna, ám mivel nem sikerült megoldani pótlóbuszok biztonságos közlekedését, egyelőre mégis végigmennek a szerelvények Kőbánya-Kispestig.

Határozatlan időre elhalasztotta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a június 16-tól tervezett vágányzárat a 3-as metró Határ úti megállója és a Kőbánya-Kispesti végállomás közötti szakaszán.

A BKV nyert másodfokon Versailles-ban

10Jún

Címkék: bkv, budapest, alstom, tárgyalás, metró, per, tarlós, észrevétel, index, cikk, hír

A főpolgármesteri hivatal közleménye szerint a versailles-i bíróság másodfokon igazat adott a BKV-nak abban, hogy jogszerűen lehívhatja a felmondott metrószerződés miatt a franciáktól a mintegy 30 milliárd forintos bankgaranciát, -olvasható az Indexen.

„A BKV Zrt. részére teljesített bankgaranciák lehívásával kapcsolatban a Polgári törvénykönyv 2321 szakasza szerint a hozott határozat minden rendelkezését hatályon kívül kell helyezni, és az Alstom Transport tiltó kérelmét elutasítani”, határozott most a bíróság, megváltoztatva az elsőfokú, a BKV-t elmarasztaló ítéletet.

A versailles-i bíróság másodfokon úgy döntött, hogy a Nanterrei Kereskedelmi Bíróság elnökének 2010. december 3-án hozott határozatának minden rendelkezését a felek között hatályon kívül helyezi és új határozatot hoz. Eszerint a bíróság másodfokon megállapítja, hogy a BKV Zrt. igazolta, hogy 2010. december 3-án szabályosan hívta le az alperes bankok által a társaság javára kibocsátott bankgaranciákat.

A francia bíróság a tervezettel ellentétben szerdán nem tárgyalta az Alstom keresetét, és várhatóan addig nem is kerül napirendre, amíg a metrókocsikat gyártó cég vezetői nem tárgyalnak személyesen a főpolgármesterrel és a kormány képviselőivel, -olvasható az Info Rádió weboldalán.

A rádió úgy értesült, hogy az Alstom vezetői nemcsak Tarlós István főpolgármesterrel tárgyalnak a metrókocsik ügyéről, ugyanis június 17-én Szentpétervárott találkoznak Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel. A megbeszélésen a típusengedély is szóba kerülhet, mivel a Nemzeti Közlekedési Hatóság a tárca alá tartozik. Várhatóan a francia bíróság addig nem veszi napirendre az Alstom ügyét, amíg nem érnek véget az egyeztetések a kormány képviselőivel és a főváros vezetésével.

Még egy lehetősége van az Alstomnak, függetlenül attól, hogy a hét közepén francia bíróság dönt a felmondott metrókocsi-szerződés bankgaranciája ügyében: Tarlós István főpolgármester Budapestre hívta a cég vezetőjét, akinek három tárgyalási időpontot ajánlott fel – írta a Magyar Nemzet hétfői számában.

Tegnap délelőtti bejegyzésünkben a Kossuth téri mozgólépcsővel foglalkoztunk. Mint azt a poszt bevezetőjében írtam, egymás után két utas lábáról is letépte a cipőt a mozgólépcső alsó fésűje. A blog rögtönítélő bírói látatlanban megállapították, hogy biztos az utas volt a hülye és a béna. Dolfi nevű kommentelőnk odáig ment, hogy kijelentette, idézem "Dögöljenek meg! Ilyen hülye emberekre nincs szükség, akik egy kurva mozgólépcsőről sem tudnak lelépni." Mára azonban kiderült, hogy mégsem az utasok a bénák, hanem a mozgólépcső fésűjével lehet probléma, ugyanis egy másik hozzászólónk, Leriel egy babakocsis balesetnek volt szemtanúja tegnap, ugyanott:

Pár napja tucatszám kaptam a leveleket azzal kapcsolatban, hogy a Google Térképről eltűntek a BKV megállók, és csak a legfontosabb állomásokat, megállókat látjátok bejelölve. A hiba valószínűleg azért jelentkezett, mert frissítették a térkép adatbázisát. Ennek köszönhető, hogy tömegközlekedés szempontjából mára sokkal részletesebb és pontosabb lett a térkép, ugyanis az összes BKV-megálló be lett jelölve, és pontosan meg tudjátok nézni, hogy a nektek kellő busz, villamos honnan indul. Ez nagy tereknél praktikus, mert így nem a helyszínen kell megkeresnetek, hogy melyik járat melyik megállóból indul, hanem ezt már otthon is megtehetitek.

Az elmúlt napokban a Budapesti Közlekedési Központ és a VEKE Facebook oldala az új Budaörsi úti buszsáv miatti anyázásokkal volt tele. Érdemben nem igen lehetett vitatkozni a témáról, ugyanis a BKK nem minden esetben adott választ a felvetett kérdésekre, a VEKE pedig szokásához híven a demagóg, szánalmas, troll, stb. jelzőket aggatta azokra a hozzászólókra, akik nem értettek velük egyet. Pedig sok normális kérdés felmerült, többek között az is, amit Cser-Palkovics András is feltesz az alábbi cikkben. Hol a valódi alternatíva? Mit kínál a „külsősök” adójából is finanszírozott budapesti tömegközlekedés a kigyulladó metró kocsikon, szétszakadó csuklós buszokon, kenderkötéllel kendácsolt HÉV-szerelvényeken, soha el nem készülő négyes metrón túl?

Székesfehérvár fideszes polgármestere dörgedelmes nyílt levelet intézett Tarlós István főpolgármesterhez a Facebook-on, melyben főváros-sovén szemléletről, a Szimferopol-Jalta trolijáratról, a kellemetlen BKV-s élményeiről beszél. Ha Budapest nem akar, Székesfehérvár lehetne az új főváros, -olvasható az Indexen.

Stílusában és tartalmában is szokatlan levelet intézett Cser-Palkovics András Tarlós István főpolgármesterhez, amiért reggelente neki és autós társainak megnőtt a menetidejük az M7-es fővárosi bevezető szakaszán a Budaörsi út új buszsáv-szakasza miatt.

Olvasónk, Krisztián és a Kossuth téri metróállomás lépcsőjén előtte utazó leányzó cipőjét szó szerint ledarálta a mozgólépcső. A helyszínen tartózkodó BKV-s munkatárs szerint örülniük kell, hogy csak a cipőjüket cincálta szét a lépcső, és nem a könyöküket, mert arra is volt már példa. Beszámoló a kép alatt olvasható.

Olvasónkat, Mátét azért büntette meg egy BKV ellenőr a Blaha Lujza téren a metrókijáratnál, mert kétszer kezelt jeggyel utazott. Persze ezt csak az ellenőrök látták, ugyanis a jegyen lévő másik számsor annyira halvány volt, hogy az utas hiába forgatta és nézegette a jegyet, sehol sem találta. Olvasónk nem ért egyet a büntetéssel, úgyhogy elhatározta, hogy vagy leüli vagy közmunkát vállal, de a BKV tőle ezentúl egy fillért sem lát. Hasonlóan jártam én is néhány napja, az akkori bejegyzésemet ide kattintva olvashatjátok.

Kedves BKV-figyelő!

Azért írok, mert április 21-én összeakadt a bajszom a BKV-val. Történt, hogy miután kitaxiztattam a családot a Stadionokhoz és feltettem őket a buszra, a hazaúthoz a metrót vettem igénybe. Magam kerékpárral járok, télen is, de az ilyen extrém esetekre van egy közös 10-es gyűjtőnk a feleségemmel, azt cserélgetjük egymás közt. Nos, még otthon letéptem róla a két használt jegyet, a következő jónak tűnt. Lukasztok a Stadionoknál, mutatom az biztonsági őrnek, szinte rá sem néz.

Információink szerint egyelőre még a BKV-nál is bizonytalanok abban, hogy sül el a pénteken bejelentett metrókocsikivonás. Csúcsforgalmi időszakban (reggel) 10-15 másodperccel hosszabbodik a menetidő követési idő, ami szakértők szerint nem vészes. Ám, ha egy szerelvénynek ki kell állnia hiba miatt - ez mostanában elég gyakori -, akkor jön a tumultuózus szcenárió, -olvasható az Indexen.

Mint arról a hírportál és a BKV-figyelő is beszámolt, Tarlós István főpolgármester pénteken bejelentette, hogy a metrótüzek után konzultáltak az orosz gyártóval, és kivonják a forgalomból a 40 évesnél öregebb metrókocsikat. Ez a 2-es és a 3-as vonalon összesen 43 kocsit jelent, ami az összes kocsi több mint tíz százaléka.

A városháza számításai szerint ez azt jelenti, hogy a 2-es metróvonalon 2 perc 20 másodperc helyett 2 perc 30 másodpercenként jár majd a metró, a 3-as vonalon pedig 2 perc 30 másodperc helyett 2 perc 45 másodpercenként.

Negyvenhárom metrókocsit von ki hétfő reggelig a 2-es és 3-as metró forgalmából a főváros, mert azok potenciális balesetveszélyt jelenthetnek, közölte Tarlós István pénteken egy más témában tartott sajtótájékoztatón, -írja az Index.

A főpolgármester elmondta, a metrótűzesetek miatt megkeresték a metrókocsikat korábban gyártó orosz céget, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy a harminc év feletti kocsik közlekedtetése biztonsági kockázatot jelent.

Közlése szerint öt 43 éves, és harmincnyolc 41 éves kocsi közlekedik jelenleg a vonalakon; ezek kivonásáról döntöttek. Bejelentette azt is, hogy az intézkedés következtében a metrószerelvények ritkábban járnak majd. Tarlós István lelkiismeretlenségnek nevezte, hogy bár a korábbi városvezetés tisztában volt a helyzettel, mégsem tett lépéseket.

Eladták az Alstom metrókat

17Máj

Címkék: alstom, bkv, budapest, metró, észrevétel, hír, információ

A BKV-figyelő információi szerint az Alstom eladta azt a 19 darab metrószerelvényt, ami Lengyelországban várta a Budapestre szállítást. Úgy tudjuk, hogy hamarosan a BKV-nál lévő szerelvényeket is elszállítja a gyártó, így rövidesen pont kerülhet az évek óta húzódó metróügy végére.

Az [origo] megkereste az Alstomot, akik egyelőre tagadják a BKV-figyelő állításait. Az Alstom arról tájékoztatta a hírportált, hogy a 19 szerelvény még mindig a szállításra vár. Az elmúlt az években a BKV-figyelő azon állításait is cáfolta a cég, hogy a Metropolis szerelvények ajtajai, fékei hibásak, és a szerződésbontás tényét sem ismerték be, azonban minden esetben kiderült, hogy a BKV-figyelő állításai valósak.

Az áprilisi metrótűzzel kapcsolatban több olyan hiányosságra is felhívták a figyelmünket olvasóink, melyek azt bizonyítják, hogy nem csak az utasokra, a dolgozókra is magasról szarik tesz a BKV. Mivel a BKV-figyelőnek nem csak az utasok, a tisztességes dolgozók is fontosak, megosztjuk a nyilvánossággal ezeket a hiányosságokat, hátha valakit felelősségre vonnak végre a tűz és a sorozatos szabálytalanságok miatt...

2011. április 19-én kigyulladt egy metrószerelvény az Árpád híd és a Forgách utca között. Az eset idején a Forgách utcai állomáson épp két szerelvény tartózkodott. Mint azt olvasóink tudják, ezen az állomáson négy kijárat is van, tehát az állomás viszonylag gyorsan kiüríthető. Az éppen szolgálatban lévő forgalmi dolgozó példás gyorsasággal cselekedett, és az utasokat kiküldte az állomásról, majd mind a 4 kijáratot lezárta és a kulcsot magával vitte. Éppen csak az állomáson tartózkodó személyzetről feledkezett meg, így volt akinek ki kellett törnie az ajtón az üveget, hogy ki tudjon menekülni, ne fulladjon meg az akkor már gomolygó füstben. Az megborzasztóbb, hogy információink szerint volt olyan főnök aki mobiltelefonon azt kérte a Forgách utcánál álló metróvezetőtől, hogy szabályosan kapcsolja ki, áramtalanítsa, rögzítse a vonatot úgy, hogy már szinte semmit nem lehetett látni a füsttől.

Mindig akad egy játékos kedvű blogolvasó, aki leteszteli a metrónál posztoló humanoid beléptetőkapukat. Most RM tesztelte le a biztonsági őröket és az ellenőröket, és arra a megállapításra jutott, hogy akármit felmutathat az őröknek, mindent érvényes bérletnek néznek:

Kedves BKV-figyelő!

2010. augusztusában az Index csinált egy tesztet, hogy mennyire lehet bemenni hamis jeggyel, illetve bérlettel a metróba. Én, és egy barátom kedvet kaptunk ahhoz, hogy reprezentáljuk ezt a tesztet, (azzal a külömbséggel, hogy mi több helyen mentünk be) hamár elvileg a BKV szigorúbb ellenőrzéseket tervezett. Kezdtünk az Opera földalattinál.

Én még az érvényes bérletemmel mentem be, a haverom viszont egy március-áprilisi bérlettel jött utánam. Tulajdonképpen a biztonsági őr nagyívből leszarta hogy mi van a kezünkben, konkrétan egy darab cetlit is felmutathattam volna neki. A Mexikói út fele tartó földalattira a Kodály Köröndnél felszállt egy ellenőr. Nagyobb próbálkozást tettünk, szeptember-októberi bérletet mutattunk fel, rábökött az ellenőr, megnézte, és azt mondta: "Rendben van, köszönöm!" Elfogadta a féléve lejárt bérletet!

Félmilliárd forintot költ a BKV Zrt. a 3-as metró saját különálló URH rádiórendszerének kiépítésére, pedig a cégvezetés egyetlen kérő levél megírásával beléptethetné az áprilisban tűzesetet is produkáló metróvonalat a tűzoltóság által is használt országos készenléti rádióhálózatba, az ugyanis már évek óta működik a Kőbánya-Kispest és Újpest közötti alagútban. A vonalon történt április 19-i szerelvénytüzet ráadásul éppen egy URH-készülék túlmelegedése okozta, -írja az Index.

A lap több mint három hete hiába várja a BKV Zrt. válaszát arra, hogy a cég miért épít ki ismét különálló kommunikációs rendszert a 3-as metró vonalán. A sajtóosztály szerint a cég több vezetőjének is engedélyeznie kell az URH-rádiók beszerzésével kapcsolatos információkat kiadásuk előtt, ezért húzódik az április 15-e óta a válaszadás.

Tűzveszélyes metrók

08Máj

Címkék: bkv, budapest, metró, tűz, észrevétel, blikk, cikk, gulyás

Próbálja megakadályozni a BKV, hogy további metrókocsik égjenek porrá úgy, mint néhány hete a Forgács utca és az Árpád híd közti alagútban. Kiderült ugyanis, hogy mitől csaptak fel akkor a mindent elemésztő lángok: a jármű URH készülékében melegedett túl egy ellenállás. Ez még nem nem is lett volna baj, ha a készülék közelében nincs gyúlékony anyag. Ám a teljes utasteret pozdorjával burkolták be annak idején a gyártók. Elég egy banális hiba, hogy ismét felcsapjanak a pusztító lángok – tudta meg a Blikk.

Információink szerint a BKV-nál munkacsoportot hoztak létre, hogy az összes kocsiban elhárítsák valahogyan a veszélyhelyzetet. Nem ez az első ilyen eset, évekkel ezelőtt az áramütés-veszélyes trolikat kellett átalakítani, majd a kigyulladó buszokat szabták át.

Tévesek voltak azok a várakozások, miszerint a főváros hamarosan megállapodik az Alstommal a metrókocsik elakadt leszállításáról: a szerdai franciországi Alstom-BKV-perben a cég újra összeesküvéssel vádolta meg a magyar felet. Ennek lényege: a BKV és a magyar hatóságok tudatosan nem működtek együtt az Alstommal, hogy megtorpedózzák és az oroszok kezére játsszák a 65 milliárdos bizniszt. Első fokon a BKV már decemberben elbukta a pert, döntés másodfokon jövő hónapban lehet, -írja az Index.

A teljes városvezetés elképedéssel hallgatja az Alstom képviselőit az előző ciklusban megkötött szerződéssel kapcsolatban, üzente Tarlós István Grúziából, miután telefonon meghallgatta a francia per részleteiről Vitézy Dávidot, a BKK és Kocsis Istvánt, a BKV igazgatóját. Az elképedés részleteiről hazatérése után pénteken, sajtótájékoztatón számol be a főpolgármester.

Tarlós szerda este a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy az Alstom a perben szórta a rágalmakat a fővárosra, ezért nemcsak a megállapodás vált lehetetlenné, hanem büntetőfeljelentést is fontolgat.

Műszakilag nem megoldható, hogy a metró éjjel-nappal járjon, de péntek-szombat éjjel esetleg lesz erre lehetőség - mondta a BKK igazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Műszakilag nem megoldható, hogy éjjel-nappal járjon a metró, de elképzelhető, hogy később esetleg péntek és szombat éjjel erre lesz lehetőség - nyilatkozta a Kossuth Rádió reggeli műsorában a Budapesti Közlekedési Központ igazgatója. Vitézy Dávid a BKV-menetrend vasárnap életbe lépett módosításáról azt mondta: egyértelmű siker, hogy mostantól a hatos villamosok éjszaka is, egyes buszjáratok pedig sűrűbben közlekednek. A tapasztalatokat a következő hónapokban kiértékelik, és ez után döntenek arról, hogy kiterjesszék-e a nonstop üzemmódot más villamosvonalakra is.

Olvasónk, Denis egy nem mindennapi esetnek volt szemtanúja múlt pénteken a Deák Ferenc téren. A 3-as metróra egy kerekesszékkel közlekedő idősebb úr szeretett volna felszállni, aki a művelet közben az ajtóból visszaesett, és a biztonsági sávon landolt. Az utasok egyből a szerencsétlenül járt utas segítségére siettek. A metróvezetőnek látszólag nem tetszett, hogy a szent menetrend betartásában az utasok akadályozzák, úgyhogy gyorsan csengetett, becsapta az ajtókat, és kirobogott az állomásról:

Tisztelt BKV-figyelő!

Ma, azaz 2011. 04. 29-én reggel 7:00-kor a Deák Ferenc téri metró megállóban az Újpest központ felé tartó járatnál történt egy eset, amit szeretnék megosztani. Én a metrón ültem, közel az ajtóhoz, amikor is megérkezett a fentebb jelzett megállóba a szerelvény. Miközben lassan gurult be a megállóba, láttam, hogy egy kerekesszékes mozgássérült is van a felszálló utasok között.

A főváros várhatóan napokon belül visszalép a budai fonódó villamoshálózat megvalósításától, mivel a II. kerület máig nem adta ki a beruházáshoz szükséges engedélyt – közölte csütörtökön Tarlós István a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének vendégeként. Az MGyOSZ rendezvényén a főpolgármester a Budapest előtt álló kihívásokról beszélt, -olvasható a HVG weboldalán.

Tarlós István a dilettantizmus csúcsának nevezte a II. kerület vezetésének korábban hangoztatott álláspontját, miszerint a többek közt az észak-budai és a dél-budai villamosvonalak összekötésével kialakítani tervezett fonódó villamoshálózat egész Budapestre káros hatást gyakorolna. A főpolgármester úgy látja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) is a II. kerület álláspontját osztja, annak ellenére, hogy a többi önkormányzat és a szakma támogatta a beruházást.

Videón a kiégett metrókocsi

20Ápr

Címkék: bkv, budapest, videó, metró, tűz, baleset, műszaki hiba, utas, észrevétel, közlekedés

Olvasónk, Zoltán tegnap délután az Árpád hídnál videózott. A fent látható felvételen a tűzoltól vonulása és az alagút, a végén pedig a kiégett metrókocsi látható kívülről és belülről.

A hozzászólások könnyebb átláthatóságának érdekében ez a bejegyzésünk a metrótűzről szóló posztban kommentálható. Ha hozzászólnál, vagy elolvasnád az eddigi kommenteket akkor kattints ide!

Egy metrókocsi teljesen, egy pedig részben kiégett a ma délutáni metrótűzben, értesült a BKV-figyelő BKV-s forrásokból. Úgy tudjuk, hogy a tűz a rossz műszaki állapotokra, és a hiányos karbantartásra vezethető vissza, de a pontos okokat még a szakemberek vizsgálják. A helyszínen lévő szakemberek elmondása szerint csakis a szerencsének köszönhető, hogy nem történt komolyabb baleset, hiszen ha utasok is tartózkodtak volna a vonaton, mindenkit nem tudtak volna időben kimenekíteni.

A hozzászólások könnyebb átláthatóságának érdekében ez a bejegyzésünk a metrótűzről szóló posztban kommentálható. Ha hozzászólnál, vagy elolvasnád az eddigi kommenteket akkor kattints ide!

Fotók: Mihádák Zoltán

19:53 - A 3-as metró már a teljes vonalon közlekedik, azonban a szerelvények a Forgách utcai állomáson nem állnak meg.

19:31 - Rendkívüli vizsgálatot kezdeményezett Tarlós István a keddi metrótűz részleteinek feltárására. A főpolgármester Vitézy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját kérte fel, hogy utasítsa a BKV vezérigazgatóját az eset körülményeinek teljeskörű kivizsgálására.

18:00
- Egy kocsi teljesen, egy pedig részben kiégett azon a szerelvényen, ami ma délután gyulladt ki az Árpád hídnál az alagútban. A kiégett kocsikról ide kattintva nézhetsz meg képeket.

14:08 - A tűzoltóság szóvivője elmondta azt is, hogy egyetlen utas sem sérült meg, azonban két BKV-dolgozót légzőálarcban hoztak ki a területről. Kisdi szerint mintegy 60-70 tűzoltó vesz részt a munkában. Az Árpád hídi aluljárót kiürítették, a rendőrség biztosítja a helyszínt - tudtuk meg a BRFK sajtóügyeletesétől.

14:05 - Mint azt korábban írtuk, kigyulladt egy utasokat nem szállító metrószerelvény az Árpád híd és a Forgách utca között. A tűzoltók már eloltották a tüzet, az utómunkát azonban nehezíti az alagútban lévő sűrű fekete füst. A tűzoltók két BKV-dolgozót légzőálarcban hoztak ki.

13:51 - A Független Hírügynökség információi szerint a tűzoltók az erős füstben nem találták a metrókocsit. Sérültről nincs hír. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet.

Menekülnének hazánkból azok a külföldi turisták, akiket balszerencséjük durva, rugalmatlan és cseppet sem segítőkész BKV-ellenőrök karmai közé vezetett. A külföldiek tapasztalatai alapján úgy tűnik, egyelőre idén sincs megoldás az évtizedes problémára, ami rosszabb hírét kelti az országnak, mint a taxis hiénák és a lehúzós vendéglátósok együttvéve - írja a Blikk.

„Éppen megérkeztünk Budapestre, megvásároltuk a vonaljegyeinket, de a Deák téren nem láttunk lyukasztót, ahogy a metrókocsikban sem” - kezdte az ír Kate Clervil, aki svájci párjával érkezett pár napos budapesti kirándulásra.

A címben szereplő kérdést olvasónk tette fel az alább olvasható levelében. A villamosközlekedés a hivatalos álláspont szerint csak szünetel (1997 márciusa óta), emiatt többen abban reménykednek, hogy a 4-es metró második szakaszának elkészülése és a Thököly út teljes felújítása után újraindul a villamosközlekedés. Sőt, sokan azt sem tartják kizártnak, hogy pályafelújítás után gyorsvillamos formájában itt valósul meg a 4-es metró második szakasza. Ti mit tudtok, mik a tervek? Olvasónk levele a kép alatt olvasható.

Olvasónk, Renáta az alább olvasható levelében arra keresi a választ, hogy a metróállomásokról induló utolsó buszok vajon miért nem várják meg az utolsó metró megérkezését. Ő konkrétan a 67-es buszra panaszkodik, ami állítása szerint pont akkor indul az Örs vezér teréről, amikor az utolsó metró elindul a Deák Ferenc téri állomásról:

Tisztelt BKV-figyelő!

A 67-es busz vonalán, konkrétan Rákos MÁV-telep állomásnál laktam az elmúlt fél évben. Egy este a belvárosban szórakoztam a barátaimmal, nem terveztem, de az utolsó metrót sikerült elérnem. Nem nagyon közlekedtem ennyire későn, így nem voltam tisztában azzal, hogy az utolsó 67-es busz az Örs vezér teréről 23.35-kor indul. Többen valószínűleg tudjátok, hogy az utolsó metrószerelvények pontosan ugyanebben az időben, 23.35-kor indulnak a Deák Ferenc térről.

A BKV-figyelő tavaly kiemelt figyelemmel foglalkozott a 3-as metró tűz- és balesetveszélyes alagútjaival. Akkor végül azzal a hírrel zártuk a témát, hogy a BKV 2010. december 31-ig teljes egészében kitakarítja a 3-as metró alagútjait megközelítőleg 22 millió forintért. Az összeget nem sokalltuk, hiszen a metróközlekedés biztonsága függött ettől a takarítástól, a dolgozók és az utasok élete pedig jóval többet ér, mint pár 10 millió forint.

Az utóbbi időkben több BKV-dolgozó is levelet írt a BKV-figyelőnek. Ők arról számoltak be, hogy tapasztalataik szerint a takarítás igencsak hagy kívánnivalót maga után, ugyanis az alagút, a programszőnyeg és a síneket rögzítő csavarok ugyan olyan olajsárosak, mint azelőtt, tehát semmivel sem biztonságosabb most a közlekedés, mint azelőtt. Ezt támasztják alá olvasónk, Takygyerek fényképi is, aki a Pöttyös utcai állomáson találkozott kosszal, porral és olajsárral. Ha vannak hasonló képeitek, küldjétek el bátran a bkvfigyelo@gmail.com címre!

Olvasónk egy kisebb csoporttal utazott a metrón, és állítása szerint csőbe húzták az ellenőrök és a biztonsági őrök. Tömbjegyet vettek, amiből a buszon lyukasztottak, a metrón viszont nem. Épp a lépcsőn mentek le, amikor hallották, hogy jön a metró. A biztonsági őr azt mondta nekik, siessenek, nem fogják elérni a vonatot, ne lyukasszanak. Megfogadták a kedves, mosolygó őr tanácsát, ami nagy hiba volt. Alig, hogy bezáródtak az ajtók, már telefonált is a másik állomáson lévő ellenőröknek, akik le is csaptak rájuk. Vajon hány naiv utast siker lehúzniuk egy nap?

Sziasztok!

Egy cselszövés esetét szeretném megosztani veletek, illetve tanácsot kérni. Családom január 22-én vidékről érkezett a Keleti pályaudvarra az Educatio kiállításra. A Keleti-Syma csarnok között volt egy ingyenes buszjárat, ezt igénybevettük. A kiállítás után gondoltuk ellátogatunk a Hősök terére.

Leteperték a földre és beletérdeltek a bordájába a BKV-ellenőrök, ezt mondta a Tényeknek egy férfi. Hónapokig is tarthat, mire meggyógyul, bocsánatkérést és kártérítést vár. De a BKV nem nyilatkozik. A rendőrség viszont súlyos testi sértéssel gyanúsítja a két ellenőrt.

Béma Gábor begipszelt kézzel, kontrollra megy a Baleseti Központba. Azt mondja, több, mint egy hete 2 BKV-ellenőr megverte, ütötték, leteperték a földre és beletérdeltek a bordájába.

- Éjszakánként nehezen alszom el, a bordáimnál annyira érzem a sérülést, hogy amikor megfordulok alvás közben, a levegővétel is nehéz.

A 4-es metró budai állomásai közel száz százalékban szerkezetkészek, a metróalagutat kipucolták és előkészítették a vágányok beépítéséhez. Nagy munka a Szent Gellért tér alatt folyik, ahol az építők nekiláttak annak az átkötőalagútnak, ami miatt korábban majdnem felbontották a metrószerződést.

A fenti videón is jól látható, hogy a Bocskai úti és a Móricz Zsigmond körtéri állomás szinte egymás mellett van, 300 méter távolság van köztük. Molnár György, műszaki ellenőr szerint szükség volt a Bocskai úti állomásra, mert ide szárnyvonalat terveznek. Már csak az a kérdés, miért nem oda épül állomás, ahol már most szükség lenne rá (például Kosztolányi Dezső tér). Molnár úr a Móricz Zsigmond körtéren (a videó harmadik percénél) azt magyarázza, miért volt szükség az állomáson két mozgólépcsőre. Egyik a térre vezet majd, másik pedig a Bocskai úti piachoz. Igen, szerintük közelebb van a Bocskai úti állomásnál lévő piac a Móricz Zsigmond körtérhez.

„Ehhez nincs joguk!” -kiabálta egy járókelő a metrónál dolgozó biztonsági őröknek, akik épp egy jegy nélkül utazni szándékozó srácot rángattak végig a Kálvin téri aluljárón. A lenti levél felvet pár kérdést: Mihez van joga a biztonsági őrnek? Abban egyetértünk, hogy a bliccelőt vissza kell tartania, de milyen eszközökkel teheti meg mindezt? Meddig intézkedhet ő, és mikor kell rendőrt hívnia? Várom a véleményeteket.

Tisztelt BKV-figyelő!
 
Pont mostanában gondoltam rá, hogy olyan rég olvasom a blogot, de én ezen sztorik csak nagyon kis töredékét észlelem a mindennapokban, még ha akartam se tudtam volna igazán mit írni neked. Egészen mostanáig...

Ma (01.20.) olyan dél körül egy barátommal cammogok le a Kálvin téri metró aluljárójába, eszmecserét futtatva a délelőtti vizsgákról, amikor valami rendkívül szokatlanra figyeltünk fel hirtelen. Egy fiatalabb pasas akart lejutni a peronhoz (gondolom jegy nélkül, mert különben hagyták volna). Nem tudom hanyadszorra próbálkozott, vagy mi volt, mert mi már csak a "viharra" értünk oda. Lényeg, hogy ment a manusz, és a 4 ellenőrből kettő előrelépett, és cseppet sem szelíd mozdulattal ahol érték megragadták, és elkezdték kifelé vonszolni az aluljáróból. De a szerencsétlent szó szerint végighúzták a lépcsőig, kapucnijánál, övénél fogva, közbe a táskája, iratai szanaszét hullottak az aluljáróban.

Nem a magyar előírásoknak megfelelően alakították ki az új metrókocsik vészkijáratait, így a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) nem ad engedélyt azok használatára - hangzott el a Magyar Televízió Az Este című műsorában kedden. Alsher Tamás, az NKH főosztályvezetője azt mondta: a tenderdokumentációban szerepelt a magyar szabályozás, de ez a gyártónak elkerülte a figyelmét. Hozzátette: a hatóság addig nem ad engedélyt az új szerelvények használatára, amíg azok nem felelnek meg a magyar előírásoknak.

Az új francia szerelvényeknek elvileg már járniuk kellene a kettes metróvonalon. A prototípus eleve nyolchónapos késéssel, tavaly januárban érkezett Budapestre. Az első tervek szerint novemberben állították volna forgalomba a szerelvényeket, az új dátum jelenleg április.

A kocsikat folyamatosan tesztelik, de újabb és újabb problémák jelentkeznek. Előbb a méretükkel adódtak problémák, majd februárban kiderült: a szerelvények elején és végén nem a magyar előírásoknak megfelelően alakították ki a vészkijáratot. A francia gyártó egymilliárd forintért cserélné ki a problémás ajtókat, a BKV ugyanakkor kötbért követel a gyártótól a késésért - hangzott el Az Estében.

FH

Már sosem fogunk Alstom metrókon utazni?

15Jan

Címkék: bkv, metró, alstom, észrevétel, kocsis, demszky

Lassan egy éve annak, hogy megérkezett az első Alstom metró a BKV Fehér úti telephelyére. Az új metrót egy év alatt sem sikerült beüzemelni, a mostani ígéretek szerint csak tavasz végén utazhatunk rajtuk.

Több metróvezető is arról tájékoztatta a BKV-figyelőt, hogy az új szerelvények rendszeresen meghibásodnak, de az is kérdéses volt, beférnek-e egyáltalán az alagútba. Legutóbb december környékén kaptuk a hírt, hogy az új metró elektronikája leégett, csak vontatni tudták, ezért a próbaköröket sem futhatta. Jelenleg is állítgatják, szerelik.

Demszky Gábor és Kocsis István vezérigazgató a járművezetők bére helyett foglalkozhatna végre a valós problémákkal. Nincs még egy olyan nagyváros, ahol az új szerelvények üzembeállítása ennyi időt vett volna igénybe. Amíg a BKV töketlenkedett, a MÁV 40-nél több Stadler motorvonatot állított forgalomba, 2010-ben már 60 ilyen vonata közlekedik majd a MÁV-nak.

Téged hogyan érint a sztrájk? Észrevételeiteket a bkvfigyelo@gmail.com címre várjuk!

23:12 Mit csinálnának a sztrájkot ellenzők, ha tőlük vennének el havi több ezer forintot? Csendben tűrnék? Erre kíváncsi Tamás, akit saját bevallása szerint nem érint a sztrájk:

Szia Misi!
 
Engem nem nagyon érint a sztrájk, de azért leírom a véleményemet.
 
A sztrájk idején sok helyen olvasom, hogy "minek sztrájkolnak", meg hogy "fölöslegesen sztrájkolnak", meg "miattuk nem tudok eljutni X helyre", nos azoknak üzenném, hogy ha nekik is elvennék a pénzüket és egyéb juttatásokat, akkor vajon ők mit csinálnának, ha nem tudnának megegyezni? Meg különben is, mi egy emberi faj vagyunk, és már sok mindent feltaláltunk. Tehát ha nincs BKV, akkor több lehetőség közül választhatunk. Az első lehetőség a kerékpár, amellyel gyorsan el tudunk jutni az A pontból a B pontba, és ráadásul még ingyenes is, azaz nem kell érte fizetni, csak egyszer, amikor megvesszük a biciklit (+ a karbantartási költség, amely kevesebbe kerül, mint a BKV bérlet). A második lehetőség a gyaloglás, amely tényleg ingyen van. Csak 2 szép lábra van szükségünk. A harmadik a roller, amelyet az egyik lábunkkal kell meglökni, és már száguldozhatunk is, és még össze is tudjuk hajtani, tehát kis helyen is elfér. A negyedik a robogó/motor, amely igaz üzemanyaggal működik, de nem sokat fogyaszt, és autók között is el lehet haladni. Az ötödik a gépjármű, amelyben sokan elférnek, így más utast is fel lehet venni (női utas esetén más is megtörténhet  (nem a telefonlopásra gondolok)), és nem fogunk megfagyni. A hatodik az, ha mi szállunk be egy járműbe (pl. taxi). Tehát 6 féleképpen el tudunk jutni X helyre.
 
Aki a munkájából pénzt akar látni, de nem akarja használni a saját járművét, az húzza be fülét farkát, és maradjon csendbe! Meg különben is, sok számítás kimutatta, hogy az autóval való közlekedés olcsóbb, mint a BKV-val való közlekedés. Persze akik nagyon messze laknak a munkahelyüktől (Budapest peremváros, illetve környéki városokban), azoknak nem szól a fenti mondatom.
 
Sok sikert, és kitartást kívánok a BKV szakszervezeteknek.
 
Üdv: Tamás


23:02
Tomi az ELTE informatikus hallgatója. Neki szerencséje volt, tegnap beért a vizsgájára, mert a közelben, barátnőjénél aludt. Sokaknak nem volt szerencséjük:

Sziasztok!

Az ELTE-n vagyok informatikus hallgató, tegnap volt vizsgám, beértem, mivel a barátnőmnél aludtam. DE: van egy pár ember aki nem ért be. Mivel az egyetemet roppantul nem érdekli ki miért késik, vagy nem ér be egyáltalán, ezért gond nélkül előfordulhat hogy az illető egy fél évet csúszik. Ebben az esetben azonban félévvel később is áll munkába a tervezettnél, vagyis, egy viszonylag jó informatikusi havi fizetést kellene beszorozni hattal ahhoz hogy az illető jóváírást kérjen.

Tegyük fel nincs barátnőm. Szüleimtől már most kinn vagyok fél lábbal, aligha értik meg hogy a bkv miatt nem végeztem el egy tantárgyat. Magyarán ha egy félévvel tovább tart az egyetem hol lakom? Esetleg akkor egy lakhatási fizetést is hozzácsatolhatnának a kártérítésemhez a bkv-s illetékesek, fél évre szólóan.

Pestszentimre központjától lakom párszáz méterre, lényegében a világ vége: ha jár valami akkor az busz, esetleg vonat. A vonatot nem bíz az ember egy vizsgára mert a mávnál az élet legtermészetesebb velejárója bejelenteni a 20, 30, esetleg 40 perces késést, már ha vannak olyan kedvesek és tájékoztatnak erről. De szó nélkül ki is maradhat egy, bármikor. Buszok ugye nem járnak, a 990A buszra nem lehet felférni.

Ha felférek, márpedig tegnap visszafelé éppen felfértem akkor nem lehet leülni, márpedig a távolság majdnem egy óra, most másfél volt a kivételes helyzet miatt. Másfél órát én azonban nem állhatnék mivel gerincsérvem van, meg is fájdult mint az állat, ebből kivételesen nem lehet kimutatni anyagi kárt, hacsak nem fordul annyira súlyosra hogy orvoshoz forduljak.

Ezzel mindenesetre csak érzékeltetni szerettem volna hogy mennyire rossz helyzetbe tud kerülni egy magamfajta, ha nem sülnek el ennyire jól a "majdnemek" a történetben, hiszen én viszonylag rendesen megúsztam.

UI:Ami azonban ennél felháborítóbb az hogy az ellenőr az elméletileg azért van, hogy igazságosan mindenki kifizesse azt amit ki kell, és hogy legyen valami rend a járatokon. Ahol én lakom, az 54-es vonalán dél elmúltával szinte semmilyen rend nincsen a környék emberanyagának minőségét tekintetbe véve: roma származású kökemény (és ezt minden lehetséges módon az utasok tudtára adó) társaságok, illetve mattrészeg hontalan emberek ülnek mellém, akik világukat nem tudják, rám alszanak, és ki tudja mikor kapok el tőlük valami felfedezetlen harmadik világbéli betegséget. Na ez az a járat amire az ellenőr nem mer felszállni. Ha felszáll, ahhoz kell hogy legyen egy olyan alkalom mint például a szilveszter, amikor csak én vagyok a buszon. Egy hasonló alkalommal épp nem volt nálam az egyébként borzasztóan drága éves bérletem és meg is büntettek, mondanom sem kell nagyon igazságtalannak éreztem. Mivel személyi sem volt nálam, ezért azt mondta hogy jól gondoljam végig nálam van-e, mert ott a busz elején van egy erős bácsi. Nem hittem a fülemnek, ki akarja verni belőlem azt ami nincs nálam? Vagy ezzel egyszerűen arra akart meg kérni hogy szálljak le? A következőre úgyis visszaszállok mert másképpen nem tudok sehova se eljutni, nem hogy haza (jegyautomata természetesen sehol).A busz elejére néztem, egy idős bácsi aludt rá a kapaszkodóra, és egy fiatal lány ült a széken. Erősbácsi sehol. Kamu az egész. A kallert én előbb leszállítottam volna mint ő engem.  Inkább bediktáltam egy kamu címet és eldobtam a csekket.

Az meg mellékes hogy ezek a járatok télen is ugyanúgy beáznak mint nyáron, ami csak azért kellemetlen mert ekkor a víz már hideg, esernyőt az ember a busz tömegében nem nyit, és amikor szétnéztem azt láttam hogy a busz bármely pontjára csepereg a víz, odébb se érdemes állni. Folyt a víz a leszállásjelző gomb mögül, a tetőről, a bezárt ablakok mellől, mindenhonnan. Nem hittem a szememnek. Szerencsére ez is csak kétszer fordult még elő velem.

Én is sztrájkolnék az egyetemen higgyétek el. Nekem is van feladatom bőven, énis kártyáznék helyette.

Üdv, Tomi

„Sok minden megjelent a médiában és itt is a sztrájkkal kapcsolatban, sajnos a teljes igazságot egyik se írja le. Ezt a tájékoztatást a szakszervezetek írták, remélem elég érthető.” –írja egy BKV-s olvasónk, aki a lent található három dokumentumot csatolta a levele mellé. (Ha túl kicsik a betűk, akkor a fájlokra kattintva minden képet megnézhetsz nagyban is)

Január 12-től sztrájkol a BKV

30Dec

Címkék: bkv, budapest, busz, metró, villamos, sztrájk, szakszervezet, ksz, index, mti

Január 12-e nulla órától határozatlan idejű BKV-sztrájkot hirdetett több szakszervezet is, mivel a szerdai egyeztetésen sem született megállapodás a kollektív szerződésről az érdekképviseletek többsége és a BKV vezetősége között.

A sztrájkfelhíváshoz eddig 11 szakszervezet csatlakozott, ez Nemes Gábor szakszervezeti vezető elmondása szerint a BKV dolgozóinak 65-70 százalékát jelenti. A Magyar Rádió információi szerint a kötöttpályás dolgozók többsége nem fog sztrájkolni.

Jegy nélkül akart utazni valaki a metrón, de a biztonsági őr az útját állta. Az utasnak azért nem volt jegye, mert a közelben lévő automata nem működött, és máshol nem tudott jegyet venni. Nem érezte jogosnak a biztonsági őr reakcióját, ezért megpofozta, erről mesél olvasónk.

A biztonsági őr azóta már megváltozott. Az automata hétfőn sem működött, ám akkor leengedett mindenkit jegy nélkül. Ha belegondolunk ez így helyes, hisz ha mi megpróbálunk jegyet venni, de nincs jegyvásárlási lehetőség, akkor milyen jogon tartanak vissza? A probléma ezzel csak az, hogy a bemeneti ellenőrzés így értelmét veszti. Ilyen esetben az lenne a legjobb, ha a biztonsági őrtől is lehetne jegyet venni, ahogy az éjszakai buszon.

A kicsit hosszúra sikeredett bevezető után jöjjön két automatás panasz:

Kedves BKV-figyelő!

Tegnap, 2009. Dec. 28-án, du. 3 óra körül jártam arra, amikor is figyelmes lettem rá, hogy a biztonsági őrök (zöld-karszalagos, nem a hagyományos, kék-karszalagos ellenőrök) a Kőbánya-Kispest felé menő irányban, az aluljáróban beengedtek egy fekete srácot jegy nélkül. A társa, egy magyar lánynak volt bérlete, amit fel is mutatott. Az ellenőröknek jelezték, hogy nem tudnak jegyet vásárolni a képen látható automatából.

Ha jó dumás vagy, akár ingyen is utazhatsz a metrón, ezt állapította meg olvasónk. Tapasztalata szerint, ha valaki egy kicsit agresszívebb, vagy rámenősebb, akkor simán utazhat jegy, bérlet nélkül is. Ez azért rossz, mert a biztonsági őrök feladata pont az lenne, hogy a agresszív, bliccelő utasokat a megfelelő eszközökkel visszatartsák.

Kedves BKV-figyelő!

Egy eléggé idegesítő dolgot láttam néhány hete az Árpád hídi metrónál. Az biztonsági őrök ugyebár befelé kérik a jegyeket, bérleteket. Felmutatod, és mész tovább. Olyat már láttam, hogy egy agresszívabb embert meg akartak állítani, de nem sikerült, volt kiabálás is meg minden, de - ahogy már megszoktuk sajnos - nem történt semmi: a jegy nélküli ember felszállt a metróra.

Társaságunk az ünnepek alatt is folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedést. A korábbi évekhez hasonlóan a menetrendet az ünnepek során jelentkező utazási igényekhez alakítottuk. A 2-es villamos vonalán kivilágított karácsonyi villamos 2009. december 5-e és 2010. január 6-a között szállítja az érvényes jeggyel vagy bérlettel rendelkező minden kedves utasunkat.

A karácsonyt megelőző téli időszakban december 19-én (szombaton) és december 23-án a tanítási szünetre vonatkozó pénteki menetrend szerint járnak a járműveink. December 20-án (aranyvasárnap) utasaink hatékonyabb kiszolgálása érdekében elsősorban azokon a vonalakon, amelyek bevásárlóközpontokat érintenek, néhány viszonylaton szóló busz helyett csuklós buszt állítunk forgalomba, míg néhány viszonylaton sűrűbben közlekedtetjük járatainkat.

„A BKV felkészült a téli időszakra” címmel adott ki közleményt a közlekedési társaság még a nagy havazás előtt. Olvasónk –aki naponta több órát BKV-zik- szerint ez hazugság. Saját maga is tapasztalta, hogy a buszok késnek, kimaradnak, lerobbannak, a metrók szellőzőin beesik a hó, a megállók takarítatlanok. Vajon, ha tényleg felkészültek volna a hidegre, a havazásra, akkor is lerobbant volna a buszok majdnem fele? Az idei év leghosszabb panaszlevele következik:

Tisztelt BKV Zrt! Tisztelt Ügyfélszolgálat!

Van mondani/írni valóm bőven, kicsit hosszúra sikeredett a levél, de ez Önök, a BKV miatt alakult így. Nem fogok mocskolódni (pedig indulatok vannak bennem bőséggel) nyugodjanak meg, viszont szókimondó leszek, kritikus hangnemben! Ezen kérem, ne sértődjenek meg, inkább gondolkodjanak el (mert sértődni csak az sértődik, aki tudja, hogy a róla elmondottakban igazság van)! Meg fogja érni, higgyék el!

Ahogy néhány héttel ezelőtt írtuk, tényleg érik egy metró-tragédia. A fővárosi politikusok és a BKV vezetői az elmúlt években több tízmilliárd forintot talicskáztak ki a közlekedési vállalattól, és ennek eredményével minden nap találkozunk. A cég  ezután járatokat csökkentett és elvont több milliárd forintot a karbantartástól. Jelenleg ott tartunk, hogy se alkatrészre, se szerszámokra nincs pénz. A karbantartás teljes hiánya eddig csak a buszokon és a villamosokon volt érezhető, de az utóbbi időben a metró is egyre sűrűbben meghibásodik, leáll, elfüstöl, kigyullad.

Alant két utasészrevételt olvashattok. Az első levél írója egy világítás nélküli, a második szerzője pedig egy két állomás között füstölni kezdő metrón utazott:

Kedves BKV-figyelő!

A BKV már nagy szintű spórolásba kezdett. Olvasva naponta a Metropolt, minden nap legalább három hirdetés van feladva vagy épp tönkrement köszörűgépet adnak el vagy rossz írógépet, minap használhatatlan villamost, darus kocsit, 405-ös Ikarust. A legújabb, ami szintén szívderítő azaz elcseszett munkaruhák eladása, nagytételben. Mégis kifizették, és most próbálnak túladni rajta. Arra várok, hogy Eleonóra  lepedő nagyságú bugyijait mikor értékesítik dedikálva.

Szinte nem telik el úgy hét, hogy valami miatt ne állna le a metró. Amikor újraindul a forgalom, az emberek tolakodnak, egymáson taposnak emiatt a metró is lassabban halad. A körúton, amikor forgalmi zavar után megindul a közlekedés időnként be szokták mondani, hogy a következő villamos 1 perc múlva jön. Az emberek így nem tolakodnak, gördülékenyebben megy minden. A metrónál ezt miért nem lehet? Ha nem tolakodnak, nem nyomorognak az utasok, sokkal előbb helyreáll a menetrend szerinti közlekedés.

Kedves BKV-figyelő!

Jelentem a BKV-nak van humorérzéke

Ma (12.03.) kb.  du. 3/4 5-kor várakozunk (az utazó közönség és jómagam) a Batthyány téri metró megállóban (Örs fele). Ebben az időszakban 2-3 percenként kéne járnia  a metrónak, ma majdnem 8 percet kellett várni, ami nem amiatt a néhány plusz perc miatt volt kellemetlen, hanem a hatalmas tömeg miatt ami nagyjából félig megtöltötte a megállót.

5 Eurót, azaz közel 1400 forintot kértek el egy turistától a biztonsági őrök a Kőbánya-Kispest metróállomáson. A tájékozatlan külföldi jegyet szeretett volna venni, ezért kért segítséget a biztonsági őröktől, akik segítségnyújtás helyett pénzt kértek tőle:

Kedves BKV-figyelő!

Minap érdekes esetnek lehettem fültanúja a Kőbánya-Kispesti metró hátsó bejáratánál. Munkám miatt minden reggel és este itt kell végig menjek hallottam és láttam már cifrákat de ez az eset különösen felháborított.

A 200E jelzésű buszról leszállva, melyen mindig rengeteg turista érkezik Ferihegyről, szokásomhoz híven baktattam fel a lépcsőn jegyemet szorongatva, hogy majd a 300 milliós végkielégítésekre fittyet hányva én majd lyukasztok. Felérve szembesültem azzal, hogy az egy szem  automatánál kígyózik a sor. No, nem baj gondoltam nem sietek, kivárom a sort, ekkor vettem észre, hogy a mögöttem haladó hölgy odaér az biztonsági őrökhöz, akik a szokásos "kedves" modorukkal felszólították a jól ismert kér(d)éssel „Jegyeket, bérleteket!".

Vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást rendelt el a 4-es metró építése és a Margit híd felújítása kapcsán a Fővárosi Főügyészség - számolt be a köztévé szerda esti Híradója.

A büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen indult, gyanúsított még nincs. Az ügyben Karsai Péter független országgyűlési képviselő fordult az ügyészséghez - hangzott el.

Karsai Péter a legfőbb ügyésznek írt levelében "irreálisan drágának" nevezte a közpénzből megvalósuló két fővárosi nagyberuházást. Utalt arra, hogy a Margit híd felújítására a Fővárosi Önkormányzat az eredeti tervekben szereplő 13 milliárd helyett 26 milliárd forintos költségvetést fogadott el.

Nyílt levéllel fordultak a BKV-nál működő nagy szakszervezetek és szövetségek Bajnai Gordonhoz. Levelük célja a figyelemfelkeltés és a közvélemény tájékoztatása, illetve az, hogy minden érintett ismerje fel és vegye magára a felelősséget a kialakult helyzetért és annak megoldása érdekében. A levél egyébként felfogható egy kétségbeesett kiáltásként is - azt még nem tudjuk, hogy ez a kiáltás segélykiáltás vagy esetleg dühös csatakiáltás, ezt az elkövetkezendő hetek, hónapok eseményei döntik majd el. Íme a levél:

Magyar Köztársaság kormánya
Bajnai Gordon Miniszterelnök Úr!


Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) napi 3,5 millió utasának érdekében 12.000 dolgozó, és azok családtagjainak nevében szólunk Önhöz!

Másfél évvel ezelőtt hiába léptünk a nyilvánosság elé! Akkor sztrájk lett a folytatás, amely után megállapodtunk a társaság jövőképének kialakítási üteméről, és a garanciákról ennek végrehajtása érdekében.

A BKV Zrt. jelenlegi helyzete tarthatatlan, a vállalat finanszírozásának megoldatlansága, az elmúlt évek rablógazdálkodása, a múlt és a jelen politikai csatározásai vezettek oda, hogy jelenleg végelgyengülésben szenved és most már megkérdőjelezhető a biztonságos utasszállítás is.

A szöuli metró

30Nov

Címkék: metró, bemutató, olvasó, utas, kép, észrevétel, szöul

Olvasónk a szöuli metróról, a világ egyik legnagyobb földalatti hálózatáról írt nektek egy részletes bemutatót. Kicsit hosszú, de megéri végigolvasni:

Hosszú idő óta csak botrányokról, utas- és ellenőrverésekről, visszaélésekről, jármű problémákról olvashatunk ezen a blogon. Ez természetesen érthető, hiszen elsődlegesen az a blog célja, feladata, hogy figyelje a visszaéléseket és tudósítson róluk. Azonban úgy gondoltam, hogy talán hasznos lenne egy kis változatosság, és amúgy is régóta érlelem magamban a gondolatot, hogy megírjam a tapasztalataimat a szöuli metróközlekedésről, mintegy kontrasztként a hazai állapotokkal (kicsit hosszú lesz, aki nem szeret olvasni, most még menekülhet:)

Szöul Dél-Korea fővárosa és egyben legnépesebb városa is, a Wikipedia szerint több mint tízmillióan lakják. Jelenleg ez azt jelenti, hogy a város a 8. a világ legnépesebb városainak listáján, megelőzve Pekinget is. Területe kicsit több, mint 600 négyzetkilométer (összehasonlításul: Budapest 525 négyzetkilométeren terül el). El lehet képzelni, hogy mekkora tömeg és zsúfoltság van - nos, ezzel kapcsolatban "magasak" voltak az elvárásaim, de egyáltalán nem élhetetlen és zsúfolt helyről van szó, a számok alapján én sokkal rosszabbra számítottam (tömegközlekedés/tömeg viszonylatban szerintem Budapest rosszabb). Persze ehhez hozzátartozik, hogy én télen jártam ott, amikor lehet hogy jóval kevesebben mozognak rendszeresen a városban.

Felháborító, ahogy a metrónál álló biztonsági őrök viselkednek. Mindenkit megállítanak, aki nem mutatja fel a jegyét vagy a bérletét. Még a jól öltözött üzletembereket is, akik láthatóan megengedhetik maguknak, hogy jegyet vagy bérletet vegyenek. Megszívatnak akit tudnak, főleg a kisiskolás gyerekeket és az egyedül utazó nőket, de a cigányokat sosem állítják meg. Miért? Öt biztonsági őr miért fél tőlük? Egyáltalán miért állnak ott, ha beengedik a bliccelőket?

Kedves BKV-figyelő!

Rendszeres olvasom a blogot ha időm engedi.

A következő esettel találkoztam tegnap 2009.11.25-én este 19 órakor a Blaha metró bejáratánál az ellenőrzéskor.

Nem a nyáron lebarnultak egy csoportja 2 nő + 2 "iskolás" korú gyerek + babakocsi gyerekkel mennek befelé a metróba. 5 ellenőr áll egy lefelé haladó sávra. Mindenkitől kérik a jegyeket, bérleteket sőt aki nem tudta időben elővenni természetesen meg is állítják. Az említett csoport pedig előttem szépen átsétál az ellenőrzésen megállás/megállítás nélkül és kifelé mosolyog az "ellenőrre".

Sajnálattal jegyzem meg hogy már többször találkoztam hasonló esettel a Stadionok metrónál is. (Erre járok dolgozni nap mint nap.) Ezek az esetek között csak felnőttek vettek részt babakocsi nélkül hasonló eredménnyel csak akkor nem mosolyogtak hanem jópofiztak az ellenőrrel.

Nem tudom, hogy az ellenőröket milyen rendszerrel ellenőrzik, de úgy néz ki az nem valami hatásos.

Üdvözlettel, Laci

A lenti történet főszereplője egy 10 éves gyerek, aki társaival együtt a 14-es villamoson utazott. A gyerek összefirkálta a villamos oldalát, üléseit, majd kirúgta a jármű ablakát. A villamoson egy utas sem volt, aki a padlóba verte volna a kissrác fejét vagy rendőrt hívott volna. A csoport később átszállt a 3-as metróra, ahol folytatódott a móka. A gyerek menet közben a vonat ajtaját is kinyitotta:

Kedves BKV-figyelő!

November 21-én mentem haza Kőbányára, Újpestről. Káposztásmegyerről indultam a Megyeri 14-es villamos végállomásából. Egy megállóval később egy kisebb csapat fiatal felszállt a villamosra. Látszott kizüllök, hogy van egy ki ha én nem nagyon kemény 10 éves akiről ez a sztori szól is. A lényeg annyi, hogy az illető fiatalember a 14-es villamoson úgy érezte milyen jó vicc lenne ha ő elkezdene firkálni üvegre/ülésre mindenre ami csak a villamoson van. Az egyik legmegdöbbentőbb dolog számomra mégis az volt amikor az illető kirúgta a villamos ablakát.

Hazaküldi a BKV az Alstom metrókat?

19Nov

Címkék: bkv, budapest, metró, alstom, szerződés, 2_es, vezető, panasz, észrevétel

Meg nem erősített információk szerint a BKV heteken belül delegációt küld Oroszországba,  akik új metrók beszerzéséről tárgyalnak majd. Erre azért van szükség, mert az Alstom metrók egyre sűrűbben hibásodnak meg. Az új vonat most is átalakítás alatt áll, és december 6-ig biztosan nem tudja futni a próbaköröket. Úgy tudjuk, hogy ha az új metrók idén nem tudnak forgalomba állni, akkor a BKV szerződést bont a gyártó Alstommal és visszaküldik az új vonatokat, majd az oroszoktól új kocsikat rendelnek.

Februárban lesz egy éve, hogy megérkeztek Budapestre az új metrók. Akkor a BKV és az Alstom szakemberei azt ígérték, hogy már júniusban utazhatunk az új szerelvényeken. Ez a dátum augusztusra majd decemberre módosult, most úgy néz ki, 2010 márciusa előtt még nem szállíthatnak utasokat a vonatok.

Olvasónk egy ájulás szélén lévő utasra lett figyelmes az Árpád hídnál a metrómegállóban. Az utas segítségére sietett, aki csak egy pohár vizet kért, ám ezt nem volt egyszerű beszerezni. Az állomáson álló ellenőröktől és biztonsági őröktől próbált segítséget kérni. Az előbbi kijelentette, hogy ő nem mozdul a helyéről, neki ott kell dolgoznia, utóbbi észre sem vette, hogy meg lett szólítva, később mégis segített:

Lépegetek ki a minap a metró szigorúan ellenőrzött katakombájának kijárata felé az Árpád hídnál, amikor valami nagyon fehéret látok. Egy asszony arca az; idősödő nő, aki mindjárt elájul. Az emberek kötelességtudóan kikerülik, a tőle karnyújtásnyira álló BKV-ellenőrök érdekes mintázatot találtak az állomás homlokzatán, azt bámulják; a szerencsétlen már a falat támasztja.

Odaugrom, karomat a karja alá tartva fölteszem a szokásos nagyon hülye kérdést, hogy rosszul van-e. Jaj, nyögi, bizony nincs ám jól, nagyon kéne egy pohár víz. Különös balett-táncba kezdek, fél kézzel a hölgyet tartva, fél lábbal a legközelebbi, ruházata alapján egy biztonsági őr, egy BKV-s és egy kidobóember keverékét megtestesítő ifjúhoz próbálok lépkedni, lehetőleg nem vonszolva partneremet, egyensúlyozva elmaradhatatlan, súlyos válltáskámat, szabad kezemmel integetve az ontológiai problémákon merengő fi képe előtt, hátha észrevesz. Na most gondoljanak bele, a közelmúltban lebénult az arcom, Bell-féle bénulás, hülyén beszélek egy kicsit, a szemem meg, az egyik, tágra volt még meredve. Fegyencszívecs, legyenh/-fíves. Pöszítem.

Gábor nevű olvasónk egy hosszú levelet (amolyan szájbarágót) írt az időalapú jegyrendszerről. Miközben a BKV igen rossz megítélésben van a szolgáltatásait igénybevevők körében, folyamatosan botrányok övezik, addig a lentebb leírt egyszerű lépéssel sem szándékoznak a becsületesség felé nyitni. Fenntart egy idejét múlt, igazságtalan és sokak számára aránytalanul költséges rendszert. –Írja Gábor. Levele egyébként érdekes és tanulságos, érdemes végigolvasni:

Hogyan károsíthatja meg a BKV nap, mint nap a fizető utasait? És mi lehet rövidtávon a megoldás.
 
A bérlet nem mindenkinek alternatíva, ezért sokak egyszeri utazási jogosultságot, jegyet vesznek. A sokfajta jegytípusból a vonaljegy esetében azonban a fizető utasokat komolyan képes megkárosítani a közlekedési vállalat! Hogyan?
 
Az árával? Drága a Budapesti vonaljegy, akár európai viszonylatban is nézzük?

Nem.
 
Ha nem drága, akkor mégis hogyan szenvedi el a kárt az utas?

Az utas, a vonaljegy vásárlását követően a BKV utazási feltételeiben megszabott módon köteles a járművön vagy a metró területére lépve érvényesítenie a jegyét és ezt az utazása során minden átszálláskor, meg kell tennie, attól függetlenül mennyi időt és távolságot szándékozik utazni.

Az utas így egy megállóra is 300 forintot fizet ki a cégnek, és akkor is ennyi a díj, ha egy vonal teljes hosszát, egy irányba végállomástól végállomásig végigutazza.

Belátható, hogy ez igazságtalan és ezt a fejlett országok is felismerték már, azaz az utas érdekvédelmi szervezetek, de még maguk a közlekedési vállalatok is, így többféle módszert alkalmaznak az arányos tarifák fizettetésének megteremtése érdekében. Elterjedt módszer az utazási idő vagy a megtett távolság alapján fizetendő díj alkalmazása, vagy ezek kombinációja.

Olvasónk az elmúlt héten Prágában járt, ahol sokat tömegközlekedett. Alant található írásában a prágai és a budapesti tömegközlekedést hasonlítja össze. A cseh fővárosban olcsóbb közlekedni, ám az idegen nyelvű tájékoztatás rosszabb, mint Budapesten. A metró tiszta, viszont a buszok száma kevés, ugyanis Prága a villamosok városa:

Kedves BKV-figyelő!

Manapság divatos a különböző médiumokban összehasonlítani a BKV-t és a prágai tömegközlekedési modellt. Mivel elmúlt héten volt szerencsém eltölteni a cseh fővárosban pár napot így megtapasztalhattam a különbségeket, amit megosztanék veletek is. Természetesen ez csak egy szubjektív összehasonlító írás, nem célom egyik felet sem dicsőíteni/sárba tiporni.
 
Kissé megfordítva a sorrendet kezdeném egy általános összefoglalóval: érzésem szerint kissé kulturáltabban és emberibb módon lehet közlekedni, korszerűbb jegyrendszerrel, viszont silányabb tájékoztatással. Főleg kötöttpályában gondolkodnak, így villamost érdemes választani, ennek meg van az az előnyös hatása, hogy a jóval kevesebb busz és az eltérő városszerkezett miatt érzésem szerint sokkal kellemesebb a levegő a városban.

Érik egy metró-tragédia

09Nov

Címkék: bkv, budapest, metró, hév, baleset, műszaki_hiba, vitézy, hírszerző

Sürgősen cserére szorulnak a metró- és a HÉV-szerelvények Budapesten - ezt mondta a Napi Ásznak Vitézy Dávid, a BKV felügyelő bizottságának elnökségi tagja.

Szerinte nem véletlen, hogy ennyi üzemzavar történik ezeken a vonalakon: az egyik HÉV szombat este robbant le a Margit hídnál, a 2-es metró pedig vasárnap délelőtt füstölt a Deák térnél. Vitézy Dávid szerint ezek intő jelek.

A felügyelő bizottsági tag arról is beszélt, hogy a BKV nem megfelelően tartja karban a szerelvényeket, valószínűleg arra számítanak, hogy hamarosan úgyis leselejtezik majd azokat. A főváros viszont tavaly és idén sem vett új járműveket, valószínűleg a választás előtt vásárolnak majd buszokat.

Lángolt az utasokkal teli metró hátulja?

06Nov

Címkék: bkv, metró, utas, vezető, panasz, hiba, műszaki_hiba, 3_as, é_d

Olvasónk kedden a 3-as metróval utazott az Arany János utca és Újpest Városkapu között. Amikor felszállt a vonatra erős égett szag csapta meg az orrát. A szag minden megállónál egyre erősebb lett, majd a vonat elkezdett hangosan nyikorogni. Később tudta meg kollégájától és egy biztonsági őrtől, hogy a metró hátulja lángolt, ennek ellenére továbbhaladt az újpesti végállomás felé. A BKV szerint a metró hátulja nem lángolt, csak nagyon füstölt egy fékhiba miatt. Az utas levele alatt a BKV reakcióját olvashatod.

Tisztelt BKV-figyelő!

November 3-án 12:40 kor a hármas metróval szerettem volna utazni az Arany János utcától Újpest Városkapuig. 4 perc várakozás után meg is jött a metró, és felszálltam a leghátsó kocsiba. Miután elindult a metró olyan éget szag csapta meg az orromat, mint amikor a fém a fémen ég. Ahogy minél több megállót hagytunk magunk mögött annál erősebb lett az égett szag, és már az utasok is azt beszélték hogy ez mi lehet.

A Gyöngyösi utcai megállónál már rosszul voltam a szagtól és alig vártam hogy a következőnél leszálljak, a két megálló között elkezdett nyikorogni valami a kocsi aljából, nem volt valami biztató. Megérkeztük Városkapuhoz, amikor leszálltam nézegettem a kerekeket de nem láttam semmit (kíváncsi volta a metró megy e tovább ezért megálltam 2 percre a kijáratnál, de nem mozdult semerre ezért mentem tovább dolgozni).

Olvasónk kolléganőjére azért szálltak rá az ellenőrök, mert a bérletét nem a BKV hanem a Volánbusz pénztárában vette meg. A Volánnál a bérlet érvényességének idejét nem pecséttel nyomják rá a szelvényre, hanem kézzel írják, ebbe kötnek bele az ellenőrök. Az utas szóvá tette, hogy minden nap ez megy, de az ellenőrök csak annyit mondtak, hogy megérdemli, a BKV-nál kell bérletet venni.

Olvasónknak más ellenőrös sztorija is van: Pénteken a Nyugatinál a jegyellenőrök nevelték az utasokat. Mindenkit megállítottak, aki az álló mozgólépcsőn felszaladt, majd visszafordították őket, hogy jöjjenek fel a működő mozgólépcsőn is, mert az a rend:

Kedves BKV-figyelő!

Mostanában ismerőseim is egyre többet panaszkodnak a BKV ellenőrök minősíthetetlen viselkedésére, és sajnos múlt héten én is tapasztaltam egy „furcsaságot”. Kolleganőm a VOLÁN pénztárban, veszi meg a BKV bérletét is, így nem kell kétszer sorban állnia. 2 hónapja a Békásmegyeri HÉV-nél álló ellenőrök folyamatosan szórakoznak vele (elmondása szerint, mindig ugyanazok), mert a Volán pénztárban a szelvény érvényességi idejét kézzel írják rá. Múltkor szó szerint kitépték a kezéből a bérletét, és szét is szedték, amihez szerintem semmi joguk nem volt. Múlt héten már szóvá tette, hogy minden nap ez megy, mire közölték vele, hogy megérdemli, miért nem olyan helyen veszi meg a bérletet, ahol bélyegzőt használnak.

A múlthéten átadták Budapest egyik legszebb és legtágasabb aluljáróját a Fővám téren. Demszky szerint az aluljáró minden ponton tökéletes, de olvasónk ezt máshogy látja, ugyanis a vakokról teljesen megfeledkeztek.

Kedves BKV-figyelő!

Megnéztem a múlt héten elkészült aluljárót és villamosmegállót a Fővám téren - nagyon szép, liftek és mozgólépcsők is vezetnek a felszínre. Azt kívánom mindenkinek, aki tervezte, engedélyezte, kivitelezte, átvette és nagy csinnadrattával felavatta, hogy vakuljon meg - legalább 1 órára - és így próbáljon meg segítség nélkül, épségben átszállni a 49-esről a 2-es villamosra.

Garantáltan nem fog sikerülni - sem mechanikai, sem optikai vezetősávok nincsenek a fényes szürke kősivatagban, ez már nem fért bele a 4. metró sokszáz milliárdos költségvetésébe.

Hely: Európa (?) Idő: XXI. század

Üdv: Kelenfke

Tisztelt BKV-figyelő!

Kb. két hete már jeleztem az érdekvédelmi képviselő felé, hogy lesznek szívesek az okt. 15-én kiadott hírlevelüket a neten is hozzáférhetővé tenni, ugyanis szándékomban áll többek között a BKV Figyelőre is feltenni. Azóta ez megtörtént, tehát a Villamos Független Szakszervezet honlapján elérhetővé vált mind az okt. 15-ei hírlevél, mind a VFSZ hírlevele.

Nyolcvan, a Moszkva téri megállóban és részben a metróalagútban rekedt utast kellett kimenteniük a fővárosi tűzoltóknak a péntek hajnali gyakorlat során. Bár a gyakorlatot sikeresnek minősítették, nehézségek is adódtak. A mozgássérült utasokat például csak az alagúton át tudták kimenteni, a gyakorlat végére pedig szinte az összes oxigénpalack kimerült.

Tűzoltási és életmentési gyakorlatot tartottak péntekre virradó éjszaka a Moszkva téri metrómegállóban a tűzoltók. A képzelt katasztrófa forgatókönyve szerint tűz ütött ki a metróban, az állomáson nyolcvan utas, köztük mozgássérültek rekedtek. Ez utóbbi érdekes képzelt szcenárió, hiszen a Moszkva tér, illetve a következő megálló, a Déli pályaudvar sincs akadálymentesítve, azaz mozgássérültek amúgy korlátozottan tudják csak használni, ha egyáltalán.

Villamost szeretne a metró helyett a VEKE

29Okt

Címkék: bkv, budapest, metró, veke, fidesz, 4_es_metró, villmos, javaslat

Csütörtöki ülésén dönt a fővárosi közgyűlés a 4-es metró második szakaszának előkészítéséről, és a metrókocsik beszerzéséről. Ha a képviselők megszavazzák metróvonal Keleti Pályaudvar és Bosnyák tér közötti szakaszára szánt 167 milliárd forintot, a főváros végleg elkötelezi magát az építkezés mellett, és megindulhat a tenderek kiírása. A VEKE szerint e második szakasz megépítése nem térül meg, és az unió sem támogatja majd, ezért a metróépítés helyett a villamoshálózat fejlesztését javasolják.

A 4-es metró első szakasza a Kelenföldi Pályaudvartól a Keleti Pályaudvarig tart, ez az a rész, amin már dolgoznak is. A második, a tervek szerint a Keleti Pályaudvartól a Thököly út alatt a Bosnyák térig futó szakasz azonban még csak az előkészítés fázisában van. A közgyűlés ma dönt róla, hogy elkülönítik-e az erre a célra szánt 167 milliárd forintot. A metró harmadik szakasza a tervek szerint a Bosnyák térről Újpalotára megy majd egyszer tovább.

A metróra szükség van, "nem csak ezt, más metrót is fogunk építeni" - mondta a Fidesz elnöke.

Az új kormánynak és Budapest új vezetésének választ kell adnia arra, miért kerül a 4-es metró két-háromszorosába annak, mint kellene; a metróügy az egyik nagy ügy lesz, amit lehetőleg rövid idő alatt ki kell vizsgálni - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdán, Tarlós István fővárosi frakcióvezető Budapest-programjának bemutatóján.

Tarlós István programjában az szerepel, hogy felül kell vizsgálni a 4-es metró szerződéseit. Egy ezt firtató kérdésre válaszolva Tarlós István hangsúlyozta: nem azt mondják, hogy a metrót nem kell befejezni, és nyomatékosította, hogy nem akarják leállítani az építkezést. Ugyanakkor megjegyezte: a II. szakaszra jelenleg nincs pénz, és "imádkozni lehet, hogy legyen miből kifizetni" az első szakaszt.

Megint drágult a 4-es metró

27Okt

Címkék: bkv, budapest, metró, 4_es_metró, index, cikk, eu, dbr

Majdnem 20 milliárd forinttal drágult újra a metró összköltsége a most elkészült negyedéves metrójelentés szerint. Az okok: kisebb uniós támogatás, áfaemelés, árfolyamváltozás.

Az Index birtokába került legújabb metrójelentés szerint a projekt várható összköltségét 2009 augusztusában vizsgálták felül. A számítások során figyelembe vett tényezők hatására az I-II. szakasz együttes projektköltsége 516 753,6 millió forintról 533 222,1 millió forintra emelkedett.

Az összköltségen belül az I. szakasz tervezett projektköltsége a korábbi 353 766,3 millió forintról 366 096 millió forintra növekedett. 2009. májusban ugyanis a Kohéziós Alaphoz beadott kérelemben az elszámolható költség összegét lecsökkentették, mivel az uniós bizottság 11 szerződést nem elszámolhatónak minősített.

3-as metró - A mostohagyerek

26Okt

Címkék: bkv, budapest, metró, 3_as, vélemény, felújítás, 4_es, utas, észrevétel

Annak ellenére, hogy a 3 budapesti metróvonal közül a legújabb, ez van a legrosszabb állapotban. Nem csodálkozom, ha az embereknek kedve sincs felszállni rá, elnézve a szerelvényeket és az állomásokat. Jó lehetett, amikor még nem volt, helyette lehetett a Váci úton és az Üllőin villamosozni (3,12,14, 55, 42, 52) - habár a mai utasmennyiséggel ez sem biztos, hogy megoldás lenne. Inkább fel kellene újítani, dehát másra kell a pénz. A 4-es metró és holdudvara, meg a nyaralók és autók bizony tényleg drága mulatság - derülne ki, ha valaki egyszer tényleg összeadná, mire is ment el a pénz a 4-es kapcsán. Egyébként szinte ugyanaz lesz az útvonala, mint a mai 7-es buszcsaládnak, úgyhogy nem teljesen értem a miértjét (a BULIN kívül), sőt, szoktam látni 7-es buszt használó egyéneket, és még élnek, tehát nem haltak bele, hogy nincs 4-es metró. Persze a közlekedésmérnökök évekig tanulják a szakmájukat, és valószínűleg a kérdés nem ennyire egyszerű, tehát tartózkodnék a szakmai állásfoglalástól.

Örökzöld témát vetett fel olvasónk. Lenti levelében a csúcsidőben piacra utazgató nyugdíjasokról ír, akik időnként a munkába, iskolába igyekvő utasoktól veszik el az álló és ülőhelyet. Európa más részén már megtalálták a megoldást. Az időseknek is fizetni kell a tömegközlekedésért a csúcsidőben, így szoktatták le őket a felesleges utazásról. Olvasónk már saját nagymamáját is leszoktatta a reggeli buszozásról.

Tisztelt BKV-figyelő!

Ha jól emlékszem már kétszer volt téma a blogon a csúcsidőben ingyen utazgató nyugdíjasok ügye. Ismét elkezdődött az iskola, a BKV a nyári menetedhez képest alig sűrítette a járatokat, így a reggeli és a délutáni csúcsban igazi tömegnyomor van a buszokon, a villamosokon és a metrón is.

Minden reggel figyelem a buszon utazók táborát, és meglep, hogy a sok munkába igyekvő ember és az iskolások között mennyi idős nyugdíjas utazgat bevásárolni, orvoshoz, stb. Tömött villamoson és buszon utazva szinte minden nap látom, hogy az utasok azért nem férnek fel a járművekre, mert úgymond elfoglalják a helyüket. Félreértés ne essék nincs bajom az ingyen utazó nyugdíjasokkal sosem bántanám őket, de sokan közülük megtehetnék, hogy akkor mennek a piacra, vagy akkorra kérnek időpontot az orvoshoz, amikor nyugisan tudnak utazni.

Emléktáblát avattak elhunyt kollégájuk tiszteletére a Milleneumi Földalatti Vasút dolgozói és a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének tagjai 2009. október 19-én a BKV Zrt. Mexikói úti járműtelepén.  A táblával munkatársai és barátai Pál Sándornak állítottak méltó emléket, így köszönve el Sanyi bácsitól, aki 54 éven keresztül dolgozott a társaságnál.

A Millenniumi Földalatti Vasút történetében egy korszak ért véget 2009 augusztusában, amikor Pál Sándor, nyugdíjas térfelvigyázó, mindenki „Sanyi bácsija” 75 éves korában elhunyt.

Néhány hónapja kipattant valakinek az agyából, hogy a jegyek és bérletek árát nem takarításra és karbantartásra költik, hanem színészeknek fizetik majd ki, akik felmondják a 4-es és a 6-os villamos, valamint a 7-es buszcsalád megállóinak nevét. A BKV öt színésszel kötött szerződést, méghozzá Hegyi Barbarával,  Rudolf  Péterrel, Nagy-Kálózy Eszterrel, Szerednyey Bélával, Pusztaszeri Kornéllal. Nekik a közlekedési társaság összesen 5 millió forintot fizetett. Hatalmas botrány lett ebből. Az utasok százával írták a panaszokat a BKV-nak, mert mindenki úgy érezte, hogy a cégnek nagyobb problémái is vannak annál, mint hogy ki mondja a megállók neveit

Normális cégeknél egy ilyen balul elsült kampány után az ötletgazdát elbocsátják. De a BKV-t  úgy néz ki hülyék vezetik, ezt bizonyítja az is, hogy a több száz (ezer?) panaszlevél ellenére új vonalakon cserélik le a tájékoztató szöveget. Sőt! Információink szerint a metrókon még a tájékoztató rendszert is lecserélik, mert a régire nem férnek rá az új felvételek. Ezt a következő élő szerződés is alátámasztja:


Újabb ötmillió a hangokra (forrás: BKV)


Sikerült megszereznünk a felvételeket, melyeken –a már ismert színészek- a 3-as metró tájékoztató szövegeit és a megállók neveit mondják. Ezt azt bizonyítja, hogy folytatódik a cégen belüli ámokfutás és a pénzszórás, pedig az utasok jobban örülnének, ha a színészeknek eddig kifizetett pénzt alkatrészekre vagy takarításra költené a BKV.

Olvasónk és barátja október 15-én éjszaka a Nagyvárad téri aluljáróban készített egy fotót. Ennek az ott tartózkodó biztonsági őrök annyira nem örültek, hogy mindkét srácot lefogták, egyiküket le is fejelték. A biztonsági őröknek valószínűleg az nem tetszett, hogy a képen ők is helyet kaptak. Én sem örülnék, ha lefényképezneénk, de a problémát valószínűleg nem verekedéssel, hanem egy „Kérlek töröld ki a képet” mondattal intézném el.

Tisztelt BKV-figyelő!

Bekerültem azon BKV utasok sorába, akik leírhatják, hogy ha nem velem történik meg, nem hiszem el. Ha minden igaz, kapsz még egy levelet erről az esetről, azért megosztanám a saját szemszögemből is. Október 15-én éjszaka két barátom és én leszálltunk a metróról a Nagyvárad térnél.

A lépcsőn felérve az aluljáróba, érdekes látvány tárult elénk. Legalább negyven ellenőr (biztonsági őr?) ácsorgott ott, szinte meg is telt velük az egész. Ezt egyik társam sajnálatos módon meg akarta örökíteni mobiltelefonjával. Mi előtte mentünk. Haladtunk a feljáró felé, hátrafordulva látom, hogy néhányan a sok közül elkezdték ütlegelni őt, felkenték a falra, stb.

Jonathan McDonald üzletember videóra vette a londoni metrón, ahogy a TfL (Transport for London) egyik dolgozója egy utassal kiabál, és azzal fenyegeti, hogy belöki a vonat alá. Boris Johnson polgármestert megdöbbentette az eset, azonnali vizsgálatot kért a társaságtól.

Nem találtak se automatát, se nyitva lévő pénztárat a turisták, ezért jegy nélkül engedték utazni őket a földalattin. Minden állomáson leszálltak, de jegyet nem tudtam venni. Később a leszállásnál ellenőrök várták őket, akik lecsaptak rájuk, pont úgy, ahogy néhány nappal később Tony Wheelerre is. Az utas panaszt írt, később visszakapta a pénzt:

A történetem a következő. Július 5-én, vasárnap a Blaha Lujza téri metrókijáratnál két tanácstalan külföldire lettem figyelmes. Megkérdeztem, miben segíthetek, erre elmondták, hogy megbüntették őket, és a panaszkönyvbe szeretnének írni. Az alábbi történetet körmölték a panaszkönyvbe.

"My friend and I tried to purchase tickets using automatic machines at "Széchenyi fürdő" around 16:00. Both machines rejected cash and credit cards. When the controllers had no tickets to give us, the controllers [told] us to get on the train anyway, even though we had no tickets. Then, we tried again the machines at Bajcsy-Zs., and cash and credit did not work, either.

A lenti videót egy olvasónk készítette október 10-én szombaton 18 óra körül a Nyugati téri metróállomáson. Sajnos nem tudjuk, hogy a két biztonsági őr miért támadt rá a nőre, miért csapkodják Őt az újságtartóhoz, és miért akarják megakadályozni a videózást, ezért a segítségeteket szeretnénk kérni. Aki ott volt a helyszínen, ismeri az előzményeket az legyen szíves írja meg nekünk e-mailben vagy a hozzászólások között.


Nem indul a videó? Kattints ide!

Sosem értettem, hogy a földalatti vezetői hová sietnek. Beállnak az állomásra, nyitják az ajtókat, és már szól is az indulásjelző, a szabályszerű le- és felszállásra alig 2-3 másodpercet adnak. Ha pedig valaki az ajtók között marad, mindig az „Indulásjelző megszólalása után nincs le-, felszállás szabályra hivatkoznak, ami betarthatatlan.

Olvasónk kisfiával utazott vasárnap a földalattival. Éppen a babakocsit tolta ki a peronra, amikor a vonatvezető jelzett, és rácsukta az ajtót a babakocsira és a benne ülő 11 hónapos gyerekre. Az ajtó később kinyílt, anyuka a gyerekkel együtt a peronon landolt. Később megpróbált panaszt tenni, de senki nem segített neki.

Tisztelt Gál Mihály!
 
Szeretnék egy esetről beszámolni, bár nem vagyok feljelentgetős típus, de mindennek a legalja, ami történt kicsi fiammal és velem vasárnap 12.10 perckor, a Vörösmarty téri kéregalatti végállomásánál.

Az állatkertbe tartottunk, éppen kiszállni készültem 11 hónapos, babakocsiban üldögélő Misó fiacskámmal, amikor a tisztelt vezető rácsukta a gyermek fejére az ajtót. Ahelyett, hogy kiszállt volna, nemes egyszerűséggel kinyitotta az ajtót, majd tovább hajtott. A hirtelen kinyílt ajtó pedig azt eredményezte, hogy a gyermek babakocsistól (könnyű szerkezetű, könnyen mozgatható kocsiról van szó), anyukástól együtt arccal a peron kövére zuhant. ha nincs a helyszínen két kedves, KÜLFÖLDi hölgy, a gyermek még percekig a földön feküdt volna. Én első ijedtségemben bekopogtam (dörömböltem) azon a kis ajtón, ahol az ügyelet üldögél, majd előadtam - elkiabáltam, hogy mi történt.

Olvasónk tavaly karácsonykor akart hazajutni Budapestről vidékre. A Deákról akart átmenni a Déli pályaudvarra egy utastársával, de a metró már nem járt, a buszok sem arra mentek amerre nekik kellett volna, ezért már-már beletörődtek, hogy Pesten maradnak. Egy buszvezetőtől kértek információt, de a sofőr csak annyit mondott „Szálljatok fel!”, és saját szabadidejét feláldozva elszáguldott velük a Kelenföldi pályaudvarig:

Tisztelt BKV-figyelő!

Az eset idén tavaly karácsonykor történt, azért nem írtam meg aktuálisan mert nem akartam bajt hozni egy rendes ember fejére. 1-2 pozitív élmény kivételével rengeteg negatív tapasztalatom van utasként. Történt az eset, hogy bizonyos okokból december 24.-én nem tudtam eljutni a Délibe, Újpestről. Későn is indultam, a taxisok horror árat mondtak, és én kis naiv valami miatt nem kocsival indultam el, hogy otthon karácsonyozhassak "talán már idő előtt megittam a lélekmelegítőt".

Elméletileg igen, ahogy a kiszedett első kerékkel szállított kerékpár is. Olvasónkat egy túlbuzgó biztonsági őr mégsem akarta leengedni a metróba, mert szerinte így nem lehet biciklit szállítani.

Véleményem szerint Budapesten úgy lehet a leggyorsabban közlekedni, ha a kerékpárt és a BKV-t együtt használjuk. Ugye a BKV járművein nem lehet normálisan kerékpárt szállítani (kivétel a HÉV és a Fogas), legalább az ilyenekbe nem kellene belekötni, hanem hagyni kellene őket utazni, ezt a két közlekedési formát mégjobban össze kellene kapcsolni.
Olvasónk levele hajtás után olvasható:

A MillFav-on lehetetlen szabályosan közlekedni. Beáll a vonat az állomásra, nyílnak az ajtók, az utasok még el sem kezdtek leszállni, de már szól az indulásjelző –amivel az utasok nem foglalkoznak, mert abszurd az egész- és ha nem igyekeznek az ajtók között maradhatnak. Nem egyszer csukták már rám így az ajtót. Tudjátok mit reagált erre a BKV? „Az indulásjelző megszólalása után ne kíséreljük meg a le- és felszállást mert balesetveszélyes!” Anyád! Gondoltam magamban, akkor mégis hogy szálljak fel? Egy ismerős hasonló története következik:

Főhősünk, aki Mefi, nagyon ritkán szokta szidni a Budapest Transport Limited (Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság) szolgáltatásait, mert ismeri a rendszer gyenge pontjait, tudja, hogy sokszor egyáltalán nem az történik, ami látszik. Utoljára a tavalyi év nyarán volt rá példa, hogy mégis megtette, most ismét ez következik.

A tegnapi „Hozzácsapta az utast a lyukasztóhoz a biztonsági őr” című poszt kapcsán azonnali vizsgálatot és reakciót kértem a BKV-tól, levelüket lent olvashatjátok. A válaszból kiderül, hogy nem is a biztonsági őr támadt az utasra, hanem fordítva, és nem csapták hozzá a lyukasztóhoz, hanem nekiesett magától. De vajon melyik verzió a valós? A független szemtanú leírása, vagy a munkahelyét védő biztonsági őré? Mindenki döntse el maga:

Tisztelt Gál Mihály Úr!
 
A BKV Zrt. az alábbiakról tájékoztatja:
 
Az olvasói bejegyzés alapján társaságunk azonnal vizsgálatot indított az ügy körülményeinek tisztázására.
 
Szeptember 13-án, este hét óra tájban a Nyugati pályaudvari metróállomás Teréz körút felőli bejáratánál egy érezhetően ittas utastól a biztonsági szolgálat munkatársa kérte jegyét/bérletét. A férfi egy – a jegyellenőrzésben résztvevő biztonsági őröknek járó – céges kitűzőt mutatott fel, majd hirtelen rátámadt az egyik szolgálatban lévő őrre. Nekinyomta az üvegajtónak, és fojtogatni kezdte.

A lenti történetet egy olvasónk találta a NLC egyik fórumában még tegnap. Egy utas arról ír, hogy tegnap este a Nyugati pályaudvarnál a mozgólépcső tetején egy biztonsági őrökkel vitázó járókelőre lett figyelmes. A vitát az biztonságiak egyszerűen orvosolták: Hozzácsapták az utast a jegykezelőhöz, aki beütötte a fejét a gépbe, ami a nagy ütéstől szétesett:

Jó estét!

Ma (szeptember 13.) este 19 óra körül a férjemmel hazafelé tartottunk a Nyugati pu.-i metrómegállónál. Becsületesen megvettük a jegyünket a pénztárnál és mikor indultunk a lyukasztó felé, arra lettünk figyelmesek, hogy egy járókelő még a jegykezelők előtt vitázik egy ellenőrrel, majd egyik pillanatról a másikra, egy másik ellenőr odajött megragadta a férfi hátizsákját és teljes erőből odavágta az egyik jegykezelő géphez. A férfi beütötte a fejét a készülékbe, ami az ütéstől szétesett! és elterült a földön. Mi, járókelők döbbenten álltunk, a férfi nem mozdult, aztán egy hölgy rohant hozzá és kiabálta hogy ömlik a vér a földön fekvő férfi fejéből.

Drágábban juthat a BKV az új metrókocsikhoz

09Szept

Címkék: bkv, budapest, metró, alstom, origó, hír, információ, nkh

Hat-hétmilliárd forinttal is többet fizethet a főváros a 2-es és a 4-es metró 37 új metrókocsijáért, mint a szerződésbe foglalt 65 milliárd forint - írja a Népszabadság. Az új szerelvények nem készültek el időre, a BKV és a francia gyártó most egyeztet az egymással szemben fennálló követeléseikről.

2006-ban rendelt a főváros, illetve a BKV a francia Alstomtől 37 új metrókocsit 65 milliárd forintért. Ezekkel cserélnék le a több mint harmincéves orosz metrókocsikat a kettes metró vonalán, 15 szerelvényt pedig az épülő négyes vonalra szántak. Előbbieknek május végéig el kellett volna készülniük, míg a 4-es metróra szánt kocsikat július végéig le kellett volna szállítani.

Néhány hete örömmel írtam arról, hogy a BKV-nál elindult valami, többek között az utastájékoztatás is fejlődött. Aztán kipattant a botrány, először Kocsis MVM ügyei miatt, majd jött Szalainé akit a többiek követtek. Cégen belül elkezdődött a kisemberek cseszegetése, elküldték a szóvivőket, átalakítják az egész utaskapcsolati osztályt. Mindeközben az utasokról, az utasok tájékoztatásáról elfeledkeztek:

Tisztelt BKV figyelő!

2009.09.05-én Budapesten számos forgalmi korlátozás volt érvényben. Délután a 4-6-os villamos vonalán szerettem volna eljutni a Nyugatiig. A Blaha Lujza téren bemondták a villamoson, hogy innen villamospótló busz közlekedik tovább. Ennek megfelelően átmentem a megállóba, ahol rajtam kívül még 30-40 ember várta a buszt.

Verekedés a 3-as metrón

04Szept

Címkék: bkv, budapest, metró, verekedés, balhé, utas, észrevétel, panasz, videó, biztonsági_őr

A lenti videót nézve két kérdést tennék fel: 1,) Ilyenkor hol vannak azok a biztonsági őrök, akik egy hiányzó bérletigazolvány (diákigazolvány) szám miatt már ordibálnak és ütnek? 2,) Az utasok miért nézik a verekedést, miért nem lépnek közbe? Több nagydarab utast látni, akik egy laza pofonnal védet vethetnének a bunyónak, nem hiszem, hogy utána lenne kedve keménykedni. Többiek addig vészjelzőn értesíthetnék a metróvezetőt.

Nem indul a videó? Katt ide!

Mit tehet egy ellenőr, ha az utas semmibe veszi, levegőnek nézi? Meg ugye nem ütheti, mert abból panasz születik, és végül –az egyébként normális- ellenőr ütné meg a bokáját. Az utas iratokat nem ad, a rendőrt nem várja meg, a kérdésekre pofátlanul válaszol. Akkor mit tehet az ellenőr?

Kedves BKV-figyelő!
 
A hétvégére vendégként érkeztem a fővárosba, és autó hiányában sajnos rá voltam kényszerülve a tömegközlekedésre. Nincs ezzel semmi gond, mert olyan utazó/átutazó vagyok Budapesten, aki még 1-2 megállóra is képes jegyet lyukasztani - itthon, Miskolcon megszoktuk a rendet, és nem csinálunk ügyet az ilyesmiből.
 
Egyik este azonban különös jelenetre lettem figyelmes a Keleti Pályaudvari 2-es metrómegállóban. Este 11 óra körül járhatott már az idő, és elég kevesen voltunk mind az aluljáróban, mind a mozgólépcsőkön. Nekem 3 napos turistajegyem volt, ezért szerencsére nem kellett jegyvásárlással bajlódnom - de, ahogy tapasztaltam, másnak meggyűlt a gondja ezzel. Egy (nem cigány), fiúsra nyírt, pár centis hajú, fehér szoknyás, fehér - ujjatlan - blúzos fiatal hölgy ment előttem a mozgólépcsőn 2 közepes méretű táskával (egyik a hátán, másik a kezében).

2009 elejétől a metrón lyukasztott jegy 60 percig érvényes, és átszállásra is feljogosít, amennyiben az utazásunk nem haladja meg az előbb említett 1 órát. Sok a kavarodás a jeggyel kapcsolatban, ugyanis a BKV tájékoztatója nem egyértelmű, ha szó szerint értelmezzük a metrón utazás megszakítást követően is érvényes. (Tehát leszállunk a metróról, elmegyünk vásárolni, majd visszaszállunk). Egyszer már jeleztük a cégnek, hogy hibás a tájékoztató, akkor javították is, de nem írták újra, csak néhány felesleges szót kitöröltek belőle, viszont így megint félrevezető. Lássuk, milyen panaszt kaptam:

Tisztelt BKV-figyelő!

A mai nap folyamán kisföldalattin utaztam az Oktogontól a Vörösmarty térre. a jegyet 15 óra 52-kor kezeltem az Oktogonon, majd a Vörösmarty téren 16:32-kor megpróbáltam visszaszállni, ahol a jegyellenőrök egyrészt nem engedtek felszállni, mondván a jegyem nem érvényes, valamint miután kértem, hogy adják vissza a jegyemet, széttépték és közölték, hogy nem adják vissza, mert lejárt.

1.) A vonaljegyen és az önök honlapján az alábbi tájékoztatás szerepel: "Az érvényesség időtartama alatt a metróhálózaton belül (ideértve a földalattit is) átszállásra jogosít. A jegyet a metrón és a földalattin az utazás megkezdése előtt, a többi közlekedési eszközön a felszállás után kell érvényesíteni. Bélyegzős érvényesítés esetén a kezeléstől számított 60 percig jogosít utazásra."

Olvasónk jegyet szeretett volna venni az Árpád hídnál, de nem talált nyitva lévő pénztárat, ezért a közelben álló biztonsági őr segítségét kérte. Tőle kapott is jegyet, de használt volt, tehát „hivatalosan” bliccelt, ezért 6 ezer forintra büntették a Ferenciek terénél. Az utas hiába tett panaszt, a BKV szerint hazudik:



Tisztelt BKV-figyelő!

A BKV-n történt az alábbi eset. Úgy büntettek meg, hogy volt menetjegyem! Az Árpád hídi metróval mentem és akartam venni jegyet, de zárva volt a jegypénztár és a bódé sem volt nyitva! Odamentem az ellenőrhöz!? (karszalagos faszihoz "Jegyellenőrök" felirattal) és kérdeztem, hol lehet jegyet venni! Ő mondta, hogy nála tudok! Erre vettem tőle egy jegyet ami le volt kezelve. Azt mondta, hogy ezzel nyugodtan igénybe vehetem a metrót! 

Hát Ferenciek terén megbüntettek, hogy ez rossz jegy a felszínen lett érvényesítve!

-Mondta olvasónknak az egyik mozgólépcsőnél álló biztonsági őr. Az utas jegyet akart venni, de nem tudott, ezért a jegyeket és bérleteket ellenőrző őr azt tanácsolta nekik, hogy blicceljenek nyugodtan. Olvasónk nem érti, hogy miért állnak őrök a metrónál, ha leengedik a bliccelőket, miért nem árulnak inkább jegyet?

Sziasztok!

Egy ma (09.08.05.) reggeli esetet szeretnék veletek megosztani. 5.25-kor lementünk a Kálvin téri metróhoz. Akartunk jegyet venni, hogy eljussunk a Népligetig metróval. A pénztár zárva volt, sebaj, ott az automata! Igen ám, csak hogy a már 2 hónapja használatban lévő 200 Ft-os érmét nem fogadja el, sem a papírpénzt...

Amikor a biztonsági őrök bunkóságáról születik poszt néhányan azzal védik őket, hogy a nehéz, fárasztó munka miatt ilyenek. Valahol megértem, tényleg nem lehet könnyű 12 órát állni a huzatban, de saját problémánk miatt talán nem az utast kell cseszegetni. Olvasónk egy pozitív biztonsági őrös sztorit írt meg nekünk. Főszereplő egy barátságos, segítőkész, angol nyelvet beszélő őr:

Kedves BKV-figyelő!
 
Egy újabb kellemes meglepetésről szeretnék beszámolni Neked. Történt ugyanis, hogy a Népliget felé tartottam, a Nagyvárad téren szálltam fel a metróra. A bejáratnál annak ellenére ott voltak még az ellenőrök, hogy este 8 óra volt. Most viszont jól jött, hogy ott voltak.

Írtam a FigyelőNetre egy cikket még a hét elején arról, hogy a BKV visszaállítaná a kalauzos rendszert, a járműveken külön ellenőrök és biztonsági őrök lennének, akik megakadályoznák a bliccelést és felügyelnék a rendet. Ilyen rendszer már működik a metrón, de ahogy tapasztalom a hatásfoka nem az igazi. Ezért arra gondoltunk, hogy ezt is belevesszük a cikkbe.

Múlthéten az egyik délelőttöt metrózásra szántam. 16 alkalommal utaztam a 2-es és a 3-as metrón, bérlettel a zsebemben. Arra voltam kíváncsi, ha 2007-ben lejárt bérletemet felmutatom a biztonsági őröknek, vagy csak elsétálok mellettük, mit lépnek. 15 alkalommal semmit sem tettek. Lobogtattam a 2007-es bérletem, feltűnően elsétáltam mellettük, de semmi. Nem tudtam magamra vonni a figyelmük. Egyedül az Astoriánál állítottak meg, de lehet, hogy ott is csak véletlenül. Elküldtem az eredményeket a BKV-nak, gondoltam reakciójukat beleteszem a cikkbe, hogy ne utólag kelljen ezzel foglalkozni. A cég az eredményekre nem reagált, helyszíni bejárásra hívtak, amit előre leegyeztettünk.

Kár volt, mert a BKV készült. Már a Délinél gyanús volt, hogy elkérték a bérletemet ellenőrzésre, mert nem szokták. A Blahán vártam a szóvivőt, addig figyeltem az őröket. Minden utasnak elvették a bérletét, a fény felé tartották, kézről-kézre járt, vajon hamis-e, majd visszaadták az utasnak. Valljuk be, ez nem mindennapi.

A Fehér úti kocsiszínben már tudják, hogy az új Alstom metrók miért „hibásodnak meg” folyton, és miért nem futja az első vonat a próbaköröket. A metróvezetők arról beszélnek, hogy az Alstom projekt vezetője teljesen véletlenül a BKV Vasúti Járműjavító Kft. egyik magas beosztású tagja, akinek érdekében állhat, hogy az új metrók minél később álljanak forgalomba. Hogy miért?

Minél később állnak ki az Alstom metrók, annál többet futnak a régi vonatok, amiket nagyjavításra kell vinni, alkalmanként 10 millió forintért. Bízom benne, hogy innen már mindenki össze bírja rakni a képet, nem kell elmagyaráznom, hogy ebből a néhány millióból így kiknek jut egy kis zsebpénz. Próbáltam kérdezősködni a BKV-nál, de senki nem tud semmit, csak néhány kocsiszínben dolgozó állítja a leírtakat.

Ezek után senki ne higgye, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság által talált hibák tényleg valósak. A fékcsövek sem maradnak csak úgy a szakemberek kezében, ha előzőleg nem csavargatja ki őket valaki…

Lényeg a lényeg, ha emberünk tovább húzza az időt elképzelhető az is, hogy csak jövő tavasszal utazunk először az Alstom metrókon, feltéve ha befér majd az alagútba.

Olvasónkat május 20-án a Stadionok metróállomáson egy idegbeteg ellenőrrel hozta össze a sors. Letegezte az utast, majd szóváltásba keveredtek. A biztonsági őr ledobta a karszalagját a földre, és „civilként” az utas után ment, mert meg akarta verni. (A régi levélért kattints ide!)

Bár május már rég elmúlt, a BKV nem feledkezett meg a panaszról. Értesítették a biztonsági szolgálatot, akik felmentették a biztonsági őrt:

Tisztelt Utasunk!  

A társaságunkhoz írt levelével lehetővé tette számunkra, hogy ellenőrzésének körülményeivel kapcsolatban tájékoztatást nyújthassunk Önnek.

Bejelentését vizsgálat céljából továbbítottuk az illetékes szakszolgálat vezetőjének. Mivel azonban a jelzett eset a bejárati ellenőrzést és területvédelmet is végrehajtó biztonsági szolgálat munkavállalóira vonatkozott, vizsgálati kérelmével a szakszolgálat-vezető megkereste az alkalmazásukban álló cég vezetőjét, és az eset elemzését kérte tőle.

Olvasónk nem érti, hogy a BKV miért a jobb állapotban lévő, nemrég felújított rózsaszín utasterű metróit adja el, a sokkal rosszabb állapotú, 3-as vonalán járó szerelvények helyett. Lehet, hogy ezek nem automatizáltak és egy kocsival rövidebbek, de segédvezetővel és plusz egy kocsival minden gond nélkül futhatnának a 3-ason. A metrófelújítás idején is jártak arra.

Tisztelt BKV!
 
Felháborodva olvasom, hogy a BKV el akarja adni a 2000-es évek elején korszerűsített EV3-as metrószerelvényeket. Remélem ez nem igaz és csak az újságíró hozzá nem értése miatt jelenhetett meg így a hír. Ugyanis a 3-as metrón sokkal rosszabb állapotú régi EV-3-asok vannak kb. 15-20 ilyen szerelvény van. A 3-as metrón ezeknek csaknem a felét ki lehetne váltani a 2000-es évek elején nem két fillérért korszerűsített EV-3asokkal.

Remélem ez a tervük és nem az eladás. Várom mielőbbi megtisztelő válaszukat és remélem amennyiben igazam van ezt a félreértést a sajtó számára is tisztázzák. Velem együtt sok 3-as metrón közlekedő utas örülne a korszerűsített szerelvények megjelenésének.
 
Üdvözlettel: T.

Azért, mert mindent megnéz vele, és bármire gondolkodás nélkül rámondja, hogy hamis. Olvasónk a Ferenciek terén találkozott egy UV lámpás emlőssel, aki kikapta kezéből a bérletet, és azzal vádolta, hogy azt hamisította. Kolléganője még helyeselt is, már a büntetést is írták, amikor kiderült, hogy tévedtek, és bocsánatkérés nélkül elkotródtak. Ennyire nem értenek a bérlethez és az UV lámpákhoz, vagy csak megpróbálták lehúzni az utast? Örök rejtély marad. Íme egy történet Budapestről:

Tisztelt BKV-figyelő! Tisztelt BKV!

Szeretném megosztani mi történt velem egyik nap fáradtan, munkából hazamenet. Közel két éve vagyok Pesten és rendszeresen utazom a BKV járművein. Minden nap használom a hármas metrót, ami tele van ellenőrökkel. Minden reggel felmutatom a bérletem, köszönök, általában még vissza is köszönnek. Eddig ezzel nincs is semmi probléma. 

Párszor előfordult már, hogy hazafele, ellenőrizték a kijáratnál is a bérletemet, "kedves" ellenőr kivette a kezemből, nézegette, majd visszaadta. Azonban, ami tegnap történt attól még ma is teljesen ideges vagyok.

Olvasónkat néhány hete ismerősével tartott haza. A metróról az Örsön szálltak le. Az állomás területéről szép lassan gyalogoltak ki, nem siettek, és volt még egy metró a menetrendben. Egyszer csak azt vették észre, hogy az állomás bezárul előttük. A kint álló őrök nem akarták őket kiengedni, de amint előkerült a mobiltelefon a rácsok felnyíltak:

 

Miért kötekednek a fizető utasokkal?

12Júl

Címkék: bkv, budapest, metró, utas, észrevétel, bérlet, biztonsági_őr, panasz

Sosem fogom megérteni, hogy a metró bejáratánál álló őrök miért kötekednek, főleg a fizető utasokkal. Olvasónk az Örs vezér terén próbált meg bejutni a metróhoz, ám a biztonsági őrök annyira szorosan álltak egymás mellett, hogy nem lehetett mellettük elférni. Hiába mutatta a bérletét, nem álltak odébb. Kicsit meglökte őket, amikor elment mellettük (nem fért el) ezután lekurvázták. Az utas levele:

Tisztelt BKV!

23 éve utazom az Önök közlekedési vállalatával (14 évig vidéken éltem) és MINDEN hónapban megvásárolom a bérletet. Nem a munkahelyem fizeti, saját pénzből.

Másfél hónapja az Örs vezér térről járok munkába a 2-es metró vonalán. Eddig is rendkívül zavaró volt, hogy az ellenőrök úgy állnak a jegykezelőknél, hogy aki szeretné is alig tudja kezelni a jegyét, mert ebben akadályozzák, aki pedig a FELMUTATOTT bérlettel haladna, azt sem engedik át zavartalanul.

Rengeteg bejegyzés szólt az utóbbi hetekben a tapló, bunkó biztonsági őrökről és ellenőrökről. Olvasónk most egy pozitív észrevételt küldött velük kapcsolatban (mert ilyen is van):

Helló BKV-figyelő!

Tegnap (2009.07.08; 16:42-kor) a Moszkva téren a metróhoz (M2) tartottam, amikor a mozgólépcsőnél ellenőrizték a bérletem. Mutattam is az egyik biztonsági őrnek ( aki karszalagot viselt), de ő észrevette, hogy a bérletszelvényemen nem volt kitöltve a bérlet sorszáma. Büntetés helyett adott egy tollat és mondta, hogy írjam rá a számot, "mert holnaptól büntetik. 6000." Megköszöntem majd kitöltöttem a szelvényt. :)

Láttam, hogy sok utastársamnak sem volt kitöltve a szelvényük. Az ellenőrök kezében toll volt, úgy várták az utasokat. Sőt, még az Astoria állomásnál is ezt tapasztaltam.

Látszik, hogy a BKV egy kicsit fejlődött. Csak így tovább!

Üdv, HcPetrov

Olvasónk európai tömegközlekedőset játszott a metrón. Olyat, hogy a jegye 60 percig érvényes, az utazás megszakításával is, tehát utazott egy kicsit a metrón, leszállt, elintézte az ügyeit, majd ugyan azzal a jeggyel újból felszállt a metróra. Máshol Európában ez működik, nálunk sajnos még nem. Az egészben azaz érdekes, hogy a jegye elméletileg még érvényes volt, mert 60 percen belül volt, ám egy ellenőr mégis meg akarta büntetni:

Mint fizető utas nem igazán értek egyet a blicceléssel, nem szoktam a bliccelőknek igazat adni. Most sem teszem, csak arra hívnám fel a figyelmeteket, hogy ha a BKV tarifarendszere egy kicsit is hasonlítana az európai tarifarendszerekhez, akkor a lenti panasz nem született volna meg. Ennek a levélnek számomra az a mondani valója, hogy a jelenlegi rendszer igencsak elavult:

Kedves BKV-figyelő!
 
Pár hete érdekes dolog történt velem az Arany János utcai metró megállóban.
 
Egyik reggel, pontosan BKV idő szerint 9óra17perckor, a Forgách utcánál érvényesítettem a jegyemet, azzal az előre megfontolt szándékkal,hogy a Dózsánál leszállok, elintézek egy pár perces dolgot, majd ha nincs befele ellenőrzés, ugyanazzal a jeggyel tovább utazom az Arany János utcáig.

Olvasónk nem érti, hogy az utasok pénze BKV-n belül hová tűnik. A buszok lerobbannak, a villamosok állapota katasztrofális, a metrókról nem is beszélve. Szerinte pénzt ellenőrre és biztonsági őrökre költenek. Az is kérdés, hogy megér 9000 forintot ez a szolgáltatás?

Kedves BKV-figyelő!

Nem túl régóta, mindössze két éve lakom pesten, és ez idő alatt kénytelen vagyok igénybe venni a BKV-t is, hogy otthonomból eljussak a munkahelyemre. Ez idő alatt mindig is bérlettel jártam, bár a munkahelyem nem fizeti, így magamnak kell kinyögnöm a rá való pénzt. A város különböző útvonalain járva azonban megdöbbentő, mennyire elszaporodtak az ellenőrök. Ott állnak minden metrólejáróban, olykor keselyűkként várják a bliccelőket mozgólépcső tetején, megjelentek az Árpád hídnál, a Kálvin térnél, hogy csak két helyet említsek. Szó se róla, a lefelé való ellenőrzést igazságosnak tartom, nem ez a bajom a BKV-vel. A problémám az, hogy én havonta 9000 ft-ot fizetek (jelenleg, s lesz ez még több is!) azért, hogy utazhassak. De valahogy mégis úgy érzem, inkább kifizetem az ellenőrök hadseregét, s csak nagyon kis százalékot költök ebből utazásra. Nem vagyok biztos benne, hogy egy BKV-ellenőr kap-e fizetést akkor is, ha nem ad ki büntetést. Ha kap, akkor a jegy- és bérletvásárlók fizetik ki az ő kiskirálykodását, ha nem kap, akkor viszont a lehető legvisszataszítóbb állás a világon, hiszen a szerencsétleneken élősködik.

Mindeközben, hogy én és jó néhány utastársam havi 9000 ft-ot fizet, egy háztartásban ez rúghat sokkal fájdalmasabb összegre is, a buszok lerobbannak két megálló között, a metrókocsik ülései kijárnak a helyükről, még a hiper-új combino-villamosok ülései is kényelmetlenek, a többi villamos állapota katasztrofális, a négyes metró évek óta sosem fog elkészülni. Karszalagokra azonban van pénze a BKV-nek.

A.R.M.

Összesen 2 milliárd 10 millió forint értékben kötött szerződést a BKV Zrt. a 4-es metróépítés I. szakaszában a DBR Projekt Menedzsmentjéhez kapcsolódó tíz szakértői feladat ellátására - a nyílt közbeszerzési eljárás eredménye a Közbeszerzési Értesítő hétfői számában jelent meg. A szakértői feladatok a járműrendszer, geotechnikus, vasúti pálya, szellőzési, követeléskezelő, költségelemző, kockázatkezelő, projekt ütemező, auditor és pénzügyi szakértő területhez kapcsolódnak, Írja a Blikk.

Mint arról hétfőn beszámoltunk, a BKV cinkotai garázsában a hétvégén kettétört egy Ikarus 435-ös autóbusz, szerencsére még a forgalomba állás előtt így baleset nem történt. Egy ugyan ilyen busz néhány hónapja a forgalomban, az Astoriánál tört ketté. A BKV átvizsgálta az ilyen típusú buszait és 171 darabból 12 buszon találtak komolyabb peredéseket

Hogy én ezt a két cikket miért kevertem így egybe? Azért, mert eddig azért szidtuk a BKV-t, mert koszos, takarítatlan buszokat állít forgalomba. Takarításról már álmodni se merünk, inkább annak örülünk, ha elérjük az úti célunk, és nem szenvedünk balesetet a szétrohadt járműveken. Sajnos a város és a cégvezetés a járműkarbantartás ügyében mindaddig nem fog lépni, míg komolyabb baleset nem történik. Lehet itt pénzhiányra hivatkozni, de ti is látjátok, hogy minden másra találnak pénzt, csak arra nem, amire igazán kellene.

Olvasónk hiába vette meg a 9000 ezer forintos bérletet a metró mozgólépcsőjénél az egyik biztonsági őr úgy bánt vele, ahogy a bliccelőkkel szoktak. Az egyik őr kitépte a kezéből a bérletet, majd azt ordenáré stílusban közölte az utassal, hogy a bérlethamisítókat és bűnözőket szűri ki. Részletek a levélben:

Kedves BKV-figyelö!

Ami velem ma megtörtént talán nem egyedi, és hasonló témában biztos mindennaposak az észrevételek, mégis úgy érzem muszáj legalább magamnak megadnom azt az érzést hogy talán foglalkozik valaki a dologgal, és meghallgat valaki.

Minden alkalommal mikor metróra megyek, már jó elöre ki szoktam készíteni a bérletemet mert tudom hogy úgyis ott lesznek az őrök.

Ez ma is így volt, fél 3 körül mentem a Deák térre, s mivel a bérletet a jobb kezemben tartottam, a jobb oldali ellenörnönek nyújtottam oda. Erre a balomról a másik ellenörnö meglehetösen arrogánsan, szinte fellökött, olyan hevesen próbálta kitépni a kezemböl az igazolványt. Természetesen ez sikerült is neki, három lépéssel odébb rohant és hátat fordítva nekem azonnal a bérletem marcangolásába kezdett. Döbbenten álltam mellette, megkértem hogy adja vissza, és megkérdeztem töle, hogy mire jó, hogy ezt csinálja. Erre ordenáré stílusban, kb bünözönek nézve közölte velem, hogy a bérlethamisításokat szeretné kiszürni, már lefülelt hármat, s eközben végig, mint egy keselyü, a bérletemet rángatta, mert nem tudta kinyitni a tetejét, majd felajánlottam neki, hogy segítek szétszedni, mégiscsak az enyém, tudom hogy kell.

Olvasónk időről-időre babakocsival közlekedik a fővárosban. Nem olyan kis „városi cirkávóval” –ahogy ő mondja, hanem egy igazi nagy túra-babakocsival, ami jól meg van pakolva csomagokkal, amikor vidékről feljön. Ritkán veszi igénybe a BKV szolgáltatásait, és azt tapasztalja, hogy sem a BKV-sok, sem az utasok nem segítik a közlekedésben. Pár hete épp a Batthyány téri metróállomásról tartott felfelé, amikor minden figyelmeztetés nélkül megállították a mozgólépcsőt és vissza sem kapcsolták. Egy élmény lehetett felcipelni a kocsit:

Tisztelt BKV-figyelő!
 
Szerencsére nem vagyok budapesti, így csak ritkán kell igénybe vennem a BKV szolgáltatásait. Időnként azért elvetődöm a fővárosba, ilyenkor féléves kislányomat is „kénytelen” vagyok magammal vinni ráadásul - vidéki lévén - nem egy „városi cirkálóval” hanem egy igazi túra-babakocsival. Azt, hogy nem mindenhol „akadálymentes” a metróállomás már mondhatni megszoktam, a lépcső tetején vagy alján egy-két segítségkérő pillantás - és pár perc - után segítenek –  természetesen - az utasok. (Tudom, hogy ezért nem kapnak fizetést, de BKV-dolgozó még sosem ajánlotta fel segítségét.)

Majdnem kisiklasztották a metrót

20Jún

Címkék: bkv, budapest, metró, vezető, utas, észrevétel, baleset, fórum, panasz, hülye

Tegnap és ma is, eddig ismeretlenek különféle vastárgyakat dobáltak a 3-as metró felszíni pályájára, ami miatt a közlekedés hosszabb ideig állt, és két vonat is megsérült. Egy olvasónk a következőt írta:

Az Észak-Déli metróvonalon (3-as) június 19-én pénteken ismeretlenek egy vasrácsot dobtak a felszíni pályára, a bal vágányra. A rács szétvágta a fékvezeték flexijét. A forgalom hosszabb ideig állt. Ma, június 20-án ugyan ezen a vonalon szintén állt a forgalom egy újabb rács miatt. Egy vonat megsérült, ki kellett állítani.

A BKV-figyelő az esettel kapcsolatban megkereste a BKV-t is, akik eddig semmilyen tájékoztatást nem adtak. Egy metróvezető viszont annyit elmondott, hogy csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj, hogy a metró nem siklott ki.

Olvasónk szerint azért, mert a BKV így akar plusz bevételre szert tenni, ugyanis sokan nem tudják, hogy metróról metróra való átszálláskor nem kell új jegyet kezelni, és ha látják a jegykezelőt egyből kezelnek egy másik jegyet.

Előzmény: A Deák Ferenc téren a 2-es és a 3-as metró állomásait összekötő átjáróban még januárban leszerelték a jegykezelőket, a jegyérvényesítésre felszólító táblákat is letakarták. A napokban rengetegen jelezték, hogy a  jegykezelő gépek visszakerültek, a tájékoztató tábláról lekerült a takarás, ezért sokan inkább lyukasztanak, mert nem tudják, hogy nem kell.

Kedves BKV-Figyelő!

Decemberben tájékozódtam a jegyárak változásai felől, és láttam, hogy a jegyek ezentúl a metróvonalon belül átszállásra is jogosítanak. Ez egy nagyon fontos fejlesztés, hiszen irreálisnak tartottam, hogy 420 forintért jussak el a Déliből a Nyugatiba. Január másodikán volt szerencsém(?) metróval menni, és láttam, hogy a Deákon a hármas metrótól lefelé vezető lépcsőnél, az "Érvényesítse átszállójegyét" (vagy valami hasonló) felirat le volt ragasztva, jelezve ezzel, hogy nem kell. A folyosó közepéről eltávolították a lyukasztókat is.

A biztonsági őrökkel végzett bemeneti ellenőrzésnek az lenne a célja, hogy kiszűrje a hajléktalanokat, a részegeket, és a bliccelőket, tehát azokat, akik nem jogosultak az utazásra. A rendszer nem tökéletes, mert a bliccelők és a hajléktalanok is simán lejutnak az állomásokra, például a minden irányból „védett” Deák térre is. Ha a metróvonalakon egy olyan állomás is van, ahol nincs ellenőrzés (2-es metró esetén a Kossuth tér) akkor a bérlettel (jeggyel) nem rendelkező utasok bármikor utazhatnak.

Utálom a pofátlan hajléktalanokat. Azokat, akiknek semmi úti céljuk nincs, csak felszállnak a buszok, villamosokra és utazgatnak unalmukban. Azokat sem szeretem, akik illemhelynek használják a BKV járműveit vagy a megállóhelyeit. Olvasónk is egy olyan hajléktalannal találkozott, aki a földalatti vonalán a Vörösmarty utcai állomáson bokáig letolt nadrággal végezte a dolgát. A lenti levél is bizonyíték arra, hogy normális biztonsági őrökre minden metróállomáson szükség van.

Hello!

A budapesti tömegközlekedés rendszeres használójaként tisztában vagyok a körülményekkel. A széteső, koszos buszokat, az oxigénmentes 4-6-ost, a sci-fi regénynek beillő menetrendet megszoktam, ezekre nem is panaszkodnék. Inkább vannak az utasokkal problémáim, akik beállnak az ajtóba, nem engedik bezáródni az ajtót, stb, ellenőrökkel, egyéb BKV alkalmazottakkal számottevő összetűzésem nem volt, a blogon is meglepődve olvasom néha a történeteket.

Olvasónk a Stadionok metróállomáson találkozott a BKV egyik legbunkóbb biztonsági őrével. Az utastól köszönés nélkül, tegező hangnemben kérte a jegyet, bérletet, és ezt ő szóvá tette. Nem kellett volna, mert az őr ordítozva, veréssel fenyegette meg, sőt, még a karszalagját is levette, amikor az utas után eredt:

Tisztelt BKV ügyfélszolgálat!
 
Folyó év május 20-án 16 óra 20 perckor a Stadionok metróállomásról indulva terveztem igénybe venni "közösségi közlekedési" szolgáltatásukat. Az Örs vezér tere felé haladó metró peronjához tartva elhaladtam a jegykezelő automaták között, amikor az addig a falnak támaszkodó, kék egyenruhás, jegyellenőri karszalagot viselő úriember száját a "Heló! Jegy, bérlet!?" kiáltás hagyta el. A magyar nyelv ezen dialektusát én ugyan nem értem, ellenben körülnézvén tapasztalnom kellett, hogy rajtam kívül csupán az úriember egy kollégája tartózkodik a közelben, feltételeztem hát, hogy az úr velem óhajt valamit közölni.

Megálltam, eltávolítottam fülemből a headsetet, köszöntem, majd megérdeklődtem, mit óhajt (idézet: "Jó napot, hogy mondta?"). Válasza a következőképpen hangzott: "Jegyet vagy bérletet mutassá'!". Felhívtam rá a figyelmét, hogy ismeretlenként illett volna köszönéssel kezdeni irányomban bármiféle interakciót ("Jó napot kívánok; talán kezdjük így."), mire feleletül a "Na jó, ne, ne kezdjük így..." mondatot kaptam.

Az elmúlt években sok szó esett a 2-es metró és a Gödöllői HÉV összekötéséről. A fejlesztést a VEKE is szorgalmazza. Ők a metró és a HÉV összekötését úgy képzelik el, hogy a metró a felszínen, az Örs Vezér terétől tovább, a HÉV vonalán a felszínen járna. Ezzel csak az a baj, hogy szakemberek szerint csak akkor megoldható, ha a HÉV és a metró kocsijait is lecserélik. A 2-es metró új szerelvényei már jönnek, ám azok még mindig alkalmatlanok a felszíni (értsd: A HÉV vonalán való) közlekedésre. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Gödöllői HÉV és a 2-es metró sosem, vagy csak évtizedek múlva lesz összekötve. Van azonban egy másik terv az összekötésre, ami nem új, mégsem beszél róla senki.

A 2-es metró Stadionok nevű állomásán 4 vágány található, melyből kettőt -a két szélsőt- használják rendszeresen, a két középső üresen áll. Ezt a két vágányt elvileg azért építették, hogy a HÉV ide álljon be, és itt legyen a végállomása. És ha belegondolunk, nem is hülyeség.

Bár az átszállás megmaradna, az összekötés ezen módja mégis több ezer ember életét könnyíthetné meg, hisz a metróról való átszállás alig néhány lépés lenne, és nem is kerülne sokba, mert csak az Örs Vezér téri összeköttetést kellene megoldani, valamint felsővezeték kellene az Örs és a Stadionok között.

Engem érdekelne a ti véleményetek is. Nektek az összekötésnek melyik formája tetszik? Esetleg teljesen más ötletetek van? Írjátok le, és szavazzatok!

A BKV-nál már  megint megtalálták, mire lehet feleslegesen százezreket költeni. Új szlogenünk ugye már van, (bár a cég a kínos bemutató után inkább titkolja, tehát hiába fizettek ki 500 ezer forintot érte.) Most azt találták ki, hogy a járműveken Tarcsa Zsuzsa hangját ismert színészek hangjaira cserélik. A BKV-figyelő megszerezte az egyik ilyen felvételt, amin a Millenniumi Földalatti megállóit hallhatjátok:

Nem indul a videó? Kattints ide!


Számomra érthetetlen, hogy az erre költött pénzt a BKV miért nem takarításra, karbantartásra, vagy a külföldiek korrekt tájékoztatására költi, hisz a turisták által sűrűn járt vonalakon és megállókban szinte semmi angol vagy német nyelvű tájékoztatás nincs. Emellett -ahogy én tudom- Tarcsa Zsuzsát olyan szerződés köti a BKV-hoz, ami szinte felrúghatatlan, tehát a színészeken kívül őt is kell majd fizetni. Vajon a BKV mennyit fizetett a színészeknek, hogy a megállók neveit felmondják? Miért kell minden reggel a munkába járóknak azt hallgatni, hogy „Innen csak pár lépés Pesti Broadway”?  (Ezek az információk csak magyarul hangzanak el, tehát a turisták ettől nem lesznek okosabbak.) Vajon a szétrohadt, kigyulladó , kettétörő buszokon utazók boldogabbak lesznek attól, hogy színészek mondják a megállók neveit?

A BKV-figyelő információi szerint a BKV a hangokat előre elkészítette, majd később kiderült, hogy azokat a régi járművekre (MillFav) az elavult technika miatt nem lehet feltölteni, így a járművek utastájékoztatását vagy korszerűsítik (milliárdokért) vagy a kifizetett hangokat kidobják a kukába.

Szerintem joggal tesszük fel a kérdést: a vezérigazgató idehozott kommunikációs igazgatója eddigi regnálásnak ideje alatt milyen érdemi munkáról tud számot adni?

Aki sűrűn utazik a 3-as metrón az már biztos, hogy találkozott azzal a hajléktalan nővel, aki a metróállomásokat és a kocsikat gyermekével a kezében járja és kéreget. Biztos vagyok benne, hogy a BKV-nál is ismerik, hisz hónapok óta zavarja az utasokat. Néhány hete a Ferenc körúton a peron mellett láttam, éppen egy biztonsági őrrel beszélgetett, aki a beszélgetés után tovább is ment. Nem zavarta ki a hajléktalan, kéregető nőt, még csak rá sem szólt.

Olvasónk is ismeri a kéregetőt. Ő arra a kérdésre keresi a választ, hogy egy látszólag is hajléktalan nő hogyan juthat le a metró területére, ha a mozgólépcsők tetején mindenhol ellenőrzés van? Íme a levele:

Sziasztok!

Naponta veszem igénybe a 3-as metrót. Reggelente teli, ezzel nincs is probléma, délután hol így hol úgy. Viszont már régóta tapasztalom, hogy egy kéregető hajléktalan gyerekével (akit a kezében tart) metrókocsiról metrókocsira végigjárja a szerelvényt, és pénzt kéreget "szegény gyermeke" számára. Természetesen a nőnek "kellemes illata van", ha elmegy melletted, még utána pár percig is érzed a szagot.

Ha a metró tömve van, és állni kényszerülsz, had nem mondjam, milyen érzés, ha egy "ápolt" ember nyomorog el melletted, és jól hozzád dörgölődik. (Hál' Istennek ezt még nem tapasztaltam, eddig szerencsém volt, de valakinek már biztos volt ilyen "szerencséje".)

Tegnap próbabliccelő voltam a 2-es metrón (bérletem a zsebemben volt). Arra voltunk kíváncsiak, hogy ha jegy és bérlet nélkül, de határozottan haladok a mozgólépcső felé, akkor a biztonsági őrök vajon megállítanak-e, vagy simán leengednek. A tapasztalat sajnos az volt, hogy 3 helyszínből 2 helyen (Déli, Moszkva) simán le tudtam menni. Egyedül a Keletinél állítottak meg. Természetesen azokon a helyeken, ahol bliccelni tudtam a biztonsági őröket figyelmeztettük, az ellenőrzés végeztével sokkal körültekintőbben végezték a munkájukat.

Ilyen ellenőrzésekre azért van szükség, mert azt tapasztalom, hogy aki kopasz, kigyúrt, de nincs jegye, azokat szó nélkül leengedik a biztonsági őrök. Akinek pedig van bérlete (legyen az fiatal, vagy nő) azokat pedig előszeretettel szívatják. Olvasónk tapasztalata is hasonló:

Üdv mindenkinek!

Csupán egy rövid megfigyelés következik szombat 16.00 környékéről, a Ferenciek teréről. Haverommal megyünk le a metróba, már lenn vagyunk. Előttünk halad két lány, jellegzetes hajcsattal, nagy szoknyával, rágózva, fekete hajuk lobog a szélben. Ahogy közeledünk a mozgólépcsőhöz, az egyik le van állítva, a másik megy. Figyelem, csel következik: Ellenőrök háta mögött elhaladnak, mintha azt hinnék, hogy működik a mozgólépcső, majd átbújnak a szalagon, és visszatérnek az üzemben lévő mozgólépcsőre, útnak indulnak lefelé, és egymás kezébe csapnak. Az ellenőr eközben tőlem kéri még a diákigazolvány matricát is (van). Számos kérdés fogalmazódott meg a fejemben.

Hányan lehetnek Budapesten Ők? Ha mind fizetne, hány új busz lenne belőle, vagy mennyivel kerülnénk közelebb egy nyereséges(ebb) BKV-hoz? Mert attól tartok, számuk jelentős, így igen jó lenne, ha nem utaznának ingyen, Ők, a Szentek. Aki érti, az érti. Magával cseszik ki a BKV, amiért hagyja ezeket ingyen utazni.

Szilágyi Károllyal, a BKV szóvivőjével múlt pénteken több, mint 3 órán át jártuk 3-as metró állomásait, és ellenőriztük a mozgólépcső tetején beléptetést végző biztonsági őrök munkáját. Az ellenőrzésre azért volt szükség, mert a BKV-figyelőhöz az elmúlt hetekben egyre több panasz érkezett a biztonsági őrökkel és munkájukkal kapcsolatban. Volt aki a túlkapásokra panaszkodott, volt akinek a korlátot támasztó, nem dolgozó őrök szúrták a szemét.

A kék metró állomásaira meglepetésszerűen érkeztünk, tehát az ellenőrzést nem jelentettük be előre, éppen azért, hogy megfelelő képet kapjunk az őrök munkájáról. Először csak távolról figyeltük a dolgozó (vagy éppen beszélgető) őröket, majd később közelebb mentünk hozzájuk, beszélgettünk velük, és akik nem dolgoztak, azokat figyelmeztettük. A legtöbb állomáson hamar kiszúrták az őrök, hogy figyeljük őket. Ilyen volt a Ferenciek tere is, ahol az egyik őr a „Figyelnek” felkiáltással figyelmeztette kollégáit, akik egyből dolgozni kezdtek.

Olvasónk kezéből a BKV egyik biztonsági verőembere kikapta a bérletet. Az utas ezt kikérte magának, és visszaszerezte a bérletét, majd az őr a hölgy után kiabált, és leköcsögözte. Az őr arra hivatkozva vette ez az utas bérletét, hogy neki azt meg kell vizsgálni. Arra sajnos nem tudjuk a választ, hogy a bérletet miért nem kérte el kulturáltan úgy, ahogy az a tájékoztató táblákon le van írva.

Kedves BKV-figyelő!
 
Kapnék az alkalmon és megosztanám Önökkel és az olvasókkal ma reggeli történetemet.
 
Az Örs vezér téri metróállomáson, mint mindig ott álltak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető IQ bajnok biztonsági őrök, akik számomra érthetetlen módon ellenőri jogkörrel vannak felruházva. Én, mint becsületes állampolgár, mindig érvényes bérlettel rendelkezem, ezért most sem jelentett gondot, hogy felmutassam bérletem. A mai napon azonban egy tökéletesen alkalmatlan elmebeteg őr, kikapta a kezemből a bérletem és elkezdte nézegetni. Én visszakaptam, hiszen nincsen joga erre. Tovább mentem, mire ő nagyon büszkén, cirka 10 méter távolságból utánam kiabált, hogy "Nem kéne rángatni Köcsög!". Ezt nem hagyhattam szó nélkül, visszafordultam és megkérdeztem, hogy van valami probléma?

Mégis marad a Bamco

29Ápr

Címkék: bkv, budapest, bamco, metró, 4_es, index, cikk, építés, városvezetés

Megegyezett a színfalak mögött a metróalagutat építő Bamco és a BKV, így már a jövő héten folytatódhat a munka - értesült a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy a BKV metróprojekt igazgatósága végül nem engedett a Bamco 35 milliárd forintos követelésének, bár az újságnak egyelőre egyik oldalról sem nyilatkoztak hivatalosan.

Közben állítólag feszültség támadt a közlekedési vállalat és a főváros vezetői között. A lap szerint a BKV menedzsmentje hajlandó lett volna néhány milliárd forintot kifizetni az építő cégnek, erről múlt hétfőn tárgyaltak is volna, ám a tervezett egyeztetésről a Városházán nem tudtak. A fővárosban azt sem értik, hogy a tárgyalásokat miért Felsmann Balázs vezette volna. Felsmann az egykori Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban volt szakállamtitkár, és korábban az érdekeltségébe tartozó kft. a fővárosi közlekedési vállalattal tanácsadói tevékenységre, illetve tőkebevonási képességre és nemzetközi tapasztalatok elemzésére szerződött 7 millió forint értékben.

(Index/FH)

BKV: pro és kontra

29Ápr

Címkék: bkv, budapest, utas, metró, észrevétel, dicséret, panasz, biztonsági_őr, ellenőr, 2_es, 3_as

Olvasónk egyik szeme sír, a másik nevet. Története azzal indult, hogy jegyet szeretett volna venni, de mivel minden pénztár zárva volt nem tudott, csak az egyik biztonsági őrtől aki éppen pihenő idejét töltötte, ezért az utasnak várnia kellett. Utazását feldobta egy ellenőr a Deákon, majd visszatért a valóságba amikor meglátta a mozgólépcső tetején álló, utasoknak beszólogató biztonsági őröket:

Sziasztok!

Tegnap (2009.04.16.) úgy esett, hogy hosszú évek után igénybe kellett vennem a BKV szolgáltatásait. Irány a metró. Az útvonal Gyöngyösi utca - Deák tér - Batthyány tér.

Irány az újságos: jegy elfogyott. Az állomás másik végén lévő automata nem működik. Az éppen ott dolgozó ellenőröket megsúgják, hol lehet még jegyet venni. Ha nincs nyitva, akkor nem tudnak mit tenni, menjek jegy nélkül, de mossák kezeiket. Persze zárva. Ott álldogáló fiatalemberről kiderül, hogy részben oda tartozik. Barátságosan megsúgja, 5 perc és jön vissza a kolléganő. 5 metró ment el, mire visszajött, de legalább meg tudtam vásárolni 2 db jegyet. Zene indít, fülbe helyez, utazás megkezdve.

A fővárosi kabinet hétfői ülésén tárgyalt a költségvetés tervezetében szereplő 10 milliárd forintos közösségi közlekedési támogatásról, amelyet az önkormányzat a BKV-nak nyújt. Az előterjesztés az úgynevezett pénzeszközátadás-átvételi megállapodás tervezetét mutatja be és tartalmazza a támogatásból megvalósuló beruházások jegyzékét. A tervezet szerint 4,6 miliárd forintot járműfelújításra és korszerűsítésre fordít a BKV, 1 milliárdot metrószerelvények felújítására, további 2 milliárdot pedig infrastruktúra-fejlesztésre (pl. a budavári sikló rekonstrukciójára, kocsiszín-felújításra) fordítanak. Az előterjesztés szerint 500 millió forint jut mozgólépcső-felújításra, mintegy 600 millió pedig európai uniós projektek önrészére. A tervezet 1,2 milliárd forintot javasol villamos pálya-rekonstrukcióra, amelyből egyebek mellett a 17-es, 21-es, 37-es villamos pályáját újítják fel idén.

(Index)

Olvasónk a Deákon a mozgólépcsőnél lévő jegykezelőnél szerette volna jegyét érvényesíteni, de állítása szerint egyik sem működött. Jelezte a hibát a biztonsági őröknek, akik sem az utasra, sem a kezeletlen jegyére nem figyeltek, ezért tovább ment. A Moszkván természetesen ellenőrök dolgoztak, akik megértették az utas problémáját, ezért szerencsére nem büntették meg.

Vajon miért állnak a lépcsőnél biztonsági őrök, ha sem az utasra, sem a jegyére nem figyelnek? Ezért fizetik őket?

Tisztelt BKV!

Napi rendszerességgel utazom a 2-es Metrón a Moszkva tér - Deák tér távolságon! Bizonyos feltételek miatt nem veszek bérletet, hanem vonaljegyet használok! Rendszeresen tapasztalom, hogy a két Metró állomáson nem működik egy-egy jegykezelő készülék! Ez általában kisebb kellemetlenséget okoz, plusz időveszteséget!

Tegnap 2009.04.23-án 16.50-kor a Deák téren az Erzsébet téri bejárónál (nem tudom, hogy hívják hivatalosan) egyetlen egy jegykezelő sem működött! Próbáltam segítséget kérni az ott álló biztonsági emberektől, de azok mintha nem is vettek volna észre rám se néztek, hozzám se szóltak! Mivel segítséget nem kaptam, jegyemet kezelni nem tudtam, és időm se volt ezzel szórakozni, a jegykezelése nélkül megkezdtem az utazást. A Moszkva téren természetesen voltak ellenőrök, ami komoly kellemetlenséget okozott nekem, szerencsére egy megértő ellenőrrel sikerült találkoznom, aki eltépte a jegyemet (mivel megtudtam mutatni visszamenőleg két heti érvényesített jegyemet), és tovább engedett!

Olvasónk néhány hete panaszával fordult a BKV-hoz. A BKV az esetet kivizsgálta az esetet, és felhívták az őrök figyelmét a szabályos, kulturált, udvarias munkavégzésre és arra –idézem-, hogy tevékenységüket a jegyellenőrzésre vonatkozó előírásoknak megfelelően és a BKV Zrt. Viselkedési és Etikai Kódexében megfogalmazottak szerint végezzék.

A figyelmeztetés látszólag semmit sem ért. Utasunkat az előzőhöz hasonlóan ismét lökdöste egy biztonsági őr, aki anyázott és ordibált is. Részletek a levélben:

Tisztelt Balkáni Rablóbanda!

A mai tapasztalataim azt mutatják, hogy tévedtem.

Ismételten panasszal szeretnék élni a nyugati téri metrómegállónál (tér felöli oldal) "dolgozó" rohamosztagosaikkal kapcsolatban. Az már nem is meglepő, hogy csúcsidőszakban változatlanul csak egy mozgólépcső működik, vagy munkatársaik láthatólag egy ostromra készülnek a barikádjaikkal, de a szidalmazást, lökdösést változatlanul nem vagyok hajlandó tolerálni.

Ma, 2009.04.23-án, reggel 08:45 körül a felszólításra bemutattam érvényes bérletemet, majd folytatni szerettem volna az utamat lefelé a tömegben. Egy rohamosztagosuk (középkorú, enyhén elhízott, bajszos férfi) azonban a jelek szerint vakságban szenved, mert "Nem láttam, kurvaanyád" felkiáltással nekem rohant. Szó szerint. Szerencsére van annyi egyensúlyérzékem, hogy nem estem el.

Mi legyen a 4-es metró sorsa? Szavazz!

22Ápr

Címkék: bkv, metró, 4_es, szavazás, bamco, dbr, bkvfigyelo

Biztos tudod, hogy a metróalagutat fúró Bamco a szerződésben foglaltaknál jóval több pénzt követel. Ezt azért tudják megtenni, mert a 4-es metró szerződései igen szellősek, nem lettek jól megkötve. Mivel ezt a pénzt valószínűleg nem fizetik ki nekik szinte biztos, hogy kiszállnak a metróépítésből és a fúrópajzsokat is hazaviszik. Három lehetséges forgatókönyv van. Ezek közül kellene nektek választani.

1,) A Bamconak kifizetik azt a pénzt amit követelnek, folytatódik a metróépítés, és 2012 körül megindulhat a próbaüzem. Jelige: „Pályázaton ígérj alá a többieknek, utólag követelj”

2,) A Bamco nem kapja meg a pénzét, a metróépítést a BKV fejezi be. (Itt jöhetnek még jól a donornak használt Ikarusok, amiből a cég garázsaiban dolgozó szakemberek tökéletes fúrópajzsot építhetnek majd)

3,) Abbahagyják a metróépítést. A meglévő alagutakat felhasználják másra, a már elkészült állomásokat mélygarázzsá alakítják át.

Olvasónk megkérdezte a BKV-jegypénztárosát, hogy a szakaszjegy érvényes-e a Kálvin tér – Népliget útvonalon. A pénztáros igennel válaszolt, ezért utasunk vett egy jegyet, amit ki is lyukasztott. Hiába, mert a Népligetnél ellenőrök dolgoztak, akik meg akarták büntetni.

Az utas igazságtalannak érezte az egész eljárást, ezért megkérte az ellenőrt, hogy ne szívassa tovább. A BKV-s az "anyukám, az egészen más szitu, ha én szopatlak téged"- választ adta, majd idézem -egy szakadt csöves kurvának nevezte az utast. Részletek a levélben:

Tisztelt BKV-Panasziroda!

Azonnali kivizsgálást és állásfoglalást szeretnék kérni a következő ügyben.

A mai nap folyamán a Kálvin téren a metróaluljáróban, a jegypénztárban megkérdeztem, hogy a Népligetig tudok-e használni még szakaszjegyet. Kolléganőjük azt mondta, igen, és vásároltam tőle egyet (számlát, nyugtát nem kaptam). Előrebocsátom, mivel egyébként a városban nem tömegközlekedek, nem tudom, mi hány megálló metróval - nem akartam 50 Ft-ot spórolni sem a jegyen, hiszen rendelkeztem rendes jeggyel is egyébként, de azt a buszra tartogattam.

A BKV-figyelőt időnként olyan utasok keresik meg, akik történetüket kicsit sarkítva, a valóságot elferdítve írják le. Valljuk be, helyenként hazudnak. Ezek az utasok azért ilyen bátrak, mert azt hiszik, rajtuk kívül más BKV-figyelő olvasó nem volt a helyszínen, így azt írnak, amit akarnak. Pedig ez nem így van. Nekem is ciki, ha egy olyan panasz jelenik meg, ami nem felel meg a valóságnak, éppen ezért örülök annak, ha BKV-sok, vagy a helyszínen lévő utasok más szemszögből leírnak egy -már publikált- esetet.

A lenti üzenetet is példa arra, hogy nem éri meg elferdíteni a valóságot, nem érdemes hazudni. A levelet egy BKV-s kolléga írta, mert szerinte a blognak író egyik utas nem a valóságnak megfelelően írta le panaszát.

Nem szeretnék igazságot tenni, mivel nem voltam ott, és nem láttam mi történt. Nem állítom, hogy az utas mindent úgy írt le, ahogy az megtörtént, de azt sem mondom, hogy a BKV-s minden szavát elhiszem. Jöjjön a másik verzió:

Kedves BKV-figyelő!

Az eset nem egészen úgy történt, ahogyan az ifú nőutas emlékszik.

Húsvét hétfőn a nappalos műszaknál műszakváltás előtt egy férfi utas erősen ittas állapotban utazott a lejtmeneti mozgólépcsőn, ülve. A lépcső aljához érve már nem volt ideje felállni, ezért a jobb tenyere élét a mozgólépcső fésűje felsértette. A kolleganők ellátták a sérültet, mentőt is hívtak hozzá. Én aznap éjszakára mentem dolgozni. Éppen csak átvettem a szolgálatot, mikor az utas bejött és utasított, hogy azonnal indítsak másik lépcsőt, mert a mozgólépcső alján hatalmas vértócsa van. Mondtam neki, hogy most vettem át a szolgálatot, előbb tájékozódnom kell, hogy mi a helyzet, s utána döntök a megoldásról. Közben a KFM-telefon csöngött, a körözvényt kellett vennem. Ez azt jelenti, hogy 20 állomást értesít a KFM arról, hogy náluk is váltás történt. Kb. 2-3 percig tart. Addig a kolleganő várt.

A szerződésbontás előtti utolsó szakaszába érkezett a metróvita az alagútfúró Bamco és a BKV között: a kivitelező cég keddi levelében hivatalosan is felfüggesztette a munkát. Bejelentették, hogy nem mennek tovább a fúrópajzzsal, mert azt olcsóbb és könnyebb a jelenlegi helyéről, a Gellért téri állomásról kiemelni, mint a Duna alól, tudta meg az Index.

Keddi levelében a 4-es metró alagútját fúró Bamco konzorcium értesítette a BKV-t, hogy hivatalosan is felfüggeszti az építkezést, mert nem látja biztosítottnak, hogy a megrendelő ki tudja fizetni őt. Ezt arra alapozza, hogy a fővárosi önkormányzatnak nincs még mindig elfogadott költségvetése és az ország hitelminősítése is romlott.

Az Index úgy tudja, hogy ez meglepetésként érte a BKV-t, a legutóbbi pénteki tárgyaláson ugyanis még azt mondták a kivitelező képviselői, hogy folytatják a tárgyalást és a munkát.

A Bamco fedezetigazolást akar, de túl korán


A munka felfüggesztése a szerződésben foglalt szerződésbontási folyamat utolsó állomása, ezt a szerződés szerint be kell jelentenie annak a félnek, aki szakítani akar. A Bamco most arra hivatkozik, hogy a múlt héten fedezetigazolást kértek a BKV-tól, hogy van-e pénz a finanszírozásra, ám azt nem kapták meg.

Tegnap délután a Ferenc körúti metrómegálló mozgólépcsőjén elcsúszott egy férfi, akinek a kezét a lépcső alján lévő „fésű” felvágta. Az utasok segítőkészek voltak, mentőt is hívtak. Olvasónk jóval az eset után járt arra, amikor észrevette, hogy az utasok a vértócsát ugrálják át, mert a másik mozgólépcsőt még mindig nem indították be, pedig ezt több utas is kérte. Részletek a levélben:

Tisztelt BKV-figyelő!

Húsvét hétfő este 17.30-kor a Ferenc körúti metrómegállóban történt egy "kisebb" baleset. A lefelé menő mozgólépcső aljában elcsúszott egy férfi, és elvágta a támaszkodó kezét a lépcső végi fésűben. Nem vágott át ütőeret, de mélyen a tenyerébe vágott és igencsak vérzett. Öten-hatan lehettünk körülötte, egy fiatalember azonnal hívott orvost.  Mivel egy vonathoz siettem, nem maradtam tovább. Egy fél órával később jöttem visszafelé és döbbenetes volt, amit láttam!

Később indulhat a 4-es metró próbaüzeme

09Ápr

Címkék: bkv, budapest, metró, 4_es, m4, késés, próba_üzem, index, cikk

Előreláthatólag 2012-ben indulhat a 4-es metró próbaüzeme, mondta Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója a Fővám téri állomás bejárásán csütörtökön Budapesten. Legutóbb még 2011 vége volt az átadási határidő.

Várhatóan 2011 végére megépítik az alagutakat és minden olyan műszaki berendezést, ami ahhoz kell, hogy a rendszer üzemeljen - közölte.

Hozzáfűzte, hogy az automatizált 4-es metró próbaüzemére a tervekben csak 3 hónapot hagytak, ami kevés, mivel a nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy a próbaüzem 6 hónapig is eltarthat. A metró csak a sikeres tesztek után szállíthat utasokat.

Az elsődleges szempont az utasok biztonsága, ezért addig nem fog elindulni a 4-es metró, amíg nem győződnek meg arról, hogy a rendszer teljesen biztonságos - mondta.

Még az idén átadják a 4-es metrót

05Ápr

Címkék: bkv, metró, reklám, hirdetés, dbr, metro4, hülyeség, szavazás, kép, keleti

A régi képeim között találtam meg ezt a képet, amit a Keleti pályaudvarnál fényképeztem még 2 éve. Csak az „1989-óta. Lassú jármű” szöveg tetszett meg rajta, ezért fotóztam le. De csak most tűnt fel, hogy ezen a metró elkészültét 2009-re ígérték. Azóta mi, itt 2009-ben tudjuk, hogy a metró nem készült el, és jelenleg még az sem biztos, hogy a Fővám téren meg fog-e állni. Szerintetek mikorra készül el a metró?

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) munkatársai a napokban megvizsgálták az Alstom metrókocsikat, amelyek a 2-es és a leendő 4-es vonalán közlekednek majd. A Blikk információi szerint az ellenőrzést felfüggesztették, miután nagyon komoly műszaki hibákat találtak: a kezükben maradt legalább húsz fékcső. A fékcsövekre vészhelyzet vagy áramszünet esetén van szükség, ilyenkor lépnek működésbe a légfékek, amelyeket a fékcsöveken keresztül táplálnak levegővel.

Az NKH szóvivője elismerte, hogy baj van az út metróval. Csak azután folytatják az ellenőrzést, ha az Alstom kijavítja a hibákat. Kiricsi Karola, a BKV szóvivője azt mondta, ez még csak egy prototípus, természetes, hogy ilyenkor felmerülnek műszaki problémák, gyermekbetegségek, amiket a gyártó kijavít.

(Index)

Nem vitatkozott, inkább lyukasztott

30Már

Címkék: bkv, budapest, jegy, ellenőr, biztonsági_őr, utas, panasz, észrevétel, metró, m2, 2_es

Olvasónk a Batthyány téren szeretett volna felszállni a metróra, ezért jegyet lyukasztott, de ezt a lépcsőnél álló őrök nem fogadták el. Azt mondták, hogy az egy perce lyukasztott jegy érvénytelen, mert az állomás-kód nem megfelelő rajta. Ádám kerülte a biztonsági őrrel való vitát, mert tudta, hogy hülyékkel nem érdemes vitatkozni. Csak lesüllyedt volna a szintjükre, és legyőzték volna a rutinjukkal, ahogy a mondás tartja. De mivel BKV-s őrökről van szó, még egy pofont is kapott volna. Inkább lyukasztott még egy jegyet:

Tisztelt BKV Figyelő!

Ma (március 28) a Batthyány téri metró állomásnál, 9:36-kor a következő kellemes szerencsejátékban volt részem:

Jó szokás szerint 2 jegyellenőrző droidon való átjutás után lehet megközelíteni a mozgólépcsőt ezen a reggelen is. Gyűjtő jegyesként jó szokás szerint jegy dugdosása a szent gépbe, de persze megint nem megy. Hál' isten a második már megy, beleharapott a jegyembe, ráfirkált, így mennék is tovább. Elhaladva a drága ellenőrök mellett már tenném is el gyűjtőjegyemet, de ekkor megszólal egy hang "Hé te!".

Tavaly a metróállomások álló lépcsőit a BKV szalagokkal zárta el, hivatalos indoklás szerint azért, mert a bliccelők itt kerülték ki a lépcső tetején álló őröket. Persze ez hülyeség, hisz az őröknek bármit fel lehet mutatni, beengednek a metró területére, nem foglalkoznak vele. Épp a metró az a hely, ahol a legjobban lehet bliccelni. Azon kívül, hogy igénytelen, mégis mire jó? A vakok, kutyások, mozgólépcsőtől félők szívatására? Vagy csak valamelyik vezető cimborája „jóárasította” a kordonokat?

Olvasónk értelmetlenül áll ismételten a BKV intézkedése előtt. A 30/30A busz megállóját, állítása szerint véglegesen áthelyezték Újpesten az aluljáró közelébe. Az új buszmegálló szűk, nincs szélfogó és ha esik az eső nincs hová beállni az utasoknak. A régi buszmegállóban volt kiépített utasváró és nagyobb is volt, mint az új. Bízunk benne, hogy csak ideiglenes:

Kedves BKV-figyelő!
 
Értetlenül állok (ismételten) a BKV logikája előtt. Egyszerűen nem tudom követni.

Újpest Központban, a Szent István téren a Káposztásmegyer felé menő 30/30A busz megállóját 60 méterrel hátrább tették (menetirány szerint). Ez önmagában nem lenne nagy dolog, ha az utasokat ezzel (ismételten) nem szívatnák meg. A régi buszmegálló (aki ismeri Újpestet: a GoGo hamburgeres mellett) ideális helyen volt; volt szél fogó, elég nagy tér, hogy a felgyűlt ember tömeg kényelmesen elférjen, ha esett az eső, akkor be lehetett állni a megállóban lévő fa alá stb.

40 év múlva lesz 4-es metrónk

25Már

Címkék: bkv, budapest, metró, nbg, kép, vicc, hülyeség, 4_es, bamco, dbr

Legalábbis a Nemzetüdv Bizottság szerint, akik az alábbi vicces kiegészítést festették a 4-es metró egyik állomásánál lévő paravánra. Vicces, bár még igaz is lehet, főleg ha a DBR-t zsaroló Bamco tényleg kiszáll a metróépítésből.

Állami cégeknél midig van néhány dolgozó, aki elfelejti, hogy a fizetését az adófizetők, az ügyfelek pénzéből kapja. A BKV és a MÁV is ilyen. Vannak olyan ellenőrök, kalauzok, buszvezetők, akik elfelejtik, hogy az utasokért vannak, és nem az utas van értük. Olvasónk egy kötekedő, beszólogató biztonsági őrrel találkozott a Lehel téren, aki minden előzmény nélkül letámadta:

Tisztelt BKV!

Tegnap 2009.03.12 14:12 perckor a Lehel téri metrómegállóban kezelném a jegyemet amikor az egyik ellenőrük a tömegen átkiabálva közölte velem "az úgy nem lesz jó Öcsi" (36 éves vagyok), én még úgy vettem, hogy figyelmességből szól és a jegykezelő nem működik, így átmentem a mellette lévőhöz. Mi alatt kezeltem a jegyem az előbb említett ellenőr gúnyosan megjegyezte, hogy "szórakozzak csak úgyis megnézi a jegyemet". Ettől a ponttól kezdve már nem a figyelmességet éreztem hanem a munkatársuk kötözködő magatartását.

BKV-sok idegeivel játszott a hülye utas

23Már

Címkék: bkv, budapest, metró, utas, észrevétel, panasz, hülye

Miért zárták be a Lipótot? Kérdezem magamtól mindig, amikor elmebetegekkel találkozom. Kinek volt jó, hogy a kezelésre szoruló hülyéket minden felügyelet nélkül az utcára tették? Láttam már a villamoson, késsel hadonászó, ordibáló embert, akinek nagy szüksége lett volna a segítségre. Olvasónk, egy fiatal lánnyal találkozott a 3-as metrón, aki szintén rászorult volna egy is kezelésre. Részletek alant:

Üdv, BKV-figyelő!

Az alábbi, az adott helyzetben nem kellően vicces szituációt küldeném el nektek, megmutatva, hogy az utas is lehet olykor hülye... (mint azt néhányszor láthattuk már és fogjuk is.)

Tegnap (III. 20.) este fél 7-kor Újpest - Központ a helyszín (3-as metró). Lekéstem a metrót, a következő, kb. 4 perc múlva jött. Arra lettem zenehallgatás közben figyelmes, hogy folyamatosan megy a hangosbemondón a "Kérem, hagyják szabadon a biztonsági sávot!" Megörültem, hogy itt is meg tud szólalni.

Majd a hülye utas, -mert nem tudom mással illetni-, a biztonsági kamerával szemben elkezdett szórakozni, hogy megszólaltassa a felvételről játszott figyelmeztetést. Igen ám, de a vezérlők is begurultak, miután nyilvánvalóan direkt szórakozott a lány. Az egyik így hangzott, többszöri, normális felszólítás után: "Fejezd be a szórakozást!" Az azt követő pedig így: "Ha nem fejezed be a szórakozást, ki fogunk vezettetni.

Semmi. Vagy nem utazik, vagy bliccel. Keresgélhet működőképes jegyautomatát, ahol csak apróval vehet jegyet, vagy kereshet jegypénztárt is, bár mindkettőből egyre kevesebb van Budapesten. Nem csak a turistáknak jelent problémát beszerezni az utazáshoz szükséges jegyet. Aki a külvárosban lakik, és ritkán használja a BKV-t az sem mindig tud jegyet venni, és a belvárosig bliccelnie kell.

Tisztelt Hölgyem / Uram!

Elég sok szó esik mostanában arról, hogy a BKV-nak komoly veszteséget okoznak a bliccelő utasok.  Jelen levelemmel arra szeretnék rávilágítani, hogy -számomra érthetetlen módon- sokszor maga a BKV tesz meg mindent azért, hogy még az se váltson jegyet a járataikra, akinek eredetileg szándékában állt.

Egy hétköznap este fél kilenckor barátomra várva mintegy 20 percet töltöttem a Blaha Lujza téri metróállomás felső részén. Ezalatt mintegy hat ember érkezett azzal -az Önök számára minden bizonnyal perverz és meglepő- igénnyel a mertóállomásra, hogy utazzon és ehhez jegyet váltson. 

A 4-es metró alagútját fúró Bamco konzorcium írásbeli ultimátumot adott a BKV-nak. Eszerint ha április 12-ig a BKV nem teszi meg a megfelelő lépéseket a Bamco által követelt 115 millió euró (35 milliárd forint) kifizetésére, valamint nem módosítja az ütemtervet úgy, hogy a kötbérterhes határidők átlépése miatt a Bamcónak ne, vagy csak jóval kevesebbet kelljen fizetnie, felmondják a kivitelezésre kötött szerződést. Ha ez megtörténik, félbemaradhat az egész beruházás.

Az Index birtokába jutott információk szerint a Bamco április 12-ig adott határidőt a BKV-nak, hogy teljesítse követeléseit. A cég levele (amelyet egyébként megkapott a főváros vezetése is) azt állítja, hogy a Bamco álláspontja szerint a BKV lényegesen és sorozatosan megszegte a 2006-ban kötött kivitelezési szerződést, ezért ha nem orvosolja a mulasztásait, akkor a Bamco szerződésszegésre hivatkozva felmondja a szerződést.

A levél szerint a Gellért téri állomásnál 2,2 millió euró többletköltség merült fel, és 75 hét késedelem alakult ki a kötbérterhes határidőhöz képest. Az Etele téri állomásnál 26 millió euró a többletköltség, és 17 hét a késedelem. A Fővám téren 65,5 millió euró a többletköltség, 35 hét a késedelem. A Bamco szerint a munkák a BKV által erőltetett felesleges felgyorsítása további 21 millió euró többletköltséget okozott.

Szép lassan érkeznek a 2-es metró vonalára az új metrószerelvények, melyeket az Alstom gyárt a BKV-nak. Demszky Gábor 2006. júniusában egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a leendő utasok választhatják majd ki, milyen legyen az új szerelvény homlokfala, és belső terek színösszeállítása. Idézet egy akkori cikkből:

„A polgármester a kiállított látványterveken érzékeltette, hogy milyen formatervezési finomságokról dönthetnek az interneten szavazók: a szerelvények homlokfalának kialakítása és a belső terek színösszeállítása dől el a következő időszakban. Demszky megosztotta a hallgatósággal azt is, hogy a francia szakemberek nagyon komolyan vették feladatukat, háromszor is jártak Budapesten, hogy konzultáljanak a látványtervek kialakításáról.”

Az akkori szavazók hiába látogattak a főváros weblapjára, mert ott csak a metró homlokfaláról, a belső színekre nem lehetett szavazni. A szavazáson végül a lenti képen is látható 3-as számú versenyző nyert. Ha a képet összehasonlítjuk a megérkezett szerelvénnyel tisztán látható, hogy jelentős eltérések vannak a megszavazott, és a megérkezett szerelvények között. Elég ha az ablak alakját, az ablaktörlők elhelyezkedését, és a visszapillantókat megnézzük. De az a piros csík is hiányzik az oldaláról, ami elvileg megkülönböztetné a vonatot a 4-es metróra tervezett szerelvényektől.

Össze-vissza beszél a jegyeiről a BKV

09Már

Címkék: bkv, budapest, jegy, metró, millfav, tájékoztatás, bkv.hu

Január elsejétől a vonaljeggyel anélkül szállhatunk át egyik metróról a másikra, hogy külön jegyet kellene érvényesítenünk. Ezt sajnos a hibás tájékoztatás miatt sok utas nem tudja, és a Deákon is keresik a lyukasztót az utasok a 2-es és a 3-as metrót összekötő folyosónál. A BKV a saját honlapján is félrebeszél. Előbb azt írja, nem lehet átszállni a jeggyel, metróról metróra, majd ezt az állítást egy következő mondatban megcáfolja. Tegnap esti képernyőkép:

Vajon milyen lelkivilága lehet annak a metróvezetőnek, aki majdnem minden megállóban azzal szórakozik, hogy a leszálló utasokra rázárja az ajtót, és a felszállásra semmi időt nem hagy? Értem én, hogy sűrűn jár a metró, és sietni kell, de legalább a leszállókat várja meg, ha már a felszállásra nem hagy időt.

Sziasztok!

Érdekes kalandom volt ma (márc. 04.) a 3-as metrón. 18:30 körül igyekeztem haza a Nyugatitól az Árpád híd felé, amikor belebotlottam egy idegbeteg állatba, aki metrót veztett. Az illetőt nem láttam, de egy olyan vonatot vezetett, amelyikben volt egy 3097-es sorszámú kocsi is. Remélem, ennyiből lehet azonosítani, és előveszik, mert amit csinált, az finoman szólva is baleset- és életveszélyes volt.

A vezető úr vagy hölgy minden egyes megállóban eljátszotta a következőt: Még javában kifelé szálltak az utasok a metróból, már mondta is be, hogy „Kérem, vigyázzanak, az ajtók záródnak”. És nem lacafacázott, be is váltotta a fenyegetést. A Nyugatinál rázárta az ajtót egy halom utasra, aztán kinyitotta, majd ismét rázárta egy csomó emberre, így egymás után vagy négy, öt alkalommal. Jött a Lehel tér, ott kb. kétszer játszotta el ugyanezt – nem volt annyi fel- és leszálló. A Dózsa György hagyományosan kis forgalmú megálló, de egyszer azért ott is összejött neki az „utasodacsukós” produkció, az Árpád hídnál pedig aratott. Alig tudtunk leszállni, már zárta az ajtót, aztán odazárta vagy háromszor az utasokat, a kevésbé bátrakat, akik nem mertek a szórakozó idióta metróvezető miatt felszállni, meg végül otthagyta a peronon.

Üdv: Egy utas

A talajsüllyedés és a talajvíz szivárgásának megállítása érdekében októberben utasítást kapott a kivitelező az alagutak falazatépítésének felgyorsítására, a talajmozgás és a szivárgás mára csökkent.

Beszivárog a talajvíz az épülő Gellért téri metróállomásba, adta hírül a Napi Ász című lap. A DBR Metró projektigazgatóság az Indexnek elküldött közleményében arról számolt be, hogy néhány centiméteres felszíni süllyedés és a talajvízszivárgás minden mélyépítési munka természetes velejárója. Ennek az állomásbelsőben alig vannak látható jelei, és a munkálatok felgyorsításával lecsillapodott, de most is folyamatos kísérőjelenség.

Fotó: Németh András
 

A DBR szerint felszíni épületek állagmegóvása és az állomásba szivárgó talajvíz megállítása érdekében még tavaly októberben utasították a Szent Gellért téri állomást kivitelező Bamco-t az állomás és a hozzá kapcsolódó peronalagutak belső falazatépítésének mielőbbi befejezésére. Itt tehát még zajlik a háromrétegű falazat utolsó, belső héjának az építése. A felszínmozgás, illetve a talajvízszivárgás ennek köszönhetően időközben lecsillapodott.

A belső falazatépítés várhatóan március végén, április elején fejeződik be, a kivitelező ezt követően tolhatja majd be a pajzsokat az állomásba. Az ilyenkor szokásos néhány hetes karbantartást követően kezdődhet majd meg a Duna alatti alagútépítés, ami előreláthatólag négy-hat hétig tart.

Az alagutakból mintegy 7,6 kilométer készült el. A déli pajzs március első felében „törhet be” a Szent Gellért téri állomásra, az északi már januárban megérkezett. A pajzsok behúzása az állomásba azonban csak a belső falazatépítési munkálatok befejezését követően történhet meg, a teljes körű tervezést és kivitelezést vállalt állomásépítőnek kötelessége ugyanis gondoskodni a munkálatok által érintett környezet maximális biztonságáról.

(Index)

Hétfőn igen nagy volt a fejetlenség a piros metró vonalán. Egy kóbor kutya került eddig ismeretlen körülmények között a metró üzemi területére, aki miatt a vonatok a Pillangó utcánál csak lassan tudtak haladni. Az egyik szerelvény meg is állt, és több percet várakozott. Több utas az életét is kockáztatva a kutya segítségére sietett, de a BKV-sok kitessékelték őket, nehogy valami bajuk legyen. Szerencsére az egyik metróban egy önkéntes kutyamentő is utazott, akinek köszönhetően a kutyus megmenekült. Részletes beszámoló állatmentő barátunk levelében:

Még teljesen gyanútlanul szálltam föl az Örs vezér téren a metróra. Sejtésem sem volt, hogy amint bezáródnak az ajtók, kezdetét veszi majd aznapi 1,5 órás BKV-s „kalandom”.

Metrónk a Pillangó utcáig jutott el és ott hosszú percekig állt. Az első kocsiban utazván láthattam, hogy a vezető kiszáll, csóválja a fejét és áll teljesen tehetetlenül a peronon. Ekkor meghallottam a nyüszítést. Állatszerető ember lévén (2 éve vagyok a Lelenc Kutyamentő Egyesület önkéntese) rögtön kirohantam megnézni, hogy hol a kutya és hogy miért nyüszít.

A kutya a sín és a vasbeton kerítés közötti füves részen feküdt, körülötte három fiatal, akik próbálták különböző módszerekkel kivarázsolni az életveszélyből a kutyát, úgy hogy a magasfeszültség miatt ők is ugyanolyan veszélyben voltak. Mondanom sem kell, biztonságiak, technikusok sehol, a metró vezetője visszaszállt és elhúzott úgy, hogy a 3 diák és a kutya a sínek mellett voltak.

Eredetileg 200 millió forintra becsülték a 3-as metró motorvonatok felújításának árát, de a pályázatra csak egy jelentkező akadt, aki sokkal több pénzt kért a munkáért, összesen 714 millió forintot.

A főpolgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a fővárosi közgyűlés most csütörtökön tárgyalhatja viszont a 2009-es átmeneti finanszírozásról szóló rendelet módosítását. Erre azért van szükség, hogy a BKV időben meg tudja kezdeni a 3-as metró motorvonatok elöregedett forgóvázainak cseréjét.

A legrosszabb állapotban lévő, anyagában elfáradt forgóvázakat a műszaki felmérések alapján idén kell kicserélni. Egy korábban meghirdetett közbeszerzési eljárás során azonban az eredetileg becsült 200 millió forint helyett 714 millió forintos ajánlatott kapott a közlekedési vállalat az egyetlen jelentkezőtől.

Olvasónk nagy hibát követett el. Elsétált a BKV orkjai mellett, akik a falat támasztották, nem kérték el senki jegyét, bérletét. Az egyik biztonsági olvasónk után eredt, és a vállánál fogva a földre rántotta, majd kiabálni kezdett vele. Részletek a levélben:

Kedves BKV-figyelő!

Szerdán  a Határ úton bántalmazott egy BKV-s. Délután a metró állomásra mentem be az Újpest felé vezető peronhoz, amikor valaki a padlóra rántott. Amikor a metró területére beléptem biztonsági őrök /a blogon már ismert orkok/ támasztották a falat, az emberek simán elsétáltak mellettük. Én sem tettem máskép, mert magamtól nem fogom mutogatni a bérletem senkinek, főleg ha a falat támasztják. Nem ugrott elém egy ellenőr sem, hogy „jegyeketbérleteket”, hát mentem tovább teljesen nyugodtan.

A metró bejáratánál álló biztonságiakat már semmi nem érdekli. Nem kérik a jegyet, bérletet, a bejárattól távol, egymással beszélgetnek és kártyázgatnak, legalábbis olvasónk erre panaszkodik. Vajon a BKV miért fizeti őket, ha nem dolgoznak?

Szia BKV-figyelő!

Lakó és a munkahelyem között 7  metróállomás van. 2 a kettes vonalon, 5 pedig a hármason. Minden nap metróval járok dolgozni, kivétel vasárnap, és akkor, mikor pótlóbuszok járnak a metró helyett. Néhány éve a BKV bevezette a metrós beléptetést. Amikor a metró területére beléptünk, fel kellett mutatni a jegyet vagy a bérletet, és csak akkor utazhattunk. Ez jó volt addig, amíg néhány utast meg nem vertek, és amíg megnézték a bérletet.

Hónapokkal ezelőtt vettem észre, hogy a biztonsági őröket már egyáltalán nem érdekli a bérlet. Felmutattam a másneskártyámat, ebédjegyet, mindent, de egyszer sem jöttek rá, hogy nem a bérletem mutatom, ami egyébként ott volt a zsebemben. Pár hete viszont a biztonságiakat sem látom. Mindig az ajtótól távol állnak valahol, támaszkodnak, beszélgetnek, kártyáznak, mindezt a mi pénzünkből. Mi értelme akkor alkalmazni őket? Már én is bérlet felmutatása nélkül sétálok el mellettük, még akkor is, amikor ott állnak az ajtóban. Sosem szólnak. A 3-as metrót ugyan úgy elözönlötték a hajléktalanok, és a nem fizető utasok, mint régen. Kettes vonalon sokkal rendesebbek a biztonságiak, ott mindig előre köszönnek, nagyon udvariasak.

Férjem a Fehérvári úti piac közelében dolgozik, és ő is arra panaszkodott, hogy a metró ellenőrei már nem is kérik a bérletet. A 4-es villamos ajtajából is eltűntek a biztonságiak, akik akkor sincsenek már ott, amikor jobb az idő, nincs fagy. Ennyit ért volna a nagy ellenőrzés?

Edit

Tesztelték, befér-e az alagútba az új metró

12Feb

Címkék: bkv, budapest, metró, teszt, alstom, 2_es, index, cikk, bkvfigyelo

Befejeződött az a teszt, amelyen azt vizsgálták, hogy fennakadás nélkül elfér-e az új Alstom metrószerelvény a 2-es metró alagútjában. A próba pozitív eredménnyel végződött, a régi orosz kocsikra felragasztott hungarocell-sablonok nem karcolódtak meg az alagútban.

A napokban befejeződött az a vizsgálat, amely során azt ellenőrizték, hogy a szélesebb és magasabb Alstom szerelvények minden gond nélkül elférnek-e a 2-es metró alagútjában. A régi orosz kocsik szélére-tetejére felragasztottak hungarocell sablonokat, és az így kibővített szerelvényt végigküldték az alagúton.

Olvasónk egy pesti szállodában dolgozik, ahol egy néhány fős kínaiakból álló csoport szállt meg néhány napig. A mindig jókedvű, mosolygó kínaiak arcára fagyott a mosoly, amikor a BKV ellenőrei a Hősök terén egyikőjük nyakából letépte a fényképezőt, majd fejenként 5000 forintra húzták le őket. Részletek alant:

Tisztelt BKV-figyelő blog!

Engedjék meg, hogy megosszak Önökkel egy történetet aminek nem én voltam a főszereplője. Egy budapesti szálloda alkalmazottja vagyok. Szállodánk vendége volt egy hete egy néhány fős kínai csoport, akik 5 napot töltöttek el a városban. Sokat beszélgettünk velük angolul, nagyon jót meséltek a városról, tetszett nekik a vár, a parlament, és a Duna alatt áthaladó metró is. Ez számukra érdekesség volt :-)

Az utolsó előtti napon a társaság kedve nagyon megváltozott. Késő délután egy városnézésből jöttek vissza, ekkor vettük észre kollégáimmal, hogy a mindig vigyorgó kínaiak el vannak keseredve. Kifaggattuk őket és kiderült, hogy a metrón két ellenőr bántalmazta őket. Vendégeink a metróztak a Ferenciek terétől a Hősök teréig (Deák téri átszállással). Fejenként egy jegyet lyukasztottak, felhívtuk a figyelmüket mikor jöttek, hogy metrótól metróra átszálláskor nem kell másik jegyet kezelni. Lyukasztottak a Ferenciek terén, a Hősök terén mégis megbüntették őket.

Ennyit ér a büntetőjog

30Jan

Címkék: bkv, máv, budapest, metró, villamos, vonat, firkálás, graffiti, snik, rendőrség, bkvfigyelo

Van aki semmiből nem tanul. Ilyen W. Nándor is, alias Snik. Mint azt tudjuk, 2008. március 20-án a Fehérvári úton, akkor még ismeretlen okokból kisiklott egy villamos. A BKV-figyelőn publikált képek, és videók alapján, olvasóink segítségével hamar kiderítettük, hogy a villamos nem magától, hanem az sínre helyezett újságkötegtől siklott ki. Hamar megtaláltuk a tetteseket, akik voltak annyira hülyék, hogy a villamos oldalán hagyták „aláírásukat” is, hisz a villamost a kisiklatás után összefirkálták. A firkálók, és kisiklatók között is ott volt Nándor barátunk, akit átadtunk a rendőrségnek. Barátainkat az iskolából rángatták el kihallgatásra. Természetesen akkor országos visszhangja lett az ügynek, a történet és a blog is bekerült az országos médiába.

Úgy tűnik a vér nem válik vízzé. Nándor ismét megjelent a neten, ahol egy friss munkáját mutatta meg az ismerőseinek. Nincs nagy szerencséje, mert egy barátja ismét megosztotta velünk is a képeket, amiket alul ti is megnézhettek.

Megérkeztek az első új metrókocsik

28Jan

Címkék: bkv, budapest, metró, altrom, 2_es, index, veke, cikk, kép

Kedden éjfél előtt megérkezett az új Alstom metrószerelvények első két kocsija a BKV VJSZ Kft. Fehér úti telephelyére. A kocsik a 2-es metró vonalán váltják le a régi orosz metrókocsikat, a 4-es vonalra hasonló, de automata járművek érkeznek később.

Megérkezett Budapestre az első új metrószerelvény. A járművet teherautók szállították a BKV Fehér úti telephelyére. A 2-es metróvonalra további 21 szerelvény érkezik még az év végéig. A szállítás csúszásban van: a 2006-os szerződés szerint már 2008 májusában meg kellett volna érkezni az első kocsinak.

Fotó: Hajtó Bálink - VEKE (További képekért kattints!)


Az első szerelvény egész tavasszal a próbafutásait fogja teljesíteni az Örs vezér tere és a Pillangó utca közötti próbapályán, így várhatóan sokat lesz majd látható az utazóközönség részéről is. A próbafutások majd a 4-es metróra később érkező, hasonló, de teljesen automata szerelvényeknél okoznak majd gondot, az új metróvonalon ugyanis jelenleg nincs alkalmas pálya erre.

A VEKE honlapja szerint most érkezett metrókocsiknak még nincs végleges típusengedélyük, forgalomba akkor állhatnak majd, ha a hatósági előírásokat teljesítik. A kocsik félautomata üzeműek, személyzetük egy fő, így a metrókocsi-segédvezető munkakör végleg megszűnik a BKV-nál.

A 2006-os metrókocsi-szerződés 37 új metrószerelvényről szól, amelyből 22 érkezne a 2-es és a 4-es vonalra. Mielőtt a járművek forgalomba állnának a piros metró vonalán, még kb. 10 milliárd forintot kell költeni a frissen felújított vonal átalakítására, hogy az új szerelvények közlekedhessenek rajta.

A szerződés szerint a BKV 263 és fél millió eurót, azaz mintegy 65 milliárd forintot fizet ki a járművekért. A hosszában teljesen átjárható, légkondicionált, ötkocsis szerelvények a 2-es metrón 1023, a négykocsis szerelvények pedig a 4-es metrón 807 utast tudnak majd egyszerre szállítani.

Felvetődött, hogy a BKV 3-as metró vonalán is bevetheti a 4-es vonalra érkező új Alstom metrókocsikat (természetesen nem automata üzemmódban). Az új szerelvények ugyanis legalább egy-másfél évvel a 4-es vonal elkészülte előtt megérkeznek Budapestre, és érdemes futtatni őket, hogy az esetleges hibák a két éves garancia lejárta előtt kijöjjenek.

(Index)

A BKV pontgyűjtő akcióval próbálja a csökkenteni a bérletpénztárak előtti sorokat. A közlekedési társaság azokat jutalmazza, akik 15-e és 25-e között váltják meg bérleteiket. A BKV szerint az akció sikeres volt, a sorok hossza csökkent.

„Azok az utasok, aki az akciós időszakban vesznek bérletet, ingyenes családi belépőt kapnak a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumba - mondta csütörtökön a BKV szóvivője. Szilágyi Károly hozzátette: azon utasok között, akik 10 matricával igazolják, hogy 15-e és 25-e között vettek szelvényt, a BKV egész évre érvényes BKV bérleteket és 5 személyes éjszakai metrólátogatást sorsol ki.”

A BKV holnapján már elérhetőek a nyertesek nevei. A listából kiderül, hogy nem öt, hanem csak három személyt sorsoltak ki a metrólátogatásra, ami ha jól számolom pont kettővel kevesebb. Arról, hogy hová tűnt két nyertes, még nincs információnk.

 


A dolog érdekessége, hogy a BKV weblapjáról eltávolította a pontgyűjtő akciót kihirdető közleményt is, így aki az akció pontos részleteit meg akarja tudni, annak tovább kell keresgélnie.

A nyerteseknek természetesen gratulálunk!

Csőbe húzták az utasokat

26Jan

Címkék: bkv, budapest, jegy, metró, lyukasztó, ellenőr, utas, panasz, észrevétel

Ha nincs elég bliccelő, akkor csinálni kell! Gondolhatják a BKV-nál, amikor forgalmas csomópontokon pénztárakat zárnak be, automatákat szerelnek le, vagy éppen jegykezelőket állítanak át. Olvasónk az utóbbira panaszkodik, ugyanis január 20-án lyukasztott jegyére 8 nappal korábbi dátumot kapott, tehát az érvényesítés időpontjában már rég lejárt. Csak a szerencsén múlott, hogy egy rendes ellenőrrel találkozott, aki nem büntette meg, tovább engedte:

Kedves BKV Figyelő!

Bevallom, vidéki lakosként nem vagyok nagy BKV használó, mégis rendszeresen olvasom Blogotokat.

Tegnap (I. 20.) a munkám Budapestre szólított, így volt lehetőségem ismét a BKV szolgáltatásait igénybe venni.

Amiért billentyűzetet ragadtam, az az, hogy talán egy közérdekű információt tudok a kedves utastársakkal megosztani.

Történt ugyanis, hogy dél körül a Ferenciek tere metró megállónál érvényesítettem jegyemet, és szálltam metróra. A célállomáson ellenőrök álltak, én a legnagyobb nyugalommal adtam át a jegyemet, melyről közölték, hogy ez bizony 12-ei dátummal van ellátva. Teljesen meglepődtem, hiszen a lelkiismeretem tiszta volt, tudom, hogy hol és mikor érvényesítettem a jegyemet, és az utazás teljes időtartama alatt a kezemben volt, így még a zsebemben sem keveredhetett össze egy régebbivel, igaz 12-én Budapest közelében sem jártam.

Maradt 13 forint a buszjegy Pekingben

22Jan

Címkék: bkv, közlekedés, külföld, peking, metró, index, mti, bkvfigyelo, cikk

Pekingben továbbra sem emelkednek az olimpia közeledtével tavaly bevezetett alacsony tömegközlekedési tarifák, a kínai főváros vezetése inkább a támogatások mértékének növelése mellett döntött.

A közel 200 kilométer hosszú, naponta mintegy 3,6 millió utast szállító pekingi metróhálózaton távolságtól függetlenül 2 jüanba (65 forintba) kerül egy menetjegy, a 22 ezer autóbuszon azonban 0,4 jüanért (13 forintért) is lehet utazni.
 

Budapesten jelenleg 290 forintba kerül egy menetjegy, amit buszon és metrón egyaránt lehet használni. Budapest önkormányzata mintegy 10 milliárd forinttal támogatja a BKV működését.


Az alacsony viteldíjak kompenzálására a városvezetés az idén közel 10 milliárd jüant (323 milliárd forintot) készül kifizetni. A hozzájárulás mértéke 2007-ben 5 milliárd jüan (161 milliárd forint) körül alakult, az olimpia évében a metróhálózat jelentős bővülésével együtt a támogatás 8 milliárd jüanra (259 milliárd forintra) emelkedett.

Az alacsony tarifákkal a pekingieket a személyautók használatáról szeretnék leszoktatni, a városi fejlesztési bizottság tervei szerint ezek az árak a következő néhány évben sem fognak változni.

A város tömegközlekedési hálózata felkészült a távolságalapú viteldíjszámítás bevezetésére, az ehhez szükséges beléptetőrendszereket és újrahasznosítható elektronikus jegyeket 2008 májusától használják, azt azonban egyelőre még nem lehet tudni, hogy a más ázsiai nagyvárosokban is működő rendszerhez hasonlóan az utasoknak mikortól kell majd a megtett kilométerek alapján fizetni.

Jóllehet a 2-5 jüan (65-162 forint) közötti óránkénti parkolási díjat a háromszorosára fogják emelni, a város zsúfoltabb területein a londoni dugódíjhoz hasonló behajtási illetéket nem kívánnak bevezetni.

Az olimpia idejére bevezetett rendszámtábla alapú forgalomkorlátozás egy könnyített formája fél éves próbaidővel április elsejéig marad érvényben, amely szerint az autósok hetente egyszer egy-egy napon nem használhatják járműveiket.

A korlátozással naponta 800 ezer személyautót sikerült eltávolítani az utakról. Ez azonban hamarosan ismét kevésnek bizonyulhat, ugyanis 2008-ban 370 ezer új személyautó került a kínai főváros útjaira, a pekingi autók száma ezzel elérte a 3,5 milliót.

(Index/MTI)

Nincs hely tesztelni az új metrókocsikat

17Jan

Címkék: bkv, budapest, metró, kocsi, 4_es, m4, demszky, index, cikk, bkvfigyelo

A Népszabadság információi szerint nincs sehol elég hosszú próbapálya ahhoz, hogy hatósági engedélyt kapjanak a 4-es metró új kocsijai.

Egy kilométer hosszú, azon belül legalább 400 méteren egyenes és vízszintes próbapályán kellene tesztelni a 4-es metró új kocsijait ahhoz, hogy működési engedélyt kapjanak a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól. A Népszabadság információi szerint azonban nincs ilyen tesztpálya, illetve ahol van, ott nagyon drága lenne a tesztelés.

A gyártó Alstom ugyan már teszteli Franciaországban a kocsikat, de ezt a magyar hatóság nem fogadja el hitelesnek. A készülő alagútban sem lehet tesztelni az NKH szerint. A 4-es metró készülő kelenföldi pályaudvarán legfeljebb 400 méteres tesztpálya kiépítéséra van hely.

A 2-es metró Fehér úti telepén lehetne tesztelni, de egymilliárd forint többletköltséget jelentene odavinni a kocsikat. A 4-es metró 37 új kocsija összesen kerül 65 milliárdba. Kelenföld és Albertfalva közötti új próbapálya kiépítése is felmerült, de ez még drágább, 2,5 milliárd forint is lehet.

Ha viszont nem engedélyezi a Nemzeti Közlekedési hatóság a kocsikat, akkor nem lesz mi közlekedjen a 4-es metró alagútjában.
 

(Index)

Újabb BKV-sztrájk lehet

16Jan

Címkék: bkv, budapest, hév, villamos, metró, sztrájk, kocsis, máv

BKV-sztrájk lehet január utolsó napjaiban, ezúttal azonban nem a buszosok, hanem a cég dolgozóinak, illetve tevékenységének egyaránt 60 százalékát lefedő kötöttpályás szakszervezetek szervezésében - tudta meg az MTI pénteken városházi és BKV-forrásokból.

Az érintett 11 érdekképviseleti vezető hétfőre egyeztetést kezdeményezett Kocsis István vezérigazgatóval, jórészt az általuk elhibázottnak tartott HÉV-kiszervezési terv kapcsán, illetve a dolgozók gazdasági és szociális érdekeinek, juttatásainak és munkakörülményeinek védelme érdekében.

Készek a sztrájkra

Gulyás Attila, a BKV-nál működő legnagyobb létszámú szakszervezeti szövetség elnökhelyettese, a metródolgozók szakszervezetének elnöke elmondta, hogy az egyeztetés eredménytelensége, vagy elmaradása esetén a munkavállalók érdekeinek megvédésére készek sztrájkot is hirdetni. A törvényi szabályozás szerint ha ez az egyeztetés hét napon belül nem vezet eredményre, sztrájkot is hirdethetnek - jegyezte meg.

Hozzátette, hogy várhatóan hétfő délelőtt folytatják a héten megkezdett bértárgyalásokat, ahol egyelőre még a múlt évi működési adatokat várják a cégvezetéstől. Hétfő délután pedig az általuk előkészítetlennek tartott HÉV üzletági kiszervezés lesz napirenden.

Érdekeket sért a kiszervezés

Az érdekképviseletek szerint nincs garancia arra, hogy a HÉV kiválásától pozitívvá válik a BKV közép- és hosszú távú gazdálkodása. Az viszont bizonyos, hogy egy ilyen lépés mind a BKV, mind a HÉV dolgozóinak gazdasági érdekeit jelentősen sértheti. Érdekesnek tartják azt, hogy egy olyan, számozás nélküli kormányhatározatra hivatkozva készíti elő a BKV vezetése a HÉV kiszervezését, ami a kormánydöntésként megjelölt napon, december 17-én meg sem jelent a Magyar Közlönyben. Az a 30 milliárd forint pedig, amit ez a kormányhatározat kilátásba helyezett a HÉV többségi tulajdonának megszerzése ellenében, aligha oldja meg a BKV gondjait.

Olvasónkat a két ünnep között a BKV derék ellenőrei azért büntették meg, mert az ideiglenesen kiadott diákigazolványa lejárt. Bár nem tehet róla, hogy az iskolához lassan jutnak el az új igazolványok, a büntetés mégis jogos, hisz nem tudta igazolni, hogy az igénybe vett kedvezményre tényleg jogosult.

Az utas akkor lett ideges, amikor meglátta, hogy az ellenőrök a jegy és bérlet nélkül utazó cigánygyerekeket nem büntették meg, hanem jól elszórakoztak velük, és felengedték őket a metróra. Az aki bérletet vesz, azt megbüntetik, azokat pedig akik még bérletet is csak plakáton láttak, hagyják tovább menni? Milyen rendszer ez?

Sziasztok!

Karácsony másnapján esett meg velem a következő történet, amit egy cimborám mondott, hogy osszak meg veletek.

3 óra nyomorgó, végig álló volánbuszozás után már igazából annyira fel sem idegesítettem magam a szituáción. Történt ugyanis, hogy barátnőmmel végre visszaérve a "civilizációba" a Népligetnél felszálltunk a csodás 3-as metróra, majd a Deák térhez érve át akartunk szállni a 2-esre, de mit ad a jóisten, nyolc darab különböző nemű, és szinte behatárolhatatlan fajba tartozó kallerállat fogadott minket a peronhoz vezető mozgólépcső alján.

Tisztelettudóan mutattuk fel mindketten a bérletünket, amit minden hónapban tisztelettudóan megveszünk, és raktározunk a bérlettokunkban az utólagos bizonygatások érdekében, meg amúgy is, na... Szóval felmutattuk a bérletünket, de ekkor a 8 kaller 2 csoportra bomlott. Egyik adag barátnőmet vette kezelésbe, a másik meg engem. (csak hozzáteszem, hogy az év többi napján én ilyennel még nem találkoztam, hogy munkavágyban tobzódó majomnak öltöztetett, magát übermenschnek érző 8 általánost végzett barom még szinte a TAJ számomat is el akarja kérni, de mindegy)

Nem szarakodott az FKF

11Jan

Címkék: bkv, budapest, ántsz, fkf, aluljáró, 4_es, villamos, metró

Fenti cím akár a Szóvicc blogon is elférne, főleg a post előzményeivel együtt, amolyan szójátékként. Történt ugyanis, hogy december 29-én panasszal fordultam az ÁNTSZ-hez, melyből postot is készítettem „Szarban úszik a Bocskai úti aluljáró” címmel. Ebben a postban képeken mutattam be, hogyan néz ki a 4-es csodametró egyik állomásához épített aluljáró. A postra az ÁNTSZ és az FKF is e-mailben reagált, utóbbit „Kitakarították a Bocskai úti aluljárót” címmel tettem közzé. Levelében az FKF leírta, hogy az aluljárót kitakarították, kifertőtlenítették, és ígéretet ettek arra, hogy kitalálnak valamit, hogy a hajléktalanok többé ne rondíthassák tele az aluljárót, és az üzleteket. Ígéretüket betartották:
 

Az ügyintézés menetéről, gyorsaságáról a BKV példát vehetve. Ezúton köszönöm az ÁNTSZ és az FKF Zrt. együttműködését!

Kitakarították a Bocskai úti aluljárót

07Jan

Címkék: bkv, budapest, aluljáró, metró, válasz, levél, fkf, bkvfigyelo

Ismét egy kis siker. 2008. december 29-én írt „Szarban úszik a Bocskai úti aluljáró” című postom szerencsére eljutott a megfelelő helyekre. A Bocskai úti aluljárót az FKF kitakarította, kifertőtlenítette, a takarításról az ÁNTSZ jegyzőkönyvet vett fel, az üzleteket lezárják:

Tisztelt BKV-figyelő!

Az Ön által vázolt helyzet sajnos nem egyedi eset a főváros aluljáróiban az FKF Zrt. munkatársai nap mint nap találkoznak ezzel a problémával. Sajnos nem rendelkezünk hatósági jogkörrel így, csak megkérhetjük az aluljárókban életvitelszerűen tartózkodókat, hogy amíg a takarítást elvégezzük, addig fáradjanak odébb. Nem kevés pénz és energiát fordítunk az aluljárók tisztán tartására, de sajnos az Ön által is ismert okoknál fogva ennek, sok esetben semmilyen látszata nincsen.

A Bocskai úti aluljárót a mai napon a kollégáim kitakarították és fertőtlenítették, melyről az ÁNTSZ jegyzőkönyvet vett fel. Az elkövetkező napokban, pedig igyekszünk egy olyan megoldást kialakítani az üzletek lezárására, ami megakadályozza, hogy oda ismét beköltözzenek. Így reméljük, hogy elejét vehetjük, hogy ezek állapotok ismét kialakuljanak.

Üdvözlettel:

Horti Zsófia
szóvivő

Újabb 80 millió a 4-es metró kommunikációjára

02Jan

Címkék: bkv, budapest, metró, 4_es, kampány, cikk

Egészen elképesztő, "arcpirító dolognak" nevezte Tarlós István, hogy újabb 80 millió forintot kíván a városvezetés a 4-es metró kommunikációjával foglalkozó PR-cégnek adni. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője kiemelte, hogy a cég összességében így már csaknem 300 millió forintot kap. A politikus szerint Demszkyék ingyen is el tudnák mondani, hogy hol tart a metróépítés.

Ezt a pénzt tulajdonképpen azért fizetik ki egy külső cégnek, hogy az elmondja a budapestieknek, hol tart a metró építése, illetve, hogy mit intéztek az EU-ban - mondta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője. Hozzátette: Demszky Gábor főpolgármester vagy a helyettesei ezt "el tudnák mondani ingyen is a televízióban". Miközben iskolákat zárnak be, csődhelyzetben van a BKV, eladják a gázműveket, nincs pénz a köztisztviselők béremelésére, s "miközben telesírják a világot azzal, hogy nincs pénz", a PR-cégnek többet adnak - közölte Tarlós István.

Az ellenzéki politikus hiányolja, hogy nem kapnak az emberek pontos tájékoztatást arról, mire is költi a pénzt a városvezetés. A frakcióvezető furcsának tartja, hogy Brüsszelben tart bemutat ez a cég, miközben Demszky Gábor egy éve már azt nyilatkozta, hogy a brüsszeli támogatás tulajdonképpen befejezett ténynek tekinthető. Mikor mondott igazat? - tette fel a kérdést.

A BKV 4-es metró projekt igazgatósága hétfőn közleményben részletezte, mire is költik a tájékoztatásra szánt pénzt. Az MTI korábbi beszámolóját megerősítve kifejtik, hogy a hazai mellett a jövőben európai uniós tájékoztató kampányt is folytatnak. A cél az, hogy az uniós döntéshozók a támogatásra benyújtott szakmai pályázat pénzügyi és műszaki dokumentációja mellett kiegészítő információkat szerezzenek Budapest fejlesztési terveiről, közlekedési koncepciójáról és az egyes projektekről. A többnyelvű kiadványok, kiállítások, szakmai konferenciák költségigénye 80 millió forint, amit belső átcsoportosítással biztosít a projektigazgatóság, így többletköltséget nem jelent ez a döntés.

Demszky: Tarlós nem lesz nehéz ellenfél

30Dec

Címkék: budapest, metró, interjú, demszky, index, cikk, bkvfigyelo

A tegnapi Tarlós interjú után, ma Demszky interjút olvashattak az érdeklődők az Index címoldalán. Mivel Tenczer Gábor az Index újságírója a 4-es metróról is sokat kérdezett, úgy hiszem helye van az interjúnak a BKV-figyelőn is:

Csak ideiglenes állapot, hogy most többen szavaznának a Jobbikra, mint az SZDSZ-re, mondja Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. Még keresik az utódját, bár tud olyan önjelöltről is, aki már a névjegykártyákat is kinyomtatta. Az új metrókocsik egy létra miatt késnek már több hónapja.


Mit szól ahhoz, hogy a friss közvélemény-kutatások szerint a Jobbik megelőzte az SZDSZ-t a biztos szavazók körében?


Nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást. A Jobbik nem fogja megelőzni az SZDSZ-t a választásokon. Az, hogy az SZDSZ igazából hogy áll, majd az uniós választásokon fog eldőlni. Én magam most elég kritikus vagyok a pártommal. Alapvetően az volt a véleményem, hogy sem Fodor Gábornak, sem Kóka Jánosnak nem kellett volna indulnia a parlamenti frakcióvezetőségért. Egy mindkét oldal számára elfogadható jelöltet kellett volna találni a nyilvános harc helyett.

Ez az oka a mostani rossz szereplésnek?

Ha a választóink helyett saját magunkkal foglalkozunk, annak ilyen következményei vannak.

A fővárosban hogy áll az SZDSZ? Biztosan vannak erről belső közvélemény-kutatási eredmények.

Jól. Az SZDSZ azért működik egyáltalán, mert a fővárosban jól áll. És ez összefügg azzal, hogy a liberális elvek következetes képviselete miatt a főváros minden mutatóban jól teljesít, ilyen a GDP, a munkanélküliség kicsi aránya vagy a vállalkozások száma. Ennek és a város nyitott, multikulturális jellegének is köszönhető, hogy 2006-ban ötödszörre választottak liberális főpolgármestert Budapesten.

De csak van valamilyen szám a jelenlegi támogatottságról.

Nincs idei budapesti felmérés külön. A 2009. júniusi uniós választásig viszont ki kell találni valamilyen stratégiát. Véleményem szerint két dologra kell koncentrálnunk: az európai életérzésre és arra, hogy mit hozott és mit hoz még az unió a városlakóknak és konkrétan a fővárosnak. Én azt hiszem, hogy ezzel egy mandátumot biztosan szerez az SZDSZ.

Azt mondta 2008 elején, hogy idén befejeződik a Szabadság híd felújítása, átadják a Megyeri hidat, megépítik, illetve szélesítik a külső Váci utat, légkondicionálják a Combino villamosokat, befejeződik az állatkert rekonstrukciójának második üteme, és megérkeznek az első új Alstom típusú szerelvények a felújított 2-es metró vonalára. Mit lehet kipipálni?

Az összeset ki lehet pipálni a metrókocsikat kivéve.

Én azért nem mondanám a Szabadság hídra se, hogy készen van, ha az autók nem közlekedhetnek rajta még öt hónapig.

Szarban úszik a Bocskai úti aluljáró

29Dec

Címkék: bkv, budapest, villamos, metró, aluljáró, hajléktalan, kép, levél

Az alant található levelet ma éjszaka küldtem el az ÁNTSZ-nek. A téma csak részben BKV-s, de szerintem helye van itt a blogon, hisz a hajléktalanprobléma az egész városra, így a BKV-ra is kiterjed:

Tisztelt ÁNTSZ!

2008. december 28-án, vasárnap jártam a 4-es villamos Fehérvári úti végállomásán (Bocskai út) ahol a 4-es metróhoz épített, már megnyitott aluljárón keresztül közlekedem.

Már írtam arról a blogomon, hogy az aluljáróba beköltöztek a hajléktalanok. A helyzet mára annyira eldurvult, hogy az ott lakó emberek az üzleteknek kialakított helyiségekben alszanak, és oda végzik kis és nagy dolgukat is, ami undorító, büdös és fertőző is. Ha valaha megépül a 4-es metró, valószínű, hogy ezen a helyen egy üzlet nyílik majd. Trafik, ruhás üzlet, büfé, még nem tudni, minden esetre a csatolt kép kitűnő reklám a bérlőknek, és a leendő vásárlóknak egyaránt. A legnagyobb probléma az, hogy az urak a folyós és a szilárd végterméküket is egy helyre ürítik, így napról-napra egyre nagyobb barna lé folyik az aluljáró közele felé.

Tisztában vagyok vele, hogy nincs mindenkinek lehetősége fűtött szobában, ágyban aludni, ezért egyáltalán nem zavarnak a hajléktalanok, még az aluljáróban sem, nekik is kell aludniuk valahol, de nem hinném, hogy a képen látható állapotot nekem el kellene viselnem. Egyáltalán nem elfogadható, hogy állatra hasonlító emberek ilyet művelnek bárhol a városban.

Bízom benne, hogy az aluljárót rövid időn belül kifertőtlenítik, kitakarítják, és az üzleteknek fenntartott helyet lezárják.

Levelemről és a csatolt képekről másolatot küldtem az önkormányzatnak, és a DBR metrónak is.

Szétesik és beázik a 2-es metró

20Dec

Címkék: bkv, budapest, metró, felújítás, bkvfigyelo, utas, észrevétel, képek

Ki a felelős a felújított 2-es metró állomásainak beázásáért, és széthullásáért? Kicsit több mint egy éve adták át a felújított állomásokat a forgalomnak, amik már a felújítás utáni hetekben szétestek. Erről akkor külön postokat csináltam, amikből a képeket Tomi levele után újból megmutatom, hisz a hibák egy része még a mai napig megtalálható:

Kedves BKV-figyelő!

Tegnap este (2008. 12. 18.) fél 10 körül szálltam fel a Stadionoknál a metróra, a Deák tér irányába. Ahogy lementem A Hungária körút felől, a peronra a plafonból csöpögött a víz, a peronon még további helyeken is folyamatosan csöpögött a víz a plafonról. Felháborítónak tartom, hogy egy pár éve felújított metróállomáson ez előfordulhat. Nem tudom, hogy az esőtől vagy valami cső tört-e el, de bármi is az oka nem normális, hogy a plafonról víz csöpögjön a metróra. Sajnos képet nem tudtam róla csinálni, mivel semmilyen eszköz nem volt nálam.

Üdvözlettel: Tomi

Egy "kisebb" beázás

 

Szerencse, hogy nem esett rá senkire

 

"Kicsit" megbillent

 

Balesetveszélyes a mozgólépcső környéke is

Feljelenti a BKV a metrón tujázó fiatalt

17Dec

Címkék: bkv, budapest, metró, cikk, bkvfigyelo, blikk

 

Budapest — Ez már több, mint diákcsíny! Saját testi épségét veszélybe sodorva kétszer is tujázott, azaz a két kocsi között utazott a metrón Péter (15).

Balszerencséjére egyik társa mobiltelefonjával videóra vette ténykedését, ami aztán kikerült a BKV Figyelő blogra. A felvételen a fiú derűsen mosolyog, és pózol a kamerának. Aztán vélhetően szerepet cserélt a társával, mivel a felvétel egy másik fiú tujázásával folytatódik; ő pedig még rá is gyújt.

A Blikk megkereste Pétert, hogy adjon magyarázatot a történtekre.

– Nem tujázok, és életemben kétszer utaztam ott, utoljára nyáron csináltam – mondta el saját védelmében a fiú. A sajátos poénért azonban nagy árat kell fizetnie, a BKV ugyanis feljelenti őt és barátját.

– A metró hátsó ütközőjére felkapaszkodni vagy a szerelvények között utazni olyan, mint például villanydróton kötéltáncolni: az ilyen utazásnak minden másodperce életveszélyes. Ráadásul ilyen esetben az elkövető a megbízható és biztonságos közlekedést is veszélyezteti – mondták el kérdésünkre a BKV Zrt. sajtóosztályán. A fiatalok körében ennek ellenére egyre nagyobb népszerűségnek örvend a tujázás. Az utolsó eset október 28-án történt, amikor két fiú a Combino villamos hátsó ütközőjére felkapaszkodva utazott. Ők sértetlenül úszták meg a mutatványt, ám június 20-án egy másik fiú kis híján az életét vesztette. A 10 éves gyerek súlyos sérüléseket szenvedett, miután leesett a 14-es villamos ütközőjéről.

– Sajnos járművezetőink az ilyen esetek nagy részében tehetetlenek, hiszen a potyautasok pont azt használják ki, hogy tettük a jármű visszapillantó tükréből közvetlenül nem észrevehető – tette hozzá a sajtóügyeletes. A BKV ezért azt kérni, ha utasaik ilyen esetet látnak, jelezzék azt a járművezetőnek.

K. P. (Blikk)

Utasra támadt a hajléktalan

16Dec

Címkék: bkv, budapest, metró, utas, észrevétel, panasz, hajléktalan

Imre nevű olvasónkat a 3-as metró vonalán utazása közben egy hajléktalan úr kezdte inzultálni. Imre tűrte egy darabig, hogy a hajléktalan férfi az édesanyját emlegeti, és leköpte, de egy idő után megunta, és eljárt a keze:

Tisztelt BKV blog!

Egy decemberi történetemet mesélem most el önöknek, ami a hónap 13. napján, dél körül történt a kék metró vonalán. Bérletemmel zsebemben felszálltam egy ilyen orosz csodára az említett napon, a fent jelzett időben, ahol egy hajléktalan út társaságát élvezhettem megállókon keresztül. Róla szól a történetem:

Az úr anyázott mindenkit, szidta a rendszert, köpködött. Egy ideig tűrtem, felhangosítottam a zenémet, de egyre hangosabban kiabált. Ránéztem, az úrra majd elfordultam, akinek ez nem tetszett. Odaült mellém, kiabált, de nem foglalkoztam vele. A hajléktalan ember elkezdett lökdösni, majd leköpte a kabátomat.

Nem veszítettem el az önuralmam, higgadtan megkértem az urat, hogy nyugodjon le, vagy szálljon le, de ha nem megy neki egyedül, majd én segítek. Erre még inkább lökdösni kezdett, majd megint leköpött, amire már egy lendületes pofon volt a válaszom. Nem akartam hozzányúlni, de sajnos nem vette észre magát, muszáj volt.

Na erre több utas rám támadt. Aki eddig kussolva nézte, hogy megaláznak, leköpnek, az most kiállt a hajléktalan mellett. „Köpködje magát, szidja a maga anyját, sőt, vigye haza!”, válaszoltam a feldühödött utasoknak, akik még engem akartam megverni, mert nem tűrtem tovább a megalázást. Első leköpést még elnéztem, higgadt voltam, de azért mindennek van határa. Miért támadt rám ilye n hirtelen, még mindig nem értem.

Az utasok lenyugodtak, a csöves még mindig mondta a magáét. Amikor a szájával szürcsölte a nyálát –köpni készült- gondoltam megelőzöm a problémát. Megfogtam a szatyrait, és az éppen nyíló ajtók között a Lehel téri állomra kidobtam. Szaladt is utána, így a végállomásig nyugodtan utazhattam.

Kérdésem az, hogy nekem, mint bérletes utasnak, ezt miért kell tűrnöm? Miért kell eltűrnöm, hogy egy hajléktalan ember az utastársaim előtt megalázzon? Egyáltalán hogyan került a metró területére? Ennyit ér a BKV ellenőrzési rendszere?

Nem vagyok egyébként szívtelen ember, nem bántok senkit, főleg nem a gyengébbeket, csak a megalázást senkitől nem tűröm el. Hajléktalanoknak időnként még kaját is adok (pénzt nem, csak kaját), úgyhogy aki leszólna az oldalatokon, az kérem előbb képzelje magát a helyembe…

Köszönöm a lehetőséget!

Z. Imre

Életveszélyes utazás a metrón

15Dec

Címkék: bkv, bkvfigyelo, utazás, metró, tuja, videó, kép, myvip

S. Péter (14) alias SPI az internet új sztárja. Egy olvasónk küldte el YouTubeos videóit, amin a fiatalember látható a 2-es metró vonalán, ahogy két kocsi között utazik néhány állomáson keresztül. A fiatalembert a videó megosztó weblapján többen sztárnak nevezik, ezzel buzdítják őt az újabb hülyeségekre. SPI nem csak a videós oldalon ismert. Egy közösségi oldalnak is tagja.

Nem szeretnék az útjába állni, ezért a BKV-figyelő olvasóinak is bemutatom SPI-t, az internet sztárját. SPI állítása szerint Mendén lakik, sokat szokott piálni, képei alapján szereti öngyújtó gázt szívni, és egy bizonyos „vicces füsttől” bevörösödik a szeme. Ezt a vicces füstöt a köznyelv hívja még „zöldnek” is, legismertebb nevén „fű”. Szereti az extrém sportokat is:

 

Ha nem indul el a videó, kattints ide!

 

Ha nem indul el a videó, kattints ide!



Ő tehát SPI, aki saját életét, mások munkáját, és Budapest közlekedését veszélyezteti. Hol van ilyenkor a rendőrség? Hol vannak a BKV biztonsági emberei? A képekkel, és az adatokkal együtt (remélhetőleg a BKV-n keresztül) a rendőrségen feljelentést teszek.

Lefogták, majd elvették a bérletét

08Dec

Címkék: bkv, budapest, metró, ellenőr, bérlet, utas, észrevétel, panasz

Megint egy bérletes, utas keresett meg levelével, amiben a BKV ellenőrökre tesz panaszt. Elmondása szerint a Déli pályaudvaron a mozgólépcső tetején két oldalról lefogták az ellenőröki, akik elvették a bérletét:

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

 

Szeretnék panaszt tenni két BKV-ellenőr viselkedésével kapcsolatban. Ma reggel, 2008. december 5-én reggel nyolc óra után pár perccel a Déli pályaudvari metró megálló kijáratánál történt az eset. Mivel késésben voltam, nem álltam a mozgólépcsőn, hanem sétáltam felfelé, jó messziről mutatva a bérletemet a mozgólépcső tetején álló ellenőrök (egy nő és egy idősebb, kövérkés férfi) felé. Ők azonban, ahelyett, hogy hagytak volna továbbhaladni, ahogy eléjük értem, két oldalról megragadtak és lefogtak. Megpróbáltam kiszabadítani magam, de erősen fogtak, amíg a bérletet ki nem sikerült tépniük a kezemből. Közben kioktatást tartottak nekem arról, hogy talán nem így kellene viselkednem, a nő azt ordította az arcomba, hogy nekem KÖTELESSÉGEM megmutatni a bérletemet; csöppet sem zavarta az a tény, hogy ezt magamtól, felszólítás nélkül megtettem. A férfi pedig még hosszasan vizsgálgatta az érvényes bérletemet, kivette a tokjából, hümmögve és fejcsóválva forgatta, láthatóan csak azért, hogy minél tovább feltartson.

 

Hosszú évek óta minden hónapban megveszem a bérletet és készséggel alávetem magam a mindennapos megaláztatásnak, ami az ellenőrzésével jár. Rejtély számomra, miért nem szerel fel a BKV elektronikus kapukat, vagy miért nem alkalmaz segítőkész dolgozókat. Nyilvánvalóan nem az utasok elégedettsége a cég fő célkitűzése, de úgy gondolom, ezt a bánásmódot már nem kell és nem lehet eltűrnöm. Ezért kérem az eset mielőbbi kivizsgálását és az érintettek felelősségre vonását.

 

Üdvözlettel: G. Csilla

Hülyének nézte az ellenőröket

04Dec

Címkék: bkv, budapest, metró, ellenőr, utas, észrevétel

Olvasónk kíváncsi volt arra, hogy a BKV ellenőrei mennyire figyelmesek. Néhány napja egy szilveszterről megmaradt képből és egy 2006-os bérletből utazási igazolványt csinált magának, amit útja során nyolc alkalommal mutatott fel a BKV figyelmes alkalmazottjainak. Nyolc alkalomból egyszer sem tűnt fel nekik, hogy bérlete 2006-ban lejárt (régi típusú bérlet), és a furcsa fényképre sem figyelt fel senki. Aki kíváncsi arra, hogy a BKV ellenőrei mit fogadnak még el bérlet helyett, az tesztelje a rendszert. Mutassatok fel egy darab WC-papírt, egy tábla szalonnát vagy bármit, ami a kezetek ügyébe kerül. Az eredményekről értesítsetek! :)

 

Szia BKV-figyelő!


Elmesélem egy esetemet, érdekelne a véleményetek róla. Íme a történet:

Öltönyömet tisztítóba szerettem volna eljuttatni, ehhez a következő útvonalon kellett közlekednem: Déli pályaudvar -lefelé ellenőrzés a mozgólépcső tetején (1); Deák tér -mozgólépcső tetején ellenőrzés (2); át a másik metróba -lent kósza ellenőrök elkérik a bérletemet megint (3); Nyugati pályaudvar -a mozgólépcső tetején újra elkérik (4). Nyugati sarkánál málhát ledobom a pucerájban, irány haza.


Nyugati pályaudvar -lefelé is elkérik a lépcső tetején (5); Deákon kilépek a szerelvényből, kósza ellenőr észrevesz és kéri (6); Deák tér -átjáróban ismét (7)... (kezdem unni) Déli pályaudvar -a másfél órával ezelőtt lefelé ellenőrző személyzet áttért a kifelé menők ellenőrzésére... Mutatom nekik is... (8).

Nem tévedés, nyolc alkalommal kérte el a szemfülesnek nem nevezhető személyzet a bérletemet, és én nyolcszor megmutattam nekik. Senki nem talált benne semmi kivetnivalót!  Ez nem inkább csak zaklatás, mert hogy a kezemben levő tárgy sok mindennek nevezhető, de legkevésbé érvényes bérletnek.

(Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a bérlet hátoldalából gyártottam a képen látható kis kompozíciót, az előoldalán megvan a lepecsételt fénykép és az érvényes szelvény is)

Tisztelettel: Pgr

Ennyit érnek a biztonsági őrök?

01Dec

Címkék: bkv, budapest, ellenőrzés, biztonsági_őr, metró, 3_as, határ_út

Budapesten ritkán metrózom, és amikor szükségem van rá, akkor is a 2-es vonalat használom a legsűrűbben. Az elmúlt héten többször kellett utaznom a 3-as metrón, ahol megfigyeltem, hogy az ellenőrzési rendszer mennyire másabb, mint a piros vonalon.

A bejáratnál álló biztonsági őröket ugyanis semmi és senki nem érdekli. Beszélgetnek, nézelődnek, de az utasokkal nem foglalkoznak. Nem új a probléma, hiszen többen már fel sem mutatják a bérletüket (elő sem veszik), csak elsétálnak a biztonságiak mellett.

Ha nem indul el a videó, kattints ide!


Én úgy vagyok ezzel az ellenőrzési rendszerrel, hogy amíg a bliccelőket és a hajléktalanokat visszatartja a BKV-tól, addig szívesen felmutatom a bérletem akár többször is, de miután szarnak bele az egészbe, felengedik a bliccelőket és a hajléktalanokat (és ezért fizetést is kapnak), szerintem teljesen felesleges. Egy veszteségben lévő cég szerintem másra is költhetné a pénzért…

A BKV mindent lát, de hiába

21Nov

Címkék: bkv, budapest, metró, ellenőrzés, kamera, észrevétel, cikk, blikk

Hiába figyel mindent kamera a 2-es metró állomásain, Szabó Máté ombudsman kifogásai miatt, azok nem rögzíthetnek képet, pedig szükség lenne rá. A Videokamerás megfigyelő rendszerrel megelőzhetőek lennének a rongálások, a rablások, és egy rendbontás esetén a tettesek kézre kerítése is jóval egyszerűbb lenne:

Budapest — Könnyűszerrel megfoghatnák a metróban randalírozó huligánokat, a graffitiseket, zsebtolvajokat a BKV-sok. De nem teszik. Nem tehetik.

Hiába látja Marczenkievitz László (41) diszpécser a Szabó Ervin téri központ hipermodern szobájából, hogy mi történik épp a 2-es metró valamennyi állomásán. Asztala előtt monitorok sorakoznak a paravánon, a képernyők a peronokat és a mozgólépcsős kijáratokat mutatják. Az is látszana, ha valaki törne-zúzna a metróban, esetleg megverne valakit, de az utasok és jegyellenőrök közti állítólagos összetűzésekre is rálátnak a kamerák.

- Nem rögzíthetjük a felvételeket Szabó Máté ombudsman kifogásai miatt – sajnálkozott Marczenkievitz László.

Pedig a felvételek bizonyítékul szolgálhatnának a vitás esetekben. Kiderülne, valóban otromba fráterek tömegét foglalkoztatja-e a BKV jegyellenőrként, vagy az utasok vezetik le a feszültséget a karszalagosokon.

 

(Szinte az összes állomás belátható - BKV-figyelő)



A kamerák képének rögzítését megtiltó ombudsman korábban élesen kritizálta a jegyellenőrök viselkedését. Szabó Máté jelentése arra hívta fel a figyelmet, hogy a hozzá „benyújtott panaszok közül több is kifogásolta az ellenőrök otromba stílusát, s az utasok emberi méltóságát sértő inzultusokat.” Ennek ellenére felvételek készítését nem támogatja.

A kamerákat egyébként nem ezért telepítették a 2-es metróba. Marczenkievitz László „csak” a biztonságos utazást ellenőrzi. Pedig ez a technika már azt is lehetővé tenné, hogy – ha engedélyük volna rá – a rendőrség munkáját is segítsék a közlekedésiek.

V. J. Z. (Blikk)

 

Kapcsolódó postok:

Szabó Máté ombudsman levele a BKV-figyelőnek

Ez a magyar logika

21Nov

Címkék: bkv, budapest, metró, biztonsági_őr, ellenőrzés, stadionok, olvasó, észrevétel

Arról, hogy a BKV bérletellenőrzési rendszere kijátszható, már tegnap is írtam. Az utasok lesétálnak 1-2 megállót a 4-es 6-os vonalon, és máris ellenőrzés nélkül szállhatnak fel a villamosokra.

A metrónál sincs ez másképp. A Stadionok állomáson a biztonsági embereket pont olyan helyre rakták, hogy a lifttel ki lehet őket kerülni, ugyanis a pont a két ajtó között, egy köztes szinten ellenőriznek. A lift bejáratánál és kijáratánál nem. Azt tudjuk, hogy ezt az ellenőrzést is tanácsadó javasolta, de vajon ezért mennyit fizetett a BKV?:)

Tojik a BKV az utastájékoztatásra

16Nov

Címkék: bkv, budapest, metró, villamos, tájékoztatás, utas, észrevétel, kép

Biztos többetekkel előfordult már, hogy ismeretlen helyre kellett mennetek, ahol még sosem jártatok. Az utastájékoztató rendszernek ilyenkor van a legnagyobb haszna. Jó látni a következő megállót, az átszállási lehetőségeket, esetleg a busz útvonalát. A BKV úgy gondolta, hogy erre nincs szükség, ezért a 2 hónapja megszűnt járatait ajánlja átszállási lehetőségként a járművek tábláin, és a metrótérképen is.

Tisztelt BKV-figyelő!

 

A minap utaztam a 19-es villamoson, ami számomra egy új járat, ugyanis gyerekkoromban utaztam vele utoljára, amikor még jó UV-k jártak rajta. A villamos vonalán azóta sok minden változott, ezért kénytelen voltam a tájékoztató táblát megnézni útközben, mégis hol tudok átszállni és mire, és hogy mégis merre megy a villamos. (képet csatoltam).

 

 

Sajnos a villamosban semmilyen tájékoztató nem volt, a vezető nem mondta még a megállókat sem, digitális utastájékoztatás pedig nem volt, így az ablakban lévő táblákat nézegettem. Meglepődve tapasztaltam, hogy olyan járatok szerepelnek rajta többségében, amik már több mint két hónapja megszűntek. Szerencsére az utasok rendesek voltak és segítettek, így nem vesztem el túlságosan Budán.

 

 

A BKV miért veszi ennyire semmibe az utasokat? Miért szarik a tájékoztatásra?

 

 

Kl.

 

Ingyenes lett a földalatti?

12Nov

Címkék: bkv, budapest, metró, földalatti, ellenőrzés, jegy, bérlet, ork

Bár eleinte nem örültem, hogy a BKV a Kisföldalatti állomásaira is humanoid beléptető kapukat tett, mára már annyira megszoktam, hogy hiányoznak a sárga ruhás szekusok. Igaz, hogy eleinte sok utast megvertek, és egy kicsit túllépték a hatáskörüket, valami hasznuk mégis csak volt, mert a metrón és a földalattin drasztikusan csökkent a hajléktalanok száma. Most újból szabad a bejárat:

Kedves BKV-figyelő!

A BKV beléptetős ellenőrzést vezetett be a 4-es és a 6-os villamosok végállomásain, valamint az Etele téren (időnként jelennek meg). A szóvivő a rendszer bevezetésekor büszkén nyilatkozta a TV-ben, hogy több embert nem kellett felvenniük, mert átcsoportosítással oldották meg az új rendszert.

Ez egyrészről jó, mert takarékosak, és ezt becsülöm bennük. A cégen belül nagyon elfolyik a pénz, de legalább ezzel takarékoskodnak. Azt viszont elfelejtette mondani a BKV embere, hogy ezzel drasztikusan csökken a biztonságiak száma a többi vonalon.

Kevesebb biztonsági van az éjszakai buszokon, a metrókon és a földalattin. A hajléktalanok és a fizetni nem akaró brazilok száma pedig napról napra nő. Kitapasztalják merre mozognak a biztonságiak, és ahol nincsenek, ott felszállnak a járművekre. Amikor a BKV bevezette ezt a rendszer, nem értettem vele egyet, főleg a sok utasverés miatt, de az utóbbi időben összeszedték magukat, és valami hasznuk is volt. Most ismét szabad utat kapnak a bliccelők és a hajléktalanok?

Péter

Vasárnap este az észak-déli metróvonal (M3) Deák téri állomásán - utasaink közreműködésének köszönhetően - sikerült átadni a biztonsági szolgálatának azt a fiatalkorú elkövetőt, aki az utas- és forgalombiztonságot veszélyeztette azzal, hogy a metrószerelvények között próbált utazni. A biztonsági szolgálat azonnal értesítette az illetékes V. kerületi Rendőrkapitányságot, a fiatalkorú ellen szabálysértési eljárás indult.
 
Társaságunk továbbra is minden hasonló jellegű cselekményt rendkívül balesetveszélyesnek tart, akár a villamos-, vagy metróütközőn, akár a szerelvények között utazik a potyautas. Ráadásul ilyen esetben az elkövető - a saját testi épségén kívül - a megbízható és biztonságos közlekedést is veszélyezteti. A „tujázás” enyhébb esetben szabálysértési eljárásnak, súlyosabb esetben bűncselekménynek minősül.

Sajnos, járművezetőink az ilyen esetek nagy részében tehetetlenek, hiszen a potyautasok pont azt használják ki, hogy tettük a közlekedő jármű visszapillantó tükréből közvetlenül nem észrevehető. Ezért Társaságunk ezúton is köszöni utasaink segítő közbelépését. Mivel valamennyi utasunk számára a biztonságos közösségi közlekedés fenntartása, biztosítása Társaságunk legfontosabb feladata, ezért utasainkat a jövőben is arra kérjük, hogy hasonló eset észlelése esetén közvetlenül a járművezetőt értesítsék, hogy még idejében megelőzhető legyen a baleset.
 
2008. november 11.
 
Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

京都市営地下鉄 (A kiotói Metró)

21Okt

Címkék: bkv, budapest, kioto, metro, utas, észrevétel, összehasonlítás

Olvasónk a kiotói metróról írt beszámolót és írta le tapasztalatait. Ebből kiderül, hogy van még hová fejlődnünk. Kiotóban nem az utasok szívatására összpontosítanak, hanem azon dolgoznak, hogy az utasoknak könnyebb legyen. Jó a jegyrendszerük, a metróhálózatuk, és jó a beléptető rendszerük. Mi meg a 4-es metrónkkal szenvedünk… :)

Kiotó városának két metróvonala van, a Karaszuma-vonal (Karaszuma-szen 烏丸線)és a Tózai vonal (Tózai-szen 東西線). Előbbi déli-északi irányban, utóbbi kelet-nyugati irányban halad.

A Karaszuma-vonalnak 15, a Tózai-vonalnak 17 megallója van. A metró zónarendszeres, a jegyárak 210-340 jen között mozognak. A  mozgássérültek számára kedvezményes jegyeket vezettek be, 110-170 jen között. Ezenkívül kapható napijegy, gyűjtőjegy, kedvezményes nappali gyűjtőjegy, kedvezményes gyűjtőjegy, kedvezményes vonaljegy és csoportos jegy is. A bérlet szintén zónarendszeres, van dolgozó, diák (külön egyetemista, középiskolás, általános iskolás), kombinált bérlet (dolgozó-diák) és kedvezményes bérlet is.

 

Napijegy



A dolgozó havibérlet 1 zónára 8820 jen, az egyetemista bérlet szintén 1 zónára 6300 jen. Ellenőr nincs, mivel beléptető kapuk (kaiszacugucsi 改札口) vannak, a kapuknál található az állomás irodája is, mindig van ott valaki, aki felvilágosítást tud nyújtani. (A beléptetőkapu és a zónarendszer a vasútnál is megtalálható. A metró egyes helyeken felszíni vasútként is funkcionál.)

Erre nem lehet felkészülni

19Okt

Címkék: bkv, budapest, utas, turista, észrevétel, ellenőr, panasz, metró

Kata olvasónkat egy spanyol ismerőse látogatta meg Budapesten. Kata olvassa a BKV-figyelőt és tudta, hogy a spanyol hölgynek meg kell mutatni, milyen is a BKV, mert a turistákra szakosodott ellenőrök hamar ki fognak kezdeni vele. Barátunk ezen csak mosolygott, majd amikor elvették a gyűjtőjegyét, és meg akarták büntetni, csak fogta a fejét. A BKV-ra nem lehet előre felkészülni. Sajnos.

Sziasztok!

 

Rendszeresen olvasom a blogot, de eddig még nem ragadtam tollat. Ilyen történet pedig volt már, de ez mindig tanulságos. Spanyol hölgy ismerősöm tölt itt huzamosabb időt, bőrszíne alapján könnyen felismerhető, hogy külföldi. Kiokosítottam mindenről, megtanulta, hogy van ilyen jegylyukasztó(piros és húzni kell), meg modernebb (narancsságra), hogy átszálláskor új jegyet kell lyukasztani, hogy a kijáratig tartsa magánál, és beszéltem neki az ellenőrökről, hogy a kezükbe ne adjon semmit, főleg jegyet, amin ő csak mosolygott. Elmondanám, hogy sokat utaztunk együtt, és nagyon rendesen mindenhol lyukaszt.

 

Ma (X. 18.) 14.49-kor hívott a Deák térről. Kék metróval jött a Kőbánya - Kispestről teljesen érvényes jeggyel. A kijáratnál megállították az ellenőrök. Azt mondták, hogy nem érvényes a jegye, mindezt persze magyarul. Arra biztatták, hogy fizessen helyben. Nála nem volt készpénz, erre elküldték a bankautomatához. Felkészítettem erre a lehetőségre, de megijedt az öt "rossz kinézetű" ellenőr együttesétől. Csekket kérni nem engedték, mondván, a spanyol személyi igazolvány számukra nem megfelelő. Valamint a jegytömböt, amiből még csak 2 jegyet használt el maguknál tartották, csak amíg visszaér. Az automata nem működött, ekkor hívott engem, hogy beszéljek már az ellenőrökkel, mi a baj a jeggyel, és inkább csekket kér. Vissza is fordult, de az ellenőrök már nem voltak ott.

 

Egy biztonsági őrrel beszélhettem telefonon 14.56-kor, aki látta az esetet, de nem tudott segíteni, átadta a kagylót a forgalmi ügyeletesnek. Ott megegyeztek, hogy a mai napon a jegyet visszaszerezni nem lehet, panaszt lehetne tenni egy központi címen, de csak magyar nyelven.

 

Igaz, hogy csak 8 jeggyel lett rövidebb, de folytatni kell az útját, úgy, hogy nincs nála érvényes jegy. Kellemetlen neki is, nekem is, az országnak is.

 

Nap mint nap látom, ahogy "rászállnak" a turistákra, főleg este, a központi helyeken. Ha ott vagyok, próbálok segíteni. De miért kell Robin Hood-ot játszanom országunk fővárosában? És ki a főgonosz, aki ezen változtatni tud? Bkv-t használok nap mint nap. Személy szerint két problémám van: a tisztaság (+hajléktalanok) és az ellenőrök/biztonsági őrök.

 

Tisztelettel: Varju A. Kata

Megfutamodott a biztonsági őr

17Okt

Címkék: bkv, budapest, metró, biztonsági_őr, utas, észrevétel, panasz

A biztonsági őrök tényleg csak arra jók, hogy azokat piszkálják, akik elfelejtettek lyukasztani vagy otthon felejtették a bérletüket? Miért nem tesznek rendet, és miért nem fékezik meg a zavargásokat? Nem az első hasonló eset:

Kedves BKV-figyelő!

Október 13-án, hétfőn utaztam a 2-es metróval valamikor 22 óra körül az utolsó előtti kocsiban az Örs és a Déli között. A Pillangó utcánál felszállt ebbe a kocsiba egy hajléktalan férfi, aki kéregetni kezdett, és eszméletlen szaga volt. A nadrágján mindenhol húgyfolyások voltak, az ülepénél pedig egy nagy barna folt. Végigkoldult mindenkit, majd le akart ülni.

Ekkor az egyik utas felállt, és megkérte az urat, hogy az utazási feltételeknek megfelelően hagyja el a metrót a következő állomáson, és ilyen ruhába ne üljön le. A férfi természetesen nem fogadott szót, és mondta, hogy neki joga (!) van itt utazni, őt senki nem szállíthatja le, egyébkéntis ha zavar minket a szag, akkor szálljunk át egy másik kocsiba. A vita tovább zajlott, anyázás, meg minden.

A Stadionoknál felszállt egy biztonsági őr a metróra. Nem tudom, hogy szolgálatban volt-e, bár a munkaruhája volt rajta, és valamilyen kitűző volt rajta, még azt sem tudtam megfigyelni, BKV-s volt-e, messze volt. Figyelte a csetepatét, és nem szólt közbe. Az utas és a hajléktalan vitája közben elfajult. A hajléktalan ember a nála lévő zacskóból egy kb. 20 cm pengehosszúságú kést húzott ki félig, ezzel nyomatékosítva, hogy ő nem fog leszállni, majd csak a Blahán ahová tart.

Itt volt a fordulat. A biztonsági őr a kést meglátva felpattant, és a Keletinél úgy szállt le a vonatról, hogy az Olimpián futóversenyt nyerhetett volna. Természetesen a két eset között [kés előrántás és megfutamodás] volt összefüggés, ugyanis pont a késsel szemben volt, és mindent követett. Persze amikor meglátta a kést, rögtön elfordult, és tudomást sem vett róluk a Keletiig.

Azt tudjuk, hogy a biztonságiak azért vannak, hogy a reggeli csúcsforgalomban a bérleteseket tartsák fel, éjszaka pedig a fiatalokat cseszegessék, de a valódi problémák ellen miért nem lépnek fel? Miért biztonsági őr egy ilyen ember, ha nem tudja fenntartani a biztonságot? Mélységesen felháborított az eset…

T. György

Nem engedte őket leszállni

12Okt

Címkék: bkv, budapest, metró, vezető, utas, panasz, észrevétel, ajtó

Bár reggel kicsivel több, mint 2 percenként követik egymást a metrók, idegesítő lehet, hogy az állomsára való beállás után egyből megszólal az indulásjelző, és a leszálló utasokra rácsukják az ajtót. Így volt ez szerdán reggel is, ahol a késve indult metró segédvezetője úgy gondolta, hogy a leszállni szándékozó utasokat továbbviszi még, és nem engedi őket leszállni:
Kedves BKV! 
 
Mi a teendő akkor, ha a merto vezetője veszélyezteti az utasok testi épségét? 
 
Történt 2008. 10. 08.-án, reggel 08.35 körül. 
 
Minden nap a kettes metróval utazom a munkába, nagyjából azonos időben, 8.30 és 9 óra között. A ma reggeli metrósofőr egy ámokfutó volt. Ilyet még nem láttam. Megérkezik a megállóba. A szerelvény zsúfolásig tömve, a peronon szintén rengeteg a várakozó. Az ajtó kinyílik. A vezető azonnal közli, hogy zárja az ajtókat. Még ki se szállt, aki ki akart, nemhogy a beszállók elindulhattak volna a kocsi belseje felé. A sofőr üvölt és dudál, majd egyszer csak valóban bezárja az ajtókat. Aki bújt, aki nem! Volt, aki fönnmaradt, és volt, aki ottmaradt, mert képtelen volt fölszállni a metróra. Ja, és volt, aki a két ajtószárny közé rekedt, és csak komoly izommunkával tudta kiszabadítani magát. (Elképzelek egy babakocsis anyukát vagy apukát ilyen helyzetben: babakocsi betol, ajtó bezár, szülő kinnmarad. Klassz!) 
 
Panaszt tettem a forgalmi ügyeleten, lévén kismama, és ha pl. engem csuk oda, akkor annyi. Meg több utasnak vissza kellett metróznia egy megállót, mert nem tudott ott leszállni,ahol akart. S valószínűleg sokan el is késte a munkahelyükről, mert lemaradtak. 
 
A forgalmi ügyeleten azt mondta egy valóban kedves úr - hogy jót is mondjak - hogy köszöni, megvizsgálják, tudnak róla, mert az a szerelvény késésben volt, későn indult. 
 
Kérdem én: az utasok miért tehetnek arról, hogy a szerelvény késve indult? Ja, és mért indult késve a szerelvény? Valószínűleg nem kevés késéssel, mert az Őrs vezér tértől a Stadionok két megálló, de már ott is alkalmazta a vezető a késés behozásának e furcsa módját. Mért az utasok szívják meg a BKV hülyeségét?
 
egy utas
Balesetveszélyes álmennyezet, szétrepedt falak, omlásveszélyes balkon, kritikus állapot. A Budapesti Műszaki Egyetem épülete több mint öt centit süllyedt, az egyetem vezetői szerint mindez egyértelműen a 4-es metró építése miatt történik. A DBR metró előzetes statikai elemzése betontámasztékot javasolt az egyetem alá, de az nem épült meg. Ha az épület tovább süllyed, egyes részeit le is zárhatják. A kivitelező egyelőre nem nyilatkozik.
 
A műszaki egyetem vegyi karának egyik álmennyezete életveszélyessé vált. A dékán megmutatta, milyen károkat okozott eddig a 4-es metró építése az épületben. A vegyifülke sorban például pár nap alatt elrepedt az összes csempe. Szinte nincs olyan része az épületnek, ahol ne lennének repedések. Egy erkély pedig már annyira elmozdult, hogy valószínűleg le kell bontani.
 
Az épület most több mint 5 és fél centivel van lejjebb, mint amikor kezdték a metró állomását építeni. A szakemberek szerint nem lenne ez az 5-6 centis kritikus süllyedés, ha megépült volna a betontámasz az épület alá. Igaz ez egymilliárd forint lett volna.
 
A Gellért téri állomás éppen a vegyi kar alá épül. A DBR metró előzetes statikai jelentése 30 centis betontámaszt javasolt. Ez nem készült el. Ahogy az épület tartópilléreit sem erősítették meg. Hogy miért nem, arra nem kaptunk választ, mert a DBR Metro jövő hétre ígért tájékoztatást.
 
A vegyi kar dékánjának állítása szerint baj lehet abból is, ha elkészül az állomás és járnak a szerelvények.
 
„Nagyon érzékeny mérőműszerink is vannak. Mint például a mágneses rezonancia spektométer. Ezek nagyon érzékenyek az elektromágneses terekre és a rezonanciára is” – mondta Pokol György, a BME Vegyész- és Biomérnöki Karának dékánja.
 
A több százmillió forintos berendezések költöztetése 40-50 millió forintba kerül majd. És ebben nincs benne az új termek és a helyreállítás költsége.
 
(RTL Híradó - D. Tóth András)

Csalónak nevezte a figyelmetlen utast

02Okt

Címkék: bkv, budapest, ellenőr, metró, utas, panasz, észrevétel

Néhány hete olvashattatok egy történetet a blogon, ami egy anyuka és a kislánya londoni kirándulását írta le. Megbüntették őket az ellenőrök a vonaton, mert elfelejtettek jegyet lyukasztani. A férj panaszt tett, mivel a tájékoztatás nem volt egyértelmű, és a tömegközlekedési társaság méltányosságból visszafizette a büntetést. Londonban működik. És Budapesten?
Tisztelt  BKV! 
 
Felháborító és megalázó eset történt velem ma (2008.09.29.) délelőtt.  A Blaha L. téren kifelé tartottam a metróból, amikor kollégájuk, egy jegyellenőr elkérte a jegyemet. Tízes gyűjtőt használok, átadtam az érvényesített szelvénynél kinyitva. Tüzetesen megvizsgálta és már majdnem visszadta, amikor is azt vette észre, hogy a jegyen halványan látszik egy előző érvényesítés. Kiderült, hogy aznap reggel a 3-as villamoson utaztam és ott csak egy  dátum nyomatot kap a jegy, fizikailag nem lyukasztják ki. Számomra ez újdonság volt, csak olyan járaton utazok, amely kilyukasztja vagy kivágja a jegyet (ez a tömbben ellenőrizhető), ezért amikor érvényesítettem a metrón, akkor nem vettem észre a halvány nyomatot. A magyarázatot nem fogadták el és megbüntettek. A helyszínen nem volt nálam 6.000 Ft a büntetést kifizetni ezért csekket kaptam 12.000 Ft-ról a következő kioktató szöveggel: AZÉRT TART ITT AZ ORSZÁG, MERT MINDENKI CSAL. 
 
Az aluljáróban már a sírás fojtogatott, két gyermekes családanya vagyok, hogy jön ahhoz akárki, hogy egy nyilvánvaló tévedés miatt így megalázzon több ember előtt. A BKV amúgy is megtépázott imaget milliókkal próbálják rendbe hozni, de a leginkább kirakatban lévő munkatársait nem képes megfelelően kiválasztani és kiképezni arra, hogy meg tudják különböztetni a "csalókat a nem csalóktól". 
 
Felháborodásom nem csökkent, a büntetést teljesen jogtalannak tartom, kérem annak elengedését, mert: 
 
- Egyértelműen érvényesíteni akartam a jegyemet, nem akartam bliccelni, ezt bizonyítja a jegy 
 
- Álláspontunk szerint a BKV kötelessége oly módon megjelölni az érvényesített jegyet, hogy az az utcán, forgalomban is azonnal és egyértelműen jelezze a jegy érvénytelenségét. Ezen a jegyen ilyen nem szerepelt, csak egy halvány nyomat (az is a nyomott részen, nem a tiszta felületen) amit az ellenőr is csak másodszorra vett észre. Ezt ellenőrizni tudják, az ellenőr elvette a kérdéses jegyet. A csekken található szám: 3276447 N 998 
 
- Az BKV munkatársának sértő viselkedésért a munkáltatótól várom az elnézést kérést. 
 
Első lépésként természetesen Önökhöz fordulok, a honlapjukon ez az egy elérhetőség szerepel, remélem eljut az illetékeshez a levelem, erről értesítést kérek. Várom válaszukat. 
 
Üdvözlettel: XY

Logikátlanul ellenőrzik az utasokat

30Szept

Címkék: bkv, budapest, metró, utas, észrevétel, ellenőr, jegy, bérlet., panasz

Amíg a metró területén nem lesz belépőkapu, addig biztos nem lesz rend. Tegnap utaztam a 2-es és a 3-as metrón, ahol 3 utazásból körülbelül hatszor mutattam fel a bérletem, mert ellenőrök kérték. Kérték a mozgólépcső tetején és alján, és a Deákon az állomás területén is kétszer. Értem én, hogy el kell kapni a bliccelőket, de lehetne valami logika is abban, hogy mikor és hol kérik a jegyeket és a bérleteket.

Kedves Figyelő!

Immár sokadszorra futok bele ellenőrökbe a mozgólépcső alján, ma sikerült félrelöknöm egyiküket. (4-en voltak, nem szóltak utánam.) No nem szándékosan, inkább azért, mert a Blaha Lujza téren mindig sok utas száll le reggelente és a mögöttem jövők átgázoltak volna rajtam, ha megállok. Ezen persze elgondolkodtam. Miért van az, hogy minden logika nélkül adnak utasításokat? Hogy olyan emberek adnak "napiparancsot" akiknek lövésük sincs a tömegközlekedésről?

Már zaklatnak, ahol csak tudnak. Lefelé, felfelé, utazás közben... Jó, ellenőriznek. Tegyék. De ne fejetlenül! És esztelenül! Nem veszik észre, hogy balesetveszélyes a metrónál lent ellenőrizni? Reggelente akkora a tömeg, hogy ha az elejét megállítják, a többiek a peronon rekednek. Csak egy-két türelmetlen utas kell még és máris valaki a sínek között találja magát.


Ja, hogy lenne egyszerűbb megoldás is? Mondjuk ellenőröket állítani VALAMENNYI bejárathoz? Mert akkor kifelé már nem kell ellenőrizni? Ez még nem jutott eszébe senkinek? Az Örsön nincs ellenőrzés. Se kifelé, se befelé. A Pillangó utcánál sem láttam még. Vagy ennek is megvan az oka? Lenne tippem: mondjuk azért nincsenek ott ellenőrök, mert az összetákolt, újnak mondott megállók beáznak. Mert ugye ezek a felszínen vannak és az ellenőrök szegények megfáznának. Még csak az kellene, hogy a MÁV is ellesse ezt az ellenőrzési módot és már a peronon, a leszálló utasoktól kérje a jegyeket/bérleteket. Lenne ám ott zűr meg zavar!

Tényleg szükség van egy balesetre ahhoz, hogy átgondolják a logikátlan utasításaikat? Remélem, nem én leszek az a balesetes!

Üdv: Sacca

Sosem lesz kész a 4-es metró

30Szept

Címkék: bkv, budapest, metró, 4_es, cikk, bkvfigyelo, észrevétel

Ez valami vicc, amit itt egyesek közpénzen művelnek. Elindítottak egy rabló vállalkozást, melynek az a célja, hogy minél több pénzt szedjen el az adófizetőktől, és minél több pénzel tömje tele politikusok zsebeit. Ez a vállalkozás a 4-es metró. A Világ legdrágább kéregalatti villamosa.

Budapestnek szüksége van metróra, mert minden nagyvárosnak kell metró. De nem ilyen. Valaki eldöntötte, hogy előkaparja a 20 éves terveket, és metrót épít Budapestnek még akkor is, ha beledöglünk. Ez az ember egy olyan metrót szánt nekünk, amire 20 éve szükség lett volna. 2008-ban senki nem gondolt arra, hogy ezek a tervek elavultak, és új metróvonalat kellene tervezni. A budapesti maradjon csöndben, és örüljön, hogy lesz metrója. Valamikor. Miénk a világ leghosszabb egyterű villamosa, és ha egyszer elkészül, miénk lesz a Világ legdrágább metróvonala is. Ha másban nem lehetünk elsők, legalább erre büszkék lehetünk.

Az elmúlt héten a DBR Metró Projektigazgatóság és a Bamco vitába keveredett. Ez a vita 35 milliárd forintról szól. A metró építése az eddigi 511 milliárd forinton túl, többletköltségekkel jár. A DBR 1,5 milliárdot fizetne az alagutat fúró Bamconak, de a cég 36,5 milliárdot akar.  A Bamco fenyegetőzésbe kezdett. Ha nem kapják meg a pénzt, akkor leállítják a munkát, de az is lehet, hogy összecsomagolnak, és elmennek.

Nem a levegőbe beszéltek. A tegnapi napon a cég abbahagyta a munkát. Bizonytalan ideig nem fúrják az alagutat és nem építik az állomást a Gellért téren. A teljes munkának jelenleg a 30%-a áll.

Jelenleg két megoldás van. Az egyik az, hogy tejelünk. Szórjuk az adófizetők pénzék a Bamco zsebébe, és megmutatjuk nekik, hogy egy kis munkabeszüntetéssel sok pénzt kapnak. Az is lehet, hogy megtetszik nekik ez a pénzszerzési forma, és a metró megépítéséig eljátsszák még ezt vagy tízszer. Persze ha a zsebekbe töltünk pénzt, akkor is folytatódik a munka.

A másik megoldás, hogy a metrót kiássuk magunknak, és elkerüljük a Gellért teret.

35 milliárd forintról szól a metróvita

25Szept

Címkék: bkv, budapest, metró, 4_es, dbr, bamco, vita, cikk, index

A 4-es metró alagútját fúró Bamco Kkt. 36,5 milliárd forintot követel vélt többletköltségei miatt, a DBR Metró Projektigazgatóság viszont csak 1,5 milliárdot fizetne. A Bamco a munka leállításával fenyeget. Elméletileg az is előfordulhat, hogy a cég összecsomagol és hazamegy.
 
Klados Gusztáv, a DBR Metro Projektigazgatóság operatív projektmenedzsere sajtótájékoztatón elmondta, hogy nemrég kapták meg a Bamco levelét arról, hogyha nem fizetik ki a többletköltségeit, abbahagyja az építést.
 
A Bamco a metróalagutakat és a Gellért téri állomást építi. A két alagút már elérte a Gellért teret, ahol egy korábbi hatósági döntésnek megfelelően amúgy is meg kell állniuk, az állomásépítés felfüggesztése viszont Klados szerint a teljes metróberuházás véghatáridejére is hatással lehet.
 
A projektmenedzser szerint a Bamco 150 millió eurót, azaz körülbelül 35 milliárd forintot követel az eddig szerinte elvégzett többletmunkákért. Klados úgy véli, ez az összeg irreális, mert a szerződés szerint a cég a teljes alagútépítésért kapna 178 millió eurót. Hozzátette, hogy a DBR szakértői szerint 6,4 millió euró, azaz 1,5 milliárd forint járna. Ennek az összegnek a folyósítását megkezdték.
 
A Bamco a levélben arra hivatkozik, hogy a többletmunka-követeléseket a döntőbíróság megítélte, ezért az jogos. Klados azt elismerte, hogy a követelések egy részét megítélte a döntőbíróság, de az összeg arányáról nem szólt a döntés. A DBR egyébként magát a döntést megkifogásolta, így az egy következő fokra, a választott bíróságra megy.
 
Klados Gusztáv szerint a cég csak fenyeget. A Bamco megteheti, hogy leáll, sőt elméletileg még az is előfordulhat, hogy szerződést bont, és elhagyja a munkaterületet. Ez azonban a gyakorlatban rendkívül rizikós számára, mert ha később elbukja a pert, akkor hatalmas kártérítési összeggel kell szembenéznie.
 
(Index)

Ki akarta lökni a metróból

25Szept

Címkék: bkv, budapest, metró, vezető, utas, panasz, észrevétel

A BKV-nál még mindig vannak olyan kiskirályok, akik azt hiszik, hogy a kis problémákat mindig verekedéssel, az utas felpofozásával kell elintézni. Utasunk nagyot hibázott, mert a metró ajtaját megfogta, mert a társai még nem szálltak be, az pedig már záródott volna. A metró vezetőfülkéjéből kiszálló férfi, minden figyelmeztetés nélkül támad rá:

Tisztelt BKV-figyelő!

 

Sajnos szemtanúja voltam egy borzasztó esetnek. 09.24.-én az utolsó előtti metrón (23:10) utaztam Újpest irányból Kőbánya felé. Az első kocsiban utaztam és ott történt meg: ( Vagy a Forgách utcánál vagy az Árpád hídnál (nem figyeltem)), hogy pár fiatal felszállt de még várták az ismerőseiket és az egyikük nekidőlt az ajtónak (persze nem szabályos ez), erre a vezetőfülkéből kijött (egy idősebb féri ) civilben, üvöltözött és kiakarta lökni a fiatal embert a metróból, de ellenkezett így a metró kocsiban esett el és majdnem beverte a fejét az ülő rész szélén lévő kapaszkodó rúdba. Erre a férfi kiabált még valamit és visszament a fülkébe mint aki jól végezte dolgát.

 

Milyen jogon kezd el majdnem megverni egy utast? Persze, hogy nem volt joga tartani az ajtót de akkor sem ez a megoldás, szerintem. Hozzáteszem a kocsiban ült egy fekete kabátos fiatal ember, vállánál metró felirat, de nem tett semmit.

 

Teljesen felháborít ez az esett, hogy így kell, így lehet ezt csinálni büntetlenül?? Ez egyszerűen elfogadhatatlan, ilyen országban kell élnünk. Bízom benne, hogy ez nem mindennapi, de ezt nem tudhatom.

 

Üdvözlettel: jack

Turistabarát ellenőrök

23Szept

Címkék: bkv, budapest, metró, turista, ellenőr, utas, észrevétel, dicséret

Örömmel olvasom, hogy nem csak turistákat lehúzó, hanem turistáknak segítő ellenőrök is vannak a BKV-nál. Olvasónk az első látszatra visszataszító ellenőröket egyből megszerette, amikor látta, mennyire együttműködőek, és segítőkészek:

Kedves BKV-figyelő!

 

Történetem csütörtökön (2008. 09. 18.) reggel játszódik (f10 körül) a Ferenciek terén. A lefelé menő mozgólépcsőnél egy fiatalabb, nem különösebben szimpatikus fiatalember zenét hallgatva, rágózva, illetve egy idősebb, kimondottan antipatikus úriember végzi ellenőri munkáját. Előkaparom bérletem, mutogatom, persze nem érdekli őket. Mielőtt rálépnék a lépcsőre (mögöttem senki), látom, hogy a felfele jövő lépcsőről leszállva két idősebb, kínai úr megszólítja a fiatalembert, szemmel láthatóan segítséget kérve. A blogon olvasott rémtörténetek hatására gondoltam, megkérdezem, hogy segíthetek-e, mivel a srác jelezte, h nem nagyon tud angolul, de azért mondják. Mikor odamentem felajánlani, hogy fordítok, mindhárman nagyon megörültek, a srác külön meg is köszönte (ezen már meglepődtem). A két úr pénzt szeretett volna váltani, elmondtam, hogy hol találnak váltót, illetve szerettek volna Budapest Kártyát is.

 

Én nem tudtam, hogy lehet olyat kapni, ezért megkérdeztem a srácot, aki mondta, hogy a fehér kioszknál, ami BKV-jegyeket árul és ott van 3 méterre, de azért odamegy, és megkérdezi, hogy biztos van-e (itt már nem hogy meglepődtem, de már-már csodálkoztam). Visszajött, mondta, hogy valóban lehet venni kártyát, de nem mennék-e oda a két úrral, hogy biztos ne verjék át őket. Mondtam, hogy sajnos nem tudok, mert vonathoz megyek és az ugye időben indul, meg amúgy is pénzt váltanak előtte, azt meg nem tudom megvárni. Erre a legmeglepőbb fordulat állt elő: megkért a srác, hogy mondjam egy a két úrnak, hogy váltsanak pénzt, és ha megvan, menjenek vissza hozzá, ő elkíséri őket Budapest Kártyát venni, akkor nem lesz semmi gond, nem verik át őket.

 

A két kínai úr igen örült, hogy ilyen kedves az ellenőr (azt nem fordítottam le, hogy azért megy velük, h ne verjék át őket, csak annyit, h segít a vásárlásnál), ők ketten biztos úgy mennek haza, hogy itt nagyon kedves és segítőkész emberek vannak. Az ellenőr srácnak nem került nagy megerőltetésébe, hogy jó képet alakítson ki a BKV-ról, mindannyiunknak kb. 4 percet vett el az életéből a történet (najó, az ellenőrnek a vásárlással lehet, hogy még plusz 5-öt, de összesen akkor is kevesebb, mint 10 perc).

 

Ilyen egyszerűen lehetne jó színben feltüntetni a tömegközlekedést, ahelyett, hogy direkt szívatnák a turistákat. Az meg, hogy az ellenőr a saját kollegájáról tételezi fel, hogy átverné a külföldit, sokat elmond a BKV-ról, de nem az ellenőrt minősíti. 

 

D. N.

Bérletet senki nem árul

22Szept

Címkék: bkv, budapest, metró, földalatti, jegy, bérlet, utas, panasz, észrevétel

Ismét megmutatta a BKV, milyen ésszerű döntéseket tud hozni a pénzünkből. Valaki úgy gondolta, hogy a működő jegyautomaták mellé jegyárust kell tenni, bérletárust nem. Ezzel alapjában semmi baj sincs, csak ha már ott van(nak), miért nem árul(nak) bérletet is? Azt már meg sem merem kérdezni, automatából miért nem lehet bérletet venni.

Ma aktuálissá vált, hogy új "havi" bérletet vegyek. Le is mentem a legközelebbi, emberekkel és pénztárral felszerelt metróállomásra, amely az elég frekventáltnak számító Hősök terén van. Elképedve tapasztaltam, hogy bár 3 BKV-s (illetve alvállalkozó) ember dolgozik az állomás területén, ebből egy sem tud bérletet adni.

 

A "peronőr/jegy" bódéban ugyan jegyvásárlásra lett volna lehetőség (akár 10 db-os gyűjtőjegyre is, mely kb. 2300 Forint, azaz nagy értékű), bérletet nem tudtam venni. Ezen felül egy automata is található az állomáson, amiből szintén nem lehet bérletet venni.

 

Tehát az egyenleg:

 

- Dolgozók száma az állomáson: 3 fő (egy peronőr/jegyárus + 2 biztonsági őr, jegyellenőr) - Jegyvásárlási lehetőségek az állomáson: 1 automata és 1 peronőr - Bérletvásárlási lehetőségek: 0

 

Nem tudom, hogy mi az oka annak, hogy nem lehet bérletet kapni, de nekem erősen úgy tűnik, hogy a peronőr bőven elbírná a pluszfeladatot, a "bérletpénztár" előtti sorokat pedig talán lehetne csökkenteni. Egyáltalán, 2008-ban teljesen elképesztő, hogy van olyan, hogy "jegypénztár" és "bérletpénztár". Az is elképesztő, hogy nem lehet kártyával fizetni, illetve nem lehet automatából bérletet venni. A legelképesztőbb azonban az, hogy a balkáni színvonal mellett kb. 8300 Ft-ot kérnek egy havi bérletért.

 

John

Kell nekünk a szövetülés?

15Szept

Címkék: bkv, budapest, busz, metró, ülés, utas, észrevétel, szavazás

Sok cikk volt már a BKV-figyelőn a BKV járművein lévő ülésekről. Egybehangzó véleményetek az volt, hogy a tisztíthatatlan szövetkárpitos ülések helyett ideje volna könnyebben takarítható, kevésbé fertőzésveszélyes műanyag- vagy műbőr üléseket tenni a járművekbe.
 
A BKV megrendelte az új metrószerelvényeket, amelyekből egyet már be is mutatattak az Alstom chorzowi üzemében. A bemutatókor a helyszínen tartózkodó Tenczer Gábor fényképén jól látható, hogy a kocsikban első osztályú piros szövetülések vannak, a kicsit kényelmetlenebb, könnyebben takarítható műanyag- vagy műbőr ülések helyett.
 
 Összevizelt szövetborítású ülés

Fizessenek a nyugdíjasok is?

14Szept

Címkék: bkv, budapest, busz, villamos, metró, cikk, bkvfigyelo, utas, észrevétel

Dinozzo nevű olvasónk felvetése érdekes. Véleménye szerint nem lennének zsúfoltak a BKV járatai, ha reggel a csúcsban, a járművek felét nem piacra igyekvő nyugdíjasok foglalnák el. Az idősek akkor is el tudják intézni feladataikat, amikor mások iskolában, vagy a munkahelyükön vannak. Ha sürgős a reggeli bevásárlás, akkor ők is fizessenek, ahogy mi tesszük.

Tisztelt BKV-figyelő!

 

Kicsit rendhagyó lesz a postom, de tudomásom szerint még nem volt a témáról szó a fórumon, ezért nagyon érdekelne, hogy a t. Kommentelők hogyan vélekednek az elképzelésemről.

 

Amíg az emberek nagy többsége munkába, vagy munkából igyekszik, rengeteg nyugdíjas utazik ingyen a piacra, vagy csak úgy kóricálni a városba és ezzel indokolatlan zsúfoltságot teremtenek a BKV járatain csúcsidőben (tisztelet a kivételnek). Ezért javaslom a BKV-nak, hogy hétköznap 7-9, valamint 16-18 óra között a nyugdíjasok csak érvényes jeggyel, vagy kedvezményes bérlettel vehessék igénybe a BKV járatait. Ezzel a reggeli zsúfoltság, utaslemaradás is csökkenne, a bevételek pedig – igaz csak hangyányit – de nőnének.

 

Üdv: Dinozzo

Meglopta a lyukasztó a gyanútlan utast

10Szept

Címkék: bkv, budapest, metró, jegy, lyukasztó, utas, panasz, észrevétel

A metrón a menetjegy 60 percig érvényes. Az érvényesség ideje könnyen leolvasható, a jegyre bélyegzett számokból. Olvasónk körültekintő volt, és érdeklődő, ezért megvizsgálta a számokat. Mit vett észre? A néhány másodperce lyukasztott jegye már csak 10 percig érvényes. És mi van, ha jön az ellenőr?

Kedves BKV-figyelő!

 

Ma (2008.09.05) reggel, 8:56 perckor a 3-as metró Lehel téri állomásán kezeltem a jegyemet, ezután megdöbbenve vettem észre, hogy a gép hibás időt bélyegzett rá: 09050806, ami 8:06, tehát 50 perccel korábbi időt nyomtatott a jegyre, így tulajdonképpen már csak 10 percig volt érvényes. Szerencsére ahol leszálltam nem volt ellenőr. Ez valami új bevételi forrása a BKV-nak, hogy átállítják a jegykezelő automatát, hogy olyan utasokat is tudjanak büntetni, akik kezeltek jegyet?

 

Egy utas

Nem irigylem a forgalmi ügyeletesek munkáját, ezért nem is célom őket bántani. Olykor több ember feladatát látják el egyszerre (irányít, kamerát figyel, jegyet ad el, és pasziánszozik). Alant két történet olvasható a forgalmistákról. Az első nem akart jegyet adni, a második a turistákkal veszekedett, mert nem értette meg, hogy 40 jegy kell, és nem 4.

Tisztelt BKV!

Augusztus 17-én délután 17 és 17.30 között  a Kossuth téri Metró aluljáró jegypénztárában, szerettünk volna vidéki ismerőseink részére szakaszjegyet vásárolni. A Jegyautomata elnézést kért, de nem működött. A Jegypénztár ablakán egy kis írás miszerint a Forgalmi Ügyeletestől lehet jegyet vásárolni. A forgalmi ügyeleteshez bekopogtatva és jegyvásárlási szándékunkat közölve felnézett - az asztala tele volt jegyekkel- és közölte addig menjünk, amíg nem kapunk és elfordult az ablaktól és többet nem hallotta a kopogtatást és semmit. Nagyon kellemetlen volt az út a Moszkva térig, hogy ki fogja ezt elhinni a jegyellenőrzéskor, nemhogy bliccelni nem akartunk, de legszívesebben be se szálltunk volna a metróba. Frekventált,  turisták által sűrűn használatos a Kossuth téri Metró aluljáró, ezt a luxust szerintem, nem szabadna megengedni. Vasárnap nem volt módunk becsületesen utazni, ráadásul kellemetlenséget okozott a Forgalmi ügyeleten lévő munkatárs azzal, hogy nem volt hajlandó jegyet adni, még pénzért sem! Nem értem pontosan mi a céljuk ezzel? Magas büntetés behajtás, vagy mi?


Üdvözlettel: Galsi Ferenc

 

Egy másik történet:

Kedves BKV-Figyelő!

 

A pár napja megjelent jegyautomatás sztorival kapcsolatban szeretném élményemet megírni. A tegnapi napon (aug. 20) egy barátomat látogattam meg a Batthyány téren, és a hazaútra a BKV-t választottam.

 

Mivel mostanában nem járok rendszeresen tömegközlekedéssel, nem volt nálam jegy vagy bérlet, ezért - becsületes polgár létemre - vásárolni próbáltam este, 20:55 perckor. (azért pont ekkor indultam, hogy a tüzijáték miatti tömeget elkerüljem). Metró bejárat - automata. Mint a moszkva téri eset. A két automata közül egyik sem működött.

 

Forgalmi ügyelet: beálltam a sorba, majd 10 perc várakozás után kiálltam. Ugyanis egy szerencsétlen turistával veszekedett az angolul nem tudó pénztáros, aki negyven jegyet szeretett volna venni a csoportjának, de a pénztáros négyet adott. Meg az árat is sokallta. Mivel már segítettek neki, így nem tartottam szükségesnek beszállni a vitába. Ezek után gondolkozóba estem, hogy hogy juthatok jegyhez - a HÉV jegypénztárak mind zárva voltak. Szerencsére a bent várakozó HÉV szerelvények mellett találtam egy működőképes automatát, így az érintőképernyőn ráböktem kétszer a vonaljegyre, bedobtam az 540 Ft-ot, és láss csodát, alul kiadott két hibátlan vonaljegyet.

 

Az Örsön tökéletesen, pontosan indult a 31-es busz, és mivel ilyenkor a járat már ritka, még 3 futó utast is megvárt. Az út során egyenletesen vezetett, sőt a Csömöri úti felüljárón direkt lassan haladt, hogy az utasok a tüzijátékból is láthassanak valamit.

 

Megtehette, hiszen a megállókban alig akadt pár fel-leszálló utas, és autósok se zavarták a forgalmat, így tartható volt a menetrend.

Keressük a legkoszosabb BKV járműveket

26Aug

Címkék: bkv, budapest, busz, villamos, metró, kosz, antsz, ülések, felhívás

Ha unod, hogy összehúgyozott, tisztítatlan járműveken utazol a büdösben, havonta 8250 forintért, akkor a következő akciót neked találtuk ki:

Zaklasd az ÁNTSZ-t jeligére új akciót hirdetünk. Nem kell hozzá más, mint egy kis figyelem és egy fényképezős telefon (digitális fényképező). Nincs más dolgod, mint utazásod során lefényképezni a legkoszosabb BKV járművet, és elküldeni nekünk és az ÁNTSZ-nek a képeket, a lent található címre. A képek mellé írd le hol készítetted őket, add meg a postos helyszínt és a jármű rendszámát (pályaszámát) is. A legkoszosabb járművet megtaláló olvasóink BKV-figyelős pólókat kapnak :)

 

A BKV-figyelő már több levelet is küldött a BKV-nak és az ÁNTSZ-nek is, melyben a BKV járművek higiéniás állapotára panaszkodott. Sajnos a BKV nem volt őszinte, és megpróbált félrevezetni minket, illetve a hatóságokat is, de nem adtuk fel. A ti segítségetekkel tovább bombázzuk őket.

 

 



Bízom benne, hogy közös erővel, sok fényképpel és levéllel elérhetünk valamit.  A leveleket Dr. Gáll Ildikó Közegészségügyi osztályvezetőnek küldjétek a kozeg@fovaros.antsz.hu címre és küldjetek a nekünk is másolatot.

Figyeljetek, fényképezzetek, és írjatok.

További képek:

Szemtelenül mutatja a januári bérletét

26Aug

Címkék: bkv, budapest, ellenőr, metró, bérlet, utas, észrevétel

Csilla rájött, hogy egy darab WC papírt is felmutathat az ellenőrnek, nem érdekli őket. Ezt kihasználva januári bérletét mutogatja. Persze bliccelni nem szép dolog, Csillát ne utánozza senki.

Kedves BKV-figyelő!

Egy rövid kis történetet mesélnék el, amiben Én igen jól jártam, saját magam ellen beszélek, de ez már annyira szánalmas, hogy nem hittem el.

Szóval, január és június között volt szerencsém használni a BKV járműveit, legfőképp a 2-es a metrót. Egy bérletet vásároltam januárban, majd mikor észrevettem, hogy lejárt, gondoltam veszek egyet. De nem volt nyitva a bérletpénztár, lévén, hogy hétvége van, az automata pedig elnyeli a pénzed, ezért úgy döntöttem, felmutatom a lejárt bérletem, és ha észreveszik, elmagyarázom, hogy képtelenség jegyet vásárolni, és meg nem fogok rohangálni utána, javítsa meg az automatát. Hát elindultam, de még a kutya sem foglalkozott azzal, hogy mi van a bérletemre írva, csak annyit mondott: "köszönöm szépen Kisasszony".

Hm, jól van gondoltam, most lesz ami lesz, addig játszom ezt, amíg valaki észre nem veszi, hogy lejárt bérlettel utazom. Júniusig húztam ezt.

Közben egyszer történt májusban, hogy a Barátnőmmel buliba indultunk éppen, és az utolsó metróhoz igyekeztünk, az Én bérletem természetesen januárban lejárt, az Övé csak másnaptól érvényes. Hát játszunk. 4 db férfi BKV ellenőr; felmutatjuk a bérletünket, de a szoknyánk mérete jobban foglalkoztatta Őket, mint a bérletünk.. Kaptuk a megjegyzéseket, a beszólásokat, a poénokat, a füttyöket. Mi meg csak érdeklődve néztük, ezek aztán dolgoznak.
 
Lényeg, hogy 6 hónapon keresztül egy bérlettel jártam, néha használt jegyeket használtam, amiket olykor-olykor leellenőriztek, és szintén azt mondták "köszönöm szépen". Nem tűnt fel nekik, hogy 2007-es dátum van a jegyeimen, megvizsgálták, majd továbbengedett, hogy minden rendben.

Érdekes, számomra, nem túl normális, hogy minden metrómegállóban 6-8 ellenőr áll, és képtelenek végezni a munkájukat. Ezért kell 270 ft-ért jegyet venni, hogy ezeket az embereket kifizessék? Lehetne ezt a pénzt költeni, mondjuk automata kapukra, amik ténylegesen ellenőriznek, nem pedig csak támasztják az oszlopot, és szotyiznak.

Üdvözlettel: Csilla

Összevonások, átszámozások, új és megszűnő járatok, új megállók, járatritkítás és járatsűrítés egyaránt jellemzik a BKV új autóbusz-hálózatát, amelyet két részletben, augusztus 21-én és szeptember 6-án vezetnek be. A változások az egész fővárost érintik.

Újra kell tanulni a közlekedést Budapesten a BKV új menetrendjének hála. Ez a következménye annak, hogy az éjszakai közlekedés reformja után a nappali hálózatot is jelentősen átszervezik. Ez igazán időszerű volt, hiszen a hálózathoz évtizedek óta nem nyúltak hozzá jelentősen, különösen nem fejlesztették: csak helyi kiigazítások, illetve vonalmegszüntetések voltak.

A BKV új számozási alapelveket is bevezet, igaz, ezeket az elmúlt hónapok kisebb átszervezéseinél (XVI. kerület) és átszámozásánál (200-as a Reptér-busz helyett) már alkalmazott. Ezt a rendszert most a teljes hálózatra kiterejsztik.

A különböző kijelzőkön eltérő színnel és megjelenítéssel szerepelt a buszok száma, ami félreértésekhez vezetett, a digitális kijelzők például nem tudják például a piros színt jelölni. A színek különböző jelentése tehát most megszűnik, és a jövőben kerete sem lesz a számoknak. E változással a (külföldi és vidéki) utasok tájékoztatása is könnyebb lesz. A gyors (piros) járatokat a jövőben a szám utáni „E” betű jelzi, így lesz például a piros 7-esből 7E, a piros 173-asból 173E.

A jövőben az sem fordulhat elő, hogy azonos számot viseljen busz és villamos, busz és trolibusz. Ezért lesz például a 73-as buszból 173-as, a 30-as villamosból 21-es, a 21-es buszból 90-es. A változások után sem lesz 299 feletti járatszám, leszámítva a 900-as számcsoportba tartozó éjszakai buszokat.

A „márkavédjegyes” buszok mindegyikét beszámozzák, így például a Keresztúr-busz 201E és 202E jelzéssel (hétvégén és késő esete is) közlekedik, az Expo-járat 100-as lesz, a Ferenc-busz 281-es, a Békás-busz 160-as (és a Batthyány térig közlekedik a „régi” 60-as útvonalán).

A hálózat-változtatások célja, hogy az elmúlt évtizedekben kiépült területeket a mainál jobban kapcsolják be a közösségi közlekedési hálózatba, de arra is van példa, hogy egy-egy járat közintézmények, bevásárlóközpontok miatt tesz majd kitérőt. Bizonyos járatokat összevonnak, hogy csökkentsék az átszállási kényszerek számát. Egyes összevonások csak az esti és/vagy hétvégi időszakban élnek.

 

Nagyításhoz kattints


Direkt szívatják a turistákat az ellenőrök?

13Aug

Címkék: bkv, budapest, metró, ellenőr, szívatás

Mint azt megtudtuk, a BKV ellenőrök rontják legjobban az országimázst. Kihasználják a turisták tájékozatlanságát, figyelmeztetés helyett egyből büntetnek. A pályaudvarok környékén előszeretettel tömítődnek el a lyukasztók. A legutóbb a Keletinél lévő hibás lyukasztó miatt büntettek meg két amerikait, most a Nyugatinál történt kísértetiesen hasonló eset. Ha nagyon szemét lennék, azt mondanám, hogy direkt tömítik el az ellenőrök, hogy több legyen a pótdíjazott utas. (A levél végén ismét idézetet olvashattok a BKV ellenőrök belső utasításából. (FSZU))

Tisztelt BKV Panasziroda, Tisztelt BKV Figyelő!

2008.08.05 napján a Pótdíjelismervény szelvény szerint 11.37 perckor 579-es számú jegyellenőrük a Ferenciek tere metró megállónál 6000 forintos büntetés megfizetésére kötelezte 2 fin vendégem, akik csodálkozva, de a helyszínen ki is fizették a büntetést. A büntetési nyugta sorszáma 038292, és megjegyzi, hogy 2 fő részére állították ki.

Külföldi vendégeim kicsivel korábban érvényes jegyeket váltottak,  és a Nyugati metró megállóban szálltak fel a metróra. Ezeket a jegyeket nem tudták érvényesíteni, mert a jegy- lyukasztó automaták nem működtek akkor a Nyugatiban. Mint kimutatásaikból azonban kiderül a Nyugatiban abban az időben több ellenőr vigyázta a beléptetést. Vendégeimnek azt javasolták, hogy mivel nem tudják lepecsételni a jegyüket, ezért  kezelés képen betépik a szélét., ezzel jelezve a kezelésüket. Ezt a kezelési formát nem fogadták el 3 megálló múlva a Ferenciek terén a kilépést ellenőrző ellenőrök.

Kérem, legyenek szívesek tanácsot adni, ha legközelebb velem ilyen eset történne, akkor hogyan igazolhatom, hogy:


1.) a lyukasztó- automaták hibájából jegyemet nem tudtam érvényesíteni? 2.) a jegyemet érvényesítették a beléptetést ellenőrző BKV ellenőrök? 3.) előfordulhat-e, hogy a beléptető ellenőrök előírás ellenesen jártak el a jegyek szélének beszakításával? 4.) kiket perelhetek külföldi ismerőseim nevében, hogy a jogtalanul kivetett büntetés árát visszakapjam, és nekik továbbítani tudjam.

Üdvözlettel: Dr. Szenthe Csilla


 

Utastájékoztatás: Bim-Bumm

12Aug

Címkék: bkv, budapest, metró, 2_es, utastájékoztatás, utas, észrevétel

Rohanó Világunkban néha elfeledkezünk arról, hogy a BKV járatait nem robotok, hanem emberek vezetik. Ritkán köszönünk már a járművezetőknek, ritkán kívánunk neki további jó munkát. Felszállunk, majd leszállunk, mindenki siet a dolgára. A kettes metrót is emberek vezetik még, és erre nagyon jó példa olvasónk észrevétele, és hangfelvétele is.

 

Ha nem indul el a videó, katt ide

 

Sziasztok!

Nem valami nagy hír, de mulatságos és azért is írom, hogy ne csak negatív észrevételek legyenek a blogon. Na szóval ma (2008.08.08.) mentem barátommal a 2-es metrón és meglepődve fogadtunk, hogy nem a szokásos hang szólalt meg a szokásos dallammal hanem maga a vezető eléggé mulatságosan improvizálva az ismerős dallamot és szöveget. Elképzelhetően elromlott azon a metrón az utastájékoztató vagy nem tudom, de maga a vezető mondta be a megállókat az ajtó zárásra figyelmeztető dolgot, és magát a jelző dallamot is:) Mellékeltem is a hangfájlt hozzá. hát ez nem olyan nagy hír de gondoltam azért elküldöm nektek is ezt egy kis jó kedv csinálására :)

 

Patrik

Undorodnak tőlünk a franciák

12Aug

Címkék: bkv, budapest, metró, turista, utas, panasz, észrevétel

Mutant levelén azért nem csodálkozom, mert a napokban több újság és TV is beszámolt arról, hogy a BKV rontja legjobban az országimázst.

Sziasztok!
 
Olvasótok vagyok már egy ideje. Egyébként viédeken éltem,csak 2 éve "élek" itt,fent. Barátaimmal egy fesztiválra indultunk Pécsre, így a 2-es metrót -amit ugyebár felújítottak-vettük igénybe a Déli-Pályaudvarig. A Deák térnél felszállt 3 francia lány. Olyan 22-23 év körüliek lehettek. Kettő leült, de a harmadik állva maradt. leírom a párbeszédet,amit folytattak(igen,beszélek franciául):

- Te nem ülsz le?

-Pff... Nem. Itt minden olyan taszító/undorító(fordítás kérdése). A vonat, a metro,a busz. Minden. Többet nem jövök ide. Budapesten csak kosz van,főleg ezeken(a metróra célzott,de gondolom,az egész BKV-t minősítette).

- A fesztivál sem tetszett?A koncertek?

- Inkább megyek máshová külföldre,de ide nem jövök többet.
 
Ezután a koncertekről beszéltek,meg hogy minden drága volt,stb...Szerintem lassan ébredhetne a BKV-vezetőség, mert ezek az állapotok tarthatatlanok. Főleg,hogy a turistákat is elriasztják.
 
mutant

Imádom, mikor az ellenőr támasztja a lyukasztót, szotyizik, beszélget (értsd: dolgozik) leszarja a jegyet és a bérletet. Ha elsétálsz mellettük (biztos nem érnek rá) egyből odajön, anyáz, és „köcsögbliccelőnek” nevez. Ha már itt tartunk, ellenőr-e, vagy csak sima utas az, aki jegyet, bérletet kér, de kérésre nem azonosítja magát?

Tisztelt BKV-figyelő!

Ez egy tegnapi (aug. 04.) történet, amit el szeretnék mesélni. Párommal a Déli pályaudvarra szerettünk volna eljutni a Mexikói úttól.  A kisföldalattival mentünk és a Deák téren szálltunk át. Aki már járt arra az tudja, hogy a kijáratnál mindig állnak ellenőrök. Barátnőm elől én utána. Mikor az ellenőrökhöz (biztonsági őr) értünk láttuk, hogy el voltak foglalva másokkal, ezért elhaladt barátnőm mellettük.

Akkor látom, hogy az egyik utána fordul, meg akarta fogni a karját, de nem sikerült (szerencsére), de ezután el kezdett Vele kiabálni, nem a legszebb hangnemben. Erre én odamentem a droidhoz és szóltam neki, hogy azért ezt mégsem kellene, hogy egy hölggyel így beszél.

Ekkor kérte, hogy mutassam meg a bérletemet. Mondtam, hogy rendben, de azzal a feltétellel, hogy ha ő is megmutatja nekem az igazolványát, amire közölte, hogy nem mutatja meg. Na ekkor kezdett felmenni bennem a pumpa. Kértem újra, hogy azonosítsa magát, mire másodjára is közölte, hogy ugyan miért mutatná meg. Ekkor én már elővettem a bérletemet és bemutattam neki. Ekkor mondtam, hogy mi lenne ha rendőrt hívnék, mert akkor ezek szerint ő egy hamis ellenőr, hiszen nincs igazolványa. Erre ő csak röhögött és mondta, hogy azzal szart se érek.

Nem volt kedvem tovább vitatkozni, ezért otthagytam és elmentem a forgalmi ügyeletre, ahol közölték, hogy nem tudnak mit tenni, mert külsős cég. Szinte számítottam erre a válaszra, mert sajnos olvastam már hasonló levelet itt.  Gondoltam mégsem hagyom annyiban a dolgot.

A mai nap folyamán telefonáltam a BKV ügyfélszolgálatára, ahol meglepő módon nagyon készségesek voltak. Kértek személyleírást, pontos időpontot. Mivel annál a kijáratnál van kamera, kértem, hogy nyugodtan nézzék vissza a felvételt.  Délután felhívtak, hogy elindították az eljárást az ügyemben és mindenképpen vissza fognak szólni, hogy mit sikerült intézni.  Kíváncsian várom a folytatást.

Azért azt felháborítónak tartom, hogy hogy képzeli az a (és inkább itt nem használnék semmiféle jelzőt) biztonsági őr, hogy úgy kéri bárkitől is el a bérletet vagy jegyet, hogy nincs nála igazolvány, (vagy nem tűzi ki) csak egy karszalag és még a képembe röhög és közli, hogy nem mutatja meg.

Ennyi erővel otthon varrok magamnak én is egyet és beállok közéjük. Bár annyira én soha nem tudnék lealacsonyodni.

Üdvözlettel: KGy.

A sok negatív cikk közé most beteszünk egy pozitív észrevételt is. Mi is szeretjük látni, hogy vannak még emberséges, normális BKV dolgozók. Szerencsére még ők vannak többségben.

Kedves BKV-figyelő!

 

Régebben volt már, csak most jutott eszembe, de gondoltam megosztom egy pozitív élményem. Nem, nem írtam el, nem vagyok részeg, tényleg pozitív. Mármint a BKV-vel kapcsolatban, mert amúgy veszteség ért.

 

Gondolom vagyunk páran olyan állatok mint én, akik nem bírnak vigyázni az ernyőjükre. Hiába, szinte alig használok ilyet, csak időjáráscsinálás céljából szokott nálam lenni (ha nálam van, tuti nem esik). Elhagytam már legalább ötöt, nagy ellátója vagyok utastársaimnak, legutóbb egy nagyon frankó, szép nagy, kétszemélyes, elegáns Samsonite-ot hagytam el amit még anno államvizsgára menet kellett vennem hirtelen, mert elkapott egy vihar a városban. Mikor elhagytam, aznap előtte már háromszor visszamentem érte, na de ez már klinikai eset, nem ide tartozik. Ellenben a nap egyik főszereplője volt, sokat ökörködtünk vele, kedves képeken szerepel. A Deákon a 2-es vonalán a fülkés padoknál magam mögé fektettem és ott felejtettem mikor felszálltam az Örs felé. A Keletinél vettem észre, visszamentem, de addigra már magáévá tette valaki. Adtam az illúziómnak és felmentem a forgalmi ügyeletre, hátha valaki volt olyan rendes, hogy leadta, nekem ez jutott volna eszembe ha találtam volna egyet. Az ügyeletes, egy kedves nő türelmesen meghallgatott és rögtön intézkedett. Felhívott MINDEN állomást, előbb az Örs felé, utána a Déli felé. Senkinél nem adták le.

 

Figyelmes, kedves és maximálisan segítőkész BKV alkalmazottal találkoztam, pozitív élmény volt. Végül - mivel nem Pesten lakom, és az illúzióm az utastársakban nem tért vissza - nem telefonáltam be a talált tárgyak osztályára, ahogy javasolta sajnálkozva, valójában el is felejtettem, pár nappal később kellett volna. Az aki megtalálta és leadta annak ennek ellenére nagyon köszönöm. Ha nem adta le, az tudja hova dugja és meddig.

 

Béla

Egy kis sztori:

A droidzóna újabb lakója dugta ki okos kis fejecskéjét a Népligetnél. Tegnap, vagyis 4-én hétfőn este fél tíz fele egy 5-6 fős - talán angol - fiatal srác várta a metrót (fejenként 60 kg). Az egyik rálépett arra a bizonyos biztonsági sávra. Igazán galád tett, tényleg. A kis pondró.

Erre a hangosbemondóba egy kellemes női hang csendült fel, mint karácsonykor a csengő, hogy megjött a Jézuska: - Sikerül magadtól is lejönni arról a gumiról vagy lemenjek és segítsek?

Ugye nem magyarok lévén nem értették, hogy mi a stájsz csak röhögtek az ormótlan hangú nőn, aki sipákol. Erre a mellettük ülő úr szólt, hogy a hangosba ezt és ezt mondták, jöjjön már le a srác, mert balesetveszélyes. Srác megértette - külföldieknél az angol szó csodákra képes - és abbahagyta öngyilkos mutatványát. Mindenki boldog lett, madarak röppentek be az alagútba és a világ újra megmenekült. Na de.

Ekkor tűnt fel egy kopasz szimpatikus bácsi és nagyon nagy hast viselő barátja: - Melyik unta meg az életét? Mi?

Bácsi válaszol:

- A srácok nem magyarok, nem értették a hangosbemondót, de szóltam nekik már minden ok. És ekkor történik az, ami miatt a BKVs secusok kurva anyját. De tényleg. Odalép a srác elé a droid a tipikus mivanmivanmivan távolságba, ökölbe szorított kézzel és elkezd vele ordibálni. Mondanom sem kell, hogy nem angolul és nem Kazinczy magaslatokban. Majd, mint, aki végre dugott egy jót két év után hátat fordít és kisétál.

Namármost, nekem tényleg félnem kell a BIZTONSÁGI szolgálatot teljesítő embertől? Attól, aki pont azért kapja a fizetését, hogy semmi, de semmi se történjen, ami kicsit is törvénysértő vagy bármi egyéb. Na ne már.

Másik. Sajna nem tettem panaszt ott helyben mivel este 10 környékén a forgalmi ügyeletes helyén a kopasz bácsi terpeszkedett, na meg egy igen kellemes hölgy társaságában voltam, így nem sikerült kellőképpen felspannolnom magam.

Asszem ennyi. Szumma: kellene vennem egy biciklit vagy egy kocsit.

rrideg

Néhány napon belül ez már a második olyan eset, amiben forgalmisták vakok alatt indítják be a mozgólépcsőt. Az emberek ennyire tesznek egymásra, vagy direkt csinálják?

Tisztelt BKV-figyelő!
 
A napokban olvastam hasonló esetről, ezért gondoltam, hogy én is megírom, ami velünk történt.
 
Szándékosan nem írok időt, sem helyszínt, ugyanis nem célom embereket kirakatni az állásukból, vagy figyelmeztetésben részesíteni; inkább csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy az említett eset ezekszerint egyáltalán nem egyedi. Én magam látássérült személy vagyok, de nincs vakvezető kutyám. A napokban egy ismerősömmel utazgattam a BKV járművein, aki rendelkezik ilyen kutyával.
 
Az egyik felszín alatti állomásról szerettünk volna a felszínre jutni, amikor megtörtént velünk az eset. A kijárathoz közeledve megállt a kutya, mert látta, hogy jár a mozgólépcső (tapasztalt vakvezető kutya egyszerűen nem hajlandó felmenni működő mozgólépcsőre). Álldogáltunk lent és próbáltuk kérni az embereket, hogy valaki szóljon a személyzetnek, hogy állítsák meg fél percre a lépcsőt, amíg felszaladunk rajta.
 
Néhány perc várakozás után ez meg is történt (a kutya addigra már a nyakunkba is felmászott, annyira félt a helyzettől), viszont amikor meglátta, hogy állt a lépcső, határozott léptekkel megindult felé. Pillanatok alatt feljutottunk, ám amikor a legfelső lépcsőfokon álltam, éreztem hogy megindul alattam a lépcső. Ösztönösen léptem előre egy nagyot és természetesen húztam magammal a velem közlekedő személyt is.
 
Csak azért nem estünk el, mert nekem volt egy szabad kezem, amivel kapaszkodhattam, ám a társam nem is tudott volna kapaszkodni, hiszen jobb keze felém volt és fehérbot volt benne, bal kezében pedig a kutya hámja. Látszólag senkinek nem tűnt fel az eset és mi sem szándékoztunk cirkuszolni, de ha a kutyával bármi történt volna, biztos hogy nem hagytuk volna annyiban a dolgot. Éppen azért a pillanatért állítottuk meg a lépcsőt, amikor végülis mégis járt, mert újra elindították?
 
Kérdem én: mekkora veszteség érte volna a BKV-t, ha még 5 másodpercig áll az a lépcső? Mindketten jól közlekedő vakok vagyunk, pillanatok alatt felszaladtunk a lépcsőn; még tömeg sem volt (dél körül történt az eset), hogy a torlódásra lehetett volna hivatkozni.

Ritka bunkó biztonsági őrökkel találkozott MM olvasónk. A lyukasztóba beleszakadt a jegye, a biztonságiak pedig odamentek kiröhögni, és megjegyzéseket tettek rá. MM kemény volt, és azt mondta, hogy b@sszák meg! Meg is lett a hatása, a biztonsági mint a pulikutya, szaladt segítségért.

Tisztelt BKV figyelő!

Az alábbi rövid történet a múlt héten esett meg velem, amikor is egy találkozó miatt Budapestre kellett mennem. Már több mint tíz éve ingázom nap mint nap a fővárosba (bérlettel - megvan mind gimis korom óta :) ), és talán éppen ezért is igyekszem minden szünidőmet úgy alakítani, hogy ne kelljen Pestre mennem.

Egy előzőleg vett jegytömbben még pont két kezeletlen jegyem volt, amikor is a metróbejáratnál lyukasztottam. Nem kapkodtam, nem is tolakodtak mögöttem, a jegy pedig bennszakadt az automatába. Láttam, hogy az ellenőrök figyeltek már azóta, hogy megérkeztem, ezért is könnyebben vettem fel a kontaktot velük és mutattam, hogy mi a problémám.

Rögtön ketten ugrottak oda, gondoltam hű de jó fejek, erre az egyik elkezdett röhögni, a másik meg kioktatott, hogy türelmesen és óvatosan kell bánni az automatákkal, mert érzékenyek és nem lehet csak úgy ki-be dugdosni a dolgokat, majd hozzátette: "ahogy ezt minden bizonnyal megszokta", sőt utaltak arra, hogy nyilván még sosem kezeltem ilyesmit.

Először köpni-nyelni nem tudtam, majd nyugodt hangon válaszoltam, hogy valóban nem, mivel bérlettel utazom évek óta, de jelen esetben sem tartom magam hibásnak a jegy elszakadásáért (ha csak az nem az, hogy minek akartam érvényesíttetni :)). Az, amelyik először röhögött, ráharapott a bérlettel utazom szavakra és kérte, hogy mutassam meg. Mondtam, hogy nem hordom magamnál egy évtized havibérleteit, erre föl meg már az igazolványomat akarta látni. Kérdeztem hogy mégis minek, erre ő tök durván és sértődötten fenyegetőzni kezdett, hogy ne tiszteletlenkedjek. Igen, én is kicsi vagyok, vékony vagyok és törékeny, meg fiatalabbnak nézek ki, mint amennyit éltem már, de azért basszák meg, ne kötekedjenek velem.

Itt gőzöltem csak be és jóval hangosabban azonnal kértem a felettesüket meg új jegyet. Akkor még az egyik habogott valamit, hogy hát van ott még jegy a tömbben, de akkor elindultam a forgalmi ügyelet ablaka felé. Erre a kiröhögős azonnal készséges üzemmódra váltott, elém ugrott, kihívta a bent ülő nőt, annyit mondott, hogy "a kishölgynek bennszakadt a jegye, kéne egy másik".

A nő némi sóhajtozás (jaj már megint munka van) után eljött az automatáig, kinyitotta, kiborult belőle egy rakás szemét is (azt hittem, megkérnek hogy keressem meg, melyik az én jegyem része :D), aztán a szemetet a földön hagyva egy másik automatánál lyukasztott nekem egy lila(!) vonaljegyet és mindhárman további kellemes utazást kívántak.

MM

Nem kijárat, elosztócsarnok

29Júl

Címkék: bkv, budapest, metró, 1_es, 2_es, 3_as, deák_tér, ellenőr, biztonsági_őr, válasz

Nagy vitát tartottunk néhány hete a Deák térről, amikor egy utast nem engedtek a kijárat felé a BKV biztonsági őrei. Sokan lehülyéztétek az utast, és kioktattátok, nem az nem kijárat. Hivatalosan nem is az, de ki lehet arra menni, legalábbis a BKV szerint

Tisztelt Dénes Balázs!

Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat.  Őszintén sajnáljuk, hogy szolgáltatásunk igénybevétele során kellemetlenséget okoztunk Önnek, melyért ezúton szíves elnézését kérjük.

Tájékoztatjuk, hogy ahol munkatársaink Önt ellenőrizték az nem kijárat, nem aluljáró, hanem a 2-es és a 3-as metróvonalhoz vezető elosztó csarnok. Munkatársaink ezért kérdezik meg az úti célt, és ezzel a kérdéssel nem akarjuk senki személyiségi jogait csorbítani. Felhívtuk a levelében említett bejárati ellenőrzést végző biztonsági szolgálat munkatársainak és az esetlegesen a helyszínen szolgálatot teljesítő jegyellenőrök figyelmét, hogy az Utasok hivatkozása alapján (valamelyik kijárat igénybevételére való jelzés) természetesen a jegykezelésre való felhívást mellőzzék. Reméljük a továbbiakban hasonló eset, nem fordul elő.

Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk, Társaságunk járművein kellemes utazást kívánunk Önnek.

Budapest, 2008. július 25.

Üdvözlettel: Szüts Katalin, ügyfélszolgálat-vezető
 

Vasárnap reggel a Sláger rádióban egy vak fiú történetét mutatta be a műsorvezető, amit egy hallgatójuk írt le, aki szintén látássérült. A fiú kutyájával a leállított mozgólépcsőn szeretett volna a felszínre menni, előírásszerűen. Felfelé haladt, amikor minden figyelmeztetés és értesítés nélkül kétszer is elindult a mozgólépcső, az utasok hiába állították le. A forgalmista később mindent letagadott.

Megkerestem a műsorvezetőt, és megkértem, hogy küldje tovább a bemutatott levelet, mert én hasonló észrevételekkel is foglalkozom. Kérésemnek a műsorvezető tegnap este eleget is tett:

Kedves Krisztina!

Ma reggel hallottam a HÉTKÖZNAPI hősök című rovatát a rádióban. Én most egy olyan különleges történetet szeretnék megosztani, amely talán elüt a megszokottól. Itt, ebben a nagyon hasznos rovatban emberekről esik szó. Én most egy olyan hősről szólnék, aki nem ember, mégis tán olyan dolgot tett, ami felkeltheti az emberek figyelmét.

Magam születésem óta nem látok, és egy derék vakvezető kutyával rovom útjaimat. Mondhatom, őbenne olyan segítőtársat kaptam, aki nagyon sok mindenben megkönnyíti életemet. Most azonban nem az én kutyám hősiességéről szeretnék szólni, bár megtehetném, hiszen hétköznapi hősök ők. Van egy nagyon jó barátom, aki hasonló cipőben jár, semmit sem lát, és ő is egy gyönyörű DON nevű golden retrieverrel közlekedik már évek óta. Hogy miért írom nagy betűkkel DON nevét, az hamarosan érthető lesz.

Tamás is, hozzám hasonlóan dolgozik, hisz mindketten úgy gondoljuk, hogy vakságunk ellenére teljes életet akarunk élni, ehhez pedig hozzá tartozik a munka is. Múlt csütörtökön reggel hű társával dolgozni indult, Ez a nap is olyan volt, mint a többi, forgalom tülekedés, stb. Miután DON-al metróznak, ezért olyan mozgólépcsőt kellett használniuk, amely le volt állítva, azaz nem mozgott. Magam is így teszek, ha mozgólépcső közelébe kerülök kutyámmal, hisz a működő lépcső nagyon balesetveszélyes a kutya számára, mert lelépéskor becsípheti a lábát. Tamás és DON tehát elindult a nem működő lépcsőn. Már jó ideje haladtak, amikor a lépcső hirtelen megindult alattuk, nyilván nem magától, hanem azért, mivel a szolgálatban lévő forgalmista nem vette észre, hogy ők felfelé haladnak, és, mivel a csúcsidő kezdődött, amikor minden lépcsőnek üzemelnie kell, beindította azt. Tamás hatalmasat esett, mire egy utas leállította a lépcsőt. Ismét elindultak, mivel már nem sok volta feljutáshoz. Ám azonban újbóli indulásuk után a lépcső megint elindult.

Felértek, és folytatták útjukat a közeli irodába, ahol Tamás dolgozik. Tamás út közben semmit sem vett észre, amíg a lépcsőtől az irodáig értek. Mikor megérkeztek, azért biztos, ami biztos alapon megvizsgálta a kutyát, hogy érte-e sérülés. Ekkor kellett szembesülnie a döbbenetes valósággal: a kutya két lába is vérzik. Több körmét is leszakította a lépcső, amikor kétszer is elindult. Egy látó kollégájával azonnal a közeli állatorvoshoz mentek, aki ellátta DON két vérző lábát. Azt mondta Tamásnak, hogy rosszabbul is végződhetett volna a dolog, mivel ha a kutyus újperceit szakítja le a lépcső, nyugdíjazni kellett volna őt, így nem dolgozhatna tovább Tamásnak. Megnyugtatta azonban az orvos Tamást, hogy a kutya lassan, de biztosan meg fog gyógyulni. Elmentek a metró forgalmi irodájára, és természetesen panaszt tettek az ügy miatt.

A forgalmista meghazudtolta Tamást, amikor kétségbe vonta, hogy a kutya ténylegesen balesetet szenvedett, noha a kutya lábai ekkorra már be voltak kötözve.

Délután, a munka végeztével a kutya Tamást bekötözött lábbal vitte haza, úgy, hogy közben minden létező akadályt kikerültetett vele, a legapróbb úthibát is megállással jelezte. Hogy miért hős ez a derék állat? Egyrészt azért, mivel amikor a baleset megtörtént, egyetlen hangot sem adott ki, hanem vitte tovább tamást vérző lábbal is. Pedig biztos, hogy fájdalmai voltak, biztos, hogy nagyon legyengítette a hatalmas vérveszteség, amit szenvedett. Úgy dolgozott DON, mintha semmi sem történt volna. hazafelé is, bekötözött lábbal, mindent megtett, hogy hű gazdáját, akinek élete van rábízva, hazavezesse. Tamáséknak egy hét kényszerszabadság lesz, hiszen az állatorvos szavai szerint csak akkor mennyen a kutyával, ha feltétlenül szükséges.

Ez a történet két okból is tanulságos. Egyrészt szól arról a hihetetlen közönyről, ami a mai magyar embereket jellemzi. Egy ember sem ment oda az utcán, amikor Tamásék a metrótól a munkahelyre mentek, hogy szóljon, hogy vérzik a kutya lába. Mondom, egyetlen ember sem. másrészt azonban szól ez a történet arról a hihetetlen szolgálatkészségről és szeretetről, amit ezek a kutyák éreznek a rájuk bízottak iránt. Igen, ők valódi hősök, akik a mi szemeink az utcán, akik erejüket megfeszítve végzik nemes és tiszta hivatásukat. Mi a legkisebb problémánál is gyakran elkeseredünk, gyakran feladjuk. DON viszont nem adta fel, hanem még vérző lábbal is vitte vak gazdáját, és nemcsak hogy vitte, hanem ráadásul a lehető legtökéletesebben vigyázott arra, akinek ő a szeme, ő a mindene. Sokan talán gyanakvással tekintünk a kutyákra. Talán azért, mivel a médiában mindig azt halljuk, hogy a kutya ezt vagy azt az embert megtámadta, szétmarcangolta. Biztos, hogy hatalmas tragédiák ezek, de hiszem, hogy nem a kutyák a hibásak, hanem azok az emberek, akik hozzá nem értő módon bánnak ezekkel a derék teremtményekkel, akik elvileg az ember leghűségesebb társai az állatvilágban a lovak mellett. Azért írtam le ezeket a sorokat, hogy ne csak a negatívumok jussanak el az emberekhez. Sokkal jobb lenne, hogyha inkább ilyen hírek jutnának el a médiába a kutyusokkal kapcsolatban, mint amit DON is tett. Tamással, és még jó néhány kutyával közlekedő sorstársammal együtt azt szeretnénk, hogyha végre az emberek megbecsülnék ezeket a derék állatokat, akik a szemeink. Magam kilenc éve közlekedem derék társammal. Együtt élek vele, ismerjük egymás minden rezdülését. Nem tudom, mi lett volna hasonló helyzetben, de biztos, hogy az én társam sem adta volna fel.

Tamás nem tud arról, hogy ezt a történetet megírom, de biztos vagyok abban, hogy örül ennek, hisz ő is, hozzám hasonlóan tudja, hogy vakvezető kutya nélkül mi csak félkarú óriások vagyunk, akik nehezen tudunk csak boldogulni az utcán, ha ők nincsenek mellettünk. De hála a Teremtőnek, ők mellettünk vannak, és vigyázzák minden léptünket, és mindenben a társaink.

A külföldieket a BKV ellenőr már nem csak lehúzza, hanem hülyének is nézi. Olvasónk amerikai ismerősei hiába lyukasztottak a Keletinél, a gép nem nyomott rá semmit. Az ellenőr szerint a gép műkötött, persze órák múlva már le volt ragasztva.

Amerikai barátaim, Patrick és Ashley először jártak Budapesten július közepén, a Keletiről leszállva jöttek egyből a metróval. Vettek jegyet, bedugták a 21. századi jegykezelő készülékbe, majd mentek tovább. A Deák téren jegyellenőrzéskor félreállították őket, mert a jegyre nem volt nyomtatva semmi. Hiába próbálták magyarázni, hogy ők érvényesítették a jegyet, hiába kértek segítséget a szolgálatban lévő állomásvezetőtől, könnyű és zsíros prédát találtak az ellenőrök, 6000 Ft helyszíni bírság fejenként. Mellé még közölték, hogy örüljenek, hogy csak ennyi, mert a magyaroknak 12 000. Utána még telefonáltattak is a Keletibe, hogy nézzék meg a jegykezelő gépeket, és sikerült is, de a Keletinél azt közölték, minden rendben a jegykezelőkkel. A fiú és a lány 5 hátizsákkal volt megrakva, lövésük nem volt az itteni rendszerről, elég nagy eséllyel kikövetkeztethették volna az ellenőrök, hogy nem akartak csalni, de könnyű prédát nem hagynak veszendőbe ugye, amerikainak meg mint tudjuk úgyis feneketlen a pénztárcája, mint Dagobert bácsinak.

Aznap délután újra jártak a Keletinél, és láss csodát, az általuk korábban használt készülék le volt ragasztva "Nem működik" felirattal.

Köszönjük a BKV semmirekellő, hazug, álszent és primitív dolgozóinak, hogy ez lesz a legmélyebb benyomásuk az országról, amit hazavisznek.
 

A graffiti egy állandó téma. Hiába harcol ellenük a BKV és harcolunk ellenük mi is, egyre több, és több firka lesz a falakon, megállókban és a járműveken. A graffitisek nagyon jól tudják, hogy ha elkapják őket, verésen kívül mást nem kapnak. 1-2 nap közmunka, vagy 30-40 ezer forint kifizetése után újra szabadok, és újra firkálhatnak. Meddig tűrjük még ezt?

Sajnos a lakosság sem lép fel kellően a rongálók ellen. Ha egy tömött buszon valaki firkálni kezd, jó, ha 1 utas odaszól, akit megfenyegetnek, a járművezetők többsége megvonja a vállát ha szólunk neki, hogy firkálják a buszt, villamos. Ők sem tesznek semmit.

Hétvégén videót kerestem a YouTube-on, és ezeket találtam:

Firkálás üzemi területen

Otthonosan mozognak a graffitis srácok a föld alatt. A dolgozóknak kialakított létrán, és lépcsőn járkálnak, majd összefirkálják a metró oldalát. A légtelenített ajtókat szétnyitják, a kocsi belsejében bújnak el, míg a másik metró tovább halad. A másik vonat személyzete, láthatta a szétnyitott ajtókat és az összefirkált vonatot. Vajon szóltak a rádión?


Ha nem indul el a videó, kattints ide!

 


Firkálás üzemi területen II.

A videón látható, hogy graffitisek a metró üzemi területére, a falon lévő lyukon másznak be. A vonat egyik kocsiját teljesen összefirkálják, majd levideózzák, ahogy beáll a Stadionok állomásra.

Sosem takarított vitrinek

17Júl

Címkék: bkv, budapest, metró, 2_es, vitrin, állomás, képek, utas, észrevétel

Amíg várom a metrót, mindig a vitrineket nézegetem. Minden állomáson más van benne. Molotov-koktél, képek, makettek, szövegek. Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy ilyeneket létesítsen a 2-es metró állomásain, de valljuk be, nem volt hülye ember, amellett, hogy hasznos dolgokat lehet megtudni belőle, tetszetős is. Probléma csak egy van: A vitrint a metrófelújítás óta nem takarították, mára annyira ellepte a por, hogy nem lehet látni a benne lévő fényképeket, a múzeumi tárgyakon is centis por található.

Nem ez a BKV legnagyobb problémája, de ilyen apróságokra is jó lenne odafigyelni. Turistáknak is hasznos lehet, ha már a metróállomáson okosodnak egy kicsit, ha végignézik a fényképeket.

Néhány fénykép:

 

 Menetrend szerint

 

Por mindenütt

 

Indulásjelző vagy utas sürgető?

16Júl

Címkék: bkv, budapest, metró, videó, bkvfigyelo, észrevétel, 2_es

Amikor a metróajtó odacsapott, akkor sokan kioktattak, hogy az indulásjelző megszólalása után nem szállunk se be, se ki. Ez azért volt vicces, mert a vonat vezetője látta, hogy az utasok még nem szálltak be, mégis megnyomta a „Kéremvigyázzanak”-ot, majd rám csukta az ajtót.

Ma, 15-én, a 2-es metrón volt hasonló élményem, gondoltam a hitetlenkedők kedvéért levideózom, hogyan használják utasok sürgetésére az indulásjelzőt. Kocsi számot, pontos időpontot nem írok, nem kirúgatni szeretném a dolgozót, csak kicsit felhívni a figyelmet arra, hogy a „Ha megszólal az indulásjelző, tilos felszállni” szabály nem tartható be, így hivatkozni sem lehet rá. Egyszerűen betarthatatlan.




A videón jól látható és hallható, hogy az utasok még le sem szálltak, már szól az indulásjelző (az ajtó teljes kinyitása után 3 másodperccel). Az első kocsiban utaztam, mivel itt kevesebb az utas. Ha a többi kocsiban utazók betartják a szabályt, nem hogy felszállni, leszállni sem tudnak. Az Astoriától a Déliig minden állomáson eljátszotta ugyan ezt.

A BKV-fanoktól kérdezem, ilyenkor mi a teendő? Hogy szálljon le, fel az utas? Az én értelmezésem szerint az indulásjelzőt akkor kell megnyomni, mikor az utas cserének vége, így jelzi a vezető az indulást.
 

Elindult alattuk a mozgólépcső

14Júl

Címkék: bkv, budapest, metró, mozgólépcső, kutya, utas, észrevétel, baleset, kép

Írtunk már arról, hogy kutyát hogyan kell levinni a metró területére, hogy ne legyen baja. Egy olvasónk a szabálynak megfelelően, az álló mozgólépcsőn sétált le a kutyájával, de eddig ismeretlen okból elindították a lépcsőt.

Tisztelt Ügyfélszolgálat!
 
A következő problémával fordulok Önökhöz: Ma napon 18:00 előtt pár perccel a Deák Ferenc téri metróállomáson az M3-as vonaláról szálltunk át az M2-es vonalára.

Mivel kutyával utaztunk, ezért a kettes metróhoz levezető második, rövid mozgólépcső esetében az álló lépcsőt vettük igénybe lefelé menet. Amikor már leértünk volna az állattal, körülbelül a lépcső vége előtt lehettünk 1-2 fokkal(!!), amikor számunkra érthetetlen módon elindították a mozgólépcsőt. Nagy szerencsénkre nem lefelé indult el, ugyanis ez esetben a kutyám lábait szinte biztosan becsípték volna a fogak. Annyi időm persze már nem volt, hogy felkapjam az állatot. Tehát a lépcső felfelé indult el, s a kutyámnak sikerült még leugrania, de én a lépcső végénél elestem.

Kérdésem az volna, hogy hogy történhet meg ilyen eset, hiszen számomra nyilvánvaló lenne, hogy aki elindítja a lépcsőt, belenéz a kamerába!? S ez esetben láthatta volna, hogy körülbelül 2-3 másodperc múlva leérünk!! Mi az oka annak, hogy olyan iszonyú sűrgős volt beindítani a lépcsőt, miért nem tudták volna megvárni azt a pár másodpercet, amíg leérünk?? A lépcső alján egyetlen ember sem volt, nemhogy tömeg, hogy indokolt lett volna a hirtelen beindítás!

Számomra teljesen felháborító ez a mentalitás! Nagyon nagy szerencse, hogy nem sérültem meg komolyabban, csak felszíni horzsolásaim és húzódásaim vannak az esés következtében. De nem a kollégájukon múlott, hogy nem lett nagyobb baj!

Az esetet legalább fél tucat, ott tartózkodó ellenőr is tudja tanúsítani. Mivel nem értünk rá helyben panaszt tenni, ezért ezúton szeretném kérni az eset kivizsgálását!

Jó munkahely

10Júl

Címkék: bkv, budapest, metró, moszkva, ork, utas, észrevétel, levél, kép

A napokban új számítógépeket tettek a metróállomásokra (oda ahol eddig is volt). Magam is szoktam használni, ha kicsit többet kell várni a metróra. Névtelen levélírónk küldött nekünk egy képet és egy kis szöveget, amit most nem publikálunk. Pontos dátumot, időpontot nem írunk. (Csak mert nem!)

/ Kollégának biztos balhéja volt egy utassal, és most nézi, felkerült-e a BKV-figyelőre:) /

Nem egyértelmű a tájékoztatás

09Júl

Címkék: bkv, budapest, metró, deák, m1, m2, m3, észrevétel, kép

Néhány napja foglalkoztunk a Deák Ferenc térrel, és az átszállási lehetőségekkel. Viszonylag kulturáltan megvitattuk az útvonalakat és a kijáratot. Tegnap este arra jártam és körbenéztem. Egyértelmű tájékoztatást sehol nem találtam, csak annyi volt kiírva, hogy aki át akar szállni, az lyukasszon. Ebből én, mint utas arra következtetek, hogy aki nem száll át, az ne lyukasszon, csak menjen tovább a kijárat felé.

Omladozik a felújított metró

07Júl

Címkék: bkv, budapest, metró, felújítás, 2_es, astoria

Más országban embereket rúgnának ki akkor, ha egy újonnan épített vagy felújított épületben hibák keletkeznek. Magyarországon, és Budapesten ez másképp van. Felsővezetők csak csücsülnek a helyükön, és nem tesznek semmit. Úgy látszik, 10,3 milliárd forintból ennyire futotta. (Vajon a kivitelező fürdőszobájában is így potyog a csempe?)

 

2008. felújított metróállomás, Astoria:

 

 

2007. felújított metróállomás, Déli pu:

Tolmácsok az ellenőrök mellett

02Júl

Címkék: bkv, budapest, ellenőr, tolmács, busz, villamos, metró

Mint tudjuk, a BKV Zrt.-nek annyi pénze van, hogy kiállhatnának az Akácfa utcába, és két kézzel szórhatnák a húszezreseket. Ezt a legjobban az bizonyítja, hogy ellenőrök mellé vesznek fel tolmácsokat "jópénzért". Az elképzelés jó, mert az angolul és németül hülye ellenőröknek így van esélyük, de miért kell egy feladatot két embernek ellátnia? Miért nem vesznek fel egy buszba három buszvezetőt? Egyik ajtót nyit, másik figyeli a tükröt, harmadik meg vezet. Vajon kinek lett megint tele a zsebe?

A BKV-figyelőnek korábban már nyilatkozó ellenőr jelenti:

Nem tudom így, egy nap után értékelni a dolgot, beszámolni róla viszont kötelességemnek érzem. A BKV Zrt nyári diákmunka formájában tolmácsokat vett fel az ellenőrök mellé július 1.-jétől. A tolmácsokat a metró kijárati ellenőrzéseknél vetik be, és azokon a járatokon, ahol nagy a valószínűsége a turisták felbukkanásának. A két európai nyelv ismerete volt a válogatás egyetlen szempontja, mint azaz egyik tolmácsunkkal való beszélgetéséből kiderült. A dolog negatívumai: A tolmácsok nem kaptak munkavédelmi oktatást, e nélkül pedig szerintem bármi történhet velük, hisz „a közlekedés veszélyes üzem”; továbbá a nyelvismeret mellé nem kaptak még csak gyorstalpalóban sem kiképzést a szakszavakból.

 

A tolmács (lehúzni nem akarom, nem az ő hibája, hogy a cég ennyire hanyagul áll a kérdéshez) egyik általa beszélt nyelven sem tudta, hogy hangzik az, hogy pótdíjköteles. Ráadásul egész nap nem volt szükség a segítségére, ami a pletykák szerint még a jobbik eset. Volt állítólag ugyanis olyan, hogy a tolmács a külföldieket csak leszállítani tudta, ami ha igaz, ma már nem kell a jegyellenőrök kísérgetésével töltenie a napját. Nem ezért lett felvéve, ezt fogja a vezetőség mondani, a szemszögükből jogosan.


És most jön az értetlenkedés: a Jegy- és Bérletellenőrzési Szakszolgálat vezetője, Tóth „arányostestierő” Sándor tudhatná a legjobban, hogy mennyire nevetséges látszatintézkedés ez így. Szegény tolmács, egyedül egy Combinon, ahol sokszor mi is csak sejtjük, hol vannak a kollégáink, hogy lesz képes az 50 méteres járműben egyszerre minden intézkedő ellenőrrel együttműködni? És ezt a munkát, amit velük végeztetnek, kézenfekvőbb lenne, ha magukkal az ellenőrökkel oldatná meg: Nyelvtanfolyamok. Nyelvvizsgapótlék.

Olcsó játék nagyon hülye gyerekeknek

01Júl

Címkék: bkv, budapest, kép, metró, utas, észrevétel, hülye, myvip

Tegnap adatlappal együtt csatolva kaptam ezt a képet /BKV-figyelő szív MyVIP :)/. Mivel nyilvánosan elérhető, a képről nem felismerhető senki, így megmutatom nektek is. Van akinek már a tujázás nem elég, és nagyban csinálja. Kérdés csak annyi: Miért nem csapja őket nyakon senki?

Vigyázzatok mit írtok, mert a kívánságotok hamar teljesül. Tényleg, van akinek ennyi szabadideje van?

És a metrót ki építi?

22Jún

Címkék: bkv, budapest, metró, 4_es, építés, foci_eb, videó, utas, észrevétel

A foci EB mindenkit lázba hoz, még a 4-es metrót építő munkásokat is. Szereztek labdát, építettek maguknak kaput, és játsszák a meccseket. Ezzel persze probléma nincs, hisz Ők is emberek. Szükségük van sportra, szórakozásra és kikapcsolódásra is:) Ha nem indulna el a videó, kattints ide! A videót köszönjük Rékának!

Re: Hülye embernek minek kutya?

20Jún

Címkék: bkv, budapest, metró, utas, kutya, észrevétel, bkvfigyelo, válasz, re

Ritka szerencsés helyzetben vagyunk, hiszem rengetegen ismernek minket. Cikkeink, leveleink pillanatok alatt eljutnak az illetékesekhez. Alig néhány órája, hogy megjelent mai első postunk, az érintett máris reagált rá.
Kedves Cseh Dorottya!

Szeretném veled közölni ,hogy a kutyám hátsó lába sérült nem a mellső, ahogy te mondtad, de a cikkben nem ez az egyetlen hiba. Először is nem szidtam a kutyámat próbáltam nyugtatni és szerintem ha annyira érdekelt volna az állat sorsa segítettél volna nem pedig szidalmazol,mert csak, hogy tudd volt ember, aki segített és nekik köszönöm. A második hiba:nem volt semmilyen vértócsa és nem rángattam ahogy te írod. Nem mondom, hogy nem vagyok hibás mert nagyon sajnálom amit csináltam de szerintem neked nincs jogod emberileg ahhoz, hogy engem szidalmazz mikor te semmit se segítettél és az én dolgom a kutya sorsa is. De vegyük a tényeket amikkel nem menteni próbálom magam a tettem alól hanem csak megérthetőbbé tenni mert nem szeretném ha bárki azt hinné, hogy nem szeretem a kutyámat. Tehát: 15 éves vagyok egy 28 kilós kutyát ha akarok sem tudok felemelni és nem volt nem működő mozgólépcső amin veszély nélkül lejutottam volna így nem adatott más lehetőség.

Mikor megtörtént a baj nagyon  megijedtem sírva próbáltam valamit tenni a kutyámért, akit nagyon szeretek és soha nem bántanám. Elvittem az első állat orvoshoz  és a segítségét kértem. Jelen helyzetben csak ennyit tudtam tenni érte. Ezt csak azért írtam, hogy az emberek akik szeme elé fátylat húztál tisztán láthassanak, ami téged illett nagyon rosszul esett amit írtál,ahogy szidtál és főként, hogy egy állatkínzó kutyatulajdonosnak állítasz be. Amennyiben van még valami amit hozzáfűznél azt kérlek ne ide írd ki hanem küld el nekem e-mailban a larucc@citromail.hu-ra, (észrevételeket inkább komment formájában várjuk. szerk.) ha másnak is van más meglátása, amit közölni szeretne velem írjon nyugodtan. Köszönöm.

Hülye embernek minek kutya?

20Jún

Címkék: bkv, budapest, kutya, metró, mozgólépcső, utas, észrevéte, hülyeutas

Sosem tudtam megérteni, hogy egy olyan embernek minek állat, aki magával sem törődik, és nincs felnőve egy ilyen feladathoz. Miért jó nekik, hogy egy állatot rángatnak maguk mellett, miért jó, hogy szenvedni hagynak egy állatot.
Kedves BKV-figyelő!

Az alábbiakban egy felháborító esetet szeretnék megosztani Veled, ami az utas figyelmességével elkerülhető lett volna.

Tegnap (jún. 16.) 5 óra tájban a hármas metróról szálltam éppen le és besoroltam az egy szem mozgólépcsőn felfelé tartó tömegbe, amikor éktelen nyüszítésre, kutyasírásra kapta fel mindenki a fejét. Ahogy közeledtünk láttuk, hogy egy fiatal lány a mozgólépcső aljától egy méterre (a zöld fémterelők mellett) hasán fekvő vizslája fölé hajol, aki akkor már csak csendben sírt, és még szidja is: látod, mit csináltál? Elindul, meghúzza a pórázt, a kutya botorkálva követi, de ezt már csak egy pillanatra látom, ahogy a kutya mellső lába alatti vértócsát is.

Hihetetlen számomra, hogy azt a legegyszerűbb elemi, kutyás könyvekben kihangsúlyozott, de józan ésszel is kikövetkeztethető szabályt, miszerint ha kutyánkkal utazunk, a mozgólépcsőn a fel és leszállásnál fel kell emelni, nehogy a lépcső leszakítsa a becsípett ujjait, valaki ne legyen képes betartani! Kisgyereket sem hagyunk mezítláb botorkálni a mozgólépcsőn, hadd ugorjon át az eltűnő sávon, majd jól felfogja, mit kell tennie. (Nemrég volt róla hír, hogy egy gyerek szandálját tönkrevágta a mozgólépcső, mit tenne akkor a csupasz lábbal?)  Akármekkora a kutya, 1-2 másodpercre szedje össze magát az illető, ha meg bernáthegyije van, meg kell kérni a kezelő személyt, hogy állítsa le a mozgólépcsőt egy időre (a vakvezető kutyáknál is ezt kellene tenni amúgy). Vagy nem kell kutyával utazni.

Az a szörnyű, hogy szegény kutya lett a vesztese ennek a felelőtlenségnek, és nem a gazdája, aki szemmel láthatóan szerette, csak fel sem fogta a hibát - na majd az állatorvos a helyére teszi  a gazdát, sajnos csak így utólag. Remélem nem veszítette el a körmeit a vizsla.

A továbbiakban pedig: nem szabad azt gondolni, hogy majd a kutya észleli a veszélyt, és tudja, mi lesz vele, ha becsípi a fog, ezért majd kapkodja a lábát. Akárcsak a gyerekeknél a szülőé, itt a gazda felelőssége, hogy ne történjen ilyen baleset. Mégis hányszor látni hasonlót, amikor csak a jószerencse akadályozza meg a súlyos sérülést! Tessék felemelni a kutyát arra az egy pillanatra!

Köszönöm, hogy elmondhattam!

Üdvözöl és további jó munkát kíván rendszeres olvasód:

Cseh Dorottya (Dee)
Kedves Szerkesztő!

Már pár hónapja figyelemmel kísérem a blog működését, és felháborítónak tartom ezt a mentalistást ami a cégnél folyik. Lenne egy költői kérdésem. Hány utas orrát kell még betörni, hány utast kell lerúgni a járműről, hány utast kell még nyilvánosan megalázni hogy valami történjen? A BKV struccpolitikája egy cseppet sem fog változtatni a helyzeten, mivel levelek százaira egy egyszerű "no response" üzenet fogad az e-mail postafiókban. Az, hogy a BKV az utolsó mocsadék söpredéket alkalmazza ilyen munkára, az nem egy európai nagyvároshoz méltó viselkedés.

És mi még röhögtünk a Kontroll című filmen. Hát komolyan mondom azok a figurák sokkal különbek mint amik mostanában a mozgólépcsőknél és az éjszakai járatokon fellelhetők.



Egy egyszerű dologra szeretnék a levelemmel rávilágítani. Hallhattunk már több száz esetet a céggel kapcsolatban, és akárki jelent fel akárkit, akár bíróságra is viheti a dolgot , de a helyzet továbbra is változatlan. Egyszerűen mivel egy monopol cégről van szó, így nem tudunk vele mit kezdeni, pedig elsődleges megoldás a strukturális átalakítás lenne. Ha egy vezető képtelen ellátni a feladatát, és fogalma sincs arról ami az utcán történik, akkor erre a posztra nem alkalmas.

Persze a havi x milliót ugyanúgy felveszi, és meg lehet nézni azt hogy mi történik a cégen belül. Becsületükre váljék hogy a Combinora végre szereltek légkondit, legalábbis amin én utaztam volt hűtés. Viszont az ilyen apróságoktól eltekintve gyökeres változásokra lenne szükség a cég életében. Nem lehetne valahogy ezeket az eseteket felkarolni és valahogy olyan formában tálalni, hogy az hatással legye a BKV jövőbeli munkájára? Mert az embereknek véges a türelmük.

Köszönöm hogy kibontakozhattam.

Dombai András Bundi

A metrók karbantartásán spórol a BKV?

11Jún

Címkék: bkv, budapest, metró, ajtó, hiba, észrevétel, komment

A műszaki meghibásodások már nem csak a felszínen, de a föld alatt is egyre gyakrabban előfordulnak. Néhány napja írtuk, hogy a 2-es metró vonalán a 200-as pályaszámú metrókocsi hátsó ajtói nem nyíltak ki, így több utas is kénytelen volt plusz egy megállót utazni, majd vissza. A cikkhez ezt a kommentet kaptuk:

Gaeta 2008.06.10. 17:11:25

Na hurrá... Ma (10.45 körül) a 3-as metrón, Ferenciek terénél nem nyílt ki az utolsó kocsi ajtaja. (Kálvinnál meg aztán becsukódni nem akart, csak többedszeri próbálkozásra)

Szóval jó lenne erre valamit kitalálni, mert ez így nem nyerő. Ráadásul még jóval régebben is hallottam egyszer ilyet, hogy az utolsó kocsi ajtaja nem nyílt ki. Miért mindig az utolsó? A kocsik összekötésénél van valami elbaltázva?

Félek, hogy a BKV már nem csak a felszínen közlekedő járművekhez nem vesz alkatrészt (garázsban dolgozók elmondása szerint), de már a metrók karbantartásán is spórol. Persze az is lehet, hogy ez csak véletlen.

Miért rendes egyik-másik biztonsági őr?

10Jún

Címkék: bkv, budapest, biztonsági_őr, metró, bkvfigyelo, cikk

Sokat írtunk már bunkó biztonsági őrökről. Visszaszólogatóról, kiabálóról, udvariatlanról, verekedőről, és figyelmetlenről is. Gondolkodtam és rájöttem, egyik miért bántalmaz utast, a másik miért dolgozik rendesen.

Metróztam

Múlt héten, szerdán délelőtt 11-12 körül metróztam és földalattiztam a Ferenciek tere – Deák tér – Oktogon vonalon. A Deákon a biztonsági őr elkérte a bérletem. Megmutattam neki, megnézte a dátumot, visszaadta, majd további kellemes utazást kívánt. Az Oktogonon (visszafelé) szintén rendes őr volt szolgálatban, barátságosan megnézte a bérletem, majd továbbengedett. Ferenciek terén a mozgólépcső tetején ellenőrzés volt. Előkaptam a bérletem (kicsit késve), majd megmutattam az őrnek. Válaszul azt kaptam: Hajrá Brazília. Csak a villamoshoz felfelé menet esett le, hogy a Barazil sapkám miatt mondta azt, amit. Rendes volt.

Tegnap is metróztam, de akkor nem jó kedélyű, idősebb őrök fogadtak, hanem fiatal, kopasz fejű, rágózó orkok. Köszönni azt nem tudnak, mert az édes anyukájuk nem tanította meg nekik, a BKV-nál pedig ez nem elvárás. Bunkón a képedbe böfögnek, támasztják a korlátot vagy a lyukasztót, és egymással beszélgetnek. Csajokról, fociról, ami éppen jön. A bérleteden kívül minden más érdekli őket. Miért viselkednek ők így? Elhiszem, hogy nem egy álommunka, de ha egy nála jóval idősebb normálisan el tudja végezni, akkor szerintem a fiatalokban van a hiba. Ekkor  jöttem rá, hogy ezzel az ellenőrzéssel nem is lenne semmi baj, ha nem az tanulatlan, senkinek nem kellő embereket vennék fel, hanem a fentebb említett kicsit idősebb, jó kedélyű urakat/hölgyeket.

Hogy miért?

Nekik már van felelősségérzetük. Nem úgy vannak ezzel a munkával, hogy tesznek rá, majd lesz másik. Talán már ez az utolsó munkahelyük. Őket érdekli az, hogy kapnak-e utaspanaszt, mert nem akarnak kevesebb fizetést kapni, főleg nem másik munkát keresni. Valószínűleg családjuk is van, és el kell tartani őket.

Persze lehet, hogy én vagyok a hülye. De szerintem van ebben valami összefüggés.

BKV-figyelő

Rettegni kell a biztonsági őröktől?

09Jún

Címkék: bkv, budapest, levél, metró, utas, észrevétel

Tisztelt BKV Zrt., Tisztelt Főpolgármesteri Hivatal, Tisztelt DI-SEC Discrate Security Kft.!

Szeretném felhívni a figyelmüket arra a tényre, miszerint a BKV járatain (legfőképp a metrón) dolgozó BKV, illetve DI-SEC alkalmazottak viselkedése, az utazóközönséghez való viszonyuk finoman szólva is megkérdőjelezi az őket alkalmazó cégek személyzeti osztályainak kompetenciáját a munkaerőkiválasztás terén.

A metróbejáratoknál posztoló illetve a metró területén felbukkanó BKV ellenőrök és DI-SEC biztonsági őrök külseje szinte kivétel nélkül ijesztő, fellépésük a legjobb esetben megfélemlítő, de mára eljutottak arra a szintre, amikor a fizikai erőszaktól sem riadnak vissza.

Véleményem szerint (biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül) a jelenlegi helyzet tarthatatlan, nem értem, hogy Önök, mint felelős vezetők, illetve döntéshozók miért kívánják megvárni, amíg a szociopata alkalmazottaik eljutnak addig, hogy embert öljenek szolgálatvégzés közben.

Kérem, szíveskedjenek minél előbb lépéseket tenni annak érdekében, hogy a BKV szolgáltatásának igénybe vételének alkalmával ne érezzem úgy, hogy bármikor bármi megtörténhet velem és ne kelljen attól rettegnem, hogy valamelyik alkalmazottuk pont engem fog kiszúrni magának.

Az alábbiakban beszúrok néhány, az utóbbi ídőben a fentiekkel kapcsolatban megjelent hiradást, amennyiben nem értenék egészen pontosan miről is beszélek:

http://www.hirado.hu/cikk.php?id=282935
http://www.hirado.hu/cikk.php?id=278061
http://www.hirado.hu/cikk.php?id=270494
http://bkvfigyelo.blog.hu/2008/06/03/mi_az_a_discreet_securty
http://bkvfigyelo.blog.hu/2008/06/02/kessel_fenyegetnek_es_verekednek_a_biztonsagiak_az_ejszakai_buszon
http://bkvfigyelo.blog.hu/2008/05/29/ak_47_essel_fenyeget_a_biztonsagi_or

Bízva mielőbbi intézkedésükben,
maradok tisztelettel,

Kucsera András
Metrón még nem, de buszon annál többször nyomtam már meg vészjelzőt. A Localo buszokon mindig visszanyílik az ajtó, és így próbálom jelezni a buszvezetőnek, hogy álljon meg, vagy zárja be, mert baj lesz. Az eddigi 5-6 alkalomból egyszer sem vette észre a vezető a vészjelzőt, hiába nyomtam meg kétszer is. Mondanom sem kell, hogy amikor véletlenül dőltem neki, akkor egyből kipattant a fülkéből és elkezdett anyázni. A levél alatt metróvezetők véleménye olvasható (természetesen ezek nem a BKV hivatalos válaszai, arra mi nem tudunk most éveket várni)
Tisztelt BKV!

A mai napon 2008. 06.06.-án a Keleti pályaudvar felől a Stadionok metró állomásra kb. 12.05-kor beérkező metrószerelvény leghátsó, 219 számú kocsijának ajtajai egyáltalán nem nyíltak ki! A kocsiból 20-30 fő ezért nem tudott leszállni, természetesen ebbe a kocsiba felszállni sem tudtak.

Mindezt sem a metróvezető(k) sem a forgalmi ügyeletes nem vette észre! A kocsiban megnyomtuk a vészjelzőt amire a vezető nem reagált, hanem elindult mintha minden rendben ment volna, majd amikor a szerelvény a Pillangó utcai megállóban megállt, akkor kérdezte csak meg a hangosbemondón keresztül, hogy mi történt.  Egyébként ekkor tudtunk csak leszállni, ezen az állomáson ugyanis a menetirány szerinti jobb oldali ajtók nyílnak. Az eseményt a forgalmi ügyeleten jelentettük, ahol azt mondta a szolgálatot teljesítő kollégája, hogy telefonál az Örs vezér terére, jegyzőkönyvet nem vett fel.

Kérem önöket , haladéktalanul végezzék el az 219. számú metrókocsi és az adott szerelvény műszaki felülvizsgálatát!

Kérdéseim az esettel kapcsolatban:

A metróvezető(k), hogyhogy nem veszik észre, ha egy kocsinak az ajtajai egyáltalán nem nyílnak ki? A forgalmi ügyeletes*, hogyhogy nem veszi észre, ha egy kocsinak az ajtajai egyáltalán nem nyílnak ki? Hogy veheti semmibe a vészjelző jelzését a metró vezetője (illetve vezetői mert általában ketten-hárman is vannak a vezetőfülkében)?!

Miért indul el a szerelvénnyel a vezető, ha  hallja a vészjelzőt!? (Mi egyébként azt gondoltuk, hogy a vészjelző sem működik, de mint később kiderült a vezető mégis hallotta.)

*Ha  az állomáson levő  kameráik rögzítenék a felvételeket, akkor önök most vissza tudnák nézni az eseményeket.

Török József
Metróvezetői észrevételek:
A vésztelefonra rá van írva, hogy "A gomb folyamatos nyomása mellett tájékoztassa a vezetőt", tehát beszélni kellett volna és nem csak megnyomni. Ennek ellenére hiba volt a járművezető részéről, hogy kiindult az állomásról. Ennek szubjektív oka, valószínűleg az, hogy sokszor indokolatlanul nyomkodják a vésztelefont. Ez akkor is hiba volt!
Az utolsó kocsi ajtó nyílását, ami a kelet-nyugaton 80-100 méterre van, elég nehéz észrevenni, nem ismerem ennek a kocsinak a külső fehérlámpa visszajelzését, de kétesélyes a láthatósága és a visszajelzése.

A forgalmi ügyeletesnek millió egy dolga van észak-délen, nem tudom, hogy kelet-nyugaton hogy van, de a jegyárusítás, utastájékoztatás, telefonok, stb, stb, sok energiát elvon a forgalmistától.

A vészjelzőt az előbb kitárgyaltuk, az eseményrögzítőn esetleg vissza lehet nézni a vészjelzést.

Pro és kontra, sajnos bármi történhetett!

Hajléktalanszálló a Bocskai úton

05Jún

Címkék: bkv, budapest, aluljáró, villamos, hjláktalan, metró, 4_es_metro

Budapest a világ egyik legjobb városa. Itt az embereknek csak jogaik vannak, kötelességük nincs, és ezt ki is használják. Bliccelnek, mert nem bünteti meg őket senki. A biztonsági őrök utasokat vernek, következmények nélkül. Hajléktalanok szemetelnek és „lelakják” a köztereket, mert nem szól rájuk senki. Elfogadtuk őket, és már-már együtt élünk velük. Nem tudunk mit tenni.

A hétvégén fényképezni mentem a Bocskai úti aluljáróba, melyet a hajléktalanokon kívül senki más nem használ. Ennek az aluljárónak a 4-es metró elkészülésekor lesz értelme, de már jóval a metró építése előtt átadták. Sajnos az aluljárót mára szétszedték, a tájékoztató táblákat ellopták, összefirkálták és az üzleteknek szánt helységekbe beköltöztek a hajléktalanok.

Szeméthegyek

Hajléktalanok egyik fő problémája, hogy szemetelnek, és nem tartanak rendet. A számukra felesleges holminkat (ruhákat, maradékokat, flakonokat) ott hagyják, ahol éppen vannak. Ezeket a képeket a felszínen, a Vásárcsarnok előtt készítettem:





Elvette az éves bérletét, majd megbüntette

04Jún

Címkék: bkv, budapest, ellenőr, biztonsági_őr, metró, 3_as

Sajnos a BKV-figyelő postaládájába csak ma reggel érkezett meg Eszter levele, melyet a Homár már előzőleg publikált is. Mivel én is a címzettek között voltam, és nem tartom biztosnak, hogy aki BKV-figyelőt olvas, az Homárt is, így kötelességemnek érzem kitenni.
Regőczi Miklós
Kommunikációs és értékesítési vezérigazgató-helyettes

BKV Zrt.

Budapest, Akácfa utca 15.

Tisztelt Vezérigazgató-helyettes úr!

2008. május 16-án 15 órakor az M3-as metróvonal nyugati-téri állomásán a mozgólépcsőn az aluljáró szintjére érve, mielőtt még elhagytam volna az állomás területét a BKV Zrt. Jegy és Bérletellenőrzési Szakszolgálatának munkatársai a 83/2007. (XII.28) Főv. Kgy. Rendeletet több pontjában is súlyosan megsértve ellenőrizték a bérletemet, majd pedig megbírságoltak. Mivel a hangosbemondóban bejelentették, hogy a kijáratnál ellenőrzik a jegyeket és a bérleteket, a bérletemet időben előkészítettem, hogy felmutathassam az ellenőröknek. A BKV Zrt. szolgáltatását egy 2008. január 1.-től december 31-ig érvényes, a nevemre szóló éves bérlettel vettem igénybe, melyet a munkáltatóm, bocsátott rendelkezésemre. A tárcámból a bérletigazolványom csak félig lógott ki, a fényképet nem lehetett látni.

Mikor az ellenőrökhöz értem, kérés nélkül felmutattam a tárcámat benne a bérletigazolványommal, azonban a helyszínen tartózkodó R. E., 199-es számú BKV ellenőr kirántotta a kezemben lévő tárcából az onnan kilógó bérletigazolványt. A BKV Zrt. viteldíjait és azok alkalmazási feltételeit szabályozó 83/2007. (XII.28.) sz. Főv. Kgy. Rendelet 5. §-ának 1. bekezdése értelmében az utasoknak a jegyet, bérletet, bérletigazolványt stb. a BKV. Zrt. arra feljogosított személyei részére ellenőrzés céljából fel kell mutatni, és kérés esetén át kell adni. A hivatkozott paragrafus értelmében a BKV intézkedő munkatársa felszólíthatott volna az igazolvány átadására (melyet nem tagadhattam volna meg, de amennyiben mégis, úgy a 7. bekezdés értelmében az intézkedő ellenőrnek lehetősége lett volna rendőrt hívni ), de semmiképp sem ránthatta volna ki azt a kezemben lévő tárcámból.

Ezt követően R. E. BKV munkatárs a bérletigazolványomból kivette az éves bérletemet, az igazolványszelvényt visszaadta és felszólított, hogy adjam át számára a személyi igazolványomat. Elmondása szerint a bérleten szereplő szám és a bérletigazolvány száma nem egyezett. (2008. január 18-án a régi igazolványomat annak elhasználódása miatt egy újra cseréltem. A bérletemen még a régi igazolványom sorszáma szerepelt, ezt nem javítottam át az új igazolvány számára.)

Mivel a személyi igazolványomat nem voltam hajlandó átadni az ellenőr részére, és rendőrt kívántam hívni, az ellenőr közölte, hogy elkobozza az éves bérletemet és berakta azt, mindenféle átvételi elismervény vagy jegyzőkönyv kitöltése nélkül az övtáskájába. Miután nem adtam át a személyi igazolványomat, az ellenőr a bérletemmel együtt elindult a helyszínről. Felhívom tisztelt Vezérigazgató-úr figyelmét arra, hogy a hivatkozott jogszabály nem rendelkezik a leginkább az ötvenes éveket idéző kobzás intézményéről. Az 5. § 3. bekezdése értelmében az ellenőrzésre feljogosított munkatárs csak és kizárólag elismervény ellenében jogosult a bérletigazolvány, az értékszelvény vagy a jegy bevonására (és nem elkobzására), ha többek között a bérleten lévő szám és a bérletigazolvány sorszáma nem egyezik.

Mivel nem sikerült rendőrt hívnom, és az eljáró R. E. BKV-munkatárshoz a helyszínen lévő többi ellenőr is csatlakozott, és minősíthetetlen, valamint egy fogyasztóorientált és marketingvezérelt szolgáltató vállalatnál megengedhetetlen hangnemben szidalmaztak, továbbá semmi esély sem mutatkozott arra, hogy valamilyen írásos nyoma maradjon annak, hogy az ellenőr elvette az éves bérletemet, végső elkeseredésemben átadtam a 199-es számú ellenőrnek a személyigazolványomat. Az ellenőr ekkor, a személyi igazolványom adatai alapján kitöltött egy pótdíjfolyamati jelentést és átadott egy 12.000 HUF-ról szóló csekket.

Nincs értelme a BKV-val levelezni

03Jún

Címkék: bkv, budapest, metró, észrevétel, levél, válasz, ügyfélszolgálat

András nevű olvasónk egy BKV-s levelezést küldött el nekünk, melyben egy humanoid beléptetőkapu szerepel és egy üveg bontatlan pezsgő. Emberünk bulizni készült a haverokkal, a Moszkva téren akart alámerüli a metró szintjére, de az ellenőr meglátta a pezsgőt, és nem engedte le, mert szerinte piát a metróra vinni tilos!  Később levelet írt a BKV-nak és mint megtudta, be volt rúgva, és egy bontott dobozos sör volt nála. Egy a probléma, nem szereti a sört:)
Tisztelt BKV!

Sz. A. vagyok. Tegnap (03.25.) meglepő dolog történt velem a Moszkva téren. Este 8 óra után szerettem volna eljutni a Deák térre, hogy talákozzak néhány barátommal. Arra gondoltam, hogy a metrót választom, mert azzal 5 perc alatt ott vagyok. A mozgólépcsőnél ott állt egy ellenőr, akinek meg is mutattam a bérletemet, nagyon kedvesen megköszönte, mentem volna dolgomra, amikor utánam szólt. Megfordultam és kérdeztem hogy miben segíthetek. És akkor jött a döbbenet. A kezemben lévő bontatlan pezsgős üvegre mutatott és illedelmesen közölte, hogy azzal ott nem lehet. Kérdeztem mit, lemenni? Megtudtam, hogy a metró területére nem lehet lemenni alkoholos italt tartalmazó üveggel. Bontatlannal sem. (rákérdeztem). Zacskóban vagy táskában lévővel sem (rákérdeztem). Az ellenőr mondta, hogy vagy leteszem vagy felszínen megyek. Én még ekkor is azt hittem egyébként, hogy viccel. Nem viccelt. A felszínen mentem (5 helyett 25 percig), fáztam, késtem és 6 embert várattam meg.

Több kérdés is felmerül bennem. Miért kényszerít engem a BKV kényelmetlen kerülőútra, amikor fizetem a bérletet és az utazási feltételekben szereplő méreteket nem haladja meg a szállított dolog? Miért mehetettem le eddig mindig a metróba egy-két bontatlan üveg bármivel? Miért nem mehetek haza bevásárlás után metróval (mert ha nem lehet levinni a metróban alkoholos üveget zacskóban, táskában sem akkor ugye nem vásárolhatok be)? Miért feltételezi a BKV, hogy ha lemegyek egy bontatlan üveg itallal a metróba, akkor én azt ott kibontom, berúgok és rombolok? Miért nem feltételezi ezt akkor, amikor részegen mennek le emberek? Ha már azt feltételezi a BKV, hogy kibontom megiszom és rombolok, akkor miért csak a metrón baj ez? A villamosban is lehet kárt tenni és az alá is be lehet esni. Ha nem szállíthatok italt, mert azt feltételezzük hogy azzal rongálni, szennyezni tudok, akkor miért lehet nálam egy vekni kenyér, amit elmorzsálódhat, miért lehet nálam üditő, ami kiömölhet és miért lehet nálam paradicsomszósz, ami eltörhet és kifolyhat? Egyáltalán akkor miért árulnak ennivalót a metró mellett, amit aztán az emberek levisznek és szennyezhetnek vele? Kíváncsian várom válaszukat,

üdvözlettel Sz. A.
BKV generált e-mail, 2008 március 27:
Tisztelt Utasunk!

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levele Társaságunkhoz megérkezett. Bejelentése alapján azonnal vizsgálatot kezdeményezünk. Válaszunkat a lehető legrövidebb időn belül (legkésőbb 30 nap) megküldjük Önnek.

Türelmét előre is köszönjük.

BKV Zrt. Ügyfélszolgálat
Második levelem, 2008 április 30:
Tisztelt BKV,

Alábbi ügyemben nemhogy a "lehető legrövidebb időn belül", de 30 napon belül sem kaptam visszajelzést.

Üdvözlettel Sz. A.

Tájékoztatás

01Jún

Címkék: bkv, budapest, tájékoztatás, metró, észrevétel, kép, indafotó


A képet szarajevo töltötte fel az Indafotóra. Köszönjük neki.

Re: Odacsukta, majd otthagyta a magatehetetlen utast

31Máj

Címkék: bkv, budapest, metró, vezető, utas, észrevétel, re:

A tegnapi post sokaknál kicsapta a biztosítékot, ezért egy kis összefoglalót készítünk annak reményében, hogy a kommentelők és az olvasók is tisztábban látnak majd. A post egy részét fórumról, metróvezetők tapasztalataiból és észrevételeiből szedtem össze.

Előzmények: Csütörtökön egy idős nőt odacsukott a metró záródó ajtaja. Az asszony az ütéstől a földre esett, és beverte a fejét. Ekkor többen a segítségére siettek a metróvezető kivételével, aki kis várakozás után tovább hajtott. Ki volt a hibás?

1,) A metróvezető?
A metróvezető a szabályok szerint, az indulásjelző megszólalása után zárta az ajtókat. A Lehel téren a járművezető a vonat végét csak kamera segítségével, egy TV-n látja, így valószínűsíthető, hogy nem látta az ajtó felé közeledő idős asszonyt.

Elmulasztotta a segítségnyújtást?

A metróvezetők csak bejelentés után hagyhatják el a vezetőfülkét (s ha engedélyt kaptak rá!). Hasonló esetekben rádión a menetirányítót kell tájékoztatni az esetről, akik a járművezető (s a sérült utas) segítségére sietnek, majd értesítik az állomáson szolgálatot teljesítő személyeket, a mentőket, stb. ha szükséges. Valószínűleg ez a bejelentés történt akkor, amikor a metró vezetője visszanyitotta az ajtót, és várakozott. A menetirányító a szükségs intézkedések megtétele után ilyenkor továbbhaladásra kéri a vezetőt, amennyiben ez lehetséges (pl. a sérült nem fekszik a vonat oldalának, nem a biztonsági sávon van).
2,) Nóra?
Annak ellenére, hogy az idős hölgy nem kért segítséget, Nóra a légierőn kívül mindenkit felhívott, és bejelentette az esetet. Természetesen mentőt kell hívni ilyenkor is, mert bármilyen belső sérülés lehet.

Ennek ellenére örülünk, hogy nem lépett át a bajbajutott felett, és próbált neki segíteni.
3,) Az idős nő?
Az indulásjelző megszólalása után próbált a metróra –mankóval- felszállni. A baleset után belátta, hogy nem kellett volna, és elismerte, hogy Ő volt a hibás.
Mindenki maga dönti el továbbra is, hogy kinek ad igazat, és kit hibáztat.

Odacsukta, majd otthagyta a magatehetetlen utast

30Máj

Címkék: bkv, budapest, metró, 3_as, vezető, utas, észrevétel

Kedves BKV-figyelő!

Ma (V. 29.) történt az a megdöbbentő eset, ami jól mutatja a BKV-dolgozók egyre közönyösebb és bunkóbb hozzáállását a drága bérletet megvásárló utasokhoz.

Az Árpád-híd felől utaztam metróval a Deák tér irányába. A Lehel térnél egy idős hölgy próbált mankóval felszállni a metró kocsiba, de sajnos lassú mozgásának következtében nem sikerült ezt időben megtenni, ezért a záródó ajtók rácsapódtak.

A néni az ütéstől elesett, a fejét beverte a márványba, és szinte magatehetetlenül terült el a gumiperonon. Az ajtók ettől ki is nyíltak, mire többen odaszaladtunk, hogy segíthessünk az idős hölgynek. A metró közben állt, és valahol azt vártam, hogy jön majd a metrószerelvény vezetője, és kötelességből illetve emberiességből megkérdi ő is, hogy megsérült-e súlyosan, és hogy segíthet-e valamiben?

De nem ez történt. Kb. fél perc dilemma után az ajtók záródtak, majd a szerelvény megindult úgy, hogy a fekvő hölgy és még vagy három ember a peronon tartózkodott.

Ha jól tudom, ilyenkor a vezetőnek kötelessége volna a segítségnyújtás, de ha ez derogál is esetleg neki, addig tilos elindulnia, amíg tartózkodnak a peronon. Pláne, ha többen is, köztük egy félig eszméletlen néni. Ez minimum életveszélynek tett ki bennünket a felelőtlen és gondatlan vezető.

A szerelvény számát a döbbenettől sajnos nem tudtam felírni, de az egyik fiatalember - aki szintén ott segédkezett - elmondta, hogy pontosan 9.46-kor indult el Kőbánya-Kispest irányába.

Nagyon remélem, hogy ezt a barbár, tahó metróvezetőt elbocsátják az állásából, s legközelebb nem az én nagymamámat, vagy a terhes nővéremet hagyja cserben és teszi ki ekkora veszélynek.

Üdv,
Nóra

Kutyaólak a milliós automaták mellett

29Máj

Címkék: bkv, budapest, metró, utas, észrevétel, jegy, bérlet, értékesítés

Jó lenne végre kideríteni, ki volt az, aki engedélyezte a BKV-nak az alvállalkozók bevonását a jegyértékesítésbe, és ki engedte, hogy metróállomásokra és közterületekre ember méretű kutyaházakat tegyenek ki. A cél az volt, hogy csökkentsék a sorokat, ami jó is, ebbe nem lehet belekötni, de miért kell alvállalkozásokat belevonni az értékesítésbe, és ilyen kutyaólakat venni, amikor a milliós érintőképernyős automaták is elláthatnák ezt a feladatot?



Szervusz Figyelő!

Ma reggel az Arany János utcai metrómegállót elhagyva érdekes jegyárusító sufnit fedeztem fel a kijárat mellé telepítve: egy piros tetejű faházacskából fogják a jegyetbérletet árusítani -- már, ha szokás szerint el nem fogy. A kiadóablaktól eltekintve pont olyan a házacska, mint amit a barkácsáruházakban kerti szerszámos bódénak árulnak. A belváros közepén. Remélem jut majd belőle a Vörösmarty, a Deák meg a Kossuth térre is...  Ráday Mihály díjat a békávévezetésnek!

Üdv.:

Fedup Sári

Káromkodnak, szemetelnek és piszkálják az utasokat

28Máj

Címkék: bkv, budapest, metró, 3_as, utas, észrevétel, levél

Kedves BKV Figyelő!

Tekintve, hogy nem tartozom azon szerencsések közé, akik gyalog / biciklivel / rollerrel / egyéb alternatív eszközzel közlekedve elviselhető közelségben dolgoznak otthonuktól, kénytelen vagyok naponta kétszer egy órán keresztül igénybe venni a bkv szolgáltatásait. Bár ez egy elsősorban a bkv-t kritizáló / dicsőítő blog, hadd írjak most pár szót a járműveken közlekedő közönségről is – mert ők – vagyis tkp. mi – is megérünk egy misét…

Egy csúf, esős, márciusi este történt az alábbi kis eset: Munkából hazafelé tartva a Gyöngyösi utcánál szálltam metróra. Fáradt, punnyadt nyugalmam azonban nem tarthatott sokáig, mert a Nyugatinál egy meghatározhatatlan korú apuka szállt be a kocsiba kezében egy 1-2 éves, nyomában pedig további öt (!) 6-10 év közötti gyerekkel. (Vajon mindegyiküknek volt jegye vagy bérlete hehe?) A „kis család” hozta a formáját, heten hétfelé kiabáltak, káromkodtak, hangoskodtak. Ha a tömött metrókocsi hajó lett volna, secperc alatt felborultunk volna, mert a jónép biztos, ami biztos alapon a kocsi családtól legtávolabb található részére húzódott vissza, így az új jövevények közelében csak a legelvetemültebb lelkületűek maradtak, mint például én… Amíg két kisgyerek (cipőben persze!) az üléseken állva táncikált, az apuka kezében lévő legkisebb a nála lévő chipses zacskóból szórta az áldást a metró padlójára. Nekem már ez több, volt, mint elég, de miután a 163 centimhez 52 kg tartozik, gondoltam nem állok neki népnevelni. Néhány megálló után viszont elszakadt nálam a cérna, mert az egyik kiskölyök kikapta az apuka kezéből a legkisebbet és odaállt mellém. Jó szorosan. Megpróbáltam elhúzódni (tudom, helyváltoztató mozgás is létezik, de dacos vagyok, mint a háromévesek), ám ekkor a kissrác (kislány?) elkezdte rám rázni a chipses zacskó maradék tartalmát, így önkéntelenül is kiszaladt a számon, hogy "Ezt azért nem kéne.". (Micsoda sértés, mi?) Az apuka vérben forgó szemekkel persze azonnal felmérte a helyzetet és elkezdte szidni az anyámat, micsoda egy szarházi vagyok, nincs nekem lelkem, hogy rászólok egy 14 hónapos gyerekre. (A kiskölykök persze kontráztak, röhögtek és káromkodtak, ahogy kell.) Kétségbeesetten pillogtam körbe, hátha van, aki megszán és védelmemre kel a dromedárral szemben, de nem, mindenki lesütött szemmel bámult előre a nagy semmibe, mint egy rossz filmben.. Fizikailag nem éreztem veszélyben magam, nem arról van szó (szétverek én bárkit egyetlen kisujjal), de néhány kérdés felmerült bennem az esettel kapcsolatban:

-Amíg az utazóközönség szemetel, hangoskodik, káromkodik, koszos, büdös, fúj, undorító, hogyan várjunk el európai szintű szolgáltatást a bkv-tól?

-Amíg az utazóközönség nem veti ki magából a szemetelő, hangoskodó, káromkodó, koszos, büdös, fúj undorító embereket, hogyan vágyunk normális, kulturált utazási feltételekre?

-És ha már biztonsági őröket alkalmaz a bkv, azok általában miért nem az ilyen láthatóan bliccelő és problémás egyedekre szállnak rá?

Az incidens után a család szó nélkül, a Klinikáknál leszállt, a rend lassan helyreállt. Az üres zacskó a korábban szétszórt chipssel együtt viszont ott maradt a metró linóleumán.

Konklúzióm: A bkv gáz, de amilyenek az utasok, olyanok a vállalat. Sajnos. Ne várjunk csodát.

Üdv: Pajkos

Kutyát kínoztak a Stadionok állomáson

27Máj

Címkék: bkv, budapest, metró, kutya, álomás, utas, észrevétel

Én valószínűleg ilyen helyzetben az állomáson található piros gombot nyomtam volna meg, ami arra szolgál, hogy ha valaki a sínek közé esik, áramtalanítson és így ki lehessen menteni onnan az embert vagy az állatot. Szép, hogy én jobban tudom, mit kell tenni, mint az ezért felelős ember. Áramtalanítás, és a kutya kiszedése 3-4 perc. Inkább terelgették a jószágot, hagyták a sínek között szenvedni, és felbolydították a metró közlekedését is.
Tisztelt BKV Figyelõ!
 
A mai napon (2008.05.20 kb. 17.00) tapasztaltakat szeretném megosztani Önökkel és a nagyérdemű utazó közönséggel:
 
Ma, a Stadionok állomáson kívántam felszállni a 2-es metróra, amikor is arra lettem figyelmes, hogy egy kóbor kutya szaladgál a sínek(!) között és szemlátomást meg van zavarodva a szerencsétlen jószág. Mögötte -igaz lassan- ,de határozottan közeledett a metró szerelvény. Az okos vezető és segítője meg folyamatosan nyomta a kürtöt, hátha a kutya majd kiugrik? odébb megy? elmegy a következő megállóig? Mire gondolhatott a vezető?? Elüldözi a Déli-ig?? Egy idõ után megjelent  (gondolom) az ügyeletes hölgy és a segítője egy rádióval. A rádióval terelgette a szerelvényt a nagy okos úriember és szépen ráterelte a kutya mellé. Az eb más választás híján bebújt a szerelvény mellé és el kezdett visszafele a Pillangó utca felé menni. A nagy tudású férfiú a fülem hallatára indította el a szerelvényt, úgy,  hogy a kutya alatta? mellette? volt. Mikor több utas társammal is kérdőre vontuk, hogy ezt mégis hogy? csak a vállát vonogatta. Ekkor gondoltam egyet és megkérdeztem,  a mellette álló BKV-s forma ruhát viselõ hölgyet ,hogy nem lehetne-e áramtalanítani az állomást és két férfival lemennénk a kutyáért is felhoznánk (kb. 2perc), a hölgy szintén megvonta a vállát és közölte, hogy azt nem tudja hogy kell. A történet folytatását nem láttam, mert jobbanak láttam a kilátástalan küzdelem helyett egy más közlekedési eszközt igénybe venni. Kérdéseim a következõek lennének: Tisztában vagyok azzal, hogy nem egyszerû feladat az állomás áramtalanítása, de ha egy ember lett volna sínek között, akkor is ilyen nyeglén állt volna a BKV a szituációhoz? Tényleg nem lehet áramtalanítani azt az állomást? Az ott dolgozók tényleg nincsennek tisztában a veszélyhelyzet elhárításához szükséges ismeretekkel? Valóban ezt a "feljelentést" csak az én kutya imádatom íratta velem, de nem veszélyes az (emberekre is nézve), ha egy állat téved az alagútba?
 
Tisztelettel: Egy Utas

Jó is és rossz is az új paraméterkönyv

22Máj

Címkék: bkv, budapest, ritkítás, bkvfigyelo, busz, metró, villamos

Esténként 10 percenként járó metró, 20-60 perces követési idő egyes buszjáratokon és fedettebb alacsonypadlós hálózat. Így tudnám jellemezni a BKV új paraméterkönyvét. Az általam leginkább használt járatokat néztem meg a listában, és leesett az állam, amikor megláttam, hogy a 3-as és a 3-as gyors járatokat 3-részre osztják (33, 33A, és 33E) melyből az első kettő csúcsidőben 20 percenként fog járni.

A 23-as buszon is megjelennek végre az alacsonypadlós buszok, bár a késő esti követés itt is 20 perc lesz. Remélem, hogy a felújított Soroksári úton az alacsony padlós járművek tudják majd tartani a menetidőt.

A 14-es és a 114-es vonalakra visszakerülnek a magaspadlós buszok, csak a járművek egy kisebb része lesz alacsonypadlós. Az alacsonypadlós buszokat valószínűleg másik járatokra csoportosítják át.

A 2-es és a 3-as metró az esti időszakban 10 percenként fogják követni egymást.

A 103-as busz vonalán az eddigi alacsonypadlós járművek egy részét magaspadlós buszok váltják fel. 10 buszból 6 db lesz magas- és 4 db alacsonypadlós.

Nézd meg te is a BKV új paraméterkönyvét, nézd meg, hogy milyen változások lesznek azokon a vonalakon, amiket használsz. Észrevételedet és véleményedet várjuk komment formájában.

A paraméterkönyv megtekintéséhez kattints ide!

Ezt a két videót tegnap készítettem a Ferenc körút és a Deák tér metrómegállókban. Sajnos a feltöltés után valamiért akadni kezdtek, de a lényeg talán kivehető: Egymás után kétszer is a személyi igazolványomat mutattam fel a bérletem helyett a biztonsági őröknek, akik kérdezés nélkül tovább engedtek. Feltételezem, hogy fel sem tűnt nekik, hogy nem a bérletem mutatom. Hétvégén megpróbálom ugyan ezt másik állomásokon egy darab vécépapírral is, ha be bejön, akkor tovább megyek. Könyveket és lexikonokat fogok mutogatni nekik:)



A második videón sajnos csak ez egyik biztonsági karszalagja látszik, az is csak rövid időre a videó vége felé. Látszik, hogy gyakorlatlan vagyok még a rejtett kamerázásban, mert volt mikor nagyon figyeltem, hogy az őröket vegyem, a másodikon meg szinte csak a személyire koncentráltam. Mivel egyik kezemben a kamera, másikban az igazolvány volt, fel sem tudtam volna mutatni mást:) Mivel egyedül voltam, nem tudtam megkérni senkit a kamerázásra. Remélem, azért sokan ki fogják venni a videóból a lényeget.



Természetesen az utazás során a pénztárcámban volt a 002351 s. Számú érvényes bérletem.

Logikátlan ellenőrzés

19Máj

Címkék: bkv, budapest, metró, ellenőr, biztonsági, utas, észrevétel

Ellenőrök a bejáratnál, az állomáson, a kijáratnál, a másik állomás bejáratánál és kijáratánál. Hasonlót tapasztaltam én is, amikor a Déliből mentem az Oktogonra metróval és a földalattival. Volt olyan, hogy ötször mutattam meg a bérletem 15 perc alatt. Hasonló tapasztalat olvasónk levelében olvasható.
Tisztel Cím!

Nap mint nap használom a BKV járműveit, természetesen érvényes felnőtt bérlettel, amelyet minden egyes alkalommal megmutatok, ha elkérik az Önök alkalmazottai. Már az a tény, hogy egy utazás alatt 2 átszállással a metrón legalább 4szer ellenőriznek nagyon zavaró és szerintem következetlen, mivel ha belépésnél ellenőriznek, akkor kilépésnél minek is? az az ha beengednek, akkor az nem azt jelenti, hogy jogom van utazni és megszakítani. Sajnos a legtöbb ellenőr  alapvető intelligenciával sem rendelkezik, (tisztelet a kivételnek), és  olyan kulturálatlanul végzik a munkájukat, hogy ez felháborító és sértő.

Amiért most írók önöknek, az egy ma reggeli, (2008.05.16.) konkrét eset, az utazásomat a Mexikói úttól a kisföldalattin kezdtem meg, a bejáratnál ellenőrizték a bérletemet, a Deák téren átszálltam a Ferenciek tere felé, átszállásnál 2 szer is ellenőriztek, majd a Ferenciek teréhez érve a kijáratnál szintén álltak ellenőrök, akik viszont haboztak és vonakodtak, hogy most mi is a dolguk, azt ne várják tőlem, hogy én végezzem el az ő munkájukat, így nem vettem elő a bérletemet hanem normál tempóban haladtam a kijárathoz, majd az ellenőr a hátam mögött utánam nyúlt és megfogta a kezemet, az az fizikailag korlátozott.

Erre visszamentem és bemutattam a bérletemet, illetve kérdőre vontam, hogy milyen alapon nyúl hozzám, milyen alapon alkalmaz fizikai kontaktust, elnézés kérés helyett az összes ellenőr minősíthetetlen hangnemben, kiabálva közölte, hogy ez joga és kötelessége. Nem értem, hogyan fordulhat elő, hogy érvényes bérlettel utazó utast megszégyenítsen egy ellenőr?

Kérem, hogy legalább egy bocsánat kérő levelet fogalmazzanak meg irányomban, ellenkező esetben időt és fáradtságot nem kímélve, minden ehhez hasonló jövöbeni esetben kártérítési ügyet fogok indítani, mivel sajnos tisztában vagyok azzal, hogy ez a helyzet csak fokozódik, ha nem tesznek ellene, persze a legjobb az lenne, ha oda figyelnének kit alkalmaznak.

Kérem, hogy a vegyék már figyelembe az utas panaszokat és gondolkodjanak már elazon vajon hogyan lehetne jobbá tenni az utazást!

Természetesen levelemet megosztom más fórumokkal is!

Üdvözlettel,

Horváth Tamás
FIZETŐ UTAS

Megnéztük az épülő 4-es metrót

18Máj

Címkék: bkv, budapest, metró, 4_es, metró4, találkozó, bkvfigyelo, képek, videók

A BKV-figyelő lassan egy éves lesz. Ebből az alkalomból egy találkozót szerveztünk melyre a blog rendszeres olvasóit és hozzászólóit hívtuk meg. A találkozót első alkalommal a Hungária kocsiszínbe szerveztük. Sajnos a BKV a megkeresésre nem válaszolt, pedig a találkozón egy Combino villamost is kitakarítottunk volna.

A második szervezéskor a DBR Metrót kerestem meg egy olyan kéréssel, melyre még nem volt példa. Szerettünk volna lemenni a Kelenföldi állomás területére, onnan pedig elgyalogolni a Tétényi útra, a már elkészült 4-es metró alagúton keresztül. Meglepetésemre nem kaptam elutasító választ, a sajtóreferens mindent megtett értünk, sajnos a kivitelezőnek nem volt megfelelő a választott időpont és a helyszín így erről is le kellett tennünk egy időre.

A sajtóreferens egy hete keresett meg, hogy ezen a héten pénteken és szombaton nyílt napot tartanak, ha van kedvünk menjünk el, szerveznek egy külön csoportot nekünk, ezt amolyan ideiglenes megoldásként ajánlotta fel. Természetesen elfogadtuk a meghívást, így szombaton 14:00-kor a Bocskai úton a mélybe merültünk, hogy megnézzük hogyan haladnak a munkával. Akkora szerencsénk volt, hogy az egyik fúrópajzs még az állomáson volt, a karbantartást végezték rajta, így a vakondot is teljes pompájában megcsodálhattuk. Sajnos a meghívást többen az utolsó pillanatban visszamondták, de remélem, hogy azoknak, akik ott voltak felejthetetlen élményekkel lettek gazdagabbak.



A bejáratnál figyelmeztettek mindenkit, hogy fényképezni lehet, de senki nem oszthatja meg az interneten, kivétel a sajtó munkatársai. RosszQtya állandó kommentelőnk ezt így kommentálta: „Majd feltöltjük a BKV-figyelőre!” :) Szerencsére sajtóként vettünk részt az eseményen, így az indafotó segítségével meg tudjuk mutatni nektek, hogy mit láttunk:


A képeket az indafotó segítségével nézheted meg. Amennyiben neked ezen szöveg fölött nem jelennek meg képek, kattints ide!

Látható a képeken egy ideiglenes vágány is, melyen egy vonat szállítja a törmeléket az Etele térre (Kelenföldi pu.). A fényképezés során nagy robaj hallatszott az alagútból, melyet én az „Itt jön valami” mondattal kommentáltam, ezután többen megszólaltak: „Az első metró!” :) Később mindenkit letereltek a vágányok mellé, mert felbukkant az alagútban a törmelékszállító vonat (a munkálatok a látogatás idején is zajlottak).

A videók egy részét telefonnal készítettem, így minőségük nem a legjobb, de talán egy kicsit visszaadhat abból, amit láttunk:)

A Bocskai úti állomás:




A fúrópajzs:


Összegyűjtöttük nektek és az új olvasóknak egy szép nagy csokorba az elmúlt hetek kiemelkedő „biztonságis” történeteit. Ezt az ajánlót elküldöm a BKV szóvivőjének Kiricsi Karolának és az ügyekben leginkább érintett (és mostanában igen rejtőzködő) Regőczi Miklósnak valamint a Sajtószobának is. Hogy az ügyek semmiképp ne maradjanak visszacsatolás nélkül a levelet továbbítjuk még Hagyó Miklósnak és Demszky Gábornak ezúton kérve őket, hogy keressenek azonnali felelősöket.

Reméljük, hogy ezzel a kis gyűjteménnyel bemutathatjuk nektek, hogyan is néz ki a BKV XXI. századi bérletellenőrzési rendszere. Hogyan fut a szegény, meglopott tömegközlekedési társaság a pénze után ahelyett, hogy felszámolná a cégen belüli mutyizásokat és az alvállalkozásokat.

Itt ragadnám meg az alkalmat és reagálnék Szüts Katalin ezen kijelentésére:
Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a jogos bevételek megszerzése érdekében biztonsági őröket is alkalmaz utazási jogosultságának ellenőrzésére. Társaságunk a biztonsági őröket a feladat ellátásához szükséges képzésben részesítette. A sikeres vizsgát tett biztonsági őrök, korlátozott jegyellenőri feladatokat is ellátnak.

Kedves Asszonyom!

Természetes, hogy társaságuk igényt tart bevételre, és ezt megpróbálja valamilyen módon beszedni, de szerintem ennek a XXI. századi formája nem az, hogy utasokat vernek meg és löknek le éjszakai járatokról, főleg nem akkor, ha az utasuknak van érvényes jegye. Kérem Önt, hogy a cikkben megfogalmazott eseményekkel kapcsolatban azonnal kezdeményezzenek vizsgálatot, vonják felelősségre az érintetteket.

Szeretném megkérdezni Öntől, hogy a metró bejáratánál és az éjszakai buszokon dolgozó embereiket mikor kívánják áthelyezni például a 28-as villamos vonalára? Mert csak akkor tudok ezzel a pénzbehajtási formával érvényesülni, ha a verőlegényeik nem csak a gyengébb utasokkal, hanem a többek között a kisebbséggel szemben is fitogtatják erejüket.

Várom megtisztelő válaszát

További kellemes és szép napot kívánok önnek az olvasóim nevében is!

Gál Mihály

Kezdjük is akkor az elmúlt hét legfelkavaróbb eseményével, ami a BKV-n kívül mindenkinél kicsapta a biztosítékot. Gondoljunk csak a kamerákba mosolygó Karolára, amikor azt mondta: „Az ellenőreink megfelelően jártak el”. Sem egy bocsánatkérés, semmi, csak a saját maguk kimosása volt a cél. Ez szerencsére nem sikerült


Ákos története sem volt semmi. Neki szerencsére megvan az összes keze, viszont ő is elkövetett egy nagyon nagy hibát. Éjszakai buszon akart utazni. Érvényesítendő jegy a kezében volt, és amikor felszállt a mutyizni próbáló biztonságinak szólt be, hogy kellene a másik utasnak a számla is. Ekkor dobták le a buszról. A BKV vizsgálatot kezdeményezett, természetesen az utas volt hibás. Ezt bizonyítja az is, hogy Ákos rendőrt hívott, ezután a biztonságiak elmenekültek a helyszínről.


Kőbánya-Kispest egy külön blogot megérne. Az ott uralkodó helyzet felfoghatatlan. A kopasz napszemüveges kidobók a Szökés című sorozatra emlékeztetnek, ott voltak a cellákban ilyen alakok. Ezek az emberek be is mutatkoztak néhány napja. Egy metróban elaludt utast ébresztettek fel amolyan „BKV-s” módon. A keresztbe tett lábait lerúgták, majd kidobták az álló szerelvényből. Ott dolgozó ismerősök is megerősítették, többször fordult már elő hasonló incidens.


Utasoknak beszóló biztonságiak jelenlétét már lassan meg is szokjuk. A blog indulásakor is foglalkoztunk már velük. Megjegyzést tesznek a kinézetre, ruházatra, de most már szexuális ajánlatot is tesznek. Péter egy ilyen történtet osztott meg velünk ezt az első linkre kattintva nézheted meg. A „mutasd meg a csöcsödet is” történet a másik linken található meg.


Kobzási jegyzék. Ezt csak az ismerheti, akinek vették már el bérletét az ellenőrök és állítottak ki róla ilyen papírt. Mostanában az ellenőrök szeretnek olyan dolgokat ellopni az utasoktól, ami nem az övék. Itt leginkább a zsebre tett bérletekre gondolok, amelyekről kobzási jegyet sem állítanak ki.

Ismét két éjszakai buszos történetet olvashattok a lenti link mögött. Buszról ledobált utasok, modortalan biztonságiak.

Csak javasolni tudjuk, hogy aki hasonló helyzetbe keveredik, mindenképp hívjon rendőrt és kérjen meg pár szemtanút, ha ráér akkor maradjon ott vele a helyszínen.

UPDATE1: Ez a post csütörtökön délután hasonló változatban megjelent a szerkesztő figyelmetlensége miatt. A megjelentést követően (16 komment után) visszahívtuk, javítottuk és ma újból elétek tárjuk.

Anális szex a Deák téren

13Máj

Címkék: bkv, budapest, metró, biztonsági, ellenőr, utas, észrevétel

Ezt a kicsit bulváros címet azért engedtem meg magamnak, hogy érzékeltessem, hogy a metró területén uralkodó káosz már elfogadhatatlan. Pár napja írtunk arról, hogy a Ferenc körúton állomásozó férfi biztonságiak szexuális ajánlattal bombázzák a bérlettel rendelkező, normális utasokat. A Deák téren a helyzet már ennél is súlyosabb. A nő biztonsági őr a bérletes utas testnyílásába egy nemiszerv behelyezését javasolta. Na de nem lövöm le a poént, olvassátok el a történetet:
Tisztelt BKV!

Nem térek magamhoz a megrökönyödöttségből.

A mai napon (2008. május 13.), reggel 9.15. körül munkába menet a Deák Ferenc téri metró állomásról jöttem felfelé a mozgólépcsőn. Kijáratnál álltak az ellenőrök és mivel nem mondták be, hogy vegyem elő a jegyemet meg a bérletemet, ezért nem éreztem jogosnak, hogy az utolsó pillanatban feltartsanak és arra kötelezzenek, hogy ott kotorásszak.

Az ellenőrnő azonban arrogánsan erősködött, hogy ő bizony kéri a jegyemet és a bérletemet. Akkor nekiálltam turkálni a táskámban, megmutattam neki a bérletemet, mert minden hónapban megveszem ezt a nem olcsó bérletet! Ekkor a kedves, udvarias és roppant intelligens ellenőrhölgy utánam kiabált, hogy idézem: "Jó nagy f@sz kellene a seggedbe!"

Ezt a fajta alpári hangnemet és a felháborító sértést  kikérem magamnak!!!! Nem hiszem el, hogy nem lehet megválogatni, hogy kiket vesznek fel.

Remélem kérdőre vonják az említett "hölgyet"! Gondolom, utána tudnak nézni, hogy ki volt ebben az időben beosztva a Deák Ferenc téren az Erzsébet tér felé eső kijáratnál, a 3as metró felől jöttem felfelé, tehát a pékségtől balra eső kijárat felé mentem.

Üdvözlettel: Németh Viktória

Utasokat dobálnak a metróból

12Máj

Címkék: bkv, budapest, ellenőr, biztonsági_őr, metró, 3_as

Tisztelt BKV-figyelő!

2008. május 9-én este 3/4 10 körül érkeztem a Kőbánya-Kispeti metróvégállomásra, metróval. A vonat végén utaztam. Amikor az elejére értem, már csak egy utas volt a szerelvényben, egy alvó férfi. Nem tűnt különösebben rendezetlennek, nem csinált semmit, diszkréten ült és aludt - csak épp nem vette észre, hogy végállomás. Ekkor hirtelen megjelent 3 férfi a lépcsők felől, kettő ellenőri sötétkék egyenruhában, egy nagypocakú kopasz férfi pedig fehér galléros pólóban. Ő volt az irányító: először ráüvöltött az alvó emberre, hogy _takarodjon_, s evvel egyidejűleg felrúgta a keresztbe tett lábát. Szerencsétlen áldozat felriadt, de még mielőtt reagálhatott volna, a kopasz megragadta a ruhájánál fogva, talpra rántotta és úgy  KIDOBTA a szerelvényből, hogy az utas térdre landolt. Ezt rajtam kívül 15 jeggyel rendelkező ember nézte végig DÖBBENTEN, és kb 25 kék egyenruhás ellenőr.

Nem tudom, mi ilyenkor az eljárás, én kinél tehetek panaszt, de eléggé rombolja a BKV amúgy is megtépázott jegyellenőri és minden egyéb imidzsét, hogy ilyen alkalmazottak viselik a cég egyenruháját! Az általam látott jelenetet SEMMI sem igazolhatja - az illetőtől még a jegyét sem kérték, lehet, hogy volt neki, de gondolom, ha nincs, akkor sem lehet senkit sem megalázni, sem megrúgni, sem megütni, nem?

Gondolom, nem lesz nehéz megtalálni a fehér pólós nagyon nagy hasú és kopasz roppant agresszív munkatársukat, aki nem egyenruhában jár, mint a többiek!

"Hogy ki vagy te nyalva..."

11Máj

Címkék: bkv, budapest, ellenőr, biztonsági_őr, metró, beszólások

Tisztelt BKV ZRT! Kedves Figyelő!

2008. május 10-én utaztam több alkalommal is a az M3-ason. Már egy ideje rendszeresen felháborít egyes ellenőreik vagy biztonsági őreik viselkedése. Amikor az Üllői út felé mentem, akkor a Határ útnál mentem le a megállóba. Körülbelül 14:40 volt (+-3 perc), amikor a peronzáró vonalnál álló ellenőrök minősíthetetlen stílusban kezdtek beszélgetni egy hozzájuk lépő emberrel (-Hogy ki vagy te nyalva b.dmeg!).

Ennél jobban felháborított az az eset, amit az üzenetemben is jeleztem. 2008. május 10.-én 18 óra 49 perckor az Üllői úti metrómegálló mozgólépcsője előtt állt több ellenőr/biztonsági őr. A mozgólépcső lejárata előtt állt egy ember kék színű BKV-s ruhában. Sem karszalag, sem kitűző nem volt nála, de jegyeket ellenőrzött. Előttem egy szőke, nem kihívóan öltözködő hölgy haladt. Felmutatta a bérletét, mire a mozgólépcsőnál álló ember azt mondta neki: - szívesen megba..nálak édes!".

A hölgy nem mondott semmit, majd az Önök alkalmazottja utána szólt: "gyere vissza, beszéljük már meg!". Az Önök kitűző és karszalag nélküli alkalmazottja kb. 160 cm magas, kissé ritka (zsíros) hajú, enyhén vagy közepesen kreol bőrű, kb. 50 éves férfi. Tőle 2 m-re állt egy karszalagos alkalmazott, aki az egészen jót nevetett. Tekintettel arra, hogy ez nem ritka eset, kérem szíves intézkedésüket.

Tisztelettel: Somogyi Péter utas

Két kis ellenőrös történet

07Máj

Címkék: bkv, budapest, metró, 2_es, 3_as, ellenőr, biztonsági

Egy Homárról lopott történettel szeretnénk kedveskedni azoknak, akik már ki vannak éhezve erre. Ha sokan, sok helyen bemutatjuk ezeket a történeteket, nagyobb eséllyel reménykedhetünk egy kis változásban. Előbb olvassátok el Szilvia történetét az ellenőrökről és a vak férfiről. (itt kell megjegyezni, hogy hiába tesz ki a BKV vakoknak szóló táblákat a metró területére, ha a saját dolgozó tesznek erre)

Kedves BKV figyelõ!
 
A történetem ma (05.01) esett meg velem Budapesten a Népstadion metrómegállóban. Miközben a barátomra vártam felfigyeltem egy vak férfira. A metrómegállóban ott álltak jól nekitámaszkodva a lyukasztónak a BKV-ellenõrõk de egyikőjük sem volt hajlandó segíteni. Inkább félrenéztek hogy nehogy segíteni kelljen neki. A vak férfi a fehér botjával a Déli felé szeretett volna közlekedni. Én miközben megdöbbenve vettem észre hgy ellenõréknek fontosabb a beszélgetés úgy hogy hárman voltak és legalább emberségből  segíthetett volna bármelyikük a vak férfinak. De nem tették.
 
Én karon fogtam a férfit levezettem a metróhoz, az ellenõrõk lehajtott fejjel tűrték ezt:(
 
Megjegyezném, hogy hiába lett a Metró átépítve szomorú de nem gondoltak sok emberre, mikor az átépítés megtörtént a vakokra és a mozgássérültekre sem. De néha egy kismama is nehezen közlekedik lefelé.
 
Ennyit szerettem volna írni, remélem hogy kirakjátok és az ellenõr urak és a hölgy magára ismer. Én szégyelltem magam helyettük.
 
Üdvözlettel: Barna Szilvia

Levél Regőczi Miklósnak

06Máj

Címkék: bkv, budapest, busz, metró, ellenőr, biztonsági, éjszakai, levél

Tisztelt Regőczi Úr!

Azért kerestem meg önt, hogy elmondjam: A BKV utasoknak elfogyott a türelmük. Elfogyott! Ugyanis elegünk van abból, hogy semmibe veszik őket, fizető és bliccelő utasokat egyaránt. Elegünk van abból, hogy az Önökhöz beküldött panaszlevélre olyankor semmi reakció nem érkezik. Önök nem tesznek meg semmit azért, hogy az utasaiknak jobb legyen.

Számtalan cikk jelent már meg dulakodó biztonságiakról, és hány ilyen eset lehet még, amiről mi nem tudunk. Önök szerint ez normális? Maga szerint ez a XXI. század BKV-ja? Mert akkor Ön nagyon beteg ember lehet, már elnézést. Önök egy lépést nem tettek azért, hogy a helyzet változzon, sőt! A helyzet egyre rosszabb. A biztonságiak megjegyzést tesznek az utasokra, ruházatukra, kinézetükre egyaránt az éjszakai buszról szó szerint utasokat dobnak le, még akkor is, ha az utas a jegykezelő hibája miatt nem tudja érvényesíteni a jegyét. A metró területén lévő biztonságiak pedig szotyoláznak, beszélgetnek, egyáltalán nem a feladatukkal foglalkoznak. Önök elvárják, hogy az utasnak minden esetben legyen jegye, mi is elvárjuk, hogy az ellenőrök felszerelése a szabályzatnak megfelelő legyen, és kulturáltan viselkedjenek.

Tájékoztatom, hogy a mai naptól rejtett kamerával fogom megközelíteni a metróállomásokat, és a dolgozóik minden mozdulatát kamerára fogom venni.  Amennyiben kihágásokat találok, a videóval együtt feljelentést fogok tenni, és a médiát is megkeresem.

Üdvözlettel: XY

"Mutasd meg a csöcsödet is!"

01Máj

Címkék: bkv, budapest, ellenőr, biztonsági, metró, beszólás

Sziasztok!

Egy ellenőrös esetet osztanék meg ami pár órája történt velem: Este (04.29) 8-9 óra között Westendből igyekeztem hazafelé 2 jóbarátommal a kék metró irányába. Mikor beértünk a metró területére láttuk, hogy 3 kellemesen diskuráló a honi legnépesebb kissebbséghez tartozó ellenőr áll a mozgólépcső lejáratánal. Ránézésre azok a "rosszarcú" fajták, akikről minden előítélet-mentes embernek a fejében is azonnal valami negatív gondolat fogalmazódik meg. Ahogy közeledtünk és szedtük elő a bérletünket feltűnt, h velünk együtt egy divatos huszonéves lány is a bérletét keresgéli menet közben.

Amint felmutattam a bérletet kiderült, h ellenőreink nem is hazudtolták meg önmagukat. A mögöttem jövő lánynak hangos: "Mutasd meg a csöcsödet is!" kiáltással adták tudtára a BKV új utasbarát politikáját. Ezek után nem is csodálkoztam mikor mellettem elsuhanva leparasztozta őket magában.

Kérdem én: A BKV-nál már ENNYIRE alacsony a szint?! Nincs ember aki egy 5 perces elbeszélgetés alatt kiszűrné a nem megfelelő embereket, vagy már ennyire minden mindegy csak fel kell tölteni valahogy a létszámkeretet?

Üdvözlettel: Dani

Egy újabb szemtelen bliccelő

30Ápr

Címkék: bkv, budapest, metró, ellenőr, utas, észrevétel, 3_as

A bliccelő utasoknak több fajtáját bemutattuk már. Van, aki lebukik és fizet. Volt olyan is, hogy lebukott és dulakodást kezdeményezett, de a megvesztegetésről is írtunk már sokat. Ma egy új bliccelőt mutatunk be. Ő olyan, hogy az elkapását követően menekülésbe kezd, majd a fizető utasokat tartja fel,akik haladnának a metróval. Köszöntsünk tehát egy újabb szemtelen bliccelőt.

Sziasztok!

Április 27-én, vasárnap reggel 10 körül lettem szemtanúja a következőnek:
A kék metrón utaztam a Pöttyös utcától a Deákig, amikor azt hiszem, az Ecseri úti megállóban egy kar nyúlt be a nyitott ajtón, és megragadta az ülés végénél levő fém kapaszkodót. Lassan jött a karhoz tartozó test is, egy alacsony, fiatal férfi húzta be magát a metróba. Azért lassan, mert két ellenőr fogta hátulról, és próbálták visszarángatni. Azonban hősiesen kitartott, egy szó nélkül dulakodtak vagy egy percig. A metró közben kétszer is bemondta, hogy hagyják becsukódni az ajtót. Ekkor két, már a metrón utazó, egymást nem ismerő férfi kezdett kiabálni az ellenőrökkel, hogy engedjék már el azt a szerencsétlent, miért olyan fontos az az egy jegy, miért nem tudják elengedni, és hogy nekik sincs jegyük, na és akkor mi van? A lefogott férfi is beleszólt, mondta, hogy nála csak 50 forint van, nem tud jegyet venni, meg hogy tegnap vett jegyet, és most azzal próbálkozott, hátha beveszik, hogy jó.

A vége az lett, hogy az ellenőrök elengedték a pasit, aki utána szépen megköszönte a másik kettőnek a segítséget, és a Deákon, ahol én leszálltam, ő még fent volt. Hozzá kell tennem, hogy se a bliccelő, se a segítői nem romák voltak.

Én úgy vagyok vele, hogy ez már hatalmas pofátlanság, hogy hiába nincs jegye, hiába bukik le, ő akkor is utazni fog, ha kell, akkor erőszakkal. Ha már egyszer tetten érik, akkor illene legalább bocsánatot kérni és elmenni. Azért az ellenőrök sem jártak el szabályosan, mert tudtommal nem is érhetnek hozzá az utasokhoz.

Én nem mertem beleszólni a dologba, és nem mertem kamerázni sem, mert ki tudja, hogy kitől mit kapok...

Kíváncsi lennék mások véleményére is.

Üdv: Réka

Lecsapják a barátnődet

24Ápr

Címkék: bkv, budapest, metró, ellenőr

Már megint a szabályzatot kell példának felhoznom, ugyanis benne van, hogy az ellenőrzést végző személy nem tehet semmilyen megjegyzést sem az utasra, sem annak öltözékére. Mégis rendszeresen tapasztalom, hogy a mellettük elhaladó lányoknak fütyörésznek, és a „de jó a segged, baby” megjegyzéssel illetik őket. Lehet, hogy valakinek ez dicséret, szerintem inkább köszönjenek, és nézzék a bérleteket. Gergő levele alant.
Kedves Ügyfélszolgálat!

Előre is elnézést kérek, ha levelem hangvétele kissé ingerült lenne, tudom nem maguk tehetnek róla, de kérem Önöket szíveskedjenek megfelelően eljárni ügyemben. Panaszt kívánok tenni. Szintén a Ferenciek terén állomásozó ellenőrök miatt, akik miatt már egyszer írtam is Önöknek, és megelégedésemre intézkedtek is. 2008. április 21.-én, hétfői napon 17.30-kor párommal léptünk oda az ellenőrőkhöz: ő bérlettel és a tőlem a névnapjára kapott rózsával, én pedig egy menetjeggyel. Barátnőm bérletét felmutatva lassított a mozgólépcső bejáratánál, mire az ellenőr közel hajolt hozzá, ügyet sem vetve a bérletére, és természetellenes közelségből azt súgta oda neki: "Csini vagy.". Pontosan idéztem. Ily' jellegű kedvességet még én sem várok el a vállalat munkatársaitól, azt ellenben igen, hogy rendesen végezzék munkájukat. Vagyis ha eseti jelleggel is, de ellenőrizniük kell kollegáiknak a bérleteket, akkor ne tegyenek ilyen megjegyzésüket az utazókra, hanem valóban végezzék azt, ami rájuk tartozik. Teljesen felháborodtam, a Ferenciek terén dolgozó munkatársaik rendre nem végzi rendesen munkájukat, viselkedésük botrányos.

Fontosnak tartom, hogy kivizsgálják ezt a konkrét esetet, és hogy a vizsgálat eredményéről értesítsenek. Az utóbbi hónapokban személyesen a metróban javulást tapasztaltam ugyanis az ellenőrök modorát illetően, kedvesen köszönnek, megköszönik a bérletfelmutatást stb..., és gondolom Önök sem akarják, hogy 2-3 munkatárs tönkre tegye a többi kollega megítélését. Pedig ezt teszik.

Üdvözlettel: XY - törzsutas

Tegyenek rendet a Moszkva téren

22Ápr

Címkék: bkv, budapest, metró, ellenőr, biztonsági, moszkva_tér

Tisztelt BKV!

Minden nap utazok a 2-es metróval a Blaha Lujza tér és a Moszkva tér között. Mióta bevezették a biztonsági őrös beléptetést, csak negatív tapasztalataim voltak. Kollégájuk rendszeresen tépi ki a kezemből a bérletet, hogy megnézze, érvényes-e, melyet minden böffentés nélkül visszaad.

Tegnap este (április 21.) 18:00-kor haladtam a mozgólépcső felé a Moszkván, amikor a következőt tapasztaltam:

3 fő biztonsági, 1 nő és két férfi teljesít szolgálatot, melyből csak az egyik dolgozik. Szegény szemüveges kisöreg nézte sorra az emberek bérletét és jegyét, miközben a másik fiatal srác biztonságihoz odament egy hölgy (talán a barátnője) csókolgatni kezdte, falták egymást, majd odébb mentek. A srác leszedte a karszalagját, kivonta magát a forgalomból, majd a hölgy is eltűnt.

Tényleg sajnálom az idősebb urat, aki ezek után egyedül dolgozott, de láttam benne az akarást, így egy dicséretet mindenképp megérdemel.

Amennyiben nem hisznek nekem, a mozgólépcsőt figyelő kamera felvételeit nézzék vissza, ugyanis az egész eseményt rögzítenie kellett, hisz jól láthatóan azt a részt figyeli.

Kérdésem már csak annyi lenne, hogy önöknél az Akácfa utcában is ilyen a munkamorál? Elképzelem, ahogy az ügyfélszolgálati asszisztens feláll az asztalra és miniszoknyába táncol, közben a munkatársának a férje betör az irodába, és kicsábítja röpke percekre. Önök szerint ez lenne a normális?

Arra szeretném kérni Önöket, hogy az üzletszabályzattal együtt, hozzák nyilvánosságra azokat a papírokat, amiben le van írva, hogy az ellenőrzést végző személyeknek mik a kötelességeik, milyen szabályoknak kell, hogy megfeleljenek, és adott helyzetekben miképp kell cselekedniük.

Reakciójukat előre is köszönöm!
Tisztelt Cim,
 
Egy korábbi incidensről szeretnék beszámolni. Sajnos eddig nem tudtam az oldal létezéséről, így nem volt módom leírni az alábbi történetet.
 
Napi rendszereséggel utazom a kék metróval és általában az első kocsiba szállok be, hogy a Lehel téri megállónál az elsők között szálljak le. Számos alkalommal előfordult, hogy dohányfüst szagot éreztem a metró kocsiban. Mivel én nem dohányzom és kifejezetten utálom a dohányfüstöt rögtön körül is néztem, hogy melyik az az elvetelmült utas, aki menetközben rágyújt. Hát nagyon megdöbbentem, amikor a Lehelnél leszálltam, és látom, hogy a metróvezető volt az, aki fújta a füstöt. Rögtön értesítettem a "biztonsági" szolgálatot és rámutattam, hogy melyik szerelvény az, amiben a vezető dohányzik.

További meglepetés és döbbenet ért, amikor az észkombájnnak nem nevezhető "biztonsági" alkalmazott egy vállrándítással elintézte az ügyet és azt mondta, hogy képzeljem el magamat a szerencsétlen helyébe egésznap ül a sötét alagútban, ennyi öröme már csak legyen. Erre én azt feleltem, hogy egy orvos sem dohányzik műtét közben, ez totál képtelenség. A "biztonsági" észkombájn csak annyit kérdezett, hogy talán én orvos vagyok.? Igen hát persze.
 
Csalódottan és kiábrándultam sétáltam hazafelé és azon tűnődtem, hogy vajon hova tart ez az ország, mert, hogy a vesztébe az biztos.
 
Ja és akkor nem is beszélek az 5-ös buszon rendszeresen IPOD-ot hallgató sofőrről. A sok büdös koszos jegy nélkül utazó hontalannak miért van joga felszállni a buszra? Rendszeresen utaznak az 5-ös busszal az utasok pedig ájuldoznak a szaguktól. Miért veszi fel a söfőr az ilyen embert?
 
Megveszem a jó drága BKV bérletet és cserébe csak annyit kérek, hogy biztonságban és kulturáltan utazhassak.
 
Üdv
K.B.

Járatritkítás után

08Ápr

Címkék: japán, metró, bkvfigyelo, videó, bkv, járatritkítás

Már most jó megbarátkozni a látvánnyal, hogy mi vár a BKV HÉV és metró utasaira a járatritkítás után. A videón kitűnően látszik, hogy a „Japán BKV” külön embereket alkalmaz, akik feltuszkolják a kilógó utasokat.

"Vegyék igénybe a metrót, az pontosan jár"

08Ápr

Címkék: bkv, budapest, sztrájk, metró, villamos, észrevétel, utas

Vasárnap volt egy felhívás. Arra kértünk titeket, hogy küldjetek beszámolót, hogyan közlekedtetek a sztrájk napján, milyen élményekben volt részetek. Sok levelet kaptunk, ebből az egyik legrészletesebbet olvashatjátok el most. Köszönjük Sólyomnak.
Tisztelt BKV-figyelő!

Szeretném összefoglalni mi is történt 13:00-kor és után, saját tapasztalatom szerint:

12:59, Ecseri út - Metrómegálló: Kisebb tömeg várakozik az aluljáróban. Az ajtókat kinyitják, mindkét irányban várakozik 2 üres metró.


13:00: Elindulnak a metrók


13:01: A következő metró 2 perc múlva érkezik...

Kizárja a BKV a punkokat

03Ápr

Címkék: bkv, budapest, metró, ellenőr, észrevétel, levél

A humanoid beléptetőkapu egyik hibája, hogy azt enged be akit szeretne (kivétel ha 15 év alatti, vagy nő, mert velük szívózni kell). Punkok sem kivételek. Velük semmi baj nem volt az öltözékükön kívül.
Hali!

Ma este 8 körül (április 1.) a barátnőmmel együtt megérkeztünk vidékről a Keleti pályaudvarra, majd a metró felé vettük az irányt. A securitiysoknak mutattuk bérletemet ill. barátnőm szakaszjegyét, majd metróra szálltunk az Örs felé. Ugyanabba a kocsiba, ugyanannál az ajtónál velünk együtt beszállt egy „úr”, aki enyhén szólva szagos volt. Ezt szóval le se lehet írni, maradjunk annyiban, hogy inkább csak a számon keresztül vettem levegőt. Nem, az illető nem tűnt hajléktalannak, csak egyszerűen ápolatlannak, amit megerősített az átható vizelet szaga. Az arcáról le lehetett olvasni, hogy „csak” egy alkoholista, aki túl sokszor vizelhetett maga alá. Mondanom se kell, hogy a szerelvény tömve volt, így menekülésre nem volt túl sok esély. Még egyet meg nem fogunk várni este, csomagokkal és fáradtan. Ezzel nem csak mi voltunk így, az emberek inkább velünk együtt végig szenvedték az utat.
 
Nos, az illető úrnak elvileg volt jegye, mert különben nem szállhatott volna fel, így nem lehetett volna csak úgy kidobni a metróból. De nem lehetne valamit mégis tenni ellene? Mert ilyet az ember nem először él át, főleg a felszíni közlekedésnél találkozhat ilyen emberekkel. Persze, tudom, ők is emberek, és nekik is joguk van közlekedni, de ezzel a többi ember utazását keserítik meg. Azon kívül, én már láttam olyat, hogy a metróra a seuciritysek nem engedtek fel 2 punkot az öltözetük miatt (mivel jegyük az volt). Nem tudom, hogy ilyet tehetnek-e, valószínűleg nem, de ha akkor ezt meg merték csinálni, akkor most miért nem? Vagy, ha ezt nem lehet megtenni, akkor mi a megoldás? A többségnek kell szenvednie egy elég piciny kisebbség miatt?

A BKV-nak nem írtam, mert szerintem felesleges… Rendszeres olvasó vagyok :D

Purga

Interjú egy metróvezetővel

02Ápr

Címkék: bkv, budapest, metró, metróvezető, interjú, bkvfigyelo

A blog történetének egyik legjobb interjúját sikerült elkészítenem tegnap. Ellenőr és buszvezető után, most egy metróvezető mindennapjába nyerhetünk bepillantást. Akit kicsit jobban „vonz” a metró, a cikk végén néhány képet* is talál. Továbbra is várjuk a BKV-s dolgozók jelentkezését, egy névnélküli, teljesen anonim interjú erejéig. Jelentkezni a bkvfigyelo@index.hu címen lehet.
Az első kérdésem már egyértelmű azoknak, akik olvasták az előző két interjút: Miért lesz valaki metróvezető?

A kérdésre nehéz válaszolni. Vannak akik megélhetésből, a biztos munkahely miatt, mások a vasút szerelmesei, hiszen ez egy "kisvasút".  

A BKV-nál az egyik legfelelősségteljesebb munka a tiéd. Egyszerre több száz ember életéért felelsz. Nehéz volt megszerezni a vizsgát? Mesélj erről.

Nem tennék különbséget, hogy a BKVn belül melyik munka felelősségteljesebb. Minden munkának megvannak a specialitásai, melyek esetenként több figyelmet érdemelnek. Ennek köszönhetően szigorú elvárásokat támasztanak a metróvezetőkkel szemben. Pszichológiai alkalmassági, teljes körű orvosi vizsgálat. A kettes metróra a leendő kollégának egy három hónapos tanfolyamot kell elvégeznie mely szabályzatokból, járműismeretből és egyéb más fontos tantárgyakból áll. A tanfolyam elvégzése után segédvezetőként dolgozhat vezető mellett és ha egy éves rutint szerezett segédvezetésből és éppen van lehetőség, hogy vezető lehessen, akkor egy újabb három hónapos tanfolyamot kell elvégeznie. A hármas metró esetében többször un. "utcáról jött tanfolyam"-ot indítottak, amikoris a leendő vezetőnek kétszer három hónap alatt kellett elsajátítania a segédvezetői majd a vezetői tananyagot. Hogy képet kapjunk, hogy mennyire nagy a követelmény: az utolsó ilyen jellegű tanfolyamra 22 ember jelentkezett, ebből 5 fő végezte el. A metróvezetőknek 2 évente megerősítő vizsgákat kell tenniük, tulajdonképpen 2 évente újra megszerzik a jogosítványukat.

 

"Te egy g*ci senki vagy"

01Ápr

Címkék: bkv, budapest, ellenőr, metró, észrevétel, 2_es

Tisztelt BKV-figyelő!

Az alábbiak ma délután történtek velem. A BKV-nak is elküldtem már az esetet. 

V.-évfolyamos. Egyetemi hallgató vagyok. A mai napon 2008.03.28-án, pénteken 17.10 perc körül a Stadionok Metro állomáson az Örs vezér  tere irányába induló metróhoz szerettem volna lejutni. A lépcső tetejénél két kék egyenruhás biztonsági őr (nem BKV ellenőrök), ellenőri szalaggal ellenőrizte a lefelé igyekvőket. Érvényes bérletemet  az érvényes diákigazolvánnyal együtt felmutattam az egyik ellenőrnek (kb 20-25 éves férfi, 170-175 cm magas, majdnem teljesen kopaszra borotvált fejű), Aki erre azt kérte mutassam meg a diákigazolvány hátoldalán levő matricát, a diákigazolványt kihúztam a tokból úgy, hogy a matrica teljesen látható legyen, és kb. 20cm-re az arca elé tartottam, erre azt mondta, hogy húzzam ki az egész diákigazolványt amit én meg is tettem.

Ekkor megpróbálta elvenni tőlem, kérdésemre, hogy mit akar, hiszen jól látja az érvényes (a többitől elütő színű) matricát, nem válaszolt, de erővel ki akarta venni a kezemből, amit én nem hagytam. Így álltunk az igazolványtokot fogva kb. fél percig, többször kértem: "Engedd el!" Elengedni nem volt hajlandó, cselekvését nem indokolta, mivel ekkor beérkezett egy metró, más megoldást nem látva durván felszólítottam: "Engedd el baszd meg!". Erre a biztonsági őr kétszer jobb felkaromba ütött, ököllel!

Próbáltam menekülni, de hozzászorított a lépcső melletti falhoz majd ezt kiabálta:" Te egy senki vagy! Te egy geci senki vagy! Neked itt nincs semmi jogod!" Közben többször a fejem felé ütött valószínűleg provokatív céllal. Én nem ütöttem vissza! Még mindig nem mondta meg, hogy mit akar! Teljesen kikelt magából úgy viselkedett, mint egy őrült szemei vérben forogtak! Mindezt több finn turista végignézte, a másik őr (idősebb férfi) a helyén állt és gyakorlatilag oda sem nézett! A következő  metró érkezésekor elengedett, és mint aki jól végezte dolgát visszament a helyére. Az átélt sokk miatt nem mertem a rendőrséget  a helyszínről hívni. A rendőrséget az este folyamán értesítettem. További lépéseimet egyelőre nem kívánom nyilvánosságra hozni.

Itt még egyszer hangsúlyozni szeretném, mind a bérletem, mind a diákigazolványom érvényes volt, azokat jól láthatóan felmutattam, a biztonsági őr a diákigazolványt indoklás  vagy bármiféle gyanú említése nélkül akarta elvenni a kezemből, amihez nincsen joga!Az érvényesítő  matricát egyébként karunk tanulmányi osztályának munkatársa helyezte el saját kezűleg a diákigazolványomon.

"Ennek a g*cinek nincs jegye"

30Már

Címkék: bkv, budapest, metró, ellenőr, észrevétel, 3_as

Tisztelt BKV Figyelő!

Rendszeres olvasótok vagyok. Egy velem megtörtént eseményt szeretnék megosztani veletek.

Ma (03.28) öt barátommal szerettünk volna elmenni egy jót kocsmázni, mert egyiküknek születésnapja volt. Nem a legkisebb termetű emberkék, akikkel életem során találkoztam. Előbb még be kellett ugranunk a szülinapos édesanyjához, hogy pénzt kérjen tőle. Körülbelül este nyolc óra tájt elindultunk a 85-ös busszal Kőbánya Kispest felé. Mindannyiunknál volt bérlet, de nem gondoltuk volna, hogy ilyenkor is lesznek ellenőrök. Már a buszon láttunk egyet. Azért csak azt írom, hogy láttunk, mert minket nem ellenőrzött. Nem értem, ha van pár nagyobb termetű "ficko", akkor már ellenőrizni sem kell őket? Nem törődtünk különösebben vele, inkább mentünk tovább. KöKi-re érve, siettünk a 3-as metró felé.

Mikor odaértünk az ellenőrökhöz, egyik barátom arra lett figyelmes, hogy ráncigál egy idős hölgyet az egyik BKV Ellenőr. Odasiettünk gyorsan, megkérdeztük mi a probléma. Az ellenőr közölte velünk, hogy az idős hölgy kezében lévő kis dobozkában egy macska van. A kiscica nem lehetett 1 hónapos, még egy szőrgombóc volt és csak aludt. Nem értettük a célzást, hogy a BKV Ellenőr, miért nem engedhet át egy "doboz macskát". Illedelmesen közölte velünk, hogy: "ennek a szarszagú gecinek nincs jegye".

Sajnálatos módon nem tudom, hogy kell-e egy macskának jegy, de fogtam magam, és vettem neki egyet. Nem fogadta el az ellenőr, azzal az indokkal, hogy az idős hölgynek kell vennie a jegyet. Én ebben a pillanatban láttam meg, hogy kissé be van "csiccsentve". Nem sokkal később, az egyik barátom elkapta az ellenőr zakója közepét, és elkezdte ráncigálni egy kihaltabb rész felé, ahol csak pár hontalan feküdt. Féltünk, hogy valami probléma lesz, és visszatartottuk, hogy legalább ilyenkor ne csináljon ilyent. Ellökte magától az ellenőrt, és megfenyegette, ha még egyszer meglátja itt kőbányán, hogy valakit ráncigál, akkor megveri. Ellenőr azon nyomban bocsánatot kért az idős hölgytől, és átengedte. Tőlünk megint „el felejtettek" jegyet/bérletet kérni.

UI: A nyolc általánosnak nem tudom, hogy meg kell-e lenni, ha valaki ellenőrnek akar elmenni. Nem tudom miért, de mindenkit felvesznek, akár részeg, akár be van lőve.

Üdvözlettel: Dobrádi Péter, Kőbánya
Idézet az Utazási feltételekből:
"Egyéb kisebb állat (pl. macska, vadászgörény, stb.) díjmentesen szállítható olyan csomagolásban, amely a kézipoggyász méretét nem haladja meg és az utasok ruházatát, illetve a járművet nem szennyezi be."

Nyomravezetői díj a rongálók felderítésére

29Már

Címkék: bkv, budapest, graffiti, felhívás, bkvfigyelo, mti, metro

A graffity-mentes BKV-ért!

A BKV Zrt. 100.000 forint jutalmat ajánl fel azoknak, akik érdemi és hasznosítható információval hozzájárulnak a Társaság járműveit rongálók utáni nyomozás sikerességéhez. Az ilyen esetek felderítésének hatékonysága érdekében az a szemtanú, aki segíteni szeretne ebben a kérdésben, bejelentést tehet a közlekedési társaság e célból létrehozott e-mail címén is, a graffitimentesbkv@bkv.hu-n.

Március 20-án este 21.00 óra után ismeretlenek kisiklatták és megrongálták az egyik 56-os jelzésű villamost a Fehérvári úton, mint arról már korábban tájékoztatást adtunk. A jármű utasokat szállított, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Az eset után a Társaság helyszínelői és a rendőrség is megvizsgálta a helyszínt. A BKV Zrt. ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a XI. kerületi rendőrkapitányságon.

Társaságunkra különösen nagy terhet rónak a járművek utasterében és külső burkolatán, illetve az állomásokon keletkező, vandalizmus, graffitik, rongálások által okozott károk. Ezeknek a helyreállítására évente átlagosan 100-120 millió forintot költ a BKV.

A tetten ért személyek, vagy ismeretlenek ellen természetesen minden esetben feljelentést tesz a Társaság. Ezúton köszönjük meg a közreműködését, segítségét mindenkinek, aki hozzájárult az elmúlt időszakban a bűncselekmények tetteseinek könnyebb azonosításához.

Kérjük tisztelt utasainkat, hogy amennyiben ilyen esetet észlelnek, hívják a rendőrséget, vagy a BKV Zrt.-t a 06-80-40-66-88-as ingyenes zöld számon, valamint küldhetnek e-mailt is a graffitimentesbkv@bkv.hu címre.

Aki hiteles, nyomravezető információval szolgál a rendőrségnek és a Társaságnak, 100.000 forint jutalomban részesül. Összefogásra van szükség annak érdekében, hogy felelőtlen rongálók ne veszélyeztethessék az utasok épségét, és ne okozhassanak kárt a közösségi közlekedésnek.

Budapest, 2008. március 28.

Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Csak emlékeztetésként összegyűjtöttem azokat a cikkeket, amik bizonyító erejűek lehetnek:


Vizsgálat a kisiklott villamos miatt
„A faszse gondolta volna, hogy kisiklik”
Megvan az egyik firkáló?
Kisiklott egy villamos a Fehérvári úton


Mindenesetre a BKV figyelmét ismételten felhívom ezekre a postokra. Amennyiben napokon belül érdemi válasz nem érkezik, ismételten a média felé kell fordulnom. A közleményért köszönet az Indexnek, a BKV ismét elfeledkezett rólunk.

Földalatti nosztalgia

28Már

Címkék: bkv, budapest, metró, földalatti, nosztalgia, m1



Sajnos én is késő délután tudtam meg, hogy ma este 19:00 óra magasságában nosztalgiaszerelvény közlekedik a Kisföldalatti vonalán. Szerencsére Kozalik Attila barátom ott volt, és fényképeket is készített. Aki lemaradt volna az eseményről, nézze meg a képeket.

A 6-os villamos vonalán a hétvégén 10 és 18 óra között UV3-as szerelvény is közlekedik a Combino villamosok mellett, ugyanis a BKV idén ünnepi a 40. születésnapját. Aki utazik vele, vagy látja, ne felejtsen el fényképezni, és elküldeni:) Köszi.

A Moszkva térről jelentkezünk

28Már

Címkék: bkv, budapest, ellenőr, metró, moszka_tér

Az elmúlt két hétben két bosszantó eset is történt velem a Moszkva téri mozgólépcsőnél álló ellenőröknél:

1. Este fél 10 felé, átlagos külsejű fiatal nő jegyet próbál lyukasztani, illetve érvényesíteni, mielőtt a martalócok között áthaladna. Egyikük azonban, lovagias módon odament hozzá, és szólt neki, hogy nem kell lyukasztania, átengedik. Amikor a fickót kérőre vontam, hogy most ezt így hogy, azt válaszolta, hogy az "Örs vezér terén úgy sincs senki." Én ettől a választól mód fellett elcsodálkoztam, nem is mertem többet kérdezni, a mozgólépcsőn lefele az esetet szintén látó asszonysággal megegyeztünk, hogy így ennek nincs semmi értelme, mondta nekem, hogy ha ilyen szép fiatal leány lennék, nekem se kellene lyukasztani, de nem volt igaza, mert bérlettel járok.

2. Kb. egy héttel később, ugyanott. Megyek be, a srácok remekül elvannak. Látom, egyikük szotyolázik is, na, na, vajon hova dobja. Eltaláltátok, lazán oda a mozgólépcső elejére. Én persze szólok, ez nagyon felzaklatta az emberünket, azt kérdezte, hogy, miért, ki vagyok én. Azt mondtam, hogy nem ez a kérdés, hanem hogy ő nem azért áll itt, hogy szemeteljen. Erre ő mondja, hogy mi közöm hozzá, vagy ilyesmi. Mondom, nem az a kérdés, hogy van-e közöm hozzá, hanem hogy igazam van-e, vagy nem. Elismerte, igazam van, de rossz volt, hogy útban voltunk a többi utasnak, és nem jutott eszembe az eset megoldása: Nevét megkérdezni, vásárlók könyvét elkérni, ilyenek. Csak jól felidegesítettem magam, és búcsúzóul elmondtam nekik az előző heti történetet is.

Focidrukkerek és ellenőrök

25Már

Címkék: bkv, budapest, metró, 3_as, ellenőr

Helló!

Kisebb szösszenetet osztanék meg veletek, amin mi azóta is röhögünk. 21-én péntek délután 5-kor mentünk egy haverommal a Nagyvárad téri metró állomásra, és mögöttünk jöttek talán vmi drukkerek vagy csak egy hangos társaság, látni nem láttuk őket csak hallottuk, jó hangosan énekeltek meg ordibáltak. mikor meghallottuk akkor értünk a metróba, készítettük elő bérleteinket, és akkor hallották a kontrollok amit mi is, az óbégatást miegymást. mintha vezényszóra cselekednének, egymásra néztek, és elhúztak a fenébe, meg se nézték a bérletünket.

Gyorsan elrakták a cuccaikat, mire visszanéztük mintha a föld nyelte volna el őket.. :D megbeszéltük haverommal legközelebb mi is így jövünk, és akkó nem kell bérlet... de azé szerintem ez pofátlanság.. nem? azért mert sokan vannak és hangosak, akkor már nem is kell ellenőrizni? Na mind1 ez inkább marha vicces volt, látni az arcukat... kész:D

Na sziasztok.

Kicsit lemaradtunk

19Már

Címkék: bkv, budapest, metró, földalatti, m1, kapu, ellenőr

A BKV továbbfejlesztette a humanoid beléptetőkaput. Elgondolkoztam, hogy mennyire vagyunk lemaradva más országokhoz képest?

Magyarország, Budapest:



Irán:

Riporter kérdez, az ellenőr válaszol

10Már

Címkék: bkv, bkvfigyelo, ellenőr, metró, interjú

Talán nincs is olyan hét, hogy ne kerülne ki cikk az ellenőrökről. Napi rendszerességgel kapok olyan leveleket, mely valamilyen hiányosságra hívja fel a figyelmet. Nagyrészt az utas mellé szoktam állni, főleg ha a jegyellenőrzés verekedésbe fajul.

Néhány hete megkeresett egy neve elhallgatását kérő fiatalember, azt állította magáról, hogy BKV ellenőr, és kérte, hadd szólaljon meg, hogy képviselhesse a másik oldalt. Válaszoltam neki, és megbeszéltünk egy interjút, mely a múlthéten le is zajlott. Lehet, hogy pofátlan kérdéseket is feltettem, de úgy érzem, ha adott egy ilyen lehetőség ki kell használni. Továbbiakban is tervezünk hasonló interjúkat BKV dolgozókkal, vagy hozzátartozóikkal, erre jelentkezni lehet a blog e-mail címén!


Kezdjük a legfontosabb kérdéssel. Miért lettél BKV-ellenőr? Mi motivált erre?

Hogy miért lettem ellenőr? Egy srác otthagyja a szociológiát, feljön Pestre, elmegy egy építkezésre dolgozni, aztán kirakják, mert előre szól, hogy jóindulatú daganat miatt lenne egy hónap táppénze. Kétségbeesésében, és mert ajánlják a munkát, mert kíváncsi, mert poén, mert miért is ne, elmegy ellenőrnek.


Hogy és Hol kezdődik egy munkanapod?

Bosnyák tér. Nagyjából 30-35 fős műszak jelenik meg a diszpécserablakok előtt, leadja a jegyzékét, bemutatja a jegyszerelést, megkapja az aznapi beosztását, és kirajzik a kijelölt járat(család)ra. Ebben az időben előfordulhat, hogy a hétköznapi utas rémülten szemléli, ahogy szabályosan szolgálati járat lesz a piros hetesből, hármas-hatvankettesből, esetleg százhetvenhármasból. Egészen ritkán az ellenőrök közé keveredik egy aljasabb főellenőr is, aki rákényszerít 2-3-4 embert a társaságból, hogy a kimenő járatot is lenézze. A kiadott járatokon már jóval elfogadhatóbb a munkamorál, a csapatok többsége egészen rendesen dolgozik.

Az egyszerűség kedvéért vegyünk egy Combinós napot. A járatok teljes hosszán dolgozni nem szokás, a két végét szoktuk lefogni, a Blaha és a Nyugati között többnyire mozdulni sem lehet. az egyik oldal Boráros-végállomások, a másik Jászai-Moszkva szakaszt jelent. A Combinót én személy szerint nem szeretem, nekem túl nagy a jármű, de hál’ istennek néha vissza-visszatéved egy-egy Ganz is...


Mennyi pihenőt kaptok egy munkanap?

Amennyit csinálunk magunknak, pontosabban előírás szerint télen van 10 perc melegedésre lehetőség óránként, de ha felszállunk egy járatra, saját jogon dönthetünk úgy is, hogy nem húzunk karszalagot. Ilyenkor az idő megy, a munka kevésbé. Továbbá napi egyszer 20 perc kajaidő van. Persze olyan is van, hogy egy-egy villamos elmegy, mert a dohányzó kollégát mégsem kényszerítjük arra, hogy eldobjon egy egész cigit.


Bevallom őszintén, nekem ellenőrökkel villám találkozásaim vannak, az is elég ritka. Kéri a bérletet, előkotrom, megmutatom, majd tovább megy. Van, hogy köszön, van, hogy nem. Viszont mindig nézem egy-egy ellenőrzés menetét, mit jegyzetelnek az ellenőrök folyton?

A jegyzéket töltik. Fel kell rá vezetni, hogy mikor száll le az ellenőr a járatról, mi a járat száma, a vonal, hány utast ellenőrzött, és hogy mi történt. Ezen kívül a jegyzéken fel van tüntetve a jegyzék összes lényeges, dokumentálandó része, mint pl. a folyamati jelentések(csekkek), helyszíni pótdíjelismervények, kobzási tömb, vonaljegyek, áfás-s számla. Ezt kezdéskor és végzéskor is ellenőrzik a diszpécserek a Bosnyákon.


Pótdíjazás. Hogy zajlik ez le?

"Hát akkor magukat lehúzták"

10Már

Címkék: bkv, budapest, metró, ellenőr, moszkva_tér, deák_tér

Van itt egy eset. A munkatársammal késésben voltunk tegnap (március 8-án, szombaton reggel fél tíz körül), ezért elhatároztuk, hogy a munkába menet is megbeszéléssel töltjük az utat. Élénken társalogva léptünk be a metróvégállomásra a Moszkva téren. Közben jeleztem neki, hogy elugrom a géphez, mert szakaszjegyet akarok venni, a bérletem előző nap lejárt. Közben végig beszélgettünk, nagyon siettünk ugyanis, tízre mentünk egy főpróbára.

A jegyautomatákban most új program van, már fel vannak készítve papírpénzre meg talán bankkártyára is, noha ezek a valóságban még nem használhatóak. Viszont a kis érintőképernyőn sokkal bonyolultabb kombinációt kell beütni, hogy jegyet kapjunk, beszélgetés közben én elvesztettem a fonalat, csak dobáltam be a százasokat, de mindig kiesett alul. Mire rájöttem, mi a baj, odalépett egy bomberdzsekis, igazolványos úr, udvariasan megkérdezte, segíthet-e. Mondtam, hogy semmi gond, rossz gombot nyomtam, de már rájöttem. Azt mondja ő, semmi gond, adjam csak oda a pénzt, ő ad egy jegyet, már ott is volt a kezében.

Na jó, siettünk, meg tényleg meg kellett még beszélnünk száz dolgot, hát elindultunk mögötte, ő határozottan a géphez ment, bedugta nekünk a jegyet, jó utat kívánt, mi örültünk az udvarias, gyors intézkedésnek, és mentünk lefele. A jegy ott volt a kezemben az egész út alatt, el sem tettem, míg a Deákon nem kérték a kijáratnál.

Odaadtam, mire az ellenőr: ez nem jó, adjak másikat. Hápogtam, hiszen ki se engedtem a kezemből, mióta a kollegájától megvettem a Moszkván. Hol vettem. Mondom, a mozgólépcső tetején. Mire ő: AZ NEKI NEM KOLLEGÁJA. AZ EGY BIZTONSÁGI ŐR. Mondom, hát én ezt nem tudom, de a jegyet tőle kaptam, ő is lyukasztotta ki. Mire az ellenőr fanyar mosollyal megmutatja nekem a jegyet közelről - látszik rajta a második pecsét! MAGUKAT AKKOR LEHÚZTÁK.

Hát így. A Moszkván a lejáratnál álló biztonsági őr eladott nekem némi kézügyességgel egy már lyukasztott jegyet. A kettesmetró-kijárati ellenőr azt mondta, nyugodtan tegyek panaszt, és nem büntetett meg. A felszíni kijáratnál álló ellenőrnő pedig, szintén a Deákon, már ki is nevetett - hogy mik vannak, azt kacagta, de ő is kiengedett.

Hát így vigyázzatok.

Déltenger

Jegypénztártól a fabódéig

07Már

Címkék: bkv, budapest, metró, bérlet, bkvfigyelo, észrevétel, kép

Annyi pénzt ráköltenek erre az új bérletre, hogy bőven megérte volna a régi típust forgalmazni, és több pénztárost felvenni, így elkerülni a hó eleji sorbaállást. Ez vajon melyik tanácsadó ötlete volt?

Tanácsoljuk (teljesen ingyen), amennyiben a bérletárusítás szünetel, a bódét használják bábszínházként, ez plusz bevételt jelenthet a BKV-nak!

Új stratégia a női bliccelők ellen?

07Már

Címkék: bkv, budapest, ellenőr, deák_tér, metró, észrevétel, utas

Tisztelt BKV-figyelő!

Amikor néhány hónappal ezelőtt a jegyellenőrök "kigyúrtabbakká" váltak, mintha a felvételi feltételek közé került volna a "félelmet keltő fizikum", akkor már gyanítani lehetett, hogy nem véletlenül történt ez így. Tegnap késő este pedig barátnőm látta is, mit jelent a gyakorlatban az új személyzeti politika.

Az eset a Deák téri metrómegállóban történt, 2008. március 5-én, 22:05 körül. A Deák téri aluljáróban a járókelők kiabálásra, üvöltözésre lettek figyelmesek, a metrókijáratnál az egyik ellenőr egy nő karját szorongatta, és üvöltött vele, azért, mert az állítólag meglökte. A helyzet, azon túl, hogy sokkolta a járókelőket, abszurd volt, tekintettel az eltérő fizikai adottságokra. Az ellenőr perceken át annyira szorította a nő karját, hogy az folyamatosan sikoltozott a fájdalomtól. A jelenet végén elengedte a nőt, aki futva indult el, az ellenőr pedig utána rohant, miközben azt üvöltözte, hogy "Fussál csak, fussál!" Barátnőmnek az is feltűnt, hogy az ellenőr végig úgy helyezkedett el, hogy a térfigyelő kamerák látóterén kívül maradjon.

Nem hiszem, hogy különösebb kommentárt kéne fűzni az esethez. Ez az eljárás nem áll arányban azzal, ha valakinél épp nincs jegy. Ez a történet nem is erről szól, nem arról, hogy a bliccelőkkel mit kell tenni - hanem arról, hogy így megalázni és megfélemlíteni nem lehet senkit sem.

Vagy ez valami új stratégia?

Üdvözlettel, Bence

Tiltott helyen árusítás

06Már

Címkék: bkv, budapest, metró, utas, észrevétel, kép

„Imádom” mikor fáradtan a munkából hazafele ülök a metrón, a buszon, vagy a villamoson, bambulok az ablakon kifele, nem várok mást jobban, mint hogy hazaérjek, és megkopogtatják a vállamat ilyen szöveggel: „Tezsvírem, két pár zokni egy százasé’?” ; „Két pillanatragasztó egy százas” stb.

Másik ami nagyon zavaró tud lenni, azok a metró területén lévő árusok. A képen is egy ilyen példányt lehet látni. Nem elég, hogy tiltott helyen, de még tiltott virágot is árul, sőt az metró szorgos ellenőrei is tettek rá magasról!

Ez nem metró

27Feb

Címkék: bkv, budapest, metró, móricz

Tegnap reggel csináltam a képet a Móriczon:)

Járműfelújítás

26Feb

Címkék: bkv, budapest, villamos, metró, pozitív

Helló!

Renszeresen olvasom a BKV figyelőt, és a sok kritika közé szeretnék beszúrni egy pozitív élményt is. Mert bizony ilyenből is van sok.

Elsőnek szeretnék szólni, az igen nagy számú frissen fényezett és kívülről-belülről helyrepofozott villamosoról amikre jó ránézni, annyira szépek. Talán, ha naposra fordul az időjárás akkor többen is észre fogják őket venni. Habár a unatkozó emberhulladékok miatt ezeken is azonnali jelleggel tűnnek fel és sokasodnak a karcolások és a tag-ek. De akárhogyis nézzük. Most szépek, és jó velük utazni!

Ugyanide kapcsolódik a másik észrevételem, hogy sok metrókocsi úgyszintén megújúlt. Én csak a hármas vonalán utazom, de nem egyszer tapasztalom, hogy szinte festékszagú frissen fényezett szerelvény gördül ki az alagútból. Sőt, néha elgondolkodtam, hogy kitört-e az üveg, vagy "csak" alaposan lemosták.

És észrevették, hogy a latyakos idő végeztével milyen gyorsan lemosták a buszokat?

Van miért szidni a BKV-t de ezért egy kövér pirospontot megérdemel.

Tisztelettel: PacsoT

Mi változik és hogyan?

25Feb

Címkék: bkv, budapest, ritkítás, veke, bkvfigyelo, busz, metró, villamos

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület részletesen kidolgozta a Főpolgármesteri Kabinet 2008. február 21-i ülésén megtárgyalt (a BKV weboldalán is elérhető) Paraméterkönyv elemeit. Mivel a BKV hasonló anyagok nem készített (ha készített is, hozzáértők számára is nehezen értelmezhető) úgy gondolom, mindenképp köszönettel tartozunk VEKE-nek.

Kerületi bontás:

Ha számít neked, hogy 15 perc helyett 30-at kell majd várnod a villamosra, ha olyan buszjárat szűnik meg, melyet minden nap használsz, akkor írd meg a BKV-nak, és mondd el nekik is, miért nem okos dolog megszüntetni az adott járatot. (parameter@bkv.hu)

Ganz-Hunslet G2

24Feb

Címkék: bkv, budapest, metró, ganz, g2, metrós, cikk, bemutató

Az 1970-es évek végén közel tízéves üzemi tapasztalat és egyéb ismeretek megszerzése után vetődött fel az a gondolat, hogy az 1980-as években épülő újabb vonalszakaszokat az üzemben lévőknél korszerűbb motorkocsikkal kellene forgalomba helyezni. A korszerűsítés ebben az esetben azt jelentette, hogy az újonnan beszerzendő motorkocsik:

-energiafelhasználási hatásfoka jobb, fenntartási-karbantartási igénye az üzemben lévőknél csekélyebb legyen,

-elégítsék ki az automatikus vonatvezetés igényeit.


Miután a korszerűbb motorkocsiknak a már működő vonalakon is közlekedni kellett volna, továbbá a távlati tervek szerint az ott közlekedőket azok selejtezése után fel kell váltani, a fejlesztésnél néhány műszaki jellemzőt adottságként kellett kezelni. Ezek a következők voltak:
    -a pályajellemzők és az űrszerelvény ,
    -a 825 V-os egyenárramú tápfeszültség és felső tapintású harmadik sín,
    -a váltakozó áramú sínáramkörökkel működő vasúti biztosító-berendezés

A korszerűsítés kitűzött céljai műszaki-forgalmi szempontból reálisak és időszerűek voltak. Az ilyen igényeket kielégítő járművek az 1970-es évek végén a nyugat-európai metróknál már forgalomban voltak. Azok az igények, amelyeket a budapesti metrónál korszerűsítésként megfogalmaztunk, kereskedelmi ügylettel (új járművek vásárlásával) is kielégíthetők lettek volna. Az ország gazdasági helyzete, a korszak uralkodó gazdaságpolitikája azonban lehetetlenné tette a korszerűbb motorkocsik nyugat-európai cégektől való beszerzését.

Az üzemben lévő járműveket előállító szovjet járműgyár nyíltan nem zárkózott el a korszerűsítés elől, de annak gyakorlati megoldásáért a kényszerítő körülmények hiánya miatt érdemben semmit sem tett. A járműveken végrehajtott „korszerűsítés” sem az energiafelhasználást, sem a fenntartási igényt nem csökkentette.

Annak érdekében, hogy a következőkben leírtak a kívülállók számára érthetőbbek legyenek, tekintsük át a metróberuházás és üzemeltetés akkori munkamegosztását, illetve szerepontását.

A metró beruházója, felügyelő, írányító és engedélyező hatósága az 1970-es években a Fővárosi Tanács Közlekedési Főigazgatósága, a beruházást lebonyolító szervezet a „Metró” Közlekedésfejlesztési és Beruházási Vállalat (METRÓBER), az üzemeltető a BKV Metró Üzemigazgazósága volt. Ez utóbbi a beruházásban is közreműködött. Ilyen körülmények között folyt a korszerűbb metró motorkocsik gyártását vállaló „szocialista relációjú” gyártómű felkutatása. A lehetőség szűkös volt.

Az akkori Kelet-Berlin melletti Henningsdorfban működött egy hosszú múltra visszatekintő, vasúti járműveket és egyéb villamos gépeket gyártó, KLEW betűszóval jelölt kombinált (Kombinat für Lokomotivbau und Elektronische Werke), amely 1964-65 óta szállította az M IX. és M X. típusú villamos motorvonatokat a budapesti hév számára. Ez a vasúti járműgyár hajlandónak mutatkozott a korszerűbb metró motorkocsik gyártására.

Siketek a metrón

21Feb

Címkék: bkv, bkvfigyelo, budapest, metró, észrevétel

Kedves BKV-figyelő!

Mint újdonsült siket, sok nehézséggel találkozok a BKV-n. A legnagyobb problémám a metróajtó. Sosem tudom,hogy mikor záródik be. Van ott vmi lámpának látszó tárgy,de elég halovány és csak belülről,hogy a kivül lévő fény kényelmesen el tudja nyomni. Esélyem sincs tudni,hogy mikor fog kettépaszírozni az ajtó.

Ezenkivül ha ismeretlen helyre megyek,hiába tervezem meg az útvonalat az még nem jelent semmit. Ha villamossal közlekedek,az még a jobbik eset. Ott ki tudom számolni,hogy melyik megállónál kell leszállni. De a busz! Csak néhányon van kijelző,úgyhogy esélyem sincs tudni,hogy hol vagyok. (Amin pedig van kijelző,sokszor nincs jól beállítva és mást mutat,mint ahol vagyunk.)A megállókat számolni is felesleges,mert ott nem állnak meg,ahol nincs utas,tehát 2-3 megállóval arébb is lehet,ahova érkezek.mint amit én kiszámoltam. Hogy ne csak negatívumokat mondjak,meg kell említenem,hogy nekem még sosem volt problémám az ellenőrökkel. Mindig bólintanak köszönésképp,ha felmutatom a SINOSZ-igazolványt (mi azzal közlekedhetünk), mert így tudják,hogy nem hallok. Olvastam panaszt arról,hogy mi van,ha a BKV-ellenőrök hozzáérnek az utashoz. Velem ilyen egyszer fordult elő.

Egyszerűen nem vettem észre,hogy ott vannak a tömegben és értelemszerűen nem hallhattam,ha szólnak. Egy ellenőr utánam jött,és megérintette a vállam. Csak így tudta közölni,hogy álljak már meg. Nincs a homlokomra írva,hogy nem hallok de pl. indonéz turista esetében sem tudta volan máshogy közölni,hogy kíváncsi a jegyemre. Jó persze nem akart megverni és miután felmutattam az igazolványom,megköszönte és visszament a helyére.

Ha valaki tud jó megoldást a számomra,kérem,írjon. Köszönöm.

Az ellenőrökről

30Jan

Címkék: bkv, budapest, busz, villamos, metró, ellenőrök, észrevétel

Kedves BKV Figyelő, kedves mindenki!

Szeretném kiemelni, hogy tapasztalataim szerint az utóbbi időben az ellenőrök a felszíni közlekedésben, az általam használt útvonalakon SOKKAL kedvesebben, kulturáltabban viselkednek. Persze ehhez az is kell, hogy mi is így tudjunk tenni. Az utóbbi fél évben mindenképp nagy változás történt. Köszönnek, kérnek, megköszönik és elköszönnek. A megfigyelési területem a 4-6 villamoson rendszeresen előforduló ellenőrökre terjed ki ezen kívül a Móricz és a Moszkva környéke, kettő közötti vonalak nagy része. Természetesen le kell szögezzem, hogy a metró az más. Nagyon.

A 2-es vonallal mostanában nem volt dolgom, csak a másik kettővel. A 3-as borzalmas. A bejárati ellenőrzés tényleg hatékony, csak az ottani állomány egy része sajnos nem a kifejezetten utasbarát kategória. Inkább csak csöndben néznek. A két biztonságis mellett egy idősebb úr/hölgy álldogál. Ők jobbak, aki csak jegyellenőr-biztonsági hát azok maradnak a megszokott szinten. Amit megszokhatott az ember ha szórakozóhelyre jár. Ők nem odavalók. Agresszivitás, kisebbségi komplexus, itt én vagyok a főnök neszojjábe. Csak mert többen vannak egyből kijön ez belőlük. A szegény kisföldalatti sem kutya. Minden bejáratnál ott kell szerencsétleneknek posztólni naphosszat. A hidegben állnak naphosszat. Ne irigyeljük tőlük már azt a fogócskát. Senkinek nem kívánom a napi 8 óra álldogálást egy ilyen fantasztikusan unalmas munkánál. Gondolhatunk róluk akármit, de ők nem végeznek könnyű munkát. Valószínűleg jól sem keresnek. Legtöbbjük egyedül unatkozik. Olvasni nem lehet, de beszélni sincs kivel. Deák és még 1-2 megálló kivétel. Deákon a többi metró felől általában 2-3 is van, de próbálja ki valaki milyen fantasztikus annak a sorsa aki az Erzsébet tér felőli bejáratnál van. Ott szinte mindig süvít be a hideg. Tényleg, még nyáron is kellemetlen tud lenni.

Tehát próbáljunk felmutatni kis empátiát és ha épp szórakoznak kicsit ne szankciókat akarjunk nekik. Ez magánvélemény, más ha veszélyeztetnek valakit vagy ilyesmi. Mindenesetre remélem, hogy az utazóközönség máshol is tapasztalni fogja azokat a pozitívumokat, amiket én figyeltem meg. Ehhez hozzátartozik, hogy ahogy mi bánunk velük, ők is úgy viselkednek velünk. Ha hozzám valaki bunkó, akkor nehéz kedvesnek lenni hozzá. Ha mi előre köszönünk nekik ők is másképp állnak a dologhoz. Nekik is jobba napjuk lesz, nekünk is. Vegyük meg azt a hülye bérletet: kevesebb izgalom és így talán nem szűnik meg újabb vonal, hanem fejlesztik majd őket. Új kocsikat szereznek majd be. Próbáljuk meg mi kicsit gazdaságosabbá tenni. Ne a kocsiban pöfékeljünk, jó a tömegközlekedésünk és mégjobb lesz ha nem dugítjuk be a busz előtt az utat. Adjunk neki elsőbbséget ha ki akar jönni a megállóból. Használjuk, mert ha nem minden csak rosszabb lesz. Több autó, több dugó, több idegbeteg, kevesebb busz/villamos/metró/hév és az egész összeomlik. KEZDEMÉNYEZZÜNK MI! Ha mi nem teszünk érte akkor semmi nem fog változni.

Szabó Árpád

ui.: Kicsit összevissza, kicsit csapongva írtam ezt le, elnézést.

Elfújta a szél

28Jan

Címkék: bkv, budapest, metró, felújítás, hiba

A felújított metróállomásokkal kapcsolatban több levelet írtunk már a BKV-nak. A tegnap esti viharban a most felújított Örs vezér téri állomásépület tetejét bontotta meg szél. Ennyi hiba után, vannak-e felelősei a hibáknak? Szinte új állomásokon, hogy keletkezhet ennyi hiba?

Tisztelt BKV Figyelő!

Ma, 2008.01.27-én este fél kilenkor a következőt láttam az Örs vezér téri metróállomáson. A nemrég felrakott tető egy része leszakadt. A kép minőségéért elnézést.

Farkas Zoltán (wulfy)

Ne ülj törött székre

23Jan

Címkék: bkv, ellenőr, utas, észrevéte, metró

T. BKV Figyelő!

Segítségüket szeretném kérni az alábbi eset kapcsán. 15-én, kedden történt, amikor  egy 13 és 15 éves gyerek haza indult az iskolából és amíg a Ferenc körúti metrónál várták a szerelvényt, addig a kissebbik gyerek ráült egy törött székre és azzal játszott, hogy hogyan mozog alatta. Majd mikor ráunt, egy másik imbolygó széket keresett, azzal is játszott egy kicsit, majd felszálltak a metróra.

A nyugati téren leszállították őket a metró biztonsági emberi, visszakísérték a Ferenc körútra, rendőrt hívtak, helyszíneltek, és az utazás alatt mindvégig szidalmazták, megalázták őket, majd a rendőrök kiérkezéséig a forgalmi ügyeletes helyiségébe zárták, ahol kipakoltatták velük a táskájukat, átnézték minden holmijukat, és közben a megalázó megjegyzéseket tovább folytatták. Engem, az egyik fiú apját úgy értesítettek, hogy a gyerekek összetörtek egy széket. Már ez is furcsa volt, de kérdeztem, hogyan? Ugráltak rajta. Ami nem fér a fejembe, az az, hogy a kisebbik gyerek még 50 kiló sincs, a nagyobbik meg mellkasi sérülése miatt képtelen bármilyen intenzívebb tevékenységre, mert egy döccenéstől is fájdalmai vannak (a sérülést korábbi orvosi vizsgálat, tehát nem aznapi igazolja). Akkor kiváncsi lennék, hogy egy olyan széket, amelyre  100-120kg-os emberek is biztonsággal ráülhetnek, hogyan tudtak összetörni a délutáni forgalomban, amikor tucatnyi ember jön-megy a peronon.

Talán valakinek feltűnt a dolog, ezért szeretném kérni azok jelentkezését, akik látták az esetet, valamit akik emlékeznek egy imbolygó, törött székre a Ferenc körúti metró peronján az újpesti irány oldalon. Ugyanis a szék már előzőleg el volt törve, hátha ez feltűnt valakinek. Segítségük azért lenne különösen fontos, mert a két gyereket előállították a rendőrkapitányságon garázdaság bűncselekmény miatt, holott csak az egyik ráült egy törött székre!

Segítségüket előre is köszönöm, Teremi József

Önkéntesek

18Jan

Címkék: budapest, bkv, metró, metro4

Tegnap délelőtt 11 órára hirdették meg a http://negyesmetrobaratai.eu/ társadalmi közmunkát, hiszen mindannyiunknak, akik itt lakunk, élünk,  vagy bejárunk dolgozni, iskolába, szórakozni fontos lenne a négyes metró. Most tekintsünk el attól, hogy milyen drága, milyen csúszás, milyen elavult, és nézzük, mi zajlott.

Ahogy ígérték, 11 órakor elkezdték a sajtótájékoztatót. Nyolc fiatal vonult fel sárga mellényben, sisakkal, volt náluk két talicska, és két ásó. Alagútfúráshoz minimum egy csákány illet volna, na, az nem volt. Talicskához meg lapát – az sem.  A helyzet komolyságát jelzi, hogy nyolcuk közül két lány volt, egyikük magas sarkú csizmában. A lányok a dekoratív szerepen túl hostess feladatot is elláttak: ők kínálták a „csavaros kiflit”, ami minden fizikai munka előtt szinte kötelező, a kitűzőt, és a Reakció nevű újságot. A Rákóczi téri Metro gödör melletti palánk elé állva, sajtómunkások sűrű fél gyűrűjében kezdett el beszélni a szószóló.
 
Itt derült ki a turpisság: ez csak egy médiahekk volt, hogy felhívják a figyelmet. Sikerült.
Egyrészt az újságra, ami polgári underground, és a januári számukban az évezred építkezéséről írnak, másrészt a metró viszontagságaira.

Rövid beszéd után bementek a munkaterületre hárman. A kint maradtakat a fotósok és a riporterek támadták le, szépen fogyott a kitűző és a feles is – hideg volt, na! A sajtósok közt egy csapat volt, aki felkészülten érkezett, és hozott magával sisakot is – ők követték volna az önkénteseket a muka során is.

A pár perces megbeszélés után kijöttek, kezükben pár metró-építés által kiadott nyomtatvánnyal, és közölték, nem lehet önkéntes munkát vállalni, mert:
-    Nem kaptak munkavédelmi kiképzést
-    Ha ott dolgoznának, fekete munkának minősülne
-    Nincs szükség rájuk, hiszen a metró állomása elkészül 2009-re

A megjelent három darab önkéntessel - akik száma később négyre gyarapodott - nem nagyon foglalkozott senki, pedig a felhívásnak megfelelően hoztak sisakot (biciklist) és kesztyűt (konyhai edényfogót). Nem találtak mást otthon, de kedvük így is lett volna segíteni.

További  információ a helyszínen osztott lapukban, illetve ITT és ITT tekinthető meg.
A képeket és a cikket köszönjük a blogos kollégánknak, Cigizőnek.

Utasbiztosítás

17Jan

Címkék: bkv, busz, metró, villamos, torli, utasbiztosítás, bkv.hu


Mindenki tudja, hogy van, ám kevesebben tudják, hogyha balesetet szenvednek, mi a teendő. A BKV új matricákon hirdeti az utasbiztosítást, és azt, hogy két weboldalon is megtekinthető a szabályzat (www.bkv.hu/generali ; www.generali.hu/bkv (képek)) Csak a kíváncsiság vezérelt, mikor felmentem ezekre az oldalakra, ám nem lettem okosabb, ugyanis egyik sem érhető el. Vajon miért?


UPDATE1: A BKV oldalán javítva lett a hiba, elérhetők az információk. Köszönjük!

Barátja vagy a 4-es metrónak?

14Jan

Címkék: bkv, metró, metro4, budapest, vicc

"Bizonyítsuk be, hogy az Európai Unió támogatása nélkül is meg tudjuk építeni a négyes metrót! Most rajtunk a sor, liberálisokon, konzervatívokon, szocialistákon!" "Ebben a nehéz időben kérjük Önöket, fiatalokat, idősebbeket, családapákat és családanyákat, hajléktalanokat és üzletembereket, fogjunk össze, és dolgozzunk együtt nagy, közös álmunk megvalósításán. Segítsük önkéntes közmunkával az építkezést!"

A négyes metró barátai várják csütörtökön a várost szeretőket a Rákóczi téren. "Sisakot kesztyűt hozzanak magukkal! Kezdjük el! Vágjunk bele! Csak rajtunk múlik!" - olvasható a gyanús oldalon. Amikor a szervezetnél érdeklődünk az akció hátteréről, még gyanúsabb választ kaptunk: "Azért indítottuk el mozgalmunkat, mert elegünk lett a méltatlan vitákból, hogy hány száz milliárdba fog kerülni a Metró, meg honnan lesz pénz és mikorra lesz kész. Fontos küldetésünknek tekintjük, hogy a Budapestiek érezzék, ez egy közösen épített ügy, egy világszerte elismerést kivívó vállalkozás!" (index)

Dulakodás és sokkoló a Deákon

14Jan

Címkék: bkv, metró, utasok, ellenőrök, dulakodás, észrevétel

Krimisorozatba illő jelenetek játszódtak le 10-én este a Deák téri 3-as metró állomásán. Dulakodás, ellenőrök, részeg utas és sokkoló. Érdemes mindkét észrevételt elolvasni!
Tisztelt BKV!!

Tegnap, 2008. január 10.-én, este 22:35 körül, a Deák téri metróállomáson, a 3-as metró peronjára vezető mözgólépcső alján három BKV-ellenőr ellenőrzött, amikor egy nagy darab részeg belekötött a nála három fejjel alacsonyabb nyugdíjas-forma ellenőrbe.

Lökdöste, rángatta - az utasok nézték, a kollégái próbálták kezelni a helyzetet. Sikertelenül, ugyanis mindegyik kisebb-gyengébb volt az inzultálónál, ráadásul egyikük a gyengébb nem tagja. Mikor a részeg már totál sarokba szorította a szerencsétlen ellenőrt, egy utas, egy vele egymagasságú-súlyú, hátulról leráncigálta az áldozatról a részeg embert, és ketten kezdtek tovább dulakodni.

Csakhamar birkózás alakult ki köztük, ám az egyik rossz fogási kísérlet után részegünk kiszabadult és tovatántorogni igyekezett. (A megtépázott ellenőr eközben arcát törölgette, fejét fogta, kollégái gyűrűjében vígasztalódott.) Dühöngőnk egérútja azonban rövid életű volt: a hős utas ugyanis kihasználta a szünetet, és miután zsbeéből elővette, néhány előkészítő, szakszerű és gyors mozdulat után egy sokkolót kezdett maga elé tartva sercegtetni, és a részeg után eredt. A kék elektromos kisülés sercegő hangjára a részeg megfordult, majd egyensúlyát vesztve majdnem ráaesett (pontosabban meglökte) a háta mögött várakozó utasra. Itt jött a metró, és felszálltunk rá.

Pusztán azt szeretném kérdezni, hogy normális-e, hogy egy európai főváros legforgalmasabb metrócsomópontján ("a" csomóponton), csaknem éjszaka, mindössze három ellenőr teljesít munkát, akik közül egy nő és egy nyugdíjas, továbbá hogy a metrórendőrség fogalma általában kimerül két cingár biztonságí őrben, akik általában a kijáratoknál cigiznek, és akiknek most hűlt helyük volt.

Azt már a rendőrségtől kérdezném meg, hogy normális-e, hogy bár budapesti vagyok, rendőrjárőrt húsz év alatt eddig kb. ötször láttam, nemhogy a metróban, hanem egész Budapesten, mikiözben az al-Kaida rendszeresen megfenyegeti Európát. Természetesen az mellékes, hogy ha véletlenül otthonhagyom a jegyemet, megbüntetnek, de azt hozzáteszik, hogy a tömegközlekedés is ugyanolyan szolgáltatás, mint pl. egy étterem vagy egy számítógépes üzlet, amiért fizetni kell (az érvet el is fogadom), de a fenti eset miatt erre most azt válaszolnám, hogy ha évi nettó 90.000,- HUF költök a tömegközlekedésre (feleségemmel együtt ez 180.000,- HUF), akkor elvárnám/elvárnánk, hogy ha valaki tombolni kezd a város közepén, ne az utasoknak kelljen kis híján meglincselni (ha már fizetek a "szolgáltatásért").

Zárójelben jegyzem meg, hogy ami a várost mentálisan jellemzi, az elképesztő: este 21.00 óra után 10 fiatalemberből 6 illuminált állapotban hangoskodik, és épp jön egy kocsmából, vagy megy egy kocsmába - ami persze nem bűn, csak a rendőrség és a BKV nem hajlandó erről (sem) tudomást venni.

Kérem, járjanak a fentebb leírtz eset után, nyilván több kamera is rögzítette, és vagy harmincan nézték.

Tisztelettel, Antal Péter

Másik:

Demszky József az 5-ös metróról

12Jan

Címkék: bkv, budapest, metró, metró4, demszky

A főpolgármester évtizedes munkakapcsolat ellenére sem jegyezte meg a metróvezér nevét. A nemrég menesztett Gulyás Lászlót háromszor nevezte Józsefnek a Tv2 Mokka c. műsorában. Demszky József a metróról, a megállókról, mindenről.

Leleményes utas alkot

11Jan

Címkék: metró, mozgólépcső, bkv, budapest, észrevétel

Ismét egy gyöngyszem a BKV Mozgólépcső Kft. területéről. A 8002-es dátum után itt a „Lányok nyílása és terhesség vizsgálat.”

Azért ahhoz is igény kell, hogy valaki egy ilyen táblát az utasok elé tegyen.

Vajon megáll-e majd a metró a Fővám téren?

08Jan

Címkék: budapest, bkv, metró, metró4, demszky

Jó munkához idő kell

06Jan

Címkék: bkv, metró, budapest, ferenciek_tere


Budapest a metrók terén igen csak le van lassulva, de ki gondolta volna, hogy a 4-es metrónál is lassabb lehet valami? A Ferenciek terén lévő mozgólépcsőre még 5994-évet kell várnunk. Türelem!

Válságban a metróépítés

16Dec

Címkék: bkv, budapest, 4_es, metró, négyesmetró

A blog történetében először jelentetünk meg 4-es metróról szóló cikket. Úgy gondoljuk, hogy ami itt folyik, röpke 400 milliárd forintért, az már több mint nevetséges, már csak azért is, mert ebből a pénzből a teljes budapesti tömegközlekedést rendbe lehetne hozni. 4-es metróra szükség van, de nem így, nem ebben a formában.

A Fővám téri állomás több hónapos késésben lévő építését a BKV fel akarta gyorsítani, a Hídépítő azonban nem akarja végrehajtani a feszített ütemtervet.

Válságstábot hívtak össze a Főpolgármesteri Hivatalban a 4-es metró építésének csúszása miatt, írja a pénteki Népszabadság. A főmérnöki jelentés szerint ugyanis nem tudni, hogy kész lesz-e a Fővám téri állomás, mire a fúrópajzs odaér 2008 nyarán.

A lap úgy tudja, hogy a Fővám téri állomás több hónapos késésben lévő építését a BKV fel akarta gyorsítani, a munkálatok kivitelezője, a Hídépítő azonban a feszített ütemtervet nem akarja végrehajtani, és felvetette, hogy kiszáll a metróépítésből.

A cég a Népszabadság információja szerint szerdáig adott haladékot a megállapodásra. Ha a feleknek nem sikerül dűlőre jutniuk, új közbeszerzési eljáráson kell megtalálni a Hídépítő utódját, ami jelentősen eltolhatja a 4-es metró legújabb, 2011-re tervezett befejezési határidejét - olvasható a cikkben.

Hídépítőnél nem akartak nyilatkozni az ügyben, a DBR Metró Projekt Igazgatóságának szóvivője is csak annyit közölt: a Hídépítő esetleges kivonulásáról még nincs konkrét döntés.

Nem merült fel, hogy kapitulál a Hídépítő

Pénteken Demszky Gábor főpolgármester kijelentette, a metró befejezésének legutóbbi, 2011 júniusi határideje tartható. A csütörtöki egyeztetésen közölte a Hídépítő Rt. tulajdonosa, a francia Vinci-csoport, hogy jövő augusztusra nem tudnak elkészülni a Fővám téri állomás szerkezetének megépítésével.

A megbeszélés alapján a főváros írásban várja a kivitelező javaslatait arról, hogyan kezelhető ez a csúszás, illetve hogyan lehet betartani a határidőket, mert a fúrópajzs a tervezett ütem szerint halad.

Nem merült fel, hogy a jelenlegi kivitelező kiszáll az építkezésből, jelentette ki sajtóhírekre reagálva a főpolgármester. Közölte: a Vinci elismerte, hogy a csúszás jelentős mértékben az ő felelősségük, rosszul mérték fel és rosszul ütemeztezték a munkát. Ugyanakkor a francia tulajdonos képviselői azt is hangoztatták, hogy elégedetlenek a Hídépítő Rt. munkájával

Fidesz: tragikomédia a metróépítés

A Fidesz szerint tragikomédia, ami a négyes metró beruházása körül zajlik, mondta Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi szakpolitikusa pénteki sajtótájékoztatóján. Wintermantel szerint újabb határidőcsúszásra lehet számítani, vagy ha új technológiát akarnak bevezetni, akkor az több milliárd forinttal növeli a metró költségvetését.

"Tragikomédia. csak azt nem tudjuk eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessük, hiszen Demszky Gábor főpolgármester és helyettese, Hagyó Miklós szerencsétlenkedése nevetésre ad okot, de nem tehetjük félre azt a tényt, hogy ez a szerencsétlenkedés a mi adóforintjaikból történik" - mondta a fővárosi közgyűlés fideszes tagja.

Forrás: index

Átléptek a vérző utas felett

13Dec

Címkék: bkv, budapest, metró, utasok, baleset

Tisztelt BKV Figyelő!

Elhatároztam, hogy nem fogom értékelni, azt ami történt, hanem csak tényszerűen leírom. Ennyi surmóságot 10-15 percen belül lehetetlen szavakkal kifejezeni.A sokszor már-már abszurdumba forduló történet azzal kezdődött, hogy egy ember csúnyán elesett a Népligetnél, Kőbánya felé vezető oldalon. Sietősen, jobban mondva szaladt a lépcsőn lefelé, hogy elérje az épp akkor beérkező metrót. Nagyjából a lépcső felénél megbotlott és ijesztően csúnyát esett. Szemöldöke több helyen felszakadt és eléggé észrevehetően vérzett. Én barátnőmmel és anyukájával utaztam. Mi viszonylag későn szálltunk le, így abban a szerencsés helyzetbe jutottunk, hogy végignézhettük, ahogy a férfi lezuhan, és ahogy a leszálló utasok 80%-a közönyös arccal elsétál mellette, a másik 15% meg fölé hajol, kicsit vár és tovább megy. Arra még a mai napig nem jöttem rá, hogy mit gondoltak, mi járt a fejükben: Látták, hogy lélegzik még, nincs nagy baj?! Vagy, szakadt csöves, úgy kell neki ?! De kezdek eltérni a tárgyiasságtól. Egy néni volt az, aki lehajolt hozzá elöször és kiabált az embereknek, hogy hívja valaki a mentőket, mert neki nincs telefonja. Ekkor értünk mi nagyjából oda. Barátnőm és én is rögtön elkezdtük felváltva a 104 ill. 112-es számot hívni. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy 3-4 percig egyik helyen sem vették fel. Mindkét helyen végtelenített hallgathattuk angolul ill. magyarul azt, hogy a beszélgetés rögzítve lesz. Eközben barátnőm anyukája kezdete el kezelni a sérültet. Ő egyébként és szerencsére orvos. Barátnőm végül beszélt a mentőkkel. A zuhanás óta eltelt kb. 5 perc, amikor kezdtek odaszállingózni a biztonságiak. Az egész mtróállomás be van kamerázva, de az nem fordult meg egyikőjük fejében sem, hogy esetleg a mentőládát is hozzák. Megkértük rá őket. Egyikőjük ugyanolyan kényelmes tempóban visszaballagott, és hozta a mentőládát. Miközben a barátnőm anyukája elkezdte a sebet tisztítani, sebtapasszal a vérzést csillapítani, két biztonsági őr azt vitatták meg, hogy vajon el kell-e kérni ilyenkor a sérült papírjait. Végül abban állapodtak meg, hogy igen. Miközben épp kezelték, felszólították, hogy mutassa meg a papírjait. Nem tudom, mit vártak, vagy mit tettek volna, ha nincsenek nála paírok, de voltak. Ezekután azzal hozakodtak elő, hogy fel kellene vinni, itt nem maradhat, zavarja az utasforgalmat. Ekkor barátnőm anyja közölte velük, hogy talán a fontossági sorrendet illendő lenne betartani. Miután nagyjából kész lett a kötözés, próbálta magát a férfi felvonszolni, mi akik ott voltunk, próbáltuk támogatni. Az őrök ebben sem segítettek. A forgalmi irodában a néni és orvos-ismerősöm megmosták a kezüket a vértől és talán ez inspirálta az újabb kérést: Valakinek fel kéne mosni a vért...mert a takaritók csak este 11 után jönnek, addig így nem maradhat, ők meg a fertőzésveszély miatt nem nyúlhatnak hozzá. Természetesen nemet mondtunk, de nem akarták feladni. Barátnőm mondta végül, ha adnak felmosóvödröt, vízet, meg felmosószert, akkor femossa ő, csak hagyjuk már végre egymást békén. "Nem áll módukban vízet biztosítani a művelet elvégzéséhez", vagy valami hasonló stílusú volt a válasz. Ekkor szedelődzködtünk, hogy eltűnjünk. Ekkor jött a felszólítás, hogy aki kihívta a mentőket, az nem mehet el. Az egyik ott dolgozó "lélek"jelenléte segített elkerülni a botrányt, ondta, hogy majd ő elvállalja. Ennyi.

Üdv:
keplib

Hülyegyerek

07Dec

Címkék: bkv, metró, budapest

Péter küldött nekünk két képet, melyeket a Deák téren készített. Én csak egyet nem értek: Miért nem b*sztad nyakon a gyereket?

Kedves BKV Figyelő!
 
A telefonomon található képek közt találtam ezeket. Még egy héttel ezelőtt fotóztam a dokumentált "eseményt" a Deák téri mozgólépcsőn utazva. A legnagyobb csúcsforgalomban se volt szégyellős firkálni a - mellesleg majdnem új - burkolatot. A srác mondjuk könnyen lemosható szövegkiemelőt használt, de mi lett volna, ha ugyanezt lakkfilccel, vagy valami karcoló eszközzel követte volna el? Rászóltak volna vajon utastársai?
 
Bocsánat a kép minőségéért, hirtelen felindulásból fotóztam, telefonnal, és nem számítottam az eseményre...
 
Péter

Metró-Rendőrség

05Dec

Címkék: bkv, budapest, metró, metró_rendőrség



Utána néztem a neten, de sehol nem találtam róla pontos információt. Van még? Ha nincs, miért szűnt meg? Jó volt? Jobb volt mint a jelenlegi ellenőrzős rendszer? Működött? Ezekre a kérdésekre keressük a választ!

Azonosításra alkalmas?

04Dec

Címkék: bkv, ellenőr, metró, budapest

Nem tudom, ki ütötte meg a másikat, nem voltam ott, igazságot se szeretnék tenni, de egy biztos: A kabát alá rejtett azonosító szám pont úgy nem olvasható le, mint a földtől néhány centire lévő. Ez szabályos?
"A jegyellenőröket azonosítja arcképes, sorszámozott szolgálati kitűzőjük, melyet (bal oldalt, mellmagasságban) jól látható módon a felsőruházaton kell viselniük, karszalagjuk, melyet az ellenőrzés megkezdése előtt bal felső karra téve kell hordaniuk."
Nagyításhoz klikk a képekre!


A képekért köszönet a homárnak!

Sajtóiroda: Az utas fejelt

03Dec

Címkék: bkv, ellenőr, utas, balhé, budapest, metró

Annak reményében írtam a BKV-nak néhány nappal ezelőtt, hogy ígéretet kapok arra, hogy a durván fellépő, beszólogató stb. ellenőrökkel szemben komolyabban fellépnek. Kimazsoláztam az ellenőrös cikkek közül a legdurvábbakat, és összeállítást készítettem, hátha hatásosabb lesz a dolog. Sajnos a sajtóiroda csak egyet választott ki ezek közül, és ígéretet se tettek. Talán ki is jelenthetem: Marad minden úgy, ahogy eddig volt.
Tisztelt Gál Mihály (BKV Figyelő)!

A BKV Zrt. Sajtóirodájához eljuttatott kérdésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk.

A Stadionok állomásnál bejárati ellenőrzés folyt 2007. november 21-én, szerdán késő este. A jegyellenőri feladatokat is ellátó biztonsági őrök ellenőrizték a metróba igyekvők menetjegyeit. Az egyik ellenőrzött férfi diákbérletet mutatott fel. Az őrök kérték a kedvezményre jogosító diákigazolvány felmutatását is. A diákigazolványon nem szerepelt az érvényességet jelölő matrica. Az ellenőrzést végző őr jegyvásárlásra szólította fel a férfit, aki erre lefejelte, majd meg is akarta ütni.

A megbízó általi szerződésben és a jogszabályokban foglaltak értelmében arányos testi erő alkalmazásával visszatartották a férfit a rendőrség kiérkezéséig. A XIV. kerületi rendőrkapitányság eljárást indított a férfi ellen. Az esetet az ellenőr jelezte felettesének, arról jegyzőkönyv született.

Minden esetben vizsgálat indul, amikor testi bántalmazás történik.

Üdvözlettel: BKV Zrt. Sajtóiroda

Időre elkészül?

28Nov

Címkék: bkv, budapest, metró, észrevétel, 2es

A BKV Figyelő foglalkozott már a felújított metróállomásokkal. A sietős és hanyag munka miatt már a felújítás vége felé jöttek elő a hibák. Aba Botond volt vezérigazgató azt ígérte, hogy kap egy éves bérletet, aki az átadott állomásokon hibát talál, sajnos ez elmaradt. Most az a legfontosabb kérdés, hogy az Örs vezér téri állomás átadása elmarad-e?

"Kérjük, álljon jobbra"

26Nov

Címkék: bkv, budapest, metró, utasok

Sok levelet írtatok már arról, hogy mennyire idegesítő az, hogy néhány utas nem képes a mozgólépcsőt rendesen használni. Sajnos egyik levél sem volt olyan formában, hogy publikálni lehessen, ezért egy kérésnek eleget téve, egy másik blogból választottunk ki egy ide illő cikket. Olvassátok el.
Minden civilizált (külföldi) országban ahol jártam az emberek tudják hova álljanak a mozgólépcsőn. JOBBRA. Én sok helyen megfordultam már a világban és soha nem volt gondom ezzel, magam is jobbra állok mindig. Ennek nagyon egyszerű az oka: vannak akik sietnek, szeretnék elérni az éppen beérkező szerelvényt (vonat, villamos, metró, stb.). Én is ilyen vagyok. Nem szeretek állni a mozgólépcsőn, ha haladhatok is. Nem vagyok egy manager típus, nem rohanok fontos üzleti tárgyalásokra, de az idő nekem is fontos és utálom ha feltartanak. Teljesen mindegy, hogy hova megyek vagy milyen formáját használom a tömegközlekedésnek budapesten. Az emberek mennek mint a zombik a feljárókhoz és beállnak teljesen birka és nemtörődöm módon a mozgólépcsőre. Régen mindig mosolyogtam azokon, akik a metróajtó kinyílása után kilőnek, mint egy sebesség rekord megdöntése során, és rohannak a lépcsőkhöz. Aztán vagy beállank a ''pole position''-re vagy szépen lépcsőznek fölfelé. 2-3 éve én is ehhez a táborhoz tartozom, mert tudom, hogy ha már 10.-nek érek oda, tuti beállnak az útba. Amikor meg elkezdek felfelé araszolni, mert mondjuk épp tényleg sietek, hogy elérjem a vonatom, akkor kapom a szúros tekinteteket és néha a megjegyzéseket. (mondanom sem kell, hogy ezek általában az 50 felettiektől jönnek). A metrófelújítások után kirakták sok megállóhelyen a ''Jobbra tarts'' vagy ''Kérjük álljon a jobb oldalra'' táblákat, de sajnos ezeket tulajdonképpen csak világítótábláknak nézi az utazók 85%-a. Olyan nehéz lenne jobbra állni és nem feltartani a többi embert?! Külföldön ez miért megy tábla nélkül is? És ott sem csak az értelmiségiek vagy azok akik tudnak olvasni táblákról, hanem mindenki automatikusan. Nem értem, hogy a mi magyarok miért állunk az élen az ilyen viselkedéssel?!

Szerző: tr00p3r
Kép: BKV Figyelő

Kifolyik a szemét a kukából

22Nov

Címkék: bkv, metró, kuka, szemét

Nem tudom kinek a feladata a metró területén lévő kukákat üríteni. Rendszeres látvány, hogy a kukából kifolyik a szemét, melyet felkap a szél, és az egész állomás úgy néz ki mint egy disznóól.  Valaki biztos nem végzi jól a munkáját, de az is biztos, hogy ez az egy kuka nagyon kevés. Személy szerint az útban álló szórólaposokat is odébb tenném, mert a legtöbb szemét tőlük származik.

Szívatják az átszállókat

14Nov

Címkék: bkv, budapest, index, metró, videó, átszállás

A videót az indexen nem lehet kommentálni, itt a lehetőség.

jegy- és bérletárusítás

08Nov

Címkék: bkv, budapest, bérlet, jegy, metró, észrevétel


Kedves BKV Rt.!

A minap - a médiában olvasottakhoz hasonlóan - magam is döbbenten tapasztaltam, hogy a jegy és bérletpénztáraknál kilométeres sorok kígyóznak. Természetesen erről senki nem tehet, hiszen Önök szerint miért nem veszi meg a kedves utas a bérletét pl. halottak napján, hiszen Önök nyitva tartanak, ráadásul teljes kapacitással. Ezzel kapcsolatban hadd jegyezettem meg a következőket (amellett, hogy rossz nyelvek azt mondják, szolgáltatni akkor kellene, amikor van rá igény...):

- a Batthyány téri állomáson mind hétfőn, mind kedden mind a két automata rossz volt (a Blaha Lujza téren meg már hetek óta az, de feltehetően ez senkit nem érdekel).
- előbb említett Batthyány téri állomáson mind hétfőn, mind kedden, a 4 ből mindössze 2 pénztár üzemelt, minek is több :)
- ami azonban a legmegdöbbentőbb volt számomra, az ma délelőtt 10 óra 10 perckor fotóztam ugyanitt. Nem tudom, ki készíti a pénztárosok beosztását, de vajon normális? :)

Részemről - a belvárosi parkolóház bérletem elkészültétől a BKV szolgáltatásainak igénybevételétől sajnos kénytelen vagyok eltekinteni, különös tekintettel a metró területén zajló már-már hisztérikus jegyellenőrzésekre. (Javaslom tegyenek egy sétát a Blaha Lujza térre, ahol már intézményesült a tömeges sorbanállás a lefelé működtetett egy darab mozgólépcsőnél).

További kellemes közlekedésszervezést kívánva,

Molnár Ákos

Re: A szabályt csak a látássérültekkel tartatják be

05Nov

Címkék: bkv, budapest, ellenőr, metró, válasz

A BKV sajtóiroda megküldte a levelét a vakvezető kutyás és a harcikutyás esetekről. Felelősségre vonás, továbbképzés és módosítás az utazási feltételeken. Csak megérte foglalkozni vele?!

Tisztelt Gál Mihály (BKV Figyelő)!

Az október 30-án a BKV Figyelő internetes oldalon megjelent „A szabályt csak a látássérültekkel tartatják be” című hozzászólás, valamint az ahhoz tartozó fénykép szerint harci kutya szájkosár nélkül állt gazdájával a 2-es metró Keleti pályaudvar állomáson, annak peronján.

Az esettel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a metró területén a bejárati ellenőrzéseket a biztonsági szolgálatok őrei látják el. A kiképzett őrök az utast és kutyáját, amennyiben szájkosár nélkül vezeti azt, nem engedhetik be az állomás területére. A cikkben leírtak alapján az érintett biztonsági szolgálatok vezetőivel a BKV Zrt. illetékesei a kapcsolatot felvették, és amennyiben bebizonyosodik, hogy a szabályzat ellenére valóban szájkosár nélkül engedték be az ebet a metróállomásra, úgy természetesen felelősségre vonják az őröket. Ezen kívül soron kívüli oktatást kért a BKV Zrt. arra vonatkozóan, hogy a biztonsági őrök az utazási feltételek szerint csak érvényes jeggyel vagy bérlettel, illetve szájkosárral engedjenek kutyát a metró területére.

Ezen kívül tájékoztatjuk, hogy a BKV Zrt. mihamarabb intézkedik arról, hogy az Utazási Feltételek között a vakvezető kutyák esetében enyhítsük a szállítási megszorításokat.

Természetesen a Társaság arra törekszik, hogy az Utazási Feltételekben rögzítetteknek megfelelően mindenki biztonságban utazhasson a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság járművein.

2007. november 5.

BKV Zrt. Sajtóiroda

Turistacsalogató ellenőr a Deákon

05Nov

Címkék: bkv, budapest, ellenőr, metró, panasz

Tisztelt BKV ZRt,

a mai napon (2007.11.04.) délután, 14:15 körül megdöbbentő eseménynek voltam tanúja és sajnos szereplője is.

A Deák téren, a 2-es metró mozgólépcsőjénél dolgozó két női ellenőr horgára akadt két angol turista. Bűnük az volt (mint az a későbbi "társalgás" során kiderült), hogy csak két jegyet váltottak, amikor az M3-as és az M2-es használatával próbáltak eljutni úticéljukhoz.

Amire figyelmes lettem: a korábban igen szorgalmasan, azaz embereket a mozgólépcsőről visszahúzó kolléganőjük (körülbelül 160 centi, középhosszú szőke hajú, szemüveges, foghíjas; az azonosítószámát nem figyeltem meg, talán nem is volt látható) emelt hangon beszél a két turistával. Egy lépéssel közelebb húzódva már azt is hallottam, amit azok mondtak: hogy a jegyek vásárlásakor megkérdezték az árust, hogy mire van szükségük, és szabálytisztelő emberekként meg is vásárolták a kapott információk szerint megfelelő mennyiségű (4db) jegyet, majd abban a boldog (naiv) hitben kezdték meg utazásukat, hogy az a négy jegy elég is lesz az oda-vissza útra. Mivel kolléganőjük csak az oszlopra kifüggesztett Utazási feltételekre mutogatott nekik bőszen, gondoltam, hátha a nyelvi nehézségek leküzdésével megoldható lenne ez a kis vita. (Nem csak a turisták lehetnek naivak.)

Már amikor megkérdeztem, hogy segíthetek-e, modortalan elutasításban részesültem (nem emlékszem a rám zúdított durvaságok mindegyikére, de néhány kifejezés megragadt): "Mit akar itt maga, menjen a dolgára", és "Menjen innen, nem kell az okoskodása", illetve egypár apróbb káromkodás. Valamivel udvariasabb válaszra számítottam, ám sebaj, a két turista örömmel fogadott. Nekem is elmesélték pár szóban kalandjukat, illetve hogy ők jóhiszeműen vették volna igénybe a 2-es metrót is, és a helyzet megoldásaként nagyon szívesen felmennek a jegykezelő gépekhez, hogy érvényesítsék a maradék két jegyüket. (Hogy ezt miért nem tehették meg: az ellenőrnő kezében volt mind a négy jegy, a két kezelt és a két kezeletlen is.)

Bizonyára emlékeztek még rá, mikor két látássérült fiatalt nem akartak leengedni az ellenőrök a metró területére, mert nem volt a kutyájukon szájkosár. Réka küldött nekünk egy képet, egy harcikutyáról, melyet a 2-es metró Keleti pályaudvar állomásán fényképezett le. Mélységesen felháborító, hogy az ellenőrök csak a vékonyabb, fiatalabb és a magukat megvédeni nem tudó embereket piszkálják.























Kedves BKV figyelő,
 
emlékszel az incidensre, ahol az ellenőrök nem akarták beeengedni a látássérült fiatalokat a metró területére, mert a vakvezető kutyájukon nem volt szájkosár? Nos, a mai napon újabb kutyás eseménynek voltam tanúja. A Keleti pályaudvarnál szálltam metróra. A bejáratnál a szokásos biztonsági őr / ellenőr csapat álldogállt. Amint leértem a peronra, megláttam egy srácot, aki egy harcikutyát vezetett pórázon. A kutyán szájkosár sehol (lásd mellékelt kép). Ez eléggé meglepett, mivel láttam az ellenőrcsapatot a mozgólépcső tetején. Előkaptam a gépem és lefotóztam a jelenséget. A kutya gazdája érdeklődött, hogy mi végett fotózok, így szóba elegyedtünk. A srác végig nagyon korrekt és kedves volt, nem támadt le a fotó miatt. Beszélgetés közben azzal érvelt, hogy a kutyája 'csak kutyákra megy, emberre nem', (ezzel gyakorlailag kimondta, hogy harcikutyáról van szó) és amúgyse bántana senkit és stb. Én megértem, nyilván mindenki így vélekedik a saját kutyájáról, de egy kutya számára a tömegközlekedés eleve stresszhelyzetet jelent, tehát nem véletlenül van előírva a szájkosár.
 
Sok alja biztonságis/ellenőr dolgot láttam már, de úgy tűnik mindennap képesek alulmúlni magukat.

Üdvözlettel
Réka

Nem jó a lyukasztó? Fizess

26Okt

Címkék: bkv, deák, ellenőr, lyukasztó, metró, tér

Tisztelt BKV figyelő!

Szerencsére ritkán kell a BKV járvűvein utaznom. Ma reggel sajnos mégis ezt a közlekedési megoldást kellett választanom. A Deák Ferenc téren átszálltam a 3-as metróról a 2-es metróra. Az átjáróban kezeltem a jegyemet, illetve megpróbáltam, de a gép nem kezelte le a jegyet, annak ellenére, hogy zölden világított a működőképességét jelző led. Ezért megpróbáltam egy második és egy harmadik kezelőt is. Késésben voltam a munkahelyemről, nagyon siettem. A harmadik gép működött! Szuper, rohantam tovább, ez a művelet még 5 perc késést eredményezett. Az Astoria megállónál egy meglehetősen goromba nő megállított és ellenőrizte az érvényesített jegyemet, de azon nem látszott semmilyen pecsét és nem is vágta le a jegy végét, csak az látszott rajta, hogy be volt gyűrődve a gépbe és próbált valami pecsét félét rányomni. Próbáltam magyarázni, hogy szívesen odaadom a jegyem, de nekem rohannom kell. Akkor már láttam, hogy alig várta, hogy végre történjen valami ma, mert már nagyon unatkozhatott! Adtam neki 5000 forintot, mert nem akartam az állásommal játszani, ettől rögtön boldogabb lett és végre rohanhattam tovább. Persze a bizonylatot nem volt időm kivárni, úgyhogy remélem hasznos dologra költi a pénzemet! Ha csak tehetem nem fogok BKV-val közlekedni, mert azon túl,hogy időt és energiát pazarolok a jegy megvásárlására és érvényesítésére még 5.000 forint büntetést is kell fizetnem, és még én érzem magam kellemetlenül.

Vicces, hogy a Deák Ferenc téren, az egyik legforgalmasabb megállónál rendszerint nem működik a 3 jegykezelő autómatából legalább 2. De persze nem csak a két metró vonal között, hanem a bejáratnál sem. Persze a sikertelen próbálkozásokat türelmesen végignézi az a négy alulművelt, unintelligens ellenőr, aki a a mozgólépcsőnél támaszkodva cuppog és fütyörészik. Rendesen kellemetlen ott áthaladni.

Az mindenesetre elgondolkoztató, hogy a BKV bérletárak közelítenek más európai országok áraihoz, viszont a minősége alulmúlja valamennyit.

Az ellenőrt épp csak a bérlet nem érdekli

23Okt

Címkék: bkv, bérlet, ellenőr, metró, észrevétel

Kedves BKV figyelő,

Két sztorit szertnék megosztani veled.

   1. Mint minden reggel, ma is felszálltam a 26-os buszra a Nyugati pályaudvari végállomáson. Mivel végállomás, a busz már bent áll, és az utasok felszállhatnak, mielőtt a sofőr megérkezik. Ma is így tettem két másik utassal egyetemben. Nyugodtan ülünk és várjuk az indulási időt, amikor hirtelen azt látjuk, hogy mögülünk elhúz mellettünk egy 26-os busz és elindul a Körút felé. Döbbenten néztük, ahogy kikanyarodik a híd irányába, majd leesett, hogy a busz, amin ülünk, valamiért nem indult, helyette a mögötte lévő buszt indították. Ez néha elő is fordul, de olyankor a sofőr beszól az elöl (indulási helyen!) álló buszban várakozó utasoknak, hogy szálljanak át, mert a mögötte lévő fog indulni. Ez a sofőr viszont nem tette meg ezt a minimális lépést. Emiatt többen is elkéstünk, hiszen a 26-os 15-20 percenként jár. Naivan megkérdezem: a sofőr azért vezeti a buszt, hogy hó végén megkapja a fizetését, vagy esetleg egy icipicit azért is, hogy az utasokat eljuttassa A-ból B-be??

   2. Ma ért véget a tudományos kísérletem, amely azt volt hivatott vizsgálni, hogy az újdonsült ellenőrnek felcsapott biztonsági őrök mennyire figyelik, hogy az ember mit mutat fel nekik. A Keletiből metrózom a Nyugatiba. A Keletinél minden reggel állnak ilyen őrök (általában négyen, teljesen eltorlaszolva a mozgólépcsőt), a Nyugatinál pedig 5 napból 3-szor voltak. Összesen tehát 8 alkalom. Hétfőtől péntekig mind a 8 alkalommal a vonatbérletemet mutattam fel BKV bérlet helyett (ugyanabban a tokban van a kettő, csak ezúttal a MÁV bérletes felét mutattam az őröknek). A vonatbérlet egy fehér cetli, rajta apró fekete betűkkel, tehát kinézetre köszönőviszonyban sincs a színes, kisebb, igazolványba tett BKV bérlettel. A vonatbérletet minden alkalommal tisztán láthatóan mutattam fel az őröknek, tehát nem csak elsuhantam mellettük. A 8 alkalomból egyetlenegyszer sem szóltak, hogy ez nem stimmel. Második naiv kérdésem tehát: minek fizetjük ezeket az embereket, hiszen nyilvánvaló, hogy nem végzik a munkájukat?

Üdvözlettel: Réka

Miss BKV 2007

17Okt

Címkék: bkv, budapest, hülye, hülyeség, metró

BKV, a superbrand

16Okt

Címkék: bkv, bkv.hu, metró, tájékoztatás

Délután a http://bkvfigyelo.blog.hu oldalon olvastam, hogy két metrószerelvény Kőbánya-Kispesten intim közelségbe került egymással - magyarán összeütköztek. A zasszony' hármas metrózik is hazafelé, így gondoltam felhívom a BKV információt, ugyan mondják már meg, hogy jár-e a metró, vagy mondjam Neki, hogy kerüljön? Nem tudtam meg, mert az állomás az adott melléken nem volt kapcsolható. Érdekes, mindig ez van, ha fel akarom hívni a BKV-t. Nomindegy, most nem ez a lényeg....

...hanem, hogy miközben a BKV honlapon az ügyfélszolgálat teleonszámát kerestem, olyat láttam, ami után sokáig csak néztem magam elé : a BKV Superbrand lett. A definíció szerint "Superbrand az a márka, amely a saját területén kitűnő hírnevet szerzett. A fogyasztóknak a konkurens márkákhoz képest olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújt, amit a vevők elvárnak és elismernek". Nomegaztán azt is, olvastam, hogy "Több mint tízezer márkából a zsűri döntése alapján összesen 400 nyerte el a Superbrand titulust".

Nem akarok olyan hülye kérdéseket feltenni, de szerinetek igaz-e, amit a definícióban írtak, hogy "saját területén kitűnő hírnevet szerzett". Vagy mit gondoltok a "A fogyasztóknak a konkurens márkákhoz képest olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújt, amit a vevők elvárnak és elismernek" kijelentésről ?

Forrás: http://crashblogja.blog.hu

Összeütközött két metró

10Okt

Címkék: bkv, budapest, metró, nemfigyel



Szia BKVfigyelő!
 
Ma körülbelül 15 óra körül Köbánya Kispest végállomáson két metró összeütközött, állítólag mind a kettő egyszerre indult el. Az elmondások szerint a 3. vágányon álló metró szabad jelzésre tért át a 2. vágányra. A második vágányon lévő metrószerelvény pedig tilos jelzésre indult a kocsiszinbe. A kocsiszini vágányokon nincs AVR szőnyeg. Az autóstop ugyan megfogta a szerelvényt de már későn.
 
Üdv: Slider
Az eset hétfőn történt

Hőség a metrón

09Okt

Címkék: bkv, budapest, metró, észrevétel

Sziasztok!

Több ismerősöm véleményét továbbítom nektek, érdekelne más nézete is a témában:

Ne legyen fűtés a metrón - de legalábbis ne ennyire

Lehet, hogy vitaindító vélemény, lehet, hogy "van akinek semmi nem jó", mégis úgy gondolom, hogy a metrókon ne legyen fűtés. Már most nagyon meleg van a szerelvényeken. Alapeset: Delikvens elindul munkába-iskolába-ügyetintézni. Kint hűvös, rajta meleg ruházat, kabát. Felszáll metróra, jellemzően tömeg. Ezen felül a táska, a kapaszkodás, helyhiány is akadályozza, hogy alig 10-20 percért levesse a kabátját. Hát kabátban izzad a jól fűtött metrón. Majd leszállva huzatban, utcán megfázik. Ha abból indulunk ki, hogy MINDEN metróutas az utcáról jön, jól felöltözve október-március között, akkor a 25 fokra fűtés nemhogy felesleges, de bosszantó...

Mit gondoltok?

T

Felfelé haladva...

06Okt

Címkék: bkv, budapest, busz, hülyeség, közlemény, metró, villamos

Egy kedved olvasónk hívta fel a figyelmünket egy BKV közleményre, melyben az olvasható, hogy az utasbarát intézkedés jegyében, két mozgólépcső viszi a felszín felé az utasokat a Ferenc körúti metróállomásról reggel.

Felfelé haladva...

Újabb utasbarát intézkedést vezet be a BKV Zrt. a 3-as metró Ferenc körúti állomásán

A reggeli csúcsidőben minden perc számít. Tudja ezt Társaságunk is, ezért lehetőségeinkhez mérten igyekszünk minél több időt megspórolni utasaink számára.

A reggeli torlódások kiküszöbölésére október 1-jétől, hétfőtől az utasok kényelmének érdekében a Ferenc körúti metróállomáson hétköznapokon reggel 8.00 és 9.00 óra között egy helyett kettő mozgólépcső szállítja az utasokat a felszín felé.

Ezen túlmenően más állomásokon található mozgólépcsők menetrendjét is megvizsgáljuk, mely vizsgálat eredményeképpen további hasonló módosításokra is sor kerülhet.

Budapest, 2007. szeptember 28.

Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Mi egy kicsit tovább mentünk, belegondoltunk, milyen közlemények jöhetnek még:

- A Tátra villamosok belsejébe légkondicionáló, illetve új, kárpitozott ülések kartonpapírból készült ÉLETHŰ másait helyeztük el az Önök komfort érzetének növelése céljából!

- Csuklós buszaink hátuljában ún. Adventure parkot rendezünk be, ahol életveszélyesnek tűnő helyzetekben próbálhatja ki magát a vállalkozó szellemű utas.

Ha odacsuk az ajtó

05Okt

Címkék: bkv, metró, nemfigyel, odacsuk, utas, észrevétel

Néhány napja kaptam egy levelet egy BKV utastól, aki metrón próbált utazni. Azóta megküldte a BKV-s válasz levelet is, így teljes a kép.

Tisztelt BKV ügyfélszolgálat, Tisztelt BKV figyelő, Tisztelt Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület!

Az alábbi történetet szeretném megosztani Önökkel, illetve a lent feltett kérdéseimre választ kapni írásban.
Mások okulására szeretném ezt az esetet a nyilvánosságra hozni, hogy, ezzel is a közösségi közlekedés fejlődését elősegítsem, s annak színvonala emelkedjen. Mert ha nincsenek ilyen esetek, egyre több utas elégedetten veszi igénybe a BKV szolgáltatásait.

Nem nagy történet a következő, de azért sok mindent elárul arról, hogy milyen is a közösségi közlekedés hazánkban.  Hétvége, szombat dél környéke, Örsvezér tere a helyszín pontosabban metróállomás. Metrózni akartunk a kedvesemmel, s meg is kíséreltük a felszállást egy járműre. Viszonylag közel a bejárathoz, tehát a "kukac" utolsó szerelvényébe akartunk belépni, elkezdett becsukódni a metró ajtaja pont akkor amikor a jármű belsejébe szerettünk volna lépni.

Ellenőrök a mozgássérültek ellen

02Okt

Címkék: bkv, ellenőr, metró, tájékoztatás

Tisztelt Figyelő!

Sokszor segítettem már BKV ellenőröknek, amikor pökhendi, durva, otrombán megnyilvánuló bliccelők igyekeztek előlük meglépni. 2007 szeptember 27-én 12.45-13.00 között azonban olyan undorító fellépést tapasztaltam a Deák téren egy ellenőr részéről, ami teljesen megváltoztatta a BKV ellenőrök iránt érzett lojalitásomat. A kis földalatti felől érkezett egy mozgássérült kislányt toló, külföldi (csak angolul kommunikálni tudó) anyuka. A kezében egy 20-as tömböt tartott, és hozzám fordult, hogy hol tudná érvényesíteni a jegyét. Még szólni sem tudtam, mert az esetet közben kibökte egy sasszemű ellenőr, és azonnal lecsapott rá. 5000 Ft-os pótdíjelismervényt adott át neki azonnal, és közölte, hogy amennyiben a helyszínen nem fizeti ki, rendőrt hív. Az elismervény száma 027439, a pótdíjazás oka és az aláírás olvashatatlan. Az anyukát a Pető Intézetig (Villányi út 67.) kísértem, természetesen mindenütt kezelte a jegyét. Útközben elmondta, hogy a nagy tömeg miatt kerülte el figyelmét a jegykezelő automata. (Ezt magam is megerősíthetem, a kis földalatti felől érkezve bizony ez könnyen előfordulhat, főleg, ha a lépcsőn lefelé gyerekkocsit is cipel az ember!) Közben a nevét is elárulta (W. J.) és elmondta, hogy nem is igazán az esett rosszul neki, hogy a helyszínen ki kellett fizetnie 5000 Ft-ot, hanem az, hogy megszégyenítették, rendőrrel fenyegették, amikor éppen azon volt, hogy kezelje a jegyét. Bűnözőként (le)kezelték, pedig csak segítségre lett volna szüksége. Tudom, hogy a BKV védi ellenőreit, és nincs olyan jogos panasz, amit elismernének, még akkor sem, ha közben az ellenőrt mégis kirúgják. Ezért - bár kevés pénzből, nyugdíjasként élek - viszek az anyukának 5000 Ft-ot, ugyanis az én magyar pofámról ég a bőr, hogy ilyen igazságtalanság történhet a kiszolgáltatott külföldivel. A bunkó ellenőr eközben talán még jutalmat is kap a jutaléka mellé (költsék a koporsójára). Azt is megfogadtam azonban, hogy egyetlen BKV ellenőrnek sem fogok többé segíteni, mert ahogy ők nem tettek különbséget bliccelő és tájékozatlan utas között, én sem teszek különbséget normális és idióta ellenőr között. Ráadásul vesztettek bennem egy állandó bérletest is, mert legalább 2 hónapig nem veszek se bérletet, se jegyet (kb. 6000 Ft). Nem gondolom, hogy kárpótlásul a BKV is eljuttat pl. 5000 Ft értékű jegyet a Pető Intézetbe a károsult részére. A BKV jogászai úgyis megmagyarázzák majd, hogy a büntetés teljesen jogos volt. Lehet, azt viszont én fogom bebizonyítani, hogy az ellenőr kulturálatlan fellépése több kárt okozott, mint amennyi a megtorlásul bezsebelt büntetésből befolyt összeg volt. A pótdíjelismervény egyébként megtekinthető a Pető Intézet (Villányi út 67) bejáratánál lévő faliújságon.

Újabb ötletek a BKV-járatok ritkítására

01Okt

Címkék: bkv, busz, elront, hülyeség, metró, villamos

Hajnali és hétvégi járatritkítást javasol, és nagyobb önállóságot kér januártól a BKV. Az elképzelésekről még az idén dönt a Fővárosi Közgyűlés - írta hétfőn a Népszabadság. A VEKE, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület tiltakozik a terv ellen, és vitatja a cég érveit. Az ügy az elmúlt hetekben immár másodszor vetődött fel, egyre valószínűbb tehát a ritkítás bevezetése. A BKV tervei szerint hajnalban és hétvégén ritkítják a járatokat, ám az, hogy melyiket mennyire, egy, a közelmúltban kezdődött utasszámlálás eredményétől függ.

Európai vagy nem?


Regőczi Miklós, a BKV vezérigazgató-helyettese szerint folyamatosan csökken az utasok száma. Egy friss adat szerint tavalyhoz képest 8 százalékkal kevesebben vették igénybe a tömegközlekedési szolgáltatást. Ezt a Népszabadság után az Indexnek is elmondta a vezérhelyettes, szerinte ez nyugat-európai tendenciának felel meg. Ám ezt vitatja a VEKE szóvivője, Vitézy Dávid. Szerinte Budapest inkább kivételnek számít, és Európában általában bővül a tömegközlekedést használók száma. Vitézy szerint a Regőczi által a Népszabadságban emlegetett szentendrei HÉV vonalán sem ritka az utas, ott még hétvégén is zsúfoltak a szerelvények. Sőt, ezt a vonalat nemrég újították fel, hogy sűrűbben közlekedhessenek a járatok. Vitézy nem érti azt sem, hogy ha itt nincs utas, akkor miért ezen a vonalon tervezik az úgynevezett 5-ös metrót, és miért ezt akarják összekötni a csepeli HÉV-vel.

A fizető utasok érdeklik csak a BKV-t


Regőczi arról is beszélt, hogy a BKV-nál jelenleg zajlik a fizető utasok számlálása. Szerintük ugyanis ez a lényeges a társaság számára. A hajnali, késő esti és hét végi kihasználtság alapján október végére körvonalazódhatnak azok a járatritkítási tervek, amelyekkel ésszerűsíteni akarják a BKV működését. Vitézy szerint azonban nem ésszerű a BKV javaslata, hiszen a járatritkításokkal még kevesebb utas lesz, és ez még kevesebb bevételt hoz majd a társaságnak, és erre hivatkozva újabb járatritkítást lehet majd a jövőben is elrendelni. Ennek az ördögi körnek a megszakítását kéri a VEKE, most már nem is a BKV-tól, hanem a fővárostól, ami szerintük megígérte, hogy nem lesz járatritkítás. Regőczi viszont cáfolja, hogy elhangzott volna ilyen ígéret például Demszky Gábor főpolgármester részéről. Vitézy ugyanakkor azt is kifogásolja, hogy nem megfelelő módszerekkel és előre elgondolt koncepció szerint számolják az utasokat, így szinte előre borítékolható, hogy mi lesz a mostani felmérések eredménye. (Járatritkítás.) Nemcsak ritkítás, hanem későbbi üzemkezdés is lesz?

Élővilág a BKV-n

20Szept

Címkék: bkv, busz, eszik, hév, iszik, metró, villamos, elővilág

Kedves Figyelő!
 
Ma este a kék metró Árpád híd megállójánál szokatlan természetközeli élményben volt részem: egy denevér röpködött a fejünk fölött egy darabig, majd berepült az alagútba. Nem sűrűn járok arra, így nem tudom, hogy ez mennyire gyakori eset...
Múlt héten a 79-es trolin egy csótány masírozott velem szemben az ablak peremén.
 
Kíváncsi lennék, hogy másnak milyen találkozásai voltak különböző élőlényekkel a BKV-n... :)))
 
Üdvözlettel,
Orsi

Maradjon Stadionok

19Szept

Címkék: bkv, metró, sajtó, észrevétel, újság

Majdnem két hete annak, hogy elindítottam a szavazást, a Stadionok metróállomás átnevezéséről. A szavazók majdnem 60%-a szavazott arra, hogy maradjon meg az állomás jelenlegi neve, ne nevezzék át. A szavazáson több névre is lehetett szavazni, annak, aki megváltoztatná az állomás nevét. A Puskás Ferenc Stadion 25%-ot a Puskás Stadion 13%-ot kapott. Legkevesebben a Puskás Ferenc Stadion állmásra szavaztak. Megértem.


A metróállomás átnevezése nem kis pénzébe kerülne a városnak. Rengetek menetrendet, táblát, utastájékoztatót kellene módosítani, így átgondolva ezt a dolgot, tényleg nem annyira jó ötlet az állomás átnevezése, ezt a pénzt inkább fordíthatnák a járművek takarítására vagy egyéb -fontosabb- dolgokra.

Elmarad az augusztus 20.-i átadás?

14Aug

Címkék: bkv, budapest, átadás, metró, felújítás

A kíváncsiság vezérelt, mikor elmentem megnézni az Örs vezér téri és a Pillangó utcai metróállomást, kíváncsi voltam, hol is tartanak a munkálatok. Mit találtam? Két félig elkészült állomás épületet és ücsörgő, nézelődő munkásokat. Hogy lesz ez kész egy hét múlva? Kérdem én…

Javítgatják az állomásokat

11Aug

Címkék: bkv, bkvfigyelo, metró, budapest, hiba, javítás, kép

Korábban már két postot is írtunk a 2-es metró állomásain található hibákról, úgy néz ki nem hiába. A metrót felújító cég emberei el is kezdték a hibák kijavítását és ehhez szeretnénk egy kis segítséget adni nekik. Ma este ismét bejártuk azt a 3 állomást, ahol a legnagyobb hibákat találtuk. Elöljáróban annyit, hogy a Déli pályaudvaron kijavították a falon található díszlapot, a Moszkva téren helyreigazították az órát, azonban a padról elfeledkeztek és ezt a hibát egy másik padnál is meg találtam.

El sem hiszem, sikerült! Déli pályaudvar:


A Moszkva téren az órát sikerült helyreigazítani:

Re: Horogkereszt, piros csillag

04Aug

Címkék: bkv, budapest, ellenőr, metró, utas, válasz

A fiúnak – aki a pólót hordta – a barátnője küldött képet a pólóról, illetve arról, hogy Magyarországon forgalmaznak különböző ruhára varrható csillagokat is, köztük vörös csillagot is.. Ezek után mindenki jobban el tudja képzelni a helyzetet. Aki esetleg nem olvasta a történetet, az még most tegye meg.

Horogkereszt, piros csillag

01Aug

Címkék: bkv, ellenőr, utas, metró, észrevétel

Tisztelt BKV.figyelő.

Ma reggel a Deák téri aluljáróban mentünk lefelé a metróhoz a párommal, miközben mutattuk az érvényes bérletünket az ellenőröknek az egyik ellenőr utánunk kiabált hogy kéne még mellé egy horogkereszt!!! Először nem értettük hogy ez nekünk szól? Már a mozgólépcsőn voltunk így a fejünket fordítottuk vissza és láttuk hogy az ellenőr felénk bólint és a páromra mutat. Így visszamentünk a másik mozgólépcsőn és kérdőre vontuk hogy mit jelent az hogy "kéne még mellé egy horogkereszt". Mire az ellenőr a párom pólójára mutatva azt mondta tudnunk kéne hogy milyen jelvényt!! hord. Nos nem volt rajta jelvény a pólója a következőképpen néz ki egy sima divat póló rajta márka felirattal és öt darab egymás mellett elhelyezkedő ötágú s.piros csillaggal.

Szóval emiatt a póló miatt mondhatni a bkv.ellenőr az érvényes jeggyel utazó páromat lefasisztázta, és persze kommunistázta. Bementünk a forgalmi irodába hogy panaszt tegyünk ők felhívták az illető "főnökét" a párom beszélt vele hogy mi lesz a következménye az ellenőr részéről azt nem tudom. De azt érdekes volt hogy az ellenőr utánunk jött a forgalmi irodába és még ott is fennhangon hangoztatta hogy a pólón a sormintával van problémája. Mikor mondtuk neki hogy ezt majd a főnökével beszélje meg beleröhögött a képünkbe.

Természetesen a vonal túlsó végén az illető elnézést kért és ígérte hogy felelősségre vonják az ellenőrt , de én nem hiszem. Úgy látszik a verekedés után a le fasisztázás jön ha valakin az ellenőr szerint nem megfelelő póló van. Felháborítónak tartom hogy ilyen embereket alkalmaznak. És érdekes hogy megmerik ezt tenni hogy halál lazán beszólnak az utasoknak!

Üdvözlettel: Krivánszki Ildikó, egy utas.

Villamosforgalom a Fehérvári úton

01Aug

Címkék: bkv, budapest, metró, xi_ker

Átadták a villamosforgalomnak a Fehérvári út teljes szakaszát. A 4-es metró Bocskai úti állomásnak építése miatt még tavaly zárták le ezt a szakaszt, így közel egy évig pótlóbusz szállította az utasokat. A Bocskai úti állomás építésének felszíni munkálatai befejeződtek, így vissza adták ezt a szakaszt is az utasoknak, bár a 47-es villamos még mindig nem a teljes vonalon közlekedik. Ennek pótlására a Móricz Zsigmond körtér és a Deák Ferenc tér között pótlóbuszok járnak.

Az új megállók és az új szakasz szépen lett kivitelezve, esztétikus lett. A Móricz Zs. Körtéren azonban a gyalogosok figyelmen kívül hagyják a jelzőlámpákat, ezzel veszélyeztetik testiépségüket. A szakasz rosszul belátható, ezért az arra közlekedők fokozottan figyeljenek az átkelésnél.

Az utolsó képeken a régi végállomás helyszíne látható. Ezen az utcán néhány nappal ezelőtt még emberek százai mentek egyszerre, most azonban teljesen üres, még a délutáni csúcsban is. NYITVA VAGYUNK!

Kéregetés, Stop!

30Júl

Címkék: budapest, metró, kéregetés, utas, észrevétel

Kedves Figyelő!

Ma egy nagyon kellemes élményben volt részem a hármas metrón :) Az említett vonalon rendszeresen utazók közül nyilván sokan ismerik azt a fiatalasszonyt, aki a csecsemőkort már régen kinőtt gyerekét lóbálva járja végig a kocsikat, természetesen kéregetve. Mindezt eddig zavartalanul tehette, ám ma 18:30 környékén ahogy beszállt a Nyugatinál, a metróvezető hölgy indulása helyett finoman bejelentette, hogy a kéregető hölgy hagyja el a vonatot, mert tilos a kunyerálás.Az első felszólítás nem volt hatásos, így hallhatóan leállította a szerelvényt, és ismét szólt, immáron kilátásba helyezve a biztonságisok értesítését. Természetesen ez hatott :)

Csak így tovább – sokkal kellemesebben utazunk mindannyian, ha nincsenek a kocsiban hajléktalanok, kéregetők.

Üdvözlettel: posy

Utasverő ellenőrök

30Júl

Címkék: bkv, budapest, metró, ellenőr, verekedés

Tisztlet cim,

Kb. 2 hettel ezelott ( 2007.07.12 ) ezelott volt egy erdekes tortenet a homaron, amit nagyobb publicitast kapott mas mediaban is. ( Turista es utasvero ellenorok ) En mas ugyben leveleztem a BKV ugyfelszolgalataval ( bejarati ellenorzes, biztonsagi orok "ellenorkent" valo fellepese ) azonban mikor az utolso levelemben megemlitettem a Deak teren megutott utas esetet a kovetkezo valaszt kaptam toluk.

Gondoltam megosztom Onokkel, a BKV ellentamadasba ment at,szerintuk meg sem tortent a veres....

Tisztelettel, Vegh Imre
Tisztelt Végh Imre!

Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat.

A bejárati ellenőrzéssel kapcsolatban, korábbi levelünkben leírtakat továbbra is fenntartjuk. A metróállomásokon történő utastájékoztatásra nincs szükség az éppen ott folyó bejárati jegyellenőrzésről. Azt ugyanis az utasok saját maguk is még időben láthatják és tudják hozzá előkészíteni a bérletüket felmutatásra illetve kezelni a jegyüket. Az utastorlódást nem a beszédszintetizátor, vagy a mikrofon használata, ill. a használatának mellőzése befolyásolja, hanem az utasok közlekedési kultúrája és az elhelyezkedésük a bejáratnál.

Hiába a felújítás

29Júl

Címkék: bkv, metró, felújítás, állapot, utas

Sokat nem írnék ide, mindenki látja szerintem, amit látni kell. Így néznek ki a 2002-ben felújított metró kocsik.

Omladozik a kettes metró állomása - 2. rész

28Júl

Címkék: bkv, metró, 2_es, felújítás, hiba

Új képek a kettes metró állomásairól. A BKV annak idején azt mondta: „ Aki egyetlen hibát is talál a felújított metróállomáson, egy éves bérletet kap.” 11 évre meglehetne a bérletem, szuper! Nekem bőven elég egy is, kíváncsi vagyok, a BKV mennyire tartja be az ígéretét! Várom a BKV levelét, hogy mikor, és hol vehetem át a bérletet! Köszönöm!

A matrica nem örök életű

Várakozás a metróra

24Júl

Címkék: bkv, budapest, metró

Kedves Figyelő!

Tegnap este 3-as metróval mentem haza kb 7 és negyed nyolc között. Menetrend szerint Kőbánya-Kispest irányából 6 percenként jár a metró, több mint 9 pecet vártam rá a Pöttyös utcánál. Ellenkező irányba 4-6 perc van megadva, ennek ellenáre 2 ill. 2,5 percenként ment el egy szerelvény. Az persze már csak hab a tortán, hogy minden megálló előtt vészfékezéssel álltunk meg az alagútban... Ezen kívül még egy érdekes dolgot tapasztaltam, ellenkező irányba elment egy szerelvény, amelyen egyel kevesebb kocsi volt, így vigyázni kellett arra, hogy nehogy valaki esetleg megszokásból a peron végén szálljon fel :-))) Láttál már ilyen szerelvényt, én még nem.

Üdv: Gábor

Válasz: Kedves Gábor, az alagútban nem vészfékkel, hanem feltehetőleg LÉGfékkel álltatok meg, ennek több oka is lehet. A szerelvényen pedig azért volt egyel kevesebb kocsi, mert az nem a 3-as metró szerelvénye, hanem a 2-esé, csak valamilyen okból át kellet mennie a Kőér utcai kocsiszínbe:) Arra, hogy miért járt a metró 9 percenként, sajnos nem tudom a választ! Köszi a levelet:)

Omladozik a kettes metró állomása

21Júl

Címkék: bkv, budapest, metró, felújítás, 2_es

Úgy látszik 10,3 milliárd forintból sem lehet úgy felújítani egy metróvonalat, hogy azon ne jönnének elő a hibák. Az index egyszer már írt erről cikket „Kontármunka a kettes metró felújított állomásain” címmel ahol képeken is bemutatták, hogy néz ki egy elsietett felújítás. Most én is tennék ki képet az állomásról. Tessék csak megnézni, hogy néz ki egy "szépen" felúíjított metróállomás!


Bicikli a metrón

19Júl

Címkék: bkv, budapest, metró, bicikli

Nagyon kevés budapesti tömegközlekedési eszközön szállítható kerékpár. Sok vita volt már arról, hogy szállítható legyen-e a bicikli a buszokon, villamoson vagy a metrókon de megállapodás eddig még nem született. Engem személy szerint nem zavarna, ha a busz hátuljában egy bicikli is lenne, főleg ha a járat nem tömött, és még hely is van,  nincs útban,sőt még fizet is érte, másokat azonban zavarhat. Kíváncsi lennék az olvasók véleményére, szívesen utaznának-e együtt kerékpár(ok)al egy nem éppen tömött járaton, vagy azon a véleményen vannak, hogy a bicikli az utcára való kerekezzenek ott. Hamarosan szavazás is lesz a témáról. Egyébként ezt a témát azért vetem fel, mert a ma láttam két kerékpárost a metrón és senkinek nem voltak útban. Senkit nem zavartak, nem is szólt rájuk senki.  Vélhetően a nagy melegben nem volt kedvük tekerni.

Hihetetlen!

17Júl

Címkék: bkv, budapest, metró, ellenőr

Tudtad, hogy egy rózsáért meg egy kis sütiért cserébe belőled is lehet BKV ellenőr? Az ellenőr asszonyok kiadták a munkát a fiataloknak akik 1-2 utassal nem épp a megfelelően bántak el. Ez szerintem botrányos...

Hasba vágta az ellenőr a segítőkész utast

12Júl

Címkék: bkv, budapest, metró, 3_as, ellenőr, hülye

Mindenféle dolog megeshet a BKV -szolgáltató(!) vállalat területén az emberrel , de azt hiszem ami tegnap este történt az több mint brutális és szomorú. Mindenki vonja le a tanulságot maga. Én a magam részéről feljelentést fogok tenni.

Tegnap este (2007.07.11) 23h-kor hazafelé mentem a Kossuth téri filmvetítésről (Trisztán és Izolda - akit érdekel) a Deák téren akartam felszállni az Újpest-Kőbánya metróra. Mikor leértem az ún. peronra, éppen beleütköztem 3 fiatal (16-18 körül)i külföldibe akik éppen -angolul- magyarázták, hogy nem nagyon értik amit az ellenőr ural mondanak nekik hunglish -ül, és különben is mi a baj? Nagyon úgy tűnt hogy nem tudnék érvényesbérletevagyjegyet felmutatni és ezzel úgy felbőszítették az ellenőr urakat, hogy rögtön körbeállták őket és nagyon hangosan ordítozni kezdtek, hogy "akkor I call Police now, I call Police now or 5000 Forint". Közelebb mentem hátha tudjuk közös erővel áthidalni ezt a problémát és akkor mindenki megelégedésére békésen mehetünk dolgunkra, ki merre lát, én speciel haza, hogy megetessem a papagájom végre, de még nem szóltam egy szót sem.

Még nagyban figyeltem hogy vajon mi lesz ebből mikor a srácoknak elegük lett a szemlátomást parttalan kommunikációs nehézségekből és inkább visszafordulnak. Na innen kezd érdekessé válni, mert az ellenőr uraknak ez nagyon nem volt ínyükre. Elállták az útjukat felfelé, majd mikor megpróbálták kikerülni őket, az ellenőr urak megfogták a a fiú karját húzni kezdték visszafelé és közben már 10 centiről ordítottak bele az arcukba,hogy "te szemét a kúrva anyád mit képzelsz hogy csak így megúszod, majd én megmutatom". Hát nekem kb itt szakadt el a cérna, végül is emberek vagyunk mind, meg különben is így nem fognak visszajönni soha pénzt költeni, sem az ismerőseik, sem a rokonaik, sem leendő üzletfeleik. Mondjuk én se tenném, ha velem történne ilyen. Úgy tűnik nem mindenki megelégedésére próbáltam segítni, mert az ellenőr urak még rángattak a srácot egy darabig -már a barátai is próbálták megoldani a helyzetet, de persze ők is csak angolul beszéltek- , de úgy döntöttek, hogy itt az idő alkalmasabb célpontot választani ,legalább azt aki beszél közös nyelvet.

Eleinte próbálkoztam beszélni velük, hogy így nem lehet viselkedni emberekkel sőt, külföldiekkel pláne, hiszen nem értik. Felajánlottam segítségem, hamár beszélem mindkét csoport nyelvét, hátha, de egy "mi közöd van hozzá paraszt" és "menjél innen gyorsan anyádba" után már sokkal inkább a srácokhoz beszéltem csak, hogy nemcsak nem érhetnek hozzájuk az ellenőr urak egy ujjal sem, de a marketing szerint ennél sokkal kedvesebben kellene történnie az egésznek. Hamár egyszer változások vannak végre a BKV -nál. Na és ekkor én kerültem a célpontba. Válogatott anyázások (cizellált) és fenyegetések, úgyis mint "jól bebaszok a szádba egyet mingyá, mi közöd van ehhez" és "szétverem a fejed, köcsög, gyere oldalra" (kreatív) közepette valahogy az én ruhám kezdték rángatni és nem kicsit. Ez még történt egy darabig, de úgy tűnik megunhatták a dolgot, mert ezek után egy egészen mesterien kivitelezett gyomorszáj ütéssel inkább otthagytak. Miután magamhoz tértem a meglepetésből, felmentem a ügyeleteshez és megkérdeztem , hogy most akkor mit lehetne tenni? Az amúgy nagyon kedves hölgy telefonálni kezdett, dehát éjszaka elég nehéz -ugye- elérni bárkit is a BKV - nál.Közben meghallgattam az Ő panaszaikat is, hogy rendszeresen tőlük telefonálnak és a kólát is náluk hagyják megőrzésre az ellenőr urak.

Na de végre sikerült találni valakit, aki felvette az adataim - név, telefonszám, email nyista- és megnyugtatott hogy majd ők kivizsgálják, menjek haza nyugodtan. Lefelé menet, persze sikerült újból találkozni az urakkal, de most jó hosszasan nézegették a jegyem -biztos kicsivel van rányomtatva az érvényesség- majd egy "gratulálok idióta paraszt" mondattal búcsút intettek. Itt én nem folytattam a dolgot, nyeltem és mentem tovább, így utólag vissza kellett volna mennem az ügyeleteshez és szólni ezért is, de most már mindegy.

Na, és akkor mai történet (2007.07.12). Verec László úr hívott a BKV -től, és tájékoztatott, hogy kivizsgálták az ügyet. Megnézték az ellenőr urak jelentéseit, de abban az állt, hogy szerintük semmise történt volna, ha én nem megyek oda és avatkozom bele.Azon felül megérdeklődte, hogy amennyiben szervnek érzem magam, miért nem mutattam fel az igazolványom, egyébként pedig teljesen jogtalanul tartózkodtam a közelükben és különben is mit képzelek. Tájékoztatott továbbá, hogy mindez a 802 és a 486 számú ellenőr urakkal történt, ellentétben az általam emlékezett 483 es 850 számra. Ez mondjuk rendes dolog, mert tényleg nehéz leolvasni bárki azonosítóját úgy, hogy közben hasba vágnak. Tájékoztatott továbbá, hogy eljuttatta felettesének az ügyet, innentől már az ő dolga, hogy tovább vizsgálja-e. Mint kezdtem az elején, nem szeretném, ha ez nem kerülne nagy nyilvánosságra, mert én azt hittem hogy ilyesmi nem történhet meg.

Gergely

Ez már sok(k)

11Júl

Címkék: bkv, budapest, metró, kula

Kisiklott a 2-es metró a Deák térnél

09Júl

Címkék: metró, baleset, index, mti, bkvf

Kisiklott a 2-es metró a Deák téri megálló kihúzó vágányán, tájékoztatott Bíró Erzsébet, a BKV sajtóügyeletese hétfőn. A metróban ekkor utasok már nem tartózkodtak, így személyi sérülés nem történt, tette hozzá. A baleset miatt a 2-es metró teljes vonalán metrópótló autóbuszok közlekednek, mondta Bíró Erzsébet.(a kép illusztáció)

Friss: Ismét zavartalan a metró közlekedés a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között!

Szombaton kezdődött meg a 2-es metró felújításának második üteme, így augusztus 19-ig a metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között jár. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között hat hétig metrópótló autóbusszal lehet utazni.

A felújítás ideje alatt sűrűbben közlekedik az 1-es, 1A, 4-es, 6-os villamos, a Keresztúr-busz, a 9-es, 85-ös, gyors 85-ös, 98-as és gyors 98-as jelzésű autóbusz, olvasható a BKV közleményében.

[index / MTI / Bf]

 

Tájékoztató

07Júl

Címkék: bkv, metró, felújítás, 2_es

2007. augusztus 19-ig 2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik. A Deák Ferenc tér és az Örs vezér tere között pótlóbuszok járnak. A metrópótló autóbuszokra a Deák téri villamos végállomáson lehet felszállni. Amennyiben kérdése van a pótlással kapcsolatban, kérjük utazás előtt tájékozódjon!

Óvatosan a dörzsivel.

07Júl

Címkék: bkv, metró, takarítás, kép, észrevétel

Már megint nem fért a bőrébe valaki, feltétlenül össze kellett firkálni a felújítási tájékoztatót. A firka talán még nem is volt akkora probléma, valahogy elolvasható volt a szöveg, alatta, de a kedves takarító nekiállt lepucolni egy dörzsivel. A pucoláshoz olyan erőt vetett be, hogy sikerült a matricát, leheletvékonyra dörzsölnie. Az egy dolog, hogy így az egész matrica már semmit nem ér, talán még rondább is mint az összefirkált, de már át is lehet látni rajta. Tényleg nagy erőket vethetett be a kolléga a takarításnál…


A BKV nem illemhely

05Júl

Címkék: metró, budapest, bkv, pisi, kaki

Az ürítés minden formájával megismerkedhetünk utazásunk során. Alig pár nap telt el a kakis levél óta, itt egy új, valaki a metróban végezte el a kisdolgát! A Falon illetve a reklámtábla lábánál látszottak a csurgatás nyomai, lehetett látni, hogy nem egyszerre öntöttek ki valamit. Szaga elég gyanús volt, nem szagolgattam, csak megcsapott a szaga (Mint egy nyilvános WC-ben). Kérdésünkre senki nem tudott válaszolni, senki nem tudta, hogy került oda...


Úgy látszik képesek vagyunk fejlődni.

28Jún

Címkék: bkv, ellenőr, metró, budapest, észrevétel

Ma is, mint majd' minden nap, Újpest felől támadtam koszos-vidám kis városkánkra. Borús, fáradt, stresszes arcok mellett elcsusszanva már a reggeli kötelező rosszra készülve várom a BKV ellenőreinek masszív sorát, a jól megszokott éppencsaknem csöves kinézetű drága ellenőreinket, akik közismerten teljesítménybér alapján szemétkednek, s facsaró-alpári stílusban számolnak minket futószalagon - ádáz és lelkes szemekkel lesve a "férges almákat". De mintha képesek lennénk változni és változtatni. Az elmúlt 2-3-4 hétben fel kellett tűnjön a változás: az ellenőrök mosolyognak, kedvesek, sőt mintha emberi vonásokat öltöttek volna (Újpest Központ, Ferenc körút), s hogy a csoda el ne maradjon az emberek is mintha mosolyognának rájuk. Mindenki köszön és udvarias. Én is megköszönöm, hogy jó reggelt kívánt, s azt is, hogy ellenőrizte a bérletem. [Attila]

Szaggatja az aszfaltot a metrópótló

21Jún

Címkék: bkv, bkvfigyelo, metró, észrevétel

Kedves BKVfigyelő!

A mellékelt képeket 2007. 06. 20-án fotóztam a metrópótló buszok Pillangó utcai ideiglenes végállomásán. Mint az látható, a magyar vállalatok csodálatos kooperációja újabb selejtes munkát eredményezett. Tényleg olyan nehéz lett volna a megálló részét valami keményebb burkolattal ellátni? Legalábbis olyannal, ami nem olvad meg a 40 fokon? Mondjuk a buszmegállókban egyre több helyen alkalmazott beton is megfelelt volna talán erre a célra. Így ugyanis a felső aszfaltréteg 10-20 centire felgyűrődött a buszok fékezése/gyorsulása hatására.

üdv, Greg

Újból leteszteltük a metrópótlót!

20Jún

Címkék: bkv, budapest, metró, pótló, 2_esmetró

Sok észrevétel érkezett az előző tesztünk miatt. Valaki azt kifogásolta, hogy pontatlanok voltak az adatok, nem számoltuk bele a tesztbe a metróval járó időtöbbletet, másnak az nem tetszett, hogy 10-11óra körül teszteltük le a buszokat, akkor, amikor nem épp maximális a metró / metrópótló kihasználtsága. Munkatársunk újból kiment és letesztelte a buszokat, több szempontot is megvizsgálva. Olvassátok bártan!


8:19 (Örs v. tere) felszállás után egyből a klíma hideg levegője csapott meg minket, utána egyből orron csapott a húgyszag. A busz megtelt a megállóban 13-15ember marad, nehezen felfértek volna, nem akartak nyomorogni, vártak még egy buszt.. Más említésre méltó nincs, indulhatunk.

8:21 (Pillangó utca) kevés ember, kb. 2-3-an szálltak csak le és a felszállók száma se sokkal több, csak 7-8ember. A buszra mindenki felfért aki a megállóban várakozott, így ott nem maradt ember. Menetidő 2 perc volt, ami a metró időtöbbletivel számolva jobb. Mint ha metróval jöttünk volna!

8:26 (Stadionok) leszállók száma itt se valami sok, 4-5ember lehetett kb. A megállóban 2-3ember marad, 8-9felszálló lehetett. Menetidő 5perc volt, ami a metró menetidejéhez képest több, viszont ha a mozgólépcsőzést és a várakozást beleszámítjuk, még mindig jobbak vagyunk!

8:32 (Keleti pu.) Ebben a megállóban a leszállók száma már lényegesen több, 12-13ember lehetett. A megállóban senki nem maradt, mint a 12ember fel tudott szállni. (Közben jelentem, hogy még mindig jó az idő a buszon, a szagok sajnos nem szűntek meg. Menetidő 6perc volt, így már talán jobb a metró, de mindjárt meglátjuk!

8:36 (Blaha L. tér. V.Á.) Végállomás, ezért mindenki leszállt, a buszon senki nem maradt, felszállók pedig nincsenek:) A 2 megálló között a menetidő 4perc volt, kicsit több mint ha metróval jöttünk volna. A metrók egymást követték, gyorsan lehetett haladni, aki az egyikre nem fért fel, szinte egyből jött a másik.

Metrópótló esetén:
Indulás: 8:19
Érdekezés: 8:36
Tehát a menetidő: 17 perc


Metró esetén:
Indulás: 8:02
Érkezés: 8:10
Tehát a menetidő: 8 perc


A metrón utazás során 1 perc mozgólépcsőzéssel kell számolnunk, ez összesen 2perc időtöbblet. Metróra átlagosan 1-2percet kell várni. Az ellenőrzés során az ellenőrök nem tartanak fel ½ percnél tovább (természetesen ha van jegyed, vagy bérleted, és nem kell csekket írni) Metrópótláshoz képest a +5 perces menetidő szinte semminek mondható, akkor főleg, ha egy klímás, új Volvo buszon utazunk. Az emberek egy része jobban szereti a metrópótlást épp azért, mert nem kell olyan dolgokra plusz időt számolni mint pl. a mozgólépcsőzés.

Várakozás a metróra

19Jún

Címkék: bkv, budapest, metró, 2_esmetró


Nem, ez az óra sajnos nem azt mutatja mennyi az idő hanem azt, hogy mikor ment el az előző metró. Aki nem hinne a szemének (13 perc, 42 másodperc)

Aki tudja mi volt ma (kedden) 12 óra körül a 2-es metró vonalán kérem jelezze!

Ellenőr és turista

18Jún

Címkék: bkv, budapest, ellenőrök, metró, deák

Sziasztok!

Én azt tartom nagyon elkeserítőnek, hogy az ellenőrök teljesen tudatosan a turistákra mennek. Sokszor láttam sajnos, hogy a Vörösmarty téren, vagy mondjuk a Deákon már teljesen tudatosan szúrják ki a turistákat, akik talán elfelejtettek átszálláskor újra jegyet érvényesíteni.  Azt is észrevettem, hogy mikor külföldről nagy táskákkal felszerelkezve jöttem meg, olyankor mindig rámugrottak többen.

üdv: 42

Munkatársunk június 15-én délelött letesztelte a metrópótló buszokat mind két irányba.
Panasz nem érkezett, a délelötti forgalom ellenére a menetidő is csak 16 perc volt. Összefoglaló

Kérjük, álljon jobbra!

Bővebb infó ITT és ITT.
A grafikát innen loptuk: http://trn.tumblr.com/

Hirdetés

BKV-figyelő


Gál Mihály vagyok. 2007 júniusában azért indítottam a BKV-figyelő blogot, mert megelégeltem, hogy a BKV akkori vezetése nem foglalkozott megfelelően az utaspanaszokkal, az utasok észrevételeivel. Célom nem más, mint a budapesti tömegközlekedést igénybevevők véleményét a köztudat és a BKV vezetői elé tárni, annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés fejlődését az utasokkal közösen elősegítsük. A blognak (és a szerzőnek) nem célja a BKV lejáratása. Mi azt szeretnénk, ha a BKV vezetése az itt felvetett hibákból tanulna, és javítana rajtuk, hogy az utasok elégedettebbek legyenek.

A BKV-figyelő blog már az első hónapokban az utasok kedvence lett. Az elmúlt években több, mint 15 millió alkalommal töltötték le oldalainkat, egyedi látogatóink száma meghaladja az 7 milliót. Jelenleg a legolvasottabb közlekedési hírblog Magyarországon.



Ha kérdésed, észrevételed, panaszod van akkor keress meg a bkvfigyelo@gmail.com e-mail címen, vagy vegyél fel ugyan ezen a címen MSN-re! A leveled beérkezése és a publikálás között akár több nap is eltelhet. A blog szabályzatát ide kattintva, a moderálási alapelveinket pedig itt érheted el!


Amennyiben a BKV-figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk:


Sértő tartalom bejelentése!


Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a BKV-figyelő blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl!




Facebook

Korábbi bejegyzések

Legfrissebb kommentek

Ingyenes PTM zsebtérképek

A PTM Zsebtérkép egyszerre célozza a fővárost látogató turistákat és a dugók miatt metróra, villamosra, buszra szálló autósokat. Az útikönyvek vázlatos mellékleteivel ellentétben – ahol leginkább csak metróvonalak szerepelnek – ez 40 kiemelt járat útvonalát tartalmazza, fontosabb megállóhelyeikkel, turisztikai látványosságokkal együtt. Olvasson tovább a PTM zsebtérképről →