Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Miért nem érvényes a hévjegy mindkét irányban?

András azt hitte, hogy a 15 kilométeres hévjegyet bármelyik irányba felhasználhatja. Tévedett.

Tegnap (február 5.) Szentendrén jártam biciklivel. Az Árpád hídnál néztem, hogy mindjárt jön egy HÉV, és vettem rá jegyet. A HÉV közben elment, én pedig úgy döntöttem, hogy inkább kitekerek.

Megnéztem azért a jegyemet, megnyugodtam, hogy aznap "egyszeri, útmegszakítás nélküli utazásra" érvényes 15 km távon – tehát jó lesz hazafelé.

Ehhez képest a visszaúton (17:06) a kalauz tájékoztatott, hogy a megváltott jegyem visszafele irányba nem érvényes (sőt először megvádolt, hogy biztos csak nem kezeltettem idefelé – de végül elhitte, hogy nem használtam). Így választhattam, hogy megveszek még egy jegyet, vagy pótdíjaz, vagy leszállít.

Hál’Istennek 155 forintot kibír a zsebem, úgyhogy rövid zsémbelődés után vettem még egy jegyet. Még eszemben volt, hogy leszállás után a jegypénztárnál eladom valakinek, de nem akartam, hogy csalónak nézzenek, meg inkább siettem.

Az ellenőr amúgy korrektnek tűnt, viszont azt továbbra sem értem, hogy nekem honnan kellett volna tudnom, hogy a jegy adott irányba szól – se a jegyemen, se az utazási feltételekben nem találtam erre utaló szöveget. Köszönöm, ha kapok választ.

21 Tovább

Melegszendvics miatt büntetett a kalauz

Olvasónk, Vivien egy tavaly novemberi sztorit oszt meg veletek. Mint azt levelében írja, a HÉV-en a kalauz azért büntette meg 6 ezer forintra, mert egy melegszendvics volt a kezében. Kicsit abszurdnak érezte a helyzetet, ezért megkereste a BKV ügyfélszolgálatát, ahol igazat adtak neki. Részletek a levélben:

Kedves BKV-figyelő!

Az eset tavaly novemberben történt, és csak azért is beküldöm, mert anno megígértem a bkv ügyfélszolgálatának. Felszálltam a hévre, érvényesítettem a jegyem és leültem. Az ellenőrök elkezdték a munkájukat. Az egyik megnézte a jegyem, nem szólt semmit, tovább ment. Majd a „hölgy” ellenőr nem bírt magával, megnézte ő is, és közölte, hogy a melegszendvicsem miatt kapom a bírságot. Egy kicsit ideges lettem, mert közben telefonáltam, és úgy alakult, hogy csak egy megállót megyek, és ez elég sokba fog most kerülni. Közöltem vele az én véleményem, miszerint ez igazságtalan. A minősíthetetlen beszéde miatt enyhén lejáratott. Leszálltunk egy megállóval később. Azt mondta, hogy most hatezer, vagy tizenkétezer lesz, ha nem fizetem ki azonnal. Ezt különben NEM jól tudta, de csak otthon néztem meg.

Fenyegető magatartásuk volt, nyomást gyakoroltak rám. És azért, hogy ne rabolják az időmet, illetve megszabaduljak ettől a kényes szituációtól kifizettem nekik. Velem könnyű keménykedni, „másokkal” úgy sem mernek. Hülye voltam, mert csak ott kellett volna őket hagyni. Egyébként miattam leszállt az egész bagázs, legalább három ellenőr, és két? közterület felügyelő.

Abban biztos vagyok, hogy nem lett volna fontosabb dolguk a héven, mindenkinek volt érvényes jegye vagy bérlete. Azt írta a bírságra, hogy „étkezett a héven”. Nem ettem, mert ennyi idő alatt nem lehetett. Telefonáltam és beszélgettem a héven egy idős asszonnyal. Tehát az állítása nem valósult meg. Indokként felhozta még, hogyha hirtelen fékezne a hév, akkor az utastársamra esik az én szendvicsem, és jaj mert az nincs becsomagolva sem. Nem számít, hogy nem úgy ültem, hogy akárkire essen. De akkor sem az ellenőrt fogják elővenni, ha mégis. Azt sem lehet mondani, hogy koszt hagytam magam után. (Sosem szoktam.) A lényeg annyi, hogy valamiért kiszúrt magának, és mindenképpen büntetni akart.

Ilyet még nem hallottam senkitől, hogy ezért kapott volna bírságot. Ellenben láttam már másokat enni a tömegközlekedési eszközökön, nem éppen kulturált módon.

Késő délután még mindig nem láttam a pipától, ezért felhívtam az ügyfélszolgálatot, hogy most mit tudok tenni. Annyi pozitív dolog történt, hogy a hölgy akivel beszéltem nekem adott igazat (lehet a „mindig az ügyfélnek van igaza” elvet követve), de megígérte, hogy visszahív. Visszahívott, ő azt mondta, hogy vele együtt az ellenőrök vezetője is horribilisnek tartja, de nem tudnak (?) mit csinálni, írjak egy méltányossági kérvényt, ha látni szeretném a pénzem. Valamikor hetekkel később kaptam egy sablonválaszt, beillesztve az erre vonatkozó utazási feltételeiket és az elutasítást.

Erre én írtam nekik még egy levelet, amiben nem finomítottam az véleményemen. Akkor többek között azt kívántam nekik, hogy legyenek boldogok a pénzemmel, és remélem hamarosan annyi ennek a hulladék cégnek. És leírtam azt is, hogy soha többet nem fogok bérletet venni, de egy darab jegyet sem. Vagy majd csak azután, ha „elfogyott” a képzeletbeli hatezrem, ami náluk van már. Nem tudom az összeg hol tartott, amíg éltem a lehetőséggel. Szerencsés vagyok, hogy azóta egy gyönyörű országban élhetek. Ahol, ha busszal, villamossal, vagy éppen vonattal utazom, és a dolgozóktól kérek segítséget, minimum két nyelven (ha nem hármon vagy négyen) tudnak beszélni. Ja, és nekik nem nyűg, ha dolgozni kell. Azért, mert nekik ez a munkájuk, nem okolják az utast, nem büntetgetnek jobbra-balra ész nélkül, nem bunkóznak vele, nem beszélnek úgy, mintha a seggéből rángatta volna ki éppen. A tömegközlekedési eszközökön tisztaság, és az összes be van kamerázva. Nem kell attól rettegni, hogy bizonyos napszakokban mi történik, vagy mi nem történik… Azért sem kell izgulni, hogy éppen lerobban, vagy el sem indul a jármű, dugóba kerül, vagy akármi történik, ezért nem érsz be időben dolgozni, iskolába, vagy az aktuális dolgodra. A meghirdetett menetrend szerint közlekednek. Nem előbb, nem később… nem soha… és annyi pénzért, amennyiért a kedves bkv „szolgálja ki az utasokat”.

101 Tovább

Mit tehet egy kistermetű kalauznő az őrjöngő utassal?

Olvasónk február 23-án reggel szem- és fültanúja volt egy 110 kilós férfi és egy 50 kilós kalauznő konfliktusának. Mint azt levelében írja, a kalauz egy lejárt igazolványt szeretett volna bevonni az utastól, aki ezt nehezményezte, emiatt kezdett őrjöngeni. Az utas nem érti, hogy a BKV miért enged egyedül dolgozni egy nőt egy ilyen vonalon, amikor a férfi kalauzok is biztonsági őrökkel szoktak végigmenni a kocsikon.

Bízom benne, hogy a térfigyelő-kamerás rendszer hamarosan kiépül a tömegközlekedési eszközökön, és ezzel megelőzhetőek lesznek az ilyen esetek.

Kedves BKV-figyelő!

Ma (02.23.) reggel szem- és fültanúja voltam körülbelül 50 útitársammal együtt egy 110 kilós "eltérő kultúrájú" egyén és a kb. 50 kilós kalauznő konfliktusának. Az eset a Vágóhídra háromnegyed 9-kor befutó szerelvény második kocsijában történt. Pontos okát nem tudom, de a renitens utas ordibálásából és a kalauznő reakcióiból arra következtetek, hogy a kalauznő bizonyos utasításra hivatkozva elvett az utastól egy lejárt igazolványt, ami 1 évre szólt, december 31-ig bezárólag. Az utas ezt nehezményezte és őrjöngve, szitkozódva követelte vissza az iratot, valamint Soroksár, Hősök tere megálló magasságában fenyegetően lépett fel a kalauznővel szemben, mondván adja vissza, vagy ha nem, akkor nem engedi továbbmenni a vonatot. A konfliktusba bekapcsolódott néhány mondat erejéig a helyi forgalmista is. A kalauznő végül kvázi menekülésszerűen elhagyta a kocsit. A balhé a Vágóhídon folytatódott, ahol már a HÉV-vezér is próbálta útba igazítani a renitens utast, hogy milyen eredménnyel, arról nincs információm.

Kérdésem a BKV-hoz: sokszor tapasztalom, hogy még a férfi kalauzokat is kétfős biztonsági személyzet kíséri kocsiról kocsira, hogy lehet, hogy pont egy kis termetű nő mellé nem jut biztonsági őr, aki garantálná a biztonságát? Folyamatosan figyelemmel kísértem a konfliktust, hogy adott esetben a hölgy segítségére siessek, de sajnos az az érzésem, hogy egyedül maradtam volna a jó szándékkal.

Éppen ezért felhívnám a társaság figyelmét, hogy arra hiába vár, hogy az utazóközönség védi majd meg a dolgozóit, mert a magyar emberek többsége mára annyi tompa és érzéketlen, hogy felőlük akár ott helyben meg is gyilkolhatnak bárkit, csak hozzájuk ne érjenek!

20 Tovább

Min húzta fel magát a szentendrei HÉV kalauza?

Olvasónk párjával ma reggel a szentednrei HÉV-en utazott. Egyikőjük jegyet szeretett volna venni a kalauztól, de ez nem volt egyszerű. A BKV-s valamint nagyon felhúzta magát, ugyanis a jegyvásárlás vitába torkollott, a kalauz minősíthetetlen stílusban beszélt az utasokkal. Olvasónk értetlenül áll a történtek előtt, és a BKV-hoz fordult:

Tisztelt BKV-figyelő!

Őszinte leszek, habár több mint 10 éve utazom be pestre és használom a bkv-t, nem hallottam még erről az oldalról. Ma reggel ért sérelmem elmesélése után jelezte nekem a főnököm, hogy van egy ilyen oldal. Gondoltam,itt is megosztom, hogy mi történt velem.

Reggel, a Szentendréről 6:43-kor induló Batthyány térig közlekedő héven utaztam párommal. Békásmegyer állomásnál jártunk, mire hozzánk ért az ellenőr, aki a kiegészítő jegyeket, bérleteket ellenőrzi. Szentendreiek vagyunk, de ma reggel a párom, aki egyébként nem szokott hévvel utazni, Pomáz állomáson szállt fel. Kért is egy kiegészítő jegyet az ellenőrtől, Szentendre állomástól.

Gyorsan kijavítottam, hogy Pomázon szállt fel, onnantól kérje, és ezt ő azonnal ki is javította az ellenőr felé. Ekkor az ellenőr már agresszívan szólt a páromhoz, hogy jó lenne, ha eldöntené, hol szállt fel. Még egyszer kihangsúlyozom, a párom nem jár hévvel és szentendrei lakos, tehát automatikusan kérte a jegyet Szentendréről, ezzel ezek szerint hatalmas bűnt követett el, legalábbis a bkv dolgozója szerint. 500 Ft-ot fizetett és két jegyet kapott, mire kérdezte, hogy hol a visszajáró. Az ellenőr szintén felháborodva mondja, hogy két jegyet kért, az 500 Ft, milyen visszajárót szeretne? Erre a párom mondja, hogy ő csak egy jegyet kért. Persze az ellenőr kötötte az ebet a karóhoz, ő tévedhetetlen, ha ő azt állítja, hogy 2 jegy lett kérve, akkor biztos úgy történt.

Miért kért volna két jegyet, amikor nekem bérletem van? De ekkor már nagyon mogorva volt az ellenőr velünk és már én is beszálltam a vitába. Nem volt igaza az ellenőrnek, a párom jegyet szeretett volna venni, ezt a stílust nem engedheti meg magának egy bkv dolgozó sem a tisztességes utassal szemben. Persze, mivel nem hagytam magunkat, az ellenőrnek ez nem tetszett, és oda-vissza ment a vitatkozás, ő még azt is megengedte magának, hogy olyat mondjon nekem, a szüleimmel beszéljek így. Jó, hogy nem küldött el az anyámba, már elnézést a kifejezésért. Mindezt csak azért, mert ő két jegyet hallott és mert a párom véletlenül Szentendréről kérte a jegyet, amit aztán gyorsan javított is.

Mi, utasok, egy szolgáltatást veszünk igénybe, nem is olcsón, amiért ezt a bánásmódot kapjuk. Úgy érzem, a bkv dolgozói kicsit sokat képzelnek már magukról, tisztelet a kivételnek, ha ilyen van még egyáltalán. Hozzátenném, nem kis suhanc tizenéves kölykök vagyunk. Én 27 éves vagyok, a párom 33. Azt hiszem, nekünk is kijár egy kis tisztelet.

Azt még megjegyezném, hogy az ellenőr olyan stílusban beszélt velünk, hogy egy másik utasnak is bántotta a fülét és védelmünkre kelt, ismeretlenül.

Az ellenőrnek leolvastam a kis kártyáján szereplő azonosító kódját és ezzel panaszt tettem rögtön a BKV Zrt. felé, most várom az intézkedésüket és a válaszukat, persze valószínű nem fog történni semmi.

Azért remélem, nem ússza meg minden következmény nélkül ezt a viselkedését az ellenőr!

Üdvözlettel: Egy becsületes utas

14 Tovább

Kalauzra támadt egy utas a Csepeli HÉV-en

Olvasónk, november 15-én a Csepeli HÉV-en utazott. A szerelvényen kalauzok, közterület-felügyelők és biztonsági őrök teljesítettek szolgálatot. Voltak olyan utasok, akik ennek ellenére blicceléssel próbálkoztak, persze nem jártak sikerrel. Az egyik nő például lejárt nyugdíjas igazolvánnyal kísérelte meg az utazást, de azt a kalauz nem fogadta el, pótdíjazni kezdett. A megbüntetett hölgy segítségére egy másik nő sietett, aki provokálta az ellenőrt, majd megpofozta. Rendőri intézkedés lett a vége:

Kedves BKV-figyelő!

Csepeli lévén rendszeresen utazom hévvel, szerencsés esetben csak naponta kétszer, egyszer befelé és egyszer kifelé. 2011. novemeber 15-én a Boráros térről 16.41 órakor induló szerelvény első kocsijában ülve különös eseményeknek voltam szem- és fültanúja.
 
A héven ellenőrök dolgoztak közterület felügyelők és hév biztonsági őrök kíséretében. Jelenlétük nem volt meglepetés, már a hévre felszállva lehetett tudni, hogy ellenőrzés lesz, lévén ott álltak a szerelvények mellett, a kék egyenruhák pedig már messziről virítottak. Ennek ellenére természetesen voltak, akik a blicceléssel próbálkoztak. Számomra felért egy állatorvosi lóval, mert utasként is csak döbbenten figyeltem egynémely utastársam viselkedését.
 
Egy úriember azzal kezdte, hogy nincs sem jegye, sem bérlete, ezért megoldásként azt ajánlotta, hogy következő megállónál leszáll, úgyhogy ne büntessék meg, hanem felejtsék el az esetet. Az ellenőr – egy 20-30 közötti lány – erre azt felelte, hogy ez nem így működik. Felírja az adatait és lehetőséget biztosít a férfi részére, hogy 8 napon belül bemutasson egy, a mai napra érvényes bérletet. A férfi ezen teljesen felháborodott, és bár átadta a személyi igazolványát, hogy felírják az adatait, amikor arra került volna a sor, hogy aláírja az átvételt, közölte hogy ne tud írni. Ennek ellenére az ellenőr hölgy átadta neki, és közölte vele, hogy akkor 8 napon belül mutassa be a bérletet, és a viszont látásra.
 
Itt azonban még nem ért véget a dolog. Nem telt bele egy perc, egy idősebb nővel került szembe, aki nyugdíjasnak mondta magát 63 éves lévén, de nem rendelkezett állandó bérlettel csak egy olyannal, amely – ahogy azt az ellenőr fennhangon közölte is vele - már 2011. márciusában lejárt. A hölgy azonban egyre csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy érvényes. Végül az ellenőr tájékoztatta, hogy nem adja vissza a bérletet, viszont a magát nyugdíjasnak valló hölgynek lehetősége van arra, hogy 8 napon belül igazolja a jogosultságát (vagyis hogy tényleg nyugdíjas) és akkor meghosszabbítják azt (vagy valami ilyesmi). Ezen a nyugdíjas hölgy teljesen kiakadt, és elkezdte mondani a magáét. Egy 30 körüli, hosszú, szőke hajú nőben támogatójára is talált, mivel az elkezdett beszólogatni az ellenőr lánynak nem éppen nyomdafestéket tűrő szavakkal, és közben adta a nyugdíjas nő alá is a lovat. Az ellenőr erre felszólította, hogy ne avatkozzon bele. Itt egy kicsit elveszítettem a fonalat, mivel a nyugdíjas nő megkaparintotta valahogy az ellenőr szolgálati igazolványát, és  csak abban az esetben volt hajlandó azt visszaadni, ha visszakapja saját március óta érvénytelen – de szerinte érvényes – bérletét. Az ellenőr ezt megtagadta és követelte vissza az igazolványát, és ekkor... a hosszú, szőke hajú 30-as nő, aki eddig csak beszólogatott és uszította a nyugdíjas nőt, lazán előrehajolt és egy hatalmasat lekevert az ellenőrnek minden előzmény nélkül.

Az ellenőr csaj mondanom sem kell ezen kiakadt, sikoltozni kezdett, és kiabált, hogy megütötték. A közterület felügyelő és a biztonsági őrök azonnal ott termettek és lefogták az anyázó, szőke hajú fúriát, miközben az ellenőr csaj kezdett idegösszeomlást kapni, sírt és sikoltozott. A hab a tortán, hogy a kocsi vége felől dúvadként tört előre egy másik ellenőr, és ha nincsenek ott a hév biztonságiak valamint a közterület felügyelő hogy lefogják, akkor tuti hogy lehajítja a vonatról a szőke pofozkodós csajt, amiért megütötte a FELESÉGÉT!
 
Eléggé eldurvult a dolog, rendőri intézkedés lett a vége. A legfurább, hogy a szőke pofozkodós csaj olyan büszkén vigyorgott utána végig, mintha valami nagy hőstettet követett volna el, holott ő volt aki provokált, és ütött. Mindig is tudtam, hogy vannak buta emberek.
 
Mielőtt megjegyezné valaki, hogy miért nem lépett közbe egyetlen utas sem: Szerencsére a biztonsági őrök a helyzet magaslatán álltak, és pillanatok alatt közbeavatkoztak. Ami pedig szintén elismerésre méltó, hogy csak 1-2 utas (bár szerintem ez is sok) értett egyet a szőke fúriával és támogatta a tettét, a többség elítélően nyilatkozott.
 
Eddig sem vágytam rá – és nem csak a közutálat miatt – hogy BKV ellenőr legyek, ezek után azonban még annyira sem (ahogy hallottam a biztonsági őrök beszélgetését, nem ez volt az első utas általi támadás a héten).

39 Tovább
«
12

BKV-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek