BKV-figyelő

A lenti képek a 181-281-es busz Ecseri úti megállójában készültek. Mint az a felvételeken is jól látható, a buszmegálló környékét ellepi az emberi ürülék, a kiöntött üdítő, a szemét és az eldobált cigicsikk. Ami még borzasztóbbá teszi a helyzetet, hogy mindez a Spar közvetlen közelében van. Nagyon sajnálom az ilyen mélyre csúszott polgártársakat, de aki a saját ürülékében fetreng egy közterületen, azt már nem tudom embernek, de még csak állatnak se nevezni. (Az állat ritkán szarik és hugyozik maga alá). Rossz belegondolni, hogy miután ezek jót bukfenceztek a saját és társaik ürülékében, általában felszállnak valamelyik BKV járműre, és a szövetüléseken foglalnak helyet.

Egy biztos, ez az állapot tarthatatlan, úgyhogy a mai napon felkerestük a Budapesti Közlekedési Központot, és a probléma megoldására kértük őket. Szerény véleményem szerint a közterület-felügyelőknek nem a turistákat kellene kergetniük a BKV járművein, hanem, ahogy a nevükben is szerepel, a közterületet kellene felügyelniük.

A villamosvezető többszöri felszólítására sem szállt le két hajléktalan a 6-os éjszakai villamosról csütörtök éjszaka. A BKV-s ezt megelégelve tájékoztatta az utasokat, hogy ez esetben a villamos meghibásodott, mindenki szálljon le, különben nem tud kiállni a forgalomból, és feltartja a mögötte érkező járművet. Az utasok a kérésnek eleget téve leszálltak, csakhogy a "hajléktalanozást" többen magukra vették, és verekedni kezdtek a megállóban. A balhénak a rendőrség vetett véget.

Én személy szerint egyetértek azzal, hogy az utazási feltételeket megszegő utasokkal szemben fel kell lépni. Olvasónk, Fruzsina más véleményen van, és több dolgot is sérelmez:

Tisztelt BKV Zrt.!
 
Panasszal kívánok élni a 2012. április 18-ról 19-re virradó éjszaka, éjfél tájban a 4-es, 6-os villamos vonalán a 2032-es járaton a Nyugati pályaudvar megállóban történt atrocitással kapcsolatban a villamosvezető viselkedése miatt.

Az Oktogon felől utaztunk a Jászai Mari tér fele, mikor a Nyugati pályaudvar megállónál nem haladtunk tovább a megszokott módon. Pár perces időzés után, miután a villamosvezető második alkalommal nyitotta ki az ajtókat, a következőket mondta a hangosbeszélőbe: „Csináljanak valamit azzal a két **** (nem emlékszem, hogy a büdös, vagy a mocskos jelzőt használta-e) csövessel!” Mivel a villamos másik felében álltam, nem tudom, mi volt pontosan a probléma forrása. Ami biztos, hogy hangoskodás, dulakodás sem nem hallatszott, sem nem látszott, egy fiatal ittas fiúkból álló csoport nevetgélésén kívül, pedig nem volt átláthatatlan tömeg a villamoson. Miután az első felszólításra és további ajtónyitogatásra sem történt semmi, a villamosvezető bemondta, hogy akkor a szerelvény meghibásodott, megkérte az utasokat, hogy szálljanak le mind, vagy csináljanak valamit azzal a két csövessel. Tájékoztatott, ha nem szállunk le mind, nem tud beállni a következő villamos, és nem tudunk továbbutazni.

Ezt követően előre mentem a villamos elejéhez, és megkértem az egyik jegyellenőrt, hogy mondja meg a villamos vagy a villamosvezető azonosítószámát, járatszámot, vagy bármi ilyesmit, mire azt a választ kaptam, hogy nem tudja. Ekkor már a villamosvezető is kiszállt, hozzám annyit szólt, hogy szálljak le, mert nem tud továbbmenni, majd én mondtam, hogy szeretnék kérdezni valamit, ezt a füle mellett elengedve faképnél hagyott. Ezután az egyik jegyellenőr megmondta a fenti azonosítószámot. Leszálltam a villamosról, mikor is már a leszálló utasok közül páran hangos szóváltásba keveredtek, sőt az egyik fiatalember meg is ütött egy másikat, akinek felrepedt a szája, vérzett. Többször megütötte ezután. Egyébként a dulakodásnak rendőrök vetettek véget. Őszintén megmondom, nagyon szerettem volna kideríteni, miért volt szükség erre az egészre, sajnos sem a megütött emberben (akinek azt kiabálták, hogy miatta nem ment tovább a szerelvény), sem a körülöttünk állókban nem sikerült lepukkant, büdös, a többi utas nyugalmát veszélyeztető „csövesekre” ismernem.

Az esettel kapcsolatban több kérdés/probléma is felmerült bennem, de legelsősorban mélységesen felháborodtam.

A kérdésem, amire nyilván a villamosvezető tud csak válaszolni, mi volt a probléma a két említett emberrel? A következők pedig már a BKV felé szólnak.  Amennyiben a probléma az volt, hogy nem volt jegye a két utasnak, kinek a feladata a kérdést elintézni? Jegyellenőrök voltak a szerelvényen. Bizonyára ez nem az utasok feladata.

Felháborodásom fő forrása nem a két ember leszállítása, amennyiben jogtalanul utaztak a szerelvényen, hanem a villamosvezető viselkedése.  Egyrészt a villamosvezető sértő, megalázó megjegyzésekkel illette a két fent említett személyt, a hajléktalanokkal szembeni személyes előítéletes véleményét pozíciójából eredő előnyét kihasználva a többi utas előtt a hangosbemondóban közzétette. Maga a megnyilvánulás, és a szóhasználat is megengedhetetlen. Ez rágalmazás, becsületsértés, de mindenekelőtt az emberi méltóság tiszteletben nem tartása. Másrészt semmiképp nem tartom sem a BKV szellemiségével, sem semmilyen közfeladatot ellátó személy feladatkörével összeegyeztethető viselkedésnek az utasok egymás ellen uszítását – ami még akkor is felháborító lett volna, ha ebből nem lesz valóban verekedés.

Emlegethetném még, hogy azt állítani, hogy a szerelvény meghibásodott, mikor egyértelműen nem erről volt szó, egyáltalán nem etikus. Magamra vehetném továbbá, hogy nem kaptam kellő tájékoztatást olyan ügyben, mely azt hiszem minden utas joga, de a történet többi része sokkal inkább felháborított.

Nem szeretném, hogy ennek a villamosvezetőnek megszűnjön az állása (ettől függetlenül még gondolkodom azon, hogy feljelentem a fent említett vádak miatt), nem szeretném, ha kárpótolnának bárkit is az elvesztegetett idő miatt. Egyszerűen csak azt szeretném, ha a BKV nem engedné meg ezt a fajta viselkedést alkalmazottainak, elvárná minden dolgozójától, hogy ne lépjenek túl hatáskörükön, és tiszteletben tartsák a másik ember, utas, hajléktalan, munkatárs, bármely személy emberi méltóságát. Ennek megoldása szerintem Önökre tartozik (bár javasolnám rendszeres személyiségfejlesztő- és érzékenyítő- tréningeken való részvétel bevezetését az utasokkal közvetlen kapcsolatba kerülő kollégák számára). Az ügyben pedig, hogy az érintett villamosvezető viselkedését hogyan szankcionálják, szintén Önökre vár a döntés.
Kérem magyarázatukat, illetve a megtett intézkedéseikről szíves tájékoztatásukat az esettel kapcsolatban!
 
Köszönettel: S. Fruzsina

A címet elolvasva biztos sokan azt gondoljátok, hogy ismét egy komolytalan témával foglalkozunk, holott messze nem ez a helyzet. A 5 perc kevésnek tűnhet, de nem egy olyan járat esetében, amelyik a reggeli órákban is 30 percenként közlekedik, és amelyik olyan helyeket érint, ahol más BKV járat nem közlekedik. Olvasónkat, Andrást ma reggel hagyta ott a 166-os busz a Torontál utcánál, ahonnan a buszvezető 7 óra helyett 6:55-kor kihajtott:

Tisztelt BKV Ügyfélszolgálat!

A mai nap reggelén (2012. március 29.) a Pesterzsébet Gubacsi úttól 6 óra 48 perckor induló 166-os autóbuszra szerettem volna felszállni a Torontál utcánál, ahonnan 7 órakor kellene a nevezett busznak a menetrend szerint elindulnia. Az autóbusz már 6 óra 55 perckor ebből a megállóból kihaladt, mindezt a Helsinki út másik oldaláról volt szerencsém végignézni. Miután átkeltem az autóbusz megállójába, a megállóba kihelyezett tájékoztatón szereplő BKV Ügyfélszolgálatot felhívtam, végighallgattam a menüt, majd az ügyfélszolgálatos hölgytől megkérdeztem, hogy nála mennyi a pontos idő. Ekkor volt nála 6 óra 59 perc, tehát egy perccel voltunk még a menetrendben meghiretett indulási időpont előtt. Valószínűleg ekkor már az autóbusz valahol Soroksár közpotjában járhatott.

A 166-os autóbusz félóránként közlekedik, olyan helyeket érint útvonala, amely más járatokkal nem elérhető. Ezen a reggeli buszon iskolások és munkába igyekvő emberek szoktak utazni. Azok az utasok, akik például Péterimajorban szeretnének felszállni az autóbuszra, azoknak mennyivel előtte kell kimenniük a megállóhoz, hogy fel tudjanak szállni egy olyan járatra, ahol már az első tíz perces szakasz 5-6 perc alatt teljesíti a jármű? Pestimréig a 31 perces menetidőből 10 percet minden reggel lefaragunk. Rosszul van megtervezve a menetrend?

A 6 óra 48 perckor a Gubacsi úttól induló jármű a BPI-528-as rendszámú busz volt, egy fekete hajú "nő" vezette, aki havonta néhány alkalommal szokott ezen a járaton dolgozni. Agresszív vezető, aki rendszeresen végigszáguldja az utat, majd Pestimre Városközpontban (Vasútállomás) pihen 15 percet. Az ilyen kvalistású járművezetőket sóderszállítókra kell ültetni, és nem olyan helyre, ahol legalább minimális minőséget illene szolgáltatni.

Mivel dolgozni mentem, ezért kénytelen voltam autóba ülni. A Pestszentlőrinc, Mednyánszky utcánál belebotlottam az Önök kamerás megfigyelőkocsijába, és az ott dolgozó hölgyeknek elmondtam panaszomat. Kicsit érdekes helyen mérik a buszok sebességét, illetve figyelik meg mozgásukat, olyan helyen, ahol az Önök alkalmazásában álló járművezetők előre leadhatják a figyelmeztetést a szemből érkező járműnek, teljesen értelmetlenné téve a renitens járművezetők kiszűrését.

A 166-os buszon idén bevezetésre kerül az elsőajtós felszállási rend. Az utasok így már tényleg fizetnek egy szolgáltatásért. Nekem bérletem van, előre fizetek Önöknek, de kétes minőségű ellenszolgáltatást kapok. Pestlőrinc Vasútállomásnál télen nyitott ajtókkal áll reggelente a busz, még akkor is ha addig volt fűtés. Pár nappal az előtt, hogy bevezették az elsőajtózást a 166-os járaton ellenőrök szállták meg a vonalat, velük együtt voltam elviselni a reggel nulla fok alatti hőmérsékletet. Jeleztem az ellenőröknek, hogy bírják már rá tisztelt járművezető kollégáikat, hogy az ajtókat a tíz perces várakozás alatt zárják be, de azt a választ kaptam, hogy ők is fáznak, de nem tudnak ebben segíteni.

Ellentétes irányban szintén kedvezőtel tapasztalatom van a 166-os busszal kapcsolatban: a délutáni órákban minden óra 14-kor és 44-kor kellene elindulnia a busznak Pestlőrinc Mednyánszky utcából, viszont rendszeresen percekkel korábban történik ez meg.

Egy 10000 forintos BKV bérlet birtokosaként autóval kell munkába járnom?

Várom válaszukat bejelentésem kivizsgálásával kapcsolatban.

K. András

Pár hete a BKV-figyelő Facebook falán egy dicséretet tettem közzé. Arról írtam, hogy a 182-es busz a Lakatos úti lakótelep megállóban nyitott ajtóval várakozott mindaddig, míg a közelben lévő lámpa pirosról zöldre nem váltott. Bár többen írtátok, hogy erre szabály van, Izabellának mégsem volt ilyen szerencséje. Hiába ért oda a buszmegállóba, és hiába kalimpált vagy’ 20 másodpercen át a busz ajtajánál, a sofőr nem nyitotta vissza az ajtót:

Tisztelt BKV Zrt!

Egy 2012. február 16. napján történt esetről szeretnék panaszt benyújtani.

A Pasaréti térről 07:45-kor induló 5-ös számú busszal szerettem volna iskolába menni, a Gábor Áron utcai megállóból. (ami 07:49-re szokott ebbe a megállóba érkezni) 07:48-kor a zebránál álltam, amikor megjelent a busz a kanyarban, viszont nekem pirosat mutatott a lámpa. A busz megállt a megállóban, pont ekkor a gyalogosátkelő lámpája szabad  jelzésre váltott (ami a busz sávjának tilos jelzést jelent, de a busz ekkor még a megállónál állt meg), én átrohantam a zebrán, és futottam a megállóig, ami körülbelül 3-4 méter a gyalogátkelőtől. Eközben - mint írtam, a busznak tilos jelzése volt, és még bőven a megállóban várakozott, nyitott ajtókkal - pár személyautó megelőzte a várakozó buszt, így az a kocsisorban elindulás nélkül "elfoglalta a helyét".

Amikor odaértem a buszhoz, akkor csukta be a sofőr az ajtókat. (még mindig piros volt a lámpa) Mivel ezen a buszon nem volt ajtónyitó gomb, az első ajtónál megálltam, és integettem a sofőrnek azzal, hogy hátha kinyitja az ajtót, mivel a busz a megállóban állt, lámpa még piros volt, és a rohanásom a buszhoz, és az - éppen becsukott - ajtóban való megállásom és integetésem - szerintem - egyértelmű utazási szándékot próbált jelezni. Viszont a sofőr rám sem nézett, mikor ezt észrevettem, kopogtam a busz ajtaján az integetés mellett, ami ugyancsak nem vezetett eredményre. Majd körülbelül 10 másodperc integetés és kopogás után a busz elindult, (szerintem ez volt a "megállóból kiállás", mert itt nincsen öböl) de a lámpa még mindig piros volt, az 1,5 métert begurulta az előtte lévő autóig.

Ezt a manővert még követtem, és immáron hevesebben integettem, de ismételten eredménytelenül, a kigurulást követően körülbelül 6-7 másodpercen beül nagy gázzal el is indult, rendesen a sávjában. Ekkor már végérvényesen konstatáltam, hogy ezzel a busszal már nem fogok tudni elindulni."

Az már csak hab a tortán, hogy az ez utáni járattal pont belefutottunk az Erzsébet hídon történt baleset helyszínelésébe, ami cirka 25 perc ácsingózást és araszolást jelentett, plusz sokunknak egy kiadós késést. Ez persze egyik buszvezetőnek sem a hibája, de nekem abban a helyzetben külön üdítő volt.

Üdvözlettel: Izabella

Zsolt amiatt írt panaszt nekünk, mert szerinte a 4-es és a 6-os villamosok vonalán kihelyezett vágányzári tájékoztatók nem voltak egyértelműek, sőt, teljesen eltérő szöveg volt a megállókban és a BKV weblapján. Hogy tényleg rossz volt-e a megfogalmazás, azt döntsétek el magatok a levél elolvasása után:

Kedves BKV-figyelő!

Január hónapban elméletileg pálya felújítási munkák miatt nem közelednek rendesen a 4-6-os jelzésű villamosok. A megállókban kifüggesztett tájékoztatók csak 17.-i és 31.-i dátumot tartalmazzák leírva, valamint azt hogy ez KEDD. (Míg a BKV weboldalán HÉTFŐ szerepel a vágányzárral kapcsolatban és 30-ról 31-re virradó éjszaka a megfoglamazás)

Így történhetett az meg, hogy e sorok születésekor, vagyis 30.-án éjfél előtt pár perccel, már nem közlekednek a 4-es és 6-os jelzésű villamosok. Érdeklődtem efelől a BKV forgalmi ügyeletén - a megállóban fagyoskodva, miután 3 villamos is kocsiszínbe gördült az orrom előtt - hogy ez mégis micsoda, ha itt előttem feketén-fehéren(sárgán) a ragasztáson az áll, hogy KEDD, akkor hétfőn 23:30-kor ugyan miért áll be kocsiszínbe az összes 4-6-os a Blaháról úgy, hogy a járatról leszálló biztonsági szolgálat, a megállóban fagyoskodónak még csak annyit sem vakkant oda, hogy buzi banda ne várakozzatok itt, mert nem jön több villamos?

Nem, nekem kell érdeklődni telefonon, majd az embereket figyelmeztetni, hogy a csodás kombínók ma nem járnak, csak aludni. Persze ez is az én feladatom, véletlen sem a maguké, hogy a hangszórókból esetleg bemondják, hogy mi a gyík van. Fagyjanak csak meg.

Örülnék, ha a BKV megtanulna a hétköznapi emberek fejével gondolkodni, és nem éjszakai műszakokban, meg járat váltásokban, aki lássuk be a járművezetőkön, és a biztonsági szolgálaton kívül senkit sem érdekel.

Ugyanakkor, lehet hogy az Akácfa utcában 23:30 már következő napnak számít, sőt az is lehet hogy a fél tizenkettő az már hajnal, felirat szerint (a hajnal ugye napkelte előtti időszak, ami ma történetesen 7:15-kor következett be), de ez esetben kérném, hogy közép-európai időben legyenek szívesek feltüntetni a valós vágányzár idejét. Ne pedig úgy, hogy megnevezett napot megelőző fél óra, az már ide számít ám, mert mi úgy gondoljuk, ti meg fagyjatok oda a megállóba.

Remélem, a fenti logika mentén a kedves rikító mellényesek a február 1-től érvényes bérletem elfogadják január 31.-én 23:30 után.

Üdvözlettel, L. Zsolt

Olvasónk férjével, és két gyermekével utazott a 160-as buszon. Már a felszálláskor feltűnt nekik, hogy a busz vezetője nem igen tud vezetni, ugyanis úgy állt be a megállóba, hogy a padka és az ajtó között körülbelül egy métert hagyott. Leszálláskor ugyan ezt tapasztalták, ezért olvasónk férje előre ment, hogy levegye a gyerekeket a buszról, csakhogy a vezető csengetett, és rájuk zárta az ajtót:

Tisztelt BKV-figyelő!

Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki így járt, de a helyzetre való tekintettel mégis úgy éreztem, megosztom a történetet.

2011. december 22-én a Kubik utcai megállóban szálltunk fel férjemmel, valamint egy 2, valamint egy 4 éves gyerekkel a 160-as autóbuszra. Vagyis, inkább másztunk, mert a kedves sofőr úgy állt be, hogy az ajtó - nem a leghátsó - kb. egy méterre volt a szegélytől. A gond nem is ez, hanem, hogy a Csillaghegyi megállóba érve a beállás szintén nem sikerült, a kb. egy méter akkor is megvolt a busz, és a megálló között.

Férjem ment elsőnek, kézenfogva 4 éves fiunkat, elég nagy probléma elé nézve az egy méteres távolság miatt. A sofőr még meg sem várva, hogy ők leérjenek, rátapadt a csengőre, majd azonnal csukni kezdte az ajtót. Engem, karomban a 2 éves fiammal odacsukott, férjem épp, hogy le tudta rántani a másik gyermekünket. Az előttünk lévő ajtónál egy idős hölgy járt ugyanígy, és csak a szerencsén múlt, hogy nem történt semmi gond. Nem tudom, ilyen emberek egyáltalán hogyan vezethetnek buszt?

A busz 11:33-kor indult a Batthyány térről, az eset Csillaghegyen történt 12:08-kor. A jármű rendszáma BPI-188 volt.

Panaszommal felkerestem a BKV-t is, remélem, valamikor megtörténik az is, hogy arra alkalmas személyek vezetik a buszokat, amiken egyébként elég sok ember utazik.

Remélem, más nem jár így.

A fenti képet olvasónk az Astoria buszmegállóban készítette. Mint az a felvételen is látható, a megállóba másodikként beálló Ikarus nem tudott szabályosan megállni, így ahelyett, hogy megvárta volna, hogy az előtte álló busz befejezze az utascserét, inkább ajtót nyitott. Az utas nem tudta eldönteni, hogy a buszvezető bunkó vagy bamba volt, az minden esetre biztos, hogy a korlát melletti ajtónyitás nem szabályos, nem biztonságos és nem is utasbarát:


Kedves BKV-figyelő!
 
Ma délután (2011.12.08) 13:23-kor az Astoriánál a 173-as (és egyéb járatok) megállójába (Rákospalota irányában) a képen látható csuklós Ikarus másodikként állt be, amivel nem lenne gond, mert MM-es a megálló. Viszont mivel a buszsáv fel volt bontva egy kb. 20 méteres szakaszon, és ez a felbontás a megállóba is belelógott, az első busz nem a tábla vonalában állt meg, hanem több, mint egy egész busznyival hátrébb. A képen látható busz szorosan mögé állt be, de így a csukló mögé eső két ajtó egy vonalba került a járda szélére helyezett korláttal. Ebből kifolyólag a buszról leáradó tömeg vagy toporgott és próbált utat találni a busz és a korlát között, vagy átbujkált a korlát alatt.

Egyéb információm nincs, mert siettem és csak e fotó erejéig kaptam elő gyorsan a telefont, már mentem is tovább. Nem tudom eldönteni, hogy a vezér ennyire bunkó, vagy ennyire bamba volt.

Olvasónknak, Péternek valószínűleg nem a tegnapi volt a legszerencséesebb estéje. A KÖKI buszvégállomáson az orra előtt ment el a 68-as busz, az alternatívaként választott 202E vezetője pedig az orra előtt csukta be az ajtót, és tovább gurult a piros lámpa felé. Ez még nem elég, a hirtelen jött viharban teljesen szétázott:

Kedves BKV-figyelő!

A minap, nem is olyan régen, egészen pontosan fél 6 magasságában jöttem hazafelé, és bár hasonló BKV és buszimádó beállítású vagyok mint te, de valahogy nem értettem ami történt.

Kijövet a Köki Terminálból láttam, hogy a 68-as busz mellyel kéne mennem épp elment, ezért jobbra fordultam, hogy lássam elérem-e a 202E-buszt, amivel még eltudom érni az Újköztemetőnél. Látván, hogy a sofőr indítja a motort gyors futásba kezdtem le a lépcsőn, át az úttesten, átfutva a busz előtt majd, mikor a busz első ajtajához értem meglepődésemre az orrom előtt becsukódott. Volt már ilyen sokszor, és általába mindig megvártak, ami minden normális embernél elvárható. Integetek, de hiába a busz megindult, majd 20m után meg állt a sarkon lévő piroslámpánál. Ekkor a 4.ajtónál állva megnyomtam az ajtónyitó gombot, jelezvén, hogy ha nem nagy kérés, nyissa már ki az ajtót. Közben arcal a visszapillantó felé integettem, hátha észrevesznek. Mivel ez nem történt meg, előresétáltam az első ajtóhoz, jelezvén ott is, hogy legyen szives kinyitni az ajtót. BKV-s emberünk arcal a nyitott ablak felé fordult, hogy ő mitsem törődik velem. Én kopogtam az ajtón és kértem h legyen olyan kedves és nyissa ki, közbe integettem mint egy naív teletabi...

Sok eredményt nem értem el, így mig zöld volt a gyalogátkelőn a lámpa, elindultam a 68-as megállója felé, majd a vezetőfülke ablakához fordulva illedelmessen megköszöntem (ami mellesleg nyitva is volt), és integetve elköszöntem sofőrünktől. A következő kereszteződésig míg eljutottam, a busz is eljutott, ahol ismét pirosat kapott, így amikor harmadszor is keresztezte utamat lelkesen integettem "új barátomnak".

Mindez csak azért bosszant, mert utána várakozás közben egy hirtelen eső tombolt végig, és sikeres módon bőrig áztam. A buszt, mivel lekéstem, 10 percel később értem haza és még most is szárad a ruhám, csak nem értem, hogy ez valakinek 2mp-ébe telt volna és még nem is a menetidőből vette volna el. Tudom, hogy megállón kívül nem szabad felvenni utast, de azon a 20m-en egy centivel sem távolodott el a járdaszigettől a busz, tehát erre se foghatom az esetet, főleg, hogy az utolsó ajtó még a megálló területén volt.

Örömmel venném, ha ennek híre, hogy legközelebb ne forduljon elő hasonló másokkal. Utólag jöttem rá, hogy csak egyet felejtettem el mondani a sofőrnek, hogy Boldog Mikulást neki és családjának!

Üdvözlettel: Péter

Olvasónk, Attila a születésnapját feleségével együtt a pomázi kastélyban ünnepelte. Mivel pillanatnyilag nincs autójuk az utat BKV-val tették meg, nem kis bosszúságok árán. Az odavezető úton elhajtott mellettük a busz, így 30 perccel tovább tartott az utazás, visszafelé pedig akkorát fékezett a busz, hogy a csomagjuk az ajtó és a lépcső előtt landolt:

Kedves BKV-figyelő!

Történt a minap, hogy párom meglepett egy hosszú hétvégével félévszázados évfordulóm alkalmából a pomázi kastélyban. Mivel újpestiek vagyunk, és pillanatnyilag nincs autónk, az időjódok meg beígérték a korai telet, így biciklivel nem mertünk útnak indulni, maradt a BKV.

Az indulást október 13., csütörtökre terveztük. Az egyik ismert Útvonaltervezővel megnéztem, hogyan is menjünk. Idézem: 96 busz 9:57 Felszáll Bucka utca… Ezzel csak az volt a baj, hogy mikor kiértünk a megállóba, kiderült a kihelyezett menetrendből, hogy hétköznap 10:01-kor indul a busz a megállóból. Ez abból a szempontból, hogy amúgy is később indultunk el, már nem volt érdekes… A következő busz 10:31-kor jön a tábla szerint. Talán egy picit hamarabb is jött. Nem is baj – gondoltam -, legalább elérjük a Tungsramnál a 204-est. Megnéztem a menetrendet: 10:33-kor kell jönni. Tehát mindjárt. Közben a váróban volt egy plakát, ahol kávét reklámoztak. Épp azt beszéltük meg, hogy hogyan lehet olyan szépen tálalni, amikor 10:36-kor elhúzott mellettünk a busz. Persze nem láthattuk, hogy jön, mert háttal álltunk. Nem is hallhattuk, mert a Váci út annyira forgalmas, hogy a nagy zajban nem lehetett észrevenni. Ráadásul egy halkabb típus volt. Feldühített a dolog, mert félóránként jár, így elég sokat kellett várni a következőre. Miután volt időm a következő busz érkezéséig, felhívtam a BKV közönség szolgálatát. Közöltem: panaszkodni szeretnék. Elmeséltem a történteket. A hölgy elmondta, hogy ha nem egyértelmű az utas szándéka, vagy nem veszi észre az utas, hogy ott a busz – mint a mi esetünkben – meg kell állni, akár dudálnia kell, hogy az utas ha akar, fel tudjon szállni. Nos, ez most nem történt meg. (Zárójelben jegyzem meg, hogy pár éve a Fóti úton jártam így. Ültem a félóránként járó 96-os buszmegállóban, és olvastam. Mire észrevettem, hogy az aluljáróból előtűnik a busz, már el is húzott.)

Olvasónk, Miki, a pénteken publikált pozitív hangvételű bejegyzésünk után döntött úgy, hogy most vasárnapi tapasztalatait megosztja veletek. Az alábbi történet főszereplője a 124-es busz vezetője, aki olvasónk szerint a lehetőségekhez képest maximális odafigyeléssel végezte a munkáját, és több ponton is odafigyelt arra, hogy a buszán utazó emberek kellemesen érezzék magukat. Úgy gondolom, hogy az ilyen hétköznapi esetekről is meg kell emlékezni, így lehet ugyanis ösztönözni a BKV dolgozóit a jó cselekedetre, az utasokat pedig arra, hogy a jóra is figyeljenek fel, ne csak a rosszra. Íme a levél:

Kedves BKV-figyelő!

A pénteki posztot olvasva ugrott be egy most vasárnapi történet, amiben noha semmi rendkívüli nem történt, mégis összességében feltűnt, hogy milyen is az, amikor normálisan áll hozzá valaki a munkájához. Végül a pénteki, jó fej garázsmenetes buszos adta az inspirációt, hogy a magam történetét megírjam - aztán ha úgy érzed, nem üti meg az "érdemes szólni róla" szintjét, hát legfeljebb nem közlöd.

Nyilván ez az autóbusz is tökéletes műszaki állapotban, minden hiba nélkül állt ki reggel a garázsból. A hibának semmi előjele nem volt, az esetleges rozsda a garázsból való kiállás után keletkezett. Hogy is mondják? Önnek jár?!

Olvasónk, Endre egy pozitív történetet osztott meg velünk. Alább olvasható levelében egy igen jófej buszvezetőről ír, aki a belső sávból kiállva tájékoztatta, hogy rossz helyen várja az éjszakai buszt, majd felajánlotta, hogy elviszi. Útközben további utasokat vett fel a garázsmenetes járat:

Tisztelt BKV-figyelő!

A blogját olvasva sajnos azt veszem észre, hogy a leadott esetek többsége sajnos negatív, de én most szeretnék egy kis pozitív történettel hozzájárulni a teljes képhez.

2011. Október 30-a hajnalán egy III. kerületi szórakozóhelyről tartottam hazafelé Zuglóba. Előzetesen mindent megnéztem az interneten, ezért tudtam, hogy az első járat ami nekem kell az a 901-es éjszakai járat amit legkönnyebben a Flórián téren tudok becserkészni.A szórakozóhelyről körülbelül az utolsó éjszakai járat megállóba érkezésének ideje előtt 10 perccel indultam el. A Kiscelli utcánál úgy láttam, hogy most már ideje kocogásba majd futásba váltanom mert nem fogok odaérni 4 óra 2 percre. Na igen de itt jön a bibi, hogy még soha sem utaztam a 901-es járattal így azt sem tudtam, hogy melyik megállóban áll meg téren. Lesz ami lesz alapon kiválasztottam azt ami az útvonal alapján nyilvánvalóbbnak tűnt( Vörösvári út,az áruházzal szemben) és igyekeztem odaérni. Nagyjából 2 perccel a határidő előtt ott is voltam majd vártam a buszt.

Ma este az RTL Klub híradójában is bemutatták azt a képet, melyen egy BKV ellenőr két közterület felügyelő társaságában dohányzik, és amit elsőként itt a BKV-figyelőn láthattak az utasok. A csatorna megkereste a közterület-felügyeletet és a BKV-t is, és megtudták, hogy minden szabályos, ami a képen látható. Azt is megtudtuk, hogy dohányozni csak a padkától számított két méteren belül nem szabad, tehát az érintett megállónak akár a közepén is rá lehet gyújtani, csak kérdés, hogy akkor mi értelme van így a törvénynek. Íme a videó:

A fenti képet olvasónk töltötte fel a BKV-figyelő Facebook oldalára. Mint az a felvételen látható, Rákoskeresztúr városközponti buszmegállóban egy ellenőr dohányzik két közterület-felügyelő társaságában. Vajon, ha arra van eszük, hogy az utasok személyi igazolványát elvegyék, és az adatokat kiadják a BKV-nak a 24500 forintos büntetés reményében, akkor az ellenőr miért nem kap 50 ezres csekket? A szabály csak az utasokra vonatkozik?

"Február 1-je óta tilos a BKV-megállókban dohányozni Budapesten. A fővárosiak meglepően fegyelmezettek ezen a téren azóta, persze az 50 ezer forintos büntetés is visszatartó erőt jelent. Mi azért most ellenőriztünk néhány ellenőrt (szerk.: biztonsági őr). A 4-6-os vonalán az esti 10 órai üzemkezdetkor spottoltunk néhány BKV-s munkatársat, akik a renitensek egyre csökkenő táborát erősítik." -írja a PrivátBankár a Facebook oldalán.

A mi tapasztalataink is hasonlóak. Dohányzó utassal is találkozom elvétve, de a végállomásokon leggyakrabban a BKV-s járművezetők dohányoznak.

Sokszor csak a szerencsén, illetve a járművezetők éberségén múlik, hogy nem történik baleset a gyalogátkelőknél. Több olyan megálló is van Budapesten, ahol ha összegyűlik egy nagyobb tömeg, veszélyes közelségbe kerül egymáshoz az utas és a tömegközlekedési jármű. Az egyik ilyen megálló a 4-es villamos újbudai végállomása, ahol az Allee megnyitása óta cseppet sem veszélytelen a bejárathoz közeli zebránál várakozni, főleg ha az ember nem figyel, és nem is a zebránál, hanem előtte várakozik, gyakorlatilag a villamos előtt. Hasonlóan veszélyes zebra található a Jászai Mari téren is, olvasónk erről ír az alább olvasható levelében.

Ha tudtok még hasonlóan veszélyes átkelőt, írjátok meg a kommentek között, vagy e-mailben a bkvfigyelo@gmail.com címre!

A fenti képet olvasónk, Ádám készítette a 68-as busz Kozmai utcai megállójában. Mint azt levelében írja, nagyon meglepődött, hogy a reggel még normálisan álló utasváró délutánra hanyatt vágta magát. Minket -megnézve a váró szétrohadt lábait- egyáltalán nem lep meg a dolog, inkább az a meglepő, hogy senki sem sérült meg. Tudom, ez a hiba se látható előre, és biztos egy jegy nélküli befüvezett utas borította fel.

Az 50-es villamos Kossuth téri megállójában a BKV egész napos jegyellenőrzést folytat. Teszi mindezt úgy, hogy itt két állomás között kevesebb, mint 200 méter van, tehát aki bliccel, az úgyis sétál egy keveset. A legszomorúbb, hogy az ott dolgozó biztonságiaknak se várót, se WC-t nem helyeztek ki. A BKV-figyelő a dolgozók rossz munkakörülményei miatt a BKV-hoz fordult:

Tisztelt BKV Zrt!

A napokban figyeltem fel arra, hogy az 50-es villamos Kossuth téri megállójában biztonsági őrök állnak. Bevallom őszintén, értetlenül álltam a jelenség előtt, ezért az olvasóimhoz fordultam. A blogom Facebook oldalán senki sem tudott választ adni arra az egyszerű kérdésemre, hogy milyen célból állnak ott az őrök, ezért fordulok most Önökhöz.

Először azt hittem, hogy a felszállók jegyeit és bérleteit ellenőrzik, de amikor huzamosabb időt eltöltöttem a megállóban rájöttem, hogy leginkább egymással beszélgetnek, nevetgélnek. Később rájöttem, hogy nincs is kit ellenőrizniük, hiszen aki bliccelni akar, az nem itt, hanem a Fő utcai megállóban száll fel, ami a Kossuth tértől kevesebb, mint 200 méterre, gyalogosan kevesebb, mint 3 percre található.

Olvasónk, Péter augusztus 29-én a 931-es éjszakaival szeretett volna utazni. Hiába várta azonban a buszt, sem 2:53-kor, sem utána nem jött. Felhívta a BKV-ügyfélszolgálatát, ahol a legnagyobb természetességgel közölték vele, hogy a busz 4 perccel előbb elment. Mivel taxival volt kénytelen utazni, kártérítést vár a BKV-tól:

Kedves BKV-figyelő!

A következő eset történt velem ma (2011.08.29) hajnalban: az Állás utca megállóhelyen álltam, a XVI. kerületben, a 931-es járatra várva. A járat azonban hosszas várakozás után sem érkezett. Felhívtam a BKV Info-t, mire a legnagyobb természetességgel közölték velem, hogy a járat a menetrendben álló 2:53 helyett már 2:49-kor elhagyta a megállót.

Olvasónk, László 38 éve lakik Budapesten, de eddig különösebben nagy problémája nem volt a BKV-val. Talán ezért is húzta fel annyira a lent olvasható. mások számára talán apróságnak tűnő eset, ami miatt panaszt írt a BKV-nak. Kérdésem: hogy lehetett volna elkerülni ezt az esetet? Utasváró híján tényleg a napon kellett volna várakozniuk?

Kedves BKV-figyelő!

Lehet, hogy mindennapos a tegnapi esetem, de talán érdemes a blogba. Bár, velem a 38 évi budapesti létem során még nem történt ilyen, talán ezért is húztam fel magam rajta.

Tegnap a fiammal libegőzni akartunk, ezért a 291-es busszal akartunk felmenni Zugligetbe.

A járat 25 percenként jár, de a menetrend szerint még volt 10 percünk, várakoztunk. Tűzött a nap, a gyereknek mondtam, hogy menjen az árnyékba, ami a megállótól max. 1,5-2 méterre volt, a vendéglő kerítésénél. Figyeltem a buszokat, a 22-es és a 222-es többször megállt volna, hogy felszálljunk, de intettem, hogy mehet.

Több mint egy napig állt a tilosban egy Range Rover a Bethlen Gábor utcai szükség-leszállóhelyen, de sem a BKV, sem a közterület-felügyelők nem tettek semmit, holott a BKV járművezetői több tucat alkalommal bejelentették. Bár a közteresek többször elmentek az autó mellett, egyszer sem kérték az elszállíttatását. Olvasónk szerint ez az eset is tökéletesen példázza, hogy a BKV diszpécserei és zavarelháratói, valamint a közterület felügyelők mennyire tesznek a járművezetők bejelentéseire.

Olvasónkat a Széll Kálmán téren 5-6 biztonsági őr szeme láttára verték meg, ahogy ő fogalmaz „sutyerákok”, amiért nem adott nekik cigit. Több erős ütést is kapott az arcára, erősen vérzett, a szeme környéke mindkét oldalon feldagadt. Olvasónk nem érti, hogy miért vannak a BKV területén biztonsági őrök, ha épp akkor nem csinálnak semmit, amikor kellene:

Tisztelt BKV figyelő!

Nem tudom mennyire tartozik a honlap témájához az a kis történet, amit most leírok, de szívesen megosztom:

Egy fiatal srác vagyok, aki tegnap (2011.aug.1.)  a Deák térről éjfél után kicsivel a fejébe vette, hogy pár lány ismerőse és 2 fiú haverja társaságában elindul haza. Namost ennek okán emelkedett hangulatunknak köszönhetően úgy döntöttünk, lesétálunk a Lánchíd budai hídfőjéhez, hiszen nem volt se hideg, se eső, kifejezetten szép idő volt az idei nyár eddigi teljesítményéhez képest. A séta megtörtént, vígan hahotáztunk, majd megérkeztünk az ottani buszmegállóhoz, ahonnan a 990 es éjszakai járattal folytattunk utunkat a Moszkva –akarom mondani Széll Kálmán- térre, mert onnan juthattunk volna haza a jó öreg 956-os busszal. Ezzel idáig nincs is semmi gond, a tervünk valóra vált, eljutottunk az előbb említett placcra.

Csakhogy itt kezdődött mindaz, ami miatt most írok:

Olvasónk, Anna nem érti, hogy miért hajtott el mellette lassítás nélkül a 67-es busz vezetője a Gépmadár park megállóban, amikor jól láthatóan várakozott. Két dolgot tud elképzelni, mégpedig azt, hogy a buszvezető nem vette észre, valamint azt, hogy szándékosan, viccből hajtott el mellette. Bármelyik is legyen a valóság, mindkettő szomorú:

Tisztelt BKV Zrt!

A mai napon (2011 aug. 2.) meglepő dologgal szembesültem. Az Örs vezér térről 12:34-kor induló busszal szerettem volna a munkahelyemre beérni, melyet direkt kinéztem a honlapon levő menetrendből. Mivel én a Gépmadár park megállóhelyen szállok fel, a buszra körülbelül 12:38-kor tudok felszállni, de 12:35 körül már minden esetben a megállóban szoktam várakozni.

Eddig mindig rendesen érkezett, maximum pár percet késett, ezzel nem is volt semmi probléma a mai napon sem. A busz időben feltűnt, a megállóban várakoztam, mire az lassítás nélkül tovább ment!


Az utasok szerencséjére nem a délutáni csúcsban, hanem éjszaka, zárás előtt esett le a Deák téri állomás egyik lámpájának búrája. Mint azt olvasónk leveléből megtudtuk, a műanyag nagy robajjal esett a földre, és szerencsére nem állt alatta éppen senki. A levél hajtás után olvasható.

Építő jellegű javaslattal fordult hozzánk PR monogramú olvasónk. Elmondása szerint rendszeresen utazik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, és azt tapasztalja, hogy a helyismerettel nem rendelkező turisták sokszor a rossz irányba induló buszra szállnak fel. A problémát az idegen nyelvű tájékoztatók, vagy a megálló áthelyezése oldaná meg PR szerint. Levele a kép alatt olvasható.

Illusztráció

Több visszajelzést is kaptam tőletek az elmúlt hónapokban a 173E jelzésű busszal és a Róna utcai megállóval kapcsolatban. Azt kifogásoltátok (teljesen jogosan), hogy miért a 7E autóbusz áll meg ebben a megállóban, miért nem a 173E.

Úgy tűnik, hogy mostanában csak balesetveszélyes megállókkal, állomásokkal foglalkozunk. Tegnap veséztük ki a Kossuth Lajos téri balesetveszélyes mozgólépcsőt, ma pedig egy buszvezetőnek hála a 33-as és a 86-os autóbusz Karinthy Frigyes utcai buszmegálló balesetveszélyes fáit mutatjuk be nektek. Ahogy az a lenti levélben olvasható, a megállóban lévő fa lobkoronája annyira lenőtt, hogy a hátsó ajtóknál alig látható a le- és felszálló utas, illetve az ajtóhoz lenyúló ágak rosszabb esetben a leszálló utas szemét is kiszúrhatják. Ha vannak még ilyen balesetveszélyes, rosszul belátható buszmegállók, akkor fotózzátok le, küldjétek el bátran!

Pár napja tucatszám kaptam a leveleket azzal kapcsolatban, hogy a Google Térképről eltűntek a BKV megállók, és csak a legfontosabb állomásokat, megállókat látjátok bejelölve. A hiba valószínűleg azért jelentkezett, mert frissítették a térkép adatbázisát. Ennek köszönhető, hogy tömegközlekedés szempontjából mára sokkal részletesebb és pontosabb lett a térkép, ugyanis az összes BKV-megálló be lett jelölve, és pontosan meg tudjátok nézni, hogy a nektek kellő busz, villamos honnan indul. Ez nagy tereknél praktikus, mert így nem a helyszínen kell megkeresnetek, hogy melyik járat melyik megállóból indul, hanem ezt már otthon is megtehetitek.

A fent látható képet olvasónk, Dávid készítette a 75-ös és 76-os trolibusz Radnóti Miklós utcai megállójában. Már önmagában az is botrányos, hogy a trolibusz megállóját ilyen szerencsétlenül alakították ki, hiszen a babakocsival közlekedők csak nagy nehézségek árán tudnak felszállni a járművekre. Az ajtó elé helyezett rács tovább nehezíti a helyzetet. Dávid panasza hajtás után olvasható.

A nap képe: Táblacsere

17Máj

Címkék: bkv, budapest, tábla, csere, megálló, észrevétel, utas, kép, vicc, hülyeség

Biztos emlékeztek még arra a bejegyzésre, melyben a fejjel lefelé felszerelt dohányzást tiltó táblákat mutattuk be nektek. A BKV a táblacseréknél nem bízta a véletlenre a dolgot, külön kis csapat kapta ezt a feladatot. Köszönjük a fővárosnak, hogy megtalálták a helyét annak a pár millió forintnak, amit már nem tudtunk volna mire elkölteni.

Van, aki kiszámolja a füstmentes terület határát, van, aki fél a büntetéstől, mégis rágyújt, de van olyan dohányos is, aki szerint teljesen normális, hogy kitiltották a dohányzást a budapesti tömegközlekedési eszközök megállóiból. A negyedéve érvényben lévő cigitilalom megsértése miatt eddig alig büntettek, átlagosan heti egy eset történt, a kiszabott 22 ezer forintnyi bírságból viszont még csak ötöt sikerült behajtani, tudta meg az [origo].

Olvasónk, Niki tegnap reggel a 2-es villamosra szeretett volna felszállni a Boráros téren, de ez nem sikerült neki. A villamoshoz a 4-es 6-os megállójából szaladt, és annak ellenére próbált meg felpattanni, hogy az indulásjelző már egy ideje szólt. Niki saját bevallása szerint rendszeresen így száll fel a villamosra, úgyhogy valószínűsíthető, hogy a villamosvezető így akarta megleckéztetni a szabálytalankodása miatt. Az odacsukást én személy szerint túlzásnak érzem, de ha a rendszeres szabálytalankodást figyelembe vesszük, talán jogos volt.

Tisztelt BKV-figyelő!

Szeretném Önökkel megosztani a mai napon történteket, ami mélységes felháborodást keltett bennem utólag. Ott, akkor csupán csak nagyon megijedtem. Időpont:2011.05.02-án reggel 8:25 Helyszín: 2-es villamos, Boráros téri megálló a Haller utca felé

Reggel a 4-6-os villamostól futottam le a 2-es villamoshoz amit láttam, hogy éppen jön. Szokásomhoz híven, az utolsó pillanatban a leghátsó ajtónál szerettem volna felszállni amikor a villamos már jelzett, hogy zárja ajtóit. (nem egyszer szálltam már fel a villamosra így, soha nem jelentett problémát a villamosvezetőnek 3 másodperccel tovább nyitva tartani az ajtót amíg beszállok) Sajnos ez ma nem így történt.

Olvasónk, Viki még márciusban szenvedett baleset a 33-as busz Lépcsős utca megállójában. Az utas leszállás közben rosszul lépett, emiatt szalagszakadással korházba került, ahonnan gipsszel a lábán távozott. Az eset érdekessége, hogy a buszvezető valószínűleg az ajtózárás közben nem látta az esetet, emiatt segítségnyújtás nélkül elhagyta a megállót. Olvasónk kártérítését fordult a BKV-hoz, de jegyzőkönyv hiányában nem tudja bizonyítani az esetet:

Kedves BKV-figyelő!

Az eset március 18-án, péntek este történt, amikor a 17:59-kor Október Huszonharmadika utcától induló 33E autóbuszról a Lépcsős utcánál leszállás közben (kb. fél 7-kor) félreléptem, a bokám félre ment. A mögöttem leszálló emberek felsegítettek, de nem maradt ott senki. A buszsofőr sem szállt le, elhajtott, így helyszíni jegyzőkönyv nem készült.

Olvasónk, Alíz két gyermekével utazott kedd délután a 148-as buszon. A járművön vita bontakozott ki két részeg, illetve egy józan utas között. Először csak veszekedtek, ordítoztak, majd a két ittas férfi verekedni kezdett. Mivel a buszvezető az egészet a zárt fülkéből nézte végig (hiába kértek többen is segítséget), az utasok maguk próbálták meg rendezni a problémát, csakhogy az egyik részeg lerántgatta a buszról az egyik női utast, majd egy kés is előkerült. A részleteket és a folytatást megtudhatjátok olvasónk leveléből:

Tisztelt BKV!

Azzal a szándékkal írom a levelemet, hogy panaszt nyilvánítsak ki az Önök egyik alkalmazottja, az egyik buszvezetőjükkel szemben. A levél hosszúságát, a problémám megértése végett indokoltnak tartom.

2011. április 12-én délután ¼ 4 és ½ 4 közötti időpontban utaztam a 148-as (rendsz.: LOV-863) buszon Erzsébetről (XX.ker.) Kispest (XIX.ker) irányába. Az utazás során velem voltak a 3 és az 1 éves gyermekeim is.  A buszon menet közben, nem mesze tőlünk, egy vita bontakozott ki két erősen ittas, középkorú férfi és egy vélhetően román állampolgárságú férfi között. Az elején csak hangosan veszekedtek, káromkodtak egymással, ami már alapból nagyon zavaró volt az utasok és az én számomra is. Odébb állni nem tudtam, mert adott helyen van a babakocsisok számára kijelölt hely, és az új típusú buszokon a közlekedő nem elég széles egy babakocsi számára.

A lenti történet két főszereplője egy rendes és egy kevésbé rendes buszvezető. Utóbbi az Ipacsfa utcánál állt a megállóban a 36-os viszonylatszámmal közlekedő buszával, nyitott ajtókkal. A rendes buszvezető a 198-as buszt vezette, aki szintén beállt ebbe a megállóba és annak ellenére ajtót nyitott, hogy ezt nem tehette volna meg. Mindezt azért csinálta, hogy az utasai át tudjanak szállni a még mindig nyitott ajtókkal álló buszra. Hiába a jó szándék és az igyekezet, a 36-os busz vezetője az utasokat meglátva becsukta az ajtókat és kilőtt a megállóból:

Kedves BKV-figyelő!

Szeretném megosztani veletek, hogy milyen kalandosan jártam tegnap este szeretett BKV-nk jóvoltából. Köszönöm, ha kiteszed.

2011. április 8-án Rákoscsaba felől 18 óra 34 perckor érkeztünk a 198-as autóbusszal az Ipacsfa utcai megállóba. Jó néhány utastársammal együtt szerettünk volna az Ipacsfa utcánál átszállni a 36-os autóbuszra, ami azonos időpontban, tehát 18 óra 34 perckor meg is érkezett.

Olvasónk április 3-án hajnalban szeretett volna felszállni a 973-as autóbuszra a Cházár András utcánál. Mivel a busz előbb odaért a megállóba, mint az utas, olvasónk futni kezdett. A buszvezető türelmesen várt, míg az utas odaért, majd az orra előtt becsukta az ajtót és a piros lámpához gurult. Az eseten a buszon lévő biztonsági őrök nagyon jól mulattak:

Tisztelt BKV Ügyfélszolgálat!

Alábbi levelemben éjszakai buszvezetőjük munkájával kapcsolatos elégedetlenségemnek szeretnék hangot adni.

Nem utazom gyakran az éjszakai járatokkal, ha igen, általában minden rendben megy, sokszor arra gondolok, miért nincsenek nappal is ilyen átfogó járatok, mint például a 973-as. Szerteágazó és jól kidolgozott az éjszakai hálózat, ezzel nincs is baj.

A lent látható képet olvasónk, Gertrúd készítette még múlthét pénteken a Stadionok buszvégállomáson. A felvételen nagyon jól látszik, ahogy a buszvezető trükkösen, ám szabálytalanul előre gurult a táblától, és szabálytalanul a busz ajtajában állva dohányzik. Az eset engem nem lep meg, ugyanis a 173 és a 173E buszok Nyírpalotai végállomásán a tiltás óta is a megállóban (a kávégép mellett) dohányoznak a buszvezetők, holott az is a megálló része. Nekik vajon miért lehet? Olvasónk levele a kép alatt olvasható.

Norbert a 23-as buszról a Soroksári úti Tesconál szállt le. Az M („egybuszos”) megállóban éppen egy 55-ös busz állt, emiatt a 23-as nem tudott a megállóba beállni. A busz vezetője nem várta meg, míg az előtte lévő jármű kiáll, a kereszteződés közepén nyitott ajtót:

Tisztelt BKV-figyelő!
 
A mai napon, 17:55 perckor történt, hogy a Boráros tér felé közlekedő 23 buszjárat a Tesco (Vágóhíd előtti) megállóhoz közeledett. A megállóban bent állt egy 55-ös busz, a 23-as sofőrje pedig nem óhajtotta megvárni míg kiáll, hanem mögötte, a kereszteződésben állva nyitotta ki a 3. ajtót az idejében tett jelzésemre.

Ezen az akadályversenyen minden olyan utas nyer, aki nem töri ki a nyakát a BKV megállóiban. Csilla majdnem elbukott ezen a versenyen. Tegnap a 196-os busz Szentmihályi úti megállójában az egyik jeges hóbuckán elcsúszott, csak a szerencséjének köszönheti, hogy nem lett komolyabb baja:

Kedves Mihály!
 
Gondoltam ezeket a képeket meg kellene osztanom Veled és az utazó társaimmal. Ma reggel például az egyik képen látható jeges hóbuckán estem el. Csak a szerencsén múlott, hogy egyben maradtam. Majd Te is látod a képeken...

Két olvasónk, Annamari és László a havas, takarítatlan megállók miatt írt nekünk levelet. Mindketten arra panaszkodnak, hogy a BKV megállókból a havat lassan, vagy egyáltalán nem takarítják el. Annamari szerint ez balesetveszélyes, László szerint pedig már-már vicces, amit a BKV művel. A második levél alatt a BKV tegnapi közleményét is megtalálod a szentendrei HÉV vonalán történt balesetről.

Kedves BKV-figyelő!

A hétvégén nagymennyiségű hó hullott az országban és a fővárosban is. A hétvégén sajnos rengeteget kellett utaznom a munka miatt, és azt tapasztaltam, hogy a BKV megállóból egyáltalán nincs eltakarítva a hó. Utaztam HÉV-vel, a 4-6-os villamossal és több busszal is. Egyik megállóban sem volt eltakarítva a hó (a forgalmas körúti villamosmegállókban sem), még hétfőn is volt olyan buszmegálló, ahol 10-15 centis hó volt.

Utálok ismeretlen helyre BKV-val menni. Mindig jó előre felkészülök, térképekkel, menetrendekkel, hogy biztosan jó helyen szálljak le. A buszokon lévő táblák megbízhatatlanok, a buszvezetők sosem mondják be a megállók neveit, ezért minden információt magunknak kell megszerezni.

Olvasónk szilveszter éjszakáján kedvesével ment házibuliba. A buszt ,amivel utazni akartak nehezen, de megtalálták. Fel is szálltak rá, de arról már rossz helyen, rossz megállóban szálltak le, ugyanis a táblán ami a buszon volt, rossz megállónevek voltak feltüntetve. Én hiszem, hogy a buszvezető nem viccből vagy bunkóságból tett ki rossz táblát, sajnos nem talált mást, csak régit, és így legalább a külső tájékoztatást meg tudta oldani, de olvasónk álláspontját is megértem:

Akár 10 ezer forintra is megbüntethetnek egy járművezetőt, ha nem a kijelölt helyen, hanem két megálló között nyit ajtót. Olvasónk szerint a BKV csak azokat a dolgozóit bünteti meg, akik emberségesek:

Tisztelt BKV-figyelő!

Rengetegszer olvasni a BKV-figyelőn olyan sztorikat, amikben a buszsofőrök bunkók az utasokkal, nem végzik rendesen a munkájukat, vagy (élet)veszélyes helyzeteket idéznek elő, ám legtöbbször még a pontos időponttal és járatszámmal rendelkező leveleknek sincs semmi hatásuk, és az alkalmatlan sofőrök általában megússzák a dolgot.

Ma délután a Moszkva téren sétáltam a 90-es busz felé, amikor az bezárta az ajtókat és elindult. Mivel már így is épphogy csak odaértem volna, a következő busz pedig 90A és 10 perccel később indul (így legalább +20 perc késés és 2 megálló séta), jobbnak láttam a busz nyomába eredni. Szerencsémre az pár méter megtétele után pirosat kapott, így a Csaba utcában utolértem, és integettem a sofőrnek, hogy nyissa ki az ajtót. Meglepetésemre ehelyett a fülkeablakot nyitotta ki, ezért kíváncsian átsétáltam a túloldalra.

Tegnap reggel egy idős úr szeretett volna felszállni a 6-os villamosra a Baross utcánál. A Combino ajtaja záródni kezdett, de bácsika úgy gondolta, hogy ő még felszáll, ezért a járóbotját az ajtók közé tette. Az ajtót már nem tudta visszanyitni, a villamos elindult. A villamos oldalából kiálló bot több autót is végigkarcolt a Baross utca és a Rákóczi tér között:

Kedves BKV-figyelő!
 
Tegnap, azaz december 3-án olyasminek voltam szemtanúja, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni.
 
A 6-os villamoson utaztam, a Mester utcától a Blaha felé. A Baross utcánál egy idős bácsi szeretett volna felszállni az utolsó ajtónál, de a villamos vezetőjének olyan sürgős volt a tovább indulás, hogy a megállóban csak pár másodpercet hagyott le- és felszállásra, és már zárta is az ajtókat, ment tovább. A bácsi bottal járt, és nem tudott elég gyors lenni, hogy a záródó ajtón még átlibbenjen, de a botját előre tartotta, gondolva, az majd újra nyílásra készteti az ajtókat. Nem így történt. Annyi lélekjelenléte még volt, hogy elengedje a beszorult botot, amit a megállóból kihúzó villamos magával vitt. Belül kb. 20-30 cm volt, a villamos padlójától kb. 30 cm-es magasságban volt beszorulva az ajtók közé, a többi része pedig kiállt, majdnem vízszintesen. A Rákóczi térig egy csomó autó oldalát végigszántotta.

Olvasónk egy éves kisfiával szeretett volna utazni a 168E busszal vasárnap. Amikor felszálltak a buszra erős cigifüst-szag csapta meg az orrukat, ami a vezetőfülkéből jött, rögtön le is szálltak. Az utas nem érti, hogy a buszvezetők miért dohányoznak a buszon. Az indulásig még 10 perc volt hátra, a megállóban is rágyújthatott volna:

Tisztelt BKV-figyelő!

2009. november 29-én egy éves kisfiammal szerettünk volna felszállni az Örs vezér terén a 168E buszra. Amint felszálltunk, fordultunk is vissza, ugyanis az utastérben tömény cigifüst terjengett, ami egyenesen a vezetőfülkéből jött. Mivel még legalább 10 perc volt az indulásig, azt sem lehet mondani, hogy a sofőr nem tudott volna leszállni elszívni a cigijét. Az egy dolog, hogy én se szállnék fel ebben az esetben a buszra, de a gyerekemet pláne nem fogom kitenni ilyesminek.

Olvasónk nem tudja, hogy a 151 busz vezetője a fáradtság vagy családi problémák miatt vezetett-e figyelmetlenül tegnap. A buszos egy piros lámpát késve vett észre, majd elhajtott egy megálló mellett, ahová egyébként be kellett volna állnia. Padlófékkel megállt, de majdnem a járdán kötött ki. Ezek után minden megállónál volt valami probléma:

Tisztelt BKV-figyelő!

Ma (2009.11.22) egy érdekes esettel találkoztam. A 151-es buszon lévő buszsofőr (FLR-712 16:12-kor volt a Mártírok útjánál. Nem tudom más is utazott-e rajta az olvasók közül) kicsit nem volt magánál. Lehet, hogy kicsit fáradt volt, vagy más problémája volt, nem érdekel, nem is akarom bemártani, csak mások véleménye is érdekelne. Szóval, az Ady Endre úton levő lámpa piros jelzésén majdnem áthajtott. Ez még nem is érdekelt. De aztán kezdett érdekelni a történet. Ugyanis az Áchim András utcai megálló egyszerűen fel sem tűnt neki. Egyszerűen elhúzott mellette, majd satufékkel megállt utána, és majdnem felment a járdára.

Kampánybusz szívatta az utasokat

18Nov

Címkék: bkv, budapest, busz, megálló, kampány, kresz, szdsz, utas, észrevétel, panasz

Kedves BKV-figyelő!

Józsefvárosban  időközi polgármester választás lesz vasárnap. A hétvégén az SZDSZ kampánybusza és óriásplakátos kocsija járta a kerületet, amelyből a "mosolyogj Józsefváros" és Kóka János kampánydala a "Kék! kék! kék! a szíve" szólt.

Flitatorigát

28Okt

Címkék: bkv, budapest, tájékoztatás, megálló, hév, matrica, kép, utas, észrevétel, panasz, filatorigát

A fenti képet SBoti nevű olvasónk készítette a Szentendrei HÉV egyik kocsijában. Ahogy nézegette a tájékoztató matricákat azt vette észre, hogy a Filatorigát megállóhely sok esetben hibásan, Flitatorigát néven van feltüntetve. Furcsa, hogy ez sem a tájékoztatót készítőknek, sem a nyomdászoknak, sem a matricát felragasztóknak nem tűnt fel.

Beköszöntött a tél, lehűlt a levegő, esik az eső, fúj a szél. Ilyenkor senki sem szeret a megállókban várakozni, főleg akkor, ha nincs váró, ami védene minket. Ilyenkor a legjobb a szél és esővédett járművön várni az indulást.

Olvasónk a 16, 16A és a 116-os buszokkal kapcsolatban írt panaszt. Felhívja figyelmünket a rosszul összeállított menetrendre, a rossz állapotban lévő buszokra, és leír egy konkrét esetet is levele végén, amikor az egyik buszvezető a meleg buszon ülve mosolyogva nézte a megállóban ázó-fázó utasokat, akikkel még kiabált is, mikor kérdőre vonták:

Tisztelt BKV-figyelő!

Sokat utazom a Moszkva tér - Szentháromság tér között, a 16, 16A, 116 buszokkal.

A 116os busz nagyon ritkán jár, így javarészt 16, 16Aval szoktam utazni. A 16os busz követési ideje 6 perc, a 16A követési ideje 6 perc, vagyis mivel a Moszkva tér és a Szentháromság tér között a két busz azonos útvonalon halad, így 3 percenként kellene jönnie a buszoknak ezen a viszonylaton. A valóságban azonban gyakran megesik, hogy 10 percig nem jön busz, majd 3 busz jön egymás után vagy 1 busz jön csak, amin tömeg van és az utasok jó része nem tud felszállni rá.

Én már évekkel ezelőtt sem néztem a menetrendet, hisz a kiírások, az indulási időpontok szinte sosem valósak. Vannak olyan utasok akik még hisznek a tájékoztatónak, és várják a buszt, a menetrendhez igazítják az idejüket. Két olvasók is panaszt írt a menetrendekkel kapcsolatban. A két panaszban egy hasonlóság van: főszereplőjük 20 percnél többet várt az egyébként 5-10 percenként induló buszra.

Kedves BKV-figyelő!

Szeptember 23. Megérkeztem az Örs Vezér Terei buszállomásra dél után fél négy előtt valamivel. Épp siettem, és az utastájékoztató táblára pillantva elégedetten veszem észre, hogy csak egy-két perc és már indul is a 168-as ami továbbvisz, hurrá. Előre kocogok, kisebb tömeg fogad a megállóban, de ez ilyenkor normális. Ami kevésbé, hogy busz viszont sehol. A visszaszámlálást jelző tábla meg szépen lassan lenullázódik.. majd újra beáll 9 percre ahogy kell. Várunk-várunk, a megállóban álló embertömeg egyre terjeszkedik, zsúfolódik s a számláló MEGINT eléri a zérót, buszt pedig még mindíg nem látni. Ekkor kikanyarodik hátulról egy teljesen üres darab, mindenki arcára kiül a megkönnyebbülés, észrevettek minket és végre kiparancsoltak egyet.

„Megállóhely kapacitásának jobb kihasználása miatt az autóbuszok harmadiknak is megállhatnak, és ajtót nyithatnak. Ebben az esetben azonban a megállótáblánál ismét meg kell állniuk, és ajtót nyitniuk.” –így szól a BKV belső szabályzata. Akkor mégis miért van az, hogy a Ferenciek terén a buszvezetők rendszeresen úgy nyitnak ajtót harmadikként, hogy az utasok le sem tudnak szállni a korlátok miatt, majd továbbhajtanak? Olvasónk többször maradt a megállóban, az ügyfélszolgálattal levelezik:

Tisztelt Cím!
 
Előző levelem tartalma hasonló volt az alábbinak, melyre a BKV 30 napon belül válaszolt. Csak éppen semmi eredménye nem lett. A 8-as buszok továbbra sem állnak meg a Ferenciek terén az arra kijelölt helyen. Az utasok szaladgálnak össze-vissza. Nem tudják, mikor hol szállhatnak fel, mert a megállóban, - nos, ott nem. A második eset akkor történt, mikor pár hét után kinyitottam  a BKV válaszlevelét hogy a jövőben jobban odafigyelnek. Ez volt a második levelem a válaszuk után.

Üdvözlettel: Kanzler Edit

Utálok idegen vonalakon utazni, mert a legtöbb esetben nulla utastájékoztatással találkozom. Jó előre felkészülök, nehogy meglepetés érjen. Viszek magammal térképet, kinyomtatom a menetrendet, stb. De így is van, hogy rossz helyen szállok le, vagy rossz megállónál nyomom meg a gombot, mert a buszvezető a megállók nevét képtelen bemondani. Olvasónk is rossz helyen nyomott gombot, és a buszvezető leszállította a buszról, mondván ha jelzett, akkor szálljon is le:

Tisztelt BKV-figyelő!

Ami velem történt egy fél órája, valószínűleg semmilyen következménnyel nem fog járni az illető BKV alkalmazott szempontjából, mégis leírom, mert valószínűleg sokunkkal előfordult már hasonló eset.

Az éjszakai 948-on jöttem haza (szeptember 15, 2009), aki utazott már vele tudja, hogy a Dél-pesti autóbuszgarázsból indul, a másik végállomáson (Csepel, Hollandi út) azonban csak megfordul, nem várakozik semennyit. Ezért nehéz megmondani, hogy melyik busszal mentem, de valószínűleg, ami a Hollandi útról éjjel 2-kor indul. Ezt azért is mondom, mert nem tudtam megnézni sem a busz, sem a buszvezető hölgy azonosítószámát.

Vajon ha be lennének kamerázva a BKV járművei (és megállói) a lenti esetekhez hasonlók akkor is megtörténnének? Az első olvasói észrevételben egy 20 év körüli srácról olvashattok, aki a busz ajtajánál az összes helyet elfoglalta, zavarta az utasokat a felszállásban. Aki mégis megpróbált felszállni annak beszólt, és azzal fenyegetőzött, leszúrja őket a nála lévő késsel, melyet elő is vett:

Kedves BKV-figyelő!
 
Had osszak meg egy történet, ami szeptember 8.-án történt velem a 70-es trolibuszon. Lehet, hogy ez nem egy tipikus BKV sztori, de mivel BKV járaton történt az eset mégis ideírom.

A troli a Város-ligetből a belváros felé tartott nem túl sok utassal. Én a busz végében álltam, amikor a hátsó ajtónál felszállt egy fiatal 20 év körüli pár, és megálltak mellettem. Végig nagyon trágárul beszéltek egymással, ami engem nagyon idegesített, néha rosszalló kifejezéssel az arcomon odanéztem, de ők nem zavartaták magukat.

Olvasónk reggel a 61-es villamos megállójában egy dulakodásnak volt a szemtanúja. Egy jegy nélkül utazó srác le akart szállni a következő megállóban, az ellenőr hagyta is, de „társa” (akinek nem volt karszalagja) utána eredt, és lökdösni, fojtogatni kezdte. Az utasok nem nézték ezt jó szemmel, a már induló villamosról többen is le akartak szállni, ezt látván az ellenőrök elszaladtak:

Tisztelt BKV-figyelő!

Ma reggel (09.15.) szem-, és fültanúja voltam egy újabb „ellenőri” túlkapásnak, ami mélységesen felháborított.

07:40 körül utaztam a 61-es villamossal Hűvösvölgy irányába, amikor a Völgy utcai megállóban 2 igencsak feltűnő személy szállt fel. Egyikőjük ~190 cm magas, 40-es éveiben járó, ránézésre úgy 130-140 kg-os, a másik ~185 cm, 20-es évei elején járó, 100-110 kg-os, kopasz, feltűnő aranylánccal és fekete napszemüvegben. Rövidesen az idősebbik elővette karszalagját (valamint az arra tűzött igazolványát) és elkezdte a jegyellenőrzést. A fiatalabb eközben mozdulatlanul álldogált a kocsi végében.

Olvasónk a Vár busszal szeretett volna utazni, de a nagy tömeg miatt, ami a megállóban fogadta nem igazán fért fel a járműre, ugyanis a BKV egyik hétvégi rendezvény alkalmával sem sűrítette a járatokat. A lenti és az ehhez hasonló történetek írói -az utasok- jogosan teszik fel a kérdést: A BKV miért nem arra költi a pénzt, amire kellene? Miért nem karbantartásra, új járművek beszerzésére, a járatok sűrítésére fordítják azt az évi 1-2 milliárdot, ami tanácsadásokra elmegy?

Kedves BKV-figyelő!

Gondoltam inkább BKV-figyelőre írok, mert ha a BKV-nak panaszkodom, az a harminc nap válaszadási határidő lejárta után úgyis elhajt melegebb éghajlatra, valami légből kapott, semmitmondó indokokat felsorakoztató sablonlevéllel. A dolog lényege: mi kell ahhoz, hogy a BKV-nál rájöjjenek arra, hogy a Budai Vár egy frekventált utazási cél, főleg akkor, ha valami rendezvény is van? Most hétvégén van a borfesztivál - de legyen az Mesterségek ünnepe, Hídünnep, augusztus 20, vagy bármilyen olyan esemény, ami a várban van - ilyenkor a várbusz katasztrófa.

Olvasónk szerint hogy a 85-ös busz vezetője azért veszélyeztette utasai életét, hogy minél hamarabb átjusson a lámpás kereszteződésen, ezért nem húzta az időt a megállóba beállással, az út közepén nyitott ajtót, az utasok az autók közé sszálltak le a buszról. Felszállni senki sem tudott, egy csodálkozó utas meg sem kísérelt átjutni a kétsávon elinduló autók között, -írja az utas.

Tisztelt BKV-figyelő!

Az alábbi észrevételt osztanám meg Önökkel: Az Örs Vezér térről induló 85-ös számú busz 16:45-kor érkezett a Sibrik Miklós út nevezetű megállóhoz. Ez a megálló a Harmat utcában található, amely ezen a szakaszon kétsávos és egyirányú. Itt a busznak be kellett volna állnia a jobb oldalon található megállóba.

Sok kritika éri a BKV-s járművezetőket amiatt, mert időnként a megállókba rosszul vagy egyáltalán nem állnak be. Sokan akkor is szidják őket, amikor az autósok és a rosszul kialakított megálló miatt nem tudnak rendesen megállni. Olvasónk -egy járművezető- most képeken mutatja be, miért is nehéz rendesen beállni egyes megállókba:



Kedves BKV-figyelő!



A napokban a Városligetben vezetgettem és az alábbi képek készültek!

A figyelmemet az keltette fel, hogy kb. 1-1,5 hónapja a Dr. Oláh Péter Balázzsal beszélgettünk a blogon, hogy elavult a KRESZ és a megállók környékére előírt 5+15 méteres megállási tilalom nagyon kevés és ideje múlt hiszen a csuklós járműveink 17-18 méter hosszúak. Na ezt az alap hibát sikerült a zuglói önkormányzatnak és a BKV-nak megfejelnie.



Végállomásokon szokás, hogy a dohányzó utas áll a megállóban, egyik lábát felteszi a busz lépcsőjére és szívja a cigijét, közben a busz utasterébe fújja a füstöt. Már a buszmegállóban való dohányzást is bunkóságnak tartom, mert 1-2 ember füstjét szívja másik 40, aki nem dohányzik, éppen leszokóban van, stb. Na, a busz ajtajában utolsó pillanatig dohányzó utas még ennél is nagyobb bunkó. Olvasónk megörökített egyet, ezt lentebb fent. Neked mi a véleményed a buszmegállóban való dohányzásról? Szavazz!

Olvasónk 12 pontban foglalta össze a panaszát és észrevételeit a céggel kapcsolatban. Megemlíti a rossz utatájékoztatást, a szétszórt milliárdokat és külföldi példákat ír, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Ha a BKV a tanácsadásokra és a végkielégítésekre költött milliárdokat az utasokra (étrsd: takarításra, karbantartásra) fordítaná, messze nem lenne ennyi probléma a BKV-val. Mindenki döntse el, egyetért-e vele.

Tisztelt BKV-figyelő!
 
Nagyon örülök, hogy rátaláltam blogjára, ahol a BKV-val kapcsolatos észrevételeket gyűjti, hiszen számtalan bejelentéssel éltem az ügyfélszolgálat felé, amire mindig kaptam érdemtelen válaszokat.

Észrevételeim az alábbiak:

1/ A buszok vezetői nincsenek tisztában a kettős megállók jelentésével. Az a korábban érkező busz véletlenül sem várja be a közvetlenül mögötte érkezőt, hogy lehetőséget adjon az utasoknak az átszállásra, hanem azonnal húz ki a megállóból, az utasa csak várakozzék. Pld. Bah csomópont  8,112,40-es buszok, valamint a Sasadi úti megálló minden érintett buszjárata.

Néhány hete megdicsértem a Kálvin téri új villamosmegállót, mert szerintem a város egyik legszebb megállója lett. Egy hátránya van, mégpedig az, hogy nem jó semmire. Csillogni csillog, de sem az eső sem a szél ellen nem véd, és mivel a teteje is üvegből van, a nap is átsüt rajta. Olvasónk véleménye a megállókról:

Kedves Mihály!

Van egy észrevételem: nem tudom feltűnt-e már valakinek, hogy az újonnan épült BKV megállók nem töltik be a funkciójukat, ugyanis, se esőtől, se széltől nem védenek (nincs oldal faluk), sőt még árnyékot sem adnak, ugyanis újabban üveg vagy plexi tetővel rendelkeznek. Az ülő helyek hiányát már nem is említem.

Előregurul és áll a pirosban

15Júl

Címkék: bkv, budapest, busz, vezető, utas, észrevétel, panasz, megálló

Olvasónk nem érti, hogy a buszvezetők miért zárják be az ajtókat idő előtt és miért gurulnak előre a piros lámpához. Szerinte amíg ott várakoznak még sok utas felszállhatna a buszra, és ráérne csak akkor indulni, amikor zöldre vált a lámpa. A 7-es buszon ez még nem is akkora probléma, mert egymás után jönnek a buszok, de egy külső kerületben igazi szívás:

Sziasztok!

Hátha van valaki az olvasók között, aki meg tudja magyarázni, miért fontos a buszvezetőknek a Thököly út és Hungária körút sarkán előregurulniuk a pirosban. Irányban a Bosnyák tér felé az összes buszvezető bezárja az ajtókat, majd szépen előremegy öt métert, hogy állhasson a pirosban. Hetes, százhetvenhármas, ugyanezek gyors verzióban, ötös... mindegyik. Na jó, tízből egy nem.

Olvasónk egy érdekes váróról készített fényképet a Népligetben. A pavilont felállították, beüvegezték, majd kiderült, hogy az a saját "lábán" nem áll meg, ezért a jómunkásemberek térkövekkel támasztották meg. A beton már megkötött, az az üvegtábla is a helyére került, a munkások már elmentek. Mi azért még bízunk benne, hogy ez csak ideiglenes.

Kedves BKV-figyelő!
 
Rendszeresen szoktam olvasni a blogod, így nem is írom meg, amit előttem százan leírtak, viszont láttam a napokban olyat, amitől rögtön megragadtam a telefonom, és gondoltam, ezt meg kell mutatnom:

Beszélgető, telefonáló buszvezetőkről nem igazán szeretek írni. Ha valaki normálisan végzi a munkáját akkor végülis mindegy, hogy közben mi mást csinál. Olvasónk sem tett volna panaszt, ha a buszvezető telefonálás közben nem felejtette volna el, hogy épp egy buszt vezet, amiről le akarnak szállni az utasok:

Tisztelt Ügyfélszolgálat!
 
Ma (2009. június 18.) 17 óra 21 perckor szálltam le a 256-os járat autóbuszáról (06 60) a Szerb Antal utca és a Vadaskerti út megállók között. Ez történt:

Egy úr túl későn jelezte, hogy a Bölöni György utcai megállónál leszállna. Így - bár még a megálló előtt sikerült megnyomnia a gombot, beletörődött, hogy maradnia kell, a busz megy tovább. (Nem is morfondírozott, ő volt figyelmetlen).

Csakhogy, a Szerb Antal utcánál már négyen kívántunk leszállni, szándékunkat időben, rögtön a Bölöni Gy. úti megálló elhagyása után jeleztük (emellett ugyebár az előző úriember jelzése is érvényben volt) ám a busz lazán és gyorsan suhant tovább.

Olvasónk a minap a 293-as buszon utazott, amiről a Vaskút utcánál szeretett volna leszállni. Leszállási szándékát idejében jelezte, a busz mégis lassítás nélkül hajtott el a megálló mellett. Az utas előre ment szólni a buszvezetőnek, hogy le szeretne szállni, aki erre azt válaszolta, hogy „ez nem Taxi”. Az utas ezután már utasította a vezetőt, hogy álljon meg, de ezután sem lassított, mert szerinte ott nincs megálló. Az utas még az iránytáblát is odavitte a buszvezetőnek, hogy megmutassa, van ott megálló. Részletek a levélben:

Kedves BKV-figyelő!
 
Egy mindössze pár utast érintő, ám annál bosszantóbb - és a mai BKV-t jól jellemző - esetre szeretném felhívni figyelmedet:
 
Ma (06.09) a XVIII. kerületben a 293-as jelzésű busszal utaztam (Pestszentimre, kp. i. 13:00, frsz. BPI-554) és le akartam szállni a Vaskút utcánál. A megálló szerepel mind az internetes menetrendben, mind a kihelyezett menetrendi lapokon és rajta van a busz iránytábláján is. A valóságban azonban csak egy "Autóbusz megállóhely" KRESZ-tábla jelzi a megállót, nincsen kint sem menetrend, sem fehér megállónév-tábla. Nyilván emiatt a buszvezetőnek esze ágában sem volt megállni, pedig már jó előre jeleztem leszállási szándékomat. Látva a túl nagy tempót, a nyitott fülkeajtón át megkértem, hogy álljon meg, hiszen le szeretnék szállni. Erre azt a frappáns választ adta, hogy "ez nem Taxi". Na ezután már inkább utasítottam a megállásra, mintsem kértem, de hasztalan - közben persze egyre távolodtunk a megállótól.

Bár még nem tudni, hogy ugyan arról a buszvezetőről van-e szó, az már biztos, hogy a 276E autóbusz vonalán valamelyik buszvezető azzal szórakozik, hogy a leszálló utasoknak nem nyit ajtót, vagy mint utasunk most írja, megállás nélkül elhajt a buszmegálló mellett. Ennyire figyelmetlen a buszvezető, vagy ezt direkt csinálja?

Tisztelt BKV!
Tisztelt BKV Figyelő blog!

Rövid időn belül ez már a második alkalom, hogy bejelentést kell tennem egyik buszsofőrjük miatt. A mai napon (2009.06.03) 21.45 körül a 276E jelzésű autóbusz a IV. utcai megállóban hagyott két utast, akik egyértelműen jelezték felszállási szándékukat. Mivel a busz megállás nélkül tövább robogott így csak az azt követő 276E jelzésű autóbusz rendszámát sikerült feljegyezni, ami BPO-324 és 21.55-kor ért az említett megállóba.

Nem irigylem azokat, akiknek ismeretlen vonalon kell utazniuk. Velem is megesik, hogy egy megbeszélésre, találkozóra olyan járatokkal megyek, amikkel még sosem utaztam. A legtöbb helyen a buszvezetők nem mondják be a következő megállók neveit, vizuális tájékoztatás is hiányos. Így mindig később szállok le, vagy életlenül olyan megállóban is jelzek, ahol nem szeretnék leszállni.

Olvasónk édesanyja a 277-es buszon a rossz helyismeret miatt későn jelezte leszállási szándékát, ezért a buszvezető kiabálni kezdett vele:

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

A mai napon (május 27. szerda) az Örs vezér tere felé menő 277-es járaton egy igen érdekes "élményem" volt. Édesanyámmal a buszról a villamosra akartunk átszállni. Mivel ritkán utazunk a vonalon, a megállókat sem ismerjük. Eredetileg az Örsön szálltunk volna át, de menet közben láttuk, hogy a Gyakorló köz megállóból egyszerűbben eljuthatunk a villamoshoz. Anyukám a megálló előtt 20-25 méterrel - akkor született az ötlet, hogy itt jobb átszállni - nyomta meg a leszállás jelzőt. A busz kicsit erősebb fékezéssel - nyilván a kicsit kései jelzés miatt - meg is ált a megállóban.

Olvasónk hiába jelezte leszállási szándékát a 276E autóbuszon, mert a jármű az Ananász utcai megálló mellett olyan tempóban haladt el, mint ha ott nem is lenne megállója. Utasunk szólt a buszvezetőnek, hogy jelezte a leszállási szándékot, le szeretne szállni. Nagy hiba volt, mert ezek után még a buszvezető szólt be az utasnak:

Tisztelt BKV Zrt! Tisztelt BKV-figyelő blog!

A mai napon, 2009. május 15-én az este 22 óra 06 perckor, az Örs Vezér térről induló 276E jelzésű autóbusz vezetőjére szeretnék panaszt tenni. A Rákoscsaba-Újtelep, Naplás út, végállomás előtti szakaszon, nevezetesen az Ananász utcán vészesen gyorsan közlekedett a jármű. Tudtommal 50km/h a legnagyobb megengedett sebesség lakott területen belül, a busz körül-belül 70-80km/h-ás tempó mellett haladt. Sietős is lehetett, mert a leszállási szándékomat ugyan jeleztem a harmadik ajtónál, de a kanyarodás után, ami szintén eléggé lendületesre sikerült, a busz nem állt meg a megállóban, hanem továbbhajtott.

A Kálvin téren, a 47-es és a 49-es villamosok megállójában épül Budapest első igényes várója. Bár a fémszerkezet még nem készült el teljesen és az üveg elemek sincsenek a helyükre rakva, az már most látszik, körülbelül milyen is lesz, ha elkészül. A váró egyik előnye, hogy nehezen rongálható, mert a felületek nagy része magasan van. Bízom benne, hogy nem csak szép lesz ha elkészül, hanem az eső ellen is védeni fogja majd az utasokat:

 

Olvasónk autóval tilosban várakozott néhány percig egy buszmegálló előtt. Egy éppen akkor oda álló busz miatt előrébb kellett állniuk, hogy az minden gond nélkül elférjen. A busz beállt, a vezető kiszállt, és megfenyegette az autóst, hogy ha nem áll odébb, lefényképezi őket. Így is tett, majd az autós is lefényképezte a buszvezetőt, aki ezért a kocsiba ütött, ami behorpadt. Képek, szavazás, történet alant:

Szia BKV-figyelő!

Eddig csak olvastam a blogot, nem is lepődöm meg már semmin a BKV- val való közlekedéseim során, már csak megmosolygom a dolgokat, de most sikerült a BKV- nak (pontosabban egy dolgozójának) kivívnia a felháborodásomat. A sztori ott kezdődik, hogy az Újpest- Központban a 220- as és a 170- es busznak van egy végállomása, egy burkolóelemekből összeűllított sáv. Szóval édesapámmal bementünk a Központba, fel akartuk venni egy barátomat, aki a 220- assal jár, és ezért megálltunk a buszmegálló elejében, így előttünk kb. 4-5 busz fért el, ekkor egy busz állt a megállóban.

Csütörtökön reggel megjelent a blogon egy bejegyzés „Áznak és nyomorognak az utasok az újpesti buszmegállóban” címmel. A bejegyzésben egy utas levelét olvashattátok, amiben arra panaszkodott, hogy a 30/30A buszok megállóját a BKV áthelyezte. Az új helyen nyomorogtak az utasok, és pavilon híján még szét is áztak.

Az esettel kapcsolatosan már aznap megkerestem a BKV illetékeseit, akik azonnali intézkedést ígértek. Pénteken kaptam levelet a szóvivőtől, amiben elírta, hogy az utasok kérésére helyezték át a megállót, és most az utasok érdekében visszakerül oda, ahol mindenki kényelmesen elfér. Az illetékesek kimentek a helyszínre, több busszal is kipróbálták, hogy egész nap, minden menetrendi időben jó lesz-e a megoldás, lefényképezték, felírták, hogy melyik időszakban melyik buszra hány utas várakozik, és az ott tapasztaltakat fogja tükrözni az április végén kialakított új megállórend. Valószínűleg az se fog tetszeni mindenkinek, de egy városban mindenkinek szüksége van némi kompromisszumkészségre.

Ezúton köszönöm meg olvasóim észrevételét, és a BKV gyors intézkedését.

Olvasónk értelmetlenül áll ismételten a BKV intézkedése előtt. A 30/30A busz megállóját, állítása szerint véglegesen áthelyezték Újpesten az aluljáró közelébe. Az új buszmegálló szűk, nincs szélfogó és ha esik az eső nincs hová beállni az utasoknak. A régi buszmegállóban volt kiépített utasváró és nagyobb is volt, mint az új. Bízunk benne, hogy csak ideiglenes:

Kedves BKV-figyelő!
 
Értetlenül állok (ismételten) a BKV logikája előtt. Egyszerűen nem tudom követni.

Újpest Központban, a Szent István téren a Káposztásmegyer felé menő 30/30A busz megállóját 60 méterrel hátrább tették (menetirány szerint). Ez önmagában nem lenne nagy dolog, ha az utasokat ezzel (ismételten) nem szívatnák meg. A régi buszmegálló (aki ismeri Újpestet: a GoGo hamburgeres mellett) ideális helyen volt; volt szél fogó, elég nagy tér, hogy a felgyűlt ember tömeg kényelmesen elférjen, ha esett az eső, akkor be lehetett állni a megállóban lévő fa alá stb.

Megállóban hagyta az utasokat

24Már

Címkék: bkv, budapest, busz, 105_ös, utas, észrevétel, panasz, megálló

A 105-ös busz vezetője a tájékozatlansága miatt nem tudta melyik megállóban kell megállnia, így egy másik megállóban nyitott ajtót, és a busz utasait ott tette ki. A buszra eközben egy másik (ideiglenes) megállóban vártak az utasok. Ott persze nem állt meg, így a 105-ösre várakozó emberek további 20 percet voltak kénytelenek várni a következő buszra.

Tisztelt BKV!

Ma este (2009. március 18.) az alábbi eseményeknek voltam tanúja.

Előzményként elmondanám, hogy a Béke utcát a Gyöngyösi utca és a Róbert Károly körút között újra aszfaltozzák Angyalföldön. Ezen az útvonalon jár a 105 busz, aminek több megállóját emiatt áthelyezték. A Gyöngyösi utcai végállomás felé a Béke téren a megállót előrébb helyezték.

A buszvezetők nem mindig azért idegesek, mert otthoni problémáikat elviszik a munkahelyükre is. Egyre sűrűbben idegeskednek a hülye utasok, és a hülye városi autósok miatt, akik leállnak a buszmegállóba, úttestre, ezzel akadályozva a busz továbbhaladását. Így érthető, ha a buszokon időnként egy kicsit ingerültebbek a szokásosnál, és azon vezetik le a feszültségüket, akiknek semmi közük az esethet. (A normális utasokon).

Olvasónk is egy hasonló esetről számol be. Egy autós a megállóban parkolta le autóját, majd a családdal sétálni mentek. A buszos hiába dudált, nem érdekelt senkit…

Tisztelt BKV-figyelő!

Ma déltájban utaztam a 240-s járattal a Móricz felé: ez volt a legelső járat amire felszálltam, mivel sietnem kellett egy helyre. A Villányi úton - most meg nem mondom pontosan melyik megállónál - egy személyautó parkolt be félig a megállóba. A sofőr először nem állt be, hanem dudálással próbálta figyelmeztetni a sofőrt. Nos ehelyett, az kiszállt, és kinyitotta az autó csomagterét, és kivett onnan egy babakocsit, majd kivette gyermekét a kocsiból, ezután kiszállt a felesége és elindultak hármasban.

Budapesten azért jó autóval közlekedni, mert a vészvillogó (elakadásjelző) minden autóst mentesít a KRESZ alól, így bekapcsolt villogóval bárhol parkolhatunk, nem szól ránk senki. Zebrán, villamosmegállóban, rokkant parkolóban, tényleg bárhol. Olvasónk egy BMW-s köcsögöt fényképezett le, aki Budán egy villamosmegálló közelében állt meg úgy, hogy még a villamos se fért el mellette:



Helló BKV-figyelő!

Gondoltam, a következőt megéri megosztani veletek. Az eset kb. 3/4 órája történt (2009.02.13., ~12:05-12:15). Bocskai út, villamosmegálló. A Fehérvári úti megálló járdaszigete után épp egy autónyi hely van a tábláig. Ez a hülyegyerek pedig úgy gondolta, oda ő márpedig beáll, felkapcsolja a KRESZ-mentesítő lámpát (vészvillogó) és bevásárol. Bár az ex-négyeshatos villamosok elfértek tőle, a 18-as (Tátra) már kevésbé. A villamosvezető pedig nem vállalta, hogy átmegy az igen necces helyen, mert bármennyire is a köcsög parkolt rossz helyen, ő fizethette volna ki a fényezését. Következésképp a villamos-sor kb. a Móriczig ért. Aztán amikor jött a tulaj 3 szatyorral (huszonéves felzselézett hajú juppi, tipikus BMW-tulaj), még neki állt feljebb. Nemhogy "bocsánat", meg ilyesmi, hanem a nagy lincshangulatba benyögte, hogy "Há' elfért volna!". Ekkor öntötte nyakon az egyik nyugdíjas utas valamivel. Majd mintha mi sem történt volna, kiállt (közben a másik irányba közlekedő villamos előtt zárta le majdnem az utat) és elhajtott. Küldöm a képeket is, tisztán látszik a rendszáma.

Üdv: Gerusz.

U.i.: ha azt a táblát kicsit beljebb tennék, nem lenne több ilyen eset - rendszeresen parkolnak ott kocsik, csak többnyire ennél kisebbek.

A Szabadság híd felújításával párhuzamosan átépített Fővám téri villamosmegálló a 47-es és 49-es villamos vezetőit képviselő szakszervezet szerint a lehető legrosszabb megoldás volt. Az átalakítást tervező cég szerint a vádak nem reálisak, a szakszervezetet inkább az érzelmek vezérlik.

Az átépített Fővám téri villamosmegálló rengeteg problémát okoz és veszélyhelyzetet teremt mind az utasok, mind a vezetők számára, áll abban a közleményben, amelyet a BKV Fürst Közlekedési Szakszervezet, mint a 47-es és 49-es villamos vezetőinek legnagyobb képviseletével rendelkező szakszervezet juttatott el az Indexhez az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján.

A szakszervezetnél az verte ki a biztosítékot, ahogy a tervező az Index egy korábbi, Szűk a villamosoknak a felújított Szabadság híd című cikkére reagált. Mint írták, megdöbbentek azon, hogy a cég szerint főleg utasbiztonsági okokból volt szükség a Fővám téri középperonos megállóra.



További képekért kattints a képre!

Lesleytől, a 8ker blog szerkesztőjétől kaptam az alábbi megdöbbentő képeket, és ezt a néhány sort. Szívből remélem, hogy a balesetben megsérült személyeknek nem lesz komolyabb bajuk. hamar felépülnek. Jobbulást kívánunk nekik!

Most (16:30) jöttem hazafelé a vásárlásból, amikor is a Blahán óriási szirénázással 2 tűzoltó, 3 mentő, a rendőrök valamint a tűzoltókat irányító kocsik száguldottak el, és nem is mentek messzire. A forgalom feltorlódott egy pillanat alatt, emberekkel teltek meg a járdák. Odaérve ezek a képek fogadtak:

 


 

Szemtanuk elmondása szerint a vezető rosszul lett, cikk-cakkban haladt,ezért nekicsapódott a villamos végének, amely fellökte a megállóba, ahol egy anyát gázolt gyerekével. A kiérkező mentők azonnal elvittek mindenkit, a tűzoltók a kifolyt folyadékot itatták fel homokkal, a rendőrök adatokat rögzítettek - mindenki nagyon profin és gyorsan tette a dolgát. Csak a forgalommal nem foglalkozott senki, a lámpák sárgán villogtak, mivel az egyik jelzőlámpát is kidöntötték. A villamos nem jár, így nehézkes most a körúton haladni.


 

Ezért "imádom" a hajléktalanokat

27Nov

Címkék: bkv, budapest, móricz, kuka, hajléktalan, dohányzás, megálló, csikk

Budapest a dohányos kultúrát nézve siralmas. Az emberek tesznek egymásra. A buszmegállóban cigiznek, egymás arcába fújják a füstöt, és a busz ajtajában szívják a cigit, az utolsó másodpercig. A csikkek szétdobálására már ki sem térek.

Egyre kevesebben vannak azok a dohányosok, akik odafigyelnek az emberekre, és még a csikket is a kuka csikkgyűjtőjébe teszik. Sajnos hiába. A hajléktalanok egyre pofátlanabbak. Már nem csak a földről szedik fel az eldobált csikkeket, hanem a kukában összegyűjtött dekket is kiborítják a földre, és abban kotorásznak.

Móricz Zsigmond körtér, valamikor pénteken:

Tapicskolnak a sárban

13Okt

Címkék: bkv, budapest, paraméterkönyv, megálló, busz, 141_es, utas, panasz, észrevétel, kép

Szép és jó, hogy a BKV a paraméterkönyvvel nem csak elvett járatokat Budapesttől, hanem adott, és hosszabbított is. Persze minden döntés az utolsó percben született, ezért még 1 hónap elteltével is vannak hiányosságok. a 141-es viszonylatban a Mustár utcában tulajdonképpen még mindig nincs megálló, még egyszerű KRESZ-tábla se jelzi a megálló helyét.

Tisztelt BKV Figyelő!

 

Mint azt már szeptember 9-én is jeleztem (sőt azóta újból), még mindig nincs megállóhely a 141-es autóbusz Kelenföld felé tartó járatának a Mustár utcai megállójánál. A mellékelt műhold képen, valamint helyszíni fotókon immáron rajzokkal együtt is szeretném a problémát jelezni. 

 

Nagyításhoz klikk a képre

 

Kékkel jelöltem az egykori 141-es járat vonalát, mely mára a 141A jelölést viseli. Semmi gond nincs is a járattal, megérkezik Kelenföld felől a Mustár utcához, ami a 141A járat végállomása. A piros téglalap jelzi a megállót ahol le lehet szállni, meg persze fel. Ezután a busz megfordul az erre a célra a járat indításakor kialakított fordulóban, majd indul vissza Kelenföldre.

Fanatikus olvasók biztos emlékeznek még a néhány hete bemutatott, Új köztemető, főbejárat megállóra, aminek érdekessége az volt, hogy a menetrend és a tájékoztató tábla helyett, egy sima, kb. A4-es méretű papírt ragasztottak ki. A BKV kihasználva a XXI. század lehetőségeit, a reklamációk hatására a sima papírt tartósabb, időtálló EU-kompatibilis kartonpapírra cserélte:
 
 

Ilyen volt három hete:

 

Ilyen lett:

Fekália a megállóban

22Szept

Címkék: bkv, budapest, megálló, villamos, utas, kép, panasz, észrevétel, abszurdisztan, 2008

Ó a csodás II. kerület! Így címezte nekünk levelét olvasónk, akinek elege lett abból, hogy éves bérletéért cserébe már nem csak szemétben, hanem emberi ürülék közvetlen közelében kell várnia a villamost a Kelemen László utcai megállóban.

Tisztelt Figyelő!

 

Már sok, az alábbiakhoz hasonló felvételt készítettem, de most első alkalommal küldöm el. Hogy miért? Mert elegem lett. A Balkán Abszurdisztántól délre fekszik, gondolhatják sokan, ám tévednek.

 

 

A Balkán a II. kerületben, a "hazai elit fellegvárának" egyik kapujában, a Kelemen László utcai villamosmegállóban kezdődik. A Hűvösvölgy-Moszkva tér vonalon ingázva már-már hozzászokhattam a megállók végtelen festési-összefirkálási ciklusaihoz, de az összeszemetelt és telesz@rt megálló látványa egyik reggel engem is megdöbbentett. Gondolom nem kell említenem sem, hogy az eső ellenére sem lehet beállni a fedett váróba az orrfacsaró húgy- és hányásszag miatt. Unom. Elég volt. Mit lehet tenni? Kinek kell szólni ilyen esetben?

 

Üdv: Éves Bérletes (204876)

Nem kell zöld a budapestieknek

17Szept

Címkék: bkv, budapest, busz, megálló, 7_es, kép, panasz, utas

Aki a napokban a Móricz Zsigmond körtéren a 7-es megállójában várta a buszt, annak biztos feltűnt, hogy egy weboldal reklámozásának céljából kipingálták a pavilont, melynek aljára gyepet fektettek le. Nem tudom ki volt azaz elvetemült, aki bízott abban, hogy a betonra fektetett fű megmarad, főleg Budapesten. Hétvégén megnéztem, milyen állapotban van a hét elején még tiszta, szép pázsit.
 
A természet és a budapesti ember harca

Elszabadult egy busz pénteken reggel Budapesten, a Moszkva téren. A vezető nélkül álló 156-os busz eddig ismeretlen okból nekifutott az utasvárónak; a balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Elszabadult egy busz péntek reggel a budapesti Moszkva téren; a balesetben egy ember könnyebben megsérült, közölte a BKV fődiszpécsere.

A vezető nélküli 156-os busz nekifutott az utasvárónak. Az autóbusz - orral a menetiránnyal szemben - teljes terjedelmében a járdán áll, mellette egy kidöntött villanyoszlop fekszik, az utasváró pedig az oldalára borulva a közeli gyorsétterem bejáratánál állt meg.

 

Nagyításhoz kattints a képre



A busz eleje a jobb oldalán betört, és megsérült a közeli órásbolt tetőszerkezete is. Szemtanúk arról számoltak be, hogy az autóbuszról már leszállt minden utas és a vezető is, a jármű azután szabadult el.

A sofőr szaladt az elszabadult busz után, amelyen nem volt senki. A járművet valószínűleg a villanyoszlop állította meg.

Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt közölte: a balesetben az egyetlen sérülést a szétrepülő üvegszilánkok okozták. A buszvezető a rendőröknek azt mondta: leállította a jármű motorját és behúzta a féket.

 

Nagyításhoz kattints a képre



Szilágyi Károly, a BKV szóvivője annyit mondott: vizsgálják az ügyet. Arra nem tudott válaszolni, hogy ez a jármű is fennakadt-e a Nemzeti Közlekedési Hatóság hét elején végzett szúrópróbaszerű vizsgálatán, amelynek eredményeként azt állapították meg: 31 buszból 11-nél nem volt megfelelő a fékhatás.

Cikk: Index

Fotó: Olvasónktól (ParkInZone)


Kapcsolódó cikkek:


Hallgatott hibás buszairól a BKV

Savval esett neki a firkának

24Júl

Címkék: bkv, budapest, busz, megálló, menetrend, graffiti

Utálom a graffitizőket, annak ellenére is, hogy látok szép rajzokat, szerte a városban. Graffitikkel nem is lenne nagy baj, a Tag-ek sokkal idegesítőbbek. A gyors 23-as és a 66-os busz közös, János utcai megállójában (a Boráros tér felé) a menetrendi táblát hetekkel ezelőtt összefirkálta valaki. Nagy probléma nem volt vele, megszoktuk. Átláttunk rajta, láttuk a számokat, lehetett róla tájékozódni, mindaddig, míg a BKV meg nem próbálta leszedni. Nem tudom milyen savval öntötték le, de az üveget teljesen szétmarta, sokkal rondább attól, mint amikor össze volt firkálva.

Osztrák paraszt a buszmegállóban

25Jún

Címkék: bkv, budapest, bécs, paraszt, parkolás, megálló, utas, kép, traktor

Most aztán lehet jönni Béccsel és az ottani szabályokkal, és hogy ott mekkora rend van, meg hogy ott milyen jó! Nem elég, hogy egész pesten behajtási tilalom van a traktoroknak, a paraszt bejött, és még a buszmegállóban is parkolt.

Sziasztok!

 

Ezeket a képeket ma lőttem a Kálvin téri 112-es busz megállójában. A Bécsből érkezett kolléga a buszmegállóban parkol az elejétől a végéig. Egy centi, annyi sem maradt szabadon, mert rögtön mögötte egy másik autó is áll. A kép több kérdést is felvet: Hogy jött be Budapestre, ha mindenhol traktort kitiltó tábla van? Ha bejött, és hozta magával a cséphadaróját is, tisztelettel kérdezem, minek? És legvégül, hogy miért parkolt le egy busz végállomásán?

 

 

Bécsben fingani nem lehet egy buszmegállóban, nemhogy odaparkolni egy ekkora tankkal. A kereke kicsit nagyobb volt mint én. 183 centi vagyok, és fent álltam a padkán, ami plusz 15-20 centi, és még így is nagyobb volt a dögje... A legjobb, hogy mögötte tovább folytatódik a sárga szaggatott, de az autók nap mint nap tesznek rá... és mellé a rendőrök is, mert sosem állnak meg ott, hogy adjanak egy-két büntetést.

 

 

Hol parkolsz Cruel?

12Jún

Címkék: bkv, budapest, autós, megálló, parkolás, észrevétel, kép, utas

Külföldi barátunk magasról tett arra, hogy a 2-es villamospótló busz megállójában parkolt ma (június 12-én). Nem érdekelte, hogy a busz nem tud rendesen megállni, és kerülgetni kell. Őt biztos nem fogja megbüntetni a rendőrség.

Re: Egy szebb, tisztább Budapestért

11Jún

Címkék: bkv, móricz, megálló, kuka, fkf, közterület, észrevétel, kép, re, válasz

Végre megtudtuk, hogy a BKV megállóiban levő kukákat nem a BKV, hanem az FKF üríti. A jelenlegi keretből, melyet a Fővárosi Önkormányzat biztosít, minden hétköznap kétszer, hétvégenként pedig napi egyszer tudják üríteni az edényeket. Mindezt elolvashatjátok ti is az FKF leveléből, melyet tegnap kaptam. (Itt köszönném meg nekik a gyors és pontos választ. Úgy tűnik, a BKV ügyfélszolgálata helyett mindig az illetékesekhez kell fordulni, mert gyors és pontos válaszokat adnak.)
Kedves Gál Mihály!

A 48/1994 (VIII.1.) sz. önkormányzati rendelet szabályozza a főváros közterületei köztisztaságának feladatait, tisztán tartását és a keletkezett szemét elszállítását. A BKV Zrt-re - mint közforgalmú közúti közlekedést végző cég - a 6.§. (6) bekezdése vonatkozik:

"A közforgalmú közúti közlekedés céljára szolgáló járművek közterületen lévő megállóhelyeinek, végállomásainak, továbbá a kizárólagos használatú villamos pályáknak és az azokat kísérő földsávoknak a tisztán tartása a járművek üzembentartójának a kötelessége."

Az FKF Zrt. az utcai hulladékgyűjtők ürítését végzi, ily módon az Ön által említett 4-es és 6-os villamos vonalán a megállókban lévő edényeket is cégünk üríti, a Fővárosi Önkormányzat állttal biztosított köztisztasági keret terhére, amely hétköznapokon napi 2-szeri, hétvégi napokon napi 1-szeri ürítésre ad lehetőséget.

A meleg időszak beköszöntével, megnő az üdítő és ásványvíz fogyasztás és az ez állttal a keletkező műanyag palackok, hamarabb megtöltik az edényeket, azzal ha összetapossuk az ilyen palackokat máris mindannyian tettünk egy kicsit azért, hogy Budapest szebb és tisztább legyen.

Köszönöm érdeklődését és ha a jövőben bármilyen kérdésben szívesen állok rendelkezésére!

Üdvözlettel:

H. Zsófia
szóvivő
FKF Zrt.
06-30/XXX-YYYY

Egy szebb, tisztább Budapestért

09Jún

Címkék: bkv, móricz, megálló, kuka, fkf, közterület, észrevétel, kép

Valahogy így hangzik az FKF szlogenje. Hiába próbálják rászoktatni a budapestieket, hogy kukába dobják a szemetet, ha a főbb csomópontokon hétvégén nem ürítik a kukákat. Ezt a két képet vasárnap délután készítettem a Móriczon:


Igénytelen utasok

19Máj

Címkék: bkv, budapest, busz, megálló, 23_as, 7_es

Sok féle utasról írtunk már. Bemutattuk nektek a villamoson dohányzó és a szemtelen bliccelő utast is. Itt a nyár, jön a meleg, és sajnos ezzel együtt jönnek a büdös nyári utazások is, ebbe tekinthettem bele tegnap, azaz vasárnap a 7-es buszon és a 23-as busz Szabadkai úti megállójában. A gyengébb gyomrú olvasók figyelmét felhívom, hogy gusztustalan képek, gusztustalan magyarázatok találhatók ebben a postban.

Történt ugyanis, hogy Albertfalváról a Móriczra vitt az utam. Villamos helyett a 7-es buszt választottam, mert gyorsabb, és siettem. Az első ajtónál szálltam fel, ahol az első egyes ülésben már egy kedves utas aszalódott a melegben, a napon. Szaga egészen a csuklóig elért, menekültem a szag elől, ezért a hátsó 4-es ülésbe ültem le. Miután leültem megpróbáltam kinézni az ablakon, és az alábbi (már lassan megszokott) kép fogadott:

Parkolás a megállóban

16Máj

Címkék: bkv, budapest, autó, megálló, 106_os, észrevétel, kép

Mindig is vadásztam a buszöbölben parkoló bunkó autósokra. Sajnos mire a busz be tudott állni a megállóba, ők már odébb álltak, így lefényképezni sosem tudom. Rékuc szerencsére szemfüles volt. Hatalmas puszi neki.


Kedves BKV Figyelő!

Az alábbi képekkel szeretnék kedveskedni a blognak. Árpád híd, buszmegálló. A 106-os busz csak hosszas villogás után tudott beállni a helyére, mert ez a pofa nem akart odébbállni. Nagy nehezen odébbvonszolta magát 2 méterrel előrébb, így roppant hatékonyan elállva a 26-os busz útját. Amikor előkaptam a gépet, elkezdett beszólogatni és pofákat vágni. Arccal, rendszámmal tehát a szégyenfal legújabb szereplője.

Üdv
Rékuc

A KRESZ vajon mi?

10Máj

Címkék: bkv, budapest, rendőr, megálló, parkolás, autós

Tiszteletem!

Talán nem pont ez a megfelelő blog, de sajnos nem találtam meg a megfelelőt megfelelően rövid idő alatt.

A buszmegállóban parkoló, megkülönböztető jelzés nélküli rendőrautóról a kép 2008. május 9-én reggel készült a Thököly út metróépítés miatt forgalom elől lezárt részén (a buszok azonban járhatnak), a Dózsa György út sarkától kb. 100 méterre. Egy éjjel-nappali és egy hamburgeres van a közelben.

Üdv: Z

Vigyázz hova állsz

25Ápr

Címkék: bkv, budapest, villamos, megálló, észrevétel, kép

Megkérném Demszky Gábor urat, hogy a hónapok óta a Móricz Zsigmond körtér 18/56/41-es villamos megállójában nyakánál felakadt galambot az FKF egyik munkatársával távolítassa el. Nem szeretném, hogy csontkukacokkal teli fertőző galambok potyogjanak az ott várakozók nyakába. Segítségét köszönöm!


Szegénységben, Audival, buszmegállóban

14Ápr

Címkék: bkv, budapest, busz, megálló, autó, parkolás

Hello!

Ezt a képet ugyan 2 éve lőttem, de még mindig megmosolyogtat. Érdemes megfigyelni a Máltai Lovagrend keresztjét. Utánanéztem mit szimbolizál:

"Kereszt négy ága a Négy Legfontosabb Erényt: a Mértékletességet, az Állhatatosságot, az Igazságosságot és a Megfontoltságot, míg a nyolc ág a nyolc Boldogságot jelképezi, amely egyben a legfontosabb lovagi erényeket is kifejezi:

  Lelki tisztaság
  Szegénységben élni
  Gyűlölködés nélküli élet
  A "könnyezők" vigasztalása
  Az igazságra törekvés
  A békességre törekvés
  Az irgalmasságra törekvés
  Elviselni az üldöztetést

Üdv: Z

Hogyan szívat a BKV?

13Már

Címkék: bkv, budapest, határ_út, megálló, utas, észrevétel

Tisztelt Ügyfélszolgálat,

A 123-as autóbusz Határ úti végállomásán kialakuló embertelen állapotok miatt fordulok Önökhöz. A levelet egyidőben megküldöm a BKV-figyelő internetes blog-oldalnak is.

Az autóbusz végállomása a gyáli buszjáratok átszervezésekor kikerült az IBIS-szálló elé. Továbbá ott van a végállomása még 2-3 busznak, ott áll meg a 99-es busz, és több volán-járat is (későbbiekben a 99-esnek is ide tervezik - a 2008-as paraméterkönyv szerint - a végállomását). A keskeny járdán egész egyszerűen lehetetlen dolog az utascsere, vagyis nekünk, utasoknak a le-és felszállás. a leszállók nem férnek a járdára a buszra várakozóktól, akik nem tudnak odaállni, ezért rendszerint lökdösődés, veszekedés alakul ki. Fedett várakozóhely csak a 123-asnál van, ami jó dolog lenne, de ez tovább szűkíti helyet a sztenderd szélességű járdán.

Ekkora helyen tapasztalataim szerint képtelenség (közép)-európai emberként viselkedni, az ember a buszon reked, ha nem tudja félrelökni - leginkább persze csúcsidőben - a felszállni igyekvőket. Ők viszont az állomás mögötti sövény és korlát miatt nem tudnak félreállni. Ez a keskeny peron továbbá balesetveszélyesnek is tűnik, mivel a kevésbé erőszakos utasok, amíg a leszállók hömpölyögnek, félreállnak, vagy a busz elé, vagy mögé - közben a többi járat érkezik, indul, autók hajtanak el mellette.

Itt még mindig nincs vége a tumultusnak, ugyanis a szálló előtti gyalogosátkelő lámpáját nem állították át a megnövekvő igények szerint. 4-5 percenként vált csak zöldre, addigra a zebrán nem férnek el a megérkező utasok, így szinte mindenki a piroson kel át, vagy az 52-40-es villamosok végállomásánál, a korlát út felőli oldalán lévő 15 centis sávban lejtenek kötéltáncot a metróhoz. Ez tudom, hogy nem csak az Önök asztala, de állandó a balaesetveszély, csodával határos módon baleset még nem történt, de mára szinte senki sem várja meg a zöld lámpát - ha megvárnák, a mögöttük álló tömeg lökné hirtelen az úttestre. A határ úti végállomás túlzsúfoltsága miatt értem én, hogy nem egyszerű feladat a buszoknak helyet találni, de ez a keskeny peron, mely rengeteg buszt szolgál ki, ezzel a rosszul beállított lámpával minden reggelt életveszélyessé tesz.

Másik megjegyezni valóm a hétvégére bevezetett alacsonypadlós járatok kérdése lenne. Ez a menetrendek alján van jelezve, azzal a megjegyzéssel, hogy további információ a társaság honlapján olvasható. Én semmit sem találtam erről. Hogy hétvégenként közlekedik, azt is a sofőröktől tudtam meg, akik hozzátették, nem meghirdetett időpontokban járnak az alacsonypadlós 412-esek, hanem AS (ahogy sikerül) -szabvány szerint. A Dél-pesti kórházba igyekvők egy részének nagy szolgálatot tehetne, ha alacsonypadlós járművel tudnának oda eljutni, ám így, hogy teljesen kiszámíthatatlan módon indulnak, ez az intézkedés értelmét veszti. A konfortérzet emelkedésének sem ondható, ha 412-esek mennek a 260-asok helyett, mint már egy korábbi levelemben jeleztem, a minimális karbgantartás elmaradásával a 412-esek ugyanolyan zajosak, mint öregebb társaik, bár ezen a téren buszonként 4-5 csavar visszatekerésével a belső burkolati lapokon segíteni lehetne, ugyanis megszűnne az egymásnak capódó lemezek borzalmas csikorgó hangja.

Kérem észrevételeim figyelembe vételét - amennyire lehetséges - a balesetmentes utazás érdekében.

Várom mielőbbi válaszukat: Bugár László

Fagyoskodás a megállóban

30Dec

Címkék: bkv, budapest, megálló, észrevétel, fagyoskodás

Tisztelt BKV Figyelő!

Már írtam erről a problémáról, de nem egy külön postot. Mivel a probléma nem oldódik meg, és valószínűleg rossz uton indulok el, mégis kénytelen vagyok ezt szélesebb körben megvitatni, hátha valaki megmondja, mit kellene tennem.

Eddig a problémáimamat a BKV-oldalán található Utasészrevételek ablakba írogattam teljesen hiába. Aztán bementem személyesen az Akácfa utcai panaszirodára, szintén hiába, és még telefonon is bejelntettem többször, szintén hiába.

Ma (2007. XII. 20-án) reggel a 16.49-es járat 4.55 perckor indította be a motort, járatta 20 percig. Az utasok a megállóban fagyoskodtak, és az úttesten álldogálva nézték, mikor jön a buszuk. A buszuk pedig ott állt 10 méterrel a megálló mögött, a sofőr ült a jó melegben és 5.15-kor beállt a megállóba és már csöngetett, amikor kinyitotta az ajtót, hogy az utasok siessenek a felszállással, mert ugyebár idő van.

A sofőr két hibát követett el: az egyik, hogy feleslegesen járatta a motort, a másik pedig, hogy nem állt be a megállóba. TUDOM, hogy a BKV szabályzata szerint egyiket sem teheti.

Lehet azt mondani, hogy tél van, meg hogy egyedi a probléma, nem így van. A Népszínház utcai buszmegálló a város legrosszabb helyzetű buszvégállomása. Sehol nincsenek ilyen közel a lakóházak. A Móriczon már környezetkímélő buszok járnak. A buszvezetők nyáron a 40 fokos melegben is negyed, fél óráig járatják a motort. Iszonyatos üzemanyagpazarlás, iszonyatos zaj- és környezetszennyezés. 5 perc után a 4. emeleten megtelik a szoba kipufogó gázzal. Itt nincs diszpécser. Azt mondja a BKV, hogy a buszvezetők munkalapjára ráírták, hogy tilos a motort járatni. Azt mondják, hogy álruhás ellenőr ellenőrzi, hogy nem járatják-e mégis. :) 23-kor indul az utolsó járat. Az Erzsébetről induló 23.30-ra ér ide. Utána vidáman járatja még 20 percet a motort, mielőtt elindul a garázsba.

Busz és villamos

25Okt

Címkék: bkv, busz, megálló, villamos, észrevétel

Tisztelt BKV-figyelő !
 
Mellékelten küldök egy kis filmet a 67V autóbusz villamosmegállóba állásáról. A töténethez annyit fűznék, hogy nem tudom kinek az ötletéből (lakossági kérés, vagy BKV akció), a 67V autóbuszok 2007. október 2-tól a Kolozsvár utcában illetve az Erzsébet királyné útján a villamossínek menti megállókban állnak meg. Az egyik "előnye" a filmen látható, a másik, hogy a villamosok meg a buszok a reggeli illetve délutáni csúcsforgalomba feltartják egymást ezzel jelentős 4-5 perces menetidő többletet okozva az utasoknak A filmből kiderűl milyen remek kis szilikózist lehet kapni a villmosok által akarva-akaratlanul kiszórt homoktól, amit a buszok felkavarnak.
 
Üdvözlettel: Kojo

Rengeteg az alkalmatlan buszmegálló

22Jún

Címkék: bkv, budapest, megállók, 4_es, 6_os

„Nincs árnyék” panaszkodott az egyik utas aki a megállóban várta velünk együtt a 4-es villamost. Sajnos sok busz illetve villamosmegálló problémája ez, hiszen a tetejük átlátszó műanyagból készült amik alkalmatlanok a árnyékolásra, sőt a még erősítik is a nap sugarait.

Ezek a megállók csak szépek, munkájukat azonban nem teljesítik jól. Egy kis árnyék van, de nem olyan, mint a régi fém tetejű megállóknál. Sőt oldaluk sincs, így télen a hideg széltől illetve hófúvástól sem mentenek meg.  Meg szeretnénk kérdezni a készítőtől illetve a megrendelőtől, miért ezt a típust választották?



Megálló áthelyezés

18Jún

Címkék: bkv, budapest, tájékoztatás, megálló, 60_as

Kedves BKV figyelő!

Az én történetem a következő. A 3. kerületben a Vörösvári úti villamos végállomásnál történt. Beálltam a buszmegállóba, ahol vártam a 60-as buszt. Jött is, majd a fénysebességet meghaladva el is robogott ahelyett hogy megállt volna. Ekkor vettem észre, hogy a menetrend táblák helyén egy tájékoztató van, ami azt írja, a busz 100 méterrel odébb áll meg (még a tábla is le volt takarva). Látom is buszom, ahogy elindul onnan esélyt se adva azoknak, akik nem látták volna a felhívást. OK.

Átbattyogtam az új megállóba. kb 12 perc után látom jön a következő 60-as busz. Az a busz meg beáll a 'régi' megállóba, ahonnan át kellett jönnöm!!! Én csodálkoztam, majd készültem, hogy ott is megáll a busz ahol én vagyok. Hát olyan gyorsan robogott el előttem a busz... ilyenkor szitkozódás, stb... Csak azt nem értem, ha a bkv áthelyez megállókat, akkor miért nem szólnak a vezetőknek, vagy miért nem figyelnek azok oda... Ezzel az akciójukkal sikerült 2 buszt is lekésnem! Persze harmadjára inkább lesétáltam egy megállót, ahol sikerült felszállnom a buszra!

[vick]

Csendélet a buszmegállóban

18Jún

Címkék: bkv, budapest, képek, észrevétel, buszmegálló

Szinte már minden napos látvány a hányás a buszmegállóban. Az eldobált üvegek, szétszórt csikkek, cigis dobozok látványa se riasztott még vissza a tömegközlekedéstől, de az eldobott zokni még nekem is új volt...

Kérjük, álljon jobbra!

Bővebb infó ITT és ITT.
A grafikát innen loptuk: http://trn.tumblr.com/

Hirdetés

BKV-figyelő


Gál Mihály vagyok. 2007 júniusában azért indítottam a BKV-figyelő blogot, mert megelégeltem, hogy a BKV akkori vezetése nem foglalkozott megfelelően az utaspanaszokkal, az utasok észrevételeivel. Célom nem más, mint a budapesti tömegközlekedést igénybevevők véleményét a köztudat és a BKV vezetői elé tárni, annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés fejlődését az utasokkal közösen elősegítsük. A blognak (és a szerzőnek) nem célja a BKV lejáratása. Mi azt szeretnénk, ha a BKV vezetése az itt felvetett hibákból tanulna, és javítana rajtuk, hogy az utasok elégedettebbek legyenek.

A BKV-figyelő blog már az első hónapokban az utasok kedvence lett. Az elmúlt években több, mint 15 millió alkalommal töltötték le oldalainkat, egyedi látogatóink száma meghaladja az 7 milliót. Jelenleg a legolvasottabb közlekedési hírblog Magyarországon.



Ha kérdésed, észrevételed, panaszod van akkor keress meg a bkvfigyelo@gmail.com e-mail címen, vagy vegyél fel ugyan ezen a címen MSN-re! A leveled beérkezése és a publikálás között akár több nap is eltelhet. A blog szabályzatát ide kattintva, a moderálási alapelveinket pedig itt érheted el!


Amennyiben a BKV-figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk:


Sértő tartalom bejelentése!


Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a BKV-figyelő blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl!




Facebook

Korábbi bejegyzések

Legfrissebb kommentek

Ingyenes PTM zsebtérképek

A PTM Zsebtérkép egyszerre célozza a fővárost látogató turistákat és a dugók miatt metróra, villamosra, buszra szálló autósokat. Az útikönyvek vázlatos mellékleteivel ellentétben – ahol leginkább csak metróvonalak szerepelnek – ez 40 kiemelt járat útvonalát tartalmazza, fontosabb megállóhelyeikkel, turisztikai látványosságokkal együtt. Olvasson tovább a PTM zsebtérképről →