BKV-figyelő

Mint azt egy múltkori bejegyzésben már leírtam, sajnos sokszor előfordul, hogy a hozzánk látogató külföldiek nincsenek tisztában a jegyrendszer sajátosságaival, nem tudják, hogy hol és mikor kell a jegyeket érvényesíteni. Vannak azonban olyan turisták is, akik szándékosan bliccelnek, sőt, mint az a lenti levélben olvasható, olyan is van, aki hülyének próbálja nézni az ellenőrket:

Kedves BKV-figyelő!

Mivel azt hiszem a BKV ellenőrökről már szinte divat panaszkodni és szidni őket, hadd írjak le egy esetet, ami némileg árnyalja a képet. Tudjuk, hogy BKV ellenőrnek nem szerelemből mennek az emberek és ők a BKV buta jegyellenőrzési rendszerének érintkezési felülete az utasokkal és rajtuk csapódik le minden. Legtöbben nem beszélnek idegen nyelveket közülük, ezért sorra jelennek meg olyan történetek, amiben a szegény külföldivel durván beszélnek az ellenőrök.

Tegnap (01.29) dél körül a 4-6-os villamos megállójában, a Blahán figyelmes lettem egy kis csoportra. Két fiatalember egy 30 év körüli szőke hölggyel próbált valamit megbeszélni két BKV jegy kapcsán, ami kissé vontatottnak tűnt. Kiderült, hogy a nő külföldi és amikor körbenézett a megállóban, hogy "Excuse me..." odamentem, hogy majd fordítok és segítek nekik, biztos az ellenőrök nem értenek valamit. Kiderült, hogy a két ellenőr leszállította a Combinoról, pedig neki volt jegye. Megmutatták a jegyeket. Mondták az ellenőrök, hogy azért nem stimmel, mert a jegy eleve lyukasztva van, mechanikus lyukasztóval, a Combinon pedig elektronikus jegykezelő van, vagyis semmiképp nem lehet igaz, hogy ő azt ott kezelte. Akkor kezdett bennem felmenni a pumpa, a nő nekem is flegma stílusban elkezdte magyarázni, hogy ő ezt ott lyukasztotta, ezek az hülyék, meg itt szemétkednek vele.

Elmagyaráztam neki, hogy ott más jegykezelő van, de nem nagyon érdekelte. Elővett egy másik jegyet, hogy oké, akkor majd ez jó. Ez a másik is kamu volt. Jól látszott, hogy le lett kaparva, amit a metróban  a jegykezelő rányomtatott, azon kívül semmi más nem volt a jegyen, vagyis még csak nem is az történt, hogy a nyomtatást lekaparva, újra felhasználta azt a Combinon.  Az ellenőrök nyugodtak voltak, de mondták, hogy próbáljam vele megértetni, különben rendőrt kell hívniuk. A nő egyszerűen engem is hülyének nézett, hiába magyaráztam el neki a helyzetet, látszott, hogy pontosan tudja, mi a gond, de nem érdekelte különösebben, egyszerűen a szemembe hazudott nekem is. Ez most már komolyan kezdett irritálni, láthatóan jómódú külföldi, aki visszaél egyrészt az ellenőrök jóindulatával és türelmével (milyen szokatlan ilyet leírni) és még engem is hülyének néz. Én a semmi pénzemből is megveszem a bérletet, hogy valamiből működjön ez az egész, ő meg a tízszeres fizetése mellett sportot űz a bliccelésből és még flegmán hazudik is, még annak is aki segíteni akar neki.

Azzal az előzetes sztereotíp képpel mentem oda, hogy elsimítok egy konfliktust, a bunkó, nyelveket nem beszélő BKV ellenőrök és a szegény, jószándékú külföldi között, de a szerepek átrendeződtek.
Eközben megjött a villamos és nekem mennem kellett. Remélem kihívták rá a rendőrséget, a pofátlanságnak is van határa, mégha valaki külföldi is.

Amióta Londonban laktam fél évig, érzékeny vagyok az ilyenre. Aki élt már más városban huzamosabb ideig (nem csak egy hétig amikor csak a pénzt ell költeni), az tudhatja, hogy BKV alapvetően nagyon jó, az egyetlen baja, hogy nagyon ócskák a járművek. Ott nincs ez a bohóckodás, nincs olyan, hogy nem fizetsz. Pedig nagyon drága a közlekedés, még ottani viszonylatban is. Ha elkapnak, nincs ilyen alkudozás, magyarázkodás, hanem azonnal rongyá büntetnek vagy bevisznek a zsaruk.

Olvasónkon két bliccelésből eredő pótdíjat szeretne behajtani a BKV egyik ügyvédje. A dolog érdekessége, hogy legjobb emlékei szerint csak egyszer bliccelt, méghozzá tavaly márciusban. Az ügyvéd a levélben nem közöl adatokat, csak annyit, hogy 49 ezer forintot szeretne, méghozzá gyorsan.

További érdekesség, hogy a BKV eddig egy alkalommal sem kereste, sosem írtak neki levelet, hogy már illene fizetni, egyből ügyvédnek adták az ügyet. Mindemellett fontos megjegyezni, hogy bárki is írja a levelet, ha jogos a követelés, akkor azt ki kell fizetni:

Tisztelt BKV-figyelő!

Olvasom a blogját és kérem, hogy az alábbi kérdéseimet ossza meg az oldalon, szeretném az emberek véleményét kikérni az esetemmel kapcsolatban. Előre is köszönöm a segítségét !

A minap kaptam egy fizetési felszólítást ( Dr. Szabó Gergely ) melyben követel tőlem 49.000.- forintot. Indoklásként semmi más nincsen megjelölve a levélben csupán az, hogy a megbízó a BKV Zrt. és az, hogy én megszegtem az utazási feltételeket. Esemény, időpont és hogy az utazási feltételek mely pontját szegtem meg nem szerepel a levélben. Továbbá az ügyvéd mellékelt egy fizetési meghagyást, melynek címzettje a PKKB. Az ügyvéd levele postai úton érkezett, simán a postaládámban landolva. A levélen sem egy eredeti aláírás, sem egy eredeti pecsét, minden fénymásolt. Plusz a sárga csekk.

Egyetlen egy esetben volt a BKV-val nézeteltérésem, 2011. márciusában. Akkor az ellenőr pótdíjazni akart amivel nem értettem egyet vele. Közterület felügyelők által igazoltatott, majd miután a közterület felügyelet felírta az adataimat, az ellenőr elbúcsúzott és elváltak útjaink. Ott a helyszínen az ellenőr nem töltött ki semmilyen pótdíjas dolgot, meg sem említette, hogy pótdíjazni szándékozik. Az, hogy miért volt nézeteltérés most nem érdekes. Én még aznap e-mailt írtam a BKV-nak, hogy miért nem értek egyet a dologgal. 2 hónap után kaptam választ, hogy szerintük jogos és hogy én a helyszínről elsiettem, mert dolgom volt, megjegyzem ez hazugság, mert én maradtam ott egyedül a megállóban, miután a közteresek és az ellenőrök is elmentek. Itt meg is állt az egész. Azóta sem e-mailt sem postai úton levelet, pótdíjazást, határozatot vagy bármi írásos dokumentumot nem kaptam a BKV Zrt-től.

A kérdésem az lenne, hogy a BKV Zrt. milyen jogon ad át ügyvédnek feltételezett tartozást úgy, hogy semmilyen kommunikációt nem folytat az általa tartozással vádolt féllel előtte csak megválaszolja a panaszát. Nem vagyok BKV tudós, de véleményem szerint a BKV Zrt-nak előtte ki kellett volna küldenie a pótdíjtartozás összegét és indoklását a sárga csekket ( ajánlva ), melyet ha nem fizet be a feltételezett tartozó, akkor átadja az ügyvédnek. Hogyan lehetséges egy 49.000.- forintos összeg? Ez miből jön ki, miből áll, mert az ügyvédi levélen ennek részletezése sem szerepel?

R. Arnold

Aki rendszeresen olvassa a blogot az tudja, hogy általában megvédem azokat a turistákat, akik kezeletlen jeggyel utaznak a BKV-n. Azért szoktam a védelmükre kelni, mert sok külföldi a tájékoztatás teljes hiánya miatt sokszor azt sem tudja, hogy mit kell csinálni a jeggyel, és ilyen ősrégi mechanikus lyukasztót is maximum a múzeumban látott. Tehát sokszor nem szándékosan bliccelnek.

Az alábbi történet viszont más. Más, mert a 4-6-os villamosra felszálló turistáknak nem volt jegyük, amiből arra következtetek, hogy az utazásért nem is akartak fizetni. Lehet, hogy ott ahol felszálltak nem tudtak jegyet venni, mert vagy nem árultak sehol, vagy nem volt náluk apró, de egy ismeretlen országban, egy ismeretlen városban nem szállok fel úgy a tömegközlekedésre, hogy az utazás ellenértékét nem fizetem ki. Ezért sem értem, hogy az utasok miért szóltak bele az ellenőr munkájába. Az ellenőr egyébként nem tudta megbüntetni a turistákat, mert egy utas jegyet lyukasztott nekik, majd jó tanácsokat osztott, hogy hogyan lehet kibújni a büntetés alól:

Kedves BKV-figyelő!

Gondoltam megosztok egy élményt amit a minap tapasztaltam a 4-6-os villamoson. A Margit-híd budai oldalán szálltam fel a villamosra. Amikor is már folyt egy jegy ellenőrzés.

Egy ellenőr kérte a jegyeket két huszonéves lánytól. Mint a részletekből kiderült számomra, mindkét csajszi külföldi volt. Egy magyar srác tolmácsolt nekik. Persze nem volt jegyük és értetlenkedtek, hogy most miért kell egyáltalán meg gondolom, hogy nem tudták, hogy kell jegyet venni. Sajnos a társalgást nem hallottam mert zenét hallgattam közben.

A BKV ellenőr egy papírra felírta a pótdíj összegét amit szeretett volna bevasalni a két leányon. Kisvártatva az ellenőr mögül felbukkant egy Magyar hölgy aki 2db érvényesített vonaljegyet nyomott a két külföldi kezébe. Persze sokan ezt megmosolyogták a vilin míg az ellenőr fején látszott, hogy ő nem tartja valami jópofának a dolgot. Ez a tipikus "mit kell szívózni szegény külföldi turistával?" esete.

A Jászai Mari tér következett mikor is nyíltak az ajtók és egy másik úgyszintén Magyar hölgy lekísérte a két lányt a villamosról, gondolom azzal a céllal, hogy elkerüljék az ellenőr általi pénzbírságot. Mivel, hogy az ellenőr nem nagyon akarta ennyiben hagyni a dolgot és le is szállt a külföldiekkel együtt a villamosról.

Miután elindult a villamos egy mögöttem álló utas odalépett  ahhoz a sráchoz aki tolmácsolt a külföldieknek és megkérdezte, hogy tényleg az történt e amit látott. Majd kitörő örömmel fejezte ki tetszését a történtek iránt.  Szívem szerint megkérdeztem volna ezektől az emberektől, hogy minek örülnek ennyire, de nagy valószínűséggel én lettem volna a közellenség.

Nekem ez az egész furcsa volt egy kicsit. Emberileg persze rendes volt az utasoktól, hogy segítettek a két "szerencsétlen" külföldinek a "gonosz" jegyellenőrrel szemben. Másrészről viszont nem tetszett, hogy inkább a külföldit segítik azzal az emberrel szemben aki csak a munkáját végzi. Amit felháborítónak tartok az egészben, hogy idejön két külföldi emberke és úgy tesznek mint akik nem tudták hogy jegyet kell venni. Nem tudom mit hittek. Mintha annyira jól menne itt mindenkinek, hogy ingyen lehet utazni. Ha meg tényleg fogalmuk sem volt az egészről már azért is megérdemeltek  volna egy büntetést. Ha ennyire felkészületlenek egy idegen országban.

Másik fele pedig az, hogy nem okozott volna nekik nagy problémát ez az összeg. Nem úgy tűntek mint akik egy harmadik országból jöttek volna. Ha nekünk kell jegyet venni és ráadásul fizetésünkhöz mérten igen drága is akkor nehogy már egy tehetősebb külföldi megússza a jegyvásárlást. Engem külföldön minden gond nélkül úgy megsarcolnának, ha nem lenne nálam érvényes jegy. Hiába játszanám a bugyuta külföldit aki azt se tudja, hogy hol van. Ez ugyanolyan dolog mint, hogy az EU-s országok nyugdíjas polgárai ingyen utazhatnak a BKV összes járatán. Ez csak nálunk létezik. Magyar nyugdíjas nem utazhat más EU országban ingyen.

Elnézést, ha egy kicsit hosszúra sikerült és kicsit katyvaszos lett. Csak szerettem volna megosztani ezt az élményt.

Maradok tisztelettel és mély elismeréssel a BKV-figyelő iránt.

Üdvözlettel, P. Péter

Olvasónk, Zoltán a minap pénztárca és bérlet nélkül indult el otthonról, és ezt csak a munkahelyén vette észre. Nagy szerencséjére a 191-es buszon, ahol eddig még nem találkozott ellenőrrel, most összefutott egyel. Szerencséjére a BKV-s nem igazán hajtott a büntetésre, inkább egy kis zsebpénzt akart magának, mégpedig úgy, hogy háromszoros áron adott el az utasnak két vonaljegyet. Ti mit gondoltok az esetről? Találkoztatok egyébként hasonlóval?

Kedves BKV-figyelő!

A minap sikerült pénztárca és bérlet nélkül elindulnom hazulról. Ezt sajnos csak a munkahelyemen vettem észre, nem volt mit tenni, hazafelé bliccelésre kényszerültem. A 191-es buszon az elmúlt fél évben eddig egyszersem találkoztam ellenőrrel, de pechemre tegnap pont sikerült. A munkatársammal utaztam lefelé a hegyről (nála volt pénztárca, és bérlet is), amikor ellenőriztek.

Az ellenőröknél kell kezdeni a közlekedési kultúra fejlesztését az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint. Az ombudsman vizsgálata ugyanis megállapította: a MÁV-nál és a BKV-nál is kifogásolható a jegyvizsgálók durva intézkedése. A bliccelők okozta milliárdos károkat közben mindkét közlekedési vállalat zárt peronrendszerrel orvosolná, erre azonban nincs pénzük.

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a hírTV-nek elmondta: visszatérő probléma, mind a BKV mind a MÁV vonatkozásában, hogy az ellenőrök úgy vélik, hogy nekik valamiféle erkölcsi és közjogi hatalmasságként kellene fellépni és megbélyegezni azt, akinek nincsen vagy nem megfelelő a jegye. Hozzátette: ők ezt ott helyben nem is vizsgálhatják, hogy éppen miért nincsen.

A BKV-nál a pótdíjazást is aggályosnak tartja Szabó Máté, amíg nincs minden megállóban automata vagy nem lehet minden járművezetőtől jegyet venni.

Egyre több utas gondolja úgy, hogy nincs értelme jegyre és bérletre pénzt költeni, mert a BKV vezetői a beszedett pénzt úgyis ellopják, vagy felesleges dolgokra költik. Olvasónk szerint a bliccelés, a BKV bojkottálása nem megoldás. És szerinted? Írd meg a véleményed és szavazz!

Kedves BKV-figyelő!

Már régóta fogalmazódik bennem egy levél. Főleg az olyan jellegű kommentek hatására, hogy "Szalainé miatt én is bliccelek" és hasonlók.

Egyre több kommentben olvasni azokról, akik csak "néha" bliccelnek, azokról, akik azt írják: mivel a BKV-nál úgyis ellopják a pénzt, ők inkább sosem vesznek jegyet. Elvből persze.

A BKV szerződéseivel, végkielégítéseivel, a sok feleslegesen fizetett emberrel, a kutyám gyomorfájásával, stb.-vel sem lehet csak úgy megmagyarázni a bliccelést. Akik azért nem vesznek jegyet, mert <bármi>, azok ugyan úgy bliccelnek, és azoknak a jegyét ugyan úgy te és én fizetjük meg. Attól, hogy valamilyen okos érvet kitalálok, nem leszek különb annál a bliccelőnél, aki nem talált ki semmit. Nem?

Olvasónk néhány napja a 99-es járaton utazott ahol bliccelőkkel és hajléktalanokkal jópofizó ellenőrrel találkozott. Az ellenőr nem tette le a bliccelő utast a buszról (pedig mondta, hogy a következőnél leszáll, de utazott tovább), a hajléktalanoknak pedig még jó utat is kívánt. „Ezek után miért vegyek jegyet, bérletet” –teszi fel a kérdést olvasónk a blog kommentelőinek.

Tisztelt BKV-figyelő!
 
Sajnálattal és felháborodással tapasztaltam az alábbiakat a BKV 99-es buszjáratán.
 
Időpont: 2009. október 7-én 18 óra 15 perc. Irány: Eurparktól Blaha Lujza tér felé. Buszjárat rendszáma: BPI 522. Ellenőr igazolványszáma: 110
 
A buszjáratra felszállt az ellenőr és kérte az érvényes jegyeket-bérleteket. Az első ülésen telefonján hangosan zenét bömböltető roma lány ült. Egyébként ezen a járaton mostanában ez a divat. Nem kigyúrt vagy fenyegetőző tipus, hogy szegény ellenőr ne tudna fellépni vele szemben. Közli, hogy neki nincs jegye, de majd leszáll. Ellenőr válasza: RENDBEN. Csak jelzem, hogy a lány a sokadik megálló után sem szállt le. Ezt az ellenőr többször is látta, de még csak rá sem kérdezett kb. mikor óhajt mégis leszállni, meg sem bírságolta, stb.

Volt bérlete, mégis megbüntették azt a kislányt aki szeptember 24-én reggel a 14-es villamossal utazott az iskolába. A villamosra 5 ellenőr szállt fel akik egyből lecsaptak a kislányra akinek egyébként érvényes bérlete volt. Beletúrtak a táskájába, elvették az ellenőrzőjét is. A lány édesanyja a következő panasszal fordult a BKV-hoz:

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

A mai napon lányomat a 14-es villamos vonalán ellenőreik jogtalanul megbüntették, így kifogást emelek az alábbi indokokkal.

Ellenőrük megszegte a BKV Zrt. szabályait, mivel gyermekemnek nem adott esélyt szabályszerű utazásának igazolására, ezen túlmenően nem ajánlotta fel számára a helyszíni pótfizetés lehetőségét sem, mely tények felvetik a rosszindulatú eljárás gyanúját.

Kollegáik Káposztásmegyeren történt eljárása a következő volt:

Ellenőreik csoportosan (5 fő) szálltak fel reggel a villamosra, ahol kiszúrásos alapon csak a lányomat büntették meg az adott szerelvényben oly módon, hogy egyik ellenőrük a lábához ért figyelemfelkeltő szándékkal ahelyett, hogy hozzá szólt volna. Ez számomra felveti a zaklatás gyanúját, mivel feltételezem, az ellenőrzés megkezdésének helyes módjaként nem a testi érintkezést tekintik Önök sem.

Olvasónk -aki polgárőr- eddig nem igazán hitte el, hogy a blogon olvasható történetek valósak. Szerdán viszont ő is egy történet szereplője lett,  így a saját bőrén is megtapasztalta milyen az, amikor egy ellenőr kikel magából. Történt, hogy egy női utasnak nem volt jegye, leszállt a villamosról, de az ellenőr utána ment és rángatni kezdte, majd azzal fenyegette, hogy belöki a villamos alá. (Ahelyett, hogy rendőrt hívott volna.) Olvasónk sem ért egyet a blicceléssel, mégis a hölgy segítségére sietett, és megpróbálta megoldani az ügyet. (Mit gondolsz az esetről? A levél végén szavazz!)

Sziasztok!

Eddig ámulva és döbbenten figyeltem az biztonsági őrös és ellenőrös sztorikat, és bevallom őszintén, hogy sokszor úgy éreztem, el vannak túlozva a történetek.

Tegnap, azaz 2009.08.26-án haverommal az 1-es villamosról leszálltunk a Domus-nál. Ekkor ismerősöm szólt, hogy hátrébb egy nőt 2 férfi rángat és cibál. Na mondom, megint valakik itt intézik el a családi ügyeiket, de azért nézzük meg, hátha mégsem és esetleg tudunk segíteni.

Amint megpillantottam a 2 farmernadrágos, fehér pólós ürgét, övtáskával a derekukon, rögtön tudtam, hogy EZEK bizony ellenőrök. Láttam, ahogy rángatják a nőt; a nő kikerülné őket, de a magasabbik beáll elé folyamatosan, stb.

-Mondta olvasónknak az egyik mozgólépcsőnél álló biztonsági őr. Az utas jegyet akart venni, de nem tudott, ezért a jegyeket és bérleteket ellenőrző őr azt tanácsolta nekik, hogy blicceljenek nyugodtan. Olvasónk nem érti, hogy miért állnak őrök a metrónál, ha leengedik a bliccelőket, miért nem árulnak inkább jegyet?

Sziasztok!

Egy ma (09.08.05.) reggeli esetet szeretnék veletek megosztani. 5.25-kor lementünk a Kálvin téri metróhoz. Akartunk jegyet venni, hogy eljussunk a Népligetig metróval. A pénztár zárva volt, sebaj, ott az automata! Igen ám, csak hogy a már 2 hónapja használatban lévő 200 Ft-os érmét nem fogadja el, sem a papírpénzt...

Börtönbe a bliccelőkkel!

09Jún

Címkék: bkv, budapest, jegy, bérlet, utas, panasz, bliccelés, észrevétel

A BKV-n bliccelők igen magas száma talán azzal is magyarázható, hogy a büntetési rendszert akár egy iskolás gyerek is ki tudja játszani. Ha valaki ellenőrrel találkozik, de nincs jegye vagy bérlete, akkor egyszerűen leszáll, vagy hamis adatokat diktál be az ellenőrnek, rosszabb esetben elküldi az anyjába vagy meg is veri.

Mi –fizető utasok- abban egyetértünk, hogy ez a rendszer így nem jó. Valami olyat kellene kitalálni, ami Berlinben működött 1996-ban (és talán még mindig). Akit bliccelésen kaptak, azt 4 órán át bilincsben egy helyi örs cellájában tartották fogva. Ha nem fizette be a 300 márkás büntetést akkor letöltendő börtönre ítélték, akár 6 hónapra is. Így írja olvasónk egy hozzászólásában:

miserables 2009-06-08 19:51

Berlinben dolgoztam 1996-ban. A jegy 4 márkába került akkor. A kollégám "elfelejtett" jegyet venni és jöttek az ellenőrök.

Megbilincselték és berakták egy cellába majd 4 órai fogva tartás után 300 márkára büntették és figyelmeztették ha nem fizet 3 napon belül,átváltják LETÖLTENDŐ börtönbüntetésre.

Ezek után kinek lenne kedve bliccelni?

Na nem én fogok bliccelni, hanem egy olvasóm. Mégpedig azért, mert megelégelte, hogy a BKV a befizetett pénzt hülyeségekre költi. Az utazási körülmények egyre rosszabbak, szignálra és szlogenre ilyenkor is van pénzt. Részletek a levélben:

Kedves BKV-figyelő!

Indulása óta olvasom a blogot és nekem nagyon tetszik. Engedjék meg, hogy most én osszam meg a történetem a nagyérdeművel.

Én egy 40 feletti kétgyermekes családapa vagyok a Duna jobb oldaláról. A családból 3-an rendszeresen utazunk a BKV-n bérlettel. Ez nekünk havonta 21150 forintunkba kerül. Nem kevés és lenne jobb helye ennek a pénznek, de tisztességesek vagyunk, megvettük mindig a bérletet. Vagyis úgy néz ki, csak vettem. A mostani bérletem még pénteken érvényes, és úgy néz ki nem veszek többet. Elég volt!

Most olvastam az újságban, hogy a BKV megint kiadott ötmillió forintot színészekre. Vagyis csak a hangjaikra, teljesen feleslegesen. Néhány hónapja szlogenre költöttek félmilliót. Az új szlogen szarra sikeredett, a cég nem is használja, ahogy a hangokat se mert azokat nem lehet használni a járműveken. És még mennyi pénz meg el így hülyeségekre… Sosem fogjuk megtudni.

Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Olvasónk arról írt levelet, hogy a 4-es villamoson utasok hogyan játszottak össze, hogyan cselezték ki az ellenőröket. Az egyik utasnak nem volt jegye, ezért a helyszínen akart büntetést fizetni. Csak nagy címlete volt, ezért az ellenőr elment felváltatni, de mire visszaért, már volt érvénes jegye az utasnak, mert az egyik utastársa ingyen adott neki. Részletek a levélben:

Kedves BKV-figyelő!

Május 26-án utaztam a 4-es villamoson a Moszkva tér fele délután 3 körül. Előző nap olvastam az Indexen reggel, hogy megint lesznek biztonsági őrök a végállomásokon, hogy még több jegy fogyjon (kevés idő múlva levették a hírt nem tudom milyen okból). Gondoltam akkor több ellenőr is lesz így kifejezetten ügyeltem arra, hogy vegyek jegyet nem akartam elbliccelni három megállót (Margit-híd - Moszkva).

Helyet is foglaltam a klimatizált sárga hernyóban és arra lettem figyelmes, hogy pár ember elkezd szabályosan futni a villamos hátuljába. Akkor már tudtam, hogy nem szórakozásból teszik ezt. Jött is az ellenőr egy öreg bácsihoz lépett oda akinek szabályosan könnybe lábadt a szeme és elkezdett remegni vagy 3 percbe telt neki előbányászni valamit amivel továbbküldte az ellenőrt, A mellette ülő hölgy már készítette elő a pénzt, hogy büntesse meg helyszínivel. Igen ám de a hölgynek csak nagy bankója volt(10.000). Az ellenőr kiakadt nem tudott mit csinálni elment felváltani a kollégájához. Eddig ez a párbeszéd hangzott el a bácsi és a hölgy között:

Olvasónk szerint a BKV-nak nem sírnia kellene azért, mert sok a bliccelő, hanem tenni kellene azért, hogy legalább a nagy végállomásokon, csomópontokon lehessen jegyet venni, akár éjszaka is. Hiába van meg valakiben a szándék, ha nem tud jegyet venni akkor bliccelni fog:

Helló BKV-figyelő!

Aprócska jelentéktelen történet az enyém, mégis azt hiszem, hogy jól illusztrálja milyen alapvető problémák vannak a BKV működésében.

Történet: Tegnap (2009.5.14.) este fél hét körül a Bornemissza téri buszvégállomáson. Naiv Utas érkezik, 173-as busz bent áll, egy percet jelez a kijelző az indulásig. Jegyet akar venni, de a forgalmi ügyeleten senki (automatába nem dob pénzt, mert naiv ugyan, de már sokszor rá*szott). Sofőr bent ül a fülkében, fülhallgató a fülében. NU odaáll a fülkeajtóhoz, int, h beszélni szeretne, sofőr fülhallgatót kivesz:

Tegnap próbabliccelő voltam a 2-es metrón (bérletem a zsebemben volt). Arra voltunk kíváncsiak, hogy ha jegy és bérlet nélkül, de határozottan haladok a mozgólépcső felé, akkor a biztonsági őrök vajon megállítanak-e, vagy simán leengednek. A tapasztalat sajnos az volt, hogy 3 helyszínből 2 helyen (Déli, Moszkva) simán le tudtam menni. Egyedül a Keletinél állítottak meg. Természetesen azokon a helyeken, ahol bliccelni tudtam a biztonsági őröket figyelmeztettük, az ellenőrzés végeztével sokkal körültekintőbben végezték a munkájukat.

Ilyen ellenőrzésekre azért van szükség, mert azt tapasztalom, hogy aki kopasz, kigyúrt, de nincs jegye, azokat szó nélkül leengedik a biztonsági őrök. Akinek pedig van bérlete (legyen az fiatal, vagy nő) azokat pedig előszeretettel szívatják. Olvasónk tapasztalata is hasonló:

Üdv mindenkinek!

Csupán egy rövid megfigyelés következik szombat 16.00 környékéről, a Ferenciek teréről. Haverommal megyünk le a metróba, már lenn vagyunk. Előttünk halad két lány, jellegzetes hajcsattal, nagy szoknyával, rágózva, fekete hajuk lobog a szélben. Ahogy közeledünk a mozgólépcsőhöz, az egyik le van állítva, a másik megy. Figyelem, csel következik: Ellenőrök háta mögött elhaladnak, mintha azt hinnék, hogy működik a mozgólépcső, majd átbújnak a szalagon, és visszatérnek az üzemben lévő mozgólépcsőre, útnak indulnak lefelé, és egymás kezébe csapnak. Az ellenőr eközben tőlem kéri még a diákigazolvány matricát is (van). Számos kérdés fogalmazódott meg a fejemben.

Hányan lehetnek Budapesten Ők? Ha mind fizetne, hány új busz lenne belőle, vagy mennyivel kerülnénk közelebb egy nyereséges(ebb) BKV-hoz? Mert attól tartok, számuk jelentős, így igen jó lenne, ha nem utaznának ingyen, Ők, a Szentek. Aki érti, az érti. Magával cseszik ki a BKV, amiért hagyja ezeket ingyen utazni.

A BKV tudja, hogy egyes vonalain nagyon sok a bliccelő, és rengeteg a rongáló, mégsem tesz semmit. A 21-es, 24-es és 28-as villamosokon szinte mindenki bliccel, senki nem vesz jegyet. A BKV mégsem küld oda több ellenőrt, biztonsági őrt vagy rendőrt, inkább tűrik, hogy szétlopják a céget, és az utasok balhézzanak a villamoson.

Olvasónk az 50-es villamossal utazik, ahol elmondása szerint egyre rosszabb állapotú villamosok járnak. Az ablakokat rögzítő gumik szét vannak vágva, az ablaktáblák össze vannak karcolva, a villamos más részeit tag borítja. Ilyenkor hol vannak az őrök?

Tisztelt BKV ZRt.!

Érvényes bérlettel rendelkező, az 50-es villamos (Kispest, Határ út-Béke tér) járatot rendszeresen igénybe vevő utasuk vagyok.

Egy ideje az 50-es viszonylaton közlekedő járművek rendszeresen és könyörtelenül teljes mértékben vandalizálva közlekednek. Értem ez alatt például:

Ott húznak le, ahol tudnak

24Ápr

Címkék: bkv, budapest, büntetés, bliccelés, ügyvéd, ügyfélszolgálat

Kedves Szerkesztőség!

Kezdek kételkedni benne, hogy törvénytisztelő állampolgár vagyok, ugyanis beperelt a BKV.

A dolog előzménye az volt, hogy néhány éve valóban rendszeresen blicceltem a BKV járatain, viszont mindig odaadtam a személyimet, amikor elkaptak (azaz vállaltam a szabályszegesemet, ne futottam el gyáván!). 2005-ben kaptam is egy halmozott, 100 ezres büntetést (az összes korábbi bliccelésemért együttesen), amit egy tündéri BKV-s hölgy segítségének köszönhetően a felére olvasztottunk le, és tíz havi részletekben ki is fizettem. Részemről a dolgot lezártnak tekintettem. (több bliccelésem nem volt.)

Tavaly novemberben a Kováts Sebestyén ügyvédi irodától jött egy lével, mely szerint egy 2002-es (!) és egy 2005-ös BKV büntetésemet ki kellene fizetnem. Együttműködő ember vagyok, felhívtam őket, hogy, ugyan küldjék már el nekem az általam aláirt jegyzőkönyveket, gondolják már végig, hogy a 2005-ös kifizetéseim nem tartalmazhattak-e esetleg a 2002-es büntimet is. Megbeszéltük, hogy én elfaxolom a befizetési bizonylatokat, ők pedig a jegyzőkönyveket. Én el is faxoltam, amit ígértem, tőlük viszont nem jött semmi.

Márciusban újra jelentkeztek, és kezdtük előröl. Mondtam, hogy én elfaxoltam nekik a bizonylatokat, erről meg a faxjelentésem is megvan, ők kijelentették, hogy nem kapták meg. Elfaxoltam újra. Ők postán elküldték a jegyzőkönyvet, szerintem innentől érdekes a történet.

A kettő darab jegyzőkönyv helyett csak egy jött, a 2005-ös. Az adataim ugyan helyesek rajta, de aláírva általam nincs. Az szerepel rajta, hogy „az utas nem írta alá”. Újra beszéltem velük, és egy kedves kollegájuk azt mondta, „nem tudja, hova tűnhetett a 2002-es jegyzőkönyv, de hát az olyan régi, hogy már valószínűleg nincs is meg”.

Összefoglalva, van tehát a kezükben egy nem létező jegyzőkönyv, és egy másik, amin nem szerepel aláírás – ezeket akarják velem kifizettetni (úgy emlékszem, szintén 50,000-es tételről van szó.)

Pár nappal később egy másik kollegájuk is felhívott, hogy „egyeztessük a jegyzőkönyvön szereplő adatokat”. Szerinte ugyanis, ha azon az én adataim szerepelnek, akkor az az én büntim, akár aláírtam, akár nem.

Nem értek vele egyet. Az adataim megvoltak a BKV-nál, minden rosszindulat nélkül, bárhonnan kitölthette egy jutalékra éhes ellenőr a jegyzőkönyvemet. A korábbi büntetéseimet mind elismertem, aláírtam, kifizettem, erről a bizonylatokat elfaxoltam (még mindig nem kapták meg) A hölgynek elmondtam mindezt, de hajthatatlan volt, nem érdekelte, és azzal csapta rám a telefont, hogy ha nem fizetek, peres eljárás indítványozásával fogja továbbadni a papírjaimat. Mondtam neki, hogy adja.

Pár nappal később megjött az utolsó felszólítás, melyben közölték, hogy a BKV az érveimet nem fogadja el, és ha nem fizetek, bíróságra visznek, akkor pedig az ügyvédi- es perköltségek is engem terhelnek majd.

Most itt tartunk. Egy ügyvéd véleménye nagyon érdekelne, de addig is: mindenki tartsa meg a BKV-s befizetést igazoló bizonylatait. Meg a faxjeleneseket is.

Üdvözlettel, Kada Brigitta

"Ne lógj rajtunk": 2 milliós kampányt indít a BKV

10Dec

Címkék: bkv, kampány, bliccelés

Újabb, ezúttal kéthetes kampányt indított hétfőn a BKV a bliccelők ellen.

A "Ne lógj rajtunk!" elnevezésű akcióban a legforgalmasabb járműveken személyesen is feltűnnek a közlekedési társaság reklámfigurái. A BKV járművein utazók 20-30 százaléka nem vált jegyet, ez az arány Európa nagyvárosaiban 5 százalék körül van.

A "Ne lógj rajtunk!" kampány arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a bliccelők okozta veszteséget a szabályosan, jeggyel és bérlettel utazók viselik - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a BKV kommunikációs főosztályvezetője.

Zelenák Tibor hozzátette: elsősorban a fiatalok utaznak ingyen a buszokon, villamosokon. Miközben Európa nagyvárosaiban csak minden huszadik utas bliccel, addig Budapesten minden negyedik. A kampány célja, hogy javítson ezen a helyzeten. A BKV-nak évente 15 milliárd forint kárt okoznak a nem fizető utasok.

Hétfőtől két ember, nyakában egy-egy bábbal járja egyebek mellett a nagykörúti villamos, valamint a 2-es és 3-as metró szerelvényeit, így jelezve, hogy az utasok a hátukon cipelik a bliccelőket. A kampány összesen 2 millió forintba kerül.

Forrás: Hírszerző

Szigorított jegyellenőrzés

02Júl

Címkék: bkv, budapest, bliccelés, ellenőrzés, 161e

Sziasztok!

Én a mai napi tapasztalatom szeretném megosztani veletek. Reggel elindultam dolgozni, Rákoskeresztúrról, a 161E járattal. Mikor odaértem a buszhoz, természetesen egy nagy sz ám várt a kijelzőn, ami az indulásig lévő időt mutatta. Gondoltam, várok egy buszt ahogy szoktam, és lecsüccsenek. (ez a busz nem nagyon ál meg 20-30percig, dugótól függően, ezért érdemes ülni :) )

Mikor a megállóba értem, rengeteg ellenőr fogadott. Először azt hittem, hogy majd felszállnak és szokásos módon ellenőrzik az utasokat. De nem így tették. Jobban körbenéztem, és láttam hogy minden ajtónál ált két BKV ellenőr, és két biztonsági őr. 16 személy nézte meg minden egyes felszállni kívánó utas jegyét/bérletét. Mondom hát ha már itt vagyok az ajtóba megmutatom a bérletem és felszállok. Fel is szálltam, és láttam hogy még üres helyek tömege várt. Meglepődtem, mert ezen a járaton a csúcsidőbe az is nagy szó, ha felfér az ember a lépcsőn állva.

Úgy látszik a BKV tényleg bekeményít a jegyellenőrzésbe. Este hallottam a híradóba hogy ezen a járaton tesztelik ezt a felszállásnál jegyellenőrzés dolgot. Nekem tetszik, mert így sokkal kevesebb az utas :)

Kíváncsi vagyok hány napig működik ez reggelente.

Üdv: neo

Kérjük, álljon jobbra!

Bővebb infó ITT és ITT.
A grafikát innen loptuk: http://trn.tumblr.com/

Hirdetés

BKV-figyelő


Gál Mihály vagyok. 2007 júniusában azért indítottam a BKV-figyelő blogot, mert megelégeltem, hogy a BKV akkori vezetése nem foglalkozott megfelelően az utaspanaszokkal, az utasok észrevételeivel. Célom nem más, mint a budapesti tömegközlekedést igénybevevők véleményét a köztudat és a BKV vezetői elé tárni, annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés fejlődését az utasokkal közösen elősegítsük. A blognak (és a szerzőnek) nem célja a BKV lejáratása. Mi azt szeretnénk, ha a BKV vezetése az itt felvetett hibákból tanulna, és javítana rajtuk, hogy az utasok elégedettebbek legyenek.

A BKV-figyelő blog már az első hónapokban az utasok kedvence lett. Az elmúlt években több, mint 15 millió alkalommal töltötték le oldalainkat, egyedi látogatóink száma meghaladja az 7 milliót. Jelenleg a legolvasottabb közlekedési hírblog Magyarországon.



Ha kérdésed, észrevételed, panaszod van akkor keress meg a bkvfigyelo@gmail.com e-mail címen, vagy vegyél fel ugyan ezen a címen MSN-re! A leveled beérkezése és a publikálás között akár több nap is eltelhet. A blog szabályzatát ide kattintva, a moderálási alapelveinket pedig itt érheted el!


Amennyiben a BKV-figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk:


Sértő tartalom bejelentése!


Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a BKV-figyelő blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl!




Facebook

Korábbi bejegyzések

Legfrissebb kommentek

Ingyenes PTM zsebtérképek

A PTM Zsebtérkép egyszerre célozza a fővárost látogató turistákat és a dugók miatt metróra, villamosra, buszra szálló autósokat. Az útikönyvek vázlatos mellékleteivel ellentétben – ahol leginkább csak metróvonalak szerepelnek – ez 40 kiemelt járat útvonalát tartalmazza, fontosabb megállóhelyeikkel, turisztikai látványosságokkal együtt. Olvasson tovább a PTM zsebtérképről →