Kép- és hangfelvételek készítésére jogosítja fel a tömegközlekedési cégeket a ma parlament elé kerülő személyszállítási törvény az utasok, a járművek és a berendezések védelmében, -írja az FN24.

Az állomásokon, a megállókban és a járműveken is megfigyelhetik majd az utasokat a tömegközlekedési cégek, ha a parlament jelenlegi formájában megszavazza a személyszállítási törvényt.

A nemzeti fejlesztési miniszter által benyújtott jogszabálytervezet alapvetően a vasúti, vízi és közúti tömegközlekedés feladatait és új szabályait taglalja, ám egy paragrafusa alapján a vállalatok megfigyelhetik majd a bliccelőket, zsebtolvajokat és a vandálokat – és persze az ártatlan utazókat is.

A tervezet szerint a cégek ugyanis jogosultak lesznek elektronikus biztonságtechnikai rendszeren keresztül megfigyelést folytatni, felvételt készíteni és kezelni, valamint tárolni 16 napon keresztül.

A vállalatok kötelesek lesznek jelezni, ha egy megállóban vagy járművön megfigyelik az embereket, s külön megtiltja a tervezet a mosdók és illemhelyek megfigyelését.

A törvény indoklása szerint erre a paragrafusra azért volt szükség, mert „a közlekedési szolgáltatók a járművek épségének és az utasok életének, testi épségének, poggyászainak és értékeinek védelme érdekében kamerákkal kívánják megfigyelni a járművek belsejét, amely gyakorlat Európában már régen meghonosodott”.

(FN24)