BKV-figyelő

A mai napon az alább olvasható levéllel fordultam a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz. Arra kértem őket, hogy független szakértők bevonásával vizsgálják át a 3-as metró teljes alagútját és pályáját, valamint fordítsanak külön figyelmet az állomások állapotára is, mert a metrónál dolgozó szakemberek szerint egyes részeken már életveszélyes a közlekedés. Azt kértük a hatóságtól, hogy az olyan szakaszokon, ahol nem garantálható a biztonságos közlekedés, állítsák le a forgalmat.

Tisztelt Nemzeti Közlekedési Hatóság!

Az elmúlt öt évben többször voltak már segítségemre a BKV-t érintő problémák megoldásában, elég ha a buszokon lévő elsősegély dobozokra, a forgalomból kivont, közlekedésre alkalmatlan Ikarus buszokra, vagy az Alstom metrók problémáira gondolunk. Most más témában keresem Önöket.

Az elmúlt héten levélben megkeresett egy metrónál dolgozó karbantartó, és a tarthatatlan műszaki állapotokra panaszkodott. Mint levelében írta, az Észak-déli vonalon az alagútban egyre több helyen tapasztalható szivárgás, a vágányok több szakaszon is életveszélyesek, már a 40km/órás korlátozás sem segítene, és a Népligetihez hasonló baleset bármelyik állomáson bármikor előfordulhat. Sok helyen az oldalfalakon található márvány lapok is bármikor leeshetnek, mivel az elmúlt 20 évben szinte sehol nem végeztek komolyabb karbantartást és szerkezeti- statikai vizsgálatokat.

A karbantartótól megtudtam, hogy a problémákat minden esetben jelzik a főnökeik, illetve a főváros felé, de csak ígéreteket kapnak, semmi mást, a felelősség pedig az övék. Bár a metró minden egyes dolgozója a lehetőségeiken felül teljesít, sajnos a jelenlegi hibák kijavításához az Ő munkájuk és felkészültségük már kevés. Féltik a saját életüket és az utasok biztonságát is, de nem tudnak mást tenni, mint hogy minden nap felveszik a munkát, ugyanis a véleményüknek hangot adó dolgozókat nagyon hamar eltávolítják a cégtől. Tisztában vannak azzal, hogy addig sajnos sem a BKV sem a megrendelő BKK nem fog tenni semmit, amíg tömegszerencsétlenség nem történik.

Tisztelt Nemzeti Közlekedési Hatóság!

Arra kérem Önöket, hogy független szakértők bevonásával vizsgálják meg a 3-as metró alagútjának, pályájának és állomásinak az állapotát, és győződjenek meg a saját szemükkel arról, hogy milyen katasztrofális állapotban van az Észak-déli vonal. Tisztelettel kérem Önöket, hogy állítsák le a forgalmat azon a szakaszon, ahol már nem garantálható a biztonságos közlekedés. Tisztában vagyok azzal, hogy a buszhiány miatt a metrópótlás problémás lenne, és nagyon sok kellemetlenséget okozna, de ha a közlekedés biztonsága nem garantálható, sajnos más megoldás nincs.

Tisztelettel és üdvözlettel:

Gál Mihály

Pont egy hete, február 14-én vetettünk fel a BKV-figyelő Facebook oldalán, hogy a nyugdíjasok utazási kedvezményének átalakításával csökkenthető lenne a reggeli zsúfoltság a BKV járatain. A téma kényes jellege miatt több tucat kritikát kaptam, de ezek mellett közel kétszáz szakmai vélemény is érkezett. Most, egy hét elteltével a VEKE is felvetette annak az ötletét, hogy a nyugdíjasok utazási kedvezményét át kell alakítani:

Bizonyos utazási kedvezményeket csak csúcsidőn kívül lehetne igénybe venni a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület javaslata szerint. Így a nyugdíjasok utazási kedvezménye reggel 6 és 9 óra között nem lenne érvényes. A Budapesti Közlekedési Központ szerint nem a nyugdíjasok okozzák a zsúfoltságot - írja a Blikk.

Túl sokan utaznak egy időben a BKV járatain a reggeli csúcs idején. Ha külön mennének dolgozni a hivatalnokok, iskolába a diákok és piacra a nyugdíjasok, kevesebb busz is elég lenne, járatritkítások helyett még pénzt is spórolhatna a BKV, és a zsúfoltság is csökkenne. Ezt vetette fel az egyesület.

A civil szervezet szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy be lehet-e vezetni azt a számos nyugat-európai országban alkalmazott módszert, hogy bizonyos utazási kedvezmények csak csúcsidőn kívül érvényesek. Így a 65 év felettiek utazási kedvezménye reggel 6 és 9 óra között nem lenne érvényes. Aki mégis ekkor szeretne közlekedni, annak kedvezményes jegyet, bérletet kellene váltania.

"A lépcsőzetes munkakezdéssel valóban lehetne csökkenteni a reggeli tumultust, de számottevő megtakarítás ettől nem várható" - mondta a Blikknek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sajtóirodája. Álláspontjuk szerint a nyugdíjasok ingyenes utazásának korlátozása konfliktushoz vezetne, hiszen így azokat is többletkiadásokra kényszerítenék, akik orvoshoz mennek a reggeli órákban. A zsúfoltságot amúgy sem a nyugdíjasok okozzák.

Az elektronikus bérletek megjelenésével nem kizárt, hogy a kedvezményes utazások jelenlegi módja megváltozik, de a BKK jelenleg nem tervez ilyen alapvető átalakításokat.

(Origo)

Több, mint egy hónapja írtam nektek arról, hogy a BKV és a BKK új, úgynevezett "pókhálós" jegyellenőrzési rendszere szabályellenes. A BKV ellenőrei mellé a BKK biztonsági őröket, közterület-felügyelőket és rendőröket vezényelt, akik pár nap leforgása alatt több száz szabályellenes pótdíj kiosztásában segédkeztek a végállomásokon.

Elég kínos baki, már csak azért is, mert ez sem a BKV, sem a BKK nagy tudású szakembereinek nem szúrt szemet, még a hangos civilből lett pulikutyának vezérigazgatónak sem, aki megrendelte a rendőröket és a közterület-felügyelőket. Kínos, mert hivatalos személyek is segítettek a szabályellenes pótdíjak kiosztásában, elkérték az utasok iratait, és felvették az adataikat is.

A BKV-figyelő 2011. december 15-én rákérdezett a BKV ügyfélszolgálatán, illetve a BKK sajtóosztályán, hogy akkor hogy is van ez.

Meglepetésemre a BKV-nál nem tudtak semmiről, ők is előző nap olvastak erről a blogon, más információjuk nem volt. Tehát a BKV és a BKK között kitűnő a kommunikáció, ez már biztos. Beírtam a vásárlók könyvébe, de választ még mindig nem kaptam, csak egy halasztásról szóló levelet. Azért érdekes ez, mert a vásárlók könyvében tett panasza a vásárlónak írásbeli panasznak minősül, amelyet a vállalkozás 30 napon belül írásban köteles megválaszolni.

A BKV ügyfélszolgálatán felhívtam a BKK sajtóosztályát, ahol a telefonon feltett kérdéseimre nem voltak hajlandóak válaszolni, és az illetékes nagy tudásúval sem beszélhettem. Kérték, hogy írjam meg a kérdéseket e-mailben, de mivel több levelemre sem érkezett válasz, kértem, hogy kapcsoljanak valakit. A sajtóosztályon dolgozó hölgy megnyugtatott, megígérte, hogy válaszolni fognak, és szerinte eddig minden levelemre válaszoltak, tehát nyilván akkor hazudok.

Átküldtem a kérdéseket és a bejegyzést e-mailben, de választ a mai napig nem kaptam. Eddig négy alkalommal telefonáltam a BKK sajtóosztályának, de minden alkalommal mellémagyaráztak, és megnyugtattak, hogy hamarosan jön a válasz. Csak győzzem kivárni.

Azért is fontos erről beszélni, mert a BKV és a BKK sajtóosztálya rendre nekitámad a sajtónak, és kijelentik, hogy ha kérdeztek volna a cikk megírása előtt, készséggel válaszoltak volna a kérdésekre. Nem írok neveket, de nehéz olyan tömegközlekedéssel foglalkozó újságírót vagy bloggert mutatni, akinek nincs hasonló ügye a BKV-val. Ha kínos kérdéseket tesz fel az ember, akkor vagy húzzák az időt hetekig, amíg a téma körül elül az érdeklődés, vagy nem válaszolnak soha.

Szombaton a BKV-figyelőn a BKV hatályos szerződéseivel foglalkoztunk. A nyilvánosan is elérhető listából kiemeltem közel húsz most is hatályban lévő szerződést, amelyet a rövid leírásból és a mellette feltüntetett árból érdekesnek találtam, és arra kértem az olvasókat, keressenek túlárazott, szerintük felesleges szerződéseket.

Ma a BKV egy terjedelmes közleményt küldött ki a sajtónak, melyben cáfolják, amit a BKV-figyelő le sem írt. A társaság a közleményben többször is leírja, hogy "a blog állításával ellentétben", "állítás látott napvilágot" holott ha figyelmesen elolvassák az eredeti bejegyzést, akkor mindenki számára egyértelmű és világos, hogy a blog nem állított semmi ilyet, csak a szerkesztő számára érdekes szerződéseket emelt ki a 67 oldalas listából. Kiemelte, de nem állította, hogy túlárazott, ahogy azt sem, hogy felesleges, bár azok után, hogy a társaság a közel húsz dokumentum közül csak négyet tudott megcáfolni, megmagyarázni, azt sem tartjuk kizártnak, hogy a többivel valóban gondok vannak.

Most pedig jöjjön a BKV közleménye. A zárójeles dőlt betűs rész azért került bele, hogy az olvasó is lássa, mi a valóság.

Szerződéskötés és üzemeltetés szakmai alapon, gazdaságosan

A BKV Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legalacsonyabb költségszinten - az alaptevékenység ellátásának sérülése nélkül - biztosítsa az utazóközönség kiszolgálását. A sajtóban azonban sajnos több esetben pontatlan állítások hangzanak el, ráadásul többségében olyan szerződések miatt próbálják a Főváros és a BKV mai vezetését pellengérre állítani, melyeket a BKV - mára büntetőeljárásba vont - korábbi, 2006 és 2009 közötti vezetői kötöttek.

A BKV Figyelőben több pontatlan állítás látott napvilágot. (Helyesen: Ebben a témában a BKV-figyelőn egy állítás sem látott napvilágot). Elsőként vegyük a cikk beharangozására használt állítást: a BKV Zrt.-nek nincs 2 milliárd forintos, vagy azt meghaladó tanácsadói szerződése egyik partnerével sem, a BKV Figyelő erre vonatkozó állítása hazugság, mely miatt a BKV helyreigazítást kért az Origo hírportál blogjától. (A BKV-figyelő a 2 milliárd forintot az eddig megkötött tanácsadói szerződések összegének összességére írta, és a félreértések miatt ezt egyértelműen ki is emelte). A BKV-nak volt ilyen szerződése, Antal Attila kötötte és mára büntetőeljárás van emiatt folyamatban, a szerződést évekkel ezelőtt a BKV felmondta. Ezt úgy beállítani, hogy 2012-ben is a BKV erre költ pénzt, ferdítés és kizárólag azt szolgálja, hogy a közvélemény szemében a BKV-t továbbra is pazarló nagyvállalatként állítsa be, miközben az elmúlt évtizedek legnagyobb szabású intézményrendszeri átalakítása és belső megtakarítási programja zajlik a cégnél, melynek a korábbi évek gyakorlatával ellentétben nem a tarifaemelés és a járatritkítás áll a fókuszába, hanem a belső megtakarítási potenciálok kiaknázása. (A bejegyzésben Antal Attila ezen szerződése még csak említésre sem került, tehát nem a BKV-figyelő ferdít, hanem a BKV sajtóosztálya).

Ugyanitt megjelent, hogy a BKV jelentős összeget költ madárriasztóra. A madárriasztó alkalmazása a BKV területén több szempontból is indokolt. Egyrészt a madárriasztóval infrastruktúrát védenek, hiszen a galambok komoly károkat okozhatnak a műszaki berendezésekben, másrészt az utasokat védik a galambok okozta kellemetlenségtől, a madarak ürülékétől. Mindezeken túl, esztétikai szempontból, és ami még fontosabb, higiéniai okokból is elengedhetetlen, hogy a BKV érintett területeit madárvédelemmel lássuk el, ezek jellemzően fizikai védelmet, tüskék telepítését jelentik.

A példák között szereplő szódavíz automaták üzemeltetésére 2006-ban az ingatlanhasznosítási szakterület kötött szerződést az ESMA Magyarország Kft.-vel. A szerződés nyilvántartásban feltüntetett becsült értékek nem a kifizetést jelentik, hanem - az indokolt esetben szigorú ellenőrzési feltételek mellett - a szerződésből maximálisan lehívható összeget. Ez a szerződésben a lehívásra vonatkozóan jogi kötelezettségvállalást nem jelent. A szerződésből évente átlagosan 2,5 millió Ft megrendelést adunk ki, a BKV dolgozói számára (járművezetők, karbantartók, stb.) jogszabályban előírt, munkavédelmi szempontból kötelező védőital-ellátás érdekében, tehát a szerződéses keretösszegként a cikkben szereplő 134 millió forintot az átlagos költés alapján 54 év alatt költi el a BKV. (Bár a BKV-figyelő egyáltalán nem sajnálja a szódavizet a BKV dolgozóitól, így közel a csődhöz illene eldönteni, hogy annak az évi 2,5 millió forintnak nem lenne-e jobb helye, már csak azért is, mert a legtöbb helyen a védőital a csapvízzel, télen pedig a meleg teával egyenlő).

A BKV Figyelő állításával ellentétben (Kiemeljük ismételten, hogy a blog ezen szerződéssel kapcsolatban nem állított semmit!) a 300 ezer forint értékű keretszerződés, amelyet 2008-ban kötött a BKV, nem egyszeri domain regisztrációt jelentett, ami alapján botrányosnak próbálták ezt beállítani, hanem az ár magában foglalta az internet havi előfizetési díját, a nevek bejegyzését, IP címek rezerválását, a tárterület biztosítását. Az ár 2008-ban volt aktuális, üzleti partnerek számára, amely köztudottan magasabb, mint ami otthoni használatra vonatkozik. 2009. január 1-től a BKV a Synergonnal áll szerződésben, így minden domain regisztrációval, internet-szolgáltatással kapcsolatos költség őket terheli, a velük kötött szolgáltatási szerződés keretében, tehát a szenzációként tálalt szerződés 4 évvel ezelőtti. (A listában "domain név regisztrálása" szerepelt, amiért egyértelműen sok a 300 ezer forint).

Szintén a blog kifogásolja az ún. kikötőszemlézést, de ez a szemle nem egy-két órás rátekintést, hanem vízből kiemelést és elszállítást is magában foglal. A szemlézésre vonatkozó szerződéskötés a hatóság által előírt feladatokra 39.300e Ft értékben pályáztatás útján történt 2011-ben. A munka lényege az, hogy ezek olyan közforgalmú kikötők, amiket a BKV köteles üzemeltetni és mint ilyen, hatósági engedély szükséges a működtetésükhöz. A kikötőket a hajózási hatóság előírásai szerint 10 évente le kell vizsgáztatni, illetve meder- és parthasználati díjat kell fizetni. Ez az összeg a szemlén kívül tartalmazza a kikötők rögzítését, pótlását, elszállítását, vízből való kiemelését, szárazon történő festését, karbantartását, javítását, majd az ezt követő vizsgáztatást, a szemléztetést és az eredeti helyre történő visszaállítást. Ezek a kikötők a saját hajók üzemeltetéséhez szükségesek, ugyanakkor az sem mellékes, hogy a hajózás évente mintegy 30-40 milliós nyereséget termel a BKV-nak (részben kikötők bérbeadásából). (A listában parti szemle szerepel, amiért egyértelműen sok a 40 millió forint).

A BKV Zrt. a korábban kötött szerződéseket folyamatosan felülvizsgálja, szükségességüket ellenőrzi. Például a szintén hivatkozott, még 2007-ben Antal Attila által kötött Kontakt Busz Kft-vel határozatlan időre kötött szerződés megszüntetése folyamatban van, évek óta nem történt kifizetés erre a szerződésre. Nem minden szerződés mondható fel rögtön: például egyes szerződések esetében a garanciavállalások, jótállások miatt van még hatályban szerződés, de ez nem azt jelenti, hogy az évekkel ezelőtt kötött szerződésekre ma is kifizet összegeket a BKV.

A BKV Zrt. minden dolgozója és vezetője felelősségteljesen, legjobb szakmai megítélése szerint dönt, amikor valamely feladat ellátására külső partnerrel köt szerződést, a korábbi szerződéskötési gyakorlatot a társaság vezetése felszámolta. Egy BKV-hoz hasonló méretű gazdasági társaság életében mindig lehet olyan szerződéseket találni, melyek a valós háttér ismerete nélkül szenzációként állíthatók be. A BKV több ezer járművet üzemeltet, a legkisebb alkatrész beszerzésére vonatkozó keretszerződés is tízmilliós nagyságrendű lehet. Kérjük, mielőtt valaki szenzációt próbál gyártani ilyen témában, kérdezzen, válaszolni fogunk - a BKV Figyelő ezt elmulasztotta, ehelyett hazugságokkal vezeti félre a közvéleményt. (A BKV-figyelő a mai napig várja a BKV és a BKK válaszát a szabályellenes jegyellenőrzési rendszerrel kapcsolatban egy hónapja feltett kérdéseire. A sajtó tapasztalata az, hogy sem a BKV sem pedig a BKK nem szeret a számukra kényes témákra válaszolni, helyette húzzák az időt, amíg a téma körül elszáll az érdeklődés.)

Változások a BKV-figyelőn

16Nov

Címkék: bkv figyelő, blog, bejegyzés, változás, facebook, észrevétel

A BKV-figyelőn a mai naptól nem csak Postr és IWIW, hanem Facebook regisztrációval is kommentelhettek. A változás fő célja, hogy mindenki számára könnyen elérhetővé tegyük a kommentálási lehetőséget.

A Facebook hozzászólások az eredeti kommentektől elkülönítve, közvetlenül a bejegyzés alatt találhatóak. Mivel a Facebookon a felhasználók számottevő része arccal és valódi névvel kommentál, bízunk abban, hogy ezen a csatornán keresztül sokkal több normális és kulturált hozzászólás érkezik majd.

A címlapon az eddigiektől eltérően a teljes bejegyzés elolvasható, nem kell a tovább gombra kattintani. A poszt szövege alatt megtaláljátok a témához érkezett első három Facebook kommentet is, így a bejegyzéssel egy időben a hozzászólásokat is elolvashatod.

A címlapon lévő posztok számát tízről ötre csökkentettük, hogy a kezdőlap gyorsabban töltődjön be és átláthatóbb legyen. A régebbi bejegyzéseket az oldalsávban elhelyezett naptár segítségével, vagy a lap alján található oldalválasztó gombokkal érheted el.

Rendkívüli méltányosságból a több mint 886 ezer forint helyett 64 ezerre csökkentette a BKV egy notórius bliccelő pótdíjtartozását egy most nyilvánosságra került határozat szerint. A BKV szerint hasonló engedmény elvileg ma sem elképzelhetetlen, de az erről döntő osztályvezető személyében azóta "változás történt", -számolt be a BKV-figyelő egyik bejegyzésének utóéletéről az origo.

Több mint 820 ezer forintos pótdíjtartozást engedett el a BKV egy utasnak, akit 2003 és 2007 közt összesen 64 alkalommal értek bliccelésen a közlekedési társaság járatain. A BKV-figyelő című blog által nyilvánosságra hozott, 2008-ban íródott levél tanúsága szerint az utas 886 ezer forint pótdíjtartozást halmozott fel, amit "rendkívüli osztályvezetői méltányosságból" 64 ezer forintra csökkentettek, és ezt is két részletben kellett befizetnie.

"A blogbejegyzésben szereplő eset óta az érintett osztály osztályvezetői és csoportvezetői státuszában személyi változás történt" - írta az [origo] érdeklődésére kedden a BKV. Nem sokkal később egy második, javított választ kaptunk, amiben már nem szerepelt a személyi változásokra utaló rész, csak annyit írtak, hogy az eset körülményeiről "csak a részletek megismerése és kivizsgálása után lehet pontos információkkal szolgálni."

Mint arról a BKV-figyelő a Facebook oldalán elsőként beszámolt, ma délután Gyöngyvirág utca állomáson tengelytörés miatt kisiklott a Fogaskerekű vasút 54-es motorkocsija. Személyi sérülés nem történt. A Budapesti Közlekedési Központ így kommentálta az esetet:

Súlyos műszaki zavar történt a Fogaskerekű vonalán, az előzetes szakmai vizsgálat szerint tengelytörés következtében. A BKV a következő napokban átvizsgálja a 38 éves szerelvények forgóvázait, addig korlátozás lesz a Fogas közlekedésében, pótlóbuszok közlekednek.

A szerelvények cseréje nem halasztható, a BKK hónapokkal ezelőtt projektjavaslatot nyújtott be a Fogas szerelvények cseréjére és a vonal Széll Kálmán térig való meghosszabbítására. Reményeink szerint kapunk támogatást a programhoz és ebben az ágazatban is ledolgozhatjuk az elmúlt évtized elmulasztott döntései miatt előállt lemaradást, -olvasható a BKK közleményben.

A BKV vezérigazgatója Tarlós István főpolgármesterrel konzultálva úgy döntött, hogy keddig valamennyi szerelvényt kivonják a forgalomból - közölte a Fővárosi Önkormányzat. A BKV ultrahangos felülvizsgálatot végeztet el mind a hét szerelvény összesen 14 kocsiján. A vizsgálatot a közlemény szerint az indokolja, hogy "feltételezhető, hogy a fogaskerekű szerelvények is nagyon elhasznált állapotban vannak".

A minimál szolgáltatás keddtől, a teljes szolgáltatás várhatóan a jövő hét végétől állhat helyre. Akkor dől el, hogy a szerelvények meddig használhatóak még - olvasható a közleményben.A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint a fogaskerekű teljes útvonalán lesz buszos pótlás. Svábhegyig a járatok a 21-es busz megállóiban, Svábhegy és a Széchenyi hegyi végállomás között pedig a fogaskerekű pótlójáratainak megállóiban állnak meg.

Kövesd a BKV-figyelőt a Facebookon, hogy elsőként értesülhess a BKV-t érintő változásokról, és az utasok által közzétett forgalmi zavarokról! Kattints ide!

A múlt héten két bejegyzésünkben is a 18-as vonalán dolgozó, utasokat bántalmazó ellenőrökről írtunk. Többen megjegyeztétek a hozzászólások között, valamint a BKV-figyelő Facebook oldalán, hogy az érintett jegyellenőrök valószínűleg nem a BKV alkalmazottai, hanem álellenőrök voltak. Nem tartom kizártnak a dolgot, ugyanis a történetben leírt esetek túl durvák ahhoz, hogy azt alkalmazottak kövessék el. Az ellenőrök között is vannak bunkó, tirpák alakok, de mindegyik tudja, hogy minden beszólás, és cselekedet panaszt és büntetést von maga után. Kétlem, hogy ennek tudatában a cég ellenőrei több utast is bántalmaznának, főleg ugyan azon a vonalon.

Ami a legvalószínűbb, hogy a csoport tagjai beszereztek néhány karszalagot. Ezekhez sajnos az interneten vagy valamelyik pesti piacon hozzá lehet jutni néhány ezer forintért. Fényképes igazolványt valószínűleg nem tudtak szerezni, ugyanis ezt egyik esetben sem mutatták.

Arra kérlek titeket, hogy ha ellenőrzés során bármilyen gyanús dolgot tapasztaltok (túl agresszív az ellenőr, nem hajlandó megmutatni az igazolványát, stb.), minden esetben szóljatok a járművezetőnek, és amennyiben lehetséges, értesítsétek a rendőrséget is. Ezek az emberek nem csak a BKV-t és az utasokat károsítják meg, hanem az ellenőr szakma így sem túl jó hírnevét is sértik.

Olvasónk, Mse olyan álellenőrrel találkozott néhány napja, aki nem a hagyományos kék, hanem egy felirat nélküli piros karszalaggal szállt fel a buszra:

A BKV-figyelő tavaly kiemelt figyelemmel foglalkozott a 3-as metró tűz- és balesetveszélyes alagútjaival. Akkor végül azzal a hírrel zártuk a témát, hogy a BKV 2010. december 31-ig teljes egészében kitakarítja a 3-as metró alagútjait megközelítőleg 22 millió forintért. Az összeget nem sokalltuk, hiszen a metróközlekedés biztonsága függött ettől a takarítástól, a dolgozók és az utasok élete pedig jóval többet ér, mint pár 10 millió forint.

Az utóbbi időkben több BKV-dolgozó is levelet írt a BKV-figyelőnek. Ők arról számoltak be, hogy tapasztalataik szerint a takarítás igencsak hagy kívánnivalót maga után, ugyanis az alagút, a programszőnyeg és a síneket rögzítő csavarok ugyan olyan olajsárosak, mint azelőtt, tehát semmivel sem biztonságosabb most a közlekedés, mint azelőtt. Ezt támasztják alá olvasónk, Takygyerek fényképi is, aki a Pöttyös utcai állomáson találkozott kosszal, porral és olajsárral. Ha vannak hasonló képeitek, küldjétek el bátran a bkvfigyelo@gmail.com címre!

Kérjük, álljon jobbra!

Bővebb infó ITT és ITT.
A grafikát innen loptuk: http://trn.tumblr.com/

Hirdetés

BKV-figyelő


Gál Mihály vagyok. 2007 júniusában azért indítottam a BKV-figyelő blogot, mert megelégeltem, hogy a BKV akkori vezetése nem foglalkozott megfelelően az utaspanaszokkal, az utasok észrevételeivel. Célom nem más, mint a budapesti tömegközlekedést igénybevevők véleményét a köztudat és a BKV vezetői elé tárni, annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés fejlődését az utasokkal közösen elősegítsük. A blognak (és a szerzőnek) nem célja a BKV lejáratása. Mi azt szeretnénk, ha a BKV vezetése az itt felvetett hibákból tanulna, és javítana rajtuk, hogy az utasok elégedettebbek legyenek.

A BKV-figyelő blog már az első hónapokban az utasok kedvence lett. Az elmúlt években több, mint 15 millió alkalommal töltötték le oldalainkat, egyedi látogatóink száma meghaladja az 7 milliót. Jelenleg a legolvasottabb közlekedési hírblog Magyarországon.



Ha kérdésed, észrevételed, panaszod van akkor keress meg a bkvfigyelo@gmail.com e-mail címen, vagy vegyél fel ugyan ezen a címen MSN-re! A leveled beérkezése és a publikálás között akár több nap is eltelhet. A blog szabályzatát ide kattintva, a moderálási alapelveinket pedig itt érheted el!


Amennyiben a BKV-figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk:


Sértő tartalom bejelentése!


Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a BKV-figyelő blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl!




Facebook

Korábbi bejegyzések

Legfrissebb kommentek

Ingyenes PTM zsebtérképek

A PTM Zsebtérkép egyszerre célozza a fővárost látogató turistákat és a dugók miatt metróra, villamosra, buszra szálló autósokat. Az útikönyvek vázlatos mellékleteivel ellentétben – ahol leginkább csak metróvonalak szerepelnek – ez 40 kiemelt járat útvonalát tartalmazza, fontosabb megállóhelyeikkel, turisztikai látványosságokkal együtt. Olvasson tovább a PTM zsebtérképről →