Drágán működik, és a BKV pénzügyi helyzetének megoldásában nem tudott érdemi eredményeket felmutatni a Budapesti Közlekedési Központ, ezért érdemes lenne megfontolni a megszüntetését, ezt Rogán Antal javasolta néhány hete, mielőtt Tarlós István főpolgármester és közte kitört volna az útdíjháború. A főpolgármester-helyettes szerint felelős politikus nem láthat csak és kizárólag bürokratikus központot a BKK-ban, -írja az Index.
A lap információi szerint nem csupán a 10 ezer forintos útdíj bevezetésének terve merült fel a fővárosi politikusok fejében, amikor a BKV 70 milliárdos adósságának rendezéséről tárgyaltak.
Úgy értesültek, hogy Rogán Antal, V. kerületi polgármester – még az útdíjterv nyilvánosságra kerülése előtt – szűk körben azt is felvetette, hogy az ügy érdekében érdemes lenne megfontolni a Tarlós István hivatalba lépése után létrehozott Budapesti Közlekedési Központ Zrt. feláldozását is. Rogán érvelése szerint a Vitézy Dávid vezetésével működő BKK egy újabb bürokratikus központtá nőtte ki magát, sok pénzt emészt fel, de az elmúlt másfél évben valójában nem tudott úrrá lenni a BKV gondjain.
A külföldön tartózkodó Rogán Antalt kerületi titkárságán keresztül értük el. A polgármester nem cáfolta, hogy felvetette a BKK megszüntetését.
A BKK a Facebook oldalán terjedelmes bejegyzésben magyarázza az Indexen megjelent információkat. Mint írják, valószínűleg félreértésből eredhet Rogán Antal kritikája, hiszen az elmúlt hónapokban a Főváros és a BKK vezetése vele is együttműködve, közösen küzdött a budapesti tömegközlekedés finanszírozásának húsz éve elmaradt rendszerszerű megoldása érdekében.

Kerékpárszállítás a busz elején. (Fotó: Kerékpáros Klub)
Mától a kisebb forgalmú vonalain a BKV bevezette az első ajtós felszállást. A 87-87A, a 187-es illetve a 141-141A járatokon csak az első ajtónál lehet felszállni, ahol érvényes jegyet, bérletet fel kell mutatni. Az, aki nem rendelkezik érvényes utazási igazolvánnyal, az a járművezetőnél jegyet válthat 400 forintért. A jegyeket és a bérletek érvényességét a buszvezető (és kezdetben az első ajtónál álló jegyellenőr) vizsgálja majd. Leszállásra továbbra is a 2. és a 3. ajtó használható. Ezeket az ajtókat 1-1 biztonsági őr felügyeli, hogy a leszálló utasokon kívül más ne használhassa. Ezek az őrök segítik a babakocsival, kerekesszékkel l közlekedőket a felszállásban. A cég szerint a rendszerre való átállás nem lesz zökkenőmentes, főleg a reggeli és a délutáni csúcsban, ezért az utasok türelmét és megérését kérik. A rendszer bevezetése, működtetése közös érdekünk. (Az őröket a BKV átcsoportosította, úgy, ahogy az ellenőröket is, így a rendszer bevezetése nem járt plusz költségekkel).jpg)










