BKV-figyelő

Prémiumot és jutalmat is kaptak a BKV vezetői, sőt, decemberben elvont üzemanyagkártyáikat is visszakapták a vállalat cégautót használó menedzserei - írja a mainap.hu. A BKV a múlt héten még azt közölte: a dolgozók bérkompenzációjára sincs pénz.

A mainap.hu információi szerint a közlekedési vállalat vezetői a napokban megkapták tavaly nyáron felfüggesztett negyedéves prémiumukat. Ezen a jogcímen többletpénz annak jár, aki a szerződésében foglalt prémiumfeladatokat megfelelően végrehajtotta. A prémiumok kifizetése a mindenkori menedzsment döntése; nem egyszer előfordult már, hogy felfüggesztették, legutóbb 2011 júliusában.

A mainap.hu úgy tudja, nemcsak prémiumot, jutalmat is osztottak a BKV-nál. Jutalmat a BKV dolgozói közül bárki kaphat, aki kimagasló munkát végzett, ezúttal a jutalmazás egy szűkebb kört érintett. A portál szerint a kifizetések elérhetik a százmilliós nagyságrendet. Emellett a BKV vezetői visszakapták decemberben elvont üzemanyagkártyáikat is. Korábban minden cégautót használó menedzser kapott egy-egy, több tízezer forinttal feltöltött OMV-kártyát, amellyel vállalati kocsijaikat tankolhatták.

A többletpénzek kifizetése azért meglepő, mert a dolgozóknak járó, a kormány által kötelezően előírt bérkompenzációt a közlekedési vállalat nem fizette ki. A vállalat vezetése múlt héten az MTI-vel közölte: amint a BKV helyzete megengedi, január elsejéig visszamenőleg azonnal bevezetik a bérkompenzációt és végrehajtják a minimálbér-emelést. (A minimálbér-emelést az érintett dolgozók valóban megkapták, a bérkompenzációt azonban nem.) A vállalat menedzsmentje decemberben - három hónapos határidővel - felmondta a dolgozókkal kötött kollektív szerződést, újat azóta sem kötöttek; egyebek mellett ezért is tüntettek kedden a BKV szakszervezetei.

(NOL)

Tarlós István főpolgármesterré választása után is előfordult, hogy indokolatlanul kaptak prémiumot a BKV vezetői. Az Állami Számvevőszék szerint alapvető munkaköri feladatokért járt prémium, és a kifizetések feltételei között nem szerepelt a BKV hiányának csökkentése. A főváros személyiségi jogokra hivatkozva nem árulta el, hogy a BKV vezetői mekkora prémiumot kaptak az elmúlt másfél évben, írja az Index.

A kormányváltás után is előfordult, hogy a BKV vezetői indokolatlan esetben kaptak prémiumot, derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) BKV-val foglalkozó múlt heti jelentéséből. Mivel az ÁSZ a 2002 és 2010 közti időszakot vizsgálta, így főként az SZDSZ–MSZP-s városvezetés idején történtekkel foglalkozik, de a mellékleteivel együtt közel kétszáz oldalas jelentés kritikákat fogalmaz meg a Tarlós István főpolgármesterré választása utáni időszakról is.

A Fidesz a 2010-es választási kampány egyik állandó témájává tette a BKV-nél történt visszaéléseket, az indokolatlanul kifizetett végkielégítéseket. (A kormányra kerülés után többek között erre hivatkozva fogadták el a 98 százalékos különadóról szóló javaslatot. Sőt a javaslat elfogadása érdekében a parlament kormánypárti többsége az Alkotmánybíróság hatáskörét is korlátozta.)

Az Index kitér arra is: Kocsis István azért maradhatott a BKV vezérigazgatója a kormányváltás után is, mert már 2009-ben megkezdte a BKV-botrány kivizsgálását. Kocsist végül tavaly szeptemberben menesztették, ez azonban nem a BKV-val függött össze, hanem valószínűleg azzal, hogy gyanúsítottként hallgatták ki az MVM-ügyben.

Alapfeladatért jár prémium

Az ÁSZ jelentéséből az derül ki, hogy a fideszes támogatással főpolgármesterré választott Tarlós 2010. októberi hivatalba lépése után sem sikerült pontosan szabályozni a BKV prémiumfizetési gyakorlatát. Az ÁSZ kifogásolja, hogy túl korán, már 2010. december 9-én elkészítették azokat a jelentéseket, amelyek arról szóltak, hogy a BKV felső vezetői milyen premizálandó feladatokat végeztek el. Így a prémiumkövetelményeket nem az elvégzett, hanem a várható teljesítményhez kötötték.

Miután azonban kiderült, hogy a vezetők nem tudták teljesíteni a kitűzött célokat, a BKV december 16-i igazgatósági ülésén módosította a prémiumfizetés feltételeit. Lényegében utólag csökkentették az elvárásokat, így a vezetők 2010-es teljesítménye elég lett a prémium felvételéhez. A döntést december 17-i ülésén a BKV felügyelőbizottsága is megerősítette.

Kocsis István, a BKV akkori vezérigazgatója – az ÁSZ szerint – azzal érvelt, hogy a prémiumok feltétele az „eredményes működésről” és a „finanszírozási hiány növekedésének megakadályozásról” szóló a vezérigazgatói célkitűzés volt. A jelentés vitatta ezt, az ÁSZ szerint a prémiumfeltételek között nem szerepelt a hiány csökkentése, ráadásul olyan munkáért járt a plusz pénz, amely a munkaköri feladat része volt.

Sepsey Tamás, az ÁSZ-vizsgálat végrehajtásáért felelős igazgató elmondta, hogy a fővárosi önkormányzat célként tűzhette volna ki, hogy csak akkor jár prémium, ha az előre tervezett veszteséget meghatározott mértékben csökkentik, ez azonban nem történt meg. Sepsey szerint a BKV üzleti tervének megalapozottságát a fővárosi önkormányzat nem vizsgálta.

A prémiumcélok között azért lett volna logikus megszabni a hiány lefaragását, mert a BKV komoly gazdasági problémákkal küzd. A kormány ugyanis zárolta a BKV 32 milliárdos idei támogatását. A főpolgármester ezután jelentette be, hogy leállhat a februártól a tömegközlekedés, ha a BKV nem kap állami támogatást.

Nem nyilvános a prémium összege

Az ÁSZ nem foglalkozott azzal, hogy összesen mennyit fizettek 2010-ben a BKV-vezetőinek. A 2010 decemberében lezárult jelentés a tavalyi évről annyit ír, hogy a fővárosi közgyűlés 2010 októberében úgy döntött, hogy a vezérigazgatónak az alapbér 40 százaléka, a többi vezetőnek az alapbér 20–40 százaléka lehet a prémiumuk. (A korábbi időszakban ez az összeg 100–150 százalék volt.) Az ÁSZ szerint azonban ennek ellenére sem változott meg az a gyakorlat, hogy ne a munkaköri alapfeladatokért járjon prémium, és ellentétes a fővárosi önkormányzat javadalmazási szabályzatával.

A BKV felügyeletét ellátó Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az Index megkeresésére azt írta, hogy a fővárosi közgyűlés 2010 októberében határozott arról, hogy átalakítja a BKV javadalmazási rendszerét. A BKK szerint ennek köszönhetően a korábbi évekhez képest csökkent a vezetők prémiuma. A BKK válasza azonban arra nem tért ki, hogy az ÁSZ megállapításai alapján változtatnak-e a premizálási gyakorlaton. Hozzátették azonban, hogy a prémiumok minden esetben konkrét teljesítményhez kötődtek.

A lap megkérdezte az is, hogy 2010 októbere óta pontosan mennyi prémiumot kapottt a BKV vezérigazgatója és a BKV többi vezetője, illetve mennyit kaptak a BKK igazgatósági tagjai. A BKK azt válaszolta, hogy „a munkavállalók személyiségi jogaira való tekintettel az érintett hozzájárulása nélkül nem áll módunkban adatot szolgáltatni”.

A BKV honlapján található adatok szerint Kocsis István korábbi vezérigazgató havi alapbére 1 600 000 forint volt. Mivel Kocsis évi maximális prémiuma az alapbér 40 százaléka, éves szinten Kocsisnak 7 680 000 forint járt. A vezérigazgató-helyettesek alapbére a 2011 júliusi adatok szerint 1 450 000 forint, prémiuma ebben az esetben évente legfeljebb 6 690 000 volt.

A BKK írásos válaszában azt közölte, hogy egyelőre csak 2011 első félévi prémiumokat fizették ki,  a második félévi összegeket a célkitűzések értékelése után fizetik ki. A BKK vezetői 2010 októbere és 2011 augusztus közti időszakban nem voltak jogosultak prémiumra, tették hozzá.

A Blikk januárban arról írt, hogy Vitézy Dávidnak, a BKK vezérigazgatójának a szerződése szerint 7,6 millió forint jutalom jár. A BKK közleményében erre reagálva azt közölte, hogy Vitézy nem kapott prémiumot. Hozzátették: a prémium maximális összege megegyezik azzal, amiről a Blikk írt. A BKK igazgatósága tavasszal dönt Vitézy prémiumáról, de várhatóan nem kapja meg a  maximális összeget többek között takarékossági okokból, illetve azért, mert külső okok miatt nem tudtak minden kitűzött célt teljesíteni.

A főváros reakciója

A Főpolgármesteri Hivatal a cikk publikálása után a következő közleményt adta ki:

„Az Index rosszindulatú, és a múltat eltakarni igyekvő (írásában egy mondatot szentel az 1990 és 2010 közötti 20 évnek) beállításával szemben Kocsis István volt BKV vezérigazgató 2011. évre kitűzött prémiumát - a sugalmazással ellentétben – a főpolgármester nem engedte kifizetni. Ismételjük, Vitézy Dávid BKK vezérigazgató sem kapott prémiumot.”

A Főpolgármesteri Hivatalt még hétfőn kereste meg a lap írásban, azt kérdezték, hogy 2010 októberétől kezdve mennyi prémiumot kaptak a BKV vezetői, többek között a BKV vezérigazgatója, a közlekedési, a gazdasági, a műszaki, az IT, a humánpolitikai, az ellenőrzési, a kommunikációs, a jogi, a biztonsági, a DBR metro projekt igazgatója. Valamint rákérdeztek arra is, hogy ugyanebben az időszakban (2010 október - 2012 január) mennyi prémiumot kaptak a BKK igazgatóságának tagjai.

Kérdésükre a BKK keddi válaszában a BKV vezetők prémiumáról azt írta: „A munkavállalók személyiségi jogaira való tekintettel az érintett hozzájárulása nélkül nem áll módunkban adatot szolgáltatni.”. Ezt az információt közöltük cikkünkben, ahogy azt is megemlítettük, hogy Vitézy nem kapott prémiumot.

(Index)

Az elmúlt napokban több sajtóhír is megjelent a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának, Vitézy Dávidnak a 7,6 millió forintos jutalmáról. Csodaszép közleményt adott ki erről tegnap a BKK, amiből miden kiderül, csak az nem, hogy valójában mennyi is a prémium. Mindent cáfolnak, mindent tagadnak, csak annyi a biztos, hogy a maximális prémium amit felvehet, valóban 7,6 millió forint. Én egyébként ezt a mocskos médiát sem értem. Szegény Vitézy Dávid éhbérért dolgozik, csak kétmillió forintot visz haza havonta. Most kinek szúrja a szemét ez a csekély összegű kis prémium? Hát nem dolgozik meg érte?

Az elmúlt napok sajtóhíreiben valótlanul jelent meg, hogy Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatójaként 7,6 millió forint jutalmat kapott, melyet a BKK cáfol.

A valóság az, hogy a BKK vezérigazgatója a Fővárosi Közgyűlés által 2010. október 27-én 1809/2010. (X.27.) sz. közgyűlési határozattal – ellenszavazat nélkül, minden közgyűlési frakció támogatásával – elfogadott egységes bérpolitikai irányelvek szerint, mindegyik más fővárosi cégvezetővel megegyező módon bruttó fizetésének maximum 40%-ával megegyező, objektív célkitűzés alapján mért teljesítményprémiumra jogosult a munkaszerződése szerint. A prémiumok mértékét a Fővárosi Közgyűlés ezen döntésével jelentősen lecsökkentette, hisz a korábbi években a fővárosi cégvezetők rendre 100-150%-os teljesítménybérben részesültek, és bár a korábban megkötött munkaszerződéseket egyoldalúan módosítani nem lehet, az új elveket megegyezés útján egységesen minden vezetőnél érvényesítettük, így a BKV összes felső- és középvezetőjének prémiumai lecsökkentek, ezzel mintegy 250 millió forint megtakarítást elérve 2011-ben.

A fentiek szerint a prémium maximális lehetséges értéke tehát megegyezik a sajtóban megjelent összeggel, de fontos különbség a megjelentekhez képest, hogy annak sem értékelése és végleges odaítélése, kifizetése nem történt meg, az erről szóló híradások valótlanok. Az objektív célkitűzések (projektek előrehaladása, intézményrendszeri átalakítás előrehaladása, stb.) alapján 2012 tavaszán történik majd meg az értékelés és hozhat döntést a BKK Igazgatósága a kifizethető prémium mértékétől, ami várhatóan nem fogja elérni a lehetséges maximumot, részben takarékossági, részben az objektív mérési rendszerből fakadó okokból, hiszen minden célfeladat egységesen 100%-os teljesítése nem várható, több külső ok miatt sem (pl. egyes kormányzati döntésre váró projektek, pl. villamos járműbeszerzés késedelme kapcsán). Fontos hangsúlyozni, hogy a fenti juttatás nem jutalom, hiszen a jutalom nem előre kitűzött teljesítménycélok eléréséhez kapcsolódó juttatás. Jelen esetben a fővárosi cégvezetők bérezési gyakorlatában a bérezés alapbérre és teljesítményhez kötött prémiumra, teljesítménybérre történő megosztásáról van szó, melyet nem csak a felsővezetők, hanem a munkatársak esetében is alkalmaznak a társaságok, éppen azért, hogy a mérhető eredmények elérésére ösztönözzék a dolgozókat és a vezetőket.

Budapest, 2012. január 4.

Budapesti Közlekedési Központ

Tegnap egy BKV-nál dolgozó olvasónk kiszámolta, hogy a kollektív szerződés felmondásának hatályba lépése után körülbelül 50-55 ezer forintból fog megélni havonta. Ez azt jelenti, hogy még kilátástalanabb lesz a helyzetük azoknak a családoknak, ahol egy vagy akár több fő a budapesti tömegközlekedésben dolgozik. Ezzel szemben Vitézy Dávidnak, valamint a BKV-BKK páros vezetőinek nem lesznek álmatlan éjszakáik, hiszen a havi 1-1,5 milliós fizetésükből elpúposkodnak még egy darabig az íróasztal előtt.

Mint ismeretes és a tömegközlekedési vállalat valamint a város vezetői ismételten azokról akarnak lehúzni egy bőrt, akiknek köszönhetjük, hogy a budapesti tömegközlekedés még egyben van és működik. Holott a BKV anyagi problémái nem innen erednek, de ezt mindenki tudja.

Belegondolni is szörnyű, hányan követhetik majd S. Éva volt metróvezető példáját, aki a végrehajtók elől ugrott ki még októberben a III. kerületi lakásának ablakán. Vitézy és Tarlós urak valószínűleg bele sem gondolnak abba, milyen nehéz helyzetbe sodorják azon családok ezreit, ahol például a családfő a BKV-nál dolgozik. Szerintetek tudják ezek, hogy miként lehet megélni egy 100-130 ezer forintos járművezetői fizetésből? Végiggondolták, hogy mihez kezd majd az a család, ahol a kormány és a főváros intézkedéseinek köszönhetően jövőre 40-50 ezer forinttal kevesebb jut majd mindenre? Dehogy tudják...

Ha tudnák és tisztában lennének vele, hogy ma mennyit is keres egy BKV-s, Tarlós nem állna ki buszkén a sajtó elé azt hangoztatva, hogy 220 ezer forint az átlagkereset. Persze, hogy annyi, ha a sok Akácfa utcai léhűtő, meg a Vitézy barátja fizetését is beleszámolja, akkor biztosan annyi. De egy átlag buszvezető nem keres sokkal többet 100-130 ezer forintnál. Egy metróvezető se visz haza többet, holott monoton munkát végez egész nap, koszban, zajban, hidegben, és egyszerre ezer ember életéért felel. Azokról a karbantartókról pedig már nem is beszélve, akik sokszor a saját szerszámaikat viszik be otthonról, hogy egyáltalán dolgozni tudjanak. Ők sokszor még ennyit sem kapnak havonta.

Pedig Ők azok, akiknek köszönhetjük, hogy a BKV a mai napig működik. Mert senki se gondolja, hogy a Vitézy a Tarlós vagy a sok Akácfa utcai seggvakaró nélkül megállna az élet.

Kétkezi dolgozókat még nem foglalkoztatnak, de már öt igazgató kap fizetést a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK). A többi 39 munkatárs mindegyike is valamilyen vezetői munkakörben tevékenykedik – értesült a Blikk.

November közepétől március végéig, azaz 4,5  hónap alatt 77,6 millió forintot fizettek ki a munkabérükre és más személyi kiadásaikra. A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén pedig további 250 millió forintot szavaztak meg a BKK-nak. A BKK-t azért hozták létre, hogy olcsóbban és hatékonyabban szervezze meg a budapesti tömegközlekedést, mint azt a BKV tette eddig.

Budapest – Bratislava (Pozsony), 2010. január 14.

KÖZLEKEDÉSI DOLGOZÓK FIZETÉSEI

„Lejárt az előző kollektív szerződés, és nem sikerült megállapodni az újról” – röviden ez az előzménye a Budapesti Közlekedési Vállalatnál 2010. január 12-én kezdődött, többnapos sztrájknak. Márpedig a kollektív szerződés a munkavállalók egyik legkomolyabb érdekérvényesítő eszköze, a munkajogi előírásokon és a konkrét munkaszerződésen túlmenő jogokat is garantálhat a dolgozóknak. A végkielégítésről, a prémiumról, felmondási időről vagy a béren kívüli juttatásokról ebben lehet a törvénynél kedvezőbb feltételekkel megállapodni.

Egy olyan időszakban, amikor minden hazai hírösszeállításban első helyen a közlekedési helyzettel kapcsolatos információk szerepelnek, az emberek figyelme is erőteljesebben irányul a közlekedésben dolgozók fizetési viszonyaira és átlagjövedelmeire. Ezért is különösen érdekes a Workania állásportál által működtetett Merces fizetési felmérés kutatóinak a legutóbbi összehasonlító elemzése, melyben szakmák szerint, régiós bontásban és korcsoportok szerint is megvizsgálták a buszvezetők átlagfizetéseit, sőt összevetették a szlovákiai és cseh kollégáik bérszínvonalával is.

„Gyerekek, szar helyzetben van a cég. Lemondunk a prémiumokról és a fizetésünk egy részéről, ha ti is lemondotok a béren felüli juttatások egy részéről.” –vajon, ha a BKV vezetősége így adja elő a „megszorító csomagját” akkor is sztrájkolnának a járművezetők? A vezérigazgató és a többi vezető könnyen dönt a kisemberek, a fizikai dolgozók pénzéről, hisz ők havi több millió forintot visznek haza, ezen felül prémiumokat is kapnak, csak tudnám, hogy mire fel, hisz a BKV veszteséges, a csőd szélén áll évek óta. Alább a BKV premizálási és jutalmazási rendszeréről olvashattok.

Ez a Vezérigazgatói Utasítás érvényben van, tehát a csoportvezetőtől "felfelé" eszük ágában sincs lemondani semmiféle plusz juttatásról a BKV-nál! Csak a melósok szívnak, akik ugyanolyan csórók, mint az utasaik... -írja Olvasónk

Meghaladhatja a 100 millió forintot az az összeg, amelyet a BKV a munkaügyi bíróságon követel vissza 31, többségében vezető beosztásban foglalkoztatott, az elmúlt években közös megegyezéssel távozott egykori dolgozójától - értesült a Népszava.

A lap keddi számában Sziebert György, a társaság jogi igazgatója azt mondta: a belső vizsgálat által feltárt esetekben jogászaik szerint a "jó erkölcsbe ütköző" kifizetések történtek, mert a megállapodások jelentős többletjuttatást tettek lehetővé a BKV kárára és a munkavállalók javára.

BUDAPEST - Láthatják, hogyan tízszerezték meg az egyik igazgató fizetését szó szerint egyetlen tollvonással. Megszereztük Futó Sándor ügyvezető igazgató szerződését, amelyben golyóstollal egy nullát toldottak a fizetéséhez, így lett 30 ezer forintból 300 ezer forint. Még csak aláírással sem igazolták a javítást.

Futó Sándor másfél évvel később koordinációs főtanácsosként folytatta pályafutását az Akácfa utcában, immár 890 ezer forintért, 150 százalékos garantált prémiummal, ebbe a szerződésébe már nem irkált bele senki golyóstollal. Többek között ezt a két szerződést is vizsgálja a rendőrség a BKV új vezérigazgatójának feljelentése nyomán.


Megtízszerezve Golyóstollal egy nullát írtak Futó Sándor szerződésébe,
így lett 300 000-es bére

Felvetik a hűtlen kezelés gyanúját a BKV-nál kötött botrányos szerződések és megbízások - a BKV nem nyilvános belső jelentése szerint.

A Hírszerző birtokába jutott dokumentumból kiderül: több távozó vezető is 20-30 millió forint körüli lelépési pénzt kapott az utóbbi években, de volt, aki 70 vagy 83 millió forintot tehetett zsebre. A közlekedési vállalat belső vizsgálata megállapította: Regőczi Miklós kommunikációs igazgató úgy kapott csaknem 35 millió forintot, hogy szerződését Antal Attila akkori vezérigazgató távozása előtt nem sokkal módosította. A BKV tanácsosával havi 30 ezer forintos juttatással kötött megállapodást a vezérigazgató, ám a dokumentumban szereplő összeget időközben valaki kiegészítette egy tollal beírt nullával - 300 ezer forintra.

Azt nem tudni, hogy ki, mikor és kinek az utasítására javított bele a szerződésbe. A jelentés azt is megállapítja, hogy a fénymásolók állapotának felmérésére szerződött cég 19 millió forintért mindössze 12 soros dokumentumot nyújtott be.

(hírTV)

Többen kaptak 100 millió forintnál nagyobb összeget a BKV vezetői közül - derül ki a Blikk birtokába került dokumentumokból. Dányi József gazdasági vezérigazgató-helyettes a rekorder, túlszárnyalva a 100 millió forintos Szalainé Szilágyi Eleonórát. Dányinak úgy sikerült leakasztania 150 millió forintot a BKV-tól, hogy rendes havi fizetése „csak" bruttó 660 ezer forint volt. Ennek ellenére a cégtől való távozása előtt 82 milliós prémiummal honorálták munkáját, majd nyugdíjazásakor még 67 milliós végkielégítésnek is örvendezhetett.

A legtöbb pénzt felmarkolók dobogóján ezüstérmesként végzett Szalainé Szilágyi Eleonóra humánpolitikai igazgató. Mint megírtuk, először róla derült ki, hogy elképesztő pénzeket kapott a BKV-tól. Ő 42 milliós prémiuma mellé vett fel 86 milliót, így összesen 128 millióval lett gazdagabb. Tölgyesi Vilmos műszaki igazgató a bronzérmes a jól kereső BKV-s igazgatók közül, 40,5 milliós prémiuma mellé kapott 83,7 millió végkielégítést, így ő 124 milliót zsákmányolt. Mindhárman 1972-ben kezdtek dolgozni a BKV-nál.

Újabb 100 milliós végkielégítést fizethet a BKV; Somodi Lászlónak, a cég volt közlekedési vezérigazgató-helyettesének járhat ekkora összeg, ha a bíróság a rendkívüli felmondással elbocsátott felsővezető javára dönt. Somodi az Indexnek elmondta: elsődleges célja nem a pénz, hanem az, hogy visszahelyezzék az állásba. Erre az Index értesülése szerint Balog Zsolt vezérigazgató-helyettes távozásával lehetőség nyílt.

A BKV felügyelőbizottsága (fb) számára készült belső jelentésből kiderül, hogy Somodi László - aki 2001-től 2008 áprilisáig dolgozott a közlekedési vállalatnál - a 657 ezer forintos alapbér mellé még 300 százalékos prémiumra is jogosult volt.

Mintegy negyvenmillió forintos végkielégítést kapott a BKV tavaly áprilisban leváltott stratégiai igazgatója, Bosnyák Gyula – értesült a Magyar Nemzet. Eközben az ugyancsak a lap által feltárt, másik botrányos BKV-s végkielégítési ügyben a Fidesz a legfőbb ügyészhez fordult.

Bár alig egy évig volt a BKV stratégiai igazgatója Bosnyák Gyula, tavaly áprilisi távozása után mégis gigantikus összeget, 39 millió forintot kapott – tudta meg a lap. Bosnyákkal eredetileg 2007-től 2011-ig szóló, határozott idejű szerződést kötött a közlekedési társaság, de kinevezése után egy évvel menesztették, mivel kudarcba fulladt a nevéhez köthető, a menetrend-módosítást tartalmazó úgynevezett paraméterkönyv elfogadtatása. Kiderült, hogy a paraméterkönyvet, amely negyven buszjárat megszüntetése révén 2,2 milliárd forintos megtakarítással kalkulált, nemcsak a társadalmi szervezetek és az érdekvédők, de a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága sem támogatja.

Olvasónk Budapest bérletet (9400 Ft) és HÉV kiegészítő bérletet (10600 Ft) szeretett volna venni, pont 20 ezer forintot vitt magával. A pénztáros kiadta a Budapest bérletet, majd a kiegészítő bérletet is, amin 10400 forintos ár volt feltüntetve, ami kézzel volt ráírva. Az utas betette a pénzt a tálcába, amit a pénztáros nem akart visszaadni, sőt, még kért, mert a végösszeg 34300 forint volt. Hogy hogyan jött ki ez az összeg, talán sosem fogjuk megtudni. Olvasónk a többi pénztárhoz várakozót is bevonta a veszekedésbe, így nagy nehezen visszaszerezte a pénzét.

Sziasztok!

Szeretném megosztania nagyközönséggel a mai kis kalandomat a BKV egyik pénztárosával.

2009. 07. 27-én útnak indultam Budapestre a Ráckevei HÉV-en. Ezzel még nem is volt gond. Vágóhídra érve célba vettem a pénztárt, hogy beszerezzem az első felnőtt havi bérletemet életemben. A pesti bérlet árával teljesen tisztában voltam, utána is jártam, 9400 Ft, de mivel nem fővárosi vagyok, Milleniumteleptől külön bérletet kell vennem.

Odasétáltam tehát az üvegablakhoz, ahol egy nyugdíjas kor felé tartó hölgy fogadott. A pesti bérlettel még nem is volt gond, utána kértem szépen a Szigethalom-Milleniumtelepre szóló bérletem. Ekkor jött a sokk.

Most már tényleg távozik a BKV humánpolitikai igazgatója, aki tavaly ugyan sok milliós végkielégítést vett fel, aztán egy megállapodás értelmében tovább dolgozott havi bruttó 1,2 millió forintért (ezenfelül 120 százalékos prémiumra is jogosult volt). Az ügyben Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes és Kocsis István, a BKV vezérigazgatója is vizsgálatot kezdeményezett.

Távozik a BKV-tól Szalainé Szilágyi Eleonóra, a társaság humánpolitikai igazgatója. Erre a korábbi közös megegyezés módosításával nyílik lehetőség, a megüresedett posztra pályázatot írnak ki. Addig Sziebert György jogi igazgató látja el a humánpolitikai igazgató feladatait. A BKV a közleményben cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint Szalainé Szilágyi Eleonóra felajánlotta volna korábban kifizetett végkielégítésének visszafizetését.

A humánpolitikai igazgató végkielégítési ügye a BKV könyvvizsgálójának, a Deloitte Kft.-nak is szemet szúrt.

Hiába fizettek ki – prémiumokkal együtt – mintegy százmillió forintot végkielégítésként a BKV személyzeti vezetőjének tavaly márciusban, Szalainé Szilágyi Eleonóra ma is a fővárosi közlekedési társaságnál dolgozhat havi bruttó négymilliós fizetésért – értesült a Magyar Nemzet.

Bankkártyával bérletet venni

11Júl

Címkék: bkv, budapest, jegy, bérlet, fizetés, bankkártya, utas, észrevétel, panasz

Néhány napja kaptam kézhez életem első bankkártyáját. Sok előnye van, többek között az is, hogy minden pénzed nálad lehet, biztonságban. Hátránya akkor mutatkozik, amikor a BKV-nál akarunk vele bérletet vagy jegyet venni. Nekem az első 4 pénzfelvétel ingyenes, de utána a bank minden pénzfelvétel után leveszi a maga kis részét (az idegen bankoknál +350 ft).

Bár a BKV most bővíti a kártyát elfogadó pénztárak számát, így is nagyon kevés helyen lehet használni a plasztik lapokat. Egyelőre marad a pénzfelvétel és a szívás, de megvehetjük a bérletet a MÁV-nál is, ahol elfogadnak kártyát.

Szia BKV-figyelő!

Bérletvásárlásra adtam a fejem, ennek okát és a döntésem helyességének megvitatását nem kívánom senkitől. Amin elgondolkoztam, és sokkal inkább foglalkoztat: - 2007-ben kísérleti jelleggel 4 helyen lehetett vásárolni bérletet, legalábbis az alábbi cikk erre enged következtetni.

Olvasónk bankkártyával szeretett volna bérletet venni az egyik metróállomáson, de nem tudott, mert kiderült, hogy kártyát legközelebb a Nyugatinál lévő pénztárban fogadnak el, az odajutáshoz viszont jegy kell. Oda is ment az automatához, bedobta a pénzt, majd odament egy biztonsági őr és szólt, hogy rossz az automata (miután végignézte, hogy bedobják a pénzt). Így se bérletet, se jegyet nem tudtak venni:

Kedves BKV Figyelő!
 
Nagyon megörültem ennek a web helynek, mivel a mai napon a következő érdekes történek részese voltam:

Reggel az újpest központ metró megállónál a feleségem észrevette, hogy lejárt a bérlete. Tisztességes állampolgár módjára beálltunk a hosszan kígyózó sorba, hogy vegyünk bérletet. Valamilyen megmagyarázhatatlan érzés azt sugallta, hogy nézzem meg lehet-e kártyával fizetni. Természetesen nem a külső kis pulthoz álltunk, hanem a BKV által üzemeltetett belső pénztárhoz.

Többen meg vannak győződve arról, hogy a BKV éves bérlete azért lett havi bontású, hogy az előre fizető, de feledékeny utasokat lehessen szívatni és büntetni. Aki így, havi bontásban veszi meg a bérletét nem mindig hordja magánál az egész tömböt, mert jóval vastagabb, mint a régi, 1 lapos éves bérlet, és fél, hogy elveszíti.

Olvasónk felesége is feledékeny volt, nem cserélte ki a bérletét újra, ezért megbüntették. Szerintük felháborító, hogy a feledékenység miatt 3000 forintot kell fizetniük, pedig egész évre van bérletük, a BKV-t pedig semmilyen kár nem érte. Íme a levelük:

Üdvözletem!

Egy rövid történetet szeretnék megosztani veletek. Lehet, hogy eset már róla szó, de szerintem akkor is felháborító.

Történt, hogy 05.06-án reggel kedvesem szokás szerint utazott volna Üllőre a munkahelyére. Ehhez igénybe vette a BKV járatát, nevesítve a 3-as metrót. Kökinél jegyellenőrzés. Felmutatja az igazolványát, amiben lapul az éves BKV bérlet. Sajnálatos módon havi bontásban van és elfelejtette berakni az aktuális bérletet. Az egészet nem viszi magával, miért is vinné. Mindig kicseréli, berakja az újat. Valami miatt most elfelejtette. "Kedves" ellenőr hölgy tüzetesebben megnézte a bérletet, és észrevette, hogy nem a májusi bérlet van a fényképes igazolványában. Jelzem a havi bontásban lévő bérleten is szerepel, hogy éves bérletből származik. Egy gyors adategyeztetés és kedvesem kapott egy 12000-es csekket, mellé az infó, hogy ha 8 napon belül bemutatja az Akácfa utcában a bérletet, akkor nem kell fizetni. Kedvesem este hazaér, kocsiba pattanunk, indulás bérletet bemutatni. Magamhoz vettem az egész bérlet-tömböt, hogy nehogy gond legyen. Az Akácfa utcában lelkesen közölték, hogy ok, nem kell a 12000-t befizetni, de 3000-t igen, bérletbemutatás miatt!

Olvasónk megkérdezte a BKV-jegypénztárosát, hogy a szakaszjegy érvényes-e a Kálvin tér – Népliget útvonalon. A pénztáros igennel válaszolt, ezért utasunk vett egy jegyet, amit ki is lyukasztott. Hiába, mert a Népligetnél ellenőrök dolgoztak, akik meg akarták büntetni.

Az utas igazságtalannak érezte az egész eljárást, ezért megkérte az ellenőrt, hogy ne szívassa tovább. A BKV-s az "anyukám, az egészen más szitu, ha én szopatlak téged"- választ adta, majd idézem -egy szakadt csöves kurvának nevezte az utast. Részletek a levélben:

Tisztelt BKV-Panasziroda!

Azonnali kivizsgálást és állásfoglalást szeretnék kérni a következő ügyben.

A mai nap folyamán a Kálvin téren a metróaluljáróban, a jegypénztárban megkérdeztem, hogy a Népligetig tudok-e használni még szakaszjegyet. Kolléganőjük azt mondta, igen, és vásároltam tőle egyet (számlát, nyugtát nem kaptam). Előrebocsátom, mivel egyébként a városban nem tömegközlekedek, nem tudom, mi hány megálló metróval - nem akartam 50 Ft-ot spórolni sem a jegyen, hiszen rendelkeztem rendes jeggyel is egyébként, de azt a buszra tartogattam.

Évi 42 milliót keres a BKV főtanácsadója

26Már

Címkék: bkv, budapest, kocsis, molnár, mvm, pénzt, fizetés, index, cikk, bkvfigyelo

Munkavállalói szerződése szerint a fővárosi önkormányzat cégeinek egyik legjobban fizetett alkalmazottja Molnár László, a BKV műszaki-gazdasági főtanácsadója, tudta meg az Index. Molnár az energiaiparból érkezett a BKV-hoz 2008. szeptember 1-jén, Kocsis István vezérigazgatói kinevezésekor. Mostanában legtöbbször az MVM Zrt. korábbi zavaros ügyeivel kapcsolatban cikkezik róla a sajtó.

Az Index információi szerint Kocsis István BKV vezérigazgató havi bruttó másfél millió forintos, évi 150 százalékos prémiummal járó fizetésétől csak hajszállal marad el Molnár László műszaki-gazdasági főtanácsadó fizetése. Molnár munkavállalói szerződése 2009. január 1-től 2013 augusztus 31-ig szól, pontosan addig, amíg Kocsis István szerződése.

A szerződés szerint a főtanácsadó alapbére havi bruttó egymillió 424 000 forint, plusz évente legalább az éves személyi alapbérének 150 százalékára jogosult. Felmondás esetén a munkavállalót 12 havi átlagkereset illeti, ami ezek szerint meghaladhatja a 40 millió forintot is. Emellett juttatásként korlátlan mobiltelefon-használat, ingyenes utazás jár a BKV járatain (a családtagoknak is).

Suba alatt duplázták a mb. BKV-vezér bérét

30Jún

Címkék: bkv, budapest, vezérigazgató, fizetés, index, cikk

Duplájára emelték a BKV megbízott vezérigazgatójának alapbérét. A döntésről a tulajdonos főváros képviselője, az önkormányzat gazdasági bizottsága nem tudott. Egyes vélemények szerint a lépés jogszerűtlen, mások szerint nem szerencsés.

A BKV igazgatósága megemelte a megbízott vezérigazgató, Balogh Zsolt fizetését, így a cégvezető a volt vezérigazgató, Antal Attila fizetését veheti fel. A BKV sajtóosztályán megerősítették értesülésünket: a cég igazgatósága Balogh Zsolt alapbérét egy időre kiegészítette a korábbi vezérigazgató alapbérére.

A megbízott vezérigazgató korábban havi 650-700 ezer forintos vezérigazgató-helyettesi alapfizetést kapott, most havi másfél millió forint jár neki. A helyettesi fizetés mellé korábban 300 százalékos prémium járt, míg Antal Attila 200 százalékos prémiumot kapott. Azt nem tudni, hogy Balogh Zsolt prémiuma a korábbi maradt-e, vagy lecsökkent. Ha nem változott, akkor Balogh Zsolt most jobban keres mint egykori főnöke.

Hutiray Gyula, a fővárosi közgyűlés gazdasági bizottságának az ellenzék által delegált tagja szerint a közlekedési cég igazgatósága a tulajdonos háta mögött hozta meg a döntést a fizetésemelésről, az tehát jogszerűtlen, és kárt okoz a vállalatnak. A BKV vezérigazgatójának fizetéséről ugyanis jogszabály szerint csak a gazdasági bizottság dönthet.

Somlyódi Csaba, a gazdasági bizottság szocialista elnöke szerint nem jogszerűtlen az igazgatóság döntése, mert Balogh Zsoltnak megbízott vezérigazgatóként is vezérigazgató-helyettesi a jogállása, a helyettesek fizetéséről pedig az igazgatóság dönt, nem a bizottság.

Somlyódi szerint ugyanakkor a pluszmunkát nem fizetésemeléssel, hanem pluszpénzzel kellett volna honorálni. Ha ugyanis megérkezik az új igazgató, Balogh Zsoltnak akkor is jár majd a megemelt bér.

A BKV-nak augusztus elsején lehet új igazgatója. A posztra kiírt pályázat pénteken járt le. Információink szerint nyolc-kilenc jelentkező pályázott. Somlyódi Csaba elmondta, hogy a beadott anyagokat egy háromfős bizottság értékeli, de ez a bizottság csak javaslatot tesz a győztes személyére. Az új vezérigazgatót a gazdasági bizottság választja ki július 31-ig. Somlyódi elmondta, hogy a döntés előtt nyilván érkezik majd egy orientáló vélemény a városvezetéstől, amit számításba kell venni.

 

A BKV vezetőitestületei

A közlekedési cégnek a vezérigazgató és helyettesei mellett van egy igazgatósága és egy felügyelőbizottsága is. Az igazgatóságba nyolc tagot delegál a fővárosi önkormányzat, kettőt a kormányzat, és tagja a mindenkori vezérigazgató is. Az igazgatóság elnöke most Tóthfalusi György, ő az előző önkormányzati ciklusban a fővárosi közgyűlés SZDSZ-es képviselője volt. A legutóbbi adatok szerint tagja Derzsi András (volt, még rendszerváltás előtti közlekedési miniszter), Kardos Péter (volt fővárosi SZDSZ-képviselő), dr. Beleznay Zsolt, Pál László (volt szocialista ipari miniszter), Dr. Király György, dr. Voszka Éva (Pénzügykutató Rt.), Forró Zoltán (Demszky Gábor korábbi kabinetfőnöke), valamint Rozsi Éva és Berki Endre kormánydelegáltak.

A felügyelőbizottságban főleg jelenlegi fővárosi képviselők ülnek, de helyet foglal még a testületben Nemes Gábor és Schumacher Ferenc szakszervezeti vezető, Vitézy Dávid, a VEKE szóvivője is. Az fb-t Székely Gábor, volt SZDSZ-es képviselő, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója vezeti.

 

Index

Fizetések, prémiumok

28Jan

Címkék: bkv, budapest, fizetés, emelés, prémium, hagyó



Ha nem indulna el a videó kattints ide!

Állam az államban

24Júl

Címkék: bkv, budapest, antal_attila, fizetés, észrevétel

Tisztelt BKV figyelő!

Azt írják, hogy új vezérigazgató van a BKV-nál és még nem történt semmi.Ez így nem teljesen jó, mert hiszen a vezér fizetését duplájára emelték. Ez azért „történés”, vagy nem? Én is mindig olyan munkahelyet szerettem volna találni, ahol dupla pénzt kapok, és nem kell érte csinálni semmit. Csak nekem valahogy nem jön össze.

Amíg a BKV azzal foglalkozik, hogy a járművezetők 40 fokos melegben is nyakkendőben és hosszú nadrágban vezessenek, addig érdemi döntéseket nemigen fognak hozni. Ja, és még kellene egy néhány ellenőr a placcokra, mert nincsenek elegen, hogy naponta többször szekáljanak a bérlet-mutogatással. Nekem ugyan éves bérletem van, de ezt naponta többször kell bizonyítanom, ahányszor átszállok valamerre. Tudom, hogy ez a BKV bevételét növeli, de ezért talán nyújtani is kellene valamit végre.

A napi 8 millió plusz bevételből nem jutna mindennap csak egy járműbe egy légkondi, addig amíg szépen lassan mindegyikbe be lenne szerelve. Vagy egyéb javításokra, fejlesztésekre fordítani. De a BKV állam az államban. Azt csinál amit akar. Vagyis nem akar semmit, csak a pénzt nyelni. Bocsánat, de nem lehet indulat nélkül ezekről a dolgokról írni.

Üdvözlettel: Éva néni

Kérjük, álljon jobbra!

Bővebb infó ITT és ITT.
A grafikát innen loptuk: http://trn.tumblr.com/

Hirdetés

BKV-figyelő


Gál Mihály vagyok. 2007 júniusában azért indítottam a BKV-figyelő blogot, mert megelégeltem, hogy a BKV akkori vezetése nem foglalkozott megfelelően az utaspanaszokkal, az utasok észrevételeivel. Célom nem más, mint a budapesti tömegközlekedést igénybevevők véleményét a köztudat és a BKV vezetői elé tárni, annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés fejlődését az utasokkal közösen elősegítsük. A blognak (és a szerzőnek) nem célja a BKV lejáratása. Mi azt szeretnénk, ha a BKV vezetése az itt felvetett hibákból tanulna, és javítana rajtuk, hogy az utasok elégedettebbek legyenek.

A BKV-figyelő blog már az első hónapokban az utasok kedvence lett. Az elmúlt években több, mint 15 millió alkalommal töltötték le oldalainkat, egyedi látogatóink száma meghaladja az 7 milliót. Jelenleg a legolvasottabb közlekedési hírblog Magyarországon.



Ha kérdésed, észrevételed, panaszod van akkor keress meg a bkvfigyelo@gmail.com e-mail címen, vagy vegyél fel ugyan ezen a címen MSN-re! A leveled beérkezése és a publikálás között akár több nap is eltelhet. A blog szabályzatát ide kattintva, a moderálási alapelveinket pedig itt érheted el!


Amennyiben a BKV-figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk:


Sértő tartalom bejelentése!


Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a BKV-figyelő blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl!




Facebook

Korábbi bejegyzések

Legfrissebb kommentek

Ingyenes PTM zsebtérképek

A PTM Zsebtérkép egyszerre célozza a fővárost látogató turistákat és a dugók miatt metróra, villamosra, buszra szálló autósokat. Az útikönyvek vázlatos mellékleteivel ellentétben – ahol leginkább csak metróvonalak szerepelnek – ez 40 kiemelt járat útvonalát tartalmazza, fontosabb megállóhelyeikkel, turisztikai látványosságokkal együtt. Olvasson tovább a PTM zsebtérképről →