BKV-figyelő

Olvasónk, Krisztián megálmodott egy kerékpáros bérletet, ami fele annyiba kerül, mint a most kapható Budapest-bérlet. A dolog lényege, hogy csak azokon a járatokon lehet vele utazni, ahol kerékpár is szállítható, és csak akkor érvényes, ha az ember mellett ott van a biciklije is. Kommentben várja az ezzel kapcsolatos észrevételeiteket, javaslataitokat.

Kerékpárszállítás a busz elején. (Fotó: Kerékpáros Klub)

Tisztelt BKV-figyelő!


Egy új típusú bérletfajtának a jogosultságáról szeretnék megbizonyosodni kérve a véleményedet, vagy akár másokét is. Ez a már bevezetett kerékpáros matrica és a bérlet keresztezése volna kb 3-4, max 5 ezer forintos áron. A kerékpárosbérlet csak azokon a járműveken, és akkor lenne érvényes, ha ha a kerékpáros együtt utazik a járművével.

Ez a bérlet a külső kerületekből beutazókat segítené, pl: akik a városközpontot a HÉV járműveken gyorsan elérhetnék, míg a belvárosban a kerékpárjukat tudnák használni, vagy akár Budapest határán belül vonattal szeretnének eljutni a Nyugatiig/Déliig, majd kerékpárral a belvárosba. Segítené továbbá a budai hegyekben élőket/dolgozókat, akik a fogaskerekűt használva megkönnyíthetnék kerékpáros útjuk egy részét. Az egyre növekvő benzin és bérletárak mellett, azt hiszem van jogosultsága egy ilyen kerékpár-tömegközlekedés kombinációnak.

Várom esetleges véleményedet.

Üdvözlettel: G. Krisztián

Olvasónk, PR, ismerősével és fejenként egy biciklivel szeretett volna felszállni a gödöllői HÉV-re. Megvették a jegyet maguknak és a vasparipának is oda-vissza, majd miután az tranzakció lezárult, a pénztáros közölte, hogy a HÉV helyett pótlóbuszok járnak, de szerinte arra is fel lehet szállni biciklivel. Az utasnak csak egy kérdése van: Miért nem azelőtt szólt erről a pénztáros, mielőtt kifizették az 1500 forintot?

Kedves BKV-figyelő!

Kicsit több, mint egy hónapja történt (lassan kettő), hogy Gödöllőről be akartunk menni Pestre (félig HÉV-vel, félig bringával), hogy onnan tovább guruljunk. Marha jó dolog, hogy az emelkedőt ki lehet hagyni, és ha kedvünk úgy tartja, akkor Cinkotától, ha meg nem, akkor az Örstől tekerünk tovább bringával.

Legurultunk a HÉV állomáshoz és a pénztárban megvettük a jegyeket magunknak meg a bringákra is. Miután nyélbe ütöttük a boltot, a pénztárosnő frivol vigyorral kérdezte tudjuk-e, hogy pótlóbuszok járnak? Szerinte nem lesz semmi baj, hiszen a HÉV pótlók a HÉV helyett közlekednek, a HÉV-en lehet kerékpárt szállítani, ergo a buszon is biztosan lehet. Én valami olyanra emlékszem halványan, hogy buszon nem lehet, de tettünk egy próbát és elmentünk a felszállóhelyre. Két vezetővel is sikerült eredménytelenül tárgyalni az utazás kapcsán, de ők bizony fel nem engedtek, akármilyen helytelenül is beszélek velük. (jogos, a két vezetőtől ezúttal is elnézést kérek, a munkájukat végezték)

Visszamentünk a pénztárhoz, ahol a "joviális hölgynek a rács mögött" elpanaszoltam hogy jártunk. Ö meg széles mosollyal közli, hogy ezzel sajnos nem tud mit kezdeni. A BKV az eladott jegyeket bizony nem váltja vissza. Mi meg ott állunk az oda-vissza útra megvásárolt jegyeinkkel, amiket nem tudunk felhasználni, és a pénztáros jelét sem adja a sajnálkozásnak. Pedig kezdhette volna azzal is, hogy előbb közli a tényt, majd ránk bízza a választást. Ezzel szemben kifizettünk 1500 forintot a BKV pénztárban, majd átmentünk a MÁV pénztárához és tejeltünk ott is.

Olvasónk, A. Diószegi az alább olvasható levelében egy régi, ám még mindig aktuális problémával foglalkozik, mégpedig azzal, hogy a HÉV-pótló járatokon miért nem megoldott a bicikliszállítás. Mint ismeretes HÉV-pótlóként ugyan azok a buszok közlekednek, amik a napi forgalomban, illetve villamos, metró stb. pótlásnál, ezeken pedig a Nemzeti Közlekedési Hatóság nem engedélyezi a kerékpárszállítást. Vajon nálunk mikor lesznek olyan kerékpárszállító alkalmatosságok, mint ami a lenti busz elején látható? Olvasónk levele a kép alatt olvasható.

Olvasónk érdekes esetnek volt szemtanúja az Astorián. A villamosmegállóba beállt egy 49-es villamos, ami mögött egy kerékpáros állt, majd beállt a 47-es villamos is úgy, hogy körülbelül 3 centiméter volt a jármű ütközője és a bicikli kereke között. A villamosvezető úgy gondolta megleckézteti a szabálytalanul közlekedő kerékpárost. Elindította a villamost, és az ütközővel megtolta a biciklit:

Kedves BKV-figyelő!

Az alábbi rövid történetet szeretném megosztani.

Tegnap, azaz 2009.10.15-én villamosra vártam az Astorián. 19:08-kor meg is érkezett egy 49-es villamos a Deák felől, mögötte közvetlenül a 47-es villamos, a kettő között pedig egy kerékpáros. A 49-es beállt a megállóba, a kerékpáros a villamos mögé, a 47-es szintúgy, körülbelül 3 centivel a biciklis kereke mögött. Már ezt erősnek éreztem, de ami igazán durva volt, hogy a villamosvezető elvigyorodott, a villamost elindította és szándékosan meglökte vele a kerékpárost.

Olvasónk kerékpárjával haladt Báthory utcában amikor a 151-es buszvezetője annak ellenére, hogy elfért volna az úton leszorította. Később a végállomáson próbálta rendezni a dolgot, de a buszvezető csak beszólogatott neki, normális kommunikációra képtelen volt. A biciklista a közlekedés felügyelethez fordult, onnan irányították hozzánk:

Tisztelt BKV-figyelő!

Történt ma (X. 10.) velem egy kis malőr és nem tudtam kihez fordulhatnék. Elsőnek felhívtam egyik ismerősömet aki a közlekedés felügyeletnél dolgozik annyira felháborított az eset, ő tanácsolta hogy írjak Önnek.

A következő történt:

Kőbánya kispest felől tartottam Csepelre, a Szabó Ervin utcán, elhaladtam a piac és a Kőbánya Üzletház (volt Centrum Áruház) mellett, át az üllői úton és folytattam volna utamat a Báthory utcán. Ez egy kétsávos egyirányú út, amiből a baloldali sáv a kereszteződés után röviddel (kb. 100 m) megszűnik. Itt egy 151-es busz hajtott mellém a bal oldali sávban majd nekiállt dudálni és közeledett felém (sebességem kb. 30-35 km/h lehetett). A sávom szélén haladtam így mellettem bőven volt még elég hely egy busz számára is (itt jegyezném meg hogy jómagamnak is több mint 5 éve van jogosítványom és a vezetek is rendszeresen).

Az idei év egyik legérdekesebb kerékpáros balesete az volt, amikor egy biciklist a villamossínek között egy autóbusz ütött el a kiskörúton. Igen, villamossínen, biciklist egy busz. De úgy néz ki a kerékpárosok nem tanultak az esetből. Ugyan úgy cikáznak a villamosok között, veszélyeztetve ezzel a saját életüket, mások biztonságát és Budapest közlekedését:

Tisztelt BKV-figyelő!

Sajnálom, de le kell írnom, hogy amit a kerékpárosok művelnek a 47-49es viszonylatú villamosok vonalán (és valószínűleg még más, egyéb helyeken is), az a felelőtlenség legfelsőbb határát is túlszárnyalja.

Gyakran utazom az említett villamosokkal munkába menet, vagy onnan hazafelé tartva, de megesik az is, hogy munkaidőben kell igénybe vennem a villamost! Ezzel semmi gond nincs is, mindaddig, míg egyszer valami idióta kerékpárost egyszer ki nem lapít egy villamos, ugyanis nem elég széles számukra a közút, inkább a villamos vágányokon a villamos előtt-mögött tartják célszerűbbnek, s minden bizonnyal menőbbnek a közlekedést!

Körülbelül 3 hete írtam a Margit hídon a gyalogosok között száguldozó, azokat lecsengető biciklisekről. Mit ad Isten, a poszt publikálása után pár nappal bekövetkezett az, amit megjósoltunk, így ismét elő kell venni a témát. Lássuk mi történt: Bár, a KRESZ bicikli közlekedhet a járdán, arra kérték az arra járókat, hogy kerékpárjukat tolják a hídon, mert kevés a hely és könnyen elüthetnek valakit. A biciklisek ezt kikérték maguknak, a KRESZ-re hivatkoztak (ami a piros lámpán való áthajtásnál természetesen már nem létezik), száguldoztak tovább. (Nagy tisztelet annak a pár kivételnek, aki tolta a biciklit). Egy őrült kerékpáros elsodort egy 4 éves kislányt a járdán még 6-án, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. KRESZ ide vagy oda, a rendőrség bekeményített, már csak tolni lehet a kerékpárokat. Elvileg. Tegnap ellátogattam ismét a Margit hídra, nézzük képekben mi változott.

Két rendőr figyelte a rendet a budai oldalon. Vagyis figyelte volna, ha nem telefonálgatnak. A biciklisek így elhajtottak mellettük a járdán, kevesen voltak azok, akik maguktól leszálltak:

Pár napja lezárták a város egyik legforgalmasabb átkelőjét, a Margit hidat. Lezárták, mégis látni olyan autóst (nem taxist), aki engedély nélkül áthajt a hídon. Náluk már csak azok a biciklisek a bunkóbbak, akik az egyértelmű szöveg ellenére -miszerint a biciklit áttolhatják a járdán- száguldoznak a gyalogosok között, és még csöngetnek is, ha nem ugrassz egyből odébb.

 Megértem, hogy lassú és unalmas tolni a biciklit a hídon, de száguldozni akkor sem kellene, főleg nem pofátlanul csengetni, hisz ő szabálytalankodik és ő van útban, nem én.

Örülök, hogy egyre többen ülnek kerékpárra autó és tömegközlekedés helyett, én is szoktam kerekezni a városban, ha nincs kedvem BKV-zni, de a KRESZ szabályait mindig igyekszem betartani, mert azok egyaránt vonatkoznak buszokra, autókra, kerékpárokra és gyalogosokra is. 4-5 perc alatt ennyi bringással találkoztam a hídon:

Nem látod a képeket? Katt ide!

Sosem értettem, hogy a buszvezetőnél és a biztonsági őröknél kapható jegy miért drágább, mint a sima vonaljegy. Tehet arról az utas, hogy nincs a megállóban automata vagy pénztár? Miért kell az utasnak felárat fizetnie (100 forint jegyenként) ha a BKV nem biztosítja a jegyvásárlás lehetőségét?

Olvasónk a fogaskerekű igen forgalmas végállomásán szeretett volna jegyet venni, de csak felárral tudott. Összesen 400 forintot szedett be tőle a BKV pluszba azért, mert csesznek pénztárat üzemeltetni, és mert nincs (vagy rossz) az automata.

Kedves BKV figyelő!

Újabb gyöngyszemmel igyekszem megajándékozni az olvasóközönséget. Az időpont múlt hét vasárnap...

Az egy hetes pihenésből ocsúdva gondoltuk a párommal, hogy kihasználjuk a kellemes időt és kerékpározunk egyet a János-hegyen és környékén. A viszonylagos meleg miatt a kényelmes feljutáshoz a BKV 60-as viszonylatát, ismertebb nevén a fogaskerekűt választottuk. Mindkettőnk bérlete lejárt még a nyaralás előtt, nem gondoltunk, hogy érdemes lesz a Pesten töltött pár nap kedvéért újat venni.

A fogaskerekű végállomásán a peron végén két BKV-egyenruhás idősebb fickó állt, egyikük egy jól hallható (valódi) angolsággal kommunikáló négy fős nyugdíjas-csoporttal igyekezett kézzel-lábbal megértetni magát, nem sok sikerrel.

A BKV évek óta alig tesz azért valamit, hogy több utasa legyen, és a már meglévő utasok elégedettek legyenek a szolgáltatással. Járatcsökketések, nagyobb kosz, rendszeres műszaki hiba, drágább szolgáltatás. Így tudnám jellemezni a BKV elmúlt 1-2 évét. Olvasónk szerint épp ez lehet az oka annak, hogy többen alternatívát keresnek:

Hali!

A sok verekedős történet között pihenésképpen ajánlanék figyelmedbe egy lappangó témát :)

A társadalmilag is aktív (főleg városi) biciklis közösségnek ugyan nem az a célja, hogy a BKV-tól szipkázzon el utasokat, hanem inkább az, hogy autósokat "ültessen" biciklire (pontosabban arra biztassa az embereket, hogy tudatosan válasszanak a közlekedési alternatívák közül), mégis egyre több olyan beszámolót hallok/olvasok mint az alábbi:
 

Kb. egy hónapja kattantam rá a nyélre. A bringázz-a-munkába kampány vett rá, hogy leporoljam a régi rozsdafoltos cangát és BKV helyett bringázzak a gyárba. Azóta letekertem 600 km-t és most már nem vagyok hajlandó visszaülni a BKV-re. Felkészültem az esőre, vettem lámpát (bár ez még elég light-os), sisak az alap volt már az első napon is. Igyekszem minél hamarabb levetni a kocabőrt, ezért kerülöm a járdát és vagy bringaúton vagy az utakon rakom. A pirosokon nem megyek át, csak ha tényleg nincs semmi a láthatáron.

Néha még sikerül extrém bénázásba keveredni, ha ezzel valakit veszélyeztetek vagy akadályozok, szorri, előbb-utóbb ez is elmúlik :)

CM 2009. 04. 29

Egyelőre nem lesz kerékpárbérlet

10Máj

Címkék: bkv, budapest, levél, bicikli, kerékpár, válasz

A BKV után Hagyó Miklós is megküldte válaszát a kerékpárbérlet témában. A Főpolgármester-helyettes levele számomra elfogathatóbb, mint a BKV előző levele, ugyanis mellébeszélés helyett leírja, jelenleg miért nincs mód az új bérlettípus bevezetésére, és milyen változások kellenek ahhoz, hogy később újból felvethessük ezt a témát.

Biciklis vs. buszsofőr

17Már

Címkék: budapest, bkv, busz, bicikli, kerékpár, életveszély

Tisztelt BKV Ügyfélszolgálat!

Bűncselekményt akarok Önöknek bejelenteni. Komoly problémát tapasztaltam egyes buszvezetőiknél az utóbbi időben. Két sofőr is igencsak rossz néven vette, hogy kerékpárral az ő útjukba kerültem. Egyikük "csak" óvatosan de nagyon közel (20 centiméternél közelebb) előzött meg, ami már nem csupán az oldaltávolság be nem tartása, hanem súrolja a közúti veszélyeztetés bűncselekményének fogalmát.

A másik sofőr (személyleírás lentebb) viszont kifejezetten pszichopata viselkedést tanúsított, két különböző napon is. Mindkét esetben több ízben centikre mellettem száguldott el a többtíz tonnás vassal, ok nélkül dudálgatott, szándékosan rámhúzta a kormányt(!), modortalanul kiabált velem. Idéznék: "Takarodj a bicikliútra!", valamint középső ujjával mutogatott.

A modortalan viselkedést még megbocsátanám neki, de azt nem tűröm, hogy már másodszorra is az életemre tört, ezáltal a közúti veszélyeztetés bűncselekményét követve el. Ha rajta múlik, akkor akár meg is halhattam volna. Ezen kívül a piros lámpánál állva szándékosan rámgurult a busszal, majdhogynem ütközésig.

Az "úriember" kb. 50 éves lehet, ősz hajú, ősz bajszú, arcáról lerí a határtalan intelligencia. Bizonyára nem fogta fel, hogy a gyilkosság komoly következményekkel jár.

A szerencsés találkozásaink időpontjai:

2008. 02. 28. 14:45 körül a BPI-156 -os rendszámú 3-as számú buszt vezette, a XXII. kerületben a Vágóhíd utca és a József Attila utca között veszélyeztette az életemet, valamint,

2008. 03. 13.-én (azaz ma) 14:20 - 14:25 között a KXB-022 -es rendszámú (1)14-es buszt vezette és a József Attila utca valamint a Jókai Mór utca között szó szerint vadászott rám!

A nyomatékos kérésem az lenne, hogy beszélgessenek el a kollégájukkal, arról, hogy ő egy többtíz tonnás vasat felém kormányozva életveszélyes rám nézve, mivel alattam csak egy sérülékeny 10 kg-os kerékpár van. Kérem próbálják jobb belátásra bírni, ugyanis ha még egyszer találkozok vele és önbíráskodni próbál és az életemre tör, akkor ott helyben megállítom és rendőrt hívok. Ma is közel álltam ehhez, de nem akartam az utasokkal kiszúrni.

Illetve ha nem tesznek semmit az ügy érdekében, akkor konzultálok az ügyvédemmel és fontolóra veszem az illető feljelentését.

Amennyiben az említett közveszélyes sofőrjük hajlik erre a megoldásra, én nagyon szívesen találkozok vele munkaidő után, és kulturált körülmények között megbeszélem vele a konfliktus okát, és elmagyarázom neki észérvekkel, hogy miért nem biztonságos a kerékpárút.

Megemlítem, hogy a másik sofőrjük, aki némileg emberségesebb módon, de mégiscsak visszaélt az erejével és önbíráskodni próbált, ő 2008. 02. 19-én 16:00 körül előzött rendkívül kicsi oldaltávolsággal egy 3-as buszt vezetve a Nagytétényi úton. Neki is felhívhatnák a figyelmét, hogy ha egy tapasztalatlanabb kerékpárossal játszik ilyent és a busz alá esik, annak súlyos következményei lehetnek!

Várom a válaszukat!

Tisztelettel:
Bakó Zsolt

Szándékos veszélyeztetés?

12Már

Címkék: bkv, kerékpár, utas, észrevétel, budapest

Tisztelt BKV Zrt!

Panaszt kívánok tenni azon autóbuszvezetőjük ellen, aki 2008. március 4-én 13.12-kor a BPI-809 forgalmi rendszámú járművüket vezette. A Kerepesi úton kifelé haladtam kerékpárral, szabályosan*.

Az autóbusz mögém ért, én a gyér szembeforgalom ellenére (magamat előzékenységből életveszélybe sodorva) lehúzódtam. A járművezető közvetlen közelről rámdudált, ezzel számomra hirtelen (és veszélyes) kormánymozdulatot okozva; majd megkezdte kikerülésemet, 20 cm-nél kisebb oldaltávolságot tartva - még mindig le voltam húzódva, vagyis kerékpárom középvonala a padkától 10 cm-re volt. Miután az autóbusz első két métere túlhaladt rajtam, a vezető forgalmi ok nélkül erősen fékezett (ezzel időben meghosszabbítva a kikerülést), és tovább közelített a padkához. Mindeközben nem volt szembeforgalom.

A vezető fokozottan életveszélyes manőverrel történő megállásra kényszerített a padkától néhány centiméterre. Kérem a történteket kivizsgálni, a vezetőnek megmagyarázni az alaptalan önbíráskodás, a jogállamiság és a közlekedéskultúra fogalmát, ennek sikertelensége esetén zártpályás jármű vezetésére való átképzését.

* A Kerepesi úttal párhuzamos gyalogkerékpárút telített volt, így a KRESZ által adott lehetőséggel élve az úttesten haladtam.

Tiszelettel fizető ügyfelük: Őry Máté

Re: Bérletet a Bicikliseknek

07Már

Címkék: bkv, budapest, válasz, bkvfigyelo, javaslat, bérlet, kerékpár

Tisztelt Gál Mihály!

Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat.

Társaságunk elsődleges feladata a tömegközlekedés, ami a gyalogos utasok szállítását jelenti, nem a kerékpárszállítást. A BKV Zrt. járművein kizárólag a HÉV és a Fogaskerekű arra kialakított és kijelölt helyein lehet kerékpárt szállítani, mert csak itt biztosítható a zavarmentes közlekedés.

A tömegközlekedés a maximált hatósági áras kategóriába tartozik, ezért a viteldíjak és azok alkalmazási feltételeinek megállapítása nem a BKV Zrt. feladata. Esetünkben az árhatósági jogkört a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.§ (1) bekezdése és az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. tv. 7.§-ban foglalt felhatalmazás alapján Budapest Főváros Közgyűlése gyakorolja.

A kerékpárszállítás ugyanolyan szolgáltatás, mint bármi más, amiért fizetni kell. A központilag, kormányrendeletben előírt kedvezmények vagy ingyenesség ellentételezésére az állam árkiegészítésben kompenzálja a tömegközlekedési szolgáltatók bevételkiesését, ami a javasolt esetben nem történhetne meg. Amennyiben olyan kedvezményt adnánk, amely nem szerepel a vonatkozó rendeletben, az elmaradó bevételt senki sem térítené meg számunkra. Mivel Társaságunk gazdálkodó szervezet, amelynek elsőrendű érdeke a jogos bevételek megszerzése, a szabályozók változatlansága esetén gazdasági helyzetünkből eredően más engedményt adni nem áll módunkban.

Jelenleg nincs érvényben olyan bérletfajta, ami kerékpár szállítására is érvényes, mivel ennek korlátozott lenne a kihasználhatósága az árához képest. A HÉV arra kijelölt helyein, a kerékpár távolsági korlátozás nélkül egy vonal- vagy gyűjtőjegy kezelése ellenében szállítható.

Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk.

Budapest, 2008. március 7.

Üdvözlettel: BKV Zrt.

Kérjük, álljon jobbra!

Bővebb infó ITT és ITT.
A grafikát innen loptuk: http://trn.tumblr.com/

Hirdetés

BKV-figyelő


Gál Mihály vagyok. 2007 júniusában azért indítottam a BKV-figyelő blogot, mert megelégeltem, hogy a BKV akkori vezetése nem foglalkozott megfelelően az utaspanaszokkal, az utasok észrevételeivel. Célom nem más, mint a budapesti tömegközlekedést igénybevevők véleményét a köztudat és a BKV vezetői elé tárni, annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés fejlődését az utasokkal közösen elősegítsük. A blognak (és a szerzőnek) nem célja a BKV lejáratása. Mi azt szeretnénk, ha a BKV vezetése az itt felvetett hibákból tanulna, és javítana rajtuk, hogy az utasok elégedettebbek legyenek.

A BKV-figyelő blog már az első hónapokban az utasok kedvence lett. Az elmúlt években több, mint 15 millió alkalommal töltötték le oldalainkat, egyedi látogatóink száma meghaladja az 7 milliót. Jelenleg a legolvasottabb közlekedési hírblog Magyarországon.



Ha kérdésed, észrevételed, panaszod van akkor keress meg a bkvfigyelo@gmail.com e-mail címen, vagy vegyél fel ugyan ezen a címen MSN-re! A leveled beérkezése és a publikálás között akár több nap is eltelhet. A blog szabályzatát ide kattintva, a moderálási alapelveinket pedig itt érheted el!


Amennyiben a BKV-figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk:


Sértő tartalom bejelentése!


Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a BKV-figyelő blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl!




Facebook

Korábbi bejegyzések

Legfrissebb kommentek

Ingyenes PTM zsebtérképek

A PTM Zsebtérkép egyszerre célozza a fővárost látogató turistákat és a dugók miatt metróra, villamosra, buszra szálló autósokat. Az útikönyvek vázlatos mellékleteivel ellentétben – ahol leginkább csak metróvonalak szerepelnek – ez 40 kiemelt járat útvonalát tartalmazza, fontosabb megállóhelyeikkel, turisztikai látványosságokkal együtt. Olvasson tovább a PTM zsebtérképről →