Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A BKV-nak nem kell az utasok pénze?

Olvasónk vidéken lakik, és ritkán utazik BKV-n, akkor is csak gyűjtőjeggyel. Amikor legutóbb Pesten járt 4-szer vette igénybe a BKV szolgáltatásait, ám hiába próbált jegyet lukasztani, egyik járművön sem üzemelt a lyukasztó, pedig volt olyan busz, ami nemrég állt ki a garázsból. A 173-as buszon nem csak a lyukasztó volt rossz. A busz menet közben le is robbant, az utasoknak egy másik buszra kellett átszállniuk:

Kedves BKV figyelő!

Vidéken lakom, egy-két hetente utazom Budapestre. Ilyenkor a MÁV-ot kombinálom a BKV-val, nem szeretek autózni. Utazásaim során sok érdekes témát láttam mind a két közlekedési vállalatnál, amiről ma akarok írni, azért írom le, mert eddig úgy vettem észre ezt más nem nagyon sérelmezi. Pedig tapasztalhatja. Hát szóval annak ellenére, hogy nem a Marsról jöttem, többé-kevésbé tisztességesen élek, és szeretem kifizetni azt amit elfogyasztottam. Ideértve a BKV menetjegyeket is. De mivel ritkán járok a nagyvárosban, ezért bérlet helyett jegytömböt használok e célra.

Máskor is volt már rossz tapasztalatom, de ma történt először meg velem, hogy négy járművet is használtam, és egyiken sem tudtam érvényesíteni a jegyemet. Mindegyiken szét voltak esve, le voltak rohadva a lyukasztó/pecsételő készülékek. Így aztán akarva-akaratlanul de ingyen jártam meg a várost, a BKV pedig egy ezressel lett szegényebb. Részletek:

55 Tovább

Csőbe húzták az utasokat

Ha nincs elég bliccelő, akkor csinálni kell! Gondolhatják a BKV-nál, amikor forgalmas csomópontokon pénztárakat zárnak be, automatákat szerelnek le, vagy éppen jegykezelőket állítanak át. Olvasónk az utóbbira panaszkodik, ugyanis január 20-án lyukasztott jegyére 8 nappal korábbi dátumot kapott, tehát az érvényesítés időpontjában már rég lejárt. Csak a szerencsén múlott, hogy egy rendes ellenőrrel találkozott, aki nem büntette meg, tovább engedte:

Kedves BKV Figyelő!

Bevallom, vidéki lakosként nem vagyok nagy BKV használó, mégis rendszeresen olvasom Blogotokat.

Tegnap (I. 20.) a munkám Budapestre szólított, így volt lehetőségem ismét a BKV szolgáltatásait igénybe venni.

Amiért billentyűzetet ragadtam, az az, hogy talán egy közérdekű információt tudok a kedves utastársakkal megosztani.

Történt ugyanis, hogy dél körül a Ferenciek tere metró megállónál érvényesítettem jegyemet, és szálltam metróra. A célállomáson ellenőrök álltak, én a legnagyobb nyugalommal adtam át a jegyemet, melyről közölték, hogy ez bizony 12-ei dátummal van ellátva. Teljesen meglepődtem, hiszen a lelkiismeretem tiszta volt, tudom, hogy hol és mikor érvényesítettem a jegyemet, és az utazás teljes időtartama alatt a kezemben volt, így még a zsebemben sem keveredhetett össze egy régebbivel, igaz 12-én Budapest közelében sem jártam.

33 Tovább

Nem volt lyukasztó a buszon

Olvasónk tavaly decemberben utazott a 256-os busszal, ahol észrevették, hogy egy utastársuk jegyet szeretne lyukasztani, de nem tud, mert a buszon 1 darab lyukasztó sem volt. Panaszt tett a BKV-nál is, amire most érkezett meg a válasz. A válaszból kiderült, hogy a BKV-nak nincs elég lyukasztója, ezért kiszerelték a buszból és elfelejtették visszatenni. A hiányosság sem a diszpécser sem a buszvezető nem tűnt fel, pedig az ő feladata lett volna a lyukasztók ellenőrzése.

Mivel az ügyfélszolgálat szerette volna, hogy a válaszuk a BKV-figyelőn is megjelenjen, ezért az eredeti levéllel együtt most elolvashatjátok:

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

Ma (2008. december 17.) a Szerb Antal utcától utaztunk a Moszkva téri (Csaba utca) végállomásig a 256-os számú viszonylatban, a BP 07 49 forgalmi rendszámú autóbusszal.

Egy hölgy, aki velünk együtt szállt fel a járműre, kétszer is végigsétált a buszon, kezében gyűjtőjegy-tömbbel. A Kelemen László utcánál a segítségünket kérte: vajon tényleg jól látja-e, hogy a buszon EGYÁLTALÁN NINCS jegykezelő? Férjemmel együtt mi is végignéztük a buszt és mi sem találtunk a jegy érvényesítésére alkalmas készüléket.

Igaziból két kérdésem lenne: a kijelzők mellett már a jegykezelő szerkezetek javítására sincs pénze a cégnek?!

Ha ellenőrök jöttek volna, milyen szabályt kellett volna alkalmazniuk ebben az esetben?!

Jelen észrevételemet elküldöm a BKV-figyelőnek is.

Üdvözlettel: B. Flóra

164 Tovább

Lyukassz, ha bírsz

Elvonja-e a mobiltelefonálás a villamosvezető figyelmét a munkájáról? Olvasónk szerint igen, ugyanis ezt a saját bőrén tapasztalta. Levele alant olvasható:

Kedves BKV-figyelő!

A minap utaztam a 3-as villamoson, ahol jegyet szerettem volna lyukasztani amit nem tudtam. Az összes lyukasztón „üzemen kívül” képecske fogadott, amit le is fényképeztem, csatoltam a levél mellé.

Nem lenne kerek a történet, ha nem lett volna más probléma is: Hiába nyomtam meg a leszállásjelzőt a középső rúdon (ami vissza is jelzett), a villamosvezető nem állt meg a megállóban, ahol le szerettem volna szállni. Vagyis megállt, de 3 mp várakozás után továbbment.


Amikor leszálltam a villamos eleje felé mentem, ahol jókedvűen beintegettem a villamosvezetőnek, aki sajnos nem tudott nekem visszaintegetni, mert egyik kezében a mobiltelefonja volt, másik kezével meg a gombokat piszkálta. Ez magyarázat is volt az összes hibára. Még hogy a telefonálás nem vonja el az emberek figyelmét?

Panaszt nem kívánok tenni, bízom benne, hogy olvassa a blogot, és magára ismer, és elgondolkodik a történteken.

46 Tovább

Távol vagyunk még Európától

Már ami a jegykezelést illeti. A 2-es villamoson sokszor találkozom turistákkal, akik a mechanikus lyukasztóval szerencsétlenkednek. Beleteszik a jegyet, várják, hogy történjen valami, és meglepődnek, mert a jegy ugyan olyan, mint amikor betették. Ekkor megyek én oda, és segítek neki. Turistánál hálásabb embert ritkán látni ezen a vonalon. Európa más fejlettebb országaiban a közlekedési eszközökön elektromos jegykezelő van, sőt a jegyrendszer sem ilyen elavult, mint kicsiny városunkban.

Turista jött, látott, csodálkozott, majd az ellenőrrel vitatkozott. Az itt szerzett tapasztalatait reméljük szerte-szét viszi majd a Világban. (A kép illusztráció)

Tisztelt BKV figyelő!

Egy kis rövidke történetet szeretnék megosztani a publikummal arról, hogy szegény külföldi turistát hogy lehet a legkönnyebben megbüntetni, megfélemlíteni illetve milyen jó benyomást szerez fővárosunkról!

Az egész a 19-es villamoson történt a Halászutcánál kezdődik, amikor felszállt 2 markáns ellenőr és végig mentek a villamoson, de az egyikük leragadt a velem szemben ülő angol úriembernél, aki lévén külföldi egy szót se értett abból amit a két (addigra oda jött a másik is) termetes karszalagos ember akart tudtára adni. Az angol ember azt próbálta elmondani, hogy rossz a jegykezelő, (én ekkor kapcsolódtam be, hogy fordítottam) mert az angol eddig csak a 200-as buszon és metrón jött közvetlen a reptérről a Gellért szállóig és ő csak gépi jegykezelővel találkozott és nem tudta mit kell csinálni a mi jó öreg piros lyukasztónkkal. A két ellenőr nem akarta békén hagyni, hogy ő akkor is fizesse be a büntetést, majd az angol úriember felháborodott ezen és kérte a számukat erre az ellenőrök bepöccentek és mondták neki h azonnal szálljon le (eléggé már ordítva és magyarul) és ezt elmondtam az angol embernek aki mondta hogy nem száll le mert van jegye csak nem tudta hogy ezt hogyan kell használni mert még sehol Európába nem látott hasonlót és erre megint kiakadtak a két ellenőr majd mondta az angol hogy rendőrt hív mert ez már felháborító és erre a két ellenőr kilyukasztotta a jegyét (amit útközben elvettek tőle amikor ő átnyújtotta ellenőrzésre), majd az Erzsébet híd előtti megállóba (sajnos nem tudom a nevét) leszálltak.

Sajnos ez a történet valószínű hogy elriasztott jó néhány angolt aki ismeri az úriembert és ki volt akadva (joggal) hogy ilyen megtörténhe a 21. századba és mondta is hogy kéne a járművekre ragasztani a lyukasztókhoz egy útmutatót hogy hogyan is kell használni!

ShagrathDB

52 Tovább

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek